Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-30 / 75. szám

Gyermekszínház Hagymácska ősz óta járja megyénk fal- vait is a Népszínház egyik művéizkcJlektívája Gianni Rodari Hagymácska különle­ges kalandjai című játékával. A mesét bábszínpadra Malgot István alkalmazta, ő vállalko­zott a rendezésre is. Rodari tiszta szándékú, az igazság ki­küzdésére serkentő darabja rendkívül érett, jó előadásban kerül közönség elé. S szerfe­lett újszerűén. A színpadteret könnyű, fe­kete függönyök pásztázzák, s a színpadon egy külön játék­teret deszkakerettel képeznek ki. E kisebb térben játszódik a tulajdonképpeni történet. Hagymácska és társainak el­szánt küzdelme a zsarnok Citrom herceggel, míg a nagy­színpad bal sarkában a narrá­tor foglal helyet, szócsövön kommentálva, előbbre víve az eseményeket. A kettős színpa­dot a nézőtéren elhelyezett reflektorok világítják meg, mindig a lényeges bábfigurá­kat, történéseket kiemelve. A bábokat (a díszlettel együtt kitűnően tervezte meg Steri- ber Zsuzsa) színészek mozgat­ják. Ezt nem is szándékozik, mint a hagyományos bábszín­ház esetében, eltitkolni előt­tünk a rendező, mert bizonyos esetekben nemcsak kezüket, hanem egész alakjukat láttat­ni engedi. S számomra éppen ez adja az előadás különle­gességét, varázsos pikantériá­ját: a, báb és az ember egy­mástól elválaszthatatlan, egy­séges játéka. Az élő és holt anyag együttjátszátása azt a hatást eredményez, hogy mind­untalan gondolkodásra kény­szerülünk, nem ringathatjuk bele magunkat illúziókba. Ez szintén tudatos törekvése az alkotóknak. Mert amikor megmutatják Hagymácska és társainak összefogását a zsar­nokság ellen, a közös fellépés sikerét, akkor nemcsak az ér­zelmi azonosulást követelik meg tőlünk, hanem a gondo­lati, a szellemi állásfoglalást is. „Gazfickókkal egy kenyéren élni nem lehet” — énekli köz­vetlenül a finálé előtt Hagy­mácska az alapvető tanulsá­got. Előzőleg pedig egy má­sik szereplő, aki a Citrom her­Mai iévéajánlaiunk 18 20: V. országos vers- és prózamondóvcrscny. Még a nyár elején meghir­detett versenyfelhívásra az idén a korábbi éveknél is többen jelentkeztek. A me­gyei szintű elődöntők még az ősszel lezajlottak. A leg­jobbakat egy elődöntőben már látták a tvrtézők. A hat részből álló sorozat, majd a hetedik, a döntő célja Radnó­ti Miklós költői életművének átfogó népszerűsítése. Tisz­telgés a költő és emberi ma­gatartásának példája előtt! Igazolása annak a máris fel­mérhető ténynek, hogy Rad­nóti költészete különösen a legfiatalabb korosztályok, a mai versmondógárda köré­ben a legkedveltebb. A vers­éé prózamondóverseny má­sodik elődöntőjét a Láng Gépgyár művelődési központ­jából közvetítik.. Gycrmctrajzok — egész évben A pásztói Lovász József Művelődési Központ a közel­múltban — a nemzetközi gyermekévre tekintettel — „Mit láttam a művelődési központban?” címmel rajz­pályázatot hirdetett az óvodá­soknak, alsó tagozatos általá­nos iskolásoknak. A felső ta­gozatos tanulók írásos pályá­zatokkal vehetnek részt a versenyben. A beküldött pá­lyamunkákat magyar és raiz- szakos pedagógusokból álló bizottság bírálja el minden hónapban, s a legjobbakat a művelődési központban kiál­lításon mutatják be. A febru­árban beküldött rajzok közül kiválasztott munkákat e hé­ten még láthatják az intéz­mény látogatói. A márciusban beérkezett rajzokat a jövő hé­ten rakják ki. A tavasszal be­érkezett alkotásokból a mű­velődési központ májusban kiállítást rendez a pásztói helytörténeti múzeumban. cég börtönébe zárt Hagymács­ka kiszabadítására érkezett ar­ról fejti ki véleményét, hogy „az uralkodó’ osztály lassacs­kán leharyatlik”. S tulajdon­képpen ezeknek a gondolatok­nak a megfogalmazásával ér­keztünk el e remekbesza­bott előadás lényegi problé­májához. Kétség nem fér hoz­zá, gyermekek számára ké­szült ez az előadás, művelő­dési otthonaink gyermekszín­házi programjaikban tűzik műsorra. A nézőtéren csupa apróság foglal helyet: óvodá­sok, tíz év körüli általános is­kolások. Nemcsak gyanúm, hanem szilárd meggyőződésem és tapasztalatom, hogy ők szinte egy kukkot sem érte­nek az előadásból. A pásztói Lovász József Művelődési Központban néztem meg az előadást egy szombat délután mintegy ötven (!) gyerek tár­saságában, de egyetlen kacajt nem hallottam a nézőtéren. Pedig a játék néhány pillana­ta, számos figurája lehetőséget kínálna a felszabadult neve­tésre. Es mégis: a nézőtér né­ma. Mert ebben a formában nem érti meg a gondolatokat, . sőt gyakorta olyan magas színvonalon fogalmazódnak meg a gondolatok, olyanféle szavak hangzanak el a szín­padon, mint a már említett „uralkodó osztály”, hogy a pár éves emberpalánták már- csak életkoruk miatt sem ért­hetik meg. Így aztán teljes­séggel hatástalan marad az — ismétlem kitűnően rendezett és eljátszott — előadás. Sőt. ilyenre gyermékszínházi elő­adáson még nem láttam pél­dát, játék közben két-három gyerek el is hagyta a nézőte­ret. Az előadáshoz Selmeczi György szerzett színvonalas zenét. A bábokat mozgatták és „megszólaltatták”: Farkas Mária, Kárpáti Anna, Tóth Éva, Szalma János és Fábry Péter. Dicséret illeti vala­mennyiük helytállását. A Hagymácska különleges kalandja csak a kritikus és néhány felnőtt — akivel volt alkalma beszélni — tetszését nyerte meg. A gyerekekét, lé­nyegében akiknek készült, nem. Így pedig kétes értékűvé válik minden elismerés. Mert adott esetben mégiscsak a gyerekek ítélete a mérvadó. Ezt az előadást egyetlen fia­tal korosztály tudná teljesség­gel felfogni és értékelni: a kö­zépiskolás. őket azonban nem csalogatják erre a bemutató­ra. Sulyok László Fxozgonyi István dél-csehországi riportsorozata (I.) Tudja hol van Budejovice? „Tudja, hol van Budejovi­ce? A Moldva partján, igen, és ott ömlik a Moldvába az Ohrc, vagy valami hasonló". (Jaroslav Hasek: Svejk) Dél-Csehország politikai, gazdasági, kulturális központ­ja Ceské Budejovice, a cseh­szlovák—nyugatnémet— osztrák határ találkozásánál. A Moldva — a csehek Vlta- vának hívják — tényleg átfo­lyik észak felé a városon, de Óhrc folyóról szó sincs, a „hasonlót” Maisénak nevezik. Szép szigetet alkotnak a város nyugati felében, s ott található a pompás városi stadion is. Nem véletlenül emlegeti Ja­roslav Hasek Svejk című vi­lághírű regényében Ceské Bu- dejovicét. Ugyanis az első vi­lágháború előtt itt katonásko­dott. A Mária-kaszámyábam, amely a Moldva közelében ma is laktanyául szolgál. Mégpe­dig a 91. gyalogezred katoná­ja volt. Emlékét tábla és egy utca őrzi a közelben. Minder­ről Jozef Havlik, a Ceské Bu- dejovicé-i rádió osztályvezető­je mesélt, aki a város és a kerület nagy ismerője. Neruda, a költő Csehország Firenzéjének nevezte Ceské Budejovicét. Tudatos terve­zéssel épült a város, amelyet II- CJttokár cseh király 1265- ben alapított. Ausztria felől erre vezetett a híres sóút, mely mellett sok-sok kolostor épült. A tervezés eredménye, hogy csupa egyenes utca talál­ható a patinás épületekkel díszelgő városban. A folyók körbefogják a belvárost, amely meghitt hangulatot áraszt. A főtér közelében látható a Vas­asszonynak nevezett zö­mök, masszív torony, amelyet a középkorban használatos kínzóeszközről neveztek el. A főtér Jan Zizka. a huszita had­vezér nevét őrzi- Nagyon szép, négyzet alakú — 133x133 mé­ter kiterjedésű — tér, melyet két-három emeletes barokk és reneszánsz épületek övez­nek. A tér közepén található a híres Bolygó kő, amely szív alakú és közepére egy keresz­tet véstek. Története 1470-re nyúlik vissza. Itt fejeztek le tíz duhaj legényt, mert agyonverték a városbírót. Ma­napság más történet is kering e kőről. Sokan úgy vélik, hogy aki a Ceské Budejovicé- ben gyártott híres Budvar,, vagy Sámson sörből sokat fo­gyaszt és a kőre áll, az haj­nalig is bolyonghat a város­ban, míg hazatalál. A sörgyártásban egyébként Plzen a nagy rivális- Budejo- vicében statisztikával szolgál­nak. Erősebb és legalább olyan jó a sörünk — mondják —, mint a plzeni. Az utóbbi három esztendőben a Budvar nyugati exportja harminchá­rom százalékkal növekedett, míg a plzeni nem emelkedett. Más nevezetessége is van Ceské Budejovicének. A nóg­rádi diákok közül bizonyára kevesen tudják, amikor a Hardtmuth ceruzát kezükbe veszik, hogy ebben a város­ban gyártják és a világ igen sok országába exportálják. Kari Hardtmuth 1847-ben ala­pította a világhírű ceruzagyá­rat. Kastélya ma is látható a belvárosban- ' Az egykori híres sóút nyom­vonalát követi manapság az E—14-es nemzetközi főútvonal. Az ausztriai Linzből vezet Tá­boron át Prága felé. Közleke­dési érdekesség, hogy 1832- ben Budejovice és Linz kö­zött nyílt meg Európa első sí­nen járó lóvasútja. Egyéb kulturális ritkaság is található a nyolcvanezer la­kosú kerületi székhelyen, amely a város szélén 15—20 ezer lakosú lakótelepek révén rohamosan terjeszkedik. A Dél-Cseh Múzeumban — a hí­res cseh üvegipart reprezen­tálva = két kilogramm üveg­4 NÓGRÁD — 1979. március 30., péntek Hernádi Gyula kisregénye filmen A i erőd A Társaság képzeletbeli állam terüle­tén működik, s szabályos hadijátékot kí­nál a vállal­kozó kedvű turistáknak. A feladat: való­di fegyverek­kel, valóságos háború illú­zióját keltve, az erre a célra felállított erőd bevétele. Eb­ben a háború­ban a Társa­ság bérelt zsoldosai és a vendégek áll­nak szemben egymással. Szinetár Mik­lós rendező­nek ez a ne­gyedik mozi­filmje, nevét elsősorban színházi és televí­ziós rendezései tették ismert­té. Hernádi Gyula azonos című regényéből forgatott filmjéről a következőt mond­ja: „Ez a mikroháború —, amelyben különböző sorsú emberek vesznek részt más­más indítékkal, de azonos irreális céllal és összevissza lövetik magukat —, szimbólu­ma annak a magatartásnak, amely mindenféle ostoba­ságra ösztönzi az unatkozó* kát, akik nem tudnak mit kezdeni a »jódolgukkal« — és ez a »jódolog« relatív és országonként változó szin­tű. .. Filmünkkel figyelmez­tetni akarunk és azoké a ro* konszenvünk, akik még ide­jében ki akarnak szállni... a tűzzel való játékból.” Az erőd főszerepeit Tanay Bella, Oszter Sándor, Bács Ferenc, Rajhona Ádám, Né* meth Nóra, Madaras József, Benkő Gyula, Hernádi Judit, Bordán Irén alakítja. Zenéjét Presser Gábor szerzetté,, Bí­ró Miklós fényképezte. A fii* met csütörtöktől vasárnapig a - balassagyarmati Madách, hétfőtől szerdáig a salgótar­jáni November 7. Filmszín-' házban játsszák. Karancs „krimi” Meddig „kedves” a vendég? József-nap — egy elit helyen A vendég Karancsaljáról ér­kezétt a megveszékhelyre. Idős édesanyját hozta a kór­házba, éppenséggel hát nem volt derűs kedve. Pedig va­sárnap volt — március tizen- nyolcadika —, József-nap elő­estéje. A vendéget Józsefnek hívták. ' Vegyes érzésekkel ült le a Karancs Szálló presszójának egyik asztalához, gondolta itt várja meg a busz indulását. Bort rendelt, mint mindig, ha ünnepi szomja volt, de most valahogy az ital sem esett olyan örömére. Később isme­rős is akadt, az acélgyári munkatársak közül, ők sem tudták igazán felvidítani. Szo­ros szálak fűzték édesanyjá­hoz, s mert 6 maga is túl volt már az ötödik x-en, tud­ta, rossz vége lehet a dolog­nak. Bíz’, nem így képzelte az idei József-napot. bői fúvott hegedű látható. Egyúttal utal a délcseh em­berek muzikalitására. Egykor nem volt a világon olyan cir­kusz — mondják manapság —, amelyben legalább egy cseh ne muzsikált volna- Szeretnek énekelni, muzsikálni, de taka­rékoskodni is. Vonatkozik ez az étkezési szokásokra is. Közel a Moldva, sok a hal. A horgászok külö­nösen sok pontyot fognak. A viz minőségére utal, hogy még pisztrángok is megélnek ben­ne. A háziasszonyok, ha nem otthon főznek, akkor család­jukkal gyakran fölkeresik az egykor Mészárszéknek neve­zett csarnokot, ahol húst áru­sítottak. Manapság hangulatos vendéglőként szolgál- A kö­zépkorban IV. Károly a vá­rosban járt. A főtér egyik épületében szállt meg. A té­ren húst árusítottak, melynek szaga megcsapta az orrát. Kö­telezte a városi elöljáróságot, hogy építsenek mészárszéket, hogy hasonló kínos helyzet máskor ne forduljon elő. így emelték a főtér nyugati sar­kában egykor a húscsarnokot.­A város lakói nemcsak múltjukra. de jelenükre is büszkék. Korábban a mező- gazdaság jellemezte a gazda­sági életet. Ma már az ipar a meghatározó. A faipar mel­lett fejlett gépgyártás (motor- kerékpárokat, mezőgazdasági gépeket állítanak elő), vegy­ipar, papírgyártás jellemzi a várost. Nemcsak Csehszlová­kiában, de külföldön is egyre többen tudják: hol van Bude­jovice, Hanem a keserűség csak az asztalnál tartotta, este tíz tájban fizette meg a költséges vendégeskedés számláját. Érezni kezdte az ital hatását, idejét látta letenni a poharat. Felállt az asztaltól, meg is tántorodott egy pillanatra. A ruhatárhoz ment, felvette ka­bátját és a kijárati ajtóhoz lépett. Az ajtó azonban zárva volt. De nem ám akárhogy! A belső fogantyúkat súlyos vas­láncok , fogták bilincsbe mint valami erődítmény kapuit. A vendég nem értette a dolgot, mi végett nem lehet kimenni, visszabotorkált a bárhelyiségbe, a rendészt ke­reste. Ott is állt a rend őre, a bárpultnak könyökölve, sze­mét gyanakvón jártatva a né­pes vendégseregen. A mi — távozni szándékozó vendé­günkről azonban —, ki tudja miért, nem akart tudomást venni. Elengedte füle mellett a kérést, pedig másodszorra már a távolabb ülők is fel­kapták fejüket. — Nem hallja? Magéhoz beszélek! — szólt a vendég kikelve magából. A rendész még csak rá sem pillantott, megrántotta vállát és odébb- állt. Elszégyellte magát a vendég a hangos szó miatt, csak nyelt egyet keserűen. Látta az asz­talnál ülők vigyorgó arcát, a felszolgálók közömbös pillan­tásait, és megértette, hogy e pillanatban ő már nem a „kedves- vendég”, most, hogy kifizette a számlát, már £sak egy közönséges rendbontó ré­szeg. De, hát mit vétett ő azzal, hogy ki akar menni in­nen? Ott állt értetlenül az aj­tó mellett, mígnem a ruha­tárosnő rákiáltott. — Hordja el magát, jóember, tudhatná, hogy ilyenkor a másik ajtó van nyitva! Igaz, a Karancs presszónak van egy másik bejárata is, a szálloda portája felől. Elin­dult hát a vendég végig a termen, az asztalok között botladozva. Szeretett volna mielőbb a friss levegőn lenni. Az igazi meglepetés azonban csak ezután érte. Nem tudta, ébren van-é vagy álmodik, de a másik aj­tón is ott volt a vaslánc, ez­úttal kívülről tették rá. Nem tudta, mitévő legyen. Borgőzös fejjel nehéz az indulatoknak parancsolni, dehát ez mégis csak túlzás! Megkocogtatta az üvegajtót. A szélesvállú, meg­termett rendész kényelmes lassúsággal emelkedett fel a hall foteljéből. — Mit cikuszol? Ez nem kocsma! — intett kezével fe­nyegetően. A vendég elvesztette türel­mét. Mikor kilépett az ajtón, megfogta a rendész gallérját és fülébe ordított. — Süket maga?! Miért nem nyitott ajtót?! A rendész, mint aki csak erre várt, hatalmasat taszí­tott a férfin, hogy az el­vesztve egyensúlyát egy fo­telnek esett. A fiatal portás segítette fel és vezette ki az épületből, szemmel láthatóan ő is furcsállta az eljárást. A „kedves vendég” ott állt még néhány percig Salgótar­ján legnagyobb szállodája, a Hotel Karancs impozáns épü­lete előtt, és immár kitisztult fővel mondogatta, mintegy magának. — Soha többé, ide soha többé... Csak kevesen látták, hogy az idős férfi szeméből potyog­tak a könnyek, egy megalázott ember könnyei. — pintér — . fliHsz-Mrer Korszerűsítették a fűtést Salgótarjánban, az MIÍSZ gépjárművezető-képző iskolá­ban, ahol eddig olajkályhák szolgáltatták a meleget. A gáztüzelésre alkalmas beren­dezések beszerzése és felsze­relése 600 ezer forintba ke­rült. Az összeget részben sa­ját alapból, részben a megyei vezetés támogatásának fel- használásával sikerült előte­remteni. Klubközgyűlést tartottak a közelmúltban Salgótarjánban az MHSZ-székházban a Szal- vai tartalékosklub tagjai. Értékelték az elmúlt időszak­ban végzett tevékenységüket és megbeszélték az 1979-es évre vonatkozó elképzelései­ket, melyek között jelentős helyet foglal el a kétnaposra tervezett csehszlovákiai ki­rándulás. 17312983

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents