Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

A bajnok és a tanára A Malinovszkij úti iskola igazgatói szobájában ülünk Rákóczy István testnevelő ta­nárral, a téli úttörő-olimpiai sikerek egyik kovácsával. Az előzményekről és az érmek történetéről kérdezzük. — Ennek, az általános isko­lának a testnevelés tagozatos osztályai bői nyolcán vettek részt a seregszemlén — mond­ja —, két fiú Nagybátonyból, egy pedig a Gagarin iskolából került közénk. Mindannyian STC-sportiskolások, Vincze István edzővel és Szlivka Gyu­la kollégámmal irányítottuk a felkészülésüket. Voltunk velük 12 napig Donovalyban, a szlo­vákiai síparadicsomban, a két ünnep között pedig Salgóbá- nyán edzettünk. — Nem ment ez a tanulmá­nyi eredmények rovására? — Galbács Jutka, Bereczki Brigi és Bea, meg Pálmai Gyöngyvér hatodikosok, s egy igen jó tanulmányi átlagú osz­tály legjobb tanulói közé tar­toznak. Az ő átlaguk közelebb van a 4,5-höz, mint a négyes­hez. A két nyolcadikos kis­lány, Telek Olga és Hronyecz Tünde sem vall szégyent, ők egyébként tavaly olimpiai baj­nokok voltak, az idén viszont a kisebbek szerepeltek jobban. Meg kell mondanom, hogy az edzőknek is könnyebb az ér­telmesebb gyerekekkel dolgoz­ni. — Milyen volt a hangulat a Kékestetőn a nógrádiak tábo­rában? — Tizennégy éve viszem a tanítványaimat az úttörő-olim­piákra, s azóta talán most jött össze a legjobb társaság. Az első nap után, amikor elkezd­ték „nagykanállal enni” az olimpiát, s jöttek az érmek, azt mondogattuk egymásnak: még három, még két nap van hátra, holnap is bizonyítani kell, nem szabad elengedni magunkat. Versenyek után pi­hentek. de nem lazítottak a gyerekek, a kevésbé fáradtak közül ketten bementek a falu­ba délután, hoztak a többiek­nek, amit kértek. És minden éremnek, minden pontnak együtt örültek, segítve és bíz­tatva egymást, megállás nél­kül. — Ezzel az olimpiával vége is a téli idénynek? Ä hét végén megkezdődnek a kosárlabdázók küzdelmei Salgótarjánban, a városi sport­csarnokban a hagyományos Salgó Kupa vándordíjért. A résztvevők: az STC, a Kecs­kemét és Kiskunfélegyháza női és férficsapata, valamint az Eger SE női és a NÓG- RÁDTERV férfigárdája. Az utóbbi a megyei bajnokság­ban, a többi együttes az NB II-ben szerepel. A torna célja a sportág nép. szerűsítése és a csapatok se­gítése a bajnoki szezonra va­ló felkészülés jegyében. A ver­seny rendezője a Nógrád me­gyei Kosárlabda Szövetség. A kupaküzdelmeket körmér­kőzéses formában bonyolítják — Nem, még február végéig lesznek különböző egyesületi versenyek, ezeken vesznek részt a tanulóink. Aztán is­mét visszatérünk az atlétiká­hoz, végül is az a fő sport­águk. Rákóczy István 1953 óta ta­nít a Malinovszkij úti iskolá­ban, s a tanítványai rajonga­nak érte. Pedig a tagozatos osztályok heti öt testnevelés órája elég megerőltető... A pedagógus nem kivételezhet, csak titokban lehet kedvenc tanítványa. Nem csoda, hogy Rákóczy tanár úr a leglelke­sebben Galbács Jutkáról be­szélt, akire valóban büszke le­het. Rendkívül sokoldalú, már kilenc olimpiai aranyérme van, és még öt ilyen úttörő­seregszemlén vehet részt... — összesen mennyi érmet nyertél eddig? — kérdeztük. — Hát azt fejben már meg sem tudnám számolni — fe­lelt a bajnok, aki egyébként meglepően vékonydongájú, barna, mosolygós arcú kis­lány. — Melyiknek örültél a leg­jobban? — Talán a mostani biatlon­győzelemnek. Ebben a szám­ban tavaly télen csak 18. "íet­le. A győztes női és férficsa­pat elnyeri egy évre a Salgó Kupát. Az első három helyen végző csapat játékosai, ed­zői érmet, a résztvevők mind­egyike oklevelet kap. Külön díjazást kap a legtechniká­sabb, a legtöbb pontot elérő és a legjobb irányító játékos, valamint a legsportszerűbb csapat. A mérkőzések február 3-án 8.30-1 ól kb. 2.1 óráig tartanak, másnap szintén fél 9-kor lesz a kezdés és 14 órakor az ered­ményhirdetés, a díjkiosztás. A rendező szervek szeretettel várják a közönséget mindkét napra a salgótarjáni sportcsar­nokba. (A részletes műsort később közöljük.) tem, szüléimét is nagyon meg­lepte ez a siker. Én is alig akartam elhinni. — Melyik a kedvenc sport­ágad? — A téli sportok közül nem tudnék választani, az atlétiká­ban mondjuk a távolugrás. A hosszútávú futószámokat nem szeretem, mert időnként szúr az oldalam közben. Tavaly­előtt Győrben 56 métert dob­tam kislabdával, 4.80-at ug­rottam és az 50 méteres fu­tásban is jól szerepeltem a nyári úttörő-olimpián. Tavaly Tatán már magasabb korosz­tályba kerültem, idősebbek kö­zé, itt már nehezebb volt ér­met nyerni. Télen Bükkszent- kereszten is még akadt egy vetélytársam, aki megelőzött sífutásban. Az idén viszont szinte minden „bejött”. Alig győztem hazacipelni a sok győzelmi ajándékot. — Otthon mit szóltak? — Bár anyu és apu egyál­talán nem sportol, most már régen belátták, hogy igaza volt annakidején az óvó nénimnek, aki testnevelés tagozatos isko­lába javasolt. Van egy ötéves öcsém is, persze, hogy örült a sok óriási játékállatnak, a brummogó maciknak, a tek- nőcnek és Oroszlán Orsolyá­nak. És őszintén szólva ilyen­kor érzem én is, hogy meg­éri naponta hatkor kelni, hét­re jönni edzésre, és délutánon­ként még több órát gyakorol­ni a tornateremben, vagy a szabadban. — Jut azért idő a tanulás­ra is? — Előfordul, hogy csak este tudok hozzáfogni, de nem aka­rom elhanyagolni, lerontani az eddigi eredményeimet. A sportolás csak másodlagos, fontosabb nála a tanulmányi eredmény. Félévkor 4,8 volt az átlagom, csak egy hármas és négyes csúszott be az ötö­sök közé. Ahogy megjöttünk a téli olimpiáról, másnap volt az orosz nyelvi és irodalmi ta­nulmányi verseny, mégis si­került megnyerni... Rákóczy tanár úr a kezdet kezdetén azt mondta: Jutka akár tíz olimpiai aranyat is Összeszedhet, míg úttörő. Az­óta a kilencediknél tart. ő maga azt mondta, szeretné, ha tizenöt jönne össze. Kívánjuk: sikerüljön! Várkonyi Ferenc' Kosárlabda Nyolc csapat a Salgó KupáérJ Labdarúgás Jégkorongra alkalmas pályán SIC—lattan Preaov 1 — 0 (1 — 0) STC: Szűcs — Cséki (Somo­gyi), Kegye, Kovács J., B. Ko­vács — Kiss (Taska), Földi, Kajdi (Kovács F.) — Berin- dán, Biró, Balga, Tóth. Tátrán Presov: Cepa — Majernik, Sopkó, Balázs, Prno, Salka, Varga, Valicsek — Szobota (Comiga), Bubenkó, Svirlach. A salgótarjáni támadósor ne­hezen lendült támadásba. A vendégek gyors és kemény vé­delme mellett alig jutottak le­vegőhöz. Az első lövést Kajdi küldte az ellenfél kapujára. Védése nem jelentett nagy gondot. Nem sokkal később Salka került hasonló helyzet­be, lövését Szűcs kitűnően he­lyezkedve elcsípte. A 28. perc­ben Svirlach szögletet ívelt a hosszúsarok felé. A rosszul helyezkedő Szűcsön a labda át­szállt, á támadókat is meg­lepve, elhagyta a játékteret. A 33. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja. Kiss ügyesen gurított középre. A jó ütem­ben érkező Földi labdája a jobb alsó sarokba kötött ki. 1—0. A gól után is kiegyen­súlyozott volt a játék. Szünet után a 65. percben egy váratlan lövést kellett Szűcsnek védeni. Az ellenfél az egyenlítésért hajrázott. Változatos lendülettel harcol­tak az egyenlítő gólért. A csa­pat nem vesztett gyorsaságá­ból, de rossz lövőirányzékaik- kal nemigen találták el Szűcs kapuját. Az elsőnél is unalma­sabb játékrészben, bár a csa­patok biztosabban álltak lábu­kon, Földi kapufája és az utol­só percekben kihagyott két nagy helyzet jelentett némi iz­galmat. A csúszós, havas talajon mindkét együttes sokat csúsz­kált, részint ez a magyarázata a gólszegénységnek is. A tar- jániak legjobb csapatrésze a védelem volt. Nem rajtuk mú­lott. Jók: Kegye, Kovács J., B. Kovács, ill. Sopkó, Vali­csek, Bubenkó. — mátyus — Hoppá!... Egy ilyen erőpró­bától valószínű­leg a legelszán­tabb férfiak is húzódoznának. Tény cs való: a New Yorkban rendezett női pankrációs via­dal résztvevői nem épp a gyön­gébb nem tipikus képviselői... Teke NB Két tarján! csapat sikeres rajtja Az NB II-es nagygolyós te­ke-csapatbajnokságban kezde­tét vette az 1979. évi tavaszi idény. A két tarjáni együttes szempontjából nagyszerűen si­került a rajt. A nyitányon mind' az STC, mind az St. Sík­üveggyár együttese hazai pá­lyán szerepelt. Mivel új évvál­tásról van szó, néhány mon­datot arról is szólunk, hogy az STC tovább erősödött. Az St. Síküveggyár csapatától átiga­zolta Jakus Jánost. Ugyancsak a piros-feketék rendelkezésére áll Kohut, aki hosszabb időt betegség miatt kihagyott. Az St. Síküveggyár együtteséhez viszont visszatért az STC-ből Stark. Pillanatnyilag tehát ezek a lényegesebb változások történtek a két tarjáni NB li­es gárdánál. Az STC a Hódmezővásár­hely csapatát látta vendégül, s nagyarányú győzelmet aratott. A hazaiak közel 2800 fát ütöt­tek. Tehát máris jó formában vannak a tarjáni tekézők. Per­sze ezeket a teljesítményeket jó lenne átmenteni a soron kö­vetkező idegén mérkőzésekre is. Az STC 8—0-ás győzelme mellett az St. Síküveggyár 7—1-re diadalmaskodott az Egri Spartacus felett. Kezdet­nek ez sem rossz, most már várjuk a jó folytatást. STC—Hódmezővásárhely 8—0 (2784—2257). STC: Jakus J. 433, Magyar N. 463, Borsós 465, Kohut 453, Kotroczó S. 473, Ponyi 497. Hódmezővásár­hely: Olasz L. 347, Olasz M. 380, Berényi 414, Szögi 374, Baranyi 389, Tóth 353. St. Síküveggyár—Egri Sp. 7—1 (2640—2456). St. Síküveg­gyár: Mag 480, Jakus L. 407, Bozó 408, Puszta 434, Stark 421, Klauber 430. Egri Sp.: Tősi 425, Molnár 401, Széphe­gyi 396, Hegyi 420, Tóth 405, Pummer 409. A „helikopteres Crawford” — Nem hiszem, hogy akad rajtám kívül kolléga, aki va­laha is vezetett volna mérkő­zést helikopterről! — emléke­zik Ernest Crawford, egyko­ri angol FIFA-játékvezető. Én viszont, mint az angol kirá­lyi légierő tisztje egyéb lé­gibravúrok után elhatároztam, hogy legközelebbi barátságos mérkőzésemet helikopterről vezetem le. Elhatározásomat tett követte, és a mérkőzés színhelyén ez alkalomra ösz- szesereglett óriási közönség tomboló üdvrivalgása közepet- | te ereszkedtem le helikopte- j remmel a játéktér közepére, hogy ott elvégezzem a mérkő­zés előtti hivatalos szertartá­sokat. A helyválasztás után újból a magasba emelkedtem, s jelt adtam a játék megkez­désére. A változatos, nagy iramú játékot kitűnően tudtam kö­vetni fönt, és még a rejtett szabálytalanságok elbírálása sem okozott semmiféle nehéz­séget. „Kényszerleszállást” mindössze egyszer kellett vég­rehajtanom, mégpedig azért, hogy az egyik játékost soro­zatos szabálytalanságai miatt figyelmeztessem. A játékosok tértölelő hatal­mas rúgásaik során — a kö­zönség legnagyobb derűjére — néha eltalálták gépemet a labdával. Ebből semmi külö­nösebb baj nem származott, mert a held'^oter ezúttal a labdarúgás id-vonatkozó sza­bályai -zerint éppen úgy pá­lyatartozéknak számított, mint a szögletzászló, a kapufa, vagy a játékvezető. Vállalkozásom tehát nagy­szerűen sikerült, és a szakia­lpok elismerően nyilatkoztak1 „a helikopteres Crawfordról”, aki „magas szintű” játékveze­tést mutatott be. Én pedig büszke voltam merész kezde­ményezésemre, mellyel gondo­lom a jövő játékvezetésének új távlatait nyitottam meg... A legifjabb STC-sek Kedves „családi” ünnepségre került sor a minap a Salgó­tarjáni TC klubházában: nyolc STC-labdarúgó gyerme­kének névadóját tartották meg. Közös fogadáson köszön­tötték a kicsinyeket és szülei­ket. névadóikat, átadva nekik a klub és a bázisszervek aján­dékait. A képen balról Cséki, Szűcs, Kovács J., Biró, B. Ko­vács, Földi, Szoó és Kajdi, karjukon az „utánpótlással”, a legifjabb — tiszteletbeli — STC-sekkel Koppány György felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents