Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

Motorok doktora — Diribről darabra szét­szedni egy motort, ahhoz nem kell tehetség. Elég egy kis ru­tin, s akárki meg tudja csi­nálni..., de összerakni a pará­nyi alkatrészeket, úgy hogy ne maradjon ki semmi, az már nem mindenkinek sike­rül! És, amikor megszólal, egyenletesen dorombol a gép, majd simán elindul, az olyan érzés, amit nagyon nehéz sza­vakkal elmondani ... az em­ber örül a jól végzett mun­kájának. Annak a munkának, ami nem tűri meg a tévedés lehetőségét, mert ha csak egyetlen apró hibát is elnéz­nénk, ha valamilyen tévedés becsúszna — ilyen még sze­rencsére nem volt —, az éle­tükbe kerülne. Ezért oly fele­lősségteljes tevékenység a mo­torok gyógyítása, karbantar­tása — mondja Jeszenszki Ist­ván, aki autószerelő csoport­vezetőként irányítja jó szó­val, ellehőrzi segítő szándék­kal négy beosztottját Salgó­tarjánban az MHSZ gépjár­művezető-képző iskolájának műhelyében. A fiatalember 1972. január­jában került élete második munkahelyére, ahol hamaro­san törzsőrmesterré léptették elő és tavaly nagy megtisztel­tetés érte: átvehette az MHSZ Kiváló Munkáért Érdemérem ezüst fokozatát. Amikor ra­jongásig szeretett hivatásáról faggatom, így válaszol: — Nálunk családi betegség a gépkocsik imádata. Édes­apám autós ember volt és a gyerekek is valamennyien — öten vagyunk testvérek, há­rom fiú, két lány — ragasz­kodnak a motorokhoz. Édes­apám 74 éves, de most is fia­talos lendülettel tesz-vesz. Se­gít, ahol csak tud. Én azt hi­szem: nem is fog soha meg­öregedni. — A motorok doktora ért-e a gépkocsi, illetve a motor ve­zetéséhez? Vagy „csak” a szét­szedésükhöz, összerakásukhoz érez tehetséget? — Kezdetben szolgálati jo­gosítványom volt, mígnem 1973-ban megszereztem a ren­des vezetői engedélyt, és ha­marosan vettem egy S—100-as Skodát. Abba bepakolom a családot, s máris magunk mö­gött hagyjuk a kilométereket. Megismerkedünk az ország legszebb tájaival. A motorke­rékpárt nem kedvelem, ugyan­is túlságosan hideg van rajta. — Továbbtanulás, önkép­zés? — Az az igazság, nem va­gyok megelégedve magam­mal ... szeretnék továbbtanul­ni, magasabb tudásszintet el­érni, tájékozottabb lenni a vi­lág dolgaiban. Elképzelhető, hogy ősszel jelentkezem az autóközlekedési technikumba, vagy elvégzem a gimnáziumot, megszerzem az érettségit. — Beszélgetésünk elején említette a kislányait... — Jaj, ők ám csak az ara­nyos, nagyszájú teremtések! Egyikük hat és fél, másikuk pedig négy és fél éves . . . nagyon szeretem őket, min­den tőlem telhetőt megteszek értük. Családom legnagyobb vágya egy összkomfortos la­kás, mivel Eresztvényben (ahol lakunk) nincs fürdőszo­ba, nincs ivóvíz, és ilyen kö­rülmények között bizony ne­héz gyerekeket nevelni. Külö­nös, elérhetetlen kívánságaim, elképzeléseim nem voltak. Nem islesznek, mert én azt val­lom: becsületes munkával az ember mindent el tud érni. Jeszenszki István elhallgat. Nagyokat szippant cigarettájá­ból, s némi töprengés után kijelenti: — Elégedett vagyok az életemmel, a családom­mal . . . boldog embernek tartom magam. Tőcsér Julianna HUMOR Találós kérdés: — Négyen vannak egy he­lyiségben és közülük csak az egyik dolgozik. Mi ez? __ 77? — Három tisztviselő és egy ventillátor. A vadállatok ketrecénél az állatidomító így szól a fele­ségéhez: — Kérlek, legalább itt ne csinálj jelenetet, mert ak­kor teljesen elvesztem a te­kintélyem előttük! Mit várhatunk februártól? E sorok írásakor általában az országban plusz 3—5 fokot mutatnak a hőmérők, az év­szakhoz képest meleg idő van, hiszen a február — hazánk­ban — a leghidegebb hónap. Az időjárás igen furcsán ala­kult: január 1. és 20. között évszázadunk egyik leghide­gebb téli időszakát éltük át. Mi volt ennek az oka és mi­ért van mostanában kellemes idő? Múlt századbeli feljegyzé­sek szerint 1828-ban, majd 1878-ban, ebben az évszázad­ban 1928/29-ben igen kemény tél volt. Ez azért különös, mert az említett években napfoltmaximum volt, s a fokozott naptevékenység mi­att — általában — nem alakul ki tartósan hideg idő, nincs hideghullám (s nyáron nincs hőhullám). Az időjárás ilyen alkalmakkor eléggé szeszé­lyes: hűvös nyár, enyhe tél. Ennek ellenére lehet valami ebben az 50 éves periódusban, mert 1979. január első napjai­ban megérkezett a váratlanul kemény tél, s hadállásait há­rom héten át tartotta. Eddig a napfoltminimumok (1953, 1963) tartogattak számunkra ilyen hideg „zuhanyt”. Mind­ebből következik, hogy az idő­járás (vagy inkább a hőmér­séklet) alakulása és a naptevé. kenység közötti kapcsolatokat nem ismerjük pontosan, öt­ven évvel ezelőtt — napfolt- maximumkor — az évszázad leghidegebb telét éltük át. A legközelebbi napfolt- maximumot legkorábban 1979. végére, de inkább 1980/81-re várják, hiszen a napkitöré­sek száma napról napra emelkedik. A várt enyhe tél helyett azonban mínusz 15— 25 fokos hőmérséklettel kö­szöntött ránk a január. Tőlünk északra és nyugatra decemberben rendkívül sok hó hullott. A Kárpát-medence sokáig feltartóztatta a hideg levegőt, ám január elsején Alvaro de Laiglesia: Beteg a íérjecském ELSŐ NAP Rosszul vagy drága kin­csem? Jaj, 38 fok a lázad? Ó, szentséges Szűz Mária! Mi­csoda szörnyűség! Semmi szín alatt ne kelj fel. Kihívom az orvost és éjjel-nappal az ágyad mellett maradok. MÁSODIK NAP Hogy érzed magad, szerel­mem? Micsoda, megint 38 fok a lázad? Ó Istenem! Ülj föl ÖTÖDIK NAP egy pillanatra megigazítom a lepedődet, mert egészen ösz- szegyűrted . . . abban, ha valaki ilyen sokáig lázas? Az orvos persze, köny- nyen beszél. Hát persze! Nem neki kell ápolni téged és el­tűrni az összes rigolyádat. Jó kis húslevesre fáj a foga a betegnek, kérem szépen! Ami­kor valakinek magas láza van, akkor egyáltalán nincs étvá­gya, neked pedig hol ez kell, hol az, én meg alig állok a lábamon . . . HARMADIK NAP Hát hogy vagy Pepe? Meny­nyi a lázad? Még mindig 38? Ű, mennyire unom már! Az orvos azt mondja, hogy egyál­talán nem veszélyes. Apropó, nem kelnél fel és mennél ki egy kis időre a szobából? Hi­szen legfőbb ideje, hogy egy kicsit kitakarítsak, mert már valóságos kórházat rendeztél be itthon . . . Igaz is, amikor befejezem, akkor egy-két órá­ra átmegyek Matildához, per­sze, ha nem ellenzed . . . NEGYEDIK NAP Hát már megint 38 fok a hőmérsékleted?! Mi öröm van Szervusz, te anyaszomorító! Már megint a hónod alá dug­tad o hőmérőt, hogy bosz- szants engem? Micsoda-a? Me­gint 38 fok a lázad? Nyilván a fejedbe vetted, hogy kitolsz velem. Nos, jegyezd meg, hogy már torkig vagyok veled. Haj­landó vagy meggyógyulni, vagy továbbra is naphosszat ipy fogsz heverészni? Az or­vosnak, mellesleg szólva, min­den vizitért fizetni kell. Igaz is, mára meghívtam néhány barátnőmet, úgyhogy fel kell kelned. Semmi vész, ki hallott ilyet — csupán 38 fok a lá­zad! Ha én is megmérném a hőmérsékletemet, nekem talán még több volna . . . Micsoda- a? Úgy ám. Ahhoz persze van erőd, hogy gorombáskodjál velem . . . (Fordította: Gellért György) mégis betört a hideg. Az at­lanti levegő (indulásakor 5—10 fok meleg volt) — az egybe­függő hómezők felett — ha­zánk határáig érve lehűlt, s mire a Dunántúlt elborítot­ta, legalább mínusz 10 fokos volt. Később, január közepén is ez történt. Mire a „felmentő sereg”, a langyosabb levegő ideért, lehűlt. Végül a dél felől érkezett melegebb le­vegő lassan kiszorította ha­zánkból a hideghullámot. Milyen a februári időjárás? Sok függ attól, hogy a hazánk­tól északra, nyugatra és ke­letre elterülő tájakon meny­nyi hó maradt. Ha sok, ak­kor az atlanti légáramlás minduntalan lehűl és hideg levegőként érkezik hozzánk. Ha máshol is elolvadt a hó, akkor a Kárpát-medence hőmérséklete is enyhébb lesz. Van még egy érdekes felte­vés. Ha a január túlzottan hi. deg volt, akkor a február eny­hébb szokott lenni, hiszen a januári mínuszt februári (vagy márciusi) plusszal lehet kiegyenlíteni. Gauser Károly NÓGRÁD — 1979. február 10.,. szombat A tökéletesített Zaporozsec Próbaúton a zaporozsjei Kommunán Autógyár ZAZ— 968 M típusú modelljének négy példánya. Az új kocsik szekrényének formája észre­vehetően megváltozott az elő­ző modelléhez képest. Sokkal díszesebb a koc&i eleje, ki­sebb a légellenállása, a lök­hárító gumibetétes, s nikke- lezés helyett főként fekete krómozást alkalmaztak. A kocsisaekrény két oldalán már nincsenek meg a kopoltyúk, s a léghűtést szolgáló csator­nák. Tetszetősebb a műszer­fal, s jobb minőségű a műbőr­bevonat. Közel kétszeres lett a csomagtartó. Az utastér is tágasabb, a hátsó üléseket hátrább helyezték él, mind­két első ülésen beépített fej- támasz van. A motor teljesítménye 45 és 50 lóerő. Az első kerekek lökésgátlói a kocsi stabilitását, tárcsafékei a fékhatást fokoz­zák. Új közlekedési jelzőtáblák Angliában lWBÍi1W,lwi IUM ''»'Étipi !|l'!Ílí;ll>i;li:il:; Äiilf * ........................................................... A z autópályákon bekövetkező súlyos balesetek megelőzése érdekében új, kísérleti jellegű jelzőtáblákat dolgoztak ki az angol közlekedéstudományi intézetben. Az egyelőre pró­baképp néhány útszakaszon felállított táblák pontosan feltün. tetik a forgalmi korlátozásokat szükségessé tevő veszély jellegét és távolságát. ______ • ' G yöngyösön, a közelmúltban átadott új művelődési házban próbál a Vidróczky népitánc-együttes. A számos díjjal ki­tüntetett kiváló tánccsoport a palóc vidék néptáncának és zenéjének megőrzését tartja egyik feladatának. NŐNAPRA VÁSÁROL ­HÚSVÉTRA NYER! ■ tv-vy Hé február l és március 8 • . között * .. v.'v15',, /■ ‘ 100 Ft feletti ! ^ ' ' , értékben vásárol . :'\v■/ ’•/ '*$*'''■ üveg-, porcelán >• v kerámia *- •/; és műanyag.cikkeket blokkjával értékes jutalmakat nyerheti Cím: Vs AMFORA-UVÉRT., Budapest “ ,Vv-‘ Postafiók 216' 1075 , A borítékra írja rá: NpN ARRA VÁSÁROL _ • " ; N ] . HI SVÉTRA NYER! 'kfeotM-uvEtoJ Sorsolás: 1979. április 12-én. Beküldési határidő;, 1979. március 21 AprohirdeleseK ELADÓ kétszobás, összkomfortos lakás, készpénz és OTP-át- vállalással. Salgótar­ján, 33-16 telefonszá­mon érdeklődni 17 órától. ________________ B AROKK ebédlőbú­tor eladó. Salgótar­ján, Lovász József út 1. III. e. Korompai Károlyné.______________ NAGYBATONY-bá- nyavárosi 1 szoba hallos tanácsi lakáso­mat elcserélném ba­lassagyarmati hasonló­ra. Mord Jánosné. Nagybátony-bányavá­ros, Révai út 2. _____ Ü ZEMBIZTOS Octá- via sok alkatrésszel eladó. Rutkai Mihály, Salgótarján, Vasvári Pál út 2.______________ K IS kertes házat vennék Salgótarján­ban, vagy környékén. „Garzon is érdekel 50809” jeligére a sal- gótarjáni hirdetőbe. R 10-es eladó. Ér­deklődni lehet Pász­tó, Lovász József Mű­velődési Központban. ANGOL nyelvű be­szélgető partnert ke­resek. Szilágyi, Sal­gótarján, Mező I. ut. 39. RENDEZETT körül­mények között élő özvegyasszony ko­moly 45—50 éves öz­vegy, vagy elvált fér­fi levelét várja há­zasság céljából. „Fényképes levelekre válaszolok 50806” jeli­gére a salgótarjáni hirdetőbe. IRÖGÉPJA VITÁST vállalok. Havasi Emil, Salgótarján, Kállai Éva út 6. HÁROMNAPOS ki­rándulást szervezünk a csehszlovák és lengyel Tátrába, március 26— 27—28-án. Részvételi díj 620 Ft. Jelentke­zés : március l-ig az Idegenforgalmi Hiva­tal salgótarjáni, balas­sagyarmati irodáiban. ELCSERÉLNÉM ker­tes családi házamat városközpont! tanácsi lakásra megegyezés­sel. Érdeklődni a 27-44 telefonon Eczetné — szombat, vasárnap ki­vételével. Garzon előnyben. SALGÓTARJÁN köz­pontjában 4 szobás összkomfortos csalá­di ház eladó. Cím: a 22-94 telefonon. AUTÓSOKNAK! 4 napos társasutazás áprilisban: Kassa—Ungvárra. Részvételi díj: 1190 Ft. 5 napos társasuta­zás májusban: Kassa— Ungvár—Lvovba Részvételi díj: 1300 Ft. Egyhetes üdü­lés Hajdúszobosz­lón, vagy Gyulán, fizetővendég-szol­gálatban. Egyhetes üdülés a Magas- Tátrában július- augusztusban, Ruzsbach fürdőn autóskemping 4 ágyas faházban. — Tátra-Csorba autóskemping 3 ágyas szoba faház­ban. — Poprád fi- íetővendég-szolgálat 2—3 ágyas szobák­ban. Üdülési lehe­tőségek : NDK— Bulgária—Jugosz­lávia májustól szeptemberig. Fel­világosítás, jelent­kezés : Magyar Autóklub, Balassa­gyarmat. Beloian­nisz utca 2. Tele­fon: 81.97. 100 EZER Ft kp+ OTP-átvállalással szö­vetkezeti, vagy OTP- öröklakást vennék. „Tavasz” jeligére a kiadóba. FELHÍVÁS! A KIOSZ Nógrád me­gyei titkárság értesíti az alant felsorolt szak­mákban dolgozókat, hogy autószerelő, vil­lanyszerelő, szobafes­tő és mázoló (tapétá­zó), karosszéria-lakatos, vas- és fémszerkezet­lakatos, központifű­tés- és csőhálózat-sze­relő szakmákban mes­tervizsga-előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezés írásban: KIOSZ megyei titkár­ság, 3100 Salgótarján, Klapka György tér 3. Mestervizsgát tehet, aki szakmai jártassá­gát szakmunkás-bizo­nyítvánnyal, segédle­véllel és ennek meg­szerzése után kétéves, munkakönyvvel iga­zolt szakmai gyakor­lattal rendelkezik. A tanfolyamot szomba­ton és vasárnap tart­juk. A vizsgáztatás helyben történik. P 20-as motorke­rékpár eladó oldalko­csival, vagy szólóban. Plusz 2 db főtengely és henger. Érdeklőd­ni szombat-vasárnap. Gábriel József, Kata- lin_puszta, Ady Endre út 34. JOBBAGYIBAN el­adó 3 szobás családi ház 400 négyszögöl te­rülettel. Érdeklődni le­het a községi taná­cson, Jobbágyi. A DUNAKESZI ta­nács közelében levő Ingatlan, 404 négy­szögöl telekkel, rész­ben beköltözhetően eladó. Érdeklődni le­het 2600 Vác, Derecs­ke-dűlő 15. Ferenc. Göncöl ZASTAVA 750-es sürgősen eladó. Nagybátony, út 19. Orosz. Iskola ELADÖ 2 szobás családi ház mellék­helyiségekkel Salgó­tarjánban, a Vörös­hadsereg úton. Er­deklődni lehet Kiste­renyén a 7-es tele­fonszámon, Mikszáth út 9. vagy FELVÉTELRE keres a Fővárosi Kézmű­ipari Vállalat (Pász­tó, Park út) 1. sz. telepe bőrdíszműves szakembert, szabász­mestert, szitanyomás­ban jártas dolgozót. PÁSZTÓ ES KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL A NÖGRÁD C. MEGYEI LAPBA PÁSZTÓ ÁFÉSZ-KÖNYVES­BOLT, POLH GAS- PARNENAL A Centrum Áruház elé utcai könyvárusí­tásra eladót felve­szünk. Jelentkezni a 353-as sz. könyves­boltban, a művelődé­si háznál. SZAKKÉPZETT el­adót. valamint 4 órás takarítónőt azonnali belépéssel felveszünk Bizományi Áruház Vállalat, Salgótarján. BÖRZSÖNY Vidéki Egyesült ÁFÉSZ a rétsági 125. sz. élel­miszerboltba boltve­zetőt, a tolmácsi 112. sz. vegyesboltba bolt­vezetőt és helyettest keres. Jelentkezni le­het: Rétság. Kossuth út 4. Kereskedelmi főosztályon írásban, vagy személyesen. KISGYERMEK gon­dozását vállalom, csak lakásomon. Cím: 22-94 telefonon.______________ MISKOLCI belvárosi 1 és fél szobás OTP- öröklakásomat (9. em.) salgótarjáni la­kásra cserélném. Min­den megoldás érdekel. Érdeklődő leveleket „542152” jeligére a ki- adóba kérek. HÁROMSZOBÁS csa­ládi ház 869 négyszö­göl kerttel olcsón el­adó. Zagyvaszántó, Rákóczi út 123. _______ A ZONNAL beköltöz­hető kettőszobás, összkomfortos VII. emeleti örökla­kás eladó, Salgótar­jánban az Arany Já­nos úton. Készpénz, plusz 70 000 Ft OTP. Érdeklődni a 22-94 te­lefonszámon.________ E LCSERÉLNÉM vá- rosközponti, családi kétszobás fürdőszo­bás, kertes házamat, készpénz plusz egy­szobás tanácsi la­kásért. Cím a kiadó­ban.___________________ K ITŰNŐ állapotban levő MZ igényesnek eladó. Érdeklődni: Pásztó, Jókai út 10. szám alatt, du. 16 órától.__________________ ELADÓ két szoba összkomfortos örök­lakás a Kemerovo körúton. Érdeklődni; 42-11 délután. Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET barkácsbolt és ön­tevékeny szerviz vezetésére. Felté­tel: Középfokú kereskedelmi, il­letve műszaki vég­zettség, 5 éves gyakorlat. Jelentkezni lehet a vállalat személy­zeti vezetőjénél. Salgótarján, Arany J. u. 8. 50 éves józanéletíi. elvált, gyermektelen gépkocsivezető va­gyok. Keresek egy 45—50 év körüli, szin­tén elvált, vagy öz­vegy hűséges asz- szonyt házasság céljá­ból. Lakás megold­ható. Leveleket „Üj tavasz” jeligére ké­rek a kiadóba. RÉTSÁGI 3 szobás új családi ház azon­nal beköltözhetően eladó készpénz -4- OTP. Érdeklődni le­het: Rétság, Mező Imre út 32. AÜTÖISKOLA! Már­ciusban Balassagyar­maton és Szécsénv- ben induló gépjármű­vezetői tanfolyamra már most jelentkez­het. Magyar Autóklub, Balassagyarmat, Be­loiannisz út 2. Tele­fon: 81-97. 2 különálló össz­komfortos tanácsi la­kást cserélnék egy háromszobás lakásra. „Garázslehetőséggel 50785” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. TRABANT 500-as eladó. Somoskőújfalu, Katona József út i. 600 négyszögöl szán­tót Salgótarjánban több évre bérbe adok. Salgótarján, Pécskő út 3. IV. eme­let 32. Telefon: 17-93. KÉTSZINTES csa­ládi ház áron alul el­adó. Nagvbátonv köz­pontjában, Jókai út 11.

Next

/
Thumbnails
Contents