Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

Serdülő őkőlmók »eresszem leje Mától négy napon keresztül ■ junior ökölvívóké a salgó­tarjáni sportcsarnok. Itt ren­dezik a kelet-magyarországi bajnokságot március 22. és 25. között. Az első két napon a selejtezők 16 órakor kezdőd­nek, szombaton 17 órától kerül sámap délelőtt fél 10-kor a döntőkre. A viadalra 12 egye­sület 60 versenyzője küldte el nevezését. A rendezők várják az érdeklődőket, akik közül a legkisebbeknek — tekin­tette] a gyermekévre — in­gyenjeggyel kedveskednek. Kispályás labdarúgás Salgótarjánban megkezdődött a bajnokság A közelmúltban a városi sport­csarnokban rendezte a városi lab­darúgó-szakszövetség Salgótarján 1979. évi kispályás labdarúgó- bajnokságának nyilvános sorsolá­sát. illetve csoportbeosztását. Az új rendszerű bajnokság sorsolásán megjelent a 60 nevezett csapat ve­zetője. A feltétel: 400.— forint be­fizetéséről szóló csekk, mely a játékvezetői díjat fedezi. A sor­solás menetének ismertetése után került sor a csapatok nevének kihúzására az 1978. évi helyezés figyelembevételével. Az 5i férfi- csapatot négy tízes és egy tizen­egyes csoportba sorsolták. A 9 női csapat egy négyes és egy ötös létszámú csoportot alkotott. A csapatok besorolása a követ­kező: Férfiak, A csoport: Szénbányák, Petőfi. Távfűtési Üzem. MSZMP- KISZ. Kohász-KISZ, öblös-öreg- fiúk, Nógrádterv, STÉSZ-öreg- fiúk. SlK-edző, Röntgentechnika. B csoport: Főiskola, öblös- KISZ. BRG. Honvéd. SZÜV, AFIT. Gépüzem (Nagybátony), Kórház. Lampart ZIM. ötvözet MTE, Ingatlan. C csoport: ZIM-KISZ. Dózsa, VEGYÉPSZER, Vegyesipar, Épí­tők. Moziüzemi V.. PSZF. Üzem- gazd., Vasutas, MHSZ. NOTÉV. D csoport: Síküveggyár. SÜM- SE. AGROFIL, Városi Tanács, VSZV-KISZ. ÁFÉSZ, KGYV. Kis­ker., Földtani ír., Közmű és Mélyép. E csoport: SKÜ. STÉSZ. Mély­építők. TIGÄZ, Síküveggy.,-KISZ, Postás. EMÄSZ, SDortcsarnok. Sütőipar, Ifjúsági Szöv. Nők, A csoport: STÉSZ. BRG. Építők, öülösüveggyár. SZÜV. B csoport: Kér.-Vend. Szakisk., Számviteli Főisk., Kisker. VEGY- ÉPSZER. A városi kispályás labdarúgó­bajnokság 1979. március 19-én in­dult és tavaszi-őszi rendszerben kerül lebonyolításra. A nőknél a bajnokság a csoportmérkőzések után a helyosztó mérkőzésekkel folytatódik. A dolgozó nők kéré­sét figyelembe véve a VLSZ csak kéthetenként rendez női mérkő­zést. A csapatok által leigazolt Játé­kosok szárú« megközelíti az ez­ret. Béres János sor a középdöntőkre és va­Még három napig megtudhatja, mit kínál önnek a cipőbolthéten a Fővárosi Cipőbolt a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben: — Salgótarjánban és — Balassagyarmaton Későn kezdett hajrázni az SIC Rába ETO—Salgótarjáni IC 1—I (1— O> Győr, 500 néző, v.: Lauber. Rába ETO: Palla — Szíjgyártó, Pozsgai, Pásztor, Magyar — Horváth D., Fűzi, Mile —Sza­bó O., Szabó F- (Glázer) a 80, percben, Pölöskei. STC: Kun — Cséki, Kegye, Kovács J., B. Kovács (Balga a szüretben) — Kiss (Répás a szünetben), Földi, Básti — Szoó, Bíró, Tóth. Győri góllal kezdődött a mérkőzés, a vendégcsapat tu­lajdonképpen még nem is tud­ta felvenni'elképzelt formáció­ját. A 2. percben baloldali ha­zai támadás végén Mile előbb a felső lécet találta el, a le­pattanó labdát Szabó F. kö­zelről a hálóba bólintotta- 1—0. A korai gól láthatóan megzavarta a vendégeket, per­cekig csak kapkodtak, az ETO nagyobb előnyt is szerezhetett volna ebben az időszakban. A 7. perc hozta az első veszélyes tarjáni támadást, Szoó kereszt- labdájából Tóth alig fejelt a jobb sarok mellé. Egyre job­ban csökkent a játék irama és színvonala, a gyérszámú kö­zönség nem sok mindent lát­hatott a jó futballból. Básti át­íveléséből Bíró egyenlíthetett volna, de az ezen a napon in­diszponált csatár lábáról csú­nyán leperdült a labda. Fö­lényben játszott a hazai együt­tes, de magára talált a ven­dégvédelem, könnyedén hárí­totta az erőtlen, kevés moz­gáson alapuló, egysíkú tá­madásokat. Horváth Dénesnek kétszer lábbal, kétszer pedig fejjel volt lehetősége a gólszer­zésre, de vagy rosszul célzott, vagy Kun mentette a helyze­tet. A 32. percben Tóth vezet­hetett ellentámadást, ami Biró rossz baloldali beadásán halt el. A 42. percben Pölösikéi jobbösszekötő helyéről a felső lécet találta el, az ellentáma­dásnál Kegye indított kitűnő­en, Bíró elől Palla tisztázott, merész kivetődéssel. Fordulás után folytatódott a nagyjából álmos, lagymatag, technikai hibákkal fűszerezett játék- A széltől támogatva va­lamivel többet kezdeményezett az STC is, egyelőre azonban csak Básti íveléséből Bíró kö­zeli feiese okozott izgalmat, amit Palla gyors mozdulattal védett. Répás beállításával fel­tétlenül aktívabb lett az STC, viszont a cserejátékos és Básti az akciók nyomán gyakran elől felejtkezett. Az így támadt te­rületen a győriek próbálkoztak, de körülményesen, sok hibával alakított támadásaik sorra eredménytelenek maradtak. Kun védte szépen Szabó F. lövését (55. perc), majd csak nézhette, amint a középcsatár fejese éppen hogy elkerüli a bal sarkot. Szoót szerelték ne­hezen a 60. percben a hazai védők, majd mind jobban el­laposodott a játék. A 80- perc­ben Szabó F. Kunt találta el a labdával, aztán a kapu fölé emelte az újra hozzákerült pettyest. A 87. percben várat­lanul egyenlített Salgótarján. Básti ívelte jobbról a szögle­tet, a labda egy fejet érintve az előrehúzódott Kegyéhez ke­rült, aki a dermedten álló vé­dők között a bal sarokba fe­jelte. Mozgalmasak lettek az utolsó percek, a Tarján most már megpróbálta győzelemre vinni a dolgot, és ez közvetle­nül a lefújás előtt majdnem sikerült: Répás 18 méteres bombáját Palla bravúrral tor­názta ki a jobb felső s. jk elől. A labdarúgó MNK-ban a salgótarjáni 3—3 és a győri 1—1 után a Rába ETO — a két csapat közül a kevésbé rossz — jutott a leejobb nyolc közé. Jók: Palla, Pozs­gai, Pásztor, Magyar, ill.: Ke­gye, Cséki, Kovács J. Mohai Gábor Megbízható vetőmag nagyobb termés A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat által tasakolt, államilag ellenőrzött, jó minőségű ZÖLDSÉGMAGVAKAT, VIRÁGMAGVAKAT, TAKARMÁNYNÖVÉNYEKET, EGYÉB GAZDASÁGI NÖVÉNYEK VETŐMAGVÁIT, FŰFÉLÉKET ÉS FÜKEVERÉKEKET, valamint fémzárolt, FEHÉR ÉS SÁRGA HŰSÜ BURGONYA VETÖGUMÓJÁT KÍNÁLJÁK A VETŐMAG-SZAKÜZLETEK ÉS AZ AFÉSZ-BOLTOK Nagybani megrendelés, azonnali szállítás. Címünk: VETŐMAG VÁLLALAT PEST MEGYEI TERÜLETI KÖZPONTJA MONOR, Ady Endre út 61. 2201 Pf-: 10. Telefon: 13 273 Telex: 225224 Apróhirdetések PÉCSKÖN levő tel­kemet igényesnek át­adom. Érdeklődni le­het szombat és vasár­nap. Cím a garzonház portáján. KERTES ház eladó. Tatján! Sándor. Sal- rófp’Hán, Dimitrov út 76. Telefon 20-80. ELADÓ kifogástalan áúapotban 10 000 km-rel Pannónia motorkerék­pár. Érdeklődni le­het Vágner, Szécsény. Rimóci út 32. Jó állapotban levő P \—22-es hétvégi fa­házat vásárolnék. ,.N^ur»pitnat akarok” jeligére. HABOMSZOBÄS kertes családi ház el­adó Maconkán. Kész­pénz plusz OTP. Ér­deklődni Mátravere- bély, Ady E. út 25. SZÉCSÉNY ÉS KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL \ NÓGRÁD C. ME­GYEI LAPBA SZÉ­CSÉNY, SZOLGÁL­TATÓHOZ FÉNYKÉ­PÉSZÜZLETÉBEN, VIRÁG LÁSZLÓNÉ- NÁL* 250-es MZ megkí­mélt állapotban eladó. Nógrádmegver. Pető­fi út 155. Tőzsér. DACIA, 3 éves, pi­ros, eladó. Nagybá­tony, Zrínyi út 12. SKODA 1203-as mik- róbusz eladó. Balas­sagyarmat, Mikszáth Kálmán út 9. 15 Nagyboconád- kaptár m éhekkel el­adó. Homokterenye. Kossuth ut 220. Röplabda A NÖGRÁDMEGYERI TSZ SK NYERTE A ' TEREMTORNÁT Vaskos meglepetésekkel étrt véget a második röplabda­forduló, melyet a salgótarjáni Gagarin iskola termében bo­nyolítottak le. A versenybíró­ság a veretlen Kazári Tsz SK csapatának eredményét törölte, mivel kiderült, hogy egy játékosa jogosulatlanul szerepelt a teremtornán. Az első forduló után második helyet elfoglaló ÖMTE csa­pata nem tudta megismételni jó játékát, mindössze egy dön­tetlent ért el és ezzel a ne­gyedik heiyre esett vissza. A Romhányi Kerámia további lelkesedése a harmadik he­lyet eredményezte. Az első és második hely sorsa csak az utolsó pillanatban dőlt el Nógrádmegyer és Rónabá­nya csapata között. A sorsolás szeszélye folytán egymás el­leni találkozójuk az utolsó mérkőzés volt. A nógrádme- gyeri lányok nagy elszántság­gal vették fel a küzdelmet az igen dinamikus, főleg a me­zőnyben nagyszerű játékot nyújtó rónai lányokkal szem­ben és győzelmüket az egyre jobban beérő, kombinatív támadásoknak és jó mezőny­játéknak köszönhetik. A csa­patból ki. kell emelni Géczi Ági, Pingiczer Kata támadó- és Mészáros Kati kitűnő me­zőnyjátékát. A rónai lányok közül Csör­gő és Miskovics teljesítmé­nyét lehet dicsérni. A második forduló ered­ményei: ÖMTE—Kisterenye 1— 1, Nógrádmegyer—Rom­hány 2—0, Romhány—Kistere­nye 2—0, Rónabánya—ÖMTE 2— 0, Nógrádmegyer—ÖMTE 2—0, Nógrádmegyer—Kistere­nye 2—0, Rónabánya—Rom­hány 2—0, Rónabánya—Kiste­renye 2—0, Romhány—ÖMTE 2—0, Nógrádmegyer—Róna­bánya 2—0. A torna végeredménye: 1. Nógrádmegyeri Tsz SK, 2. Rónabányai SE, 3. Romhányi Kerámia, 4. ÖMTE, 5. T'.lste- renyei Gimnázium, 6. Kazári SK. A torna elérte célját. A szoros és küzdelmes mérkőzé­sek jól szolgálták a bajnok­ságra való felkészülést. Varga Nándor Élete a sport Ki a leány a gáton? Beszélgetés Torda Erzsébettel, a Bgy. SE atlétájával Rövid hajú, barna szemű, mosolygós arcú diáklány. Senki sem hinné, nogy 17 éves, jóval kevesebbnek lát­szik. Olyan törékeny, hogy szinte félek megszorítani a kezét bemutatkozáskor- Pe­dig a név, amit mond, or­szágszerte ismert az atlétika szakemberei számára: Tor­da Erzsébet. öt számban aranyjelvényes! Ezek egyike a külön is sokféle képességet feltételező ötpróba. És az egyik versenyszámban — 300 méteres gátfutásban — orszá­gos korosztályi csúcstartó. A balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépisko­lában beszélgetünk, ahol Erzsi az óvónőképző tagoza­tos III/A osztály tanulója. — Mióta atletizál? — kér­dezem. — Kisgyerek koromtól kezdve. Már az általános is­kolát is testnevelés tagoza­ton végeztem. — És továbbtanulva miért, éppen óvónőképző tagozatot választotta? — Nagyon szeretem a gye­rekeket. Később hivatássze­rűen is velük szeretnék fog­lalkozni- Ha nem is óvónő­ként, esetleg sportszervezői, edzői minőségben. Érettségi után ugyanis a Testnevelési Főiskolára jelentkezem. — Hogyan egyeztető jtő a tanulás a sporttal ? — Nem tartozom a kitűnő tanulók közé, 4-es körüli az átlagom, de a szaktárgy.kát: a pszichológiát, a pedagógiát, a módszertant igyekszem minél jobban elsajátítani. Igazából azonban a sportra tettem föl az életem. — Mennyi elfoglaltsá­got jelent a versenyzés és a felkészülés? — Sokat, de a jó eredmé­nyekhez szükség is van er­re. Hetente egy délutánt Pes­ten töltünk néhányan a Bgy. .SE-ből, a fedett csarnokban edzünk. Az alapozó, erősítő időszak után most kezdődik a szabad téri atlétikai idény, szaporodnak a versenyek is- Amíg rossz idő volt, keveset futottam, nem is sikerült jól a fedettpályás idény számom­ra. Javítani kell az állóképes­ségemen, hogy tarthassam az eddig elért szintet. Tény, hogy a sportért sok iskolai rendezvényről, szórakozásról le kell mondanom, de úgy gondolom, megéri. A tanulás rovására nem mehet a ver­senyzés, hiszen a fölvételhez minél jobb jegyeket kell szereznem. — Melyik a kedvenc atléti­kai száma ? — A 400 gát. Mégis ötpró­bában kísérlem meg az IBV- re való kijutást. Távol- és magasugrás, súlylökés, 100 gát, 600 méteres ríkfutás; elég összetett szám, emiatt is érdekes és izgalmas. Tarap- csák Jutka az országos rang- első a korosztályban, de a pécsi Tamás Andreával és a pesti Domjánnal, meg még egy-két riválissal fölveszem a versenyt, hogy bekerüljek a három utazó közé- Ehhez 3700 pontot kell elérnem nyá­ron. — Akadnak a városban Is j ó edzőpartnerei ? — Az egyesületben sok jó sprinter van, Kuris Judit és Fedor Éva a legismertBbb köztük. Szeretex velük fut­ni, jól „húznak”, én meg igyekszem nem lemaradni. Versenyen egyébként általá­ban az ellenfelektől függet­lenül, saját iramot futok, s rendszerint nem tudnak el­menni tőlem. Ez állóképesség dolga. így lettem tavaly is országos serdülőbajnok 300 gáton Pesten, a Népstadion­ban. Ott futok a legszíveseb­ben. — Mik a céljai a sportban és az életben? Az Ifjúsági Barátság ver­seny^ mellett a szeptemberi országos bajnokságra készü­lök erősen. Szeretnék tovább­ra is korosztályomban az élen maradni. Bár az idén már if­júságinak számítok- Jövőre érettségizem és felvételizem, aztán szeretnék addig spor­tolni, ameddig csak lehet. — A jobb versenyzőket ál­talában elviszik a nagyegye­sületek. .. — Én maradok Balassa­gyarmaton. Bár már többször hívtak sokkal nevesebb klu­bokba is. Az edzőmmel, Ben- kő Péterrel kitűnően ért­jük egymást, én pedig ra­gaszkodom hozzá is, a szülő­városomhoz is. Kár, hogy nem itt van a Testnevelési Főis­kola. . • Torda Erzsi nevével gyak­ran lehet találkozni ezeken a hasábokon. Ha atlétikai ver­senyen vesznek részt a Bgy. SE sportoló lányai, általában a legjobbak között sze-epei. Valaki javasolta nemrégiben: meg kellene ismerni őt, kö­zelebbről is bemutatni az ol­vasóknak. Igaza volt! Várkonyi Ferenc NÓGRÁD — 1979. március 22., csütörtök 7 t *

Next

/
Thumbnails
Contents