Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-06 / 4. szám

Külkereskedelem a szocialista Mit várhatunk januártól? A tél támadásának oka Mi lehet az oka, hogy az új esztendő első napján, hazánk nyugati határain betört a tél? Január elsején elképesztő szél­vihar, hó és hideg vette át az uralmat, a Dunántúlon, majd a kemény tél kelet felé nyo­mult. MINDEN RENDHAGYÓ? Ügy tűnik, mintha az el­múlt évek időjárásában sem­mi sem lett volna a helyén. November vége óta több korai hideghullám érte el hazán­kat, majd igazán kellemes ka­rácsony és szilveszter köszön­tött ránk. Az év utolsó nap­ján sok helyütt plusz tíz fok­nál magasabb hőmérsékletet mértek. Egy nappal később, 1979. január elsején megérke­zett a hideg „zuhany”. Csak­ugyan semmi sincs a helyén? A rendhagyó jelenségek — igen sok tudós véleménye sze­rint — csak a naptevékenység maximuma vagy minimuma körüli időpontokban jelent­keznek. Itt jegyezzük meg, hogy az első világháború után a rendellenesnek látszó idő­járásért a sok ágyúzást (?) és a repülőgépeket (?) tették fe­lelőssé, a második világhábo­rú után az atom- és H-bomba robbantásokat okolták, 1957. óta pedig a rakéták, űrhajók (?) a felelősek mindenért Ter­mészetesen ez több mint nai­vitás — az időjárás rendelle­nességének okait a földön kí­vül kell keresnünk, pontosab­ban az élet forrásában, a nap­ban (vagy még inkább annak tevékenységében, aktivitásá­ban.) A túlzott vagy a hiány­zó napaktivitás okozza az időjárás rendellenességét. MAXIMUM — MINIMUM Heinrich Schwabe német amatőr csillagász, csaknem 150 évvel ezelőtt érdekes, ma is ér­vényes felfedezést tett, miután rendszerezte a távcsöves meg­figyelések (Galilei, 1610), kez­dete óta feljegyzett napfoltok számát. Észrevette, hogy a napfoltok néha tömegesen je­lennek meg (maximum), majd számuk csökkenni kezd s vé­gül (esetleg) teljesen eltűnnek (minimum). Két maximum között átlagosan 11,1 év telik el. Ez a szám volt már 7, de 17 év is. Azt is észrevették, hogy maximumok idején gya­kori a gyors időjárás-változás, nincs tartós fagyhullám, nyá­ron pedig ritka a hőhullám: hűvös nyár után enyhe tél következik. Napfoltminimu­mok idején viszont * minden fordítva történik: kemény tél — forró nyár! Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg nem a foltok, hanem az azokat kí­sérő jelenségek váltják ki. Ha sok a folt, sok a napkitörés (protuberancia, flare, erupció — azaz „kitörés” a nap fel­színén.) A kitörések nyomán rendkívül sok anyagi részecs­ke áramlik a bolygók felé, megváltozik a nap különféle rövidhullámú sugárzása s ez — itt nem részletezhető mó­don — másodlagosan hat a földi időjárás menetére. Ha viszont nincs (számottevő) naptevékenység, akkor kizáró­lagosan a földi hatások érvé­nyesülnek, nyáron megreked a meleg, télen elakad a hideg! Nyáron tartós hőhullám jöhet, télen viszont az átlagosnál hi­degebb levegő sokáig uralkod­hat. Az egyezés aránylag pon­: a nap tos volt, de akadtak kivételek is. Galilei halála után (raké­ták és atombomba nélkül is). Csaknem hat évtizeden át, mintha szünetelt volna a nap- tevékenység, alig volt folt a napon! Az 1600-as évek végén „bolond” volt az időjárás, bár a naptevékenység minimális volt. De akadt más — még furcsább — kivétel is. AZ 1928/29. ÉVI FAGYHULLÁM ötven évvel ezelőtt napfolt- maximum volt, így az időjá­rásnak — elméletileg — vál­tozékonynak kellett volna len­nie. Ezzel szemben pontosan az ellenkezője történt; óriási tömegű hó, fagyhullám! A főváros környékén mínusz har­minc, a Dunántúlon több he­lyen mínusz negyven fok (kö­rüli vagy feletti) hőmérsékle­tet mértek. Lehet, hogy most megismétlődik az 50 évvel ez­előtti, nem túl derűs esemény? Több amerikai kutató állítja, hogy az 1980/81-re várt maxi­mum esetleg már 1979-ben be­következhet. Lehet, hiszen a naptevékenység erősen növek­szik. És mi éppen ebben bí­zunk. Angliától nyugatra „vár­ja” az indítási jelet a „fel­mentő sereg” — a plusz 10—15 fokos atlanti-óceáni le­vegő. Hazánk nyugati kapuja az enyhe levegőt is „szívesen beengedi”. És még egyet. A Kárpát-medence déli oldala teljesen nyitott. Itt bármikor benyomulhat a mediterrán (földközi-tengeri) kellemes le­vegő, amely a hideghullámot normális téllé változtatja. Gauser Károly országokkal Jugoszlávia az idén tovább bővítette gazdasági kapcsola­tait a szocialista országokkal. A bjelovari „Tomo Vinko- vic” traktorgyár ez évben kezdte meg kistraktorainak exportját Lengyelországba. Jövőre a lengyel rendeléseken kívül magyar és csehszlovák igényeket is kielégítenek. A nisi MIN gépgyár emelődaru­kat szállít szovjet megrende­lésre, 33 millió díngr értékben. A TEXTILKOMERZ külke­reskedelmi vállalat szívesen kereskedik NDK-beli partneré­vel. A kölcsönös szállítások ér­téke jövőre már 74 millió dollár értéket képvisel. Főleg konfekcióárukat továbbítanak innen az NDK-ba. Nagy a keletjük a jugoszláv gyógyszereknek a világpiacon. A ljubljanai LEK gyógyszer- gyár vevői között található a Szovjetunió és Lengyelország is. A bő választékban felkínált, jó minőségű jugoszláv kozme­tikai cikkekből a szocialista országok közül a Szovjetunió és Magyarország vásárol a legtöbbet. Jugoszlávia egyik legjelen­tősebb exportpartnere Cseh­szlovákia. A két ország kö­zötti külkereskedelmi volumen ez évi értéke 900 millió dollár, amiből az export 430 millió. ...* W ■ 'Ii.i;: '>• JEGESMEDVÉK JEGES ELEMÉBEN: Végre számunkra la megjött a jó idő! GORILLA APÓ NAGY NAPJA. Mássá, a világ legöregebb állat­kerti gorillája de­cemberben ünne­pelte 48. születés­napját. A képen látható, gyümöl­csökkel megra­kott óriás torta valószínűleg, még az ő étvágyát is kielégíti. Jó, ha tudjuk f. A vásárlóit minőségi kifogásairól Matuzsálemek földje Ez a rendelet minden kis­kereskedelmi szervre, magán­kiskereskedőre és kisiparos­ra vonatkozik. A forgalomba hozott áru minőségéért, így a minőségi kifogás intézésé­ért is a kereskedelem felelős. Hol van földünkön a leg­jobb éghajlat? Hol él legto­vább bolygónkon az ember? — Nálunk — mondják tel­jes meggyőződéssel Karabah, a szovjet Kaukázusontúl hegy­vidékének lakói. Valóban, itt nagyon sokáig élnek az embe­rek, sok százéves öreg még nem is gondol a nyugdíjra... Karabah története a távoli múlt ködébe vész. Láthatunk itt várromokat, ősi kolostoro­kat és templomokat. Maga a Karabah szó azt jelenti, hogy „sűrű kert”, errefelé egymást érik a szőlős- és gyümölcsös­kertek, a gránátalma, a füge és a földiszeder ültetvényei. A vidék hivatalos neve Na- gorno-Karabahi Autonom Te­rület. Mi a titka a karabahiak hosszú életének? Először is a kitűnő éghaj­lat. Másodszor, itt magasak a hegyek, a hegyek pedig meg- edzik az embereket. De — hangzik az ellenvetés — ezeknél a hegyeknél na­gyobb hegyek is lehetnek pél­dául az Alpokban, a Pireneu­sokban, vagy a Kárpátok­ban. .. Csakhogy —, s ez a harmadik, és legfontosabb: — Karabahban van vala­mi, ami máshol nincs, itt te­rem ugyanis a nevezetes Sah- tuta, a gyümölcsök cárja. A botanikus számára ez a szederfa egyik változata, a karabahiak számára viszont minden betegség ellen gyógy­szer. Amikor valakit fekély miatt gyomorműtét fenyeget, a bakui, a jereváni és a tbiliszi orvosok néha javasol­ni szokták, hogy a beteg utaz­zon a „tuta” kedvéért Ka- rabahba, ha az sem segít, ak­kor feltétlenül szükség van a műtétre. Nos, a tuta rend­szerint segít. De ez a növény nemcsak fekély, hanem reu­ma és szívbetegségek esetén is gyógyító hatású. Ráadásul igen ízletes, 32 százalékos a cukortartalma. A tuta számá­ra ismeretlen a rossz termés, vagy a terméskiesés, minden évben bőségesen terem. Egyébként belőle készül az egyik legerősebb vodka, a Tutovka, amelyet csak az iga­zi férfiak képesek meginni.., A karabahiak táplálkozá­sában ettől eltekintve sem­mi szenzációs sincs. Macunt, savanyú tejet isznak, sok zöld­séget, sajtot és gyümölcsöt fogyasztanak. Más vidékek hosszú életű lakosaitól elté­rően a karabahiak sok húst esznek. A karabahiak nem hisznek az idegbetegségekben ■és azokat az orvosok kitalá­lásának tartják. Egyes hosszú életű emberek (150—160 év) korábban is él­tek Karabahban, de az átlag­életkor a szovjethatalom évei­ben növekedett meg ugrássze­rűen. .. A szovjethatalom ugyanis megváltoztatta az ég­----------1----------------------------------­E gyéb veszély T I Amikor borotválkozunk, író­gépen írunk, vagy kézimunká­zunk — „gépies” mozgást vég­zünk: az egyik részmozgás végzése automatikusan kivált­ja a következőt, az a harma­dikat, és így tovább. A sokszo­ros ismétlés, és a mozgásso­rozat sikeressége segíti elő, hogy — szakkifejezéssel élve — dinamikus sztereotípiák ala­kulnak ki bennünk, nemcsak a hivatkozott példákban, hanem a gépkocsi mechanizmusának kezelésével kapcsolatban is. Ezek a dinamikus sztereotí­piák nagyon fontosak, mert tehermentesítik a tudatot A gyakorlott gépkocsivezető nem néz a sebességváltóra, hanem gépiesen vált, vagy visszakap­csol. Közben tehát figyelhet a jelzésekre, amelyek a pályá­ról, az előtte haladó járműről vagy saját járművének szerel­vényfaláról érkeznek: az infor­mációkat feldolgozhatja, dönt­het. Egyszóval: időt nyer, energiát takarít meg, az aki az élet minél több területén dina­mikus sztereotípiákkal „ve­zérelheti” magatartását. Kivel nem fordult még elő, hogy mélyen elgondolkozva 6 NŰGRÁD — 1979. január 6., szombat __ [ h ajlatot — a szó átvitt értel­mében. Valamikor a lakosság 20 százaléka a cári hatalom provokálta nemzetiségi vil­longásokban halt meg. Égtek az örmény és az azerbajdzsá- ni falvak, szomszéd a szom­szédját lőtte. Az emberek el­hagyták szülőföldjüket. Már maga az a gondolat, hogy egy örmény nő egy azerbajdzsán! férfi felesége lehet, vagy, hogy egy örmény keresztény feleségül vegyen egy muzul­mán, azerbadjzsáni nőt, tel­jesen vad és képtelen dolog­nak tűnt. Az ellenségeskedés a szov­jethatalom éveiben átadta helyét a barátságnak, ame­lyet egymás kölcsönös segí­tése jellemez. Vásárlói kifogás esetén, ha a bolt üzletkörébe tartozik a kifogásolt termék forgal­mazása, vagy élelmiszerről, háztartási-vegyi és kozmeti­kai készítményről van szó, a vásárlás tényét fizetési jegy­zékkel igazolni nem keli. Egyébként a bolt kérheti a fi­zetési jegyzék felmutatását. Ha az áru javítható; azt a bejelentéstől számított nyolc napon belül el kell végezni. Ha a javítás nyolc napon be­lül nem történik meg, a vá­sárló kívánságának megfe­lelően az árut ki kell cserél­ni, vagy a vételárat vissza kell fizetni, illetve az árát le kell szállítani. Amennyiben cserét, visszafizetést, vagy árleszállítást kér a vevő, a L O S B A N csak lakásának ajtaja előtt döbbent rá: nem erhlékszik, hogyan jutott haza, hogyan kelt át forgalmas útkeresztező­désekben, jelzőlámpák mel­lett, hiszen gondolatban, nem ott volt, problémájával fog­lalkozott. Nos, ilyenkor is a dinamikus sztereotípiák vezérelnek ben­nünket. Ha tudatosan nem is látjuk a fényjelző készüléket, a piros lámpa fénye bekerül lá­tómezőnkbe, s ez — az ismét­lődések miatt — kiváltja azt a cselekvéssort, melynek ered­ményeként megállunk, s csak akkor indulunk tovább, ha a látómezőnkbe zöld fény kerül. Ugyanígy lassít, áll meg a jár­művezető, ha látómezejébe az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” tábla jut. Azért, mert a fővárosban és vidéken, járművezetők és gya­logosok között elharapódzott az öngyilkos szabályszegés: a tilos jelzésen való áthaladás. Azt nem kell részletezni, mi­lyen tragikus következmé­nyekkel járhat, ha a szabad jelzésen — tehát viszonylag nagy sebességgel haladó — jármű elé hirtelen bevág egy, a tilos irányból érkező jármű, vagy belép, beugrik elé egy gyalogos... Arról beszéljünk inkább, hogy miért öngyilkos, önpusztító ez a szabályszegés. Azért, mert gyengíti, s az ismétlődések révén kioltja azt a dinamikus sztereotípiát, amely a „tilos jelzés — meg­állás” vontatkozásában kiala­kult és rögződött bennünk. S így mi lesz velünk, ha el­gondolkozva megyünk haza? Mi lesz, ha fájdalom, fáradt­ság, gyógyszerhatás miatt tu­datunk „beszűkül”, ha nem tudjuk megosztani a figyel­münket, ha nem vagyunk ké­pesek tartósan koncentrálni, észlelni és dönteni?! Ezért nem szabad soha „fe­lülbírálni” a fényjelző készülé­ket. Ha jön jármű, ha nem, ha van rendőr, ha nincs, — amíg a lámpa tilosat jelez, ne lép­jünk le a járdáról, ne hajt­sunk be az útkereszteződésbe! Csak'a fegyelmezettség, az ön­uralom garantálja, hogy gépie­sen is helyesen, biztonságo­san közlekedjünk. Ez ad tar­talékokat. életmentő tartaléko­kat a veszélyes helyzetek meg­oldására, fáradtságunk, fi­gyelmetlenségünk ellensú­lyozására. B. L. minőségi kifogást azonnal el kell intézni. Abban az esetben, ha a ve­vő és a boltvezető között vi­ta merül fel valamilyen lé­nyeges műszaki kérdésben, a bolt köteles az árut a KERMI-hez minőségvizsgá­latra küldeni. A minőségvizs­gáló szakvéleménye a kereske­delemre nézve kötelező. Vé­telár-visszatérítés esetén min­dig a ténylegesen kifizetett vételárat kell visszafizetni. Ha az áru csökkent érté­kű valamilyen műszaki hiba miatt és ezért csökkentett áron kerül forgalomba, az is­mert minőségi hiba miatt a kereskedelem felelősséggel nem tartozik. Abban az eset­ben, ha a hiba a vásárlás után keletkezeti —, melynek oka lehet helytelen kezelés, vagy tárolás, erőszakos külső beha­tás, rendeltetésellenes hasz­nálat — a vásárló igényét ki­elégíteni nem lehet. Apróhirdetések ELADö háromszo­bás összkomfortos ker­tes családi ház ga­rázzsal. Szécsény, Bé­ke út 9. ÉrdeKlődni vasárnap délelőtt. ELCSERÉLNÉM Sal­gótarján városközpont­ban levő kétszoba, összkomfortos, köz­ponti fűtéses lakáso­mat háromszobásért a városközpontban. Te­lefon: 24-36. ELCSERÉLNÉM Ba­lassagyarmaton há­romszobás, fürdőszo­bás házamat 320 négy­szögöles kerttel, ket­tő- vagy háromszobás, fürdőszobás házra ki­sebb kerttel. Érdek­lődni a balassagyar­mati hirdetőbe Luther utca 8. telefon 510. ELADÓ kétszobás konyhás kertes 160 négyszögöles családi ház hozzáépítési enge­déllyel, Balassagyar­mat, Kodály Z. út 29. HÉTVÉGI telek So­moskő Eresztvény el­ágazásnál eladó. Ér­deklődni a 22-94 te­lefonszámon. GARÁZS eladó Pécskő utca végén le­vő garázssoron. Cím a kiadóba. FIAT 850-es műsza­ki vizsga nélkül el­adó. Karancsalja, Szondi út 5. ELCSERÉLNÉM vagy eladnám azonnal be­költözhető budai két­szobás öröklakásomat. Érdeklődni: Ingatlan- kezelő Vállalat. Sal­gótarján. Telefon: lb—yb. ELADÓ kétszobás OTP-öröklakás Nagy- bátony. Iskola út 15. sz. alatt. Érdeklődni: Révai út 10. II. e. 1. TIZENNYOLC éves, barna fiatalember ke­resi azt a szelíd, egy­szerű leány ismeret­ségét, aki hű társa lenne. ..Boldogság” jeligére várom a le­veleket a NÓGRÁD kiadóban. PÁSZTÓ ÉS KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL A NÓGRÁD C. MEGYEI LAPBA PÁSZTÓ AFÉSZ-KÖNYVES- BOLT, POLH GAS- PARNÉNAL. KERTES családi ház 200 négyszögöl telek­kel, külön nyári konyhával eladó. Sal­gótarján, Dimitrov út 41. Autóbusz-megálló­tól 2 perc. HÍZOTT hússertés kb. másfél mázsás el­adó. Zagyvapálf alva, Rózsafa út 40. KAR ANCS ALJ AN a Csengő csárda mel­lett építési engedéllyel 300 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni Ka­rancsalja, Szabadság út 15. NARANCSSARGA panoráma babakocsi eladó. Érdeklődni 17 órától. Salgótarján, Kemerovo krt. 33. (Schablik). 9 hónapos kislá­nyomhoz gondozónőt keresek távfűtéses la­kásba. Érdeklődni Sal­gótarján, Pécskő utca 10. VI. 4. Pásztor. 17—19-ig napközben 12-07-es teiLefonon. ix-es Skoda S 110 eladó. Cím: Kishar- tyán, Rózsa F. u. 3. Az „Aranyjelvé­nyesek az olimpiá­ra” akció január 7-i téli csúcstúrá­ja, technikai okok miatt elmarad. A TÚRA KÉSŐB­BI IDŐPONTJA: január 21. CSALÁDI ház le­bontásra eladó. Zagy- vapálfalva Déryné ut­cában. Érdeklődni Zagyvapálfalva, Gor- kij-telep a/11 b/1. n. e. 2. ___________________ E LADÓ komfortos kertes családi ház Sal­gótarján, Néphadse- reg út 50.____________ S ZAKÁCSOT, kézi­lányt, presszós kiszol­gálót keres a Tarján vendéglő._____________ BÚTOROZOTT al­bérletet keresek 9 éves gyerekkel. Aján­latokat 13-50 telefo­nom __________________ B ALASSAGYARMAT TON, Hétvezér út 6. szám alatti három- szobás családi ház 300 négyszögöles telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Iskola; Terény.________________ FŐTENGELY- köszörülés, csapágya^ zás, hengerfúrás, du­gattyúzás, Trabant, Wartburg főtengelyek felújítása, tárcsa- ée dobfékvasak betéte- zése, ragasztása, kup­lungtárcsák felújításai Horváth János .autó­szerelő mesternél, Ba­lassagyarmat, Hunya^ di út 10. Cserelehei tőség is biztosított. ALBÉRLETET, vagV bútorozatlan szobát keresek egyedül­álló nő részére. Aján­latokat : 23-10 telefo­non kérek. VENNÉK családi házat, vagy építésra alkalmas telket Sal­gótarjánban helyi- járattal megközelít­hető helyen. „Fiatal*1 jeligére a kiadóba. PÁLYÁZATOT hir­detünk a Katalin- pusztai Birkacsárda vezetésére azonnali belépéssel. Jelentke­zés írásban a „Na- szályvölgye” Mg. Tsz, elnökénél. Nőtincs. A BALASSAGYAR­MATI Mikszáth Kál­mán Művelődési Köz- Dont egy dekoratőrt, és egy adminisztrátort keres. Mindkét állás azonnal betölthető.

Next

/
Thumbnails
Contents