Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
MAGYAR ÍRÓK A FORRADALOMBAN o Sorozatunkban a legjelentősebb XX- századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel, és rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely hűen tovább őrizte a 20-as években a forradalmi gondolatot. o JUHÁSZ GYULA: A munkásotthon homlokára Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy nemzedéke, Embert egekbe emelő, A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke 6. Csak az bitang és az hazátlan, Ki here módra él magában! Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! Hogy a gyalázott ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt kimégysz, vidd diadallal A mély hitet, vidd szerteszét! Dolgozni föl mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás! 11 Piros zászlónak a reményt ír ' 1918. február 1-én újabb csapás érte a betegségektől gyötört, kudarcoktól sújtott Juhász Gyulát: a Vallás- és Közoktatási Minisztérium beszüntette tanári fizetésének folyósítását. A költő, ki az előző évben hosszú ideig kezeltette magát az idegklinikán, most épp hogy csak lábadozik, arra kényszerül, hogy íróként, újságíróként keresse meg kenyerét. Mégsem az anyagi szorítás magyarázza elsősorban Juhász verstermő kedvének és publicisztikájának fölívelését- Az októberi forradalom győzelme, a legutóbbi hónapok hírei mind jobban éltetik a reményt: most már hamarosan vége kell legyen a négy éve öldöklő háborúnak; s a forrada- lomvárás is egyre tüzesebb a lelkekben. Juhász Gyula hittel és váratlan energiával veti magát a küzdelmekbe, s a temérdek munka szinte többet ér az orvosságoknál:, betegségéről elfeledkezve írja verseit, új világot áhító, sürgető cikkeit a szegedi lapokba. Forradalmi reménykedésének legszebb és legismertebb dokumentuma a Magyar nyár 1911 című költemény, amelyhez cikkek sora csatlakozik. 1918 tavaszétól 1919 nyaráig — a várakozástól a bukásig tart a lázas forradalmi tevékenység időszaka Juhász Gyulánál; munkásságával ekkor előtte jár a haladó magyar irodalom legjobbjainak is. Az életmű egészében is oly jelentős időszakot Péter László, Szeged irodalomtörténetének tudós kutatója önálló kötetben dolgozta föl, Juhász Gyula a forradalmakban címmel. Az 1965- ben megjelent monográfia bizonyság arra is, hogy a költő gondolkodásmódja, világlátása hónapról hónapra fejlődött, gazdagodott, árnyaló- dott, s a Tanácsköztársaság idején — nem tévedések és fenntartások nélkül ugyan — eljutott a forradalmi gondolat, a proletárhatalom igenléséig. Ezúttal csupán néhány mozzanatot emelünk ki Juhász fáradhatatlan munkásságából, jelezve az utat és irányt, ahogyan A munkásotthon homlokára című — szintén a legkiemelkedőbbek közé tartozó — verséig érkezett. Juhász Gyula 1918 novemberének végén, a Szabad Lyceum megnyitó előadásán Petőfi és a forradalom címmel tartott előadást; 1919 újév napján tartott előadásának pedig már ezt adta címül: Petőfi és a kommunizmus. Ez utóbbi a nem sokkal korábban indult politikai, társadalmi és irodalmi folyóirat, a szegedi Tűz második irodalmi estjének műsorába illeszkedett- Juhász — többek között Oláh Gábor, Schöpflin Aladár, Bibó Lajos mellett — a lap szorgalmas cikkírói közé tartozott. Petőfi öröksége és költészete természetes módon igen fontos része volt a polgári demokratikus, és különösen a proletárforradalom időszakának. Számos verse jelent meg falragaszokon, versek és cikkek sora idézte szellemét, < sorait, példaérvénnyel idézték a forradalmak fiatal, alakuló irodalmának lelkes poétái. Juhász Gyula már a 48-as hagyományt lankadatlanul ápoló családban, gyerekként lett Pe- fi-rajongó —, s nyilvánvaló, hogy a Petőfi iránti elmélyült szeretete, a költő verseinek átélése is jelentékenyen segítette a forradalomhoz való közeledésébenCikkel, emlékbeszéddel búcsúzott 1919 januárjában és februárjában Juhász az alig pár napja elhunyt költőtársától, Ady Endrétől. Az egykori piarista diák, ki világi tanárként oktatott is piarista gimnáziumban, a kegyesrendiek szegedi iskolájának önképzőkörében is tartott előadást Adyról. Ady és Juhász viszonya, kapcsolata nem volt ellentmondásoktól, viszályoktól mentes, de a költő nagyságát Juhász az elsők közt látta, értette meg, s Ady forradal- misága is hozzájárulhatott világképének alakulásához. A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre március 22- én jutott el Szegedre, s három nappal később Juhász Gyula már közzé is teszi egyik legfontosabb publicisztikai írását, a Forradalmi Kis Kátét. A Káté 15 pontja aláírás nélkül jelent meg a Dél- magyarország első oldalán — Péter László tartalmi és stilisztikai jegyek alapján valószínűsítette Juhász szerzőségét. „Milyen a magyarországi proletárdiktatúra ?” — teszi fel a kérdést az 5- pont. „A magyarországi proletárdiktatúra békés, vértelen és végső győzelme minden lehetőségével bíztató önvédelmi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükségszerű következménye és logikusan kapcsolódik bele abba a diadalmas világforradalomba, amely Európa keletéről 1917 tavaszán elindult, és amelyhez fogható eseménye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta” — hangzik a felelet. Valóban jellemző itt Juhászra a kereszténység és kommunizmus összevetése, a békeszeretet és -féltés, a világforradalom üdvözlése. A Káté utolsó pontja a forradalom jelszavát adja meg: „Rend, munka, fegyelem és kitartás a végső győzelemig, amely az emberiség legnagyobb szabadság- harcát befejezi, s ezzel megszüntet minden külső és belső szolgaságot és elnyomatást. Éljen a proletárok világforradalma !” A forradalmi proletariátus megmozdulása lehetett volna Szegeden a május 1-i felvonulás, erre azonban a francia katonaság megszállta városban már nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság az országban hősiesen tartotta magát, Szegeden azonban májustól, már az ellenforradalom az úr. A felvonulás helyett a Berlini körúton épített, egyemeletes munkásotthon avatásával ünnepel május 1-én a proletariátus. A munka és a munkások otthonát, „a jövő nagy menedékét” július 15-én újra, új ünnepséggel nyitják meg, s itt már elhangzik az ugyanazon a napon újságban is kinyomtatott Juhász Gyula vers, A munkásotthon homlokára. „A munka, a rend és a béke” — írja a költő, s szavai mintha csak a Káté utolsó pontját ismételnék: a forradalom jelszavát a forradalom bukása után is. „Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt” — ez annak a poétának a hitvallása, aki a munkásosztály érdekeivel és világtörténelmi hivatásával végképpen azonosult, s aki — noha az elkövetkező esztendőkben mind sötétebb pesszimizmusba zuhant — soha nem tagadta meg a forradalmak alatti tetteit és nézeteit- Aki — törvényszerűen és jelképesen — a legnagyobb magyar proletárköltőnek, az induló József Attilának nyújt kezet. Tarján Tamás JHhási Gyn!» (jobb oldalt) B ikkfa tanár úr épp hetedszer verte le a tolltartót, és Pipecz ekkorra már elég ideges lett. A tanár úr ugyanis valahányszor eljutott egy rendhagyó német igéhez, mindig közelebb nyomakodott az első pádhoz, nem számolva azzal, hogy amennyiben combjával, hozzáér a pad széléhez, a hasa legalább fél méterrel előrébb lesz. Pipecz hatalmasat sóhajtva hetedszer hajolt le a tolltartóért, az osztályon végigszaladt a halk kuncogás- Bikkfa tanár úr ordított, nem értvén, mi röhögni való van tizennyolc éves korban a rendhagyó német igék ragozásán. Pipecz oldalt fordult. Mellette Kazal rajzolt áhítattal, száját a koncentrált figyelem állapotában összeszorítva. Két papírcsík volt előtte, s a közepükre valamiféle pálcika- embert írt, hatalmas pocakkal, mögéje meg egy másikat. Drótkeres szemüvege fölött hirtelen Pipeczre sandított, rövidlátó, tompakék szemei vígan csillogtak. ,— Mindjárt kész — biccentett. — Csak várd ki! A fölső papírcsíkot ceruzájára tekerte, majd hirtelen rángatni kezdte a ceruzát, így a felső papír ábrája hol fedte az alsót, hol nem —, ily módon a rajz mozogni látszott. A nagyhasú pálcikaembert — nyilvánvalóan, Bikkfát — a hátsó kisebbik férfiú ütemesen... úgyszólván tomporon rúgta, mire a nagyhasú pálcikaember elszállt, pocakja zászlóként lobogott— Film — bólintott Kazal. — Még általánosban tanultam. Pipecz érdeklődéssel nézte a művet. A fenébe, ilyet ő Szántó Péter: A fii mgyár bezár is csinálhatna, tán szebbeket, mint KazalKözben a „Bikkfa megbüntetése” című alkotás körbejárt az osztályban. Hol innen, hol onnan hallatszott a ceruzák surrogása, a vihogás. Pipecz villámgyorsan rajzolt: a buggyos gatyás török fejét bárddal ütötte egy magyar vitéz, a török lábai rúgóként öszecsuklottak, azután újra kigyenesedtek. A film már színes volt, felhasználta hozzá az összes színes filctollát. Kazal áhítattal bámulta a Kinizsi Pál című művet, sóhajtott: ha ő így tudna rajzolni, dehogy jelentkezne jogra... Pipecz máris új filmen dolgozott. Két férfi verte egymást valami fal mellett; a bal oldali alak ütötte, erre a jobb oldali nekizuhant a falnak, visszapattant, hogy megkaphassa a következőt. Kis tűnődés után kevésnek találta a látványt, így a bal oldali verekedő nadrágját, a második képen a bokájához rajzolta — az ütés hevében lecsúszott a nadrágA következő rajzon vadnyugati Saloont vázolt fel, vagy nyolc verekedő figurával, arra is gondot fordítva, hogy a mozgások a szinkronban legyenek: az egyik figura ütött, a túloldalon a másik röpült, a lengőajtó lengett, valakinek a fején széttört a whiskysüveg. A szünetben odajött a nagydarab Hajas, és elismerően hátba veregette: — öregem, szenzációsak ezek a filmjeid. Nem gondoltál még rá, hogy rajzoló légy? Pipecz Jutkát kereste. A lány szendviccsel a kezében, lábát lógázva olvasott. — Láttad a filmjeimet? Jutka kék szemei mintha kisé felhősek lettek volna: — Láttam. Jók. A szó dicséretnek hangzott, de a gúnyos hangsúly valahogy kérdőjelet biggyesztett a végére, mint mindig. Jutkában ez a végtelen, unott fölény volt a legcsodálatosabbPipecz biológiaórán fel- dobódva folytatta a filmgyártást. Fakírt rajzolt, akit szöges ágyán fekve megcsíp a darázs és egész csatajelenetet, cukrászdái cirkuszt, amely úgy kezdődött, hogy a cukrász tortával rálép a banánhéjra, a torta röpül, végül pedig mindenki tejszínhabos. Már maga is élvezete, mennyiféle mozgást sűríthet a két papírcsíkra. Történelemórán a citromarcú Marci levelet csúsztatott eléje. Nem is levél volt, hanem Kazal zengzetes poémája, amely már megjárta az osztályt. Kazal lélegzetét visszafojtva leste, míg ő végigolvassa. „Visszatekintve a mester munkásságára, el kell mondanunk, hogy már az első filmben — mint cseppben a a terger — mutatkozott a későbbi nagy alkotások egy- egy jele. A Kinizsi Pál című monstre történelmi filmről van szó, ahol a mester a színek és a technika összhangját csiszolta ki a maga számára. A Pofonfalban azután érvényesítette eredményeit, kidolgozva a jellegzetes szimultán vágást. A Vadnyugati szél című mű, melyet eredetileg anyagi okokból vállalt a rendező, csak azt bizonyítja, hogy a western is alkotássá válik értő kezében-..” A kritika hasonló hangnemben folytatódott, s Pipecz nem tudta eldönteni, végül- is hülyéskedik-e Kazal. Papp Zoli az ebédnél úgy vélte; lehet, hogy most viccnek tűnik az egész, viszont sosem lehet tudni. Tán egyszer majd elmondhatja, hogy ez volt az első komoly kritika, amit kapott. Iskola után hazakísérte Jutkát, nem törődve azzal, hogy a többi lány összenevet mögöttük. Keveset beszéltek az úton, most Jutka sem piszkálta. Újabban már nemigen tudtak mit kezdeni egymással. A ház előtt Jutka megállt, és nekidőlt a kapunak. Pipecz úgy érezte, ismét gúnyosan nézi. — Ne rajzoljak neked is egy filmet? Lehet, hogy tény-' leg tehetségem van hozzá. — Lehet — felelte Jutka, és a fiú homlokába rántotta a sapkát- — Csak kár, hogy hülye vagy. Nekem egyébként sose rajzolj, ha érdekei a véleményem.., Másnap reggel, az első órán sorban érkeznek a küldemények. A bandzsa Martos azt szerette volna, ha róla rajzol egy filmet, Kondás Zsuzsa ostoba témákat adott, Papp Zoli úgy kimondottan nem kért semmit, csak az uzsonnáját küldte előre, Prücsök pedig egy , igazi művészfilmet” rendelt, sok esővel, és halott vadlibákkal. Kazal gombostűket döfködött a pad oldalába és elcincogta rajta a Boci-boci tarkát, mondván, hogy ő írja a filmekhez a kísérőzenét. Horváth tanár úr azonban végül Kinyomozta, honnan jön a cihcogás, és kiküldte az osztályból. Pipecz tűnődni kezdett. Ügy érezte, nem köteles engedelmeskedni az osztály kívánságainak. Végül is azt rajzol nekik, amit akar. Csakhogy nem jutott semmi az eszébe. Jutka viszont furcsamód háromszor is levelet írt neki. Először a hatodik órán mozdult meg a ceruzája, ekkor azonban szinte sorozatban gyártotta a filmeket. Feldo- bódva, vidáman rajzóit, ézrezte hogy valami új amit csinált. Nagy műgonddal egy majdnem tökéletes emberi arcot rajzolt, amely felváltva sírt és nevetett, s azt a címet adta neki: Üt a csillagokig. Utóbb op-art és egészen absztrakt, hullámzó, viliódzó, nagyon tarka filmeket készített. Kazal már írt* is hozzájuk a kommentárt, a mester új korszakának átfogó elemzését. Terveket is szőtt: — A bratyóm lefénymásolná őket, a lányokat megkérjük, hogy színezzék ki, így lenne egy csomó sorozatunk. Akár el is adhatnád a többi osztályban! A citromarcú Marci újabb levelet dugott az orra alá- „Pipecz! Ne haragudj, hogy zavarlak — állt a papíron — de Prücsök megkért, hogy szóljak: csinálj egy igazi művészfilmet neki sók esővel és halott vadlibákkal. Meg nekem is, ha nem esik nehezedre, mégiscsak furcsa, hogy nekem egy sincs. Jutka.” Pipecz egy virágcsokrot rajzolt. Nagyon egyszerű, szép virágokból, álló csok- rot, ugyanazt mind a két papírcsíkra, s elküldte Jutkának- Az utolsó állófilm — ez volt a címe. O '” ra végén Kazal marokra fogta az összes papírlapot. — Szóval akkor elvihetem őket? Holnapra meg is lesznek. Pipecz elvette tőle a filmeket, s egy rántással ösz- szetépte őket. — A filmgyár bezárt — mondta- — Nem alszunk ébren. — Nahát, öregem, te teljesen begolyósodtál! — kiáltotta Kazal, azután táskáját fölkapva köszönés nélkül elrohant. Pipecz egyedül indult haza.’ Egész úton igyekezett az érettségire gondolni, meg, hogy mi lesz utána... NÖGRÁD — 1979. március 25., vasárnap 9
