Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

Valaki mondja már meg... Tengerikígyó a mintalegelőn Vasárnapi jegyzet Balassagyarmat nem mai gondja a kevés, jó minőségű ivóvíz. Tavaly december óta az elmúlt napokig tartott a szigorú vízkorlátozás. Ennél lényegesebben régebbtől a vita a városi vízmű környéki területek sorsáról. S tulajdon­képpen nem is vita, hiszen a vélemények többnyire azono­sak. Csak az nem derült még ki, hogy mi légyen a kutak szomszédságában levő mintegy félszáz hektár mezőgazdasági terület sorsa. A hetvenes évek elején az akkori balassagyarmati ter­melőszövetkezet — időközben egyesült az őrhalmi gazdaság­gal — mintalegelőt létesített nem messze a víznyerő terü­letektől, elkészítették a nél­külözhetetlen műtárgyakat is. A megyei tanácstól több mint hétszázezer forint támogatást kaptak rá, s a kövér legelőt azóta is használják, illetve- használhatnák. A balassagyarmati vízmű védőterületének árvízmente­sítése érdekében még 1977 nyarán tanácskozást tartottak negyven szerv részvételével- Védőgát kivitelezéséről dön­töttek, s ehhez 8 hektár terü­letet igényeltek. A tsz kérte a kisajátítását, amelynek végére' azóta sem került pont. Annak ellenére, hogy a városi tanács határozata ennek határidejét 1978. december 31-el jelölte meg. Az elképzelés: az árvíz- védelmi területhez kellő lege­lőt az állami tartalékföldek terhére rendezik. A nyolc hektártól sokkal iz­galmasabb a folytatás. Febru­ár közepén a váfosi tanács, a víz- és csatornamű vállalat, a termelőszövetkezet szakem­berei összejöttek. A súlyos vízkorlátozás indokolta a ta­lálkozót. Felvetődött a gondo­lat: hogyha a kutak környé­kén levő legelőt elárasztják vízzel, körülbelül húsz-har­minc százalékkal több ivóvíz­hez juthat a város- A dúsítás­hoz ä tsz véleményét kérték. — Csak fagyban lehet" árasztani, de az aljnövényze­tet így is tönkreteheti a víz. Ha a dúsításra november és január között kerül sor, akkor sem mellőzhetjük, hogy hek­táronként legalább négy má­zsa műtrágyát ne juttassunk ki — mondja Fülöp Géza, az őrhalmi termelőszövetkezet főállattenyésztője, aki véle­ményét jegyzőkönyvbe diktál­ta. — Már többször kértük az érintett terület kisajátítását — teszi hozzá. Másfél hete a termelőszövet­kezet vezetői némi meglepe­téssel vették tudomásul, hogy azokon a csatornákon, amelye­ket a víz levezetésére építet­tek, vizet engednek a legelő­jükre. — Természetesen ml is egyetértünk azzal, hogy a vá­ros ivóvízellátását javítani kell. Semmiféle akadályt nem gördítünk eléje. Csak egy dol­got kérünk: ha szükség van a legelőnkre mondják meg, a használat jogát rendezzék — mondja" Bállá István, az őr­halmi tsz elnöke. — Tavaly ezen a részen 364 szarvasmarhát legeltet­tünk- Egyelőre nem tudjuk, az ! idén így lesz-e? Ha a legelőt, s laz ott levő nyári szállást nem használhatjuk, májusban a jószágokat nem tudjuk hol tartani, s nagy átcsoportosítá­sokra lesz szükség, amire idő­ben fel kell készülnünk — magyarázza Fülöp Géza. A közös gazdaság jogtaná­csosa, dr. Kiss Tamás néhány kilónyi iratot vesz elő. Jegy­zőkönyveket, - feljegyzéseket, leveleket- Kissé ironikus mo­sollyal kommentálja: — Ez egy tengerikígyó... Egy dolgot szeretnénk, végre hadd foglalkozzunk mással is, mint a „mintalegelővel”. Va­laki mondja már meg, mi lesz a félszáz hektár sorsa? A termelőszövetkezet a szarvasmarhaprogram végre­hajtásából jelentős részt vál­lal. A tehénlétszám az idén azonban valószínűleg csökken. A bizonytalanság nem tett jót a tervezés időszakában. A tsz kevés legelővel rendelke­zik, azt pedig, hogy az áru­növények termelésére kiválóan alkalmas táblákon takarmány­féléket vessenek, pazarlásnak tartják­— A „gyermek” fekvése megváltozott — újságolja Pál- falvai Kálmán, a Nógrád me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat igazgatója. — Az eddi­gi tervek szerint Balassagyar­mat ivóvízellátását új kutak fúrásával szerettük volna or­vosolni. Űjabban négy kutat kívántunk kivitelezni, 'de ele­gendő lesz a fele. Más elkép­zelés született . . . Erről Zentai Csaba, a vá­rosi pártbizottság titkára és Horváth József, a városi ta­nács elnökhelyettese adott felvilágosítást. A lényege: 1980 végére a jelek szerint Balas­sagyarmat a Nyugat-nógrádi Regionális Vízműtől kapja a ma még olykor-olykor hiány­zó vizet. Ha így lesz, talán a legelők dúsításra való igény- bevételére sem lesz szükség? — Március közepén tisztáz­zuk a terület végleges sorsát- Ha úgy látjuk indokoltnak, hogy tartósan szükség van a legelőre, megfelelő döntés szü­letik — tájékoztat dr. Pet­rik János, a városi tanács vb­titkára. Az őrhaimi termelőszövet­kezet tavaly szeptemberben levelet kapott a Dunántúli Ta­lajjavító és Talajvédelmi Vál­lalattól amely a tsz-től még ki sem sajátított területen a gátat építette, anélkül, hogy a munkákról a gazdaságot értesí­tették volna. A vállalat hat­vanezer forint kártérítést kö­vetelt, mert a tsz. tehéncsor­dája kárt tett a humuszban, s újra kellett teríteni. — Komikus helyzet — kom­mentálja dr. Kiss Tamás. Valóban- A kártérítési igényt vissza is vonták idő­közben. A történetnek azon­ban nincs vége. Pedig az őr­halmiak szeretnék. Mert végül is mindenki egyetért: ötven hektár legelő, legyen az „min­ta” is akár, nem lehet akadá­lya a város vízellátása javítá­sának. Egy másik levél kellene. Amely arról szólna, hogy a területre végül is szükség van, vagy nincs. Erre a hosszan tartó huzavonára levelek nél­kül is biztos, hogy nincs szük­ség. M. Szabó Gyula A kettes számú műszaki szemlék után műszeres gépjármű- vizsgálatot végeznek a Volán 2. számú Vállalat salgótarjáni szervizüzemében. A modern diagnosztikai műszerek a köz­lekedésbiztonság fokozását segítik. A képen: Stefani János autószerelő vizsgálódik a BKP 13/1 típusú fékerőmérő be­rendezéssel. (báb—) Mese a prémiumról íTr»l volt> ho1 nena volt’ volt eSyszer egy l-1^1 vállalat Amikor megszületett a pesszimisták inkubátorért kiáltoztak, de azó­ta már megizmosodott felcseperedett diva­tos kifejezéssel élve, Jelképes maradt Fel­ügyeleti szerve babusgatta, miként a legki­sebbeket szokás, de ez a legnagyobbak közé tartozott Volt ennek a vállalatnak pénzügyi osztálya is. Történt, hogy év vége előtt elkezdték szá­molni, miként alakultak a bevételek, a ki­adások. Vették az elektronikus számológé­peket, nyomkodták a gombokat s ki is jött a végeredmény. Újra meg újra átvizsgálták a tételeket, s nem akartak hinni a szemük­nek, mert a nyereség kétmillió forinttal hi­bázott. A tételeket fordítva is összeadták, ki­vonták, de a nyereség csak nem akart emel­kedni. A vállalat vezetői türelmetlenül várták a jelentést, amit a termelési tanácskozásokon kívántak ismertetni a dolgozókkal. Lógó orral böngészték a számsorokat, amelyek je­lezték: aligha lesz miből osztogatni az év­zárás után. Ott motoszkált a fejükben a kér­dés, hogyan mondják ezt meg a többieknek? Ekkor a legidősebb felállt, elkezdett beszélni a vezetői példamutatásról. Javasolta, önként mondjanak le a saját prémiumukról, ha már úgysem kaphatnak. Így is történt. Az értekezleteken elmondták, miféle“" ne­hézségek akadályozták a gazdálkodást, ezer­nyi veszélyről meséltek, amelyek a vállalat­ra leselkedtek, kezdve a tüzet okádó hétfe­jű sárkánytól a gonosz varázslókig, akik akkora ködöt teremtettek, hogy maguk sem láttak tőle. A tündérek messze elkerülték a vállalat környékét, s azokból a palackokból, amelyeket a központban fel-felnyitottak egy fia jótékony szellem sem szállt ki. Már meg­elégedtek volna egy piciny békával is, amely királylánnyá változik, s legalább a vállalat megkaphatja fele királyságát, de még a le­gyek is eltűntek a környékről. A tartalmas beszámolót a vállalat dolgozói nagy megértéssel fogadták. Többen szóvá tették, hogy meseországban mostanában má­sokra is rájár a rúd: a farkasok ritkán lát­nak Piroskát, a grfffmadarak számyaszeget- tek. (Utóbbiról tudni vélik: azért, mert mo­hón meglettek néhány szabályzót.) S midőn a vállalat vezetői bejelentették, hogy az idei esztendő biztonságosabb gazdálkodása érde­kében lemondanak az őket megillető prémi­umról, a hallgatóság saraiban pusmogni kezd­tek. Ez igien, csettintgettek nyelvükkel, s maguk is hasonló elhatározásra jutottak. Az igazgató melle dagadt a büszkeségtől, s halkan motyogta magában, hogy mégis csak derék kollektíva, megérti: a bajban me­lyik út követendő. A vállalatnál mindenki belenyugodott, hogy' nem osztanak prémiumot. A pénzügyi osz­tály azonban nem. Újra és újra elkezdtek számolni, mígnem a végién kiderült, hogy nem hiányzik az a kétmillió. Nagyon ia megvan, csak épp nem találták. „Minden jó, ha a vége jó” — mondta az osztályvezető, s a folyosó végién levő direktori szobába vette az irányt. Meg nem erősített hírek szerint a műbőr borítású ajtó másik oldalán egy rádiót erősítettek fel, s véletlenül a Veszekedj hal­kabban! című rádiójátékot ismételték. A cég első számú emberei összedugták is­mét a fejüket, s óvatos jóslásokba bocsát­koztak: vajon miféle hatást váltana ki, ha visszatáncolnának eredeti felajánlásuktól? öt perc alatt döntés született az ezernyi változatból, ellentétben a hat esztendeje hú­zódó beruházással, amelyről viszont igaz," hogy senki sem mondott le. A felügyeleti szerv írt a vállalat vezetői­nek egy ievelet, amelyben — tudva koráb­bi nemes gesztusukat — ünnepélyesen fel­kérte őket prémiumuk felvételére. Figyel­meztetve, hogy ellenkező esetben nem tesz­nek eleget" az anyagi ösztönzésre vonatkozó előírásoknak, ami a prémium bizonyos ré­szének elvonásával járhat. A küldemény roppant megijesztette a vállalat vezetőit, mert azt igazán nem szerették volna, ha ilyen fogyatékosság miatt marasztalják el őket. A levelet kifüggesztették á faliújságra az önkéntes véradásról szóló hirdetmény mellé, hidd lássa mindenki, hogy igazán nincs mit tenni. A felügyeleti szierv hajthaf''‘1oTi, s amennyiben a prémiumot nem veszik fel, komolyan ártanak a vállalat érdekeinek, még az is lehet, hogy elesnek az exportmegren­delésektől. .. "PriTlví kockázatot pedig igazán nem le-" 11 y 1 vállalni, Így felvették a pré­miumot, s még ma is van belőle, ha el nem költötték. Itt a vége, fuss el véle." M. Sz. Gy. Városok és városlakók A’ legutóbbi népszámlálás adatai szerint Lengyelország lakosságának 52,3 százaléka városokban éh A háború előt­ti utolsó békeévben — 1939­ben — a lakosságnak mind­össze 27,4 százaléka volt vá­roslakó. Jelenleg 29 nagyvárosban él százezernél több ember. Száz- negyvenöt városban 20 és 100 ezer közötti a lakosok száma, 636 kisvárosban pedig 20 ezer­nél is kevesebben laknak. A lengyel városok közül a legnagyobb, a legjelentősebb a főváros, a csaknem másfél milliós Varsó. Fontos ipari központ, a legnagyobb gép­gyártó és elektronikai nagy-, üzemek itt találhatók. Ugyan­akkor az ország oktatási, tu­dományos és tömegkulturális központja is. A tengerparti városok — Gdansk, Gdynia, Szczecin — fontos tengeri kikötők. A bá­nyászat központjai a Gorny Siask-iparvidék bányászváro­sai, valamint Walbrzych váro­sa, amelynek lakossága 1939 óta megkétszereződött- A ko­hászat fellegvárai: Krakkó — az ország nagyságra harma­dik városa, a főváros után — a legjelentősebb kulturális cent­rum és Czestochowa, amely 100 ezer lakosú településből az elmúlt három és fél évtized alatt 234 ezer lakost számláló nagyvárossá nőtt. A lengyel textilipar központjának számít az ország második legnagyobb városa, Lódz és Byalistok. Ahogy a 49 vajdaság váro­sai nőnek, fejlődnek, gyara­podnak, úgy változik meg a vidék képe is. A városok mel­lett 2327 községe van Lengyel- országnak, amelyek már nem a régi falura, inkább mezővá­roskákra emlékeztetnek, ren­dezett utcáikkal, korszerű há­zaikkal. A kinek egy fél életen ke­resztül zúg, fújtat, do­rombol a gép a fülébe, akinek naponta égeti testét az izzó kemence melege, annak megkönnyebbülés, amikor a műszak után eljön a váltás. Otthon aztán a pihenés, ki­vált, ha olyan körülményeket teremt magának akár Karcza- gi Andor, a Zagyva III. egyik csoportvezetője. Kint lakik Szécsényfelfaluban az Obriga alatt az erdő szélén. Vágják az erdőt és a frissen vágott fa illata terjeng a tiszta ízű levegőben. A szépen rendezett porta akár egy üdülő: virá­goságyak, szőlőlugas, méhkap- társor, rend, és csend, végte­len nagy nyugalmat árasztó. A múltkoriban a műszak vé­gén történt a taggyűlés után, ahogyan majd minden­nap, feldúltan tért haza fele­ségével. Közvetlen munkatár­sak is, ami jól szolgálja az egymás megértését- Azt mond­ta a taggyűlésre vonatkozólag, hogy elragadta az indulat, amikor a napi "munkáról be­széltek és őszintén kitört belő­le, amit gondolt. — A tervet játszva lehetne ■hozni. Csak a feltételeket kel­lene biztosítani... , Az igazság, hogy nem vették jó néven a bírálatnak tűnő kirobbanását. Pedig nem a rossz szándék diktálta a sza­vait. Szeretné, ha minden jól menne fent a Ill-son. Hát te­MŰSZAK UTÁN AZ ÜVEGES... hét arról, hogy egy kicsit nyers, meg indulatosabb is, mint más ember? Éppen a na­pokban történt, hogy az igaz­gatónak csak így egyszerűen nekiszegezte: x — Gyuszi! Tudod-e, hogy hónapok óta hideg vízben für- dünk? Valamikor közvetlen együtt dolgoztak- Meg az elmúlt har­mincévi együttlét a gyárban — még akkor is, ha Juhász Gyula igazgató, ő meg cso­portvezető — nagyon összefor­rasztotta őket. Kiérződött ez abból is, hogy az igazgató a tőle megszokott egyszerűségé­vel kérdéssel válaszolt: — Hát te, csoportvezető lé­tedre tudod-e, hogy az em­bereid korábban mennek ki a gyárból, mint letelne a munkaidejük? •— Tudom . . 1 — mondta. De a hangjában már ott volt az indulat. Hiszen ezek miatt az emberek miatt hábo- rog ő leginkább. De már oly­annyira, hogy még az otthoni csendben 1 sem tudja feledni haragját, pedig fúr, farag, mesterkedik mindig valamit kis műhelyében. Nagyon feke­te szeme van Karczagi Andor­nak, a kemence melegétől fé­nyes az arcbőre, de ilyenkor még az Is beráncosodik, a szeme leszűkül a haragtól- Aztán, ha valami nem klappol körülötte, akkor „harap”, de leginkább felfelé. Ezért aztán úgy tartják róla, hogy izgága, meg a dolgoknak nagy fene­ket kerítő, a munkát gátlókat nem kímélő ember. Az már igaz, ha a munká­ról van szó, akkor nála nincs pardon. Ez a természete." Mert azt tartja: ha valamit elvállal az ember, azt csak jól érde­mes elvégezni. Erre nevelte a bányász édesapa, ezt látta az otthoni környezetében akkor is, amikor kaszát kellett fog­ni, amikor baltával fát kellett dönteni, ezt tanulta meg a három évtizedes gyári mun­kássága . alatt és ezt követeli meg a családjától éppen úgy, mint a munkahelyén a mun­katársaitól. Azt mondta leg­utóbb egy beszélgetéskor elné­zést kérő hangon: — Ha ez bűn, akkor én bű­nös maradok. Mert nem tu­dok én már más lenni • . . A napokban Sápi Éajos, az üzemvezető, aki jóval fiata­labb Karczaginál, azt mondta Vendel Lajosnak, a gyár egyik ügyintézőjének, hogy nem is tudnák másképp'en elkép­zelni már Karczagi Andort, mlnf amilyen. Való, Igaz, (gy ahogyan van Karczagi Andor ő igazán. A pártalapszerveze- tétől olyan megbízatása van, hogy alakítson szocialista bri­gádot. Azért bosszankodik, mert az emberei jó részét még nem találja érettnek erre és az igazgatónak teljesen igaza volt, amikor azt kérdezte, tud-e arról, hogy korábban mennek el az emberek, mint a műszak vége. Néni, hogy korábban, hanem később is jönnek. Vagy egyáltalán nem jönnek. Ilyenkor mit tehet? Fogja magát és dolgozik a hi­ányzók helyett is, miközben, aki elébe kerül, leszidja. Nem hiábavaló ez a vesze­kedés, hiszen nekik ott a Zagyva Ill-ban reggeltől más­nap reggelig tartó műszakban huszonnégyezer-ötszáz négy­zetméter üveget kellene lead­ni, és még eddig ez nem ment- Valósággal kirobbant: — Ez számunkra megélheté­si kérdés is! Erre gondolva mondta a taggyűlésen, hogy játszva le­hetne hozni, ha minden felté­tel együtt lenne. De hol az emberek maradnak el, hol (mint a múltkori vasárnap) csomagolópapír hiányzott, de mindig van valami visszatar­tó dolog. • Aztán amiről még kevesebbet beszélnek, új gyár, új gépek, aminek a mozgatá­sához még nem állott hozzá a régebbihez szokott emberi kéz. Jogos a háborgása. Szám­talanszor megfordult a gondo­latában már: Tanulni kéne, tanulni többet, hogy nagyobb legyen a szakértelem. Akkor talán az emberek is gyorsab­ban változnának, fegyelme­zettebben végeznék a munkát. — Ez most ránkférne mind­annyiunkra. O dahaza, az erdő szélén aztán fokozatosan meg­nyugszik az üveges. Már csak az idegrendszerében zizeg a _ gépek zúgása- Arcbőrének színe is az otthoni élethez iga­zodik. Tennivalót mindig ta­lál. Különösen így tavaszvárás idején. A múltkor már bele­hallgatott a kaptárakba, boga­rai halk zizegéssel jelentették, hogy élednek. Van éppen mit tenni fogadásukra. És, amíg így tesz-vesz otthon, lassan elmúlik a nap. És akkor már készül a következőre. A gyári munkára, ahol most a legfon­tosabb jól elvégezni a mun­kát, hogy vigyék az üveget, ahol arra nagy szükség van. Bobál Gyula NÓGRÁD - 1979. március 4., vasárnap I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents