Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-21 / 93. szám
Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun.) Kihívás a kórház számain, a 11-20-as számtól a 11-25-ig. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. A salgótarjáni lakosok az ügyeletet csak a 28-00 számon hívhatják. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál utca 2., telefon: 344) ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Rendőrségi felhiuös A Borsod megyei Rendőr- fókapitányság büntető eljárást folytat olyan pulóvereket (mű)-bőrkabátokat értékesítő személyek ellen, akik több esetben külföldi (román) állampolgároknak adták ki magukat. A rendőrség kéri, hogy akik ilyen személyekkel kapcsolatba kerültek, esetleg vásároltak tőlük, azok írásban, vagy személyesen jelentkezzenek a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán: Miskolc, I. kér. Zsolcai kapu 38. Moszkva „tudósai” Hat csapat vetélkedett azon a megyei versenyen, amelyet a Salgótarjáni Kohászati Üzemek MSZBT-tagcsoportja rendezett a napokban Moszkva az olimpia városa címmel. A döntőn résztvevő kollektívák — Nógrád megyei Élelmiszer- kisker, balassagyarmati kábelgyár, szécsényi ELZETT, zagyvapálfalvai bányagépgyár, öblösüveggyár, valamint a kohászati üzemek csapata — a versenyen számot adtak Moszkvával kapcsolatos történelmi, földrajzi, valamint sporttal összefüggő tudásukról. Az első helyet a kohászati üzemek csapata — Karkusz Pálné, Smelkó Sándorné és Auth András — szerezte meg. Második a szécsényi ELZETT, harmadik a bányagépgyár lett. Az első helyezett ezzel a teljesítménnyel az országos területi döntőbe jutott. Kozmetika é« hanglemez Kozmetikai bemutató és tanácsadás, valamint hanglemezparádé színhelye volt tegnap délután a salgótarjáni Bolyai Gimnázium. A Pécskő Uzletház mutatta be a diákoknak a legjobb kozmetikai, bőrápolási készítményeket. Használatukról dr. Lukács Ida, a bőr- és nemibe- teggondozó intézet főorvosasszonya beszélt a gimnazistáknak. Leforgatták a legújabb könnyű- és komolyzenei lemezeket. Végezetül hármat kisorsoltak a rendezvényen résztvevő fiatalok között. Szerencsés gyarmatiak Evek óta rendszeresen együtt totózik Iványi István, Zsíros Ernő és Madarasi András Balassagyarmaton. Több alkalommal volt tizes, tizenegyes találatuk. A 14. játékhéten aztán rájuk mosolygott a szerencse istenasszonya, mert egy tizenkettes, hét tizenegyes és huszonegy tízes találatot értek el. Több mint ötvenötezer forintot vettek fel az OTP-ben. NÓGRÁD Finn vendégéink a megyei népfrontnál Szombaton kedves vendégeket fogadott Nógrád megye. Salgótarjánba érkezett a magyar—finn barátsági hét előkészítő bizottságának küldöttsége. A finn vendégeket Jaakko Kunselát, a finn előkészítő bizottság elnökét, Mauri Lehtovirtát, a bizottság titkárát, valamint Annelli Kuningast, az előkészítő bizottság tagját délelőtt a megyei népfront székházában üdvözölte Marczinek István, a Hazafias Népfront megyei bt zottságának titkára és Szabó Ferenc, a népfront salgótarjáni titkára. A baráti beszél' getést követően Fekete Nán dor, a Salgótarjáni városi Tanács elnöke fogadta a finn vendégeket, és tájékoztatót tartott Salgótarján múltjáról, je lenéről, a testvérvárosi kapcsolatok erősítéséről, majd a délutáni órákban a küldöttség tagjai Salgótarjánnal ismerkedtek. Tanácskozás a löntcgsporiróí Szombaton a salgóbányai megyei KISZ-iskola adott otthont annak az összejövetelnek, melynek résztvevői a megye testnevelési és tömegsportjának képviseletében vitatták meg a tennivalókat. A tanácskozáson részt vettek a megyei KISZ-bizottság, az SZMT, az MHSZ, a megyei tanács művelődési osztályának, valamint az MTSH-nak a képviselői. Jelen volt és felszólalt Skoda Ferenc, a megyei párt- bizottság titkára. A tanácskozás résztvevőinek elsőként Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese tartott tájékoztatót a tömegsporttal kapcsolatos kérdésekről. Ezt követően Füssy József, a megyei KISZ-bizottság első titkára az Edzett ifjúságért mozgalom időszerű kérdéseiről beszélt. Az előadásokat vita követte. Tűzzománcok és ötvösmunkák Két fiatal iparművész közös kiállítását nyitották meg a salgótarjáni ifjúsági művelődési házban. Bartha Zsuzsa ötvösművész és Sor Júlia tűzzománcfestő kiállítása újabb jelentős állomása az ifjúsági művelődési ház „Esztétikus környezetért” mottó jegyében szervezett programjának. A tárlatot —, mely május 19-ig tekinthető meg — Kaá- riné Kiss Etelka, a Salgótarjáni városi Tanács művelődési osztályának vezetője nyitotta meg. Rajában a szünetről A pásztói járási-nagyközségi könyvtárban a héten harmadik-negyedikes ifjú olvasók részvételével rajzversenyt rendeztek. A kisdiákok a tavaszi szünetben ösz- szegyűjtött élményeikről, a húsvétról készítették rajzaikat. A foglalkozás két mese meghallgatásával indult. Az elkészített „alkotások” közül a legsikeresebbek egy hónapig díszítik a gyermekrészleg falát, a három első helyezett könyvjutalmat kap. — SzázAzenhétmitTtó. ben az esztendőben építőipari munkáinak ellenértéke gyanánt száztizenhétmillió forint bevételre számít a Salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezet. Csökken viszont a szállításból és anyageladásból származó bevétel. — Zalka Máté emléke. A Moszkvai városi Tanács úgy határozott, hogy emléktáblát helyeznek el a nagy internacionalista, antifasiszta író és katona, Zalka Máté- egykori otthonának falán. Szeles idő Várható időjárás ma estig: időnként kisebb eső, záporeső, mérsékelt, több helyen megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 12—17 fok között. — Idős emberek. Salgótarjánban négy főállású és negyvenöt tiszteletdíjas szociális gondozónő segíti az arra rászoruló idős embereket. Elvégzik a ház körüli teendőket, beszélgetnek az öregekkel, gondoskodnak étkeztetésükről. Naptár 1979., április 22., vasárnap. Csilla napja. A Nap kel: 4.44 —, nyugszik: 18.42 órakor. A Hold kel: 2.43 —, nyugszik: 13.48 órakor. * 1979. április 23., hétfő. Béla napja. A Nap kel: 4.42 —, nyugszik: 18.44 órakor. A Hold kel: 3.16 —, nyugszik: 15.02 órakor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapa, PATVAROS ANDRÁS temetésén részt vettek, külön köszönetét mondunk a SZMT, a Nógrád megyei Szénbányák, és az SZTK vezetőségének és munkatársainak, valamint a szomszédoknak, ismerősöknek, akik fájdalmunkat enyhítették. A GYÁSZOLÓ CSALÁD — Jobb utak. Vizsláson ebben az évben négyszázezer forintot költenék utak, járdák felújítására. Az árkok javításában, a falu szépítésében a község lakóinak társadalmi munkájára is számítanak. — i — Repülőjárat a Jegestengerhez. Egyre több belföldi légi vonalon állnak szolgálatba a Szovjetunióba a gyorsjáratú TU—154-es gépek. Hamarosan repülőtjárat köti össze az ország ' közepét a Jeges-tenger partjával. — Magyara ándori siker. A magyamándori termelőszövetkezet a tavalyi országos tej termelési versenyben kü- löndíjat kapott. A termelő- szövetkezet kétszázhuszonhárom tehene átlagosan négyezer-négyszáznegyven kilogramm tejet „termelt". Kilencven évvel ezelőtt, 1889. április 22-én született Ludwig Renn (eredeti nevén Arnold Friedrich Vieth von Golssenau) német kommunista regényíró, a spanyol polgárháborúban a 11. nemzetközi brigád vezetője. Szász ősnemesi családból származott, de az olvasók jó ideig azonosították első, világhírű könyvének hősével (Háború, 1928), az egyszerű parasztkatonával, akinek élményeit papírra vetve, az első világháború reális, póztalon őszinteségében és személytelenségében megrázó ábrázolását adta. (Ennek volt folytatása az 1936-ban, megjelent A háború után.) Az író nem volt azonos hősével: ő maga magas beosztású, aktív katonatisztként szolgált, majd a hadseregből kiválva közgazdaságtant, jogot, történelmet, régészetet, művészettörténetet, nyelveket tanult, s bejárta a fél világot. 1928-ban belépett a kommunista pártba és sorsát következetesen a forradalmi munkásmozgalom sorsához kötötte. Így vett részt a spanyol polgárháborúban is, majd mexikói emigrációból 1947-ben tért haza az NDK- ba, ahol egyetemi tanárként dolgozott nyugalomba vonulásáig.-»‘S8&KESZEGI HAN — kulcsár-fotó Száz évvel ezelőtt, 1879. április 23-án született Salgótarjánban és 1954-ben halt meg Budapesten Cotel Ernő vaskohómérnök, egyetemi professzor, a hazai vaskohászat jelentős fejlesztője, a műszaki tudományok doktora. Oklevelét 1902-ben szerezte a Selmecbányái akadémián, s ezt követően csaknem tíz évig a Kaláni Vas- és Acélgyárban működött. Itt vezette be — Magyarországon elsőként — a martinkemencék automatikus ellenőrzését. 1912-től újabb évtizeden át a Korompai Vasgyár főmérnöke, majd igazgatója volt, s 1922- ben A modern hengerlést technika alapelvei című munkájával elnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet díját. 1923-ban meghívták a soproni főiskola vaskohászati tanszékére tanárnak; itt tevékenykedett (utóbb a főiskolának a műszaki egyetembe olvadásától mint műszaki egyetemi tanár) nyugalomba vonulásáig. Több, a kohászat körébe tartozó szabadalma ismeretes. Foglalkozott oktatásügyi kérdésekkel, és jelentős oktatói, szakírói tevékenysége is. Falusi iskolák A Schwerin-Müss-i skanzen egyik érdekessége a száz évvel ezelőtti egytantermes elemi iskola, ahol valaha az első padban ült az első osztály, az utolsóban, hátul a nyolcadik. A taneszközök rendkívül egyszerűek: egy térkép, a császár képmása, számológolyók, Biblia, énekeskönyv és katekizmus. No. és a pálca, mint nevelőeszköz... Mindaz, ami az iskolában ma látható, a múlté. Amíg a Mecklenburg-Schwerin-i nagyhercegségben száz évvel ezelőtt 1122 iskolából 978 működött ilyen szerény körülmények között, egytantermes kis házikóban, ma azonos típus szerint sorra épülnek a 26 tantermes iskolák. Tantermek, szertárak, korszerűen felszerelt előadótermek váriák a kisdiákokat is, a kor igényeinek megfelelően. Ehhez csunán egy adat: egv-egy ilven általános iskola fizikaszertárának taneszközeire. berendezéseire 30 ezer márkát költ az állam. Hetyenkét négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 72 fogadónak volt, nyereményük egyenként 99 967 forint. Három találatot 5957 fogadó ért el, nyereményük egyenként 604 forint. A kéttalálatos szelvények száma 176 596 darab, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hétmillió gyermek üdül Évente hétmillió lengyel gyermek tölti téli és nyári szünidejét gyermeküdülőkben. Az üdülés költségeit az állam, illetve az üzemek fedezik, a szülők csupán az étkezési díj csekély hányadát fizetik, ami legfeljebb egy-két napi munkabérnek felel meg. A legnépszerűbbek a vándortáborok. E célra 1200 kollégium áll rendelkezésre az ország különböző részein. Pásztói tehenészek A pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság tehenészetében dolgozik a „II. Rákóczi Ferenc” nevét viselő szocialista brigád. A harmincöt fős kollektíva az idén arra ajánlkozott egyebek között, hogy a tervezett 813 ezer liter tejtermelést két százalékkal túlteljesíti, a költségeket pedig öt százalékkal mérséklik. Ezzel, s a körültekintőbb munkával szeretnék az ágazat eredményességét tíz százalékkal javítani. Gondoltak a társadalmi munkára is: hétszáz órát ajánlottak fel közhasznú munkák végzésére. KÖZLEMÉNY A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Balassagyarmat lakosságát, hogy a városban ivóvízhálózat-mosatást végez az alábbiak szerint: április 23-án: Felszabadulás út páros oldala, Április 4.-la- kótelep, Bojtos S- út és Kodály Zoltán út által határolt terület, valamint a Szügyi út. április 24-én: Baross Gábor út, Pozsonyi út, Kilián Gy. út, Kemerovo út és Sallai út által határolt terület, valamint a fémipari vállalat, Magyar Kábel Művek és bútorgyár területe. április 25-én: Rákóczi út páratlan oldala, Kun B.-la- kótelep, Patvarci út. Temető út, Lékai út, Kossuth út, Táncsics M. út és Luther utcával határolt terület. A fentiekben közölt napokon a város területén nyomáscsökkenéssel és a víz zavarosságával lehet számolni. A zavarosság a víz minőségét nem befolyásolja, Egészségre nem ártalmas. Kérjük a lakosság türelmét és megértését! Áramszünet 1979. április 23-án 7—16 óráig Salgótarjánban a Mámán K.-telepen és a Budapesti úton a síküveggyártól a töltőállomásig. 1979. április 28-án 7—16 óráig Tótújfalu, Hármaskút- pta, Szilaspogony, Zabar. Kút- ága-pta., Űtas-pta. és Szederkény egész területén. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTVAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palőcz I. tér i. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: tl-59 Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megvei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz I. tér 4 Telefon: 10-29 Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magvar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft. negyedévre 90,— Ft, egy cvre 360,— Ft. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz L tér 4. PL; 96., Fv.; Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 25 072, HU ISSN 0133—1558.