Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-07 / 81. szám

Ami „fent” ran Nem mellékesek Tán évtizede sincs, amikor még úgy beszéltek a külszíni bányaüzemekről, mint valami szükséges rosszról. Voltak, mert kellettek, másodlagos fontosságúnak tekintették te­vékenységüket, mintha elfe­ledkeztek volna arról: munká­juk híján egyetlen csillényi szén sem láthatna napvilágot. Nevük is erre utalt: mellék­üzemek. Egy válami azonban tény: immáron ötödik esztendeje — miként ez kiderült — ezek az egyáltalán nem mellékes üzemek lényegesen több ár­bevételhez juttatják a Nógrádi Szénbányákat, mint az ere­dendő tevékenység, a szén. Adorján Henrik, a nemré­giben szénen kívüli tevékeny­séget folytató üzemek elneve­zést kapott termelőegységek egyik felelős vezetője számo­kat is sorol. 1978-ban — pél­daként — a szénárbevétel 273,1, a szénen kívüli tevé­kenységből adódó összeg pe­dig meghaladta a .475 millió forintot, s mi több: ha még nem is jelentős mértékben, de már exportra is futja erejük­ből. Persze, erre csak a nagy- bátonyi gépüzem képes. A drezdai elektromotor-gyárnak végeztek eddig egyenáramú elektromotorok forgórészeinek tekercselését, de a minap, a lipcsei vásáron aláírt újabb szerződés értelmében az elkö­vetkezendőkben már komplett forgórészeket is gyártanak. Emellett angol megrendelésre pajzsokat állítanak elő, mi­kért cserében hidraulikabe­rendezéseket kapnak. A szénen kívüli tevékenysé­get folytató üzemek legfőbb, s mindinkább célként kitűzött feladata az iparági igények kielégítése. Szeretnék, ha már a közeljövőben kialakulna a bányászathoz szorosan kapcso­lódó tevékenység, de mindez még igencsak gyerekcipőben jár. Ebből jövő árbevételük az összesnek mindössze tizen­négy százalékát teszi ki. így hát mihdenkinek dolgoznak, akitől megrendelést kapnak. Mostanság több mint kilenc­ven partnerrel állnak kapcso­latban, a Budapesti Közleke­dési Vállalattól kezdve a KIPSZER-ig. a METRIPOND- ig, a Ganz Villamossági Gyár­ig. — Nem válogatósak — mondom Adorján Lászlónak. — Szükség törvényt bont. Pénzt pedig csak munkáért, s nem elvekért kapunk. Hiába a bányászatot segítő ipari háttér megvalósítása —, ha innen nincsenek megrendelé­seink. Építési üzemünknek is, tudja, mi volt tavaly a legna­gyobb, legsikeresebb munká­ja? Mátranovákon, a Ganz- MÁVAG ottani gyáregységé­nek fejlesztése. Hatalmas csar­nokot építettünk, rövid idő alatt, kevés pénzért. Ország­világ odajárt csodálkozni, hogyan csináltuk. — Hogyan? — Szervezni, emberrel, erő­vel gazdálkodni már megta­nultunk. De íme, olvassa a köszönőlevelet! Látja, a MÁ- VAG vezérigazgató-helyettese is elégedett a munkánkkal. Eszerint másnak jól tudnak építeni, ahogy hallom, a bányászlakások építése vi­szont késik...'! — Ez ügyben a Nógrád me­gyei Állami Építőipari Válla­lathoz forduljon. Mi ott csak minimális munkát végzünk. Bátonyban a gáz- és szenny- vizvezetésre szolgáló csator­nák földmunkáin, és víztáro­zók építésén dolgozunk. Az idén ezeken kívül mindössze két épület alapozása hárul ránk. Láthatja, a „bűnbakot” másutt kell keresni. — S máguk nem tudnának házakat építeni? — Tudnánk. De erről ne beszéljünk többet! Kényesnek ígérkezne a té­ma további feszegetése. avagy így mentesülünk személyi és egyéb ellentétek kiéleződésé­től. ..?! Maradunk hát tovább­ra is a bányánál, a külszíni . üzemeknél, miknek további tévékenységére vonatkozó el­képzeléseket egy tanulmány- terv foglalja magában. 1985- ig meghatározták azokat a főbb vonalakat, melyek egyike- másika megerősíti a mostani tevékenységet, körvonalazták azon munkákat, miket vissza­fejlesztenek vagy szinten tar­tanak. A tavaly kidolgozott vaskos tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a fentebb említett időpont végére a szénen kí­vüli tevékenységet folytató üzemek összes munkájának nyolcvanöt százaléka már a bányaipart szolgálja. A jelen­legi tizennégy százalékhoz ké­pest ez kétségtelen jelentős fejlődést jelentene, bár kérdé­ses: nem túl optimisták-e a számítások...? Valós lesz — ez már bizo­nyos —, hogy nem konkurál tovább a Volánnal a fuvaro­zási üzem; csak kizárólagosan bányai célokra veszik majd igénybe. Több átszervezésre is sort kerítenek majd emellett, hogy az eddiginél is jobban, szervezettebben foglalkoztat­hassák a nem kis számú kül­színen dolgozót. Akik a válla­lati összlétszám több mint egyharmadát teszik ki. És akiknek munkája egyál­talán nem mellékes. .. K. Gy. Fele fiatal A ZIM salgótarjáni gyárá­ban a Kandó Kálmán, a Ka- kuk József és a Ságvári End­re Szocialista Brigádok kivé­telével, a múlt esztendőben a korábbi ötven—hatvanról negyvenre csökkent az újítást beadó brigádtagok száma. Mi több, az újításokból befolyt pénz félmillió forinttal keve­sebb. például az 1976. évi­től. örvendetes viszont, hogy mind nagyobb számban vesz­nek részt a mozgalomban a műszakiak és a harminc év alattiak. Utóbbiak az összes újítók több mint felét teszik ki. Már nem tanuló , Szombathelyen rendezték a Szakma kiváló tanulója or­szágos versenyt az elmúlt na­pokban. A Nógrád megyei kereskedőtar ulókat Molnár Mária, a balassagyarmati 127. számú ABC-üzletének tanuló­ja képviselte. Az országos versenyen oly szép eredmény­nyel szerepelt, hogy jutalmul •azonnal megkapta a szak­munkás-oklevelet. ö aztán el­mondhatja: megérte a fárad­ságot! Többet a tavalyinál Itt a mezőgazdasági mun­ka dandárja. Minden figye­lem a termelőszövetkezetek tavaszi munkáját kíséri, amely jól megalapozhatja az idei termést és ezzel együtt természetesen a kedvező köz­ellátást. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácsológyárában, már az év elejétől azon fára­doznak, hogy 'segítsék a ter­melőszövetkezetek talajmun­kájának gépesített megoldá­sát. A szántóvasgyártó szocia­lista brigád az elmúlt három hónapban hat különböző mé­retben 47 ezer 850 darab szántóvasat készített- Olya­nokat, amelyeket soros kap­csolással a traktorok után tudnak fogni és mind a sík, mind a dombos területen jól meg tudják vele forgatni a talajt. Az eddig gyártott mennyiség 2100 darabbal több a tavaly első negyedévben készített szántóvasaknál. Ez­úttal korszerűbb megoldások­kal, zárt ciklusban készültek a szántóvasak. A Március 21- Szocialista Brigádnak mind a 20 tagja, műszaki vezetőjükkel együtt arra törekedett, hogy a tava­lyinál gazdaságosabban és magasabb értékben állítsák elő az előbbi termékeket. Ez felel meg mind a vállalat, mind a népgazdaság gazda­ságpolitikai célkitűzéseinek, de a brigád tagjainak is­Kiegyensúlyozott ellátás Hatékonyabb gazdálkodást aa ÁFÉSZ-ekb HOGYAN DOLGOZTAK AZ ELMÜLT ÉVBEN a megye fogyasztási szövetkezetei? Me­lyek az idei legfontosabb fel­adatok? Ezekről a kérdések­ről tárgyalt a közelmúltban a MESZÖV-élnökség ülése, ahol értékelték a tavalyi cselekvé­si program végrehajtását. Eb­ből kitűnt, hogy a főbb cél­kitűzések összességében meg­valósultak. A korábbi éveknél kedvezőtlenebb közgazdasági körülmények között is a MÉSZÖV és a szövetkezetek elmúlt évi tevékenysége jól szolgálta a párt politikájának megvalósulását, a SZÖVOSZ ajánlásainak végrehajtását, a szövetkezeti tagság, a lakos­ság érdekeinek érvényesülését. Az ötödik ötéves terv ed­digi tapasztalatait értékelve megállapítható, hogy a ruhá­zati forgalom 1975-höz viszo­nyítva 1978-ban 15 százalék­kal. az élelmiszer-forgalom 36,2 százalékkal emelkedett. A községek kereskedelmi há­lózata is korszerűsödött. Az alapellátás további javítását szolgálta: az elmúlt évben hét új élelmiszerboltot nyitottak és kilenc egységet korszerűsí­tettek az ÁFÉSZ-ek. Az új, vagy rekonstrukció útján megépített alapterület megkö­zelíti a négyezer négyzetmétert. Az elmúlt évben tovább ja­vult és kiegyensúlyozottabb volt a lakosság alapellátása, szervezettebbé és eredménye­sebbé vált a szövetkezetek ke­reskedelmi szervező tevé­kenysége. Még jelenleg is vannak azonban olyan gon­dok és hiányosságok, ame­lyekre az idén az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordí­tani. Különösen fontos, hogy a helyi vásárlói igényeket job­ban elégítsék ki. Annál is in­kább, mert az ÁFÉSZ-ek tag­létszáma megközelíti a hat­vanezer főt. Az elmúlt évi cselekvési program egyik fontos célja volt a lakossági szolgáltatás fejlesztése, főként az ételfor­galom növelése, a munkás- és diákétkeztetés megoldása. Az elmúlt évek fejlődésének Vizs­gálatánál arról lehet számot adni, hogy a melegkonyhás egységek száma az 1975. évi 27-ről 1978-ban 32-re, a szer­vezett — előfizetéses — 4183 fő étkeztetése pedig mintegy ötezerre növekedett. Még ez sem kielégítő, mert a reális szükségletek és a vendéglátó- ipartól jogosan elvárható igé- nvek azt bizonyítják, hogy az ételforgalom-növelés terüle­tén még komoly kötelezett­ségeik vannak az ÁFÉSZ-ek- nek. Többnyire megvalósultak a mezőgazdasági termeltetés, felvásárlás és értékesítés cél­kitűzései. A megalapozott termeltetés tette lehetővé, hogy zöldség- és gyümölcs­félékből a felvásárolt meny- nyiség megközelítse a korábbi 7á5 vagont és a felvásárlás árbevétele meghaladja a ter­vezett 200 millió forintot. Kedvező, hogy a felvásárolt burgonya—zöldség—gyümölcs mennyiségének több mint 90 százaléka, a vegyes cikkek teljes mennyisége a kisgazda­ságokból származik. A gazdasági munka, a gaz­dálkodás eredményessége lé­nyegében az ötödik ötéves tervben és a cselekvési prog­ramban megfogalmazott cél­kitűzéseknek megfelelően alakult. Ennek egyik forrása, hogy a szövetkezetek többsé­génél csökkentek a rendkívüli, az improduktív költségek és kedvezően alakult a hálózati költségek szintje is. Több szö­vetkezetben viszont a gazdál­kodás hatékonyságában és eredményességében indokolat­lan eltérések vannak. Nem javult kellő eredményességgel a működés, illetve a gazdál­kodás hatékonysága, egyes szövetkezeteknél és egyes esetekben kedvezőtlenül ala­kult a költséggazdálkodás. Tapasztalható, hogy a kü­lönböző vezetői munkakörök­ben dolgozók jelentős részé­nél a^mindennapi munkája soránt ’még nem vált cselek­vési vezérfonalává a közgaz­dasági szemlélet, mely az in­tenzív gazdálkodás megvalósí­tásához vezet. Különösen fi­gyelemre méltó a vállalati ál­talános költségek elmúlt évi kedvezőtlen alakulása, amely­nek csökkentése érdekében több szövetkezetnél hatékony intézkedéseket kell tenni. In­dokolt a tavalyi eredmények közgazdasági és kereskede­lempolitikai vizsgálata, elem­zése mindenütt, ahol radiká­lis intézkedések szükségesek a kedvezőtlen tendenciák meg­szüntetéséért. E területen nö­vekvő kötelezettségek hárul­nak a MÉSZÖV ügyintéző ap­parátusára is, melynek az ed­diginél hatékonyabb kereske- dalemszervező és közgazdasá­gi elemző munkát kell vé­geznie. Az elmúlt évi gazdálkodási és mozgalmi munka tapaszta­latai igazolják, hogy nem ja­vult megfelelően mindenütt a testületi munka, a vezetés színvonala és a szövetkezeten belüli testületi és személyi együttműködés a gazdasági és a szövetkezetpolitikai felada­tok megvalósítása érdekében E tapasztalatok hasznos útmu­tatást adnak a sorra kerülő tisztújítás előkészítéséhez is. AZ ELMÜLT ÉV EREDMÉ­NYEI BIZONYÍTJÁK, hogy a szövetkezeti mozgalomban meglevő lehetőségek haté­kony felhasználásával az 1979. évi feszítettebb terv- és üz­letpolitikai célkitűzések telje­síthetők. dr. Toronyi László Tréningruhák, blúzok A legigényesebb piacokon is jól ismerik a Váci Kötöttáru- gyár pásztói gyáregységének termékeit. Idén a Német Szö­vetségi Köztársaságba, Kana­dába, Svédországba, és Kuva- itba küldenek a gyáregység­ben készült szép tréningruhák­ból. A szovjet vevőknek blúzt varrnak a pásztói gyáregység­ben dolgozó asszonyok. Egy fazonban, de több színben és mintával /készülnek a csinos női blúzok. Az" első negyedévben csak­nem 100 ezer darab terméket készítenek a pásztói üzemben. Domboldalnézet Bonyodalmak Brezinán Adomázó remekírónk még brezinai akolról írt. Fatá­kolmányokat viszonylag könnyű összeütni, bárhol, ahol akad hely Számukra. Valamivel jobban meggyűlik a bajuk a munkával, a me­gyénk állami építőipari vál­lalatánál dolgozó embereknek, akik PEVA-épületet kíván­nak összeállítani a megye- székhely Brezina (Gorkij) ne­vű lakótelepén. Zsaluk a bütün Két darab, egyenkint hu­szonnyolc lakásos ház építé­sének láttak neki a vállalat munkásai. Ami a PEVA- technológiát illeti, az egyik­kel jószerivel elkészültek- Mindössze a bütüzsaluk „csüngtek” az épület bütüjén látogatásunkkor, azok is csak azért, hogy lent ne foglalják a helyet a PEVA-készlet többi, terjedelmesebb darab­jai elől. A ház elkészültének folya­mata nem tartozott e techno­lógia mintaszerű lezajlásai közé. Gyakori és hosszú da­ruelromlás nyűgözte a műm ka lendületes kibontakozását. Sajnos, ettől cifrábbak is tör­téntek, egyszer összeroskadt az emelő, máskor pedig — ami sokkal nagyobb baj — megégett egy fiatalember (mint írtuk annak idején.) E gondok következménye­képp csak március elejére állt össze a szerkezet. Így je­lenleg a homlokzati ablako­kat helyezik el a PEVÁ-sok, s kezdődnek a szakipari mun­kák- A kitűzött érvényes át­adási határidő július 31. Mint megtudtuk, pillanatnyilag nincs különösebb fékezője a munkáknak, a befejezési idő­pont tehát — amennyire az építőiparban előre lehet lát­ni — tarthatónak tetszik. Mobillal kezdik Embrionális — vagy talán, még attól is kezdetlegesebb — állapotban van a , másik PEVA-„épület”. Ez abból áll, hogy a domboldalba bevág­tak egy téglalap alakú alap­helyet, az így keletkező om- ladékony, függőleges falat pedig — állagmegóvás céljá­ból — deszkákkal és geren­dákkal bedúcolták. Erre a helyre épül majd a ház első szintje — már PEVA-eljárás- sal. Ez azonban korántsem egy­szerű föladat- Helyszűkével küszködnek az emberek. Ho­vá álljon a vezérgép: a da­ru? Erre a célra az épület fö­lött levő területet szemelték ki a szakemberek. Készítettek is,— még tavaly — egy úgy­nevezett kiszolgáló utat, ami­re az emelőt fölállítják. Csak­hogy az út a kivájt domb­rész tetején húzódik, és így fenyeget a veszély, hogy. ha ráállnák a daruval — és még emelgetnek is vele — össze­omlik az alapnak készített be­vágás, s a daru leborul. En­nek megelőzésére az alapot kell előbb elkészíteni, ezmajd kellő támasztékot ad az ed­dig dúccal megtámasztott vájt falnak. Mivelhogy . a pince­szint már PEVÁ-val készül, s a PEVÁ-hoz daru szükségel­tetik, úgy döntöttek: egy mo­bildaruval kezdik az építést- Az emelő alkalmatosság a domb aljáról közelíti meg a munkálatok helyét — vár­hatólag bonyodalmasán a már rég álló házak miatt. Ha a legalsó szintje kész lesz már az épületnek, s helyére — a kiszolgáló útra — ke­rül az ÉGV-töl kölcsönzött vezérgép, akkor túl lesznek a helyszűke miatt keletkező bo­nyodalmakon. Osztövér vezérgép Még akkor is fönnáll ellen­ben a daru elromlásának le­hetősége. Tavaly emiatt vesz­tegelt legtöbbet az építkezés. Az ÉGV idén javítóbázist lé­tesített megyeszékhelyünkön. Ennek hatása már érződik: február eleje óta nem tétlen­kedett — jelentékenyebb ide­ig — az ösztövér vezérgép- Ha ez az állapot nem romlik, al­kalmasint sikerül jóval ha­marabb összeállítani a má­sodik PEVA-ház szerkezetét, mint az elsőét a Brezingn. M. P. Dobozkészítők Érsekvadkerten, a szerszámipari művek gyáregységében a különböző szerszámgépek gyártásán túl — a női munkaerő foglalkoztatására — könyvkötészeti, pontosabban dobozkészí- tő tevékenységet is folytatnak. A Váci FORTE-gvárnak rendszeresen szállítanak csomagolóeszközöket, így a röntgen- filmek forgalmazásához, tárolásához szükséges kartondobo­zokat is. Felvételünkön Kristóf Istvánná, Valcz Ferencné ős munkatársai munkáját örökítettük meg. — kulcsár-fotó — ] NÓGRÁD — 1979. április 7., szombat 3

Next

/
Thumbnails
Contents