Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

Jövőnek szólő tanulság I pUpf.p ünnepelni évfordulókon úgy, LCllcfC hogy az ünnep több legyen a puszta szertartásnál, a kötelező penzumnál? Van-e értelme megidézni a múltat? Átplán- tálhatók-e mindennapi életünkben a törté­nelem tanulságai? Ilyen kérdések tevődnek fel megyei folyóiratunk, a Palócföld leg­újabb számának elején. A Tanácsköztársa­ság hatvanadik évfordulóját ünnepeljük. A jubileum késztet tehát bennünket elgondol­kodásra, számvetésre. Hiszen történelmünk­nek talán egyetlen sorsfordulóját sem ha­misították meg, torzították el annnyira és olyan tarósan, mint az első magyar prole­tárdiktatúra időszakát. S tudásunk hézagai, egyoldalúságai sehol sem annyira szem- beötlőek, mint éppen ebben a vonatkozás­ban. Bevezető tűnődésében Csongrádi Béla ar­ia figyelmeztet, hogy „csökkentenünk kell a munka- és az ünnepnap különválását, s erősbí- tenünk... az évfordulók és a köztük levő hétköznapok kapcsolatát, egymásra hatását”. Megszívlelendő szavak. Mint, ahogyan az a megállapítása is az, hogy a termékeny kap­csolat csak akkor jön létre, ha az ünnep a maga hamisítatlan igazságaival fordulhat fe­lénk, mi pedig úgy próbáljuk megtisztelni, hogy a tanulságainak megfelelően igyekszünk élni. Ez a kölcsönös egymásra hatás még nem Jött létre. A Tanácsköztársaság arcáról csak mostanában válnak le a hamisítások, torzítá­sok foltjai; a valódi vonásokat most kezdjük felfedezni. Romsics Ignác a két forradalom histográfiájáról írott cikke éppen ezt a folya­matot ismerteti. Ne szóljunk ezúttal a cikk azon részleteiről, amelyek az osztályhelyzet­ből, pártállásból fakadó tudatos ferdítéseket, rágalmakat ismertetik. Fontosabbnak tartom azokra a megítélésekre s beállításokra irá­nyítani a figyelmet, amelyek a dogmatikus szemlelet s a források mellőzése folytán jöt­tek létre az ötvenes és a hatvanas évek ele­jén. A két háboi-ú közötti rágalmak és vá­daskodások ugyanis napjainkra elvesztették fullánkjukat A dogmatikus és deklaratív megállapítások azonban ma is elevenen él­nek. A két forradalom merev szembeállítá­sa, főszereplőik ebből fakadó egyoldalú ér­tékelése, a nemzeti, s az internacionalista jelleg, aktualizált kiélezése stb. ott vannak a tankönyveinkben, a közkézen forgó hely- történeti kiadványokban, az egy-két évti­zeddel ezelőtt készült filmekben, regények­ben. .,Megsemmisíteni hat évtized sem volt ké­pes tizenkilencünk hagyományait” — ál­lapítja meg Regős Molnár Pál interjú-össze­állítása summázataként. Persze, valljuk be; a hat évtizedből három egyenesen éleszteni kívánta a tizenkilences időszakot — még ak­kor is, ha a saját képére és hasonlóságára akarta formálni annak történelmi igazsága­it. Regős Molnár Pál azután nyomoz, hogy miként él a Tanácsköztársaság — köztörté­neti és helyi vonatkozásaiban — a megye­székhely tudatában. A megkérdezettek zöme csak töredékes, bizonytalan ismereteket nyúj­tott a 133 nap történetéről és alakjairól. A végkövetkeztetés valóban nem lehet más, mint, hogy „az enyésző ismeretek nem min­dig elegendők arra, hogy a jogos büszkeséget felébresszék történelmi múltunk iránt”. Még akkor is lehangoló a válaszokból összeálló kép, ha tudjuk, hogy az egyszer megszer­zett ismeret belső lenyomata, személyiség- formáló hatása akkor is megmarad, mikor már az azt kialakító ismeret enyészni kezd vagy feledésbe merült. Próbáljuk megnyug­tatni magunkat; de lehet-e tanulságok sze­rint élni, ha nem ismerjük azokat eléggé. A Palócföld új, jubileumi számát elsősor­ban azoknak ajánljuk, akiknek szívügye és hivatása forradalmi hagyományaink ápolása, akik a múlt tanulságait nélkülözhetetlennek tartják mai életünkben. A publikációk ki­választásában két nagyon is gyakorlati szem­pont érvényesült. Először fel kell derítenünk, hogy milyen tényezők tompíthatják el még ma is a Tanácsköztársaság igazságait: má­sodszor meg kell vizsgálnunk, hogy a köztu­dat — az első magyar proletárdiktatúra vo­natkozásában — hol szorul erősítésire és hely­reigazításra. Üdvözölnünk kell tehát az olyan írásokat is, amelyek a „látlelet”, az adatközlés vagy az élménybeszámoló igényé­vel készültek. Kelemen Gábor a tizenkilen- eesek utóévével foglalkozik. Beliczky Já­nos gyermekszemmel állt a „vihar sodrában”, s valóban élményszerűen sikerül visszaad­nia a 133 nap sajátos hangulatát. Molnár Pál és Praznovszky Mihály adatközlései meg­levő hézagokat tömnek be — a Tanácsköz­társaság művelődéspolitikájáról, illetve me­gyei sajtójáról. Az elismerés ft nem feledtetheti a szám hiányosságait. Min­denekelőtt azt, hogy a dicséretes eszmei tö­rekvés nem párosul kielégítő színvonallal. A publikációk zöme a feldolgozás módjában eléggé igénytelen. Jelenségeket rajzolnak meg, tüneteket mutatnak be, adatokat vesz­nek számba a jelenből vagy a múltból, de nem vállalják a mélyebb elemzést, az ok­okozati, történelmi összefüggések feltárását, s az igazán mának szóló tanulságok megra­gadását. Mit hiányolok tehát a jubileumi szám írásaiból? A gondolatiságot, a véleménynyil­vánítás igényét, a következtetéseket. Azt hi­szem, megyei folyóiratunknak is túl kellene lépnie a túltengő riportszerűségen, az érdek­telen és szürke leíró jellegen, a gondolatta- lan adatközlésen. Nem igaz ugyanis, hogy a tények és adatok mindenki számára ön- maguktól beszélnek. A velük bánó kutató­nak, írónak meg kell szólaltatni őket! Mai mó­don, a mának szólóan. A jövőre utaló tanul­ság csak így teremtődhet meg. Napjainkban már* csak így lehet a történelemben rejlő ne­velési lehetőségeket igazán hatékonnyá ten­ni. Dr. Szabó Károly A Mensikov-palota festményei A Vasjciljcv-szijrct széles Egye­temi-rakpartján állványerdőbe öl­tözött egy ház, amely a lenin- grádi műemlékvédelmi felügyelő­ség különleges nyilvántartásában szerepel. Az épület, amelynek helyreállí­tása jelenleg folyik, A. D. Mensi- kovnak, I. Péter közvetlen mun­katársának egykori nyári palo­tája. A restaurátorok az épület belsejének vizsgálata során Mcn- sikov hajdani dolgozószobájának mennyezetén nagyszerű festmény­re bukkantak. Miután meg" tisztították, kiderült, hogy a kompozíció középpontjában I, Péter áll, ókori római harcos kön­tösében. A szakemberek megálla­pították, hogy a mennyezetpannó — a Péter-korszak monumentális festészetének egyedülálló alkotá­sa, és Grigorij Odolszkijtól, a moszkvai fegyverterem festőjétől származik. Az okmányok és egyéb anyagok tanulmányozásakor ki­derült, hogy 1717 októberében — amikor az orosz mesterek éppen befejezték a falak diófaburko­lattal, pillérekkel való díszítését — F. Pilman, Pétervárra érke­zett francia művész új festményt készített a mennyezetre. Odolszkij remekművét előbb lemeszelték, majd pedig Pilman vászonra fes­tett képével takarták el. Ebben az állapotban a mennyezetkép gyakorlatilag teljes egészében sér­tetlenül megmaradt napjainkig. A Mensikov-palota belsejének restaurálását végző szakember- csoport munkájának eredményét a helyreállított „diófaszalonban”, mindkét mennyezetképet eredeti formájában láthatják majd a kö­zeljövőben a palota látogatói. MISTER ÜZLETEI Ji Fordította: Bába Mihálj 47. — Kérem, hagyjon békén, Is ne legyen szemtelen. Elő /an készítve a kocsi? — Sajnos, nem rendelke- 'ünk autóval. Elromlott a mo- :or. — Taxival megyek. Kérem aívjon egyet — mondta az Amerikai, akinek nem vette 2l a kedvét a korábbi ellen­szegülés. Ellenkezőleg, telje­sen elégedett volt az ügyek ilyen fordulatával. Amikor végre megérkezett a megren­delt taxi, a kikötőbe vitette magát. Kibérelt egy motor­csónakot és a part mentén száguldozott, élvezte a nap­fényfürdőt. Pontosan egy óra­kor, ahogy megbeszélt ék meg­jelent a Le Chaps testvérek irodájában. — Sajnos — mondta az üd­vözlés után — ma nincs au­tóm. A szálloda kocsija állító­lag elromlott, és a kedvenc Ferrarimat még mindig nem vettem meg. Ügyeink elintézé­se után készülök az autóke­reskedőkhöz, és remélem, ha­marosan mindkét ügyet tető alá hozom. — Ml is reméljük — mond­ta az egyik Le Chaps úr. — öt önnek való villát kerestünk ki. A kocsim itt áll, mehe­tünk? A két úr beült a Simcába és az amerikai három órán át nézegette a vételre javasolt villákat. Az egyik különösen tetszett mister MacArecknek. NOGRAD - 1979. február 22., csütörtök Szép, modern stílusban épült villa egy hosszanti fekvésű vi­rágos kertben állt, mintegy három kilométerre Nizza köz­pontjától. A tengertől alig két kilométer választotta el. — Ó! Ha a tengerparton lenne valami hasonló, vagy legalábbis közel a parthoz, gondolkodás nélkül megven­ném. Ez egy kissé távol van, én meg szeretném érezni a tenger illatát. Motorcsónakot és vitorláshajót akarok venni, bogy minden pillanatban ten­gerre szállhassak. Le Chaps úr hiába dicsérte a szép villát, az egész Nizzára való kilátással. Hiába magya­rázta, hogyha kocsija van, nincs jelentősége egy-két ki­lométernek. Az amerikai ma­kacs volt és kérte, hogy más villát keressenek a számára. Ha nem talál, akkor majd gondolkozik ennek a megvé­teléről. Ellenben, amikor meg­hallotta a magas árat — Le Chaps úr valamit hozzátett az eladási árhoz, hogy legyen mi­ből' engednie —, az amerikai nem csodálkozott. Kijelentette, hogy a vétellel kapcsolatban minden ügyet, beleértve az alkudozást is, a jogtanácsosa, Jean Charbonneau intézi. Búcsúzáskor abban állapod­tak meg, hogy kedden reggel újabb villákat tekintenek meg.' Az amerikai nem mentvisz- sza a szállodába, a legköze­lebbi vendéglőben megebédelt, aztán elment egy használtau­tó-kereskedőhöz. — Szeretnék sport Ferrarit Népi hagyományok ápolása a Palóc Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben (Űj kiállítás a szécsényi múzeumban) Részlet a kiállításról. A szécsényi múzeumban nem ez az első kiállítás, amely egy helyi üzemmel is­merteti meg a látogatót. Most azonban kedvező lehetőség nyílt a továbblépésre. A há­ziipari szövetkezetek tevé­kenységének ugyanis . van olyan oldala, amely feltételezi a múzeumi kutatások eredmé­nyeit. A környező vidék nép- művészeti hagyománya kiin­dulópontul szolgál a szövetke­zet tervezőinek, ebből igye­keznek minél többet átmente­ni, feldolgozni a mai élet igé­nyeit kielégítő népi iparmű­vészeti termékeik megalkotá­sakor. Mi ez a hagyomány? Milyen módon, milyen formá­ban lehetséges ezt ápolni, to­vábbgondolni ? E kérdésekben segíti a tájékozódást kiállitá­(Fotó: Medvácz Lajos) sunk, bemutatván egyben a szövetkezet számára legtöbb elismerést hozó szőttes ter­mékeket. V A kiállítás indításaként a megye néprajzi emlékeit gyűj­tő balassagyarmati Palóc Mú­zeum gazdag szőttesanyagából válogattunk össze néhány rep­rezentatív darabot, amelyek szemléletesen vallanak a ré­gi nógrádi parasztasszonyok fejlett szépérzékéről, alapos technikai tudásáról. Az az életforma, amelynek keretei között a „menyasszonyi lepe­dők”, „szentkúti tarisznyák”, „poszrikos kendők” készülték, s amely életformának ezen ünnepi rendeltetésű, díszes textíliák szerves tartozékai voltak, ma már a múlté. A múzeumokban őrzött szőtte­sek, s egykori készítőik em­lékezetes segítségével azonban körvonalazhatók a mintaszer­kesztés, színkultúra, a díszítés ritmusának szabályai. Ezek megőrzésének változatait, fel- használásuk folyamatát szem­léltetjük a régi parasztszőtte­sek, valamint a szövetkezeti termékek segítségével. Bár egyes esetekben a régi dara­bok közvetlen példával szol­gálnak, a népi iparművészeti tárgyalkotás jóval több má­solásnál. A mai lakásokban, a divatos öltözködéshez olyan termékekre van szükség, ame­lyekben a hagyomány már bonyolultabb áttételeken ke­resztül érvényesülhet. Az ilyen feladatok mind alaposabb néprajzi ismereteket és fo­kozott művészi felkészültséget kívánnak a tervezőktől. A megoldás lehetőségeit mu­tatják, a feldolgozás fokoza­tai szerint csoportosított, szebb­nél szebb térítők, abroszok, futók, falvédők, divatos blú­zok, ingvállak, tarisznyák stb. A szécsényi kiállítás tehát a szőttesek példáján keresztül ízelítőt ad a népművészet és népi iparművészet kapcsolatá­ról, múltunk értékeinek a mába történő átmentésének egy lehetőségéről. A téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a kiállítás kísérő- rendezvényeit, amelyek sorá­ban helyszíni diavetítések, tárlatvezetés, tudományos és művészeti előadások, szövés­bemutató, üzemlátogatás a szövetkezetben és más érde­kes programok közül válogat­hatnak. Kapros Márta muzeológus A televízióból jelentjük Bűnügyi vígjáték Előkelő vidéki ház, elegáns és nagyon szép szalonjában vagyunk* A kandallóban fa­hasábok égnek. Körben köny­vek, családi képek, szép kiál­lítású bútorok . . . Odakint tél van, a benyílóból látszó park­ban a fák hóval borítottak. Ennyit sugall első pillantás­ra a filmgyári stúdióban fel­épített gazdag környezet. S ebben a szép, esztétikus kör­nyezetben sajátos hangvételű bűnügyi tv-játékot forgatnak. Nyolc nő — nyolc színésznő — szaladgál riadtan, s a túl­fűtött szavak felhevitik az ér­zelmeket. A nyolc nő: a fele­ség, a két lány, a sógornő, az anyós, a testvér és a személy­zet. A darab egyetlen férfi­szereplője láthatatlan­— Asszonyom, asszonyom — kiáltja Luise a szobalány, az­az Farkas Gabi. — Mi baj — kérdi a ház úrnője? — Az úr, az borzalmas. Ott fekszik az ágyon . . . A darab szerzője nem isme­retlen. Robert Thomas a Sze­gény Dániel című sikeres szín­darab írója. — Robert Thomas frapcia színész. A vígjátéki felhan­goktól nem egészen mentes bűnügyi históriákra speciali­zálta magát — mondja Felix László rendező. Ez a darab „A gyilkos köztünk van”, 1964- ben elnyerte a francia bűn­ügyi újságírók díját- Nálunk néhány évvel ezelőtt a Vidám Színpad is bemutatta. Mint minden színész-író, ő is ügyes helyzeteket teremt, jó fordu­latokkal. Sőt jóval túlmegy a bűnügyi játék elemein, hiszen még családi konfliktusokat is feltár, no persze nem túl mé­lyen. Ami rendkívül szeren­csés ebben a darabban, hogy nem veszi túl komolyan az ügyet. Ezért válhat bűnügyi vígjátékká. — Miben rejlik a szerző szép sikere? A rendező már bizonyára felfedezte titkát? — Majdnem minden játék­ban, ebben is óriási csavará­sok vannak. Hogy mi, azt nem árulom el. — Nyolc nő játszik a da­rabban. — A rendezést technikailag nehezebbé teszi mindez. A színésznők érzékenyebbek- De, ami igazán nehéz, hogy mind a nyolc szereplőt —, s ezt már színpadon sem könnyű —, két órán keresztül szüntelenül mozgatni, foglalkoztatni kell. — Krimit forgatni bonyolul­tabb, mint más műfajt? — Én is először csinálom. Majd a szembesítés kideríti, milyen sikerrel. Mindenesetre másfajta feladat mint a töb­bi. A krimit a végénél kell elkezdeni, visszagondolni. Méghozzá igen alaposan. Oly­kor még a szerző logikája el­lenére is, hogy rajtakaphatat- lanok legyünk! A stúdióban különös munka kezdődik. „Bűnügyi inzerte­ket”, feliratokat készítenek. Komlós Juci keze visszafelé forgatja az óra mutatóját. Ta- nay Bella titkos szerkezetű aj­tót hoz működésbe, Bajza Viktória fecskendőt tartó ke­ze az ajtó felé lendül • . . S valamennyire ráúszik a szí­nész neve. A nyolc női szereplő: Psota Irén, Komlós Juci, Drahota Andrea, Farkas Gabi, Bajza Viktória, Tanay Bella, Náray Teri, Görbe Nóra. Szémann Béla venni — közölte a cég vezető­jével. — Sajnos, ebben a pillanat­ban nincs. — És nem tudja véletlenül, hogy hol lehet ilyen típusút venni? — Sajnálom, de ön a ten­gerparton nem talál Ferrarit. Ezek a kocsik nagyon ritkán kerülnek forgalomba. Néha szezon végén el lehet csípni egyet-egyet, de ritka az ilyen alkalom. — Ha más gyártmányú ko­csi érdekelné, tudnék javasol­ni egy rendkívüli alkalmi vé­telt. Mercedes 300 SE. Nagy­szerű kocsi. Teljesen új. Alig harmincezret futott.. Egy gaz­dag argentin szarvasmarha- tenyésztő tulajdona' volt. A fickó szerette a kocsikat, a Mercedes cég ezt megrende­lésre készítette. Tizenkétezer dollárba került. Európában akart vele utazgatni, de rulet­ten elvesztette minden pén­zét, sőt féláron el kellett ad­nia a kocsiját is. MacAreck figyelmesen meg­nézte a kocsit, bekapcsolta a motort is. — Rendben van. Megve­szem a kocsit. Igaz, a Ferrari­ről álmodoztam, de ez sem rossz gép. Az amerikai elővette zse­béből’ a csekkfüzetet. — Hétezer dollár, az har­mincötezer új frank —mond­ta és kezdte kitölteni a csek­ket. — Bocsánat uram — mond- ta zavartan az eladó. — Elv. bői csak a régi ügyfeleinktől fogadunk el csekket. — Furcsa szokás ez Európá­ban. Nálunk, az Egyesült Ál­lamokban mindenütt csekkfü­zet segítségével veszünk és el­adunk. Ez a esek a Crédit Lyonnais bankfiókjába szól, Nizzában. Elküld egy fiút, és az hozza a pénzt. — önnek igaza van uram, csakhogy ma szombat van. Ilyenkor már mindelv bank zárva. Holnap vasárnap van, holnapután hétfő — a bankok ünnepnapja. Csak kedden tu­dom beváltani a csekket. — Komolyan mondom, nem tudom mit tegyek! — az el­adó zavarban volt. Nem min­dennap akad olyan vevőre, aki hidegvérrel, alkudozás nélkül fizeti ki az árat. — Sajnálom, mert valóban tetszik a kocsi. A kereskedő döntött. — Kockáztatok — mondta. — Tessék, a kocsi kulcsa és a papírok. Már ki van töltve, kérem írja alá. És sok szeren­csét hozzá. Az amerikai elővette a csekket, átadta, majd kive­zette a kocsit az utcára, és elszáguldott. Nizza utcáin ke­rengett vele. Egy használtau­tó-kereskedő kirakata előtt állt meg, ahol szép, vörös szí­nű kocsi volt a kirakatban, sport Ferrari. Mister Mac­Areck megállt az üzlet előtt és bement. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents