Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
/ Hálafuids Labdarúgó MNK A Tanácsköztársaság emlékére !33 km Miskolctól Salgótarjánig Helyzetekben, eseményekben gazdag találkozó Győri Rába ETO—S1C 3-3 (2—0) Zentai József (balról) és Uoltner Attila Korábban már hírt adtunk a Miskolctól Salgótarjánig tartó futásról, amelynek programja és útvonala most véglegessé vált. A vállalkozó Zentai József mellett öccse, valamint tanítványa, Holtner Attila kíséri el a közel másfél száz kilométeres útra. Az indulás március 19-én, Miskolcról, a megyei KISZ- bizottság elől történik. Másnap reggel Ózdon csatlakozik a trióhoz az 56 éves Szeve- rényi Béla, aki az évforduló tiszteletére 60 kilométert fut. Nógrád megye határán Balia Árpád, a megyei KISZ- bizottság sportfelelőse fogadja a futókat, akik este fáklyás felvonulás közepette érkeznek Salgótarjánba, a Tanácsköztársaság térre. A következőkben pár sorban bemutatjuk a négy vállalkozótZentai László Zentai József 25 éves és alig több mint egy hónapja szerelt le a honvédségtől. Jelenleg a FÜTÖBER nagybá- tonyi gyáregységének programozója. Több nemzetközi tájfutóverseny győztese, tizenkétszeres megyei bajnok. Az elmúlt év során kétszer húzhatta magára a címeres mezt. Holtner Attila tájfutó a sportággal salgótarjáni tanulmányai során ismerkedett meg. Ezüstjelvényes minősítést ért el. Tanulmányai után lakóhelyén, Pásztón, is megalakították a szakosztályt. Most a Pásztói ÁFÉSZ vízvezeték-szerelője. Idei sportterveit edzőjével, Zentai Józseffel alakították ki. Cél a II. osztályú szint megszerzéseSzeverényi Béla Zentai László:, A zagyva- pálfalvai fiú bátyja unszolására került kapcsolatba a sportággal. Rövid időn belül, az ország élvonalába fejlődött. Több nemzetközi győzelme mellett 1977-ben országos középiskolás bajnokságot nyert. Az országos ifjúsági ranglista 6. helyezettje aranyjelvényes minősítéssel. Felváltva bátyját, most ő tölti katonai idejét. Szeverényi Béla, az 56 éves karancsaljai bányász viszonylag későn került kapcsolatba a sporttal. 1975-ben a kocogómozgalom hirdetésekor részt vett a Magyar Rádió nyíregyházi kocogóversenyén, ahol az első helyen végzett. Béla bácsi a „ká- nyási” három műszak mellett mindig szakít egy kis időt az edzésre. Marczis István Tájfutás Hegyi futóverseny Nagymezőpusztán Ideális, tavaszias időben, vasárnap rendezte meg a pásztói természetbarát- és tájfutó-szakosztály hagyományos hegyi futóversenyét. A 4 km-es, igen változatos helyi pályán, a sártól a havas terepig, a nyíló ibolyáig minden megtalálható volt. Négy kategóriában két-két salgótarjáni és pásztói versenyző osztozott az első helyeken. Felnőtteknél az első négy km után a hódmezővásárhelyi színekben induló Zentai László alaposan megugrott a mezőnytől, majd a második körben Molnár, Holtner, Zentai L. volt a sorrend. Végül is a hajrában Zentai József bizonyult a legjobbnak. A szenioroknál az 56 éves Szeverényi Béla már a második km után erős iramot diktált és az első kör után elhúzott a szorosan vele tartó pásztói Szel vá tói. Eredmények. Szeniorok, 8 km, szintkülönbség 300 m: 1. Szeverényi Béla (STC) 56.12, 2. Szelva István (Pásztó) 69,56, 3. Holtner László (Pásztói SE) 78.00 perc. Felnőttek, 12 km, szintkülönbség 450 m: 1. Zentai József (STC) 59.05, 2. Holtner Attila (Pásztói SE) 64.36. 3. Zentai László (Hódmezővásárhelyi SE) 64.41 perc. 1964—65-ös születésűek, 8 km, szintkülönbség 300 m: 1. Szász Gábor (Pásztói SE) 50.00, 2. Gieszinger Ádám (Pásztói SE) 54.45, 3. Orkisz László (Pásztói SE) 66.10 perc. 1966—67-es születésűek, 4 km, szintkülönbség 150 m: 1. Tóth Tamás (Pásztói SE) 28.15, 2. Szelva István (Pásztó) 35.30, 3. Szelva Péter (Pásztó) 35.30 perc. Z. J. Salgótarján, 2000 néző, v.: Bártfai. ETO: Palla — Lipót, Pozsgai, Pásztor, Magyar, Horváth L.. — Onhauz. Fűzi. Miile — Szabó (Glázer), Pö- löskei. Edző: Kovács Imre. STC: Kun — B- Kovács, Kegye, Kovács J., — Répás. (Kovács F.,), Földi, Kajdi. Básti, — Berindán, Bíró, (Balia), Tóth K. Edző: dr. Lakat Károly. Az aránylag jó talajú tóstrandi pályán a győriek rohamai vezették be a találkozót. A 2. percben Bíró 25 méteres bombája a jobb felső kapufa mellett hagyta el a játékteret. A győri kontra góllal végződött. Miile átadását a fedezetlenül hagyott Pölöskei 20 méterről a kapu sarkába lőtte- 1—0. A következő percben Pölöskei újabb gólhelyzetet hagyott ki. A győri rohamokat a tarjáni védelem csak nagy üggyel- bajjal tudta semlegesíteni. Szabó, Fűzi fél arasznyira lőttek mellé, illetve fölé mintegy húsz percig macskaegér játék folyt a pályán. A 20. percben Répás balról élesen lőtt középre. Bíró abszolút gólhelyzetben „lekésett”. A 30. percben Kovács J. kaSí STC-síkerek a Kékes-tetőn Országos rangsoroló és minősítő versenyt rendezett a Magyar Sí Szövetség — minden korosztály számára — március 4-én Kékes-tetőn. Nagyon jól előkészített, de nehéz pálya várta a 120 indulót. Az STC-t nyolc fő képviselte, akik a jobb minősítések elérése érdekében valameny- nyien magasabb korcsoportban indultak. A női ifjúsági versenyen Kékesi Erzsébet második, Telek Olga a hetedik, Ronyecz Tünde a kilencedik helyezést érte el, csapatban a Vasas mögött második helyet szerezték meg, megelőzve a BKV Előre csapatát. Serdülő lányoknál az alig tizenegy éves Vincze Katalin az igen megtisztelő ötödik helyezést érte el. Ifjúsági fiúk versenyében Krajer Csaba nyolcadik, Ve- rebélyi Péter kilencedik, Bakos István tizenkettedik, még csapatban a harmadik helyezett az STC. Serdülő fiúknál Preznyiczki János a hetedik lett. Ha a hóviszonyok engedik, március 11-én STC—Vasas közös rendezésben szintén rangsoroló és minősítő verseny megrendezését tervezik Kékes-tetőn. Szokács András Közgyűlés az St. Spartacusnál Túl jutottak a gondokon Az elmúlt év elején a megyeszékhely sportéletében jelentős változás állt be. Több sportegyesület összevonásával megalakították a Salgótarjáni Torna Clubot. Ebbe a sportkörbe lépett át az St. Spartacus NB II-es női asztali, tenisz-szakosztálya is. A szövetkezetiek azonban ugyanakkor felvetették: valamilyen formában meg kell oldani a dolgozók testedzését, sportolását. Több vélemény hangzott el, amíg végül is közgyűlésen döntötték: maradjon meg az St. Spartacus, s biztosítson lehetőséget a sportoláshoz az érdeklődő ipari szövetkezeti dolgozóknak tömegsportszinten. E döntésnek megfelelően választottak vezetőséget, s láttak munkához. A napokban, amikor tanácskozásra jött össze az St. Spartacus sportköri küldött- közgyűlése, s tárgyilagosan megvonták az egy év sokszínű tevékenységének mérlegét, kitűnt, hogy helyesen döntöttek. Bár kezdetben a sok gond, az anyagiak biztosítása nagyon lekötötte és igénybe vette a vezetőség energiáját, ennek ellenére sikerült gyorsan túljutni a problémákon. Időközben anyagi támogatást nyújtott a Nógrád megyei szövetség elnökségének sportbizottsága, majd az OKISZ sportosztálya sem tagadta meg a támogatást. Így lehetőség nyílott viszonylag gazdag program tervezésére, a dolgozók tömeges testedzésére, testkultúránk ápolására. Szép Antal, az St. Spartacus sportköri elnöke számba vette a rendezvényeket. Legnagyobb volt az érdeklődés a teke iránt. így hatfős férfi- és négyfős női csapatok részvételével felszabadulási emlékversenyre került sor. Ott voltak az ipari szövetkezetiek a városi tekecsapat-bajnok- ságban is. A 16 csapat közül hat együttessel a szövetkezetiek, az St. Spartacus sport- egyesület tagjai képviseltették magukat. A négy hónapig tartó versenysorozatban mintegy hetvenen szerepeltek és sportoltak rendszeresen. A bajnokságot végül is a Salgó Cipő tekézői nyerték meg. Tekeversenyt rendeztek továbbá november 7., valamint Salgótarján város felszabadulása tiszteletére. Versenyek zajlottak le a ruházati szövetkezet, az Írószer Szövetkezet salgótarjáni telephelye, a salgótarjáni ÁFÉSZ, a pétervásári ipari szövetkezet és több más testvérszövetkezet ágazata között. Az említetteken túl lezajlott Heves—Nóerád megye közötti KTSZÖV-verseny, melynek keretében ugyancsak szerepelt teke. is a programban. A teke után az asztalitenisz vonzotta a legtöbb dolgozót. Felszabadulási emlékverseny, továbbá Heves—Nógrád megye közötti férfi- és női ösz- szecsapás zajlott le ebben a sportágban. Időközben sokat fáradoztak azért, hogy mind többen hódoljanak a természetjárásnak. Ennek elősegítésére vettek már négyszemélyes sátrat is, amelyet igénybe vehetnek az ipari szervezetek dolgozói. Ugyanakkor aktívan bekapcsolódtak a Salgótarjánban megrendezett országos természetbarát-találkozó programjába is, hozzájárultak annak sikeréhez. A közgyűlésen önkritikusan megállapították, hogy kívánnivalót hagy még maga után a tagdíjfizetés. Ezt a jövőben sokkal komolyabban kell venni, hiszen egyik anyagi alapját képezheti a sportkörnek. A hozzászólók mindany- nyian támogatásukról biztosították a sportkörök vezetőségét. Pilinyi László, a városi sportfelügyelőség nevében pedig elismeréssel szólt arról a törekvésről, amelyet tapasztaltak a sportkörnél az eltelt egy év alatt. Dcmcny László púra törő Szabót leterítette. A büntetőt Mille a jobb felső sarokba bombázta. 2—0. A 42. percben Kun előrevetődve j Pölöskei lábáról szedte le a labdát. A szünet utáni első perc újabb győri gólt eredményezett. Fűzi távoli lövése tarjáni védőket is érintve, a jobb felső sarokba hullott. 3—0. Az 50. percben Tóth a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, 3 méterre a kapuvonaltól Pallába lőtt. A 60". percben a balra közel az alapvonalhoz sodródó Básti a bal felső sarokba ívelt. 3—1' A 67. percben Básti szögletét Földi fejelte a léc alá. 3—2. A 85. percben újabb kihagyott győri helyzetek után Kovács előreívelt labdáját Kajdi fejjel juttatta a hálóba 3—3. A gólokban és helyzetekben gazdag találkozón a győriek jól szervezett csapatjátékkal. kitűnően védekezve, gyors ellentámadásokkal' felülmúlták tarjáni ellenfelüket. Az STC 60 percnyi vergődés után talált némileg magára. Ellenfelük ekkor sem játszott alárendelt szerepet- Kontráikkal ekkor is gyakran teremtettek rövidzárlatot a tarjáni kaou előterében. A hibát hibára halmozó hazaiak szünetig ötletszegényen, s mindvégig gyenge, egyéni teljesítményekkel végül is hízelgő eredményt harcoltak ki. Közülük egyedül a nagy területet beiátszó Kajdi. akarása dicsérhető. A győrieknél Magyar, Szabó sérüléséig és Pölöskei játszottak átlagon felül. (mátyus) Ökölvívás Dana—Tisza köze if júsági bajnokság Háromnapos verseny a salgótarjáni sportcsarnokban A Magyar ökölvívó Szövetség megbízásából a Nógrád megyei Nehézatlétikai Szövetség rendezi meg az 1979. évi ifjúsági Duna—Ti- sza-köze ökölvívó-bajnokságot az 1961—62-ben születettek részére. A nevezést tizenhat egyesületből száznál több öklöző küldte el. Az orvosi vizsgálat és a mérlegelés után, holnap 16 órakor kezdődnek a selejtezők, szombaton ugyanilyen időpontban a középdöntők.' A súlycsoportonkénti elsőséget eldöntő találkozókra vasárnap délelőtt 9.30 órától kerül sor a salgótarjáni sportcsarnokban. Nógrád megye színeit, a Balassagyarmati SE 5 és az STC 4 ifjúsági ökölvívója képviseli a küzdelmekben. Felnőtteknek 10 forint, általános iskolásoknak pedig a gyermekév alkalmából, mindhárom napon díjtalan a belépés. Tanácskozás Nógrád megye sportszerveinek munkájáról A járási sporthivatalok és a helyi kiemelt egyesületek elnökeit hívták össze megbeszélésre kedden délelőtt a Nógrád megyei Tanács VB Testnevelési és Sporthivatalába. A tanácskozáson Veres Mihály, az MTSH elnökhelyettese adott összegző ismertetést a megyei sportszervek, egyesületek elmúlt időszakban végzett munkájáról, mérlegre téve Nógrád testnevelésének és sportjának jelenlegi helyzetét. Az ismertetett tényeket, adatokat több észrevétellel egészítették ki a hozzászólók. Ezután Répássy László módszertani előadó, a sportegyesületek új értékelési rendjét és az anyagi ösztönzési rendszert módosító rendelkezést ismertette, majd a tanácskozás résztvevői, egyéb ügyeket tárgyaltak meg. A gyermekévben Sport és játék az Iskolásoknak Az idei év a gyermekek éve. Domszky Györggyel a balassagyarmati járás sport- felügyelőjével arról beszélgettünk, hogy a felügyelőség milyen rendezvényekkel kíván hozzájárulni az év sikeréhez. — Elöljáróban szeretném elmondani, hogy az oktatási intézmények sportirányítása nem a mi hatáskörünkbe tartozik. A járási úttörőelnökséggel közösen azonban több sportrendezvényt tervezünk. Meghirdetjük a gyermekek körében a „Sportolj velünk” rajzpályázatot, s a legjobb alkotásokból kiállítást rendezünk. Szorgalmaztuk, hogy az úttörőtáborok programjába minél több játék, sportverseny kerüljön be. Az iskolák, úttörőcsapatok különböző sportrendezvényeihez szívesen adunk szakmai tanácsot, közvetlen segítséget. Szeretnénk, ha a gyermekek évében a gyermekekhez legközelebb álló sportolás, mozgás, játék az idén minden területen nagyobb szerepet kapna. — Milyen önálló gyermeksportrendezvények szerepelnek a felügyelőség ez évi programjában? — Márciusban a kisdobosok és az úttörők részére sakkversenyt rendezünk. Kerékpártúrára és -versenyre hívjuk a pajtásokat. Görkorcsolyaverseny, mini kosár- labdatoma, kispályás labdarúgó-bajnokság, játékos sportvetélkedő szerepel a „repertoárunkban”. — A felügyelőség milyen intézkedéseket foganatosít az egyesületekben, hogy a gyermekek a községekben testközelbe kerüljenek a sportolás és a játék öröméhez? — Felhívtuk az egyesületek figyelmét, hogy önállóan, vagy az iskolákkal közösen több sportfoglalkozást szervezzenek a gyermekek részére. A sportpályáról ne zavarják el a játszadozó, labdát kergető fiatalokat. Keressék meg annak a lehetőségét, hogy még több gyermek kapcsolódjon be ezekbe a spontán játékokba. Itt jegyzem meg, hogy csatlakoztunk a megyei természetbarát-szövetség felhívásához: szülők, gyermekek a szabadba! Szorgalmazzuk a családi kirándulásokat, túrá. kát. Kérjük a községi tanácsainkat, hogy ahol lehet, gondoljanak a gyermekekre egv- egy játszótér, tömegsportcélokat szolgáló sportpályák kialakításával. Sz. F. NÓGRÁD — 1979. március 8., csütörtök 7