Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-14 / 87. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYÉI BIZOTTSÁGA \ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXV. ÉVF. 87. SZÁM __________ARA: 1,20 FORINT________1979 ÁPRILIS 14., SZOMBAT M eghatározó szerepe van a megye gazdaságában Sz építő- és építőanyag-ipar fejlesztése továbbra is alapvető feladat A megyei pártbizottság kibővített üléséről Intézkedések történtek az építőipari szervezetek vezeté­GURULÓBA SZEDJÜK X Pénteki számunkban közöltük, hogy a mai napon részle­tesen visszatérünk a megyei pártbizottság csütörtökön megtartott ülésének ismertetésére, ahol a testület tagjai ki­bővített tanácskozáson megvitatták „Az építő- és építő­anyag-ipar helyzete és a további tennivalók megyénkben az MSZMP Központi Bizottságának 1978 októberi határozata alapján” című írásos előterjesztést és szóbeli kiegészítést. A megyei pártbizottság beszámolója Hét esztendővel ezelőtt telepítették Magyarnándor határába, a Bakó-híd melletti táblá­ban a málnát. Lassan elöregszik az ültetvény, az idén azonban még bíznak a jó ter­mésben a közös gazdaság tagjai. A növénytermesztésben dolgozó szocialista brigád szorgalmasan elvégezte a ko ra tavaszi munkáit a sorok között, a napokban a földet la­zították, a gyomot irtották kapáikkal. Guth Lászlóné brigádvezetö irányítása mellett a 13 fős asszonybrigád már a szüretet emlegeti: „Szívesen jövünk a növényápolásra, mert guruló málna minőséget tudunk a bokrokról szedni!” Képünkön: a szocialista bri­gád tagjai, Pagyal Kálmánná, Benkó Józsefné, Kovács Jánosné és munkatársaik a mál­naültetvényen — kulcsár — Csütörtök: bevásárlónap Április 19-én premier ' Megyénk, dinamikusan fej­lődő területe az országnak, az ipar, a mezőgazdaság, a tele­pülések fejlesztése elképzelhe­tetlen az építőipar — az ide tartozó szervezetek — mind magasabb színvonalon végzett munkája nélkül. Az építő- és építőanyag-ipar szerepe a megye gazdaságában jelentős, aránya az országosnál na­gyobb, 1978-ban az összes fog­lalkoztatottak 13,4, az összes ipari, építőipari foglalkozta­tottak 26,9 százaléka dolgozott e területen; az építőiparban 5810, az építőanyag-iparban pedig 7590 fő. Amikor gyönyörködünk az új lakótelepekben, közintéz­ményekben, örülünk az új gyáraknak, üzemcsarnokok­nak, mezőgazdasági épületek­nek, akkor látjuk azt is, mi­lyen feszültségek, problémák kísérték és kísérik a megvaló­sítás útját. Azt akarjuk, hogy a holnap és a holnapután fej­lődése kevesebb vesződséggel menjen végbe. Ebben nagy szerep hárul az építőiparra, mindazokra, akik az építőipar tevékenységének jobb feltéte­leit biztosítják. E feltételek közül a Köz­ponti Bizottság tavaly októbe­ri, építőiparral kapcsolatos ha­tározata az építőanyag-ipar fejlesztését emelte ki. Me­gyénkben ez utóbbi súlya, az o-szágös átlagnál lényegesen magasabb, ezért az egyik meg­határozó iparágunk. Néhány 9 Az ötödik ötéves terv új módon vetette fel az építő­ipar fejlesztését, mivel az elő­ző tervciklusban járt fő út, — a kapacitások létszámbővítés­sel történő megoldása — lét- jogosultságát, realitását az élet nem igazolta. Ezért elő­térbe került a műszaki, tech­nikai elmaradottság mérséklé­se. Ennek megfelelően felgyor­sult a technológiai váltás fo­lyamata, mind jobban elter­jedt a könnyűszerkezetes épí­tési mód. Erőteljesebbé vált — elsősorban a nagyobb egy­ségeknél — a termelés ipari hátterének kialakítása. A Nógrád megyei Állami építőipari Vállalat 1977 óta termékből — síküveg, építési kerámia — népgazdasági mé­retekben is jelentős mennyi­séget termelünk. Ezért az épí­tő- és építőanyag-ipart a gaz­daságirányító, szervező- és el­lenőrző munkában kiemelten kezeli a megyei pártbizottság. Milyen sajátosságok jellem-, zik ezt az iparágat? A megye építőipari kapaci­tása, a létszám alapján, a me­gye nagyságához mérten meg­felelő, képes a jelentkező igé­nyek kielégítésére. Egy részük részt vesz Budapest és Pest megye építkezéseiben. Műsza­ki, technikai ellátottsága azon­ban alacsonyabb az országos átlagnál. Építőiparunk szervezetileg tagolt, szektorális összetétele jelentősen eltér az országos átlagtól. Előnye abban jelent­kezik, hogy a kis egységek gyorsan és rugalmasan iga­zodnak az új követelmények­hez, hátránya viszont, hogy műszaki, technikai felszerelt­ségük, termelékenységük lé­nyegesen elmarad a nagy szervezetekétől. Az építőanyag-ipar sajátos­ságai között említhetjük, hogy a megye üzemei nem bizto­sítják az építőipar teljes hát­terét. Az építőanyag-ipar a megye iparának harmadik legnagyobb ágazata, az összes ipari termelés 12 százalékát adja. A legdinamikusabban fejlődő üzemek ehhez az ipar­ághoz tartoznak. fejlesztés 128 millió forintot kapott; kü­lönböző csatornákon keresztül a termelési folyamatok gépe­sítésére, az újabb technológiai eszközök vásárlására. A me­gyei tanács átvállalta a Nóg­rád megyei Tanácsi Építőipa­ri Vállalat 27 millió forintnyi veszteségét. A Salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szö­vetkezet az OKISZ támogatá­sával 7 millió forintért meg­vásárolta a No-Éines lakásépí­tési technológiához szükséges eszközöket. A Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztéri­um 40 millió forintos támoga­tásával az AGROFIL felké­szült a mezőgazdasági' kö.ny- nyűszerkezetes építési mód bevezetésére. sének és szervezettségének ja­vítására. Személycserékre ke­rült sor a vállalatoknál, Tö- VÁLL-oknál és szövétkezetek­nél. Tervszerűen folytatódott az építőipari kapacitások kon­centrálása. A kisebb építőipa­ri egységek is jelentős felada­tot vállaltak a kiemelt terüle­tek fejlesztési munkáinak megvalósításából. Az epítőipa* ri szervezetek fejlesztése ja­vította a kivitelezési idők ala­kulását. A negyedik ötéves tervben a VEGYÉPSZER sal­gótarjáni gyára 13 800 négy­zetméteres üzemcsarnoka, 297 milliós beruházás keretében, 44 hónap alatt épült meg. A Romhányi Építési és Kerámia­gyár új gyára, a Romhány III. 30 ezer négyzetméteres csarnoka 1,1 milliárd forint értékű fejlesztésen belül elő­reláthatólag 30 hónap alatt készül el. Tervszerűbbé vált az épü­letek felújítására, karbantar­tására irányuló tevékenység. Az ötödik ötéves terv első há­rom évében 'egymilliárd forin­tot használtak fel, ami csak­nem azonos az előző tervidő* szak összteljesitésével. Gyor­sul az ezzel foglalkozó szerve­zetek műszaki, technikai fej­lesztése, a végrehajtott össze­vonások, az építőipari kar­bantartó bázisok kijelölése pedig jól szolgálta a munkák szervezettségének és hatékony­ságának növekedését. « Az előrelépés ellenére a fejlődés elmarad az igények­től és a lehetőségektől. Nem kielégítő a műszáki, technikai fejlődés üteme, hiányzanak a gépláncok egyes elemei, nem használják ki az új berende­zések előnyeit, egyes szerveze­tek között nem alakult ki a megfelelő munkamegosztás, a kooperáció, a szövetkezeti szektor szétaprózottságával pe­dig együtt jár az ala­csony műszaki, technikai szín­vonal, az esetenkénti forgó­eszközhiány. Hathatós intéz­(Folytatás a 3. oldalon) A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága április 13-án tartotta soron következő ülését, ame­lyen elsőnek a KISZ • IX. kongresszusa óta végzett munkáról és a további felada­tokról előterjesztett KISZ központi bizottsági jelentést véleményezte, vitatta meg a testület, majd Rudinszky László ifjúmunkás-felelős számolt be az Ifjúkommunis­ták az V. ötéves terv teljesí­téséért elnevezésű mozgalom megyei tapasztalatairól. Elmondotta, hogy a kezde­ményezés mozgósította az if­júsági közösségek nagy részét, az első évben csaknem há­romszázan, tavalyelőtt 169-en, az elmúlt mozgalmi évben pe­Budapesten, s az ország va­lamennyi városában kijelölték azokat ■ az iparcikk- és ruhá­zati boltokat, amelyek ezentúl csütörtökönként az eddiginél hosszabb ideig egységesen 20 óráig állnak a vásárlók ren­delkezésére. Minden előkészü­let megtörtént a meghosszab­bított nyitvatartásra, amely­nek premierje április 19-én lesz. A jelzések szerint vidéken minden város bevásárlóköz­pontjában, összesen 1700—1800 boltot jelöltek ki a csütörtö­ki meghosszabbított nyitva­tartásra. A tapasztalatok szerint a vállalatok a kívánalmaknak megfelelően munkarend-mó­dosítással, újabb beosztási renddel szervezték meg, hogy Csütörtökön indították út­jára a Ganz-MÁVAG mátra- nováki gyáregységéből áz M—3-as autópálya építéséhez szükséges híd-acélfőtartók el­ső darabját. A huszonnégy méter hosszú, tizenegy tonnás szerkezetet gépkocsival szállí­tották rendeltetési helyére — fokozott biztonsági intézkedé­sek megtétele közepette. dig mindössze 98-an nyújtot­ták be nevezésüket. A csök­kenés okairól Rudinszky László önkritikusan beszélt, hangsúlyozta azonban, hogy az irányító KlSZ-bizottságok néni kellő gondoskodása mel­lett szerepet játszott az a rendelkezés is, amely nem te­szi lehetővé az anyagi elis­merést megyei szinten. Ez érthetően sok kollektívát visz- szaléptetett a versenyből, hi­szen az első évben például a megyei első helyezettek 10 ezer forint jutalomban része­sültek. Mindezeken túl a moz­galom értékelési rendszerében is adódtak problémák, sok volt az „átfedés” a szocialista munkaverseny és az ifjúsági mozgalmi vállalások, ajánlá­a csütörtöki többlet ne men­jen a dolgozók pihenőidejé­nek a rovására. A 34 Centrum Áruházban például egyenlőtlen munkaidő-beosztással, másfél műszakok szervezésével és a nyugdíjasok segítségével el­lensúlyozzák az egy-két órás csütörtöki többletet, így nem lesz változás más napokon a megszokott nyitvatartási rendben. A csütörtöki bevásárlónap­hoz hasonló gyakorlat több országban már jól bevált. Vá­rakozással tekintenek elé a hazai kereskedelem vezetői is, noha tudják: időbe lelik, míg a vásárlók széles körben él­nek a hálózat jobb kihaszná- lására, a vásárlási körülmé­nyek javítására hozott intéz­kedés nyújtotta előnyökkel. Minderre a közúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében volt szükség, hiszen a vontató tehergépkocsi csak roppant körülményesen tudta megtenni a sok éles kanyar­ral tarkított útszakaszt. Az „akció” végül is sikeresen végződött, s kellő tapasztala­tot nyertek a további három, hasonló méretű főtartó szál­lításához. sok között. Ezek ellenére a több száz résztvevő kollektíva hasznos segítséget nyújtott az üzemek, gyárak, intézmények gadasági munkájában, a KISZ-sze! való együttműkö­désben. E pozitívumok is szükségessé teszik az Ifjú­kommunisták az V. ötéves tervért mozgalom szervezeti rendszerének átgondolását, újítását a lehetőségekhez és körülményekhez mérten. Az ülés további részében Ponyiné*Oszvald Katalin tit­kár számolt be a forradalmi ifjúsági napok politikai ta­pasztalatairól, majd Füssy József első titkár tájékoztatta a jelenlévőket a legutóbbi MSZMP KB-ülésről, az idő­szerű teendőkről. Fokozott ellenőrzés Áprilisban és májusban az egész országra kiterjedően fo­kozott közúti közlekedési el­lenőrzést tartanak a rendőri szervek a közlekedési hatósá­gok és a fegyveres erők szak­embereivel, valamint a bel­ügyi munka önkéntes segítői­vel együttműködve. Az utóbbi évek tapasztala­tai szerint a tavaszi időszak­ban emelkedik a közúti köz­lekedési balesetek száma. En­nek oka a szakértők szerint, hogy a folyamatosan növek­vő forgalomba bekapcsolód­nak a kerékpárok, a motorke­rékpárok, a téli időszakra le­állított személygépkocsik, s hatással van a balesetek szá­mának felszökkenésére, hogy egyre több külföldi rendszá­mú gépkocsi tűnik fel az or­szág útjain. A járművezetők egy része nehezen tud újra alkalmazkodni a megváltozott út- és forgalmi viszonyokhoz,, mások a körülményeket rosz- szul felbecsülve, a biztonsá­gosnál nagyobb kockázatot vállalnak a manőverek végre­hajtásakor, elsősorban az elő­zéseknél, a kanyarodásoknál, a kerüléseknél. Klimavfli-tBendcIs Négy és fél millió forint termelési értéket állított elő idén az első negyedévben a ludányhalászi Klimavill Sző-' vetkezeti Közös Vállalat. Az egység bevétele március vé­géig egymillió-hétszázezer fo­rint, ez 56 ezerrel elmarad az előre tervezett összegtől. A ludányhalásziak 1 millió 400 ezer forint értékű ipari termelést folytattak: elektro­mos szekrényeket szereltek össze az Ikladi Ipari Mű­szergyárnak. Szolgáltatásban mintegy 400 ezer forintnyi munkát végeztek: olajégőket javítottak, illetve karbantar­tottak. Építés-szerelést 2 mil­lió hétszázezer forintért oldot­tak meg: kiváltképp hiánypót-» lásokkal foglalkoztak a klí­ma villesek. Idén számos feladat vár az egység embereire: többek közt Ludányhalásziban, a tar­jám ZIM-üzemben és a gyar­mati kórházban adódnak be­ruházással kapcsolatos teen­dőik. % Meggyorsult a műszaki, technikai Ülésezett a KISZ Nógrád megyei bizottsága Egy akció reakciója Sikeres út volt 4 Kovákról az D/l-3-asra

Next

/
Thumbnails
Contents