Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-28 / 49. szám
Jogi tanácsadó Gyermekgondozási segéJy összege fí. Kálmánná pásztói olvasónk gyermek- gondozási szabadság tartama alatt szülte meg harmadik gyermekét és bár szerinte ezt külön nem kérte, a szülés óta két gyermek után részesül gyermekgondozási segélyben, terhességi-gyermekágyi segélyt viszont nem kapott. Érzése szerint a két gyermek után kevés az az összeg, amit kap és még abból is levonják a CSÉB-biztosítás díját. Jogos volt-e a vele szemben alkalmazott eljárás, jogosan vonják-e le a CSÉB-et, illetve két gyermek után milyen összegű gyermekgondozási segélyre jogosult, kérdezi olvasónk. Olvasónk sajnos nem közölte, hogy termelőszövetkezetben dolgozik, vagy más munkahelyen áll munkaviszonyban és azt sem, hogy a harmadik gyermekének megszületését hogyan jelentették be. Az ugyanis teljesen kizárt, hogy munkahelyéről automatikusan folyósítsanak két gyermek után gyermekgondozási segélyt. Bár hatályos jogszabályunk lehetővé teszi a dolgozó anya részére, hogy gyermekgondozási szabadság alatt bekövetkezett újabb szüléd esetén a két gyermek után járó gyermekgondozási segély és a terhességi-gyermekágyi segély közül a rá anyagilag kedvezőbbet válassza. A választás joga azonban kizárólag az anyát illeti meg. A terhességi-gyermekágyi segély választása esetén annak fizetése alatt gyermekgondozási segélyt egyik gyermek után sem lehet folyósítani. Ha viszont az anya a gyermekgondozási segélyt választja, a szüléstől kezdődően két gyermek után részesül gyermek- gondozási segélyben, terhességi-gyermekágyi segélyt azonban nem kaphat. Feltételezhető^ hogy az újabb szülés munkahelyén történő bejelentése alkalmával olvasónkat, vagy a helyette és nevében eljáró férjét a választás lehetőségéről felvilágosították, döntésétől nyilatkozatot kértek és annák alapján folyósítják két gyermeke után a gyermekgondozási segélyt. Munkahelyének közlése azért lett volna fontos, mert más összegű gyermekgondozási segély jár a munkaviszonyban álló dolgozó nőnek és más a termelőszövetkezet tagjának és alkalmazottjának. A munkaviszonyban álló dolgozó nők az első gyermek után 800 forintot, a második gyermek után 900 forintot, a harmadik, vagy további gyermek után pedig 1000 forint gyermekgondozási segélyre jogosultak, amelyhez még hozzá kell számítani a havi 110 forint bérkiegészítést. Az mg. tsz. tagjai és alkalmazottai ezzel szemben 700, 800, illetve 900 forint gyermekgondozási segélyre jogosultak. Amennyiben tehát olvasónk nem tsz-tag és nem tsz-alkalmazott, a második és harmadik gyermeke után 900+ 1000+110 forint, azaz összesen 2010 forint gyermekgondozási segélybe, illetve bérkiegészítésre jogosult. Bérkiegészítést ugyanis két gyermek után történő jogosultság esetén is csak egyszer lehet elszámolni. Olvasónk közléséből úgy tűnik, hogy a CSÉB-nek a gyesből való levonása jogszabályellenes. A gyesből ugyanis csak a bíróság által megállapított tartásdíjakat, illetve a jogtalanul felvett gyesösszeget lehet levonni. Az általánosan kialakult gyakorlatnak megfelelően azonban az a meggyőződésem, hogy a biztosítás megkötése alkalmával olvasónk is hozzájárult írásban, hogy az esedékes CSÉB-díjat munkabéréből, illetve egyéb járandóságából rendszeresen, minden külön határozat, vagy felszólítás nélkül levonják. Törvénysértés tehát itt nem történt. Baleseti táppénz mértéke S. János balassagyarmati olvasónk az év elején üzemi balesetet szenvedett. Másoktól úgy hallotta, hogy üzemi baleset esetén 100%-os táppénz jár. Ezzel szemben olvasónk semmivel sem kap több táppénzt, mintha egyéb betegséggel volna keresőképtelen. Hová kell fordulni, hogy olvasónk részére is a 100%-os táppénzt fizessék, kérdezi, mert érzése szerint vele törvénytelenséget követnek el. Az eljárás minden tekintetben törvényes, százszázalékos táppénz ugyanis nincs. így az üzemi baleset esetén sem adható 100%-os táppénz. Egyébként baleseti táppénz ismeretes, ez azonban nem összegében, vagy mértékében tér el a rendes táppénztől, hanem abban, hogy a baleseti táppénzt időkorlátozás nélkül mindaddig folyósítani kell, amíg a dolgozó üzemi baleset következtében kereső- képtelen. Keresőképtelennek pedig az számít ilyen esetben, aki az üzemi baleset következtében egészségi állapota, vagy a gyógyászati segédeszközök hiányában munkát végezni nem tud. Az más kérdés, hogy üzemi baleset esetén a vállalatot vétkességére tekintet nélküli felelősség terheli, ami annyit jelent, hogy a vállalat anyagi felelősséggel tartozik akkor, ha nem tudja bizonyítani, hogy a baleset általa elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása miatt következett be. Bizonyítás hiányában köteles a vállalat kártérítés címén megfizetni a táppénz és a kereset közötti külömbözetet, egyéb jövedelemveszteségeit és a baleset során felmerült egyéb kárait és kiadásait. Amennyiben pedig a felgyógyulás után is maradandó egészségromlás, vagy csonkulásos sérülés maradna vissza és emiatt a sérült korábbi munkáját, illetve jövedelmét elérni már nem tudja, a baleset előtti és felgyógyulás utáni keresete közötti külömbözetet is köteles a vállalat megtéríteni. Mindez azonban a munkajog körébe tartozik, így ezzel előbb a vállalathoz, elutasítása esetén pedig a munkaügyi döntőbizottsághoz lehet fordulni. Dr. J. S. A helytállás jó bizonyítvány*.. '„Forintos” ma a világ. Pénzért szaladunk, javainkat gya- rapítandó hajkurásszuk a legális, vagy nem teljesen szabályszerű másod-, harmad- és sokadik állásokat. Ezért csodálkozunk rá azokra, akik csaknem valamennyi szabad idejüket egyetlen valaminek szentelik —, s azt sem „pénzért teszik”Ilyen ember Odler Ferenc. Az MHSZ pásztói járási vezetőségénél azt mondják: „hozzátartozik a berendezéshez”. Három plusz hármas beosztásban dolgozik, s ha a fél hetet ledolgozta, letette a gépkocsit, megjelenik az MHSZ- nél. Tenni a dolgát, vagy éppen azt megtudni, mi vár rá a közeli időben. (ötvenegy éves vagyok,., illetve ötvenegy is, negyvenkilenc is. Ne nézzen ilyen furcsán. nekgm valóban két korom van./Tizenhat éves voltam, amikor az életemnem tudtam elképzelni, csak hivatásos katonaként■ Az önkénteseknek tizennyolc évtől lehetett jelentkezni . . . mit tehettem hát . . . két év „koro- sításra” adtam a fejem. Enyém volt a világ, amikor felavattak. Az sem zavart, hogy igencsak furcsán néztek rám a sorban: mit keres itt ez a vékonyka, vézna gyerekalhadnagy). Odler Ferenc a lövész-tö- megsportbizottság vezetője- Tizenkilenc társával együtt nem kisebb felelősséggel járó munka gondjait viseli a vállán, mint a hazafias és honvédelmi nevelés. Valamennyien „kiszolgált” katonák, tartalékosok, tisztek, tiszthelyettesek. Olyan emberek, próbált tudású vezetők, akik tanítani tudnak. Általános iskolások, középiskolások, ifjúgárdisták gyakori társaik ők. (A lövészet, a ballisztika az én szerelmem. Ezért vállaltam pság aktív tiszt koromban, f'bXSJ foglalkozom a fiatalokéi, a sorkötelesekkel, így lettem a Magyar Szabadságharcos Szövetség aktivistája. Nagyon sokrétű munkát végeztünk már akkor, úgy vélem azonban, hogy említeni is fölösleges: én a lövészklub oktatását vállaltam. Van persze, abból az időből más emlékem is. Addig maceráltak az ejtőernyős lányok, amíg ráálltam: elmegyek velük egy szoktató repülésre. Csak a levegőben tudtam meg, hogy gép nélkül kell „landolnom”- Persze, hogy megtettem, de utána négy hónapig gipsz hirdette első ugrásomat.) A váratlan fordulat 1957- ben következett be: Odler Ferencnek egészségügyi okok miatt kellett mennie. A tősgyökeres pásztói Odler a dolgok rendje szerint új munkát vállalt, de a lövészettel, a hazafias és honvédelmi neveléssel nem tudott szakítani. (Sokoldalú sport ez, mindenben bizonyítani kell. Tömegsportbizottságunk nyolcvan százalékának van lövészetvezetői igazolványa, de ismerni kell a terepversenyek csínját- bínját is. A sokoldalúságot szemléletesen bizonyítja célkitűzésünk is, mégpedig az. hogy honvédelmi előképzést folytatunk, a fegyveres katonai szolgálatra készítjük elő a fiatalokat. Lehetne-e teljes értékű ez a munka, ha például csak a fegyvert ismernék meg, de nem lennének tisztában a terepen való mozgás követelményeivel? Mit tagadjam, mindig is érdekelt: mi a munkánk eredménye. Ezért is fogadom örömmel a „visszajelzéseket”, s elégedettséggel tölt el, ha egy-egy csapattól jön a vélemény: a bevonuló fiatalok helytállása jó bizonyítvány.). Többrétű munkát emlegettünk- Odler Ferenc társaival együtt szervez, ellenőriz, segíti a járás klubjainak tevékenységét. És közben „pedagógus”, mert egy lövészeten nem csak a találat, hanem más emberi értékek elérése is cél. Közben pedig még versenyző is . . . (A tartalékos honvédelmi versenyben legutóbb is megyei második helyet szerzett csapatunk. Hogyis mondjam . . . szóval itt mindent kell csinálni, ami csak létezik- Örömmel mondhatom, hogy még a fárasztó járőrverseny is megy, szeretnénk háromfős csapatunkkal az idén is megtartani ezt a helyezést). Végső soron szerencsés ember Odler Ferenc. Ha megváltozott körülmények között is. de azt teheti, amire az életét tette fel annak idején. Amit szeret, ami a vérében van. De végezhetné-e ezt a majdnem egész embert kívánó társadalmi munkát — pénzkereső foglalkozás mellett —, ha nem olyan lenne a környezete, mint amiben él? (Nincs nekem földem, amin eltölteném az időmet. Amikor pedig leteszem a három nap után a gépkocsit, elvégzem a ház körüli dolgokat, már teljesen az „MHSZ-é lehetek”. A családom pedig csak segít ebben. A feleségem is bánt már fegyverrel, most akar belépni a lövészklubba. A nagyobbik fiam meg éppen itt, Pásztón szerette meg a modellezést, most Budapesten, ipari tanuló korában is folytatja. A legjobbakat mondhatom munkahelyemről, a Volánról is- Természetesen a szabad három napon végzem a társadalmi munkát, de azért előfordul —, ha nagyon ritkán is —, hogy szolgálat idejére esik egy-egy igénybevétel. Nem volt még rá példa, hogy belátással, szervezéssel ne segítettek volna). ~ —k— Évszaknak megfelelő idő! Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és tiszántúli megyéknek Az elmúlt héten Európa legnagyobb részén egy nagy- kiterjedésű magasnyomású légköri képződmény határozta meg az időjárást. Hazánk területén is, a leszálló légmozgások hatására, általában kevés volt a felhő. A sok napsütés ellenére sem emelkedett a hőmérséklet plusz 2, plusz 8 foknál magasabbra. A gyenge légmozgás és a derült éjszakák miatt igen erős volt az éjszakai lehűlés, a legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek —2, —10 fok között alakultak. Hét végéig csapadék sehol sem esett. Vasárnap kisebb havazás volt a Tisza vonalától nyugatra eső területeken. Az elkövetkező napokban erősen párás idő várható, számottevő csapadék nélkül, csak kisebb hószállingózás lehetséges. A nappali legmagasabb hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet —1, —6 fok között alakul. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt hét középhőmérséklete az ország keleti felében 0 fok körül alakult, ami általában megfelel a sokévi átlagnak. Csapadék a hét folyamán nem volt, csupán 25-én, vasárnap. Ekkor Pest megyében 1—2 mm körüli értéket, Bács-Kiskun megye nyugati részében , 3—5 mrn-t mértek. A felhőzet a hét közepére felszakadozott és naponta 5—10 órán át sütött a nap az ország egész területén. A derült időjárás hatására a napi hőmérséklet-ingadozás elég szélsőséges volt, plusz 3, plusz 6 fokos nappali felme+gedés után hajnalban —8, -410 fokos hőmérsékletek fordultak elő. A talaj felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalma az elmúlt egyhetes időszak folyamán lényegesen nem változott. Talajnedvesség ' Apróhirdetések Megye 0—50 50—100 cm cm Pest 75—80 45—50 Nógrád 90—95 55—60 Heves 80—85 60—65 Szabolcs-Sz. 90—95 70—75 Borsod-A-Z. 90—95 60—65 Szolnok 90—95 50—55 Hajdú-Bihar 90—95 60—65 Bács-Kiskun 85—90 55—60 Csongrád 90—95 60—65 Békés 90—95 65—70 iSZÉCSÉNY ÉS KÖRNYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIRDETÉSFELVÉTEL A NÖGRÄD C. MEGYEI LAPBA SZÉ- CSÉNY, SZOLGAL- tatóhAz fényképészüzletében, VIRÁG LASZLÖNÉ- NAL. ELCSERÉLNÉNK (besztercei — platói) 2 db kétszobás összkomfortos, gázfűtéses szövetkezeti lakásunkat salgótarjáni, vagy környéki kertes, iker, ikresíthető családi házra. „Tavasz 50835” jeligére, a salgótarjáni hirdetőbe. KERESEK külön bejáratú bútorozatlan albérleti szobát Salgótarjánban. Ajánlatokat „Albérlet” jeligére kérek a kiadóba. FIATAL házaspár lakást bérelne 1—2 év időtartamra. „Április 1 50830” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. MATRADERECSKÉN panorámás üdülőtelek eladó. Érdeklődni a 243-as telefonon, Pásztó, du. 17-től. EGY pár igásló eladó. Mátraverebély, Ady út 25. ID-s 412-es Moszkvics, 1979 decemberig vizsgázott eladó. Irányár 9000 Ft. Mohóra, Rákóczi út 29. KÉTSZOBÁS kertes családi ház Karancs- berényben eladó. Érdeklődni Magyargéc, Szabadság út 13. CSALÁDI ház bontással eladó. Zagyva- pálfalva, Gorkij-telep 22. Érdeklődni, Nagymező út 51. Szárnya- si. AZ EXPRESS Utazási Iroda ajánlata: Dubrovnik, 15 nap 1979. július 30.—-augusztus 13-ig, utazás repülővel, részvételi díj: 5920 Ft. Rovinj, 9 nap 1979. július 24.— augusztus 2-ig, utazás vonattal és autóbusszal, részvételi díj: 3060 Ft. Bulgária— Primorskö, 8 nap 1979. szeptember 3— 10-ig, utazás repülővel, részvételi díj: 3160 Ft. Románia— Kolozsvár, 4 nap 1979. április S—12-ig, utazás autóbusszal, részvételi díj: 1590 Ft. Lengyel- ország — Zakopáné (Krakkó) 4 nap 1979. április 20—23-ig, utazás: autóbusszal, részvételi * díj: 950 Ft. Szovjetunió: Kijev 7 nap 1979. május 22— 28-ig. utazás vonat II. osztály hálókocsi, irányár: 2000 Ft. Moszkva, 5 nap 1979. május 22—26-ig, utazás: repülővel, részvételi díj: 3340 Ft/fő elhelyezés: I. osztályon. Jelentkezni lehet: az EXPRESS Nógrád megyei kirendeltségén, a városi pártbizottság épületében, Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 11. Telefon: 14-83/65 mellék. Telex: 229126, és Balassagyarmaton, Rákóczi F. út 61. Telefon: 385. Minden kedves vásárlóját szeretettel várja az olcsó áruk boltja, amely március 1-én. csütörtökön nyílik meg Salgótarjánban az ÉVI Áruház mögött. AJÁNLAT UNK : Karton 15,— Ft métertől Jersey 100,— Ft/métertől Frottír 62,— Ft/métertől Szövet 169,— Ft/métertől Fonalak 205,— Ft/kg-tól Agyneművászon 205,— Ft/kg-tól Műszőrme 53,— Ft/kg-tól A NÖGRÄD című megyei lap olvasóinak kívánunk segítséget nyújtani az apró- hirdetések feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán feladhatják APRÓHIRDETÉSÜKET. Tájékoztatásul közöljük a hirdetések díjait: 1 szó hétköznap 3,— Ft, vasárnap 5,— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számít (első szó). Jeligés hirdetés kezelési díja: 10,— Ft. Gyászhír milliméterenként, hétköznap 4,— Ft, vasárnap 6,— Ft. A hirdetés megjelenése a beérkezés utáni 2. napon várható. Kedves megrendelőinktől olvasható írást kérünk. Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat 3101 Salgótarján, Pf. 96. Telefon: 10-29. Megrendelem a NÖGRÄD című megyei lapba legközelebbi vasárnapi, hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) számában a következő szövegű ApRÖHIRDETÉST egyszer (vagy .......................... szer). A hirdetés díját a címemre küldött számla és bef. csekk megérkezése után azonnal feladom. Cím:................................................................................................. ............................................ 1979.............. hó ........... nap. s zem. lg. száma név. aláírás « >