Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
Feladat: tablókészítés A rétsági Asztalos János Művelődési Központ és a nagyközségi könyvtár szocialista brigádoknak rendezett játékos vetélkedőt a minap a „Három tavasz” címmel megjelölt évfordulók eseményeiből. Hat szocialista brigád versenyzett a tolmácsi Erdőkémia vállalat, a FIM Gránit 3. számú telepét és a Börzsöny- vidéki ÁFÉSZ „színeit” képviselve. A több fordulós játék során történelmi és irodalmi kérdésekre kellett helyes választ adni. A verseny érdekességét adta a több zenei bejátszás felismerésén és a szellemi totó kitöltésén túl egy- egy tablónak as elkészítése, amely a Tanácsköztársaság eseményeit dolgozta fel. A legsikeresebb tablókat a könyvtár bejáratánál, rögtönzött kiállításon mutatják be. Olvasók Az üzemi könyvtár szolgáltatásai nagyon népszerűek a FIM építésikerámia-gyárban, Romhányban. Az eddig, beírt kétszázhetvenegy olvasó közül nyolcvannyolc dolgozó fizikai munkás és százhármán admi nisztratív munkakörben tevékenykednek. A több száz kötetes könyvtárban mód nyílik hanglemezhallgatásra és a klubhelyiségben az olvasással kapcsolatos előadások szervezésére. Érdekes módon a szépen berendezett könyvtár hatvannégy iskolást is vonz a kölcsönzési napokon, de három régi, nyugdíjas gyári dolgozói is rendszeresen látogatja a nagy ütemmel fejlődő gyári intézményt. Hasznos tenreft Gazdag programot készítettek a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat szocialista brigádjai az idei társadalmi munkákra. A városi népfrontbizottságnak megküldött vállalásukban felajánlották, hogy a nemzetközi gyermekév jegyében a salgóbányai ifjúságvédő intézet parkosításában, a 10. számú óvodában a festés utáni nagytakarításban, a játékok javításában vesznek részt. Gondoltak a városszépítésre is. Rendbe hozzák a 36-os számú italbolt homlokzatát, környékét parkosítják. Emellett a Beszterce-étterem és a vasút közötti területet rendezik, gondoskodnak tisztántartásáról. A Salgó étterem előtt virágládákat helyeznek el, a Felszabadulás úton a vendéglővel szembeni patakszakaszt és az ételbár-söröző előtti részt virágokkal ültetik be. A tervekben szerepel a Dornyai turistaház és előtte levő parkoló- és pihenőterület rendezése. Orvosi ügyelet Salgótarjánban az ünnepek alatt orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun.) Kihívás a kórház számain a 11-20-as számtól a 11-25-ig. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. A salgótarjáni lakosok az ügyel etet csak a 28-00 számon hívhatják. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál utca 2., telefon: 344) ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban reggel 8 órától a Pécskő Uzletházban levő gyógyszertár látja el. NÓGRÁD Jól kezdődő jövő hét Á Nógrádi Szénbányák két üzemének, valamint a földtani és földmérési irodának jól kezdődik a jövő hét. Előbbieknek tizenhetedikén adják át múlt évi eredményes tevékenységük jutalmául a válla- latigazgatői dicséretet, másnap pedig a földtaniak kapják meg a kitüntető Élüzem címet. Az élüzemmé avatandó tiribes- aknabéliek és a szénen kívüli tevékenységet folytató kiste- renyei építési üzem dolgozói részére április huszonnyolcadikára tervezik a címátadő ünnepségeket. Rété ff- közönség szervezés Mikor vall kudarcot a népművelő? A külső szemlélő számára elsősorban akkor, ha kevés a rendezvény, kevés a látogató, üresek a programtáblák, műsorfüzetek és széksorok. A közművelődési folyamatokat belülről ismerők tudják: ez gyakran csupán csalóka külsőség. Hiszen lehet egy tizenöt főt vonzó előadás emlékezetes, gazdag tartalmú, míg a tele széksorokban terjenghet az unalom, a kevés igazi érdeklődő örömét,, szórakozását elrontva rossz hangulatú a rendezvény. Tudatosan kell hát szervezni — ezt egyre több helyen ismerik fel. Balassagyarmaton a havi ezer példányban kinyomtatott városi műsorfüzet egyik lapján felhívást olvashatunk: „Kedves látogatónk! Művelődési központunk szeretné, ha kw lönböző közművelődési alkalmaira szóló meghívóit azoknak juttatná el, akik ténylegesen érdeklődnek az adott rendezvény iránt . . .” Érdé mes megjelölni, milyen formák vonzóak leginkább a felsoroltak közül! És a helyi le hetőségekhez alkalmazva ezt a réteg-közönségszervezést, másutt is bevezethetnék! — gkm — Új regényünk: A „kémfejedelem” tündöklése és bukása Üj folytatásos kisregény közlését kezdjük el a NÓGRÁD április 18-i, szerdai számában A „KÉMFEJEDELEM” TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA címmel. Szerzője Pintér Istváh, a neves újságíró-író, akinek eddig számos, főképp kriminalisztikai művét tarthatjuk számon. Pintér kisregénye ezúttal a politikai kémhálózat, diver- zánsok világába vezet el bennünket. Központi alakja az angol titkosszolgálat egykori ügynöke, aki az első világháborút követő években a fiatal szovjetállamban végzett felforgató tevékenységet a proletárhatalom megdöntésére. Sidney George, aki nem minden szerénytelenséggel szívesen kérkedett a „kémfejedelem” címmel, végül is rajtavesztett sötét özeiméin, elérte a megérdemelt végzet. Az ő kalandos útjáról szól Pintér István új kisregénye, A „KÉMFEi EBELEM” TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA, melyhez lapunk számára Orosz István grafikusművész készített illusztrációKcit. Tehát április 18-tól a NÓGRÁD hasábjain: A „KÉMFEJEDELEM” TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA! Régi és Új zsinagógák A hírhedt „hosszú kések éjszakáját”, amelyben Hitler leszámolt volt elvbarátaival, köztük Röhmmel is, 1934-ben, 1938. november 9-én követte a „kristályéjszaka”, a nyílt antiszemita terror kirobbanása. Ekkor 191 zsinagógát gyújtottak fel és további 76- ot — köztük értékes műemlékeket — porig romboltak. Az első német munkás-paraszt állam, amely a szabadságot, egyenjogúságot minden polgárának biztosítja, jóváteszi a múlt bűneit. Ebben az országban, ahol az antiszemitizmus, a faji megkülönböztetés nem létezik, ma a zsidó vallású lakosság is otthon, valódi hazájában érzi magát. Az állam sokoldalú segítséget nyújt az NDK nyolc zsidó hitközössége eredményes működéséhez. Drezdában és Erfurtban új zsinagóga épült, Berlinben, Lincsé- ben, Halléban restaurálták a régieket, Karl-Marx-Stadt- ban új hitközösségi és imaházat emeltek, Lipcsében zsinagógakórus. Berlinben zsidó öregek otthona működik. ÁRAMSZÜNET 1979. IV. 18-án és 19-én naponta 7—16 óráig, 20-án 7—14 óráig. Tótújfalu, Szilaspo- gony, Hármaskút pta, Kútága pta, Utas pta, Zabar, Szederkény területén. Réqi reflexek Süt a nap, csodálatos tava- sziassággal. Kék az ég, hajdan használt kékítő színéhez hasonlítón, s megszokott medrében folyik a város forgalma, mikor szokatlan mélyrepülésben száll el felettünk egy térkéjyészeti, vagy vízügyi egymotoros repülőgép. Hangja túldübörgi az utca zaját, berezonáltatja a fül dobhártyáit, s mintha bombázó szá- guldana: a hang hallatán több idősebb korú mérlegeli a fedezékbe vonulás lehetőségét. Reflex ez, valamikor megszokott, s az emlékezetből azóta sem kikerült ösztönös reagálás. Ám kérdi a kisgyerek is, „Mondd, anyu, háború lesz?" . . . Mondja az Anyu, s tudják a hosszabb kort megértek is: Nem! Békés korban élünk harmincnegyedik éve immár, s felettünk csak „békés küldetésű” repülőgépek szállnak-szállhatnak! k. gy. Mérsékelt légmozgás Várható Időjárás ma estig: kevés felhő, száraz idő, több órás napsütés. Mérsékelt légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. A május elseje körüli munkarend A munkaügyi miniszter szabályozta az 1979. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. Ennek megfelelően április 28-án, szombaton teljes munkanap lesz, ekkor kell ledolgozni az április 30-i munkaidőt. Április 29-én vasárnap, 30-án hétfőn és május 1-én, kedden munkaszünet lesz, ezeken a napokon adják ki a szabad szombatot, a heti pihenőnapot és a május elsejei munkaszüneti napot. Mivel április 29-én minden dolgozó részére szabadnapot kell adni, ezért azoknak, akik április 28-án nem lennének szabad szombatosok, az április 28-i munkaidőt egy héttel korábban, április 21-én kell teljesíteniük. (Április 21-én tehát mindenkinek dolgoznia kell). A rendelet nem vonatkozik a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetésük folytán e napokon is működő vállalatokra, illetve az ilyen jellegű munkakörökben foglalkoztatott dolgozókra. Salgótarjánban a Bakhus A szolnoki Szigligeti Színház április 17—19. között újra a megyeszékhelyen, a József Attila megyei Művelődési Központban vendégszerepei. Ismeretlen magyar szerző 1765-ben írott énekes népi komédiáját, a Bakhust láthatják az érdeklődők. A vaskos humorú iskoladrámát Horváth Jenő rendezte, akinek legutóbb Gorkij A hamis pénz című munkáját láthattuk. A színdarab elsősorban a színház férfi színészeit foglalkoztatja, főszerepeit Sarlai Imre és Hollósi Frigyes alakítja. — Telepítik az almafákat. A Magyarnándori állami Gazdaságban a tavasz kezdetével 27 hektár almás telepítéséhez láttak hozzá. A munkák zömén túlvannak, a napokban végeznek. ÜTTÖRÖS HÍREK Az elmúlt napokban Szügy- ben rendezték meg az úttörőmezőgazdászok balassagyarmati járási vetélkedőjét. A háromfős csapatok elméleti és gyakorlati ismeretekből mérték össze tudásukat. A győzelmet a cserhátsurányi iskola csapata szerezte meg. Második helyen a drégelypa- lánki pajtások végeztek. Ez a két csapat képviseli a járást a megyei döntőn. * A járási úttörőelnökség a városi elnökséggel közösen a minap a balassagyarmati járási könyvtárban rendezte meg az úttörők részére a Kazinczy szép magyar beszéd emlékversenyt. A zsűri a városi iskolák versenyzői közül Papp Ildikó pajtásnak ítélte az első díjat. A járás úttörőcsapatainak versenyzői közül Kanyó Judit varsányi kislány végzett az első helyen. # Április 18-án, a csapatvezetőket hívja össze a járási úttörőelnökség. Az úttörővezetők megbeszélik a nyári úttörőtáborok programtervezetét, a gyermekhét rendezvénysorozatát és a csapatok előtt álló időszerű feladatokat. Haptá r 1979. április 15., vasárnap Húsvét napja. A Nap kel 4.57 — nyugszik 18.33 órakor. A Hold kel 21.41 — nyugszik 6.49 órakor. * 1979. április 16., hétfő Húsvét napja. A Nap kel 4.55 — nyugszik 18.34 órakor. A Hold kel 22.45 — nyugszik 7.31 órakor. 1979. április 17., kedd. Rudolf napja. A Nap kel 4.53 — nyugszik 18.35 órakor. A Hold kel 23.44 — nyugszik 8.18 órakor. I KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik OROSZ JÓZSEF temetésén részt vettek és együttérzésüket fejezték ki. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Államosított vállalatok Vietnam déli részén 1978- ban mintegy 1000 magáncéget államosítottak. Ezek összevonásával 650 állami vállalat létesült, amelyekben 10 ezren dolgoznak. Az általuk gyártott termékek értéke a déli országrész egész ipari 70 százaléka termelésének volt. Az állam jelenleg teljesen ellenőrzi az írópapír-, a gyógyszer- és a dohányipart, a nyomdaiparnak több mint 80 százalékát, valamint a népgazdaság számos ágát is. Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1739. április 15-én született Ausztriában és 1809. novemberében halt meg Pesten Winterl József Jakab osztrák származású magyar orvos, vegyész és botanikus. Száz évvel ezelőtt, 1879. április 16-án született és 1961- ben hunyt el Gala Galaction neves román író, publicista, akadémikus, korának egyik legnagyobb stílusművésze. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904 április 17-én született a ma is termékeny Hincz Gyula Kos- suth-díjas festő- és grafikus- művész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze. Szántós napok. A tavaszi szünetet követő héten, április 19—22-ig tartják meg Balassagyarmaton a negyedik Szán- tós-napokat. A Szántó Kovács János Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskolában sokrétű programmal készülnek — egészségügyi és politikai előadásokon, irodalmi műsorokon kívül több művészeti, sport- rendezvény is zajlik ezekben a napokban. — Szécsényi csirkék. A szé- csényi termelőszövetkezetből az elmúlt héten 120 ezer broil- lercsirkét szállítottak el. A jövő héten újabb 60 ezer darabot értékesítenek. Közgyűlés a tűzoltóknál A szécsényi önkéntes tűzoltóegyesület az elmúlt napokban tartotta vezetőség-újjává- lasztó közgyűlését. Fekete Kornélia, a testület elnöke beszámolt a tagságnak az elmúlt négy év munkájáról. Nem sikerült előbbre lépni a tagépítésben. A felnőttcsoport mellett szeretnék megalakítani az ifjúsági és az úttörőrajt, amely az utánpótlás nevelését bizto- ■ sítja. Négy év alatt 42 tűzeset alkalmával riasztották az egységet. Különösen sok dolguk akadt az elmúlt év száraz időszakában, amikor 18 alkalommal kellett a kisebb vagy nagyobb tüzeket lokalizálni. A testület fontos feladatának tekinti a lakosság körében végzett felvilágosító munkát, a tűzkárok megelőzését. A beszámoló megállapította, hogy az egyesület az alapvető felszereléssel rendelkezik. Szükség esetén egy gépjárműfecskendő és két kismotorfecskendő, valamint egy tűzoltólétra áll az önkéntes tűzoltók rendelkezésére. Minden évben részt vettek az összevont járási tűzoltóversenyen, ahol minden alkalommal helyezést értek el. A község területén működő vállalatokkal, intézményekkel jó kapcsolatot alakítottak ki. Kivették részüket a szécsényi önkéntes tűzoltók az árvízvédelmi munkából. Az egyesület elnöke megköszönte a tagságnak azt a társadalmi megbízatást, sokrétű tevékenységet, amit a tűz-, árvízvédelemben kifejetettek. A közgyűlés megválasztotta az új vezetőséget, melynek elnöke Fekete Kornélia, titkára Matula Gábor, parancsnoka Ispán József lett. Az öt-tiz-tizenöt-húsz éve tevékenykedő önkéntes tűzoltóknak átadták a törzs- gárdajelvényt. _ Czembor és Mrowicky Lengyel műszakiak jártak a héten a salgótarjáni ötvözetgyárban. Stanislaw Czembor főtechnológus és Henryk Mrowicky termikusüzem-ve- zető a katowicei Huta Lazis- ka nevű ötvözetgyárból érkezett a nógrádi megyeszékhelyre. A látogatásra a lengyel—magyar műszaki-tudományos együttműködés keretében kerítettek módot. Czembor és Mrowicky a Tar- jánban alkalmazott metallo- termikus technológiákat vette szemügyre, s e témáról cserélték ki tapasztalataikat az ötvözetgyári mérnökökkel. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 41 fogadónak volt, nyereményük egyenként 182 733 forint. Három találatot 5612 fogadó ért el, nyereményük egyenként 668 forint. A kéttalálatos szelvények száma 177 074 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. Fiatal lányok jelentkezését várjuk az Űj- pesti Gyapjúszövőgyár 1979. szeptember 1-én induló fonó, szövő, továbbá fiúk jelentkezését várjuk egyéb szakmákra (lakatos, asztalos, kőműves, esztergályos) szakmunkás- képző iskolájába. Feltétel: 14 éves életkor betöltése, 8 általános iskolai végzettség. Tanulmányi idő: 2 év, egyéb szakmákra 3 év. Az I. osztályos tanulók tanulmányi ösztöndíjat az I. félévben egységesen 310.— Ft-ot. II. félévtől tanulmányi eredménytől 310 — Ft-tól 500.— Ft-ig függően. Továbbá társadalmi ösztöndíj 500.— Ft havonta. A tanulók részére kollégiumi elhelyezést, tankönyvet, munkaruhát, iskolaköpenyt és hazautazási költséget biztosítunk A tanulók az étkeztetésért 1,— Ft-ot térítenek. Szakmunkásvizsga megszerzése esetén továbbtanulási lehetőség biztosi tott. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapjúszövögyár. 1045 Budapest. IV_ kér. Berni út L Muink^P*rt Nógrád megye! Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca I tér t Telefon- sa 94 »2 95 ’S ss ’s-9i Sa^BÖUrJán Palócz' I tér 4 Telefon29 Te^ex“ 229 lorlránvfVóalám'- uni^Te“^?6.? ráÜ ,TeKVel l-abkiaóóYálla]ar Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád megyei t.ankiadó Vállalat * I ”z?i«ó'*a’ Klatlóhlvamt • Salgótarján, Palöcz I tér 4 Telefon. 10-29 Telex. 229 109 Irányftőszám. 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dfl e-v hónaora 30- Ft negyedévre ■--------—- Ft’ esy évre 3G0,~ Ft- Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Falócz L tér t. Ft.; 96„ Fv.j Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 25 0«/ HU ISSN 1)133-1558