Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

Zeneiskolában , Világ proletárjai, egyesüljetek! A nemrégen felavatott új salgótarjáni zeneiskolában készí­tettük fényképeinket, ahol a diákok kedvező körülmények között ismerkedhetnek választott hangszerükkel, a muzsikával. Szeles János hegedűtanulmányait Virág László tanár irányítása mellett végzi, aki a fiatalok tanításán túl az intézmény vezeté­sét is ellátja. Torják Krisztinának bizony még nehéz a gordonka, a húrokat Is alig éri át, de Farkas Erzsébet tanárnő türelmes munkájával - később mindez semmiséggé válik. Tóth Mariann fuvolás ősszel a miskolci Bartók Béla Zeneművé- s.öü Szakiskolában akar továbbtanulni. Kemény, kitartó gyakor­lás kell, hogy bejusson. Képünkön Szvoren András tanár, Tóth Mariann és Langa Márta fuvolakettősét értékeli. A zongora tanszakon sokat kell küzdeni az eredményekért. Ská­lázás után a klasszikus muzsika legszebb darabjait tanulják, is­merik meg a hallgatók. Jankura Katalin Bach egyik szerzemé­nyét játsza a zongoraórán. Kulcsár József képbeszámolója Lázár György Kuvaitba utazott Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke Szaad al Ab­dullah al-Szalem al-Szabah trónörökösnek, Kuvait ál­lam miniszterelnökének meg­hívására szombaton hivata­los látogatásra Kuvaitba uta­zott Lázár György kíséretében van Bíró József külkereske­delmi miniszter, Garai Ró­bert külügyminiszter-helyet­tes és Simon Ferenc, a Mi­nisztertanács tájékoztatási hivatalának elnökhelyettese. A magyar küldöttséghez Szi­geti Károly, hazánk kuvaiti nagykövete Kuvaitban csat­lakozik. A búcsúztatásra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Faluvé­gi Lajos pénzügyminiszter, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Schultheisz Emil egészség- ügyi miniszter, Varga József, a Minisztertanács titkársá­gának vezetője és Szarka Ká­roly külügyminiszter-helyet­tes. Jelen volt Tálát Benler, a Török Köztársaság buda­pesti nagykövete. (MTI) titkár ok A Közlekedés- és Posta­ügyi Minisztérium közúti fő­osztályának tájékoztatása — országos felmérés — szerint, az idén nem annyira a hó, mint inkább a szokottnál hi­degebb, csapadékosabb idő tette próbára az ország út­jait. A kár országosan a ko­rábbiakhoz képest nem kü­lönösebben nagy, mintegy 230 millió forintra tehető, egy-egy területen azonban az átlagosnál súlyosabb a hely­zet. Erősen megrongálódtak az utak például a Dunántú­lon és az északi országrész­ben. Sok munka vár a Haj­dú, a Békés, a Tolna, a Zala és a Bács-Kiskun megyei közúti igazgatóságok dolgo­zóira is. A becslések szerint mintegy 100 ezer tonna követ és aszfaltot használnak fel a tél okozta kátyúk, a gödrök kijavítására az utak rendbe • hozására. A tervei» szerint április végéig áz úthálózaton mindenütt eltüntetik a tél pusztításainak nyomait. Koszorúzások, ünnepi megemlékezések a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóján Megkezdődött az ünnepségsorozat Mára zászlódíszbe öltözött a megyeszékhely és a megye valamennyi települése. A nemzetközi munkásosztály vörös, a nemzetiszínű és a békét szimbolizáló kék zászlókat lengeti a friss tavaszi szellő. Transzparensek kerültek az intézmé­nyek, lakóházak homlokzataira, a dicsőséges Magyar Ta­nácsköztársaságot éltető feliratok az üzemek falaira. Nógrád megye külsőségeiben is felkészülve várja az ünnepet. Az ünnepségsorozat egyéb­ként már ma megkezdődik a megyében. A HVDSZ Nógrád megyei bizottsága szervezésé­ben emléktúrát rendeznek a salgói tanácsköztársasági em­lékműhöz. A túra résztvevői a kempingtől közelítik meg gyalogosan az emlékművet, ahol délelőtt 10 órakor koszo­rúzásra és ünnepi megemléke­zésre kerül sor. Kedden folytatódik az ün­nepi sorozat Salgótarjánban. Este 7 órakor több mint két­ezer salgótarjáni fiatal rész­vételével színpompás, fáklyás, lampionos felvonulásra kerül sor, majd ezt követően a ke­gyelet virágait helyezik el az emlékmű talapzatára. Ezen a napon a megyénkben tartózko­dó kemerovói pártdelegáció tagjai, a Tanácsköztársaság veteránjaival találkoznak. Sal­gótarjánban az évforduló nap­ján folytatódik az ünnepség- sorozat- Sor kerül a Beszterce- lakótelep névadó ünnepségére, este 6 órakor pedig a megyei művelődési központban dísz­ünnepséget szerveznek a Ta­nácsköztársaság 60. évforduló­ja tiszteletére. Ünnepi beszé­det Devcsics Miklós, a megyei pártbizottság titkára mond. Ünnepséget szerveznek a salgótarjáni járás nagyobb te­lepülésein. Kedden Nagybá- tonyban veteránok, párt- és KISZ-tagok találkoznak, s itt osztják ki a 15—20 éves KISZ- tagsági emlékérmeket. Kiste- renyén koszorúzási ünnepség­re kerül sor a Tanácsköztár­saság-emlékműnél és megren­dezik a KISZ-tagok ünnepé­lyes fogadalomtételét is. Dél­után Kisterenyén a megyében tartózkodó csehszlovák, Kazá­ron pedig a portugál vendé­gekkel folytatnak eszmecserét a Tanácsköztársaság harcosai. Gazdagnak ígérkezik a ba­lassagyarmati ünnepségsoro­zat. A március 20-i fáklyás felvonulás után —, amelyet a város fiataljai szerveznek a tanácsköztársasági emlékmű­höz — nagygyűlésre kerül sor. Az évforduló jelentőségét Ritn Lajosné, a városi pártbizott­ság első titkára méltatja- Más­nap a fiatalok gazdag kultu­rális és sportnapot szerveznek. Március 22-én a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában ünnepi megemléke­zést tartanak, amelyen Deák Gábor, a KISZ-kb titkára több éves eredményes munká­juk elismeréséül átadja a gyár fiataljainak a KISZ-kb vörös vándorzászlaját. A balassagyarmati járás községei közül Szécsényben lesz kiemelkedő ünnepségsoro­zat. A fáklyás felvonulás után koszorúzást rendeznek. Másnap a helytörténeti múzeumban Czinke Ferenc Munkácsy-dí- jas kiállításának megnyitására kerül sor. A megnyitót Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője mondja. A mű­velődési házban a Tanács- köztársaság történetéből nyí­lik dokumentumkiállítás. Bér­ceién is ünnepséget rendez­nek. A rétsági járásban az úttö­rőcsapatok ünnepélyes csapat­gyűlésen emlékeznek meg a dicső napokról- Az ifjúsági klubok, a szocialista brigádok vetélkedőket szerveznek. Fotó- kiállítás, szavalóverseny és képzőművészeti kiállítás szí­nesíti az ünnepséget. A járási ünnepségre március 2I-én Rétságon, a művelődési köz­pontban kerül sor, ahol dr. Molnár Pál docens, a TIT me­gyei szakosztályának elnöke az előadó. Megemlékezéseket szervez­nek a pásztói járásban is. Pásztón a koszorúzási ünnep­ség után szerveznek nagygyű­lést, majd fővárosi művészek szórakoztatják a közönséget. r Nógrád bemutatkozik Óbudán Pest-Buda egyesítésének századik évfordulóján, azaz a főváros centenáriumának évé­ben kezdődött kapcsolat újabb jelentős állomásához érkezett szombaton a budapesti III. kerület, közismertebb nevén: Óbuda és Nógrád megye. A munkáskerület párt- és taná­csi vezetése a centenárium évében- kezdeményezte a kap­csolatfelvételt a munkásváros Salgótarján és a megye veze­tőivel, párt-, állami és tömeg­szervezeteivel. A Tanácsköztársaság kö­zelgő 60. évfordulója al­kalmából a kapcsolat erő­södését szolgálja az Óbu­dán, szombaton megren­dezett Nógrád megyei nap. Nógrád megye bemutatko­zik Óbudán — ez volt a mot­tója annak az eseménysorozat­nak, amely szombaton zajlott a III. kerületben. Az ese­ménysorozatra megyénk kép­viseletében küldöttség utazott Skoda Ferencnek, az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága tit­kárának vezetésével. A kül­döttségben a megyei tanácsról Berki Mihály elnökhelyettes, a népfronttól Marczinek István megyei népfronttitkár. a KISZ képviseletében pedig Ponyiné Oszvald Katalin me­gyei titkár vett részt. A Nóg­Néma tanúk Szombaton Salgó­tarjánban, a József Attila megye Műve­lődési Központ föld­szinti klubtermében a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a város üzemei és in­tézményei védnöksé­gével, a központ érem- és bélyeggyűj­tő szakkörének szer­vezésében emlékkiál­lítás nyílt a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának hatva­nadik évfordulója tiszteletére. A ki­állítást dr. Szabó Nándor, a Magyar Nemzeti Bank emissziós osztályve­zetője nyitotta meg, s jelen volt _ dr. Wurm Ferenc, a MEBÉOSZ főtitkára is. A tágas terem szűknek bizonyult, zsúfolásig megtelt. Nemcsak gyűjtők, hanem — a később bemutatott brigád­naplók tanúsága sze­rint — szocialista brigádok is, megje­lentek. A kiállítás kiérdemelte a foko­zott érdeklődést. Igaz ugyan, hogy a Tanácsköztársaság 133 napja nem volt elég ahhoz, hogy nagyszámú bélyeg­sorozatokat, sokféle hivatalos bankót és fizetőeszközt hozzon létre, a bemutatott tárgyak köre azon­ban túlnyúlt ezen az időszakon. Az öregek emlékezetében még élő „kék pénz” és „fehér pénz", a kü­lönböző szükség- bankjegyek, érme­tervek két tárlót töl­tenek meg. Ugyanak­kor az érdeklődők megismerkedhet­nek a Rákóczi- és 1848-as szabadság- harc korabeli ma­gyar érmékkel, s a Tanácsköztársaság kikiáltása óta eltelt hatvan év néma ta­núival, a régi vére­tektől az ország egyik talán leg­teljesebb üzemi törzsgárdojelvény- gyűjteményéig. Ha­sonlóan sok érde­kes bélyeg került közszemlére. Filaté- liai szempontból a Tanácsköztársaság már csak azért is érdekes, mert ebben az időszakban ké­szültek először bé­lyegtervek Magyar- országon Petőfi, Martinovics és Dó­zsa, valamint a vi­lágon Marx és En­gels arcmásával. Március 21-én, 24- én és 25-én a kiállí­táson alkalmi posta­bélyegzés lesz, em­léklap és emlékve- rét kerül forgalomba. rád megyei veteránokat Rei­ner Sándor képviselte. A megye párt-, állami és társadalmi szervezeti képvi­selőin kívül a kulturális élet munkásai, irányítói is jelen voltak az óbudai Nógrád-na- pon. Ebből az alkalomból me­gyénk iparának néhány jel­legzetes termékcsaládjából rendezett bemutató nyílt a Flórián bevásárlóközpont­ban. Nógrád megye képzőművé­szetét reprezentáló kiállítást nyitott meg Berki Mihály me­gyei tanácselnök-helyettes az óbudai Várkonyi György Üt- törő- és Ifjúsági Házban szom­baton. A kiállításon három nógrádi képzőművésztől — Czinke Ferenctől, Lóránt Já­nostól és Iványi Ödöntől — mintegy harminc alkotást mu­tattak be. Küldöttségünk, Skoda Fe­renc vezetésével, részt vett azon a baráti megbeszélésen, amelyet az MSZMP III. ke­rületi Bizottságán tartottak. A megbeszélésen szerepelt a to­vábbi kapcsolatok rendszeres­ségének kérdése; egyebek kö­zött az, hogy az első fél év­ben Nógrád megyében. Salgó­tarjánban több kulturális eseményt is rendez az óbudai testvérkerület. Így várhatóan zenei be­mutatkozásra, a kerté­szetéről. messze földön híres Óbuda Termelőszö­vetkezet virágkötészeti be­mutatójára számíthatnak a Nógrád megyeiek. \ kapcsolattartás legközeleb­bi eseményeként az óbudaiak részt vesznek a Tanácsköz­társaság 60. évfordulóján ren­dezendő eseménysorozaton Nógrád megyében.

Next

/
Thumbnails
Contents