Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
Művezetők — kulcsemberek (V.) Jutalmazni öröm, fegyelmezni nem annyira r ~ A jutalomnak örülnek az emberek, jutalmazni tehát jó dolog — mondta Liska Györgyné, a Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységének üzemvezető-helyettese, aki művezetői feladatokat lát el. — Akkor is jó, ha nem jut belőle mindenkinek? — Minden alkalommal meg kell magyaráznunk, ki, miért részesül a jutalomosztásnál előnyben. Vita nem lehet, hiszen papíron be tudjuk bárkinek bizonyítani. Kivételezésre sem panaszkodhat senki, hiszen nem egy ember szava dönt ebben. A csoportvezetők a pártós a szakszervezeti bizalmiak véleményének meghallgatása után állítják össze a jutalmazásra javasoltak névsorát. Ezután a művezető hallatja szavát, majd a szakszervezeti főbizalmi mond véleményt. — Ö is személy szerint ismer mindenkit? Érdemben bírálhatja el a névsor helyességét? — Szerencsés helyzetben vagyunk, a mi főbizalmink egyben konfekciós dolgozó is, gyártásközi ellenőr — mondja Liska Györgyné. — Nem formális aktus tehát, ha az ő véleményét is tükrözi a döntés. Évente 3—4 alkalommal osztanak jutalmat a harisnyagyáriak között. Ha célfeladatot tűznek ki, akkor gyakrabban is. — Nehéz munka a jutalmazás? — Akkor az, ha viszonylag kisebb a szétosztható ösz- szeg, s többen szolgáltak rá. Ilyenkor nincs más hátra, meg kell nézni a legutóbbi listát, s több jó közül előnyben részesíteni azt, aki régebben kapott. A jutalmazás kellemes gond. Nem úgy, mint a fegyelmezés, hiszen ki szereti, ha hibájára, gyengéjére hivatalosan figyelmeztetik? — Mi volt a legutóbbi fegyelmezési eset? — A „nyers” konfekciórészlegben kellett figyelmeztetnünk két fiatalt, mert feltűnően alacsony volt a teljesítményük és a minőségi százalékuk. Gyakran odahagyták munkahelyüket, a napi nyplc óra helyett négyet-ötöt dolgoztak csak. A figyelmeztetést írásban is megkapták. Kértük, hogy legalább 90 százalékra emeljék a teljesítményt. — Volt eredménye? — Igen, volt. Az egyik beadta a felmondását, talán jobb is így. A másik viszont olyannyira megkomolyodott, hogy nem sokkal rá áttehet- tük az Ultra Sona varrógépre, pedig ott ugyancsak végig kell dől go; íi a munkaidőt. i— Milyen ügyekben kell leggvakrabban figyelmeztetni? — Korábban szinte napirenden fordultak elő az elaf- vás miatti késések. Nem is igen zavartatták magukat az el késők, kis vállrándítással elintézték részükről a dolgot. Három éve bevezettük, hogy aki évente öt alkalommal elkésik, attól évi nyereségrészesedésének tíz százalékát elvonjuk. Minden további el- alvás öt-öt százalékos levonással jár. — Azóta hangosabban csörögnek az ébresztőórák? — Igen drasztikusnak tűnik az intézkedés, de hasznos volt, sokat javult a helyzet. A többszöri igazolatlan hiányzóknak ugyancsak a nyereségrészesedése bánja a köny- nyelműséget. — Kell-e bátorság annak a művezetőnek, aki a fegyelmezés eszközéhez nyúl ? — Nem elsősorban bátorság kérdése ez, sokkal inkább a következetességé. És ami még nagyon fontos: érdemes odafigyelni az idősebbekre, a törzs- gárdatagokra, az ő véleményük általában mérvadó. Mások tapasztalatából nem szégyen tanulni, akár jutalmazás, ról akár fegyelmezésről van is szó. Szendi Márta Vasárnapi jegyzet Kif orgaf ások Mindent A megye hetvenöt nagyobb üzletének vezetői részére rendeztek háromnapos árubemutatót a Pest—Komárom—Nógrád megyei Vegyianyag-nagykereskedelmi Vállalat tarjáni telepén. Majdnem hétszázféle — főként kozmetikai és háztartási — cikket állítottak ki, közöttük sok újdonságot, amelyekből már a húsvéti ünnepekre is rendeltek a boltosok. A képen: Kelemen Imre igazgatóhelyettes — jobb szélen — új készítményt ajánl. Fotó: Bábel — kiforgatunk. A parketten a táncpartnert, de ez csak folytatás, mert ugyanez történt kora délután a főnök két utasításával, — mire szóvá teszi, már újabbak kerülnek hasonló sorsra, mert utasítások között is akadnak, amelyek nem szerencsés csillagzat alatt születnek —, kiforgatjuk zsebeinket időnként, de ehhez gyakran önszorgalom sem kell, megteszi más is helyettünk, mindent a kedves vendégért jelszó alatt. Még a szólásokat is kiforgatjuk. Ennek a hugenották hajdani vezéralakja lenne a megmondhatója, aki népe sorsának fellendítéséről a savoyai hercegnek azt mondta: „Azt szeretném, hogy vasárnaponként minden parasztnak tyúk főjön a fazékjában.” Mire hozzánk a híre eljutott, már ki is forgatták: „Jó lenne, ha vasárnaponként minden pasas főzhetne egy kis tyúkot.” így járt IV. Károly király dicsőségét jelezni hivatott mondatával, bár az is meglehet, előbb született a pesti mondás s ő formálta azt szájíze szerint. Ez a meditáció természetesen öncélú, mint a mi lett előbb, a tyúk vagy a tojás? kérdés feletti viták. Mostanában arról hallani egyébként is, hogy mifelénk túl sok a tyúk s ebből eredően a tojás is. Azt kellene eldönteni, melyikből legyen kevesebb, ha már egyszer megcsappant a kereslet a magyar baromfik húsa iránt az ország határain túl. Idehaza aligha, mert a salgótarjáni vásárcsarnokban a téli vásár ideje alatt se a tyúkra, se a tojásra nem terjesztették ki a húsz-harminc százalékos árengedményt. Nem úgy, mint néhány ruhaneműre, amit ugyan se kirántani nem lehet, s pörköltnek is kevésbé lenne ízletes. A tyúkfélék utáni változatlan keresletre utal a reklám is, mert a bontott csirkét leszámítva semmiféle egyéb jel nem utal arra, hogy népünk elkövetkező legsürgősebb feladata a készleten levő tyúkok és tojások gyors elfogyasztása lenne. Ha már szóba került a kiforgatás, illik írásban is rögzíteni: egyáltalán nem mindegy, hogy ki forgat. S ez nem csupán a magyar filmiparra vonatkozik, bár a mozi- bajárók erre kórusban felelnék: teljesen mindegy. Egészen más megfontolásból a megyei moziüzemi vállalat is így nyilatkozna, mert olvastam valahol: a magyar filmek látogatottsága az elmúlt esztendőben is tovább emelkedett megyéikben. A közelmúltban is arról beszélgettek, verekedni kellett a jegyekért, s valami tornyot emlegettek. Erről később kiderült: nem a megyeszékhely toronyházáról (köznyelven garzon) volt szó, amelynek szomszédságában kapott otthont a megye legnagyobb filmszínháza, hanem bizonyos pokoli toronyról. Ilyenek nálunk pedig nincsenek. Bár a múltkori szabad szombaton egy nénike azért állított be a szerkesztőségbe, hogy az ellenkezőjéről győzzön meg. A toronyházban a fölötte levő lakásból mennyezetére csörgött a szennyvíz. Mondta is: pokoli a helyzet, főként azért, mert ilyenkor egy fél ügyeletes szerelőt sem találni. A minap egyik ismerősöm is hozzálátott a forgatáshoz. Mivel a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakának környékére sem jutott még el, ezért kénytelen volt szemét forgatni. A gyárban, ahol dolgozik, sor került néhány személyi változásra. Ezt követően azt rebesgették, az egyik főműszaki kikötötte: csak akkor marad tovább, ha a havi hat és fél ezret, és az évi tisztességes prémiumot továbbra is biztosítják neki, s lehetőleg ezért ne kelljen Sokat dolgoznia. Egyébként munkahelyet változtat. Nehezen fogtam fel a szemforgatás okát, hiszen — szerény információm szerint — jó néhány éve ez a konkrét esetben már bevált gyakorlat volt. Ismerősöm is belátta, fölöslegesen aggályoskodott. Elvégre a népgazdaságnak nem csak az lehet érdeke, hogy mindenki tisztességesen töltse el munkával azt az öthat órát, időnként sok hasznot hozhat az is, ha valaki nem dolgozik. Mostanában kevesebbet hallani a kiforgatásokról, amelyről egyesek arra a következtetésre jutottak: biztosan ezért, mert kevesebb akad belőle, aminek híja van, azzal igyekszünk csínján bánni. Már itt az érv is, nem' csak az energiával, anyaggal és munkaerővel kell takarékoskodnunk, hanem a kiforgatásokkal is. Főként közgazdasági berkekben emlegetik, ha véletlenül a vállalati tisztanyereség kerül előtérbe. Ez történt az elmúlt esztendőben is, s a végén kiderült: addig-addig forgatták a dolgokat, amíg minden a helyére nem került. Ez a jelenség arra bátorít fel, hogy az idén is optimista legyek, széles mosollyal kísérjem a nehézségeket. Bízva abban, hogy majd csak akad, aki jön, s alaposan kiforgat mindent, valamennyiünk megnyugvására. Í aztán, midőn csemetém, értesítést lo-' ÖV bogtatott, amely tudatja vele, hogy P> J őt nem vették fel a zeneiskolába, kiforgattam a küldeményt. Sebaj, ez aztán a nagy öröm, így sokat nyert a hazai zenei élet. Egy dolog azonban nyugtalanít: csak tudnám, hogy az öt és fél éves lurkó mikor és kinél jelentkezhetett? M. Szabó Gyula Néhány iörfénef Einsteinről Einstein igen keveset olvasott, s főként a szakirodalmat kerülte. Infeld egyszer egy matematikai számítással kapcsolatosan a következő javaslatot tette számára: — Professzor úr, nézzük meg, hogy e számítást hogyan végezték el mások. Sok időt megtakarítunk vele. Einstein persze tovább számolt és ezt mondta: — Hagyja csak, így gyorsabban végzünk. Már elfelejtettem, hogyan kell a könyvekben valaminek utána nézni. * Einstein: egy kisvárosba költözött, ahol egy régi barátja kereste föl. Beszélgettek, sétálgattak az utcán, melynek végén ismerőse megjegyezte: —- Professzor úr, ne haragudjon, hogy ezt mondom, de miért jár ebben a kopott kabátban. Még megszólják érte! — Ugyan. Itt engem senki sem ismer. — LANTOS LASZLÖELV- TÁRS? Igen, most nálunk dolgozik, mint robbanóraktár-ve- zető, de egyébként Karancsla- pujtőn lakik. Az alapszervezeti vezetőségen belül termelési felelős. Csak a legjobbakat tudjuk róla mondani. Ö az, akinél gyakran lehet alkalmazni az alapító szót Ott volt 1945- ben a Magyar Kommunista Párt megalakításánál. Alapító tagja a munkásőrségnek, az MSZMP-nek, hogy ne is soroljam tovább. Igazi bányászdinasztia tagja. Volt csillés, vájár, aknász, technikus. Egyszóval megjárta az élet iskoláját a munkában, a pártban egyaránt. Ezekkel a szavakkal, ezzel a véleménnyel fogadtak a szorospataki bányaüzemnél, amikor a most 52 éves, de teljesen ősz hajú Lantos Lászlót kerestem. S mivel régi az ismeretség, könnyen indult a beszélgetés. — Nagyon régen kezdődött. Édesapám is bányász volt. sajnos korán elhunyt. 1940-ben kezdtem el a munkát, gazdasági cselédként. Pásztor voltam. Aztán a mai tűzhelygyár, acélgyár következett. Biciklivel, meg gyalog jártunk be a munkahelyünkre... De talán most nem is ez a lényeg. Még nem voltam tízéves, amikor képviselőválasztás volt Lapujtőn. Szocdemek meg a Magyar Élet Pártja vezetői szónokoltak a községben. Itt viszont már tevékenykedett a baloldal Emlékszem rá, be is Érdemes volt A vörös zászlót itt mindig lengeti a szél... kiabáltak a szónok beszédébe: Nagyobb kenyeret! Jobb munkát! meg másokat. Bennünket, gyerekeket is beszerveztek. Besároztuk a képviselőjelölt urak autóit. Plakátokat ragasztottunk a gépkocsik oldalára. .. Akkor még nem nagyon fogtam fel, hogy mit is csinálok, de valahogy mégis számomra minden itt kezdődött! Gyorsan rohant az idő Lantos László életében is. Már a bányánál dolgozott, 18 éves fejjel, amikor számára is eljött a régen várt felszabadulás. S amikor megalakult a párt, azonnal belépett. — Balázs Pista, a bátyám, meg én mentünk a párthoz. Azt kértük, hagy léphessünk be, vegyenek fel. Kitöltöttünk egy lapot és kész. Pedig az ágyúdörgést még lehetett hallani, a rémhír is szájról--szájra járt, hogy visszajönnek a németek és felakasztanak, de mi nem féltünk. Azóta is aktív tagja vagyok a pártnak. Mint R-gárdista kezdtem. A kis kék pilotka sapkám még most is megvan... Mint egy nyitott könyvben, úgy lehet Lantos László életében is lapozni. Szinte minden év egy-egy fejezet ebben a könyvben. 1949-ben mér megalakult a tordasi akna- üzemben az üzemi pártszervezet. Lantos László tagja a vezetőségnek. 1951-ben, hogy taníthasson, háromhónapos párt- iskolára küldik. Egy év múlva a tordasi pártszervezet titkára, a bánya csillése. — Érdekes évek voltak ezek. Nagyon kellett a szén. Éjjel-nappal a bányában voltunk, a politikai munkát a szénfal mellett fejtettük ki. Az élet egy percre sem engedte a lazítást, a megállást. Lantos Lászlónak is egyre jobban gyarapítania kellett szakmai és politikai tudását. Miskolcra küldik pártiskolára, utána Nagybátonyban a bányaipari technikumot végezte el. Oda ment, ahová a párt küldte. 1954-ben a salgótarjáni járási pártbizottság instruktora, feladata a falusi pártmunka segítése volt. Aztán irány haza, a községi pártbizottság titkára. Már volt termelőszövetkezet, ezért a párt feladata a közös gazdaság megerősítése, további szervezése volt. Szomjazott a község népe a kultúra iránt is. A 340 párttag fogott először ösz- sze, s követte őket mindenki. Megkezdték a művelődési ház építését. De jött 1956, az ellenforradalom. — Hőbörögtek a nemzetőrök, a Nemzeti Bizottmány tagjai. Mi pedig kitűztük a pártházra a vörös zászlót. Mondtuk, akinek nem tetszik, vegye le. Senki nem vállalkozott rá. A vörös zászlót itt azóta is mindig lengeti a szél! Megalakítottuk a munkásmilíciát, a karhatalmat. Célunk az ellenforradalom leverése, a biztonság megteremtése, a párt újjászervezése volt. Célunkat megvalósítottuk... Üjra a termelőmunkát vállalta Lantos László. Ismét nagyon kellett a szén! Fejtette a szenet, irányította a pártot, mindaddig, amíg a zagyvái bányaüzem pártbizottságának titkára lett. Aztán Királytárón, Inászón állt a pártszervezet élén. Egyre jobban elfáradt Lantos László is, s így került csendes birodalmába, a szo- rosputaki robbanóraktárba vezetőnek. De pihenni itt sem tud. A pártmunka az egyik éltető eleme. — En is elmondhatom, mint sok millió ember ebben az országban, hogy 1945-ben a nulláról kezdtem. Először csak ösztönösen, később már tudatosan végeztem a pártmunkát A pártnak köszönhetek mindent. Akkor az volt a célunk, hogy egy igazságos társadalmi rendszert teremtsünk meg. Elértük. Valahogy ma úgy érzem, hogy az 1945-től elért eredményekben ott van az a tégla is, amit munkámmal én raktam le ezért a társadalmi rendszerért. Nehéz volt ide eljutni. Sok álmatlan éjszaka, sok küzdelem árán is, de megérte. Igaz, az egészségem már megromlott, de elégedett ember vagyok. Ezt a közösségen túl a családi életem is bizonyítja. Erzsi lányom párttag, kirakatrendező. Jutka tanárnő lett. Az egyik vöm KISZ-bi- zottsági titkár — külkereskedelmi szakot végzett, a másik gépészmérnök... De jönnek már az unokák is. ök már az általunk is kitaposott úton haladnak majd... ÉPPEN MOST 35 ESZTENDEJE, hogy Lantos László a bányánál dolgozik! Mindig hűséggel, úgy, mint 1945-től a párthoz! Somogyvári László Egy évre rá ismét találkoztak s a költői kérdés megismétlődött: — De professzor úr, még mindig ebben a kabátban jár? Még megszólják érte. — Ugyan. Itt engem már mindenki ismer. Einstein feleségével együtt látogatást tett egy csillagvizsgálóban, ahol megszemléltek egy hatalmas távcsövet isJ Felesége megkérdezte a szakemberektől : — És mondják, mire jó ez az óriás műszer? (— Segítségével fürkésszük a világegyetem titkait asz- szonyom — hangzott a válasz) — Furcsa. A férjem rendszerint gyűrött borítékot hasz-- nál erre a célra... t Einstein igénytelen ember) volt, s ezért barátai szerették volna valami különleges étellel meglepni az egyik közös vacsorán. Választásuk a kaviárra esett, melyet vajas kenyérre kenve, citrommal ízesítve tálaltak fel. Természetesen vacsora közben is folyt á tudományos vita, s eközben fogyott a kaviáros szendvics. Midőn az utolsó is elfogyott, a barátok megkérdezték Einsteintől, hogy ízlett a kaviár. Válasza tömör és jellemző volt: — Szóval ez kaviár volt? — és tovább folyt a szakmai vita... * Einstein egyik legismertebb népszerűsítő műve a „Hogyan lett a fizika nagyhatalom”,1 mely magyar fordításban is megjelent. A könyv amerikai kiadását követően, felhívta őt telefonon a New York Times c. napilap egyik munkatársa s kérte mondjon néhány szót a könyvről. Einstein ezt válaszolta: — Amit a könyvről mondhatok, az benne van a könyvben. NÓGRÁD - 1979. március 11., vasárnap 5
