Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-13 / 10. szám

Folyamatosan vizsgálják az élelmiszerek minőségét — egészen a gyártótól a fogyasztóig — Salgótarjánban az Élelmiszer Ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézetben. 1978-ban az intézet dolgozói majdnem 2300 tételt vizsgáltak meg, melynek során csak minimális esetben me­rült fel minőségi kifogás. A képen Csörge Zoltán vegyészmérnök és Bakos Árpád ve­gyésztechnikus munka közben. Háromszor elsők A rónabányai népfrontelnök Halk beszédű, csöndes em­ber Kovács Ferenc, a róna­bányai népfrontelnök. Tanács­kozásokon, értekezleteken is csak akkor szólal fel, ha nyo­matékos mondókája akad. Vagy Rónabánya-telep lakói­ról, életéről esik szó. Így tett legutóbb is egy nagy megyei összejövetelen. Rónabánya Salgótarjánnak ez a kis települése sok te­kintetben példát mutathat a népfrontmunkában. Soha nem volt önálló község. A tanács korábban Zagyvarónán mű­ködött, majd közel öt éve Salgótarján városrészeként tartják számon. A családok, akik itt élnek, szeretik ezt a romantikus kis falut. Tesznek érte, vállalják a nehézségeket, nem sajnál­ják a két kezüket, ha a közös munkáról van szó. Ugyancsak öt évvel ezelőtt alakították meg az önálló népfrontbizottságokat. Első­sorban azért, hogy szervezze, alakítsa a közéletet, összefog­ja az embereket, irányítsa a közös tennivalókat. — Azóta? — Minden dicsekvés nél­kül állítom — mondja tűnőd­ve az elnök —, hogy nagyot léptünk előre, meggyorsult a fejlődés. A közélet pezsgőb­bé vált. — Rögvest? — Azt nem mondhatnám. Törekedtünk persze, hogy a népfrontbizottságban a lakó­telep rátermett, szókimondó emberei kapjanak helyet. Úgy van ez, hogy három­négy ember, ha nagyon akar­ja és szívügyének tekinti, előbbre tudja vinni a többit is. Ilyeneket kerestünk. — A, tapasztalatok hiá­nya ... — Ez nehéz volt. Mondhat­nám, hogy döcögött a szeke­rünk. A tanácskozásokon, összejövetelen általános volt a panaszkodás. Ez nincs, az nincs megoldva, ez kellene, az is hiányzik... A bánya bezárása óta a telep csak romlott, valóban nem volt gazda, fenntartó. Végül is... — Végül iá? — Igaz, lassan, de ráéb­redtünk, hogy panaszkodás­sal, nem sokra megyünk, sült galambot hiába várunk, ma­gunknak kell cselekedni. El­ső nagyobb vállalkozásunk a kultúrház épületének felújí­tása volt. Aki élt és mozgott, mindenki segített. A négy- százezer forintos munkát a tanács huszonnégyezer forin­tos anyagi segítségével egy év alatt megoldottuk. Ezen felbuzdulva vala­mennyi utcában járdát épí­tettek, népfrontklubot hívtak életre, utak, lépcsősorok, pi­henőpark, játszótér gazdagí­totta a kis telepet. Rendeztek évente több alkalommal is jól sikerült magyar—szovjet ba­rátsági napokat, Salgótarján­ba érkező turistacsoportot fo­gadtak. Az elmúlt évben pél­dául együtt ünnepelték a for­radalom évfordulóját. Ez a városkörzeti népfront­bizottság valóban szervezi és alakítja a közéletet. Pedig Rónabánya-telep a városköz­ponttól tíz kilométer távol­ságban van, elzártan a he­gyek között. — Az itt lakók? — Mindössze kétszáztíz ember. Pontosan ezért van ránk népfrontosokra szükség. A helyi pártszervezettel gon­dosan összehangoljuk az el­képzeléseket, a terveket, igyekszünk olyan programot kidolgozni, amely nemcsak a lakótelep fejlesztését foglalja magába. — Hanem? — Fontos ugyan az anyagi előbbrelépés, ez nyilvánvaló, de törődnünk kell a politikai ismeretterjesztéssel. Az em­berek szeretik a jó kulturális, sportprogramot, mert szóra­kozni is kell. Arra is van gondunk, hogy ne maradja­nak ki a sorból a KISZ-esek, a gyerekek, a nők, de még az idősebbek sem. Tudja mi a nagyon fontos? — Micsoda? — Hogy mindenkinek sze­mély szerint testére szabott feladatot adjunk. Egy vízve­zeték-szerelő például ne követ hordjon, hanem azt csinálja, ami neki a legjobban megy. Akadnak persze közös gon­dok is. Például az autóbusz. Ez mindenkit nap mint nap érint, mert óvodába, iskolá­ba, munkahelyre, vagy bevá­sárolni eljárunk a telepről. így csinálják Rónabánya­telepen. Hogy jól, bizonyítja, a városkörzeti népfrontbi­zottság háromszor ért el első helyezést társadalmi munká­ban és minden alkalommal hetvenötezer forintos jutal­mat kapott a városi tanács­tól. — A pénz? — Felhasználtuk a felújí­tásokra. (cs.) A NEMZETI SZERSZÁMGÉPGYÁRTÁS BÁZISA Több mint 40 országba, köz­tük a Szovjetunióba, expor­tálja termékeit a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északi részén levő Hicshoni Szerszámgépgyár. Ezt az üze­met a nemzeti szerszámgép­ipar fő bázisának tartják. Már tekintélyes múltja is van: 1954 tavaszán jött le futó­szalagjairól az első szerszám­gép. Ma a hicshoni gyárban évente több mint 10 ezer kü­lönböző típusú gépet készíte­nek (— univerzális fémforgá­csoló gépeket, a legkülönbö­zőbb félautomata és automa­ta berendezéseket. Az üzem jelentős fejlesztési programot valósít meg. 1984- ig — a második hétéves terv­időszak végéig — a fémforgá­csoló gépek gyártása eléri az évi 50 ezer darabot. Az elkö­vetkező hét év alatt a hics­honi gyár például megkétsze­rezi az esztergapadok terme­lését, s előkészíti és megkez­di az új típusok gyártását is. A hicshon: gyár ily módon nagymértékben hozzájárul az ország nagyszabású gépipar­fejlesztési programjának meg­valósításához. A nógrádi dombok közé szorított kis község, Horpács közepéig kacskaringósan fut az út. Ahol kiegyenesedik, táb­la jelzi: a parkban álló kúria a Mikszáth-emlékház. Oszlo­pai, amelyek a görög építé­szetre emlékeztetnek, közel nyolcvan esztendeje állják az idők viharát. Mellette való­sággal szemet nyugtató a Szon- tágh-ház sárgára festett fala. Az oszlopos kúria barna aj­taja megnyílik. Gyereksereg kanyarodik kifelé, piros, sár­ga, kék, zöld nagybojtos sap­kában. A horpácsi nevelőott­hon tanulói, akik ebben az irodalomtörténeti nevezetessé­gű házban leltek otthonra. Csivitelő hangjuk, nevetésük messze hangzik. A hajdani te­kintetes táblabíró Mikszáth úr bizonyára örülne neki. ' A gyerekcsapatot kísérő ne­velő mondja. — Kíváncsiak az emlékszo­bára? Zárva van, de a közel­ben lakik a múzeumos Vera néni. Nála a kulcs, ő a gond­noka a kis kiállításnak. A Pusztaberki felé vezető úton találják a házát, ő hozza rög­tön a kulcsot. A múzeumos Vera néni, az­az Vitéz Veronika éppen az ebédet kavargatja a tűzhe­lyen. Int, csöndesebben le­gyünk, a kisunoka alszik. Ka­Ahol a meleg „készül” A salgótarjáni lakások je­lentős része távfűtéshálózaton keresztül kapja a hőenergiát. A fűtés nem mindig kielégí­tő, a hőszolgáltatás nem egyen­letes, több helyen túlfűtés, máshol alulfűtöltség je­lentkezik. Különös közér­deklődést keltő kérdés a köz­ponti fűtés helyzete azokon a napokon, amikor a hőmérő higanyszála a szokásosnál ala­csonyabbra süllyed. Hol „ké­szül” a meleg, hogyan jut el a lakóházakig, ezt próbáltuk kideríteni. A GÖZHÖZ VIZ KELL A távfűtés első láncszeme a Salgótarjáni Hőerőmű. Első­ként tehát itt érdeklődtünk. Horváth Miklós telepvezető arról tájékoztatott, hogy a gőzszolgáltatás az erőmű ré­széről folyamatos. — A három régi kazánunk összteljesítménye óránként 98 tonna gőz. Ez fedezi a vá­rosi lakások és ipari fogyasz­tók igényeit. A közelmúltban újabb kazán készült el, mely­nek kapacitása további . 40 tonnával növeli összteljesít­ményünket. Ez a létesítmény hivatott arra, hogy a város növekvő gőzigényének ele­get tegyen. Ha valamelyik ré­gi kazán meghibásodik, az új kazán három óra alatt üzem­be helyezhető és átveheti a hi­bás munkáját, míg azt meg­javítjuk. Erre a napokban is volt példa. A meghibásodások nem rit­kán fordulnak elő, hiszen a három régi kazán a harmincas években készült, s bár azóta többször felújították, átala­kították, korszerűsítették őket, nem tagadhatják le ko­rukat. Az elmúlt két évben te­lente két-két alkalommal volt három-, hatórás üzem- korlátozás, hasonló okokból, s ez akkor sokkal . inkább érezhető volt a város fűtésé­ben. A hirtelen lehűléssel kap­csolatban a következő felvi­lágosítást kaptuk. — A Zagyva, a gyűjtőkutak és a csővezetékek több alka­lommal befagytak. Mindent megtettünk a megfelelő meny- nyiségű vízért. Karácsony táján volt két olyan nap, amikor dolgozóink nyolcvan százaléka a víz biztosításán dolgozott. Lágyítókapacitá­sunk képes arra, hogy kiegé­szítse a szerződés szerint a partnereinktől visszakapott vízmennyiséget. Az általunk szolgáltatott víz kilencven szá­zalékát kötelesek visszajut­tatni hozzánk. Ha azonban ez mennyiségileg, vagy minősé­gileg csökken, annak a pótlá­sára nem vagyunk képesek. Ez legutóbb október tájban oko­zott komoly nehézségeket. A nyersvizet kazán vízié átala­kító berendezést ettől függet­lenül szeretnénk bővíteni és a tervek szerint 1980. elejére üzembe is tudjuk állítani. FELKÉSZÜLÉS ÉS SZERENCSE Az erőműben tehát úgy látják, az alapfeltételek biz­tosítottak, a következőkben az ingatlankezelő vállalat hőközpontjában is kértünk vé­leményt. — Igaz, hogy az egy-, két­órás kiesések nem katasztro­fálisak — mondja Keresztes Imre üzemvezető — azonban a lakosság már ezt is meg­érzi. Ez ugyanis — 12 Celsius- fok külső hőmérsékletnél kö­zel 40 Celsius-fokkal csökken­ti a fűtési víz hőfokát nálunk. Ez a radiátorok hőmérsékle­tének esésével jár. Ami a vízminőséget illeti, az álta­lunk üzemeltetett technoló­giával nem lehet minden eset­ben biztosítani a szerződés szerinti, erőmű által támasz­tott igényeket. Egy-egy hő­cserélőnk 60 tonna gőz be­fogadására képes. A hőcseré­lőben csövek ezrei vannak, ha ezek közül csak egy meg­pattan, gyakorlatilag a tel­jes mennyiség szennyeződik, s azt az erőmű már nem fo­gadja vissza. Ilyenformán az erőmű nem tud elegendő gőzt szállítani, ha nem kap vissza megfelelő minőségű vizet. Ennek oka az, hogy az erőmű részére a vételezett gőznek megfelelő vízmeny- nyiség 95 százalékát kell visz- szaadni. így az öt százaléknál nagyobb kondenzvízveszle- ség esetén a város fűtésében már elégtelenségek mutatkoz­nak az erőművi korlátozások miatt. Még szerencse, hogy efféle esetek nem túl gyakran fordulnak elő. A hőcserélők­ből kilépő meleg vizet nagy teljesítményű szivattyúval ke­ringtetjük a városi forróvíz­hálózatban. Ha ez meghibá­sodik, száz százalékig tudjuk pótolni. A hőcserélő-kapaci­tásban is száz százalék tar­talékkal rendelkezünk. A hőcserélők készen állnak ar­ra, hogy két-három óra alatt üzemeljenek, így fennakadás nélkül el tudjuk juttatni a hőt a lakóházak kis hóköz- pontiaihoz, ahonnan a radiá­torokat fűtjük. Sajnos, a sal­gótarjáni fűtési rendszernek hátránya, hogy hálózata meg­lehetősen elöregedett. Az el­avult szigetelési technológia és a talajkorrózió miatt a vezetéklyukadások gyakori­ak. Ezt figyelembe véve az el­múlt években megkezdtük a tervszerű, szakaszonkénti cserét. A nagy fagyra a hőközpont készül. Ennek köszönhető, hogy egyetlen hővezeték sem fagyott el. Ezt úgy érték el, hogy az erre alkalmazott sze­relvények segítségével egyes helyeken minimális meleg­víz-túlfolyást, illetve gőzpá­rolgást alkalmaztak. Ezzel ugyan az energiafelhasználás kicsit több, de biztosítva van a fennakadásmentes folya­matos üzemelés. Ha tehát va­laki párolgó tolózárat, ve­zetéket lát, az nem a kétórán- ként őrjáratozó hálózatellen­őrök gondatlanságát tükrö­zi, hanem épp ellenkezőleg, a megfelelő és hatásos óvin­tézkedést. xXx A lakó mindebből keveset vesz észre, legfeljebb csak annyit, hogy nem mindig fűt egyformán a radiátor. Azt sem tudja, nem mindegy, mi­kor támad üzemzavar az erő­műben, vagy a távfűtési üzemnél, mert ennek lecsapó­dása a lakások hőmérsékle­ténél más mértékű ’ csúcs­időben — amikor a melegvíz­fogyasztás is magasabb az át­lagosnál és így hűlnek a la­kások, — vagy délelőtt mikor legtöbben észre sem veszik az üzemzavart. Az országos híreket hallva,' Salgótarján eddig viszonylag nagyobb fennakadás nélkül vészelte át a váratlan hideget. A zavartalan szolgáltatás ér­dekében javuló az együttmű­ködés az erőmű és a hőköz­pont között, de ezt tovább kell szélesíteni. Az együttműködés az alapja a városi távhőellá­t.ás zavartalan, folyamatos biztosításának, a lakosság megelégedésére. Az északi fény szerkezete Az Interkozmosz-program- ban résztvevő szocialista or­szágok új kísérletbe kezdtek. A kísérlet célja, hogy teljes mélységében feltárják a Föld mágneses terében zajló olyan jelenségek szerkezetét, mint a mágneses viharok és az észa­ki fény. Az Interkozmosz—18 mű­hold segítségével végzett kí­sérletben a szocialista orszá­gok tudományos kollektívái — az SZTA ionoszféra, rádió­hullám-terjedési és földmág- nesességi, a Moszkvai Egye­tem magfizikai, a CSTA geo­fizikai, az NDK, Magyarország, Lengyelország és Románia elektronikai kutatóintézetei­nek szakemberei — vesznek részt. ’ J Múzeumos Vera néni Horpácsi varint még néhányat a lábas­ban, aztán rögvest jön. Ül­jünk már le addig. Vera néni lelkes és oda­adó kísérőként jön mellettünk a horpácsi utcán. Már a nagy­apja is itt élt, úgy ismer min­den házat, földet, embert, mint a tenyerét. A Mikszáth- ház történetét meg ki tudja hány ezredszer mondja az el­telt tizennégy esztendőben. Mert, hogy azóta bízták rá a kiállítás őrzését, gondozását. Megyünk az előcsarnokba, találkozunk a „nagy palóc”, Mikszáth emlékével. „Az író a sárga házat vette meg Szon- tágh Páltól 1904-ben. Amiben most vagyunk, egy évvel ké­sőbb építtette a Jókai Mór élete és kora című könyvének tiszteletdíjából. A fia tervezte, aztán a család kedvelt otthona lett, felesége, Mauks Ilona a község temetőjében nyug­szik. ..” — regéli Vera néni. A masszív épület őrzi az író személyi tárgyainak, bútorai­nak egy részét. A falon idézet „Az utolsó öreg bölcse a ma­gyar irodalomnak..^ évtizedek Vera néni hangja húz visz- sza a jelenbe. — A feleségét még én is jól ismertem. Mindenki szerette a faluban. Gyakran sétálgatott az unokákkal, szóba elegye­dett az emberekkel. Apám Mikszáthtal is gyakran talál­kozott. Kovács volt az öreg, az író meg szeretett üldögélni a kovácsműhelyben. — Vera néni olvasott már Mikszáth-regény t ? — Nem nagyon értem én rá, lelkem olvasgatni. Fiatal ko­romtól dolgoztam, aztán meg a fiamat neveltem. Hála is­tennek jó gyerek, szereti az anyját, dolgozik rendesen. Most meg már unokám is van. Az a kisfiú, akit a szobában lá­tott. A hagyományokban, régi történetekben azonban kitűnő­en kiismeri magát Vera néni. A nagynénje Szontágh Pál szakácsnéja volt. Nem titkolt büszkeséggel mondja. — Horpácsról sok híres em­ber elszármazott már. Kicsi falu a mienk, a fiatalok in­kább elmennek. Ha hiszi, ha nem, összesen két pár ló van a községben. Megyünk föl a Mikszáth-ház emeletére. A régi bútorok kö­zött a látogatási napló. Jár­tak itt szocialista brigádok, is­kolások, egyetemisták, jöttek magános turisták, természetjá­rók, sokan külföldről hazalá­togató magyarok. Vera néni meg mutogatja a velencei tük­röt, a bárányszobrot, a karos­széket, nem mulasztva el hoz­záfűzni, hogy a kandalló még ma is működik. A múltkor is befűtöttek és olyan meleget adott, hogy csuda. Aztán váratlanul visszaka-' nyarodik a Szontágh-mondá- hoz. — Királyi aranykulcsos ka­marás volt. Tudja lelkem, ő lett volna a tizennegyedik aradi vértanú. Megszöktette Bem apót,.. Jönnek vissza a színes sap­kás kisiskolások. Ők annyit tudnak, hogy ebben a házban egy nagy magyar író lakott, aki sok szép könyvet írt és híres ember volt. Csatai Erzsébet NÓGRÁD - 1979. január 13., szombat 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents