Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-24 / 70. szám
Mérkőzés előtt Dőnfő Balassagyarmaton Falusi dolgozók sparfakiádja Az év elején kezdődtek és mostanra érkeztek el a döntőkhöz a falusi dolgozók XXVIII. téli spartakiádjá- nak küzdelmei Nógrád megyében. A községi, körzeti versenyeket, a járási döntők követték, a záróaktusra pedig vasárnap kerül sor Balassagyarmaton. A benevezés feltétele volt a betöltött 15 éves életkor, mint alsó határ, a helyben bejelentett állandó lakás, a „tiszta amatőrség” (tehát igazolt versenyző nem indulhatott.) Ahhoz pedig, hogy valaki a megyei döntőbe jusson, asztaliteniszben a járási döntőn győztes — háromtagú — csapat versenyzőjének ill, páros, vagy egyéni, elsőnek; sakkban a nyertes négy csapattag egyikének vagy egyéni bajnoknak kellett lennie. E két sportág mellett a Ki mit tud a sportról? című szellemi vetélkedőre is benevezhettek a járási-városi TSH-k háromtagú csapatokat- Ebben az erőpróbában, részt vesz az a gárda is, amely a Nógrádban öt héten át közölt rejtvénypályázatra a legtöbb helyes megfejtést beküldők közül került ki: a tarjáni Máth Józsefné, a nagylóci Sztrehó Bertalan, a balassagyarmati Komoróczy Csaba mellett a kiterjedt Kollár—Gyüre—Deák família egyik tagja is szerepel —tartalékként — a meghívottak listáján. Holnap 9.15-kor lesz az ünnepélyes megnyitó a balassagyarmati sportcsarnokban, ahol Fábián Jánosné, a járási hivatal elnöke mond beszédet. A versenyek fél tízkor kezdődnek. Asztaliteniszben az egyéni, páros és csapatversenyek kieséses rendszerű küzdelmeinek színhelye a sportcsarnok. A háromtagú vegyes csapatokat két férfi-, és egyi női versenyző alkotja, összesen hat számban hirdetnek győztest, de egy versenyző ezek közül legfeljebb kettőben vehet részt. A sakkversenyben tehát, 4—4 tagú női és férficsapatok, valamint egyéni járási győztesek indulnak (utóbbiak nem lehetnek csapattagok-) Egyenként 30 perces körmérkőzések lesznek, vitás kérdésekben a versenybíróság dönt. A szellemi vetélkedőn, a Bajcsy úti Általános Iskola tornatermében nyolc csapat indul, három-három résztvevővel. Mivel a Ki mit tud...? kérdésre gyakorlati választ is várnak a rendezők, elkél a tornacipő és a melegítő is a vetélkedők felszereléséhez. A versenyzők utaztatásáról, részben a megyeszékhelyen gondoskodnak: a salgótarjáni SZMT-székház elől háromnegyed 8-kor különbuszok indulnak Balassagyarmatra. Ebéd — a rendezők költségén — és eredményhirdetés a Balassa étteremben lesz déltől, illetve 15 órakor- Az első három helyen végzett versenyzők minden számban oklevelet és érmet kapnak, a legtöbb pontot gyűjtő járási csapat pedig egy évre a spar- takiád vándorserlegének őrzője lesz. v. f. Tájfutás Országos verseny Salgótarjánban A FIN-napok keretében, március 24—25. között kétnapos országos tájfutóverseny gazdái lesznek a salgótarjániak. 24-én az STC tájfutószakosztálya rendezi meg a Petőfi Sándor emlékére kiírt vándordíj, kupaversenyét, míg másnap a régi SKSE- stadion környékén a Nógrád megyei Tájfutó Szövetség bonyolítja le a jubileumi (XX) tanácsköztársasági emlék- versenyt. A kétnapos versenyre a szervező bizottság 11 kategóriában mintegy 130 versenyzőre számít- Alig küldték szét a versenykiírásokat, máris jelezték indulási szándékaikat a szolnokiak, és a hódmezővásárhelyiek, akik erős csapattal, az ifjúsági kerettag Gergely Attilával jönnek. De rajthoz áll a tanácsköztársasági emlékversenyen a szeptemberi világbajnokságra készülő felnőttválogatott Szabó László is. Több, neves magyar versenyző indulásán felül, technikai okok miatt, kétségessé vált a külföldi versenyzők részvétele a kétnapos tájfutóversenyen. Közel tíz év után Nógrád megye újból nemzetközi jellegű „A” kategóriás tájfutó- versenyt rendezhet, s ezzel méltóan emlékeznek meg a nagy magyar költőről és szabadságharcosról, Petőfi Sándorról, valamint a Tanács- köztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról. Megyénkből a Pásztói SE és a Balassagyarmati ME- DOSZ SE tájfutói veszik fel a küzdelmet az ország legjobb tájfutóival szemben, míg az STC tájfutói az első napi rendezés miatt csak a tanácsköztársasági emlékversenyen állnak rajthoz. Reméljük, hogy az elmúlt évben nagyot fejlődött nógrádi tájfutók, kihasználva a hazai pálya előnyét, jó eredményekkel örvendeztetik meg a megye sportkedvelőitZentai József Sporthírek A vártnál kevesebb sportoló indult el a junior ökölvívók keletmagyarországi bajnokságán, a salgótarjáni sportcsarnokban, így az elődöntőket már pénteken le tudták bonyolítani. Az előzetes tervtől eltérően a döntőket így nem vasárnap, hanem ma délelőtt 9 órától rendezik meg. # A férfiak után a női röplabdá- zók lépnek színre a hét végén a Számviteli Főiskola tornatermében a Karancs Kupáért. Az MTK- VM, az MHD Vasas, a VOR, Du- navarsány, a Nyíregyházi VSSC, az Eger SE, a Kisterenyei SE és az STC minden bizonnyal, színvonalas küzdelmet vív majd az elsőségért. A találkozók ma 9, holnap a órakor kezelődnek. Értesítés! A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Salgótarján lakosságát, hogy 1979. március 27-én a regionális vízműnél üzemszünet lesz. Ennek következtében március 27-én 6—18 óráig a város területén nyomáscsökkenéssel, a magasabb helyeken vízhiánynyal kell számolni. Ezért kérjük a lakosságot, hogy az ivóvízzel takarékoskodjék a zavartalan vízellátás érdekében. Apróhlrdeiésetc ELCSERÉLNÉM kétszobás, gázfűtéses szövetkezeti lakásomat, kertes családi házra. Ajánlatokat , .Megegyezünk 50915” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. KARANCSKESZI főút mellett 680 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni Petőfi út 11. szám alatt lehet. 600 négyszögöl házhely eladó. Karancs- alja, Zrínyi út 6. MERCEDES 220-as, 1959-es kiadású, műszaki vizsgával, sürgősen eladó. Irányár: 20.000.— forint. Bodrogi János, Pásztó, Hársfa út 5. VASSZERKEZETŰ faház 12 m2, olcsón eladó. Telefon: 31-39. ÖRIÁS gyümölcsű piros-, fehér-, fekete- ribiszke-tövek darabonként 20—. Ft. Me- Istewerk évelő szegfű- pa^nta több színben, tövenként 4.— Ft kaphatók. Toronyi kertészet. Békéscsaba, Sztraka 27. FALUN élő 66 éves nyugdíjas özvegyember, minden káros szenvedélytől mentes, keresi házasság céljából hasonló korú asszony ismeretségét 56—62 éves korig. 2—3000.— havi jövedelemmel rendelkezem, plusz nyugdíj, családi házzal. Csak kézzel írott és vidékiek levelét várom. ..Nem jó egyedül” jeligére a szécsényi hirdetőbe. CSALÁDI ház azonnal beköltözhetően eladó. Széosénv, Salgótarjáni út 13. 3 napos kirándulást szervezünk április 28—30-ig Pozsonyba ; útközben Pöstyén, Nagyszombat és Nyitra megtekintésével. Részvételi díj: 730.— Ft. Jelentkezés, március 31-ig az Idegenforgalmi Hivatal salgótarjáni és balassagyarmati irodáiban. 150 négyszögöl telek körülkerítve Sal- góbányán, üdülőterületen eladó. ,,Víz bevezetve 50620” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. KERTES családi házat vennék 300 000 kp.-vei Salgótarjánban. Ajánlatokat ..Tavaszi költözés 50912” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM aszódi szoba-konyhás tanácsi lakásomat hasonló salgótarjánira, vagy környékire. Érdeklődni lehet Buzik Istvánná, Salgótarján, Úttörők útja 3. fszt. 1. UD-s forgalmi rendszámú Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni lehet, Somoskőújfalu, Rákóczi u. 167. sz. alatt. 2 ÉVES gyermek mellé megbízható t ondozónőt keresünk. irdeklődni 41-15 telefonon. T 5-ÖS Pannónia eladó. Szabó Imre, Kazár, Dózsa Gy. út 63. HÜSZ tag 3 db lemezradiátor eladó. Érdeklődni hétköznap 16-69 telefonon, 18 órától. KERTES családi ház eladó, Salgótarján, Micsurin út 4. szám alatt. Tanácsi bérlakással rendelkezők előnyben, megegyezés alapján bármikor megtekinthető. WARTBURG Tourist eladó. Ár: 50.000. Ft. Banos János, Salgótarján, Csizmadia út 28. Telefon: 18-30. POLSKI Fiat sürgősen eladó. Zagyvapálfalva, Bacsányi út 20. IN-es Wartburg de Luxe 50 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, M:' r a Ferenc 1., 17 óra után. ELADÓ 280 négyszögöl telek építési engedéllyel, kész alappal. Szécsénv belterületén. Érdeklődni Varga Kálmán. Szé- csény, Bottyán út 12. A Pécskő-szilvásban telek eladó, sürgősen. Cím a kiadóban. HAROMSZOBAS öröklakás, Kemerovo krt. 29. földszintjén eladó. Érdeklődni 17 óra után. HÁZHELY 309 négv- szögöl gyümölcsössel, sürgősen eladó. Salgótarján, Liszt Ferenc út 41. (Forgács- teiep). Telefon: 17-45, munkaidőben, vagy 21-14 délután. kétszobás kertes családi ház eladó megegyezés szerint. Érdeklődni Zagyvaróna. Fenyvesalja út 25. Felvételre keresünk szakosított szarvasmarhatelepünkre ALLATGONDO- ZÖKAT és VILLANYSZERELŐT. Lakást biztosítunk. Jelentkezés: a tsz. f őállattenyésztő j é- nél. „Egyesült Erő” Mg. Tsz. Ka- rancsság. KERTES két és fél szobás családi ház. új eladó. Pásztó. Jávor u. 2. Érdeklődni Hu- czek József. MÁV-ál- lomás 69-es őrház. ELADÓ Salgótarján— Somoskőújfalu között (strandon túl) 202 négyszögöl bekerített, gyümölcsfákkal telepített telek. Érdeklődni lehet 18 óra után a 32-88-as telefonszámon. VlKENDTELEK Ráróson. 160 négyszögöl gyümölcsfákkal, díszbokrokkal eladó. ..Tavasz’» jeligére a kiadóba. ERDŐKERTESEN kétszobás családi ház 415 négyszögöles telekkel eladó, vagy másfél szobás, összkomfortos lakásra I. emeletig elcserélném, vidéken is. Lévai Antal, Erdőkertes, Homokdűlő út 12. 2113 IL rendszámú, kifogástalan Skoda 105- ös, 1981-ig vizsgázott, eladó. Lőcsy, Szé- ^:sény, Rákóczi út 10. ELŐNEVELT 3—4 hetes fehér pekingi kacsa kapható. Mohóra, Rákóczi 29. SZÉCSÉNYBEN 200 négyszögöl közművesített beltelék azonnal b°éníthetően eladó. Érdeklődni Halmos László. Szécsénv. Zöld út. AUTÓ-, motorkerékpár-tulajdonosok ! Megnyitottam javító- műhelyemet. Horváth István. Balassagyarmat, Nádor utca 26 Várom kedves megrendelőimet! FÉTSAG ÉS KÖRNYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIRDETÉSFELVÉTEL A NŐGRAD C. MEGVET LAPBA FÉTSAG, DOHÄNVBO’TTIAN. PÉ^ASSY LASZLÖ- NÉNAL. Esélyesebb a Vasas Az STC NB I-es labdarúgócsapata ma a fővárosban, a Fáy utcában próbálkozik meg a pontszerzéssel- A találkozónak a hazai piros-kékek az esélyesei, akik az utóbbi időben javuló formában játszanak. A Stécé a héten kemény edzésekkel készült, s Lakat dr., a csapat vezető edzője a péntek délelőtti foglalkozás után nem túl derűsen nyilatkozott az esélyekről. — A hazai pálya előnye, valamint csapatom tavaszi eredményei mindenképpen, Vasas-sikert ígérnek. Bár a Dózsa ellen már felcsillant valami az őszi STC-ből, de csatáraink tehetetlensége miatt vesztesen hagytuk el a játékteret. Éppen ezért úgy érzem, hogy a múlt heti lelkesedés, határozottabb csatár játékkal párosulva, számunkra kedvező eredményt hozhat. — Tervez-e, valamilyen változást a csapatban? — Sérültjeinkre — Kajdi- ra, Vargára és Berindánra — ősszel Földi pontot érő gólt szerzett a Vasas ellen az utolsó percben, hátha ma is hálóba talál... Herbst Rudolf felvétele sajnos még most sem számíthatok, ezért a Dózsa elleni kerettel utazunk a fővárosba, amely a következő játékosokból áll: Szűcs, Kun, Cséki, Kegye, B.-Kovács, Kovács J., Földi, Básti, Répás, Balga, Kiss, Szoó, Bíró és Tóth K. — Milyen volt az ETO elleni MNK-mérkőzés? — A találkozón az olimpiai válogatott mérkőzése miatt ,nem vettem részt, de munkatársaim a második félidőben látottakkal egyértelműen elégedettek voltak. Az 1—1-es eredmény pedig kiesésünk ellenére megfelelőnek mondható. A Vasas—STC mérkőzést, amely 15 órakor kezdődik a Hámori, Horváth, Bauer játékvezetői hármas dirigálja. Az NB I. 22. fordulójának további mérkőzései: Csepel— ZTE, Rába ETO—Székesfehérvári MÁV, Dunaújváros— PMSC, Tatabánya—Üjpestl Dózsa, MTK VM—Haladás VSE, DVTK—Békéscsaba, Bp. Honvéd—Vasas Izzó, Videoton—FTCKiss László Miklós Mészöly Kálmán: Nyerni akarunk a Tarján ellen A válogatottban szereplő Török, Zombori, és Váradi nélkül is nyugodtan utazhatott a Vasas Szombathelyre az MNK visszavágójára, mert a Fáy utcában tetemes előnyt szereztek a piros-kékek, 5—1-re lehengerelték a Haladás csapatát. — A vasiak udvariasak voltak, mert felajánlották: halasszuk el a mérkőzést. Nem mentünk bele, mert így lehetőségünk nyílt egy sereg fiatal kipróbálására, „mélyvízbe dobására” — kezdte a beszélgetést Mészöly Kálmán, a Vasas vezető edzője, akivel a Fáy utcában a csütörtök délelőtti kiadós edzés után beszélgettünk— Egy percig sem forgott veszélyben Szombathelyen továbbjutásunk. Elégedett voltam a fiúkkal, akikrecsak azért neheztelhetnék, hogy 1— 1 után kiengedtek, kicsit könnyelműen vették a mérkőzést és ezért kaptunk ki 2— 1-re. — Van-e sérültje? — Sajnos, igen. Kiss Laci még Győrben a 17. percben húzódást szenvedett és azóta sincs rendben. Nem játszik a Tarján ellen. Győrben Orosházi helyettesítette, de itthon Izsót állítom helyére. Zombori az A válogatott edzőmérkőzésén bizonyította jó formáját hét közben, a Népstadionban. Dluhopolszky László karikatúrája — Ezek a*erint van már csapata— Igen. Az említett csere mellett a Győrben szereplő gárda fogadja majd a Salgótarjánt. — Ügy néz ki, kilábalt a Vasas a hullámvölgyből. — Nagyon reméljük mi is hogy megindul felfelé a csapat szekere. A DVTK elleni tavaszi rajt csak kisiklás volt. A Dunaújváros szerencsével mentett meg egy pontot, a Pécset már simán vertük és Győrben, ha egy kicsit bátrabbak a fiúk, hazahozzuk a két pontot. Most két hazai találkozó következik az STC és a Csepel ellen- Bevallom, négy pontra számítok! — Ha ez így van, akkor le kell győzni a Salgótarjánt. — Remélem, sikerül. A tarjániak ősszel nagyon jól szerepeltek, akkor gyűjtötték a pontokat. Ügy érzem, nem a legjobban sikerült tavaszi rajtjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem veszélyes ellenfelek. Tavaly már azt hittem, hazahozzuk a két pontot otthonukból, amikor az utolsó percben Földi kiegyenlített. Mellettünk szól, hogy mi feljövőben vagyunk, a Tarján pedig egyelőre csupán egy pontot gyűjtött- Négy csatárral fogunk támadni! A hangulat jó, a fiúk is bíznak a sikerben — mondta a Vasas népszerű edzője. Mészöly Kálmán megadta az összeállítást is, így az STC ellen Mészáros — Török, Somogyi, Komjáti, Földházi — Halász, Zombori, — Varga, Izsó, Gass, Váradi összeállításban kezdi a játékot a fővárosi együttes. Szokács László Hét végi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I.: Vasas—STC, Fáy utca, 15 óra, V.: Hámori (Horváth, Bauer), Tartalékcsoport: Vasas—STC, Fáy utca, 13 óra, v.: Tar. A megyei serdülőbajnokság I. fordulója. Északi csoport: STC II.—Mátranovák, St. Bányagép—2. sz. Volán, Bárna—Karancslapujtő, ÖM- TE—Kazár. Déli csoport: St. Síküveggyár—Somos, Palotás— Szőnyi SE, Nagybátony— STC III., STC IV.—Pásztó. Nyugati csoport: Romhány— Érsekvadkert, Egyházasgerge— Szécsény, Bgy. SE III.—Bgy. SE II. ÖKÖLVÍVÁS Kelet-magyarországi junior- bajnokság. Salgótarján, sport- csarnok, 9 óra. Döntök. RÖPLABDA Karancs Kupa, női torna. Salgótarján, számviteli főiskola tornaterme, 9 óra. TÁJFUTÁS Petőfi Sándor-emlékverseny. Országos vándordíj. Salgótarján. Találkozás 10 órakor az STC tóstrandi edzőpályán. VASÁRNAP KÉZILABDA MNK megyei selejtező. Férfiak. Pásztó—Szőnyi SE, 9 óra, Bgy. SE—Érsekvadkert 10.10 óra, STC—Nagybátony 11.20 óra, Szőnyi SE—Érsekvadkert 12.30 óra, STC—Bgy. SE 13.40 óra, Nagybátony— Pásztó 14.50 óra, Jobbágyi sporttelep. Nők: STC—Nagybátony, 9 óra. Pásztó—Bgy. SE 10 óra, Érsekvadkert— STC, 11 óra, STC—Pásztó, 12.15 óra, Nagybátony—Érsekvadkert 13.15 óra. Nagybátony sporttelep. Pásztói járási bajnokság. Nők: Buják—Tar, Kalló—Szurdokpüspöki, Hasznos—Csécse, Bér—Felsőtold, Erdőkürt—Vanyarc. Kezdés 13 órakor. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport: Nők: MEAFC—STC, Miskolc, 10,30 óra. Férfiak: MEAFC—STC, Miskolc, 12 óra. LABDARÚGÁS NB II. Középcsoport. Bgy. SE—SZEOL AK, Balassagyarmat 15 óra, v.: Brigán. Megyei I. osztály: ÖMTE—Nagybátony, Karancslapujtő—Egyházasgerge, Mátranovák—Kazár, Somos—Érsekvadkert, Síküveg —Palotás, 2. sz. Volán—Szécsény, Pásztó—Vörös Csillag, Bányagépgyár—Bárna, Romhány—Szőnyi SE. Járási bajnokság. Balassagyarmati járás. A csoport: Bércéi—örhalom, Herencsény—Magyarnándor, Csesztve—Szügy, Patak— Ipolyszög, Mohora—Hont, Dejtár—Galgatuta. Pásztói járás. A -csoport: Buják—Tar, v.: Győri, Kálló—Szurdokpüspöki, v.: Csomós, Szirák— Ecseg, v.: Hidvégi, Hasznos— Csécse, v.: Szklenár, Bér— Felsőtold, v.: Matuszka, Erdőkürt—Vanyarc, v.: Laskó. Rétsági járás: Berkenye—Nógrád, V.: Dancsó, Nógrádsáp— Kétbodony, v.: Kovács B., Nőtincs—Nézsa, v.: Budai (Bánkon), Borsosberény—Felső- petény, v.: Csari, Nagyoroszi —Legénd, v.: Kardos K., Nógrád A.—Szendehely, v.: Pusztai. Salgótarjáni járás: Gered —Mátramindszent, Nagybátony II.—Síküveggyár II., Mihálygerge—Kishartyán, T arnavölgye—Karancskeszi, Rónafalu—Kis-zagyvavölgye, Ménkesi Bányász—Etes, Ka- rancsberény—Kisterenye. Szécsényi járás: Ságújfalu—End- refalva, Nagylóc—Hollókő, Szalmatercs—Nógrádmegyeri Spartacus, Ipolytarnóc—Ka- rancsság, Varsány—Ludány- halászi, Nógrádszakál—Nóg- rádsipek, Nógrádmegyeri Tsz —Rimóc. Kezdési idő 15 óra. RÖPLABDA Karancs Kupa, női torna, Salgótarján, számviteli főiskola tornaterme 8 óra. TÁJFUTÁS Tanácsköztársasági Kupaemlékverseny. Salgótarján, találkozás 9 órakor a 2. sz. autóbusz somlyóbánya-telepi megállójánál. TERMÉSZETJÁRÁS A Nógrád megyei Természetbarát Szövetség emléktúrája a salgói Tanácsköztársaság-emlékműhöz. Találkozás 8 órakor a helyijárati végállomásnál, az 1-es számú megállójában. TÖMEGSPORT Falusi dolgozók XXVIII- őszi—téli spartakiádjának döntője, Balassagyarmat, sport- csarnok 9.15 óra. NÓGRÁD — 1979. március 24., szombat 7