Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

% A síelés családi hagyomány Bemutatjuk Gótxy Antalt, as SIC háromszoros magyar bajnok síelőjét Örömmel hallottuk, hogy az STC fiatal versenyzője a mi­nap három országos bajnok­ságot nyert. Ezért szeretnénk közelebbről is bemutatni ol­vasóinknak. Az STC klubház­ban beszélgettünk a szimpa­tikus fiatalemberrel. — Először is gratulálunk az eredményedhez és szeretnénk, ha egy bemutatkozással kez­denéd! — Köszönöm a gratulációt. Budapesten születtem 1955- ben. öten vagyunk testvérek, én a legfiatalabb. A síelés ná­lunk családi hagyomány. Ti­zenkét éves koromban — akko­riban a síszakosztály elnöke a legidősebb fivérem volt — vitt el az Újpesti Dózsához. Ti­zennégy éves koromtól ver­seny zek. — Miért a lesiklást válasz­tottad? — Nem kellett választanom. Adott volt, hiszen a Szabad­ság-hegyen lakunk és kis ko­romtól hozzászoktam, hogy „gyerünk, tegyük fel a lécet és neki a lejtőnek.” — Ifjúsági versenyzőként milyen eredményeid voltak? — Nem nyertem ifjúsági bajnokságot! Helyezéseket ér­tem el. Tulajdonképpen ez az első kiugró évem. — Az edzésről, ha monda­nál néhány szót! — Hetente öt alkalommal edzek. Ebből három váloga­tott-, kettő klubedzés. Az idén nagyon jól fel tudtam ké­szülni, jó formában érzem ma­gam. — Milyen eredményre szá­mítottál Kékestetőn? — A műlesiklásban titkon reménykedtem. De arra, hogy három országos bajnokságot nyerek, semmiképpen nem gondoltam. Nyiíány a Czabán Samu téren Sxepesi György a né*ók között Ma újra pályára lépnek az NB II-es labdarúgócsapa­tok. A Középcsoportban magabiztosan vezet a Volán — 4 ponttal előzi meg a SZEOL-t —, s a Czabán Samu téren nem titkolják, hogy szeretnének ebben az esztendőben be­jutni az NB I-be. A Bgy. SE gárdájának a bajnokjelölt ellen kell helytállnia. Az ellen a Volán ellen, amely . 12 mérkőzést nyert, 29 pontja van és mindössze 11 gólt kapott. A mai mérkőzést megtekinti Szepesi György az MLSZ el­nöke is. A Volán 10 nappal a rajt előtt érkezett haza a Szovjet­unióból. Káló Pál vezető edző igen hasznosnak ítélte a túrát. — Nemcsak kispályás tornán szerepeltünk Moszkvában, de 7 nagypályás mérkőzést is vívtunk Moszkvában és Grú­ziában, I. és II. osztályú csapatokkal. Bár negatív volt a portya mérlege — egyszer nyertünk, két vereség és négy döntetlen mellett —a találkozók jól szolgálták a felkészü­lést a bajnokságra. Kitűnő pályákon, nagyszerű gyepsző­nyegen játszottunk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy játékosanyagban még erősödött is a Volán, akkor nagyon is jogos az optimizmus, hogy a magyar labdarúgás élvonalába kerülnek. Megtudtuk Káló Páltól, hogy Sebők leszerelt a katonaságtól és leiga­zolták Tatabányáról a valaha szebb napokat látott Juhász Pétert. (Szó volt arról, hogy már a Bgy. SE ellen bizonyít.) — Nincs még csapatom, mert Hajdú, Menyhárt és Ké­kesi sérüléssel bajlódik. Csak a mérkőzés előtt jelölöm ki a pályára lépő 11-et A főpróbánk a Kossuth KFSE ellen elmaradt, mert sártenger volt a pályán, de gondoskodtunk ellenfélről. A Köteles SE éllen 3—0-ra (0—0) nyertünk, 's mindenki bizakodva várja a nyitányt. — Neh.éz ellenfélnek tartom a Bgy. SE-t. Tavasszal, mi tagadás némi szerencsével nyertünk 2—1-re Balassagyar­maton, s most ennek a találkozónak a tapasztalatait, no meg az ellenfél pesti találkozóin alkalmazott taktikáját elemezve, készültünk. Szoros mérkőzésen győzelmet várok, mert szakosztályunk célkitűzése nem változott: fel kell jut­ni az NB I-be! Ehhez pedig meg kell nyernünk a hazai mérkőzéseket. Szokács László Röviden A magyar olimpiai labda- kőzésig a támadósor rúgó-válogatott ellen készülő- tása. dő román olimpiai csapat ^ visszaérkezett jugoszláviai tú­rájáról. A válogatott három mérkőzést játszptt: a Hajdúk Splittei 1—1-re végzett, az OFK Kikindát 1—0-ra verte, a Crvena Zvezdától pedig 2—1 arányban vereséget szen­vedett. — A csapat fő hiányosságát a vérszegény támadósor je­lenti — mondták a csapat szakvezetői visszatértük után. — nincs az együttesben gól­veszélyes csatár. Sürgős fel­feljaví­— Kiegészítő sportágad? — Vízisíelni szoktam és egy óbudai kispályás labdarúgó­csapatban játszom. — Hogyan kerültél az STC- hez? — Báhkúton egy országos verseny közben keresett dr. Korschmáros Tamás, az STC síszakosztályának .elnöke, hogy szeretne leigazolni a sal­gótarjáni egyesülethez. Akkor már a Dózsánál rebesgették, hogy megszüntetik a szakosz­tályt. Tamás elmondta, hogy a hagyományos sífutószakág mellett szeretnék az STC-nél az alpesi szakágat is megho­nosítani. Tetszett az ötlet, így kerültem Csiszár Istvánnal és Csortos Nándorral a klubhoz. — Iskolába hova jártál? Je­lenleg hol dolgozol és van-e hobbid? BRG-ben dolgozom, mint mé­rőtechnikus. Hobbim? A sí­elésen kívül minden, ami az elekronikával kapcsolatos. — Családalapításra gondol­tál már? — Katonaság előtt állok. Egyelőre nincs szándékomban megnősülni. — A legközelebbi verseny? — Az Európa-bajnokságra készülünk a válogatottal. Sze­retnék jó eredményt elérni. — További sok sikert kívá­nunk! Sz. a. Kenny Roberts kaliforniai motorversenyzőt egy japán klinikán megoperálták. Ro­berts az iwatai körpályán új Yamahájának tesztpróbája so­rán bukott és belső sérülése­ket szenvedett. A legsúlyo­sabb a lépszakadás volt, de a műtét jól sikerült és Ted Otto, a Yamaha cég amerikai képviselője közlése szerint há­rom hétig marad kórházban a világhírű versenyző, az 500 adat: a magyarok elleni mér- kcm-es világbajnok. Sí Bronzérmes az STC női vallója Kékestetőn rendezték meg az elmúlt napokban a felnőtt sífutók országos bajnokságát. A női csapatversenyben a Sal­gótarjáni TC-t Kékesi Erzsé­bet, Telek Olga és Hronyecz Tünde képviselte. Csapatban az ötödik helyen végeztek, míg a sífutóváltóban bronz­érmet szereztek a BKV Előre és a Vasas mögött. — Középiskolába, a Puskás Tivadar Távközlési Techni­kum és Szakközépiskolába jártam, majd elvégeztem a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolát. Jelenleg a\ cfényi Mikszáth iskola tanu­Sakk Cserháfsurányi sikerek A balassagyarmati járási úttörőelnökség és a járási sportfelügyelőség az elmúlt napokban Balassagyarmaton rendezte meg az úttörők és kisdobosok járási úttörő-olim­pia sakkversenyét. Csapat- versenyben a fiúknál 10, míg a lányoknál 4 csapat ver­senyzői ültek asztalhoz, hogy a kockás táblán összemérjék tudásukat. A fiúk közül a cserhátsurányi iskola csapata bizonyult a legjobbnak. Má­sodik helyen a magyarnándo- ri, harmadik helyen pedig a nagylóci pajtások végeztek. A lánycsapatok szellemi torná­jából, a fiúkhoz hasonlóan a cserhátsurányi hármas került az élre. A jelképes dobogó második fokára az őrhalmi, harmadik fokára pedig a szü­gyi csapat tagjai állhatták fel. Az úttörő fiúk egyéni ver­senye mindkét korosztályban cserhátsurányi sikert hozott. Az I. korcsoportban a 7—8. osztályosoknál 18-an mér­kőztek a helyezésekért. A győzelmet Magos Zsolt cser­hátsurányi pajtás szerezte meg. Második Kiss Bertold a szécsényi Mikszáth, harmadik Gál Pál az őrhalmi iskola ta­nulója. Az 5—6. osztályosok népes mezőnyében Roskó Jó­zsef cserhátsurányi pajtásé lett az aranyérem. Ezüstér­mes Szoó Róbert, a nógrád- kövesdi iskola tanulója, bronz­érmes Kiss Valentin, a szé­lója. A lányok egyéni versenyé­ben az első korcsoportban ti- zenketten adták le nevezésü­ket. A győzelmet Boda Éva érsekvadkerti pajtás szerezte meg. Második Bucsúnszki Zsuzsanna Nógrádkövesd, har­madik Miskolci Zsuzsanna Drégelypalánk. A II. korcso­port érmesei: 1. Kovács Edit, Érsekvadkert, 2. Dervaderics Anna, Cserhátsurány, 3. Ka­csári Eleonóra, Bércéi. A kisdobosok csapatverse­nyét a herencsényi pajtások nyerték, megelőzve a terényi- ek csapatát. A 23 kisdobos fiú közül Blaskó Endre berceli pajtás vehette át az első helyezésről tanúskodó oklevelet. Második Varga Gábor Magyarnándor, harmadik Percze István Var- sány. A járásban a kisdobos lányok körében is népszerű a sakkjáték. A nemes szellemi sportban tízen mérték össze tudásukat. A legtöbb pontot. Sámmel Mária varsányi kis­lány gyűjtötte össze. Má­sodik Istanovszki Júlian- na, Herencsény, harmadik Mohácsi Andrea, Bércéi. Rejlvénypályátat Ki mit tud a sportról ? Az I. forduló kérdései: 1. Mikor és hol adták át az 500. aranyérmet a magyar ökölvívás egyéni országos bajnokságának döntőjében és ki nyerte? 2. Ki képviselte hazánkat birkózásban az első újkori olimpián és milyen eredménnyel? 3. Ki szerezte a magyar cselgáncsózók közül az első EB-érmet? 4. Súlyemelésben a magyarok közül ki szerezte az első VB-aranyérmet? A megfejtések beküldendők február 23-ig, a szerkesztő­ség címére: 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. A helyes megfejtők között könyvutalványokat sorsolunk ki. A nyer­tesek névsorát, a helyes válaszokat és a II. forduló kérdé­seit jövő vasárnapi számunkban közöljük. A nyereménye­ket postán küldjük! Egyesületi élet Évzáró közgyűlések A jövő héten Nógrád megye leti ülések időpontja: Somos- 19 községi, üzemi és tsz sport- kőújfalui SK 15.30;^ Szarvas­egyesületében rendezik meg az gede SK 16.30; Dejtár Tsz SE, évzáró közgyűléseket, ahol az idei tervek is napirendre ke­rülnek. Hétfőn 14.30-kor a Bányagépgyár 16.30-kor a Síküveggyár, 17 órakor a Kis- hartyáni Tsz SE rendezvényé­re kerül sor. Másnap 16.30- kor a Nógrádterv SE, február 21-én 17 órakor a Kazár KT SE tartja közgyűlését. A február 24-i sportegyesü­Érsekvadkert Tsz SE, Cser­hátsurány Tsz SE, Nógrád- marcal Tsz SE 17 óra; Egy- házasdengeleg Tsz SK, Nóg­rád HSE, Nógrádsáp, Tarna- völgye Tsz SE (Szilaspogony) 18 óra; Kálló Tsz SE és Mátraszőllős Tsz SE 18.30 óra. Február 25-én a Vizslás FSK 10, a Nógrád Tsz SE 14 óra­kor rendezi közgyűlését. Labdarúgás Kolozsvárott javuló formában CFRUuj—STC 3-3 (2-0) Kolozsvár, 9500 néző, v.:Se- renescu. Az STC harmadik romániai mérkőzésén mindkét együttes nyílt sisakkal játszott. A vál­tozatokban bővelkedő találko­zón szünetig nyílt küzdelem­ben helyzeteit a hazai együt- F. és Bíró. tes tudta kihasználni. Telegán a 23. Lelenu a 32. percben lőtt góljaival vezetést szer­zett. Szünet után a tarjáni csatárok. Bíró és Berindán góljaira Bakos válaszolt, s így újra nyílt volt a küzde­lem. Az STC a sikeres hajrá­ban jó játéka dacára csak az utolsó percben tudott egyen­líteni. Kajdi kapáslövése kö­tött ki a kolozsvári Jjiálóban. Jó: Kajdi, Répás, Kovács Szombaton: Salgótarján— Rekortál-Szalonta 2—1 (2—0). Szalonta, 2500 néző, v.: Be- recz: G.: Bíró és Kajdi. m. I. Több a minősített sportoló Elkészült a Nógrád megyei sportolók minősítési névjegy­zéke az egyéni sportágakban az 1978-as teljesítmények, eredmények alapján. Az elő­ző évinél kilenccel több, ösz- szesen 64 első osztályú spor­tolója van jelenleg a megyé­nek. Az aranyjelvényes ifjú­sági sportolók száma 28-ról Edzőink külföldön Sydney, Bengliazi, Kairó, Madrid, Havanna ••• A jelek szerint a labdarúgóvilág ismét fel­fedezte a magyar szakembereket. Jó néhány esztendővel korábban valóságos versengés folyt a magyar labdarúgóedzőkórt. Bukovi Márton, Sós Károly, Szűcs György, Etnber József, dr. Kalocsay Géza, Volentik Béla és társai valóságos „futballtörténelmet” csinál­tak, ott, ahol megbízatást kaptak. Mostanában ismét keresettek a magyar edzők, s örvendetes módon a külföldiek nemcsak keresnek —, hanem találnak is. Vagyis sorozatban kapnak engedélyt korábbi ismert szakemberek, híres játékosok a mű­ködésre. Jelenleg a válogatott játékosok egész sora tanítja a „szakmát” nem is akár­milyen távol a hazától és nem is akármilyen együttesnél. A jelenleg külföldön dolgozó magyar ed­zők: Ausztrália: Géléi József. Ausztria: Baróti Lajos, Illovszky Rudolf. Egyiptom: Bundzsák Dezső, Hidegkúti Nándor. Irán: Gombos Ist­ván. Kuba: Ivanics Tibor. Kuwait: Göröcs János. Líbia: Albert Flórián, Götl Béla, Kertész Tamás. Nigéria: Szolíár. La jós. Spa­nyolország: Szusza Ferenc. Kongói Népi Köztársaság: Sári Géza, A nevekből nem is hangzana rosszul egy csapat: Géléi — Gombos, Bundzsák, Ivanics — Hi­degkúti, Bartói — Kertész, Göröcs, Albert, Szusza, Illovszky. A futballvilág újabb magyar edzőket kér, Algéria, Marokkó, Nigéria is igényt jelen­tett be. Sőt, nem is olyan régen az indonéziai szigetvüágból MakaSszar Dél-Sulaveszi (volt Celebesz) kormányzója is megkereste ez ügyben a Magyar Labdarúgó Szövetséget. Milyen is egy távolra szakadó edző tevé­kenysége? Géléi József október elejétől dolgozik Sydneyben az St. George B. S. C. klubnál. Egy húzással megnyerte a klubvezetők szí­vét: — Kis kluboknál kezdtem játékosokat ke­resni — mondotta Géléi. — Rátaláltam egy 190 centi magas kapusra, jóformán semmit sem kellett fizetni érte. Edzőmérkőzést ját­szottunk az ausztrál utánpótlás válogatot­tal, 2—2 lett, a kapus bizonyult a mezőny legjobbjának. Rudi Gutendorf, az ismert nyugatnémet szakember, az ausztrál váloga­tott edzője máris behívta a keretbe. Szóval egy válogatottba került játékos szerzése — jóformán ingyen, nem jelent rossz rajtot, 44-re, az összes minősítetteké 883-ról 901-re nőtt. Ezúttal először került nógrádi súly­emelő — Valkai József — az I. osztályúak közé. A túlnyo­mó többséget az 50 sakkozó és a 8 rádióamatőr jelenti. A minősített sportolók közül a teniszezők, a cselgáncsozók, a tájfutók és a vívók létszáma emelkedett jelentősen, a sport­lövőké, az atlétáké és a te- kézőké összességében viszont erősen csökkent. Háromszor annyi — 18 — ugyanakkor az aranyjelvényes ifjúsági atlé­ták száma, mint eddig. A me­gyei TSH módszertani cso­portja 15 egyéni sportágban végezte el az összesítő érté­kelést. Sportiskolás bravúr Megérkezett a MASZ-ból a sportiskolái utánpótlásneve­lő atlétikai szakosztályok 1978. évi értékelése. A mér­leg ragyogó Nógrád megyei sikerekről számol be. Az ér­tékelés négy mutató rangso­rolásával történik. A sportis­kolás ellenőrzőverseny, a serdülő 13-14 évesek és 15-16 évesek bajnoki eredményei és az egy edzőre jutó minősített versenyzők százaléka alapján külön-külön rangosorolják a szakosztályokat. A rangsorban elfoglalt helyük után pontoz­zák a szakosztályokat és az így kapott pontok összege ala­kítja ki a végső sorrendet. A sportiskolák atlétikai szakosztályainak rangsorában első az STC, míg a Bgy. SE a sportági sportiskolák rangfc sorában lett első. , t

Next

/
Thumbnails
Contents