Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-02 / 27. szám
Mit kell tudni a terenyei vízről 1 Porciók maróin alf” fauacc7al icloICK „llldidlll dn IdVdddídl A munkáslakta nagyközség . déli lakóterületén, . Kistere- nyén, évek óta gondot okoz a lakosság körében az Időnkénti vízszennyeződés, amelynek megszüntetését, okának kiderítését a nemrégiben lezajlott tanácstagi beszámolók után újra szóvá tették a tanácstagok. A nagyközségi közös tanács elnöke, Jelűnek Tibor, kis üvegeket tesz elém, amelyekben meglehetősen zavaros folyadék „képviseli” a terenyei vizet. Meglehet ezt szokni ? — A helyzet nem új, sajnos. Üj vonás legfeljebb csak az, hogy az emberek, ezelőtt nyolc-kilenc évvel, amikor beléptek a víztársulásba, s vállalták a 3200 forint társulási befizetést, nem gondolták, hogy éppen, mire ezt az összeget kifizetik, egyre súlyosabb gondot okoz majd a déli lakóterületen a szennyeződés mértéke. Van, aki így fo. galmaz —, s nem titkolom, nem esik jól az embernek —, hogy „igya meg a tanács ezt a vizet”. Kisterenye vízellátásában jelentős eredményeket értek el éppen a vízműtársulás segítségével az utóbbi években. Ma már teljesnek mondható a nagyközség terüle'én a vízellátás. A vizet azonban több helyről kapja a nagyközség. A problémás lakóterület a já- nosaknai víztározóból jut a vízhez, a többi terít let Nagy- bátony irányából, a fúrt kutakból. A nagyközség jelentősebb részén tehát nincs gond a víz minőségével, s a meny- nyiség is megfelelő. Nem úgy a „déli csücsökben”, a Rákóczi, Hurtyadi, Sallai, Kossuth, Árpád utcákban. Megközelítőleg mintegy két és fél ezer ember gondjáról van tehát szó. Mit tehet a tanács ebben a helyzetben? A Kisterenyei nagyközségi közös Tanács közvetlenül is felkereste minden esetben az üzemeltető Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot, de ugyanezt megtette jó néhányszor a terenyei társulás képviselője is. A jelzések alapján a vállalat mindenkor megvizsgálta a helyzetet, s a víz minőségét az illetékes egészségügyi szervekkel együtt fogyaszthatósági szempontból is felülvizsgálta. Megállapított tény, hogy a zavaros, időnként szennyeződött víz egészségre nem ártalmas, fogyasztható — más kérdés, bogy ki tud meginni, vagy mosógépes mosásra felhasználni teaszínű /izet? Vizet, amelyről azt tanulta mindenki, hogy „íztelen, szagtalan, színtelen folyadék”. .. Sokan ma már csak legyintenek, ha a terenyei víz kerül szóba. Másszóval ez azt jelenti, hogy az évek óta tartósan jelentkező gond megoldására nem látnak kivezető utat. A tanácson azonban nem ilyen borúlátóak. A megoldást meg kell találni, s ebben méltán számítanak a megyei vállalatra. A helyi tanács végre, hajtó bizottsága elé került jelentés, amelyet a kisterenyei víz- és csatornamű-társulat készített, egyebek között ezt tartalmazza: a vállalat, a jelzések alapján, több alkalommal elvégezte a csövek úgynevezett átmosását. Igaz, a munka elvégzésének időpontját nem közölték a lakossággal, s talán az is elképzelhető, hogy a panaszok égj* része éppen erre az időszakra vonatkozott. Egy biztos: a terenyei déli lakóterület két és fél ezer lakójának mielőbb jó ivóvízre van szüksége, s a megoldást is ilyen alapon kell megtalálni. De van7e olyan megoldás, amely ,a jánosaknai víztározóból szivattyúzással és szűréssel, megfelelő kezeléssel nyert víz állandó jó minőségét biztosítja? A tanácselnök arról is szót ejtett, hogy nyáron általában még rosszabb a helyzet, mivel a szabadon levő víz minősége a felmelegedés hatására tovább romlik. N*nn ritkán, bizony, pocsolyavíz íze van ennek a Iciyadék- nak. A Nógrád megyei Víz- éá Csatornamű Vállalatnál Pál- falvai Kálmán 1 igazgató és Heinz Frigyes főmérnök ad tájékoztatót a terenyei vízproblémáról, s arról, mit terveznek a gond végleges megoldásának érdekében: — Az íz- és szaghatás ellen mi semmit sem tehetünk — vélekedik az igazgató, ami más szavakkal fogalmazva azt is jelenti, hogy a vízminőséget a vállalat nem tudja jelentősen megváltoztatni. Ez, teljességgel érthető. Arról azonban mindenképpen gondoskodni akar, hogy a jelenleg is kifogásolt elszíneződés megszűnjék. Miről van tehát szó? A vízmű vezetői elmondják, hogy a jánosaknai tározóból nyert víz 150 milliméter átmérőjű, mintegy négy-öt kilométer hosszú vezetéken érkezik Kisterenye • déli lakóterületére. A közbeiktatott szűrő- és szivattyúrendszerek megfelelően működnek — ezt ellenőrizték. A vasiszap a csövekből kerül — a szakemberek véleménye szerint — a terenyei poharakba. A csőrendszerben bekövetkezett eliszaposodást egy megfelelő, s máshol már jól bevált módszerrel kívánják megszüntetni. A sorozatosan jelentkező gondok nyomán a vállalat felvette a kapcsolatot a pécsi vízművel, ahol egy mechanikus eljárást alkalmazlak a hasonló gondok elhárítására. A pécsiek olasz rendszere 'ói vizsgázott Győrött — erről e sorok írója is tanúságot tehet —, s az úg/r.evezett marószerszámos eljárást a tavasszal Kister i.iyéu Is alkalmazzák majd a pécsi szakemberek. A megállapodás —, ahogy mondani szokás — tulajdonképpen „sínen van”. Nyilván az eredmény sem marad el. T. Pataki László Az idei évben a minőség javítását tűzték célul Mohorán a „DROGUNION” Gyógynövény! el vásárló és Forgalmazó Közös Vállalatnál. Mivel termékeik 70 százaléka tőkésexportra kerül, szükség is van erre, mert a világpiacon csak így lehet versenybe maradni. A képen Mikus János üzemvezető és Kardos Károly telepvezető a rostáról lekerült mustármag minőségét ellenőrzi. — bábel-felv. Nyűgbe vetett termékváltás Erdő zsivány nélkül, termék haszon nélkül fityfenét sem ér — forgatjuk ki a régi mondást. El is hangzik mostanában sűrűn a jelszó: szüntessük meg a hasznot nem hozó — gazdaságtalan — termékek gyártását, s foglalkozzunk helyettük olyan portékákkal, amelyekért dől hozzánk a pénz a vevőktől. „Egyszerű a dolog — gondolhatja például Jani bácsi — mi a csudának vesződtek eddig is a gyárak olyan munkákkal, amikre ráfizettek?” Azzal félreteszi az újságot, fogja a kapáját, s megy dolgozni. Ám a munka hevében eltörik a kapa. Nosza irány a bolt, venni sebesen egy másikat, mert nem állja a henyélést Jani bá’. El is talpal a vaskereskedésbe, és... ekkor jön i a bökkenő. Nincsen kapa. „Az áldóját! — vakargatja tarkóját az öreg —, hát már ez is hiánycikk? Ilyen egyszerű szerszámot se tud eleget gyártani az ipar?” És hazáig békétlenkedik. Nem is tudja, hogy az az elv okozta a bosszúságát, amelyiket reggel az újságot olvasván ő maga is „szentesített”. Az egyszerű szerszám egyfelől nem is olyan egyszerű, másfelől meg éppenséggel nem tartozik a legtöbb hasznot hozók közé. Megyénk legnagyobb üzemében, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben például, ahol — többek közt — kapákat készítelek, akad néhány olyan termék is, aminek jobban örülnek a gyáriak. Ugyanis az „egyszerű szerszámot” — és a famíliájába tartozókat: horo- lót, villát stb. — igen nehéz körülmények között állítják elő. Mert ez a munka nagy terhet ró a dolgozókra. „Lasz- szóval»kell fognunk az embereket — jegyezte meg tréfásan egyszer az egyik ottani yezető —, de ha van vállalkozó, az sem mindegy, milyen.” A kapakovács-mester- séget csak a szakma „művészei” űzhetik. Három millimé- ternyi - vastagságúra nyújtani a vasat — ezt a tudományt nem adják ingyen. Évekig kell — a szó valódi értelmében — izzadni a kalapács mellett, amíg olyanná formálódik az acél, amilyenné az iparos kívánja. „Művészkovácsnak” pedig nincs bővében a gyár. És ami a hasznot illeti: a kapákért kapott pénzről nem mondhatiuk el, hogy széles áradatban hömpölyög befelé a gyár kasszájába. Ellenkezőleg: szűk erecskében csörgedezik. Aligha lövünk bakot, ha azt mondjuk: az üzem vezetői nem esnének búskomorságba amiatt, hogy föl muszáj hagyniuk a kapagyártással. Sőt; talán kapva kapnának az alkalmon, ha a szlogant; „megszűntetni a gazdaságtalan terméket”, szó szerint értelmezhetnék. Ám nem tehetik — szerencséjére (a természetesen csak képzeletbeli) Jani bácsinak. • Nem tehetik, mert profilgazdái a kapának, hordónak, villának, egyszóval: szerárunak. Pedig a meglevő embereiket, gépeiket nyereségesebb portékák gyártására is tudnák használni ; győznék megrendeléssel is, anyaggal is. A nem túl gazdaságos termék melletti „hűség” tehát korántsem rugalmatlanságból, szűklátókcrű- ségből táplálkozik. Hanem abból, hogy a szerárugyártás nyűgét egyik kisebb üzem sem siet a nyakába venni, mert ami bajos a nagynak, az nem megy simán a kicsinek se — vélekednek. Mindebből kiviláglik, hogy bármennyire konstruktív tartalommal bír is egy irányelv, a valóság — amilyen rakoncátlan — nem hajlandó sémákhoz igazodni. így hát a termékváltást számon kérni akkor, ha arra nincs — ésszerű keretek közt — lehetőség, olyan beszéd volna, mint mikor nincs kenyér, mégis azt mondjuk, karéjt mess. molKonkrét vállalások • •. Összhangban a fő feladatokkal! Fontos teendőkről cseréltek véleményt nemrégiben a ZIM salgótarjáni gyárának brigádvezetői tanácskozásán. Év eleje lévén, szóba kerültek a múlt esztendő eredményei, fiaskói, s az idei legfontosabb teendők. A főmérnök a múltról szólván elmondta, hogy a gazdasági terv teljesítése 1978-ban nem sikerült. Nem fejlődött kellőképp a termelékenység, csorbát szenvedett a kiviteli előirányzat, kevés volt az előrelépés munkaszervezésben, sok volt ellenben a selejt. Annak dacára, hogy a gyár szocialista brigádjainak többsége jelentősen túlteljesítette vállalásait, termelési eredményekben számottevő a gyár lemaradása, és nem megfelelő a munkafegyelem, a munkaidőkihasználás. A bajok kiküszöbölésében sok teendő hárul idén a szocialista munkáscsapatok első embereire. A célok valóra váltásában ugyanis nagy szerepe van a munkaversenynek, a brigádmozgalomnak. Természetesen csak úgy, hogy a vállalások a legfontosabb föladatok teljesítésére irányulnak. Olyan fölajánlásokat kell tehát tenni a kollektíváknak, amelyek a tervszerűbb, takarékosabb termelést, gazdálkodást szolgálják, a hatékonyabb, fegyelmezettebb munkára ösztökélnek. Lényeges, hogy a brigádok minden egyes tagja értse világosan a célokat, legyen tisztában avval, milyen konkrét teendőket ró őrá a kollektíva elhatározása, mit vár tőle a gyár, közvetve pedig a társadalom. Az önkéntes versenymozgalom idáig is mérhetetlenül sokat segített az üzem előtt levő célok, tervek megvalósításában. A munkásközösségek a jövőben is meghatározó szerepet töltenek be a tervteljesi- tésben, ezért rendkívül fontos a mozgalom erejének a legfontosabb célokra történő összpontosítása. Ám nem hanyagolható el a kulturális tevékenység sem. A tavaly érvényre jutó versenyszabályzat erre vonatkozólag is egyéni fölajánlásokat írt elő. A jövőben fokozni muszáj az ösztönzést a szakmai továbbképzésre, a szakközépiskola elvégzésére. Lényeges cél, hogy a dolgozóknak a közösségi, a gyári gondok iránti érzékenységét a művelődés által is fejlesszék az ebben illetékesek. Az emberi föltételek megléte melett nélkülözhetetlen a termelés anyagi föltételeinek megteremtése. Ezt emelte ki a tanácskozáson fölszólalók legtöbbje. Molnár István A hivatalos jegyzőkönyvek szerint, miket az idő tájt pötyögtetett le botladozó mellényúlásokkal valaki, néhány nap híján évtizede áll fenn a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregysége. Múlt évi termelési értékük meghaladta a kétszázmillió forintot, összlétszámúk majdnem hétszáz. Közülük — miként ez a minapi létszámjelentésből megállapítható — ötszázkilencvenegyen vesznek részt a szó szerint értelmezett termelőmunkában. Sok ez, vagy kevés? Ha a kérdés első részére adnánk igenlő választ, s mondanánk: némely más profilú termelőegységben ennél lényegesen kevesebben állítanak elő a mátranovákiakétól nagyobb értéket, kirekeszte- nénk e sorok közül az igazságot. Hiszen az ő feladatuk bonyolult, roppant munkaigényes és mind nagyobb hozzáértést igénylő acélszerkezetek — közöttük példaként a prágai metró tartóoszlopai, vagy a veszprémi házgyár darupályája —, emelőberendezések — mint a százharminc tonnás teherbírású, szakmai berkekben óriásnak titulált öntődaru —, s meglehetős gyakorisággal más rendeltetésű, egyedi darabok legyártása. Valaki úgy fogalmazott: égető, évről évre növekvő népgazdasági igényeket elégítenek ki. S bár kormányrendeletek fogták vissza a túlburjánzott beruházási kedvet, a Nógrád .-széli falubélieket ez nem zavarta: valamennyi, kormány által kiemelt nagy építkezés, rekonstrukció munkálataiban részt vesznek. Sok hát a létszám, vagy kevés? Nem hirdetnek, nem állnak sorba Mátranováki példák és tapasztalatok Molnár Mihály, a gyáregység igazgatója pillanatnyi habozás nélkül válaszol: — Kevés, meglehetősen kevés. Még legalább háromszáz munkáskézre lenne szükségünk, hogy valamennyi igen fontos megrendelésnek eleget tudjunk tenni. Tamáskodva nézek rá, félbe is szakítanám, de nem kell, mert e további szavait jegyezhetem ki később jegyzetfüzetemből : ;— Jól tudjuk, érvényesülnie kell a hatékonyságnak, fel kell tárni a belső tartalékokat, nagy gondot kell fordítani a gépek, termelőberendezések ésszerű kihasználására, egyszóval, a jó gazdálkodásra. Nem állítom. hogy nincsenek még kiaknázatlan lehetőségeink, de a jelenlegi körülmények között már a maximum határán vagyunk. A megrendelések pedig csak jönnek, jönnek. A minap kezdtük meg a paksi atomerőmű részére készülő nehéz- acél-szerkezetek gyártását, a múlt évben soron kívül futottak be —.miniszteri szignóval — a Dunai Vasmű új konvertercsarnokához szükséges berendezések és az Ózdi Kohászati Üzemek rekonstrukciójához kellő szerkezetek elkészítésére vonatkozó utasítások. Nemet mondani nem tudunk, s nem is akarunk. De hogy minden igényt kielégítsünk. ahhoz ismételten, munkáskéz kell. Célkitűzéseink szerint 1987-re létszámunknak el kell érnie az ezret. — Miképo? — Nem hirdetünk, nem állunk sorba a munkaerő-közvetítőnél, nem csábítunk, nem kunyerálunk! Önerőből „állítjuk elő” szükségletünket... Gyárunkba tizenkilenc községből járnak be dolgozók, s a vonzáskörzetben kilenc "általános iskola működik. Valamennyivel immáron évek óta kitűnő kapcsolatunk van. Magyarázzam tovább, honnét az utánpótlás, s honnan tudjuk majd a létszámot felfejleszteni?! A tényék kedvéért azért megemlítem, hogy jelenleg hatvannégy szakmunkástanulónk van, s a gyáregységben a harminc év alattiak száma háromszáznyolcvan ! — S biztos — vetem közbe —, hogy közülük mind- ahányan a Ganznál is horgonyoznak le? Az igazgató csak mosolyog és — magyaráz. Elmondja: valamennyi tanulóval szerződést kötnek, ami azt jelenti, hogy havonta ötszáz forinttal több pénzt „keresnek”, mint más társaik. Ha felszabadultak, a hegesztő-, a vasszerkezeti lakatos és a forgácsolószakmabéliek négyezer forint beilleszkedési támogatást kapnak, s ezt követően a gyáregység ifjúsági takarék- betétkönyvet nyit számukra, amibe havonta háromszáz forintot helyeznek el. Teszik mindezt öt éven át, s akkor az övé. — Nem túl sok a jóból? Birja ezt a gyári kassza? — Eddigi tapasztalataink szerint minden „befektetett forint” busásan megtérül. S még más haszna is van: elmondhatom, nagyban hozzájárul az igazi; a dolgos, a harcos, a segítő szellemű, a feladatokat értő és megérte kollektíva kialakulásához. Ezt pedig nem lehet pénzzel mérni. — Eddig csak fiatalokról beszélt... — Felnőtt dolgozóink is megtalálják nálunk a számításukat, mit bizonyít az elenyésző fluktuáció. Egyébként valamennyi nálunk jelentkező új fizikai munkás kétezer forintot kap tőlünk, azzal a kikötéssel: dolgozzon nálunk egy évet. Persze, ha közben kilép, ezt köteles visz- szafizetni. Jótékonysági vállalat mi sem vagyunk! Munkaerő hát van >— s az igazgató szerint, lesz mé | több i?. S ez még nagyobb felelősséget ró rájuk, vezetőkre, hiszen ezzel bánni, ésszerűen gazdálkodni nem kis dolog. Mondom is ezt neki. — Nálunk lógó ember nincs! Még a műszakpótlék bevezetése előtt a forgácsolóüzemben már bevezettük a három műszakot, de nemcsak tessék-lássék módon! Nézzen be hozzájuk éjszaka! Egyetlen üres gépet sem látna. Pedig — hangsúlyozom, mindezt dicséretképpen — az ott dolgozók átlagéletkora még harminc sincs! Fiatalok a vezető mérnökök, fiatalok a munkások. És tudnak dolgozni. — Ezek szerint önöknél minden rendben van? Nem panaszkodnak, s csak a még jóval több akarásához kívánnak több embert. Mind a négy üzemben rendben mennek a dolgok. — Néha élünk a munkaerő átcsoportosításának lehetőségével is, bár mi — lehet, sajátos felfogásunk szerint — inkább a munkát csoportosítjuk át. Példaként: a múlt esztendőben az acélszerkezeti üzem olyakkora pluszmegrendelést kapott, az előbbiekben utaltam már rá, hogy annak képtelen lett volna eleget tenni.. Mi volt a megoldás? A daruüzem egynémely munkáját, a szerződő felekkel egyetértésben, későbbi időpontra toltuk ki. s ők is roppant részt vállaltak a másikak munkájából. A rugalmasság hívei vagyunk egyébként. s ez mindig megértésre talál. — Elégedett hát a gyárigazgató? — Az vagyok. — S a létszámszaporítás terve miatt ott „fent” nem üti meg a bokáját? — ... Négy nappal ezelőtt a pártbizottság és a nagyvállalat vezetőinek itteni tárgyalásán született meg a döntés: még ebben az évben megkezdik a gyáregység további, intenzív fejlesztését. Karácsony György NÓGRÁD — 1979. február 2., péntek
