Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-04 / 102. szám

Aki csak látta, nehezen fe­lejti el a „Valahol Európá­ban” cimű film megrázó kép­sorait. A háború után ott­hontalan gyerekek százai csavarogtak szerte az ország­ban, ennivalót, ruhát úgy sze­reztek, ahogy tudtak. 1957. tavaszán a Népszava kezdeményezésére valóságos népmozgalöm indult a Foton, felépülő gyermekváros anyagi alapjainak megteremtésére. Létrehozását nemcsak állami szervek segítették, több millió forint gyűlt össze társadalmi adakozásból: a gyermekváros nemzeti ügy volt. Száz gyerek és tizenkét pe­dagógus — ennyi lakója volt kezdetben az egykori Károlyi­kastélyban és a hozzá tartozó negyvenhektáros park terüle­tén felépült gyermekbiroda­lomnak. Az otthonteremtés vágya, a közös munka és az- értelmes cselekvés hozta .ide a szélrózsa minden irányából a pedagógusokat, nevelőket. Több mint két évtized alatt a gyermekváros valóban vá­rossá vált. Modern iskolák, tanműhelyek, ezernyi szóra­kozási lehetőség áll az itt la­kó 920 gyerek rendelkezésére. Van itt kézilabda- és futball- pálya, több úszómedence, a parkban megannyi játék. Unatkozni nem lehet: úsznak, csónakáznak a gyerekek, té­len pedig a tó befagyott jegén korcsolyáznak. A tucatnyi, ízléses épület folyosóit akár kiállítási terem­nek is nézhetné az ember: hímzések, ötvösmunkák üveg­be és agyagba formált szob­rok —, megvalósult gyermek­álmok dicsérik a gyerekek ügyességét. A fóti gyermekváros Euró­pa legnagyobb ilyen jellegű intézményévé fejlődött, a két évtized alatt több ezer gyermek nevelkedett itt em­beri körülmények között — emberré. F. S. P. 4> NÓGRÁD- 1979. május 4., péntek Mai iővéaján latunk 21.50: Látogatás negyven év után Nógrádi pedagógiai díj, 1979. Kollégiumi esztendők Dokumentumfilmünk Nyi- koláj Saranovról, az egykori budapesti szovjet nagykövet­ről, a Horthy Magyarország és a Szovjetunió diplomáciai kapcsolatairól szól, (amely 1939-től a háború kitöréséig, 1941-ig tartott) — mondja a szerkesztő Hollós Ágnes. — Kétszeri megszakítás után újí­tották fel ezt a diplomáciai viszonyt, abban az évben, amikor a nemaetközi vásáron megjelent a szovjet pavilon, és visszakaptuk az 1848—49 évi szabadságharc zászlóit is a Szovjetuniótól. A volt szov­jet nagykövet, negyven év után, most újra ellátogatott Budapestre, hogy emlékezzék évtizedek távlatából a törté­nelemre. Saranov, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság meg­hívására érkezett hozzánk fe­lesége társaságában. A do­kumentumanyagokból, fil­mekből, fotókból álló műsor­ban rajta kívül, megszólalnak azok a gödi emberek is, akik­nél a szovjet kolónia, Gödre telepített munkatársai laktak a háború kitörése utáni nehéz napokban. Fóka a hotelben Az Ulan-Udez-i Bajkál Szál­lóban tágas akvárium, s ben­ne kíváncsi szemű, o^só alakú gyűrűsfóka látványa‘fogadja a vendégeket. A tudósok előtt is rejtély, hogy az északi ten­gerek úszólábú lakója hogyan került a Bajkál-tóba. A nőstényfóka 11 hónapig hordozza kicsinyét, mielőtt a kora tavaszi jégtáblán megjele­nik az ezüstös fehér, négy kiló súlyú, hegyes fogú újszülött. A vakító napsütésben szünte­lenül kövér könnycseppek hul­lanak óriási fekete szeméből, s ezek mindenkit meghatnak, aki első ízben látja őt. Miután alaposan teleszívja magát a 40 százalékos zsírtartalmú anyatejjel, nyomban hancú- rozni kezd, gyorsan erőre kap, bundája hamarossan sötét szí­nűre válik, és a kis állatból már két hét múlva 30 kilo­grammos, esetlen lény lesz. Évek múltán ember nagysá­gúra is megnő, súlya pedig el­éri a 150 kilót. Az ilyen „vízi torpedó” sem a 200 méteres vízmélység hi­degétől, sem a szibériai fagy­tól nem fél — a gyűrűsfóka testhőmérséklete állandóan 30 fok, vére és izmai óriási meny- nyiségű oxigént halmoznak fel, s ez lehetővé teszi, hogy egy órán keresztül a víz alatt ma­radjon. Apró olajoshalakkal, botos kölöntékkel táplálkozik. Zsírja, húsa kiváló minőségű, szép prémje feldolgozásra al­kalmas. Tudósok véleménye szerint jelenleg a Baikál-tóban mint­egy 70 000 gyűrűsfóka él. Hogy lesz valakiből sok száz fészekaljnyi fiókát szárnyra bocsátó tanító, a felnőttkor küszöbéig elvezető tanár — erre számtalan példát isme­rünk — a szerencsésebbek sa­ját életükből, a többiek hal­lásból. Szűk réteg azonban — kevésbé ismert és elismert — a pedagógustársadalomban a nevelőtanároké, akik kollé­giumban, diákotthonban egyengetik a fiatalok útját, se­gítik beilleszkedésüket az élet­be, a továbbtanulásukat. Va­jon mi lehet a „titka” annak, ha valaki ezt választja hiva­tásának, évtizedekig kitart a pályán? Gebhardt József né, aki 35 éves lelkiismeretes pedagógiai, negyedszázados eredményes kollégiumigazgatói munkájá­nak elismeréséül a közelmúlt­ban Nógrád megyei pedagó­giai díjas lett, nagyon egysze­rű és természetes választ ad. — A háború után Vizslás­ra kerültem tanítani — a Szabad Nép egyik számában bukkantam rá a felhívásra: a kollégiumi nevelés iránt ér­deklődő, legalább «téves pe­dagógiai gyakorlattal rendel­kező, párttag pedagógusoknak bentlakásos tanfolyamot hir­detnek. Érdekelt... Budapes­ten, az Adónisz utcában ké­szítettek fel bennünket — olyan körülmények között voltunk hetekig, mint a le­endő kollégistáink, azaz ritka kimenő, sok tanulás fogadta a hallgatókat. A végzés után, 1949. novemberében a salgó­tarjáni kollégiumba kerültem, így részem lehetett mindab­ban a munkában, amivel a mai iskolahálózatot kiépítet­ték. Akkor még nem főállá-' sú kollégiumi nevelők dolgoz­tak — összesen 18 növendé­künk volt, ketten félállásban, tanítás mellett nevelősköd- tünk. Testnevelést tanítottam két évig — 1951-től főhivatá­sú nevelő és igazgató lettem,. azután“1 már csak óraadóként segítettem be, ha kellett. A régi kollégiumban volt a szolgálati lakásunk, együtt él­tünk a gyerekekkel. Ez jót és kellemetlenséget egyaránt je­lentett — alig maradt időnk a magánéletre, de valóban megismerhettem minden diá­kot. Az új kollégiumról hosz- szú éveken át álmodoztunk — 1977-ben lett élő valóság. Az iskolahálózattal együtt bővült a létszám nálunk is — most 232 fő van itt. hat iskolából, jelenleg egyedül a gépiparit nem képviseli senki. Legtöb­ben közgazdaságisak hiszen az megyei beiskolázású intéz­mény. — Sokat változtak a körül­mények, lehetőségek... — össze sem lehet hason­lítani a régit és a mostanit! Igaz, ott is barátságos, ott­honos szobákat igyekeztünk kialakítani, de a . hálótermek és a négyszemélyes, tanuló- asztalokkal, könyvespolcokkal, beépített szekrénnyel ellátott, modern szobák között nagy különbség van... — Természetesen nem egyik napról a másikra lett ilyen a kollégium — amit tudtunk, már a régi helyen is össze­gyűjtöttünk, beszereztünk. — Egy kollégiumot nem­csak rendje, kényelme tesz kollégiummá, hanem a tar­talmi munkája, angvelők te­vékenysége, az önkormányzat szintje. A salgótarjáni Furák Teréz Kollégiumról sok jót hallhattunk. — A diákotthonokra az jel­lemző, hogy ott még a neve­lőgárda irányít — nálunk pedig diákönkormányzat van, amelynek a vezetői együttmű­ködnek a nevelőkkel. A fia­talok öntevékenyen, nagy hoz­záértéssel olyan közgyűléseket szerveznek, ahol felnőtteket megszégyenítő módon tudják értékelni saját munkájukat. Jól választják a vezetőséget is — azok kerülnek be. akik valóban képesek a hagyo­mányteremtésre. A kollégi­umba kerülők 90 százaléka fi­zikai dolgozók gyermeke — ezért is fontos, hogy a sza­badidős-tevékenységek ideje alatt minél több élményt kap­janak, műveltségük, szokás- rendszerük fejlődjön. — Nincsenek párhuzamos­ságok és időnkénti viták az iskolákkal a tanórákon kívüli elfoglaltságok szervezésében? Gebhardtné kissé csodálkoz­va néz fel a kérdés hallatán. — Akkor lennének, ha nem ismernénk egymás munkáját. Nem mondom, hogy időnként nem kell átrakni valamit más­korra, de igyekszünk alkal­mazkodni a középiskolákhoz — nálunk este is itt vannak a lányok... Ősszel ott jelentkez­nek először a szakkörökbe, ér­deklődési körökbe; nálunk la­zább, rugalmasabb programfü­zérek vannak, nem egész éven át tartóak (például ne­gyedéven keresztül Beetho- ven-sorozat futott, hat hétig filmesztétika, általában hét­főnként vannak a játékestek, hetenként vagy sajtófoglalko­zás vagy etikai beszélgetés). Mi csak örülünk neki, ha egy- egy növendékünk az iskolai életben jól megállja a helyét. A tanulásukat segíti, hogy jó a 10 fős nevelőtestületünk szakos megoszlása és szükség esetén az iskolák szaktanárait is felkérjük. Kölcsönösen el­járunk egymás rendezvényei­re (nevelési értekezletek, if­júsági parlament) és a neve­lőkből alakult pedagógus KISZ-alapszervezet szintén együttműködik az iskolákkal. ☆ Gyors számolás: a több mint negyedszázad alatt két- bárom ezer fiatal lánynak volt második otthona a Furák Te­réz Kollégium. A vissza-visz- szalátogatók igazolják, az is­kolai átlagnál jobb eredmé­nyek bizonyítják: jó otthont találtak! G. Kiss Magdolna Dollármilliók az idegeoforgalomból Jugoszláviában az elmúlt évi rekord idegenforgalomból származó jövedelem megha­ladta az egymilliárd dollárt. Nyolcvanhárommillió éjsza­kát töltöttek a külföldi turis­ták az országban. Legtöbben az NSZK-ból keresték fel a jugoszláv tájakat — az itt töl­tött napok, illetve éjszakák 42 százaléka jut rájuk — utá­nuk az osztrák és az olasz tu­risták következnek. Az Adria vonzerején kívül az is hozzájárult a nagyobb forgalomhoz, hogy a turista­idényt korábban kezdték Jugo­szlávia üdülőhelyein és több helyütt javítottak a szolgálta­tásokon, gazdagabb sport- és szórakoztató programokkal várták a látogatókat. A turistaforgalom rohamos növekedése mégis sokszor okozott problémát. Nem min­dig tudták kielégíteni az igé­nyeket, így — különösen a fő­idényben — a szállodák nem voltak képesek fogadni az egyidőben odaözönlő vendég­sereget. Az idegenforgalmi szakem­berek véleménye szerint ezek a gondok az idén már nem fogják . zavarni a turistákat. Az elmúlt esztendő végén és ez év elején több új szálloda épült, és ezek javítják majd a fogadókapacitást. Süketnémák iskolája Süketnéma gyermekek isko­lája kezdte meg működését a vietnami fővárosban. Az in­tézményben 6—13 év közötti süketnéma gyerekeket taníta­nak az általános műveltség alapelemein kívül olyan hasz­nos szakmákra, mint a kárpi­tosmunka, a szabás-varrás, a gépszerelés; ugyanakkor orvo­si kezelést biztosítanak szá­mukra, és megtanítják őket beszélni és a beszédet meg­érteni. Az iskola modern didaktikai eszközökkel és felszerelésekkel van ellátva, amelyeket az ENSZ gyermekszervezete, az UNICEF biztosított számukra. fändet^/sirnn A KÉMF TŰN 14. Egy me*téri akció után .Reilly azt magyarázgatta a szovjet elhárítás embereinek, akiket megbízható ellenforra­dalmár összeesküvőnek hitt, hogy véleménye szerint hon­nan kellene pénzt szerezni az összeesküvéshez: — Oroszországban hatal­mas művészeti értékek van­nak. Rengeteg értékes kép, szobor van a múzeumok bir­tokában. Ezeket kellene meg­szerezni és eladni külföldön. Elsősorban azokra a műalko­tásokra gondolok, amelyek most a raktárakban vannak, nincsenek kiállítva, és így el­tűnésüket nem veszik azon­nal észre. Az értékesítést én magamra vállalnám... Később Reilly még egy pénzforrást ajánlott; az In­telligence Service jó árat fizetne értesülésekért, első­sorban a Kominternre vonat­kozó adatokért. A Tröszt em­berei épüljenek be a Ko- minternbe. Reilly annyira belemelege­dett terveinek ismertetésébe, hogy figyelmeztetni kellett; eljárt az idő, indulnia kell, ha el akarja érni a leningrádi vonatot, amely visszaviszi őt a Néva-parti városba, on­nan a határra, hogy még az éjjel visszatérjen Helsinki­be. Még ann^i ideje volt, hogy autón elszaladjon az egyik összeesküvő lakására, valami irat átvételére. Mek­kora a meglepetése, amikor ott pisztolyt nyomnak az oldalához és kijelentik; — Sidney George Reilly, a törvény nevében letartóz­tatjuk! Reilly már fogoly, de még hátra Van egy feladat. Ha ki­szivárog, hogy a mesterkém a Tröszt révén a szovjet ha­tóság kezére kerüljön, vége a Trösztnek, pedig arra tovább­ra is szüksége van az elhá­rításnak. Gyorsan döntenek: a GPU néhány munkatársa, a határra utazik, ott riadóztat- nak egy szovjet határőrőr­söt és lövöldöznek. Az Izvesz­tyijában közleményt jelen­tetnek meg a lelőtt csempé­szekről. A Tröszt Helsinkiben dolgozó része már sejti, hogy az eltűnt Reilly azonos az egyik lelőtt csempésszel, de ezt szovjet részről csak ké­sőbb jelentik be, amikor már Reilly valóban elnyerte mél­tó büntetését. Mert Reilly egyelőre még él. Magánzárkában' van és naponta viszik kihallgatásra. Először hallgat, rutinos szak­emberként csak olyasmiről tesz vallomást, amiről sej­ti, hogy a másik fél miár amúgy is tudja. Amikor azon­ban közölték vele, hogy vég­rehajtják rajta a forradalmi törvényszék 1918-ban hozott halálos ítéletét, papírt és ce­ruzát kért, hogy papírra ves­se életének utolsó levelét: „F. E. Dzerzsinszkijnek, a GPU elnökének! A legutóbb végbement be­szélgetések után hajlandó va­gyok teljesen őszinte vallo­mást tenni és adatokat szol­gáltatni a GPU-t érdeklő va­lamennyi kérdésről az angol hírszerzés szervezetére és személyi állományára vonat­kozólag, továbbá — mint­hogy azt is ismerem — az amerikai hírszerzést illetően is, és azoknak az orosz sze­mélyeknek a tárgyában is, akikkel találkoztam. Sidney Reilly”-*• Ez a beadvány 1925. októ­ber 30-án kelt Moszkvában, az úgynevezett belső börtön­ben. A halálos ítéletet 1925. november 5-én hajtották vég­re. Négy évtizedig úgy tudta a világ, hogy Reilly határátlé­pés közben, egy fatális vélet­len folytán vesztette életét. Reilly bukásának hét pecsét alatt őrzött okmányait csak kellő idő múltán a hatva­nas évek elején hozták nyil­vánosságra a Szovjetunióban. Reilly, a „kémfejedelem” te­hát, aki 1918-ban kétmillió rubelt ígért és félmillió elő­leget is adott, hogy tartóztas­sák le neki a bolsevik párt egész központi bizottságát, 1925-ben egy valóban meste­rien végrehajtott akció után nyerte el méltó büntetését. VÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents