Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-24 / 95. szám
Báránvok exportra Mit áimodfon tervező 7 Nézeg Évente több mint ezer darab bárányt szállí tanak el a nagyoroszi termelőszövetkezetből Romhányba, ahol a megfelelő súlyt — 35 ki Iogrammot — elérve exportra kerülnek Olaszországba és Franciaországba Helyzetkép a tŰTŐBLR-bői Korszerűbb vezetési stílussal Á FŰTÖBER nagybátonyi gyáregysége első negyedévi tervét maradéktalanul teljesítette. Számokban ez többek között 11 százalékos termelés- növekedést jelent — 650 ezer forint egy főre jutó éves termelékenységi szint mellett. A termelés és a kiszállítás továbbra is ütemes, ami önmagában motorja a szervezettebb munkának. A termelés- növekedés forrása 100 százalékig a termelékenység. Tovább fejlődött a műszaki előkészítés, a gazdálkodás, általában a vezetés színvonala.' Javult a szervezettség, a csapatmunka. Igények, követelmények Ezen eredmények önmagukban is jelentősek. Értéküket azonban . feltétlenül növeli az a ‘tény, hogy a 380 millió forint árukibocsátásra tervezett gyár ez évi terve túllépi az 500 milliós értéket; azaz nagyon is feszített az 1979. évi termelési tervünk. E feszítést egyrészt a hazai piac erőteljes és egyre fokozódó kereslete kényszeríti ránk, másrészt pedig a társadalom által elvárt fokozottabb hatékonysági követelmények! ■ m A hatékonyság kérdése gyáregységünknél színesen, sok vonatkozásban, széles skálán jelentkezik. És ez így jó. Hiszen ezek egymást erősítik. Közülük az üzemi eredfnény, a költségcsökkentés, a minőség vonatkozásai általában ismerték és fontosak. Nálunk ézek mellett létkérdésként jelenik meg (többek között) a termékstruktúra, a termelési struktúra problematikája is. Az épületgépészeti —. azaz kalorikus, klíma- és légtechnikai — termékeink sajátos tulajdonsága, hogy felfokozott tempójú e területeken a műszaki haladás. Ezzel a világjelenséggel a FÜTÖBER- nek is lépést kell tartani. Ez állandó és rendszerjellegű fejlesztési tevékenységet követel meg mind a vezetőktől, mind a dolgozóktól. A dinamikus termelésnövekedés csak dinamikus műszaki haladással realizálható nálunk. Ez ' a piac, a népgazdaság igénye! Milyen területeken ad valamennyiünknek fokozott és minőségi feladatokat e tényhelyzet? Talán azzal tudnánk a legcélszerűbben megvilágítani, hogy például termékeink 75 százaléka három éven belül korszerűsítésen ment keresztül. Továbbá termelésünknek tavaly már 71 százaléka volt perspektivikus, 15 százaléka pedig konjunkturális jellegű a kereslet szempontjából; az idén a struktúra tovább javul 76 százalékra, illetve 17 százalékra, a leállítandó termékek nélkül. * Később kamatozik A fenti számok nyilván rengeteg és öszehangolt erőfeszítést takarnak. Így többek között a paksi atomerőmű építésébe való bekapcsolódásunkat (egyre fokozottabban), mely termékek konstrukciója, technológiája, gyártási és át-r Vételi ellenőrzési rendje, folyamata csak szuper jelzővel jellemezhető. Az itt szerzett tapasztalataink később nyilván kamatoznak egyéb termékeinknél is, illetve ezáltal a minőségi termelés magasabb szférájába tudunk és kényszerülünk lépni. Hasonlóan szólni lehet további két külföldi licences termékünk gyártásának indításáról: a CTC rozsdamentes hőcserélőről, valamint az Erka Super—90 tetőtéri gázkazánról. Mindkettő műszaki paraméterei világszínvonalon versenyképesek. E termékek gyártása, sorozatgyártása meghonosítása tovább növeli gyárunk műszaki haladását — mind a dolgozóknál, mind a vezetésnél, mind a gyártás műszaki előkészítésében, mind a gyártás realizálásában. Az ütemes termelés és szállítás, a megfelelő ü^emi légkör teszi lehetővé, hogy menet közben a vezetés egyre' több energiát tud fordítani az 1980-as év előkészítésére, megalapozására. Sőt ez évben ehhez még különmunkaként adódik a hatodik ötéves terv termelési, műszaki-fejlesztési, szervezésfejlesztési koncepciójának pontosítása. Ez az év a legnehezebb Az ■ 1979-es gazdasági év a legnehezebb az eddigiek közül a FŰTÖBER életében. Helytállni csak úgy tudunk, ha az egyre korszerűbb vezetési stílussal továbbra is sikerül a rendszeresen és bővítetten újratermelt termelési erőforrásokat egyre hatékonyabban felhasználni. Szőcs Gyula gyáregység-igazgató az ember a kirakatokat, s közben rácsodálkozik egy fu- hakölteményre, egy funkciója betöltésele alkalmatlan virágvázára, sallangokkal dúsan fölcicomázott falitükörre. Meg persze a sokkal egyszerűbb, hétköznapibb rendeltetésű használati tárgyak seregére. Űjjnyi vastag, de csak két drótot magába záró kábelre, ökölnyi nagyságú csatlakozódugóra, gyalu- latlan deszkából szabott ruhafogasia. Mondom. rájuk csodálkozik az ember, s közben eszébe jut; lehet, hogy ezeket is iparművészek, okleveles tervezők kreálták? S mert bizonyosra vehető, hogy legalább egy részükhöz okvetlenül ők adták a modellt, el is gondolkodik a szemlélődő. Ugyan miért, mitől van, hogy a többnyire valóságos társadalmi igények kielégítésére készülő ipari termékek serege oly’ népes a torzóktól, a semmire sem alkalmas daraboktól, a drága _ anyagokat pazarló módon herdáló tákolmányoktól? Ennyi bevezetés után talán nem is meglepő, hogy egészen más válaszokat * kap az ember, ha gyártásirányító műszaki embereknek. ha a vállalati jövedelmezőségre már csak-csak érzékeny igazgatóknak, vagy ha magúknak a tervezőknek teszi föl a kérdést: mit álmodjon a tervezp? A főmérnökök tisztükhöz illő precizitással, tömörséggel mondják: olyan mintadarabot, ami szériában is gyártható. Az igazgatók ehhez még hozzáteszik azt is, hogy a tervezői álom lehetőleg kevés anyagból, minimális kézi munka ráfordításával alakulhasson késztermékké. A tervezők meg? Magától értetődő természetességgel vágják rá: lehetőleg szépet, minden hasonlótól különbözőt álmodjék, valahányszor egy új termék megrajzolásán fáradozik. Bárhogy is nézzük, konfliktus ez a javából. Különösebb magyarázatot sem' igényel, hogy belássuk: a háromféle követelmény kielégítése igeri széles körű tudást, ismeret- anyagot föltételez. Olyan széles körűt, amelynek elsajátítására ma aligha van egyetlen iskolánk. Sőt, hihetőleg nem is lesz sem nálunk, sem a nálunk nagyobb, gazdagabb országokban. Az élet, és főként az áruval rakott kirakatok azt látszanak azonban igazolni, hogy sok országban mégis nagyobb az összhang tervezői álmok és gazdasági realitások között, mint nálunk. S ha valaki ezt kétségbe vonja, ám vizsgálja meg néhány példán az állítás igazságát. A sort talán nem tanulság nélküli az elektromos csatlakozódugókon kezdeni. Miközben nézegeti, és méregeti az ember a hazai gyártmányút, elég nehezen birkózik meg a kérdéssel: miért készítik ezt sokkal több anyagbó), mint Svájcban, ahonnan az előállításhoz szükséges bakelitport drága pénzen importáljuk? Ennyivel szerényebb lenne tervezőink fantáziája? Hajlok rá, hogy inkább azt higgyem: ennyivel több előírás, elavult szabvány köti meg a formatervező iparművészek kezét gondolkodását. És nem lehet más oka az említett kábelek túlmére- tezettségének, túlbiztosítottságának sem. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy tervezők, műszakiak és gazdaságvezetők együttesen se jutnának el a fölismerésig: a mai szigetelő- anyagokból már kevesebb is teljes biztonságot ad, mint azokból, amelyek a szabványkészítés idején álltak rendelkezésre. Lám, a műszaki cikkeknél a szabványdzsungel is ott szerepel az okok között, amelyek magyarázzák a tervezői fantázia látszólagos hiányát. Nem könnyebb azonban a formákra legérzékenyebb divatcikkeket gyártó ágazatokban dolgozók helyzete sem. Kötöttárugyárainkban például egy-egy kollekció összeállításakor korántsem az a legfontosabb szempont, hogy mely vonalak uralják a világ pillanatnyi, vagy majdani divatját. Sokkal lényegesebb ennél, hogy vajon van-e fonal az elképzelt pulóver megkötéséhez? Mert a kötődéi kapacitás növelésére sok-sok milliót áldoztunk ugyan az elmúlt években, ám a fonalgyártás feltételeinek javítására már csak a maradékot fordítottuk. Mintha bizony nem lenne természetes az összefüggés alapanyag és késztermék között. S hogy még bonyolítsuk a helyzetet a meglepően új vonalú, az igazán modern, és hazai alapanyagokból megtervezett pulóver sem lesz okvetlen siker a vásárlók körében. Hiszen ahhoz, hogy az legyen, még meg iS kellene rendelnie a gyártól a kereskedelem illetékeseinek, ök azonban, kevés kivételtől eltekintve, már ahhoz, a korosztályhoz tartoznak, amely kevésbé keresi a divatosat, sokkal inkább a tartós, a megszokott holmit. IV/líf álmodjon hát a tervező? — ismé1 telhetjük meg a kérdést. Nagyot mindenesetre , nem tévedhetünk, ha kimondjuk: álmodjon reálisat, megvalósíthatót. Olyan ipari termékeket, amelyektől harmo- nikusabbá válik környezetünk, ízlésesebbé megjelenésünk, kényelmesebbé, lakhatóbbá az otthonunk. S mert ezért a célért olykor kis ütközeteket kell vívni, az sem. baj, ha a tervező azt is megálmodja, miként kerülhet ki győztesen a konzervativizmussal folytatott harcból. b. n. Új technológia Az anyaggal és alkatrésszel való takarékosságban jelentős szerepet kapott a fémszórási technológia. A kopott alkatrészeket — az új eljárással — pillanatok alatt újjá varázsolják a Salgótarjáni Kohászati Üzemek e speciális területen dolgozó munkásai. Képünkön fémszórással javítják a már teljesen használhatatlan gép- alkatrészt. ,,Hmig a gyár áll, addig mi dolgozunk. tf Az egyszerű halandó keveset tud a tervszerű, megelőző karbantartást végző szakemberek — a tmk-sok — munkájáról, hiszen ritkán kerülnek reflektorfénybe. Ök azok, akik a háttérben dolgoznak. De az ő tevékenységük nélkül megbénulnának a gépek, leállna a termelés, Csipkeró- zsika-álomba szenderülnének az üzemek, vállalatok. — Mit csinálnak a tmk-sok? — Mindent! — Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Horváth István, a Nógrádi Sándor nevét viselő szocialista brigád vezetője, akivel a salgótarjáni öblösüveggyár tmk külső műhelyében beszélgetünk. Foglalkozása: géplakatos. — Mi javítjuk a hűtőszalag hajtóműveit, a ventillátorokat, kompresszorokat és vákuumgépeket, szivattyúkat, a samottüzem keverőgépét... és a többit... mert ez még nem minden! A vízvezetékek felújítását, a kemencék és az épületek tetejének karbantartását is mi végezzük, de most már nem is sorolom tovább. Ezért érthető, hogy vannak közöttünk lakatosok, bádogosok, vízvezeték-szerelők, festők, betanított és segédmunkások: a villanyszerelők nem hozzánk, hanem az energiaosztályhoz tartoznak. Egyelőre. Szám szerint- hány tmk-s dolgozik a vállalatnál? — Kereken százötven, ami kev'és. Mert a gépesítés üteme egyre fokozódik. Ellenben a kiszolgáló, javító-karbantartó szakemberek száma nem emelkedik! Kevesen vagyunk... nehezen megy a munka, ennek ellenére igyekszünk helytállni. Ha kell, itt maradunk túlórázni, bejövünk éjszakára, vagy akár ünnepnap, vasárnap is. Mi fordított sorrendben kapjuk a szabad szombatot, nem úgy, mint a többi dolgozó. Amíg á gyár áll, addig mi dolgozunk. Ez azért van, mert a folyamatosan üzemelő masinákat nem lehet akármikor leállitani, * s megreparálni, hiszen így veszteséges lenne a termelés. — Lehet-e valamilyen sürgősségi sorrendet felállítani mindennapi munkájukban? — Igen. Először a váratlan meghibásodásokat javítjuk ki. Igyekszünk minél rövidebb idő alatt végezni velük, mivel a gépek kezelői teljesítménybérben dolgoznak. Ezután következne az ellenőrzőtevékenység. de mivel leterhelt a létszámunk, err.e nem mindig és nem rendszeresen jut időnk. A kis- és nagyjavításokat, a főnökség által előírt téendőket fontossági sorrendben végezzük. — Szép, változatos a munkánk, fejlődő szakma a mienk — kapcsolódik beszélgetésünkbe Szomszéd István vízvezeték-szerelő csoportvezető, aki 1966 óta dolgozik a vállalatnál. — Az ember sokat mozog, nem ül egy helyben, nem tétlenkedik és az is fontos szempont, hogy nálunk sikerélményben sincs hiány: azonnal látjuk tevékenységünk eredményét. Részt vettem a gyár teljes csőhálózatának az átépítésében, és bizony, a magaménak érzem az egészet... — A megbecsülés kézzel fogható bizonyítékával, a fize téssel elégedett? — kérdezem Adorján Béla géplakatostól A fiatalember 1964-ben lépett be először a gyárkapun. Itt volt ipari tanuló, itt szerzett szakmunkásoklevelet, s nem is szeretne megválni munka helyétől. — Lehetne több is a pénz. jelenleg 3400 forint az átlagom, s ezért az összegért (nem dicsekvésképpen mondom) tényleg, megdolgozom... De ismerek olyan embereket, akik úgy tettek szert magasabb órabérre, hogy kiléptek, majd két-három hónap múlva visz- szajöttek, de akkor már két- három forinttal többet kaptak óránként... Öntudatuk, emberi tartásuk, az nincs. Tőcsér Julianna Korai „szűrei fi Reggelre szint váltott a világ. A cseresznye és a kajszi tegnap még vakító fehérrel jelezte a tavaszt, a nap elsp sugara azonban már világosbarnába hajló virágfürtökre sütött. Hideg volt az éjszaka: a , fák ezernyi kíváncsi virágocs- kából „kötött” csokrát a fagy festette kókadt-szomorúvá. Lehangoló a szemle a fagyzugos völgyben, a hideghulláin talán csak a szilvában nem tett kárt. — A „pálinkafáknak” kutyabajuk, bizonyára lesz cefre az idén is dögivei — hallom a cinikus megjegyzést. — Szerencséje a lószeműnek, hogy nem siet annyira a virágnyílással. A színt váltott fákat vallatja mindenki. Hátha nem vitt el mindent a hajnali derült ég alatt megülő hideg. • Virágot tép a nyugdíjas telekszomszéd is, körömheggyel veszi szét az ölét. A rövidke kocsányon ütő, alig gombostűfejnyi gyümölcskezdemény bizony barna, vagy vörösesbarna. És, puha! — Ennek már harangoztak — legyint szomorú méreggel a nyugdíjas. — Akár úgy is vehetjük, hogy megvolt a gyümölcsszüret. Nem kell a pirosló cseresznyéért fára mászni, a szedéssel bajlódni — italán ez is megfordul az eszében. Ezt az elmaradó munkát már igazán megszokhatta az utóbbi években. Hiszen a fagykár rendszeres, s ezeket a szórvány fákat a legjobb akarattal, füstöléssel sem lehet megóvni. — Nem bajlódom vele tovább — mormolja, miközben tovább tépi, vizsgálja a virágot. — Gyümölcsöt sem adnak a fák, alattuk sem terem semmi. Kész ráfizetés az egész. Kivágom, az idén kivágom valamennyit! Megmásíthatatlannak tűnnek szavai. A fák azonban — tudom jól — jövőre is szirmot bontanak. Mert a mostani indulat elpárolog és nem nyúl baltáért, fűrészért. A csalódás keserűségét talán már holnapra legyűri a remény: egyszer lesz igazi, valóságos gyümölcsszüret is! S fényes-pirosra hízott, kákába rakott cseresznyével ?rao- solyog ültetőjére a fa. «— fc
