Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
NÓGRÁD Pályaválasztók figyelmébe Mezőgazdasági szakemberképzés Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma, egész nap orvosi ügyeletét tartanak a Vöröshadsereg úti rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melleti kapun.) Kihívás a kórház számain a 11-20 as számtól a 11-25-ig. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. A Salgótarján városi lakosok az Ugyeletet csak a 28-00 számon hívhatják. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344.) ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskö üzletházban levő gyógyszertár látja el. Filmnapok falun Moldován Domokos rendező alkotásaiból láthatnak ösz- szeállítást — január I5-én, 18 órától — a karancslapujtői filmbarátok. A „Halálnak halálával halsz”, „Szerelmi varázslások” és a „Vankóné Dudás Juli” című rövidfilmek vetítése után a közönség személyesen is találkozhat a rendezővel. A filmankét az 1979- es „Filmnápok falun” rendezvénysorozat első előadása lesz. Importanyagmegtakarítás Új fűtőtestekkel gyártja az Idén a termoventiUátorokat a FÜTÖBER nagybátonyi gyáregysége. Az eddig használatos rézcsöveket az idei esztendő első felétől horganyzott acélcsövekkel váltják fel. Az új fűtőtestek alkalmazása technológiai szempontból előnyösebbnek ígérkezik, ezen túl számottevő importanyagmegtakarítást is jelent. Közművelődési eredmények. tervek A központi rendelkezések figyelembevételével az elmúlt évben a Nagybátonyi Községgazdálkodási Vállalatnál is megalakult a közművelődési bizottság. A vállalat 230 dolgozót foglalkoztat a nagybátonyi központban, illetve a környező települések elszórt munkahelyein. A dolgozók többsége naponta jár be munkahelyére. Az említett körülmények alapvetően határozzák meg a vállalatnál folyó művelődési tevékenységet, illetve a közművelődési bizottság törekvéseit, feladatait. A bizottság — a helyi sajátosságok ismeretében — elsősorban arra törekszik, hogy a dolgozók mindenféle tanulását a lehető legjobban elősegítse. Megszervezte — a gazdasági vezetéssel egyeztetve — a szakmai tanfolyamokat, például a szögbelövő, gépkocsivezető-oktatást, ösztönözte a dolgozók részvételét a politikai oktatás különböző szintű tanfolyamain, kapcsolatot teremtett a helybeli Bányász Művelődési Házzal, szeptembertől megszervezte a munkásakadémiát. A Kossuth Könyvkiadó bizományosától december közepéig 11 ezer forint értékű könyvet vásároltak. A munkahelyi letéti könyvtárak rendszerét azonban nem sikerült megvalósítani, s alkalmanként komoly gondot okoz a dolgozóknak a rendezvényekre, társadalmi ünnepségekre való mozgósítása. A vállalati közművelődési bizottság, ismerve az eredményeket és a hiányosságokat, a jövőben fokozott erőfeszítést tesz társadalmi kapcsolataink erősítésére, a szocialista brigádok tagjai kulturális vállalásainak segítésére. Az idei tanévtől az országban több helyen új típusú szakközépiskola indul. Ezek közé tartozik a ceglédi állategészségügyi szakközépiskola is, mely területi teendőket lát el, s így Nógrád megye is a körzetébe tartozik. Azok, akik az általános iskola elvégzése után itt folytatják tanulmányukat, négy év után érettségi vizsgát tehetnek és állategészségőr szakmában szakmunkás-bizonyítványhoz iuthatnak. Ezzel a végzettséggel mezőgazdasági nagyüzemek állattartó telepein, állategészségügyi állomásokon, állatkórházakban, oltóanyag- és tápszerkészítő Szécsény nagyközségben két éve tevékenykedik vegyesipari szerviz, öt dolgozóval. akik közül ketten üvegesek, ketten háztartási gépeket javítanak, egy pedig híradástechnikai készülékekkel foglalkozik. Nem csak településüket, hanem azon kívül 14 községet látnak el, meghatározott napokon járnak viA háztartási munka megkönnyítésére a tanácsi kereskedelmi vállalatok, az elmúlt esztendőben is bővítették a tartósított, valamint a kész- és félkész áruk forgalmát. Több mint 23 százalékkal növekedett megyénkben a gyorsfagyasztott élelmiszerek, ezen belül pedig 36 százalékkal a főzelékek forgalma^ Ételkonzervekből 60 százalékkal vásároltak többet a fogyasztók. Részt vállalt a jó eredmények eléréséből a vendéglátó vállalat^ is, amely ételforgalmát több mint 9 százalékkal növelte. Bővítette a gyermekélelmezést is, s ezzel lehetővé vált, hogy aránya a megyében elérje az országos, 36 százalékos átlagot. Egyes területeken, mint Balassagyarmaton ennek ellenéA közelmúltban művelődési bizottság alakult a Salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezetnél. A bizottság célja, hogy segítse a közművelődési határozat végrehajtását és szervezett művelődési lehetőségeket nyújtson a szövetkezet dolgozói számára. A bizottság gazdag programat álvállalatoknál, mesterséges megtermékenyítő állomásokon és higiéniai szakszolgálat területén_ helyezkedhetnek el az iskolát befejezettek. Természetesen, aki úgy érzi, hogy képességei többet érnek, sikeres felvételi vizsga esetén egyetemen, vagy főiskolán is tovább tanulhat. Nógrád megye azon községeiben, ahol a helyi gazdaság jelentős mértékben állattenyésztéssel foglalkozik, bizonyára többen vannak, akik szívesen választanák ezt a pályát. Az iskolára a többi oktatási intézményhez hasonlóan az általános iskolában lehet jelentkezni. dékre és a hibák mintegy felét a helyszínen javítják meg. A kollektíva elhatározta, hogy az idén brigádot alakit, mely részt vesz a szocialista munkaversenyben. Remélik, hogy a brigádmozgalom révén a hármas követelmény jegyében még jobban szervezhetik tevékenységüket. re sem megoldott még a gyermekélelmezés. Folyamatosan gondoskodtak megyénk tanácsi kereske-, delmi vállalatai az eléktro- mos meghajtású háztartási készülékek kínálatáról is. Az előző évhez viszonyítva tavaly porszívóból lí százalékkal, mosógépből 16 százalékkal, centrifugából 7 százalékkal értékesítettek többet. A lakáskultúra fejlődését is szolgáló villanybojlerből 45 százalékkal biztosítottak többet a vásárlóknak, bár a jelentkező igényeket még így sem sikerült maradéktalanul kielégíteni. Emelkedett a ruházati cikkek forgalma Is: több mint 6 százalékkal értékesítel ‘eV többet- tavaly, mint a megelőző évben. lított össze tudományos és ismeretterjesztő előadásokból, film- és diavetítésekből és hasonló programokból, melyekhez a helyiséget ízlésesen berendezett klub biztosítja. A napokban dr. Fancsik János főorvos tartott hangosított diaelőadást A tél folyamán még számos érdekes rendezvényre kerül sor. >\\\\\\\\\VV\\\\VV\V\\\\\\\\\\V\\\\\\\^^ Történet a A minap Győrből utaztam Salgótarjánba. A Győr—Budapest közötti vonalon hajdani gimnáziumi tanárommal találkoztam. Régen nem láttuk egymást, bőven akadt beszélget- nivalónk. Kérdezte, hol dolgozom, mit csinálok. A nagy beszélgetés közepette egy tizen, éves ifjú telepedett mellénk, s hirtelen így szólt kedves, ősz hajú, volt tanáromhoz: — Hány óra van, faterkám? Pista bácsi elővette zsebóráját, s higgadtan válaszolt: — Tíz óra lesz öt perc múlva, öcsi! Az ifjonc felháborodott. — Miféle beszéd ez, talán azt kellett volna mondanom, hogy bácsi? — Akkor fia- talemoernek szólítottam volna... — És ha azt mondom, bátyám? — Akkor fiamnak titulálom. .. — No, és ha urambátyámnak hívom? — így gúnyosan az ifjonc. Mire volt tanárom: — Akkor én uramöcsémnek szólítom. Megérkeztünk a Keleti pályaudvarra. A fiatalember leszállás előtt így szólt! — Köszönöm az oktatást! Pista bácsi erre már nem is válaszolt. Mielőtt elbúcsúztunk egymástól, szomorkás mosollyal kérdezte: — Megírod? — Igen — bólintottam. És nagyon szégyelltem magam, hogy fiatal vagyok. — móló — Szécsényi szolgáltatók A tanácsi kereskedelem forgalma számokban Bizottság a tttunkás művelőd és ért Naptár 1979. január 14., vasárnap. Bódog napja. A Nap kel 7.28 — nyugszik 16.18 órakor. A Hold kel 17.45 — nyugszik 7.45 órakor. •* 1979. jannár 15., hétfő. Lóránt napja. A Nap kel 7.28 — nyugszik 16.19 órakor. A Hold kel 18.43 — nyugszik 8.19 órakor. Százöt évvel ezelőtt, 1874. január 14-én született Komáromban és 1938-ban a Szovjetunióban halt meg Szabados Sándor újságíró, betegbiztosítási tisztviselő, a Magyar Tanácsköztársaság népbiztosa. Gazdag földbirtokos család gyermekeként 16 éves korában, 1890. május 1-én ott menetelt a komáromi munkások hatalmas felvonulásán. Két évvel később már Becsben és Lipcsében szervezett szocialista tanulóköröket és tagja lett a munkásképző egyletnek. 1893-tól Budapesten a szocialista diákok egyik szervezője és a Népszava munkatársa. Megírta A magyar nép kátéja című brosúráját, amely 1899-ben jelent meg; e bátor hangú Írásáért másfél évi fogházra ítélték, de az esküdtszék felmentette. Több évet töltött Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, s megismerkedett a külföldi munkáspártokkal és vezetőikkel. Amikor a Népszava napilap lett, a laphoz került, az újság politikai rovatvezetőiéként és tárcarovat-szerkesztő- jekénL Alig egy év után, 1906-ba n, baloldali nézetei miatt összekülönbözött a szociáldemokrata párt több vezetőjével, s ekkor otthagyta a Népszavát, munkásbiztositó pénztári tisztviselő lett. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos, az ismeretterjesztés és tömegpropa- gazda vezetője, a Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja. A népbiztosok perében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de fogolycsere útján kikerülhetett a Szovjetunióba, ahol kulturális területen tevékenykedett. * ötven évvel ezelőtt, 1929. január 15-én született az amerikai Atlanta városában és 1958. áprilisában Memphis városában lett gyilkosság áldozata Martin Luther King Nobel-békedíjas lelkész, az amerikai néger polgárjogi mozgalom kiemelkedő vezetője. Apja példájára 6 is baptista lelkész lett és 1955-ben a bostoni egyetemen szerzett teológiai disszertációjával doktorátust. A keresztény teológia tanulmányozása mellett alaposan foglalkozott Gandhi alakjának, életének megismerésével, továbbá Platon, Kant, Hegel műveinek tanulmányozásával. Amikor az alabami Montgomeryben baptista lelkipásztor lett. első néger polgárjogi tevékenysége a városi autóbuszokon uralkodó négerellenes hangulat és ülőhely-elkülönítés ellen irányult. Már ebben az időben kialakult benne mozgalmának ideológiája; ennek alapgondolata a sokat vitatott erőszak nélküli ellenállás volt. Az általa szervezett mozgalom 1956-ban sikerrel járt; városában az autóbuszokon megszüntették a faji megkülönböztetést. Haladó tevékenysége miatt a hatóságok ismételten zaklatták, többször le is tartóztatták; fajüldözők jó néhányszor bombát dobtak a házára, s merényletet követtek el ellene. Tekintélye akkora volt, hogy az amerikai elnökök — Eisenhower, Kennedy, Johnson — ismételten fogadták és tárgyaltak vele. 1967-ben polgárjogi tevékenységét összekötötte a vietnami háború ellen meghirdetett harccal. A következő esztendőben egy bérgyilkos agyonlőtte. — As ilJságfró-stMM légi közelebbi foglalkozása 1979. január 18-án, Salgótarjánban, az SZMT-székház n. emeleti helyiségében lesz 15 órai kezdettel. Az interjú, mint újságírói műfaj kerül tanulmányozásra. Enyhe idő Tárható Időjárás ma estis: Változóan felhős idő, szórványos hőzápor, napközben megélénkülő északnyugati szél. Hajnalban sokfelé köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 0—mínusz 5 fok között. Tanárelnökök értekezlete A napokban tartották meg Salgótarjánban a megyei tanács székházának kistanácstermében soron következő értekezletüket a középfokú iskolák vöröskeresztes tanárelnökei és a megye járásainak, városainak ifjúsági felelősei. A tanácskozáson megvitatták az 1978/79-es tanév második félévi feladatait és tájékoztató hangzott el a megyei KISZ-bizottság és a Vöröskereszt megyei VB együttműködési megállapodásáról, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége és a Magyar Vöröskereszt Országos VB közös állásfogla- lalásáról. Az értekezleten részt vett Tekauer Péter, az országos Vöröskereszt osztályvezető-helyettese is. Harminckét 4-es A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 2. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. 4 ta- Iálatos szelvénye 32 fogadónak volt, nyereményük egyenként 226 768 forint. 3 találatot 4300 fogadó ért el, nyereményük egyenként 844 forint. A 2 találatos szelvények száma 147 032 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Diaporáma-bemutató. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szombati fotószakköri foglalkozásán diaporáma- (kép és hang kapcsolata) bemutatót rendeztek. Az érdeklődőknek Bauer György esztéta, a budapesti bölcsészettudományi egyetem filozófiai tanszékének tanára és Kocsis Iván fotóművész, az Iparművészeti Főiskola tanára tartott előadást. — A brigád vendége. A kishartyáni termelőszövetkezet Ifjú Kommunista Szocialista Brigádja a közelmúltban vendégül látta dr. Lakat Károlyt, aki pályafutásáról, a montreali olimpia élményeiről, az STC helyzetéről és a moszkvai olimpia labdarúgó-lehetőségéről beszélt. KÜLÖNLEGESSÉGEK SALGÓTARJÁNRÓL Kevesen tudják, hogy a pompás Salgó-hegy felszínre bukkanó szénrétegének meggyulla- dásáról nemcsak a pozsonyi Pressburger Zeitünk emlékezett meg részletesen, de utána Michael Klein, majd az ő könyvének magyarra fordítója Tanárky Mihály is, 1814-ben. * Az állattan tudósai közül Hazay Gyula járt először Saigon és Zagyván, a szép várhegyen, a hajdani Zagyvafőn és 12 különböző csigafajt gyűjtött. * Kunszt János, a losonci takarékpénztári tisztviselő, volt Nógrád megye floristája és nagyon értékes növénygyűjteménnyel rendelkezett. * A véletlen játéka, hogy dr. Dornyai Bélának, a Nógrád megyei honismereti mozgalom egyik megteremtőjének egykori tanára, a Budapesti Tudományegyetemen idősebb dr. Filarszky Nándor volt. Bakos nagyba] ázs Mátyás Bakos nagybalázs Mátyás, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje életének 80. evében elhunyt. Búcsúztatása január 15-cn, hétfőn délután 2 órakor lesz a dorog- házi temetőben. az MSZMP Salgótarjáni járási Bizottsága KO SZÖNETNYILVANlT AS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér, a munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, JAKAB FERDINAND elvtárs temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. é A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férj, édesapánk, KAGO IMRE temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat részvétnyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLD CSALÁD EGRI KÖZÜTEPlTO VÁLLALAT KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen férj, édesapa VARALJAI BARNABAS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat részvétnyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD EGRI KÖZtTTEPlTÖ VÁLLALAT KÉT HlR A FÜTÖBERBÖL — A gyáregység KISZ-bi- zottsága és -alapszervezetei a közelmúltban kétfordulós politikai vetélkedőt szerveztek a KMP megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére. A nagy < sikerű vetélkedőn 10 csapat vett részt. '* — A gyáregység pártbizottJ ságának oktatási és módszertani kabinetje a párt életszínvonal- és szociálpolitikájáról tartott konzultációt a párt- propagandisták számára. A téma előadója Szőcs Gyula, a gyáregység igazgatója volt. — Népi építészetünk. A balassagyarmati Palóc Múzeumban hétfőn dr. Zólyomi József, az intézmény igazgatója tart ismeretterjesztő előadást a hagyományos „Múzeumi hétfők” sorozat keretében. Az előadás témája: megyénk népi építészete. — Űttörők járási bemutatója. A rétsági Asztalos János Művelődési központban január 14-én, vasárnap 10 órától bonyolítják le a járási úttörő- elnökséggel közös rendezésben az éneklő rajok és a bábcsoportok járási bemutatóját. — A mai napon, 11.00 órai kezdettel, versenyt rendez a megyei síszövetség Saigon a Dornyai-turistaház mellett. Nevezni a helyszínen lehet 10 óráig. (Dornyai-turistaház). Indulhat minden igazolt és egyesületen kívüli versenyző, sífutást és óriás-műlesiklás versenyszámokban. Megyei síszővetség Közlemény w A salgótarjáni városi MHSZ lövészvezetőinek oktatása és vizsgája január 15-én 15 órakor és január 18-án 15 órakor lesz Salgótarjánban, az MHSZ-székházban. Kérjük a lövészvezetőket, hogy a nekik alkalmasabb időpontban jelenjenek meg. MHSZ városi vezetősége NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő. GOTYAr GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóezl. tér 4. Telefon: 22-94. 22-95. «-Sí, 22-97, Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-59. Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal, Salgótarján, Palócz I. tér 4. Telefon: 10-29. Telex: 229 109. Irányítőszám 3101 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád ftiegyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Palócz L tér 4. PL; 96., Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 23 012, HU ISSN 0133—1353. %