Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-25 / 120. szám

♦

inga járatban

r Nem veszik fel. Ritkán van ő benn az irodájában! — szól vissza a telefonközpontos, miután hi^ba csöngette Domokos Zoltán számát.

Nincs is ezen semmi csodálkoznivaló. Az öblösüveggyár 1-es hutaüzemének . vezetőjét éppen azok között tartják szá. mon, akik ingajáratot teljesítenek szobájuk és a legkülönbözőbb gyári helyszínek között.

— Saját vezetési stílusa ez, vagy így hozza a szükség? -r- kérdezem Domokos Zoltántól. mikor végre sikerül ceruzavégre kapni.

— Ez is, az is. Problémákat csupán a négy fal között megoldani nem lehet. Ellenőrizni sem. Másrészt az üzem „emberigényes”, ami azt jelenti, hogy több az apró, napi megoldanivaló, mint a jobban gépesített üzemekben. Végül az emberek is többre értékelik a személyes ellenőrzést. Még akkor is, ha az számukra esetleg balul üt ki.

— Mennyi időt tölt az irodában és mennyit kinn?

— A műszak 40—45 százalékát idebenn dolgozóm le. Ez az arány bevált. Negyedévente egyszer, ha előfordul, hogy halaszthatatlan ügyek intézése miatt magamra zárom az ajtót.

— Ha már az ajtónál tartunk: mi a véleménye a „nyitott ajtó” politikájáról?

— A gyár első számú vezetőinél nem lenne helyes, ha átjáróházat csinálnának az irodájukból. Üzemvezetői

szinten azonban az a célszerű, ha bármikor bárki bekopogtathat. Az viszont engedtessék meg az üzemvezetőnek is, hogy néhány órával későbbre kérje vissza dolgozóját, ha úgy’ látja, hogy jelen, légi munkája fontosabb, sürgősebb a dolgozó ügyénél.

— Végül is melyik „fekszik” önnek jobban: magas szintű gépesítés és kevesebb, de nagyobb horderejű műszaki probléma, vagy ennek a fordítottja?

— Az előbbi talán izgalmasabb lenne, hiszen mérnökember vagyok. De nagyon szívesen csinálom ezt is. Már régen nem lennék itt, ha nem így volna.

— Milyen személyes ügyeket intéz?

— Enyém a fegyelmi jogkör, s ez okozza talán a legtöbb gondot. Ebben az üzemben 360-an dolgoznak. Csaknem minden hétre jut valami fegyelmi vétség. Legtöbbször igazolatlan mulasztás, kisebb részben károkozás. Aztán mérlegelni kell az emberek szakmai képességeit is, hiszen egyforma szakmunkáslevél különböző készségeket takarhat. Ügy kell kiosztani a munkát, hogy keres- sén is vele a munkás, és szakmai képességei is fejlődjenek. Ha ez az összhang hiányzik, könnyen megeshet, hogy leszámql a dolgozó. Minderre egyedül képtelen lennék, de szerencsére jó művezetők famuluskodnak mellettem.

— Ha saját magán múlna munkanapja megszervezése, min változtatna?

— Egyes hatásköröket jobban decentralizálnék. Ne kelljen minden piti üggyel a nagyfőnökhöz menni. Igen hasznosnak tartanám — bár kevés példa van még rá — az úgynevezett megegyezési hatáskör működtetését azonos beosztású, rangú vezetők között. És feltétlenül csökken. teném az adminisztrációt. Idén már harmadszor készítjük el

például az üzem összes dolgozójának névsorát a hozzátartozó adatokkal együtt. Agyonadminisztrált a munkavédelem és a munkaverseny. Januárban valóságos tébolyda az üzem: 40 brigád értékelését kell 15-ig elkészíteni. Nem látom be miért ilyep sürgős, amikor az eredményedért járó jutalmat csak júniusban, az építők napján osztják...

— Hogy telt a mai napja? Hol, merre járt?

— Az üzemben- olvasztási problémákkal foglalkoztam. Átnéztem a készáru minőségét. Sok selejtet találtam a kölnisüvegekben és a gyertyatartókban. A cumisüvegeket visszatartottam, azokat újra ót kell vizsgálni. Jártam a jogászunknál egy munkaügyi vitás kérdésben. Voltam a feldolgozóüzemben. valamint egy kitüntetés ügyében a személyzeti osztályon. Körülbelül ennyi.

— Tudna példát arra, hogy kézzelfogható hasznot hozott az üzemben tartózkodás?

— Hogyne! A délutános műszak kezdetén észrevettem, hogy a kehely szárának formáját két brigád is fordítva fogja be a szerszámba. Nem fordítva tartják véletlenül? — kérdeztem, mert hirtelen magam sem voltam benne biztos. — Az nem lehet, főnök, hiszen már tegnap is így csináltuk! Utánanéztem, és kiderült, hogy a hibát sem a brigád, sem az átnéző, sepr a meós, sem a művezető nem vette észre. Egyik formája ez az üzemi vakságnak. NyugSti vevőnek készült a kehely. Biztos, hogy visszaküldték volna. Tetemes mennyiségű selejtet sikerült így megelőzni.

Búcsúzom. Fél szemmel naptárára- tekint, s a homlokára üt:

— Most látom, -hogy valamit még nem intéztem el! De nincs még késő talán —, s már csapódik is mögötte a 'vasajtó.

A gyári sziréna fújása ma megint bent éri. Munkaköpenyben. — szendi —

Önjáróéikor

A Nógrádi Szénbányák ká- nyási aknaüzemében hatvan- ezer-ötszázötvenkét tonnában szabták meg az önjáró frontbiztosító berendezéssel rendelkező frontok első négyhavi széntermelési tervét. A 2— MKE típusú szovjet berende- 2&s — kezelőivel együtt, s a geológiai viszonyoknak is köszönhetően ' — jól szerepelt: április végéig hetvennégyezer- nyolcszáznyolcvan tonna szén felszínre hozatalát segítette elő. Mindezek mellett tizenkét és egynegyed tonnás műszakonkénti teljesítményt is el- • értek a kányásiak, ami tröszti szinten figyelemreméltó eredmény.

Ilii l\

f •

Mii:’ *

Befejezéséhez közeledik a lucerna betakarítása a Magyar- nándori Állami Gazdaság borsosbercnyi kerületében. A levágott szálas takarmányt folyamatosan szállítják a borsos- bcrényi szárítóba, ahol lucernalisztet készítenek belőle. Képünk az almáspusztai dűlőben készült, ahol Rotter János traktoros irányításával vágta a gép e fontos zöldtakarmányt. — bábéi felv. —

KIVÁLÓ?

Ismerősöm

1954-ben elnyerte a sztahanovista címet, s hozzá jutalmul egy fehér inget a Corvin Áruházból. Fényképe — dicsérő szavakkal — hónapokig függött az irodaház falán. Mikor megkérdeztem büszke volt-e, csak annyit mond: az a fehér ing már nem fehér, megfakult, a gallérja, a kézelője is szétfoszlott, de eltette, máig is őrzi.

Az Állami Pénzverő üzemeiben évente több mint százezer „Kiváló dolgozó'’ kitüntető jelvény készül. Először gépi veréssel az el- oxált alumínium lemezből, csillagot vágnak, erre kerül a fröccsöntéssel gyártott műanyag — szaknyelven: polisztirol — vörös csillag. A szalagrész ezüstözött sárgaréz. Automatán, aranyozott sárgarézből készül a lánc. A kitüntetés miniatűr változatán a jelvény aranyozott, a szalagrész pirosra festett.

A részletes „gyártmányismertetővel” azért hozakodom elő, hogy érzékeltessem: e kitüntetés nem azért érdekes, mert a gyártása sokba kerül. Jár hozzá igazolványlgp, amely feljogosítja tulajdonosát a jelvény viselésére. A jelvény: jelzés, amelyet tartalommal viselőjének munkája — kiváló munka tölt meg. Ebben rejlik a jelvények értéke. Ünnepi alkalmakkor azonban mind ritkábban látom viszont őket a zakók hajtókáján. Pedig tudom: évente több mint százezer készül belőle — jut belőle minden jutalomosztásra. Inkább az okozhat fejtörést, honnan veszünk mi minden esztendőben százezernél is több kiváló dolgozót. „Ma én, holnap te” — mondogatják olykor a brigádtagok, s aki nem vét durván a fegyelmi rendszabályok ellen, az előbb-utóbb kiváló dolgozó lesz. Gyakran még a termelési tanácskozást sem hívjuk össze, mert hirtelenjében, egyik napról a másikra kell megválasztani, ki is legyen „kiváló”. Persze, az is igaz, hogy formális a termelési tanácskozás, a jegyzőkönyvben szapora szó az „egyhangúlag”, a „szorgalmasan”, a „hűséggel”, s a minősítés végére odabigy- gyesztik: „Igazolatlan hiányzása nem volt.”

Ettől lesz valaki kiemelkedő a munkában?

Néhol kigombostűzik a javaslatok névsorát a faliújságra, hogy a munkásoknak legyen idejük megvitatni: megérdemlik-e az illetők a jutalmat? Itt felkutatható az érdemi válogatás a „ma én, holnap te” szemlélet legyőzésének akarata. A híradástechnikai gyárban egy kétszeres kiváló dolgozóval beszélgetek. Kérdéseimre muszájból, panelmondatokkal felelget: örül a megbecsülésnek, igyekszik hibátlanul végezni munkáját... Ahogy visszacammog gépe mellé, gondol egyet, s hátrafordulva nekem szegezi: „Aztán mit gondol, ér is valamit ez a kitüntetés? Tudja, hogyan kaptám meg a második jelvényt? Hátamra veregetett munka közben a művezető és odalökte a díszdobozt az orrom alá. Hozzátette: a pénzt majd másodikén megkapdm.”

Miközben igyekszünk közösségi keretekbe foglalni a családi ünnepeket, elfeledkeznénk a legtartalmasabb társadalmi ünnepekről? A gyárakban azt magyarázzák, hogy a jubileumokra, az avatásokra tartogatják a ceremóniákat. Egyik nagyvállalatunk igazgatója újságot vesz elő, címekre mutat, hogy látom-e, takarékoskodni kell, nem lehet minden egyes jól dolgozó munkás kitüntetésére ünnepséget szervezni. Különben is, világosit fel, az emberek manapság jobban örülnek a pénzjutalomnak, mint magának a kitüntetésnek. Nem hiszem, amit mond! Nem hiszem, hogy valaki a munkahelyén kétheti bérének megfelelő összegért dolgozik odaadóan, felelősséggel, azaz kiválóan. Inkább úgy áll a dolog, hogy sok helyütt a kitüntetést fosztották meg attól, ami: a jól végzett munka igazi elismerésétől. Maradt hát csupán a pénz, bár, minduntalan emlékeim közé tolakodik a megfakult fehér ing, ismerősöm szekrényének polcán. Eszembe jut az egykori iskolai ünnepély is, a vörös terítővei letakart asztal, a beszéd, a könyv, amit akkor kaptam és soha el nem adnék senkinek: mert akkor kaptam, mert felidézi annak emlékét, hogy hangszórón át hallottam a nevemet, mögöttem a tapsot, és a tenyeremben érzem ma is a kézfogást.

Ha az ünnep nem ünnepélyes, egy.idő után már nem is ünnep. így fakult volna meg a piros díszdobozba bújtatott „Kiváló dolgozó” jelvény fénye is?

S nemcsak az ünnep, a gesztus is hiányzik olykor. Mert nem mindig kell virág, szónoklat. Sokszor elég lenne egy baráti gratuláció, néhány elismerő, jó szó is. A kétszeres kiváló dolgozó tovább folytatja történetét: „Én akkor a zsebembe vágtam a díszdobozt, és fölmentem az igazgatóhoz. A titkárnő leültetett. hogy várjak, a főnök tárgyal. Amikor végzett, kijött, hogy hozassák föl az ebédjét. Meglát, ahogy ott ülök és kedélyesen odaszól, hogy mit akarok. Mondom: ezt kaptam és előveszem a kitüntetést. Erre azt feleli, hogy tudja, hiszen ő írta alá. Nos, akkor jó, ha tudja, feleltem, aztán eljöttem. Nézett utánam a főnök, nem értette, mi volt ez. Maga szerint ér így valamit a kitüntetés?”

Közömbösség? Sietség? Figyelmetlenség? Vajon miért nem köszönti mindenütt a vállalati vezető a negyven évig egyazon helyen dolgozó, nyugdíjba menő idős munkást? S miért nem hívja meg az építészt a városi tanács a bevásárlóközpont -avatásakor? Pedig a mérnök szívét-lelkét beleadta a munkába, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tervéért Ybl-díjat kapott. Amikor az érintett város újra szerette volna foglalkoztatni, nemet mondott. „Túl érzékeny” — mondják róla kollégái. — „Hetekig nem lehet hozzá szólni.” A történet vége: a város vezetői utóbb elnézést kértek „a sajnálatos félreértés” miatt, s ő feledve minden mérgét, azóta éjjel-nappal a település rendezési tervén dolgozik.

A -reprezentációs költségeket sok helyütt úgy takarítják meg, hogy „egyszerűsítik” a kitüntetések átadását. „Minek a sok formaság, nem adunk a külsőségekre!” — jelszóval a díszdobozt, benne a jelvényt megkapja az üzemvezető, vagy a művezető, aki — mit tehetne mást? — behívja a kitüntetettet, vagy kimegy hozzá, hogy ne akadályozza munkájában. S ez már nem egyszerű figyelmetlenség. Erkölcsi tartalmától fosztják meg így a jelvényt.

A jelvény visszavedlik tárggyá. Alumíniummá es sárgarézzé, a díszdoboz pedig keménypapírrá. Nem tapad hozzá emlék, csak megbántottság. A társadalmi ünnepből családi ünnep lesz, egy kicsit keserű szájízzel. Legalábbis, ahogy a kiváló dolgozó meséli: „Hazamentem, útközben vettem púi- szál virágot, odaadtam az asszonynak, hogy -ezt neked küldik a bentiek«, aztán elővettem a szép, piros műbőrbe kötött díszdobozt, a feleségem meg elsírta magát örömében. Kitaláltam neki egy egész ünnepséget, beszéddel, kézfogással, ő meg csak kérte, mondjam, mondjam, ezzel telt el az egész este.” A kétszeres kiváló dolgozó nem érez büszkeséget. Nem büszkék rá munkatársai sem, nem is vesznek róla példát, hiszen azt sem tudja mind, hogy kitüntették.

Megbán tottr.ak érzi magát a nyugdíjas — el sem búcsúzott tőle az igazgató.

Ifiezznb csak fel újra és újra a „KltubwliUEl váló dolgozó” jelvény alkotóelemeit: a megmunkált alumínium lemezt, az aranyozott sárgaréz láncot és — a vörös csillagot.

' Tamás Ervin

Szöget a karmosból

A Golyónak a fia fizetett legutoljára kártérítést — hallottuk az SKÜ-ben. — De annak már négy-öt éve. Nem volt kedve dolgozni, ezért a hűlt vasat rakta be a szerszámba, és a szerszám széttört.

Ehhez hasonló esetek esztendők óta nem derültek fényre szűkebb pátriánk legnagyobb üzemében. Ez annak, is köszönhető, hogy előmelegítést alkalmaznak, így hivatkozási alap sincs a süllyeszté- kes szerszámok ridegségére. De nyilván közrejátszik a helyzet javulásában az is, hogy áttetszőbb, kézzelfoghatóbb érdekrendszer formálódott meg az üzemben, s nem utolsósorban az is, hogy érzékenyen fejlődött a tulajdonosi tudat.

Az érdekek hámba fogására régi és új módszerek egyaránt akadnak. Patinás mód az úgynevezett selejtprémium fizetése. Mentői kevesebb hányadot ront valaki a megengedett jiibaszázalékon belül, annál több pénz üti a markát. Valamivel újabb keletű az élettartam-prémium. Ez nem az alapanyag megóvására ösztökél, hanem a szerszámok kímélésére. Megállapítottak — például — hétezer-’ szer. való használhatóságot egy kiütőtüskére. Hu a dől.

gozó — a gyártmány minőségének csorbulása nélkül — nyolcezerszer is használni képes a kiütőszerszámot, akkor — a keletkező haszon arányában — díjazzák.

Természetesen korántsem csak jutalommal ösztönözhetnek jobb munkavégzésre. Az anyagi felelősség érvényesítésével is élnek. Ha — például — a lyvácsolóüzemben selejtes munkadarab keletkezik, akkor azt a dolgozó köteles kijavítani. A termék jellegéből adódik, hogy végleges selejt jószerivel nincsen. Így „csak” időbeli kárral lehet száfriolni. A dolgozó az elfuserált termék kijavítására már kevés időt kap, a hibás munkavégzés idejét pedig nem számolják el. így „forintálisan” is érdekeltté van téve a minél hibátlanabb munkában.

Némigén adódik végleges selejt a gyár huzalművében sem. A húzókövek —, amiken keresztülfűzik a huzalt — a pontos méreteket adják. E kövek kopását hamar észreveszik, mivel a drót vastagságát naponkint többször is ellenőrzi az illetékes. Legföljebb karmos lehet a huzal. Ezt arra a drótra mondják, amelynek a felületén hosszában karcolás húzódik. Az ilyet1 sem dobják azonban ki az

ablakon: szöget készítenek

bplőle. Nem adódik kidobandó selejt a hengerdében sem. Felületi hibák támadhatnak, vagy túlzott lemezvékonyo- dás lép föl. Ilyen esetben a dolgozó borítékja is vékonyo. dik fizetéskor, ám erre —, mivel a hengerdében többnyire igen jó szakemberek dolgoznak — hébe-korba kerül csak sor. A DEXION- üzemben legföljebb szerszámkopásból származhat kár. Ám ezt haipar észreveszik, s kicserélik a hibás alkatrészt. A balul sikerült egyengetést még kijavíthatják az üzem ezzel foglalkozó munkásai.

Az anyagi felelősség érvényesítésének, a hibátlan munkára való pénzbeli ösztönzésnek — alkalmasint — még jó ideig döntő szerepe lesz a selejtcsökkentésben. Ám baklövés volna mellékesnek ítélni a mindig jobbra, hibátla. nabbra való természetes törekvést. amely a legtöbb dolgozóban nap. mint nap munkál. Ennek a szándéknak a felszínre juttatásában jelentékeny szerep hárul a munkaversenyre. Minden vállalásban —, akár egyéni, akár közös — előkelő helyet foglal el —, mint ismeretes — a selejtcsökkentésre. az érték- megóvására vonatkozó felajánlás.

M. I*.

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek vasöntödéjének dolgozói a legtöbbet az Ózdi Kohászati Üzemeknek készítenek öntvényeket. Az öntödében ember és gép együtt küzd a s®» lejtmentes termékekért.

*

i