Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-23 / 45. szám

Újra itthon az SIC Csaknem két hét után ha­zaérkezett a Salgótarjáni TC labdarúgócsapata romániai portyájáról. öt mérkőzést játszott a csapat a szomszé­dos országban, majd Debre­cenben egy MNK-találkozó egészítette ki a programot. A túra értékelésére Toldi Mik­lós, a labdarúgó-szakosztály technikai vezetője vállalko­zott: — Eredetileg hat mérkőzést terveztünk, de az így is zsú­folt program, a hosszú uta­zás és a pálya rossz állapota miatt a tordai találkozót le- mondtuk. Igen jó képességű ellenfelekkel játszhattunk, s a túra összmérlege: két győ­zelem, két döntetlen, egy ve­reség. Legértékesebb az I. osztályú Bihor elleni sike­rünk volt. — Az első mérkőzés súlyos vereséggel végződött... — Hosszú utazás után hi­deg szállodába érkezett a csapat, és másnap reggel 12 centis, folyton szakadó hó­ban léptünk először pályá­ra. Hiányzott a sérülését még érző Kegye és az olimpiai csapattal Pesten maradt Bíró. Megszerezhettük volna a ve­zetést, de három biztos gól-' helyzetünk maradt ki. A 0—4 nem fejezte ki a játék képét. A másodosztályú Zilah ellen már jobban helytállt a gárda, Földi góljával 1—1-es dön­tetlent harcoltunk ki a va­donatúj, de nagyon sáros pá­lyán. — Másodszor több sikerrel jártak Kolozsvárott? — Igen, a CFR Cluj, a he­lyi vasutascsapat ellen 3—3- as döntetlent sikerült kihar­colni Bíró, Kajdi és Berin- dán góljával. A kiegészült STC harcosan, keményen, fegyel­mezetten játszott. Levonulás­kor a tízezer néző vastapsa kísérte a fiúkat. Nagyszalon­tán aztán Bíró és Kajdi gól­jával 2—1-re, az FC Bihor ellen 1—0-ra győztünk. Az utolsó találkozónak is tízezer néző volt szemtanúja. — Mi az összbenyomása a túráról? — Jól szolgálta a tavaszi bajnoki szezonra való fel­készülést. A zilahi kivételé­vel kitűnően előkészített, füves pályákon látszhattunk. Cséki, Kajdi, Földi és Be­rindán minden mérkőzésen játszott. A legjobb teljesít­ményt sorrendben Szűcs, Bí­ró, Kegye, Cséki és Répás nyújtotta. Kiss László- sajnos az első találkozón megsérült, de a bajnoki nyitányra rend­ben lesz. — A debreceni fiaskónak mi volt az oka? — Tíz nap alatt 1300 ki­lométert utaztunk. Minden másnap pályára lépett a csapat. A sorozatmérkőzések sokat kivettek a játékosokból. Többen fáradtan mozogtak. Ennek ellenére helyzeteink alapján győznünk kellett vol­na. Csak hát, ugye, a focit gólra játsszák... — Mi a további program? — A szokásos napi két ed­zés mellett szombaton a ma­gyar olimpiai válogatott és az Eintracht Frankfurt mér­kőzését nézzük meg a Ko­hász-stadionban. Szerdán itt­hon játszunk MNK-vissza- vágót a DMTE ellen, csütör­tökön szurkolóankét lesz az STC-klubházban és másnap délután utazunk el Pestre, az FTC elleni tavaszi bajnoki nyitányra. (várkonyi) Sporthírek Szombaton 16 órától a bu­dapesti Sportcsarnokban az újabb mérkőzésekkel befeje­ződik a MÖSZ Kupa. A ' há­romfordulós versenyben a 11 súlycsoport 4—4 legjobb ökölvívója találkozik, min­denki szorítóba lép mindenki ellen. A szombati zái-ó fordulóra több nagy érdeklődéssel várc összecsapás maradt. Ilyen mindenekelőtt a Lévai (Ű. Dó­zsa)—Somodi (Tatabánya) nehézsúlyú csúcstalálkozó". Kiemelkedő küzdelmet ígér a Rózsa (Tatabánya)—Holota (Bp. Honvéd), Gólyák (Kun Béla SE)—Csordás (Tatabá­nya), a Dezamits (Tatabánya) —Dankó (Bp. Honvéd), a Rá­kosa (Kaposvár)—Borbély (Kun Béla SE), a Bakos (Oroszlány)—Némedi (Ű. Dó­zsa), a Vörös (Kaposvár)— Vetró (SZIM Vasas) és a Becsei (Bp. Honvéd)—Soltész (SZIM Vasas) mérkőzés. Az előző két forduló alap­ján egyébként Orbán (Bp. Honvéd), Botos (Salgótarján), Horváth (Bp. Honvéd), Danyi (Bp. Honvéd), Rapcsák (Bp. Honvéd) és Totka (Bp. Hon­véd) első helye már végle­gesnek tekinthető. A nagy érdeklődésre való tekintettel pénteken déltől A Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat egy iszapszívó gépkocsival ' szippantást vállal. Vállalatok részére szerző­déssel is. Cím: Pásztó, Szabadság út 46. Telefon: 36. elővételben árusítják a jegye­ket a sportcsarnok pénztárá­nál. * A hét végén Athénben ke­rül sor a Tsitsibakos nem­zetközi súlyemelőversenyre, amelyen négy magyar sporto­ló indul, éspedig Kőszegi, Baczakó, Rehus-Uzor és Mé­száros. A magyar küldöttség csü­törtökön utazott a görög fő­városba. * Az Ű. Dózsa labdarúgó- csapata a kolumbiai Caliban nagyszerű győzelemmel zárta túráját. A magyar bajnok a kolumbiai bajnokság máso­dik helyezettje, a Deportivo Cali ellen 3—0 (1—0) arány­ban győzött. Az Ű. Dózsa ma érkezik vissza Magyaroi-szágra. * Londonban elkészítették a Madridban április 30. és má­jus 6. között sorra kerülő Federation Kupa — női te- niszcsapat-világbajnokság — sorsolását. A mérkőzésre Madridban kerül sor. Magyarofszág az 5. helyen kiemelt Csehszlovákiával ta­lálkozik. * A Szegedi Volán kézilabda­csapata a franciaországi Gi- jonban 30—22 (14—12) arány­ban győzött a helyi együttes ellen. A szegedi együttesből Bu­dai és Lele volt a legeredmé­nyesebb, mindketten 7—7 gólt szereztek, ebből Budai bün­tetőből hármat, Lele pedig kettőt ért el. Hprőhirdetesek FIATAL gyermekte­len üzemmérnök há­zaspár lehetőleg köz­ponti fűtéses albérle­tet keres, vagy eltar­tási szerződést kötne. Ajánlatokat: a 22-94 telefonra kérjük. ELADÓ hároméves, nagyon szép, barna szekrénysor. Salgótar­ján, Néphadsereg út 50. LAKÁST vásárolnék kétszoba összkomfor­tosig magas OTP-át- vállalással „június 18. 50824” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM bu­dapesti, tanácsi, Déli pályaudvarhoz közeli másfél szobás, össz­komfortos I. emeleti lakásomat balassa­gyarmati hasonlóra. Érdeklődni lehe^: Ba­lassagyarmat. Kossuth Lajos út 68. szám 5. ajtó. BALASSAGYARMA­TON kész alappal és építőanyaggal telek eladó. Ár közös meg- egvezés szerint. Ér­deklődni : Balassa­gyarmat, Klapka ut­ca 24. FIAT 850-es sze­mélygépkocsihoz al­katrészek eladók. Sal­gótarján, Mező Imre út 14. Márton. FIATAL házaspár albérletet keres má­justól. Talata János, Mónor, Bem u. 16. ELADÓ Balassa­gyarmaton komfortos, kertes, háromszobás családi ház garázzsal, beköltözhetően. Ér­deklődni: Balassa­gyarmat, Damjanich út 3., délután fél öt után. TRABANT 601-es CL írsz. eladó. Kis- terenye, Zrínyi út 92/b. TAKARÍTÓNŐT ke­resünk 8 órás elfog­laltsággal. OTP Nóg­rád megyei Igazgató­sága, Salgótarján. BALASSAGYARMA­TON, a városköz­pontban, háromszobás családi ház. több mellékhelviRé^^el, nagy kerttel beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni : Thököly utca 19. 9—12-ig és 16-18­ifi. EGY kertes portán háromszor egyszobás lakás ' eladó. gázfű­tés és vízvezeték van, Salgótarján, Csizma­dia út 22. Érdeklőd­ni Zagyvapálfalva, Csokonai út 106. Ber­ki János. VENNÉK Wartburg, Zsiguli vagy Skoda személygépkocsit ke­vés kilométerrel, ki­fogástalan állapotban levőt. Ajánlatokat a 22-94 telefonszámra kérek. CSALÁDI házat vennék Pásztón kész­pénz + OTP-átválla- lással. „Tavasz” jel­igére. ELCSERÉLNÉM sal­gótarjáni háromszo­bás tanácsi lakáso­mat kertes házra. ..Bármilyen megol­dás érdekel 50823” jeligére a salgótar­jáni hirdetőbe. SZEZONMUNKÁRA nyugdíjas, folyamatos munkára 1—2 éves gyakorlattal szobafes­tőt keresek. Munkate­rület Salgótarján és körnvélce. Érdek! a 22-94 teleíonszámon. Sakk Javítottak a tarjáaiiak STC-Miskolci Spartacus 7,5—6,5 Az OB II-es sakkcsapat-baj­nokság 2. fordulójában javí­tottak a salgótarjáni sakko­zók, feledtették az első for­duló balsikerét. Idegenben, Miskolcon a rutinos Spartacus ellen jó játékkal győzött az STC, s ezzel megkezdte a fel­zárkózást. Részletes eredmé­nyek: (elől a miskolci ver­senyzők). Kovács L.—Tóth L. 0—1, Királyházi—Palla 1—0, Puhl— Tóth P. 0—1, Lobermayer— Szarvas 1—0, Bellér—Ponyi 1—0, Varga—Gál 0—1, Pász­tor—Kánya 0,5—0,5, Ikanov— Gallai 1—0, Sípos—Simkó 0,5 —0,5, Isépi—Kassai 0—1, Pá- les—Ágoston 0—1, Keczer— Surányi 0—1, Nagy K.—Kle- nóczki 1—0, Fóbián—Hoff­mann 0,5—0,5. A forduló további eredmé­nyei: BEAC—Vasútépítő 6,5— 7,5, Békéscsaba—Asztalos SE 4—10, Szolnok—Debrecen 7—7, Szeged—V. Izzó 6,5—7,5, Bp. Postás—Makó 8,5—5,5, Utasel­látó—ÉLGÉP 12,5—1,5. A bajnokság állása 1. Bp. Postás 2. Asztalos SE 3. BEAC 4. Vasas Izzó 5. Szegedi VSE 6. Utasellátó 7. Miskolci Sp 8. -9. Debreceni Utasellátó 10. Szolnoki M. 11. Salgótarjáni 12. Makói Sp. 13. Békéscsaba 2 2--19,5 2 1 1 — 17 2 1 — 1 17 2 2--16,5 2 1—1 16,5 2 1 — 1 16 2 1 — 1 15 2 1 1 — 14,5 2 1 1 — 14,5 2 — 1 1 12 1 11,5 2 11 2 10,5 4,5 (március 4.- Bp. 2----­2----­2-----2 14 . ÉLGÉP A 3. fordulóban én) az STC sakkozói a sp. TC Postás csapatát fogadják Sal­gótarjánban. A Nógrád megyei Vendég­látó Vállalat felvételre keres: — VILLANYSZERELŐ — PRESSZÓGÉP­SZERELŐ — HŰTŐGÉPSZERELŐ szakmimkáso kát. Feltétel: szakmunkás-bi­zonyítvány és legalább 3 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés a vállalat mű­szaki osztályán, 7—15 óráig. Cím: Salgótarján, Mártírok út 1. . 1------------------------------------------i Már ismerik a kapusok Újabb gólokra készül Kovács István Kovács István: a góllövést gya korolni kell. Egyidőben három Kovács is futballozott az NB I-es SBTC csapatában. Kovács III. István Balassagyarmatról került a tarjániakhoz 1974-ben, 20 éve­sen. Akkor már az NB I-es klub tagja volt az ugyancsak gyarmati Kajdi, Varga és Szá­lai, Kovács több mint 30 mér­kőzést játszott a legmaga- . sabb. osztályban, gólt ooegiä» csak egyet szerzett. Bár igaz, ami igaz, ez a gól a DVTK ellen a győzelmet jelentette. Tavaly gondolt egyet és ha­zatért szülővárosába, Balassa­gyarmatra, visszatért anya­egyesületéhez, a Bgy. SE-hez. — Miért jöttél vissza? — Hosszú lenne sorolni. Ta­lán egy mondatban: nem ta­láltam meg a számításom. — Miért vártál négy évet? — Minden évad végén jöt­tem volna. De nem engedtek. — A tartalékban nem ját­szottál szívesen ? — Ki szeret a „fakóban” játszani? — Hogyan fogadtak Gyar­maton ? — Barátként, hiszen haza­jöttem. Jelennel, Hugyeczel, Tresóval nem is olyan régen még együtt játszottam. Kovács István visszatérésé­vel jól járt a klub, s a játé­kos hamar meghálálta a sze­retetek Az őszi , fordulók so­rán tizenegyszer rezegtette meg a hálót, s az NB ÍL Kö­zépcsoportjának góllövőlistá­ján a 12 gólos Hámori (Kos­suth KFSE) mögött pillanat­nyilag második, 1 góllal, elő­zi meg az Újpesti Dózsa egy­kori gólzsákját, Benét, aki a Volán-ban kergeti a labdát. — Melyik gólra emlékszel a legszívesebben? — Szegeden, a SZEOL el­len a második félidő első per­cében Lajkó a bal oldalról be­adta a labdát. Tíz méterre le­hettem a kaputól, s belsővel félmagasan küldtem a jobb sarokba. — A legszebb gólod? — A BVSC elleni a Szőnyi úton. Két védő között kiug­rottam és egyből a bal sa­rokba helyeztem a labdát. — A hajrára már őrzőket kaptál. — Sajnos. Pedig nem sze­retem, ha szorosan fognak, ha rám állítanak valakit. Ked­velem a szabad mozgást, ha nincs mellettem senki. Kovács István érzi a ka­put — ahogy mondják, szem­füles, ugyanakkor rendkívül nagy előnye, hogy gyors és nagy a kezdősebessége. Gól­jai pontot vagy pontokat ér­tek. A Pénzügyőr SE ellen ő volt a mérkőzés hőse — négyszer vette be a rutinos Ferencvárost is megjárt Dóm­ján kupáját. Az ő két góljá­val nyert a csapat az Ikarus ellen. A Dunaújvárosnak ő adta a kegyelemdöfést. Az em­lített két gól, a SZEOL és a BVSC ellen egy pontot jelen­tett a Bgy. SE-nek. — Kiknek nehéz gólt rúg­ni? — Kertésznek, a 22-es Volán és Töröknek, a Duna­újváros kapusának. — Mi a góllövés titka? — Gyakorolni kell. Most is azt csináltam a pályán. — Ki az eszményképed? — Cruyff. — A magyarok közül ? — A békéscsabai Pásztor.' — Hogy eredményes vagy,' abban, gondolom, társaid is segítenek. — így igaz. Erdélyi Pistá­tól nagyon sok jó labdát ka­pok, de a többiektől is. — Lucskától is? — Tőle is. A szurkolók pe­dig azt mondják, konkurren- sek vagyunk a pályán. Ilyen­kor mindig nevetek magam­ban. Szó sincs erről. Nagyon jó barátságban vagyunk Fe­rivel. — Mit kívánsz a tavaszi fordulókra? — A csapatnak olyan mécs­eseket, mint ősszel, s ma­gamnak legalább annyi gólt.' Ha sikerülne, talán „aranyci- pős” is lennék a Középcso­portban — mondja nevetve Kovács István, a Bgy. SE gólkirálya. A kapusok már ismerik és biztos még sokáig emlegetik majd nevét, mert áprilisban még csak 25 éves lesz a fürge mozgású, mindig jókedvű gyarmati gólzsák. (sz. 1.) Még egyszer a szécsényiekrő! Múlt heti számainkban két alkalommal is foglalkoztunk a szécsényi ELZETT röplab­da-szakosztályával, amely a megyei bajnokságot meg­nyerte, de az osztályozó ra nem ment tovább, és így leg­jobb játékosai az NB II-es Romhány i Kerámia együt­teséhez igazoltak át. Azóta a szécsényiek új együttes kiala­kításával kísérleteznek. Ezúttal a Nógrád megyei Röplabda Szövetség elnök­sége juttatta el szerkesztősé­günkhöz az üggyel kapcsola­tos állásfoglalását. Leírták, hogy tudomásuk szerint a szakosztály már tavalyelőtt csaknem feloszlott, amikora megyei bajnokság megnyeré­se után az osztályozón ku­darcot vallott a csapat. Ne­vezésüket az újabb megyei bajnokságra csak késve küld­ték el, s csupán a megyei szövetség jóindulatának kö­szönhették, hogy mégis en­gedélyezték indulásukat. A legutóbbi elsőség után pedig az osztályozóra nem küldték el a nevezési lapjukat, noha azt a szövetség képviselője át­adta nekik a versenykiírással (együtt, amelyben a határidő mellett minden szükséges te­endő szerepelt. „Sajnos, a szécsényi ELZETT röplabda-szakosztá- ’ya sem a nevezési lapot, sem a költségvetést a mai napig sem küldte meg, ami egyértelműen annyit jelent, hogy nem neveztek az NB II. minősítő osztályozómér­kőzésre” — áll a levélben. Pe­dig régóta ez volna a beneve­zés módja, s a szécsényiek ta­valy eszerint jártak el. Ha­nyagságuk és a felelősség át­hárítása nem öregbíti jó hírü­ket, nem segíti a sportág népszerűsítését! Futás Miskolcról Salgótarjánba Zentai József tájfutó nagy feladatra vállalkozott. A Nógrád megyei KISZ-bizottság sportosztályának szervezé­sében március 19—21. között az 1919-es dicső Vörös Had­sereg északi hadjáratának útvonalát kívánja végigfutni. A 133 kilométeres út során az érintett városokban, községek­ben, falvakban, hálastaféta formájában emlékszalagot köt­nek. A tervek szerint a Borsod megyei KISZ-bizottság a Miskolctól Salgótarjánig tartó futás útvonalát' megyéjükben a megyehatárig biztosítja. Először motoros ifjúgárdisták kí­sérik Ózd városáig Zentai Józsefet, majd onnan a határőr­ség kíséretében éri el a megyehatárt. 20-án a kora délutáni órákban indul Salgótarjánba. Itt a Tanácsköztársaság tér érintésével este érkezik a megyei KISZ-bizottság elé. Itt mindazon társadalmi szervek képviselői. felköthetik emlék­szalagjaikat, akiket az útvonal nem érintett. Március 21-én délelőtt ismét útjára indul a hálastaféta. Végig a városon, a végső cél, a salgói tanácsköztársasági emlékmű. A másfél száz kilométeres útvonalon négyen kísérik el a vállalkozót. Salgótarjánból Uhrin György, a Karancshús dolgozója, mint gyúró, Molnár László, a síküveggyár villany- szerelője, Szabó Éva, a pásztói sportegyesület gazdasági ügy­intézője és Holtner Attila, a Pásztói SE tájfutója. Ezzel a vállalkozással méltóan megemlékeznek a Tanácsköztársaság 60. évfordulójáról. (marczis) NÓGRÁD — 1979. február 23., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents