Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
Előzetes Cselt rolnit« .manügyei* áji "" ';ll|ílp|:liil5:|il||i!lf :i|ií Százszámra nyüzsögnek pol- beaténekesek, csasztuskások, „aktuális problémákat” pengető gitárosok szerte az országban. Protestálnak a legfőbb veszély, az atomháború, a neutronbomba veszélye ellen, és figyelmeztetnek még számos „tűzveszélyes” problémára. Cseh Tamás Lengyelországban séf telő magyarjai, bejáróként dolgozó beái. zseb- munkakönyves fiataljai, látszólag távol esnek a kozmikus problémáktól. Mégis —, vagy épp ezért — joggal kellemetlen ez a Cseh Tamás a gitáros próféták között. Kellemetlen, mert figyelmünket közvetlen környezetünkre, hétköznapjaink „hőseire” irányítja. Hogy az önmagukban is beszédes dallamok elől ne lehessen kitérni, arról a dalszövegek írója, Bereményi Géza gondoskodik. Szerzeményeik kezdetben magnószalagon terjedtek a fiatalok között, s mire első nagylemezük, a „Levél nővéremnek” boltokba került, már népes tábora volt Cseh Tamás híveinek. A lemez napok alatt elfogyott, s rövidesen újabb kiadást ért meg. A lemez sikere mindenesetre meglepte a szakembereket. Kevesen bíztak benne (még a szerzők sem), hogy a nehezebben emészthető szöveg és a divatos zenei stílusoknak há-. tatfordító muzsika, kedvező visszhangra talál. Tény, hogy későn születtek ezek a dalok, de nem olyan későn, hogy ne értenénk őket. S, hogy a „kellemetlenkedő” szerzőpáros számai az évek múltán sem veszítettek népszerűségükből, az csak azzal magyarázható, hogy máig is érvényes üzenetet hordoznak. Igaz, Cseh Tamást leginkább az a korosztály vallja magáénak, akik a 60-as évek konszolidálódó levegőjében nőttek fel. Az a nemzedék, amely a dalokban saját életérzésének megfogalmazását véli felfedezni. Ám az is igaz, hogy Cseh Tamás saját korosztályával szemben is kritikus. Xgyik legsikerültebb szerzeményükben, a kamaszkor éveit, egy régi Mambó magnó szalagjának „sorsával” rokonltja: „Elszakadtak. Szétszakadtak. Nem szólnak már semmiféle fordulatnak ...” De ez a szám, már a második nagylemezen az „Antoine és Désiré”-n hangzik el! Az „Antoine és Désiré”, két — különböző életvitelű — férfi „kalandjait” meséli el, miközben számvetésre készteti a hallgatókat is. A lemez szerkesztése talán kevésbé egységes, de gondolatában tovább erősíti az alaptémát. A lemez forog, és az alkotó sem pihen. E hónap végén készítik a harmadik nagylemez felvételeit. S, mint korábban is tette, előzőleg előadói esteken mutatja be Cseh Tamás az új összeállítás anyagát. A felsőoktatási intézmények KISZ-vezetőinek táborhelyére — a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola kollégiumába —, már ezzel az összeállítással érkezett. Friss szerzeményekről lévén szó, fokozott várakozás előzte meg a szerda esti találkozót. Meglepetésben nem volt hiány, már az összeállítás címe is zavarba ejtette a közönséget. Hát még a téma! A „Fehér babák takarodója” ugyanis, — nőkről szólt. Elmaradtak volna a „politikus nóták?” Nem, erről szó sincs! A kerettörténet, a két barát — Antoine és Désiré — találkozása és nőkről folytatott beszélgetése csupán apropó arra, hogy a hallgató egy különös, de a szerzőpárostól cseppet sem idegen kísérlet tanúja legyen. Az elmesélt, elénekelt „kapcsolatok”, éppúgy végigvezetnek bennünket a különböző élethelyzeteken, gondolkodásformákon, mint tették a korábbi dalok. Egyszeri meghallgatás után bajos lenne mérvadó véleményt mondani az összeállításról. Annál is inkább, mert nem végleges műsorról van szó, a lemezfelvételig bizonyára több módosításra sor kerül. Vitatott az összekötőszöveg szükségessége is, amely előadói esten helyénvaló, de csak a próbafelvételek döntik el, hogyan érvényesül mindez lemezen. Az, hogy az est közönsége nem egészen úgy reagált a dalokra, mint, ahogyan azt máshelyütt megszoktuk, az ugyancsak ennek tulajdonítható. Mire azonban a lemez- verseskötet (előreláthatólag a nyár elején) boltokba kerül, addigra a „Fehér babák takarodója” is bizonyára „vevőkre”, értő fülekre talál. Mert Antoine és Désiré magánügyei éppúgy közügyek, mint annak a nemzedéknek a problémái, melyeket képviselnek ... —tcr Villáminterjú Nálunk minden más... — Mármint a színművészeti főiskolán — mondja Wohl- muth István első éves hallgató. — Nagyon kevés szabad időnk van. Reggeltől estig tanulunk, készülünk a világ legszebb hivatására, szerintem a legszebb... — teszi hozzá gyorsan István —, a KISZ- élet ezért más, mint egy műszaki főiskolán, vagy egy üzemben. Jellemző például, hogy ide, Tarjánba nem a ICISZ-titkárunk jött el, holott neki lett volna „joga”, hiszen itt rajtam kívül mindenki KISZ-titkár, egyszerűen nem volt ideje. Nekem — mint elsőévesnek — még „belefért” ez az utazás, harmadéves koromban aligha tehetem meg a színházi elfoglaltságok' miatt. — A főiskola speciális helyzete mennyiben határozza meg a KISZ munkáját? — Nem akarom szépíteni, tény, hogy nálunk kissé egyoldalú élet folyik. Színészjelöltek vagyunk, és ez, azt hiszem, mindent megmagyaráz. A nyári építőtáborokban pél-, dául mi is ott vagyunk, csak éppen más munkát végzünk: játszunk, szórakoztatjuk a többieket. Vállalásaink is kivétel nélkül ilyen jellegűek. A kultúra és a sport jellemző a ml KISZ-életünkre. Nem bántad meg, hogy a titkárotok helyett téged küldtek? — Egyáltalán nem! Huszár Tibor előadása nagy élmény volt, de nemcsak ezért volt hasznos eljönnöm. A tájékozódás, ismerkedés a más jellegű főiskolák, egyetemek fiataljaival, az ott folyó K1SZ- élettel, mindenképpen tanulságos volt számomra. Szabad kérdezni egy első éves színészjelöltet a terveiről... ? — Éppenséggel szabad, de nevetséges lenne, ha most szerepálmokról, egyebekről beszélnék. Tanulni akarok, újra csak tanulni... Később, ha sikerül elvégeznem a főiskolát, pedig játszani, minél többet játszani... (Sárközi) KEDVES ÖREGÜK! Nézze el e fura megszólítást azon egy szem oknál fogva, hogy közelebbi ismeretséget nem köthettünk, így a titulus leírásakor csupán felszínes benyomásaimra hagyatkozhattam. Hogy mégis pennát fogtam, az — a szakmai ártalmon túl — azért történt, mert számomra fölöttébb tetszetős látvány volt a Karancs keddi diszkóprogramján, amint ön a helyiség kellős közepén árválkodott egy poharaktól mentes asztalnál, akárcsak egy mélabús Krúdy-regény- hős; körülötte pedig zsongott- bongott a tinédzserhad, nyüstölték a fiúk-lányok a parkettet. Megvallom, előbb arra gondoltam, ez a mai mohó gépzene csábította a diszkóműsorra, vagy a lezsertánc meghökkentő figuráiért, vérbő mozzanataiért kukkantott be. Mondtam is asztaltársaimnak, gyerekek, figyeljétek meg, ez az öregúr (bocsánat, ha sértőnek találtatik, de a Magyar Értelmező Kéziszótár is „kedveskedő” megszólításként említi) néhány percen bélül az est hőse lesz, egy kedélyes társaság doyenjeként láthatjuk, s ahogy elnézem, némi donzsuánkodást is sejteni vélek, kockászoknis, szürke öltönyös, vagánysétabotos alakjában. A „Szombat esti láz” című amerikai film nyomán valóságos diszkóőrület kerítette hatalmába az észak, és dél-amerikai, majd a nyugat-európai lányokat és fiiíkat —, na és persze az üzletembereket. Mindenki olyan akar lenni, mint a film főszereplője Jolin Travolta, aki a nyugati ifjúság számára ma a példaképek példaképe. Közben a percek teltek-múl- tak. A szomszéd asztalnál előbb egy szerelmi három-, négy-, majd sokszög alakult ki; a megyei labdarúgó-bajnokság dobogós csapatának egyik tagja elpanaszolta, menynyire bántja, hogy munkahelyén egy fűszálat nem tesz arább, mivel ez a „követelmény”, s az elvárásoknak a pályán kívül is eleget kell tenni... És aláfestésként szól- szólt a zene a lemezlovas vásotthangú kommentálásával. ön pedig — szinte tüntetőleg — egy helyben ücsörgött: háttal a táncolóknak. Mozdulatlanul. Azaz, hogy mégsem, néha froclizta a közelében levőket. Egyik kacabajkás öltözetű ismerős lány később megjegyezte: táncolni, szórakozni vágyó fiatalok nem jönnek be, ilyenek miatt. Csak részben értettem vele egyet, örültem, hogy az ön személyében az idősebb generáció is „képviseltetve” van, annak ellenére, hogy e képviselet sajnos, nem volt méltó. Ügy is mondhatnám, illú- zióromboló volt. Mégis, egyben tanulságos is, mivel élő illusztrációja volt e jelenet annak a szórakozási folyamatnak, mely egyre inkább a behatárolódás, a szű- kebb rétegződés felé vezet. S olybá’ tűnik, aki e határokat „felkészületlenül” lépi át, irgalmatlanul áldozatává válik e merészségnek. Nem szükséges példákat emlegetni annak bizonyítására, hogy meg- lettebb korúak és ifjabbak tudnak kellemesen együtt szórakozni, még diszkókban is, tehát az elkülönülés nem szükségszerű. És nem is lehet az! Ne értsen félre, nem aggok és csecsemők, ovisok és nyugdíjasok közös klubdélutánjaira gondolok, hanem olyanféle szórakozásokra, melyeken nem az igazolványokba berótt számtani jelek a döntőek, ellenkezőleg: a kellemes hangulat, a másokra is ható közvetlenség, kulturált viselkedésmód. Ezt nem az évszámok, temperamentumok döntik el. Kedves öregúr! Kedden bő négy órája volt arra, hogy groteszk helyzetét firtatgat- hassa, de az is lehet, ön teljesen ellentétes véleményen van. Abban azonban értsünk egyet, ez nem csak kettőnk ügye. És, hogy melyikünk „teóriája” az életrevalóbb, azt döntse el a gyakorlat. Vagy mór eldöntötte? Tisztelettel: Tanka László U. i.: A keddi diszkón esetleg a másik „módszert” is kipróbálhatja, de, ha netán nem jönne el, az sem lenne baj. íme az új esztendő várható tavaszi divatja, ha hinni lehet az előrejelzésnek. Bár az az érzésünk, a fekete harisnya miniszoknyával történő párosítása nemigen nyeri el a nógrádi lánykák tetszését. Vagy ki tudja? A „hatosától Montrealig A bennszülöttek „batos”-nak nevezett játékától a montreali olimpián nyert érmekig, amelyek a nyolcadik helyet biztosították Kuba számára a pontversenyben, a kubai sport hosszú utat tett meg az elmúlt öt évszázad alatt. Remon Fonst és Jósé Raul Capablanca mentették meg Kubát a huszadik század első hat évtizedében a névtelenségtől a sportvilágban. A kubai sport története egészen a gyarmatosítás idejére nyúlik vissza. Las Casas atya érdekes beszámolót közöl a „batos” nevű bennszülöttjó- tékról, amit húsz-harminc fős csapatok játszottak egy labdával, kézzel, vállal, vagy egyéb testrészekkel ütve továbbítva azt addig, amíg az ellenfél hibát követett el. De a bennszülött lakosságot hamarosan kiirtották a spanyol hódítók, s velük együtt a nyelvüket, a szokásaikat és a „batos”-t is. Ekkor az Ibériai-félsziget divatjai és szokásai váltak uralkodóvá a szigeten. Ismerve azt a tényt, hogy Spanyolországnak volt először sakkiskolája Európában, nem véletlen, hogy az eíső sporttörténeti feljegyzések éppen erről a sportról szólnak. A XVIII. században, európai mintára vívótermeket és lőtereket létesítettek Kubában, majd 1839-ben az első tornatermet. Havannában birkózó- és ökölvívóbemutatókat tartottak. A spanyol—kubai háború után, amely 1889-ben ért véget, az USA csapatainak egyáltalán nem önzetlen segítségével, elterjedt az amerikai sport. NÓGRÁD — 1979, február 3., szombat
