Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-30 / 24. szám
A tudomány fényében Korunk félelmetes világbetegsége a rák. Megfékezésére, felszámolására roppant anyagi és szellemi erőkkel folyik a nemzetközi küzdelem. A rákkutatásban nemcsak orvosok, hanem a legkülönbözőbb tudományágak képviselői vesznek részt. Napjaink népbeteg, ségének leküzdésére, hatékony gyógyítására világszerte, eddig példátlan összefogás tapasztalható. A harc egyik igen fontos részterülete a felvilágosító munka, melyből az elmúlt héten egy háromrészes sorozattal érdemes részt vállalt a televízió is. A sorozat alkotói, tudományos közreműködői azt a célt tűzték maguk elé, hogy eloszlassák a betegségről kialakult zavaró és szinte misztikus nézeteket, megkérdőjelezzék végzetszerűségét —, amint ezt a műsorról szóló előzetesben is olvashattuk. A céltudatos felvilágosító munka eredménye, hogy a betegség ténye ma már korántsem olyan riasztó, mint évtizedekkel korábban volt. Ebben erősített meg bennünket a most látott értékes sorozat is. Fekete Anna szerkesztő. Gál Jolán riporter, Márton József operatőr és Kárpáti György rendező rendkívül értékes közös vállalkozása, a „• • .de. aki meggyógyult, arról nem készül örömjelentés” arról győzött meg olyan kiváló tudószakértők révén, mint dr. Eckhardt Sándor onkológus, dr. Széchény Andor sebész, dr. Zoltán Imre nőgyógyász és dr. Zsebők Zoltán radiológus professzor révén, hogy a rákkal szemben már tudományunk mai állása mellett is eredményesen vehetjük fel a küzdelmet, ha az időbeni felismeréssel, a megelőző munka intenzivitásával párosul — mindenekelőtt a nők rákos veszélyeztetettségét illetően. Ami a hét egyéb programjait illeti, elsősorban a tévéjátékok voltak a legtöbb figyelmet érdemlők. Szerdán a Nyitott könyv keretében láthattuk Fekete Gyula Hiányzik egy férfi című regényének tévéjátékváltozatát, mely a felszabadulás évének kusza emberi állapotait rajzolta elénk két boldogtalanná lett ember sorsában a megbékéltető elrendezésig. A szerzővel Bata Imre irodalomkritikus beszélgetett a 12 kötetre tervezett, 1945 egy-egy hónapját megrajzolni kívánó írói elgondolásairól, a mozgalmas történelmi időszak művészi ábrázolásának problémáiról. Jevgenyij Svarc A király meztelen című, felnőtteknek szánt mesejátékát élvezhettük pénteken este kitűnő tévéjáték-változatban. A közismert történet főbb szerepeit Tahi Tóth László, Szombathy Gyula, Udvaros Dorottya, Sin- kó László, Mensáros László, Haumann Péter,, Tordy Géza, Tábori Nóra formálták kitűnő eszközökkel. Li Hszing-Tao drámájának tévéváltozata — ámbár bemutatószámba ment szombaton este, a történet mégsem ismeretlen előttünk. Ebben közrejátszik, hogy e címmel a harmincas években nagy sikerrel játszották színpadainkon Klabund német író feldolgozásában —, majd a felszabadulás után Bertolt Brecht témavariánsaként, mint Kaukázusi krétakört. A vándorló történet „első eredetije” most érdekes egybevetésekre adott lehetőséget a történet eszmei megközelítését illetően is. A tévéjátékban Bánfalvi Ágnes, Márkus László, Vök Árú, Újlaki Dénes működött közre. Mai tévéajánlatunk Január 30. — kedd — 20.00 h. Onedin család, V. rész. 18.35: SZTÁLINGRÁDI CSATA. Az elmúlt héten bemutatott „Moszkvai csata” dokumentum műsora után ma délután a sztálingrádi csatára emléke" zik a televízió. A vetítésre kerülő dokumentumfilm-koc- kák a történelmi jelentőségű — 1942. szeptemberétől 1943. februárjáig tartó —. Volga- menti városban folyó véres ütközet momentumait eleveníti fel egy harmincperces összeállítás keretében. „A szovjet filmesek, eredeti doku- mentumfilm-anyagok felhasználásával készítették el ezt a sztálingrádi epizódsorozatot — mondja Székely Sándorné a televízió filmosztályán. — Ez a dokumentumfilm-össze- állítás nem is annyira a harcokról, mint inkább a lakosság határtalan szenvendései" ről tesz tanúbizonyságot. Zokogó anyákat, halott gyerekeket, elpusztult otthonokat látunk. Fájdalmas, de lírai hangvételű mementó. A jövő héten egy újabb filmösszeállításra kerül sor, amely már arról a hétről szól, amikor bezárult a szovjet hadsereg gyűrűje Paulus tábornok csapatai körül és megkezdődik a hitlerista erők felszámolása 4 NÓGRÁD - 1979. j Fordította: Bába Mihály sebbek tanácsát, étvágyam támadt a magas haszonra. Ügy ugrottam ebbe az üzletbe, mint az úszni nem tudó ember a mély vízbe. Nincs tehát abban semmi csodálatos, hogy hamar megkaptam , a leckét. Hogy drágán megfizettem érte? Az is az én bűnöm. — Hallatlan, amit mondasz. — Nem. Ilyen a pénzvilág uralkodó joga. Ott örök háború folyik. Milyen szépen mondta a jogi professzor: „bellum omnes contra omnium”. Aki nem tud győzni, le- győzöttnek kell lennie. De az idő távlatából nézve a dolgo27. — Miért? Én a te helyedben leszámoltam volna azokkal a csibészekkel. — Hát mi rosszat tettek? Egyszerűen egy ökörre akadtak, tehát alaposan lenyúzták a bőrét. — Helyes. De gazemberség volt — ismételtem véleményemet. — Egyedül az én hibám volt, hogy hagytam, hogy rászedjenek. Ahelyett, hogy meghallgattam volna az idő1 muái 30,, kedd IVpawenczrel „szétdiszkóztak” Kérdőjelek nyomában „Áldás és átok egyszerre, hogy ilyen nagy az intézmény. Az előnyeit — mert vannak. .. — még nem tudjuk igazán kihasználni, a hátrányait érezzük” — fogalmazza meg az alapproblémát Czí- mer János megbízott nevelési igazgatóhelyettes. Valóban ez az alapprobléma? Megyénk legnagyobb iskolája az 1200 fiatalt képző 211. számú Ipari Szakmunkásképző Inézet, 100 fő foglalkozik neveléssel-oktatással a falai között. A legnagyobb mellé rögtön odakívánkozik, hogy legjobb tárgyi feltételek között működő. A szubjektív oldalt nézve — a jelentkező gyerekek felkészültsége, a szakoktatókból, műszaki és közismereti tanárokból, kollégiumi (illetve még csak diákotthoni) nevelőkből álló pedagógusgárda együttműködésének gondjai, a szinte ijesztő szétszórtság — mindezek meghatározzák az iskola életét. Benne a leendő szakmunkások között folytatható kulturális tevékenységet is. Mert ez — az utóbbi időben elért számtalan eredmény ellenére — elmarad a lehetőségektől, attól, amit szeretnének. Jöhetnek az idényekkel! Horváth László igazgató a szétszórtságot boncolgatja. — Harmincnégy szakmára képezünk. A jobbik eset, hogy a hét felét a diákok bent töltik — mindig mások, eltérő órakezdéssel. Van jó néhány olyan tanulónk, aki háromhetente jön csak be, félig megyén kívül tanulnak, 70 százalék vidéki, közülük sokan még nem is Salgótarjánban töltik a szakmai oktatás nap-’ jalt — nehéz tehát elérni, ösz- szehozni őket. A könyvtárunk kihasználtsága egyre javult, sokan olvasgatnak is bent. Többen szeretik a könyveket. De az igényszint általában elég alacsony a diákjainknál, sokaknak komoly problémát okoz a kettes szint elérése is, ha szakmájukban jók is. Több fórumon, diákparlamenten elA salgótarjáni dolgozók gimnáziumába (jelenleg az intézmény „társbérlő” a' gépipari technikumban) sokan járnak be vidékről az órákra. Van, akinek a kora délutáni órakezdésig még másfél-két órája is marad. Ezért határoztak úgy, hogy az épület alagsorában klubhelyiséget alakítanak ki, a városi tanács anyagi támogatásával, de társadalmi munkában. A padlózatot linóleummal borították. mondtam már: Jöjjenek, jöhetnek az igényekkel — de ami lehetőséget jelenleg nyújtunk, az is félig kihasználatlan. .. Melyek is ezek? Tóth Jó- zsefné kulturális nevelő tanárt kérdezem meg erről, ő Tatabányáról költözött Salgótarjánba (férje a Nógrádi Szénbányák egyik igazgatóhelyettese lett), földrajz—biológia— ének szakos. — Legjobban a vetélkedők fogják meg a gyerekeket, aki nem versenyez, az is eljön. Péntekenként délután négytől este nyolcig klubfoglalkozásokat tartunk — van kötött része, egy-egy előadás, komolyzene-hallgatás — utána jön a diszkó, a tánc... Gondot okoz a tanulóknak, hogy azt a helyiséget a felnőttekkel közösen használják — túlontúl vigyázni kell a berendezésre, fel kell csavarni a szőnyeget. Megindult az iskolarádió — sok gond volt ezzel is... Kapcsolatok az IHH-val — A felszerelés hiányzott vagy a fiatalok voltak kevesen? — Egyik sem igaz teljesen' — csak az a probléma, hogy korlátozva van a stúdió használata. Érthetően félnek a rombolástól, a KISZ-eseknek például most szinte minden felszerelése javítás alatt áll... Emellett a folyamatos működés a tanítási rend miatt megoldhatatlannak látszott — ezért hét eleji és hét végi „stábokat” állítottunk össze. Baj volt a hangosítással — 25 helyen van hangosító, de itt- ott valami gikszer mindig van. Szervezzük a vetélkedőket most is: a Tanácsköztársaság tiszteletére Rügyfaka- dás címmel, a humán szakos kollégák segítenek a kérdéseket összeállítani. A területi döntő gazdái is' mi leszünk. Három amatőr csoportunk van, a népi táncosok, a citerások és az énekkar — az utóbbit magam vezetem, velük is ’ készülünk területi szemlékre. Jöhetnének többen átmenetileg használt bútorokkal rendezkedtek be. A helyiség egyik sarkában zárt részen helyezik el az audiovizuális eszközöket, melyeket a bizalmiak útján majd kikérhetnek a hallgatók. Újság- és folyóiratolvasásra is lesz lehetőség, tervezik, hogy néhány tanórán kívüli rendezvényt is itt bonyolítanak majd le. Ä klubot két hét múlva adják át a felnőtt diákoknak, is ezekbe a közösségekbe, és sajnos, hamar „kifutnak” a gyerekek, mindent elölről kell kezdeni. Tervezünk a közeljövőben egy egész estét betöltő bemutatkozást az Ifjúsági Művelődési Házban — a tanulótársakat, a szülőket is meghívjuk erre. Az utóbbi időben szorosabb kapcsolatunk van ezzel az intézménnyel: ide szerveztük a négy előadásból álló filharmónai sorozatot, szeretnénk író-olvasó találkozót, a kollégisták több rendezvényüket látogatják. Ebben még sok leh »tőség rejlik — de én csak novembertől vagyok itt, az első lépéseket tettem csak meg. Lesz saját klub, de... Czímer Jánossal szemrevételezzük a készülő alagsori ifjúsági klubot — a helyiség hosszú, a falon oldalt futó csövek alatti beugrók, a teremből nyíló kis szoba sokféle funkcióra alkalmassá teszi, ha elkészül a belső átlalakítás. — Lesz saját klub, de nem szeretnénk, ha csupán „dühöngő” lenne, igyekszünk majd értelmesen kihasználni. Délelőttönként itt lehet majd vetíteni, a szórakozást szolgáló audio-vízuális eszközöknek lesz helye. Diákotthonunk egyik nevelő tanára, Somogyi Mihály, a megyei művelődési központ filmtárosa — az ő személye, segítsége sokat fog jelenteni. Az eszközökkel kapcsolatban: túlzott szigornak tűnik, hogy mindent elzárunk, de van rá okunk: a tanulók 40 ezer forint értékű felszerelést „szét- diszkóztak” — amit elrontottak, javítgatták is, így aztán végül vándorolhatott a szerelőhöz. Ha az osztályfőnök felelősséget vállal, bejelenti az igényt, szívesen kiadjuk osz- tályklubdélutánokhoz a magnót, lemezjátszót, de enélkül nem megy. — A nevelőtestület mennyire tud segíteni a kulturális nevelő tanárnak? — Sokan vagyunk, vannak olyan szakoktatók, tanárok, akik két hétig sem találkoznak. A tanári klub létrehozásának, a havonkénti koordinációs megbeszéléseknek, az írásbeli havi tájékoztatónak is az a célja, hogy egységesebb legyen a nevelés, jobban együttműködjünk. Bérleteket vettünk, az osztályfőnökök gyakran elkísérik tanítványaikat egy-egy rendezvényre, segítenek klubdélutánokat rendezni, tanulmányi, szakmai versenyekre felkészíteni. Egyik kolléga társadalmi munkában a dekorációs csoport vezetését vállalta, többen vezetnek szakkört, vitaköröket. A koordináció említett formái is remélem, segítenek majd, hogy előbbre lépjünk a tanórán kívüli nevelésben, a kultúrában. G. Kiss Magdolna Kiüli felnőtt diáitoknak kát, hálásnak kellene lennem annak a két csibésznek. — Miért? — Mindenekelőtt a leckéért. Másodszor, ha ők valóban becsületes emberek lettek volna, a mai napig csak az a London melletti kis mosodám lenne. Sokat dolgoznék, s ki tudja, hogy megengedhetném-e magamnak, hogy hazámba utazzak és, megvendégelhetném-e Szczeczinben a lengyel újságírócsillagot? De az biztos, hogy nem lenne Mercedesem. — Dé . . . — elkezdtem, de nem fejeztem be gondolatomat. MacAreck azonban megértette, mit akartam mondani. — Még egyszer ismétlem, soha nem voltam büntetve és úgy vélem, soha nem állok, mint vádlott, bíróság előtt. Nektek itt vízözön előtti for galmatok van sok mindenről. Nem volt kedvem vitatkozni a barátommal, hiszen úgysem értettünk volna szót egymással, így hát beszélgetésünket más témára tereltem. , — Valid be, Henio, hogy mennyit fizettél rá arra a mosodára. — Égy fillért sem. — Hogyhogy? Hiszen az előbb hangsúlyoztad, hogy az affér elvitte a végkielégítési összegedet és a megtakarított pénzedet. — Igaz. De később ezek az urak voltak olyan udvariasak, hogy nem csak a teljes összeget térítették meg, hanem még meg is tetézték. — Jó szívből? — Nos, nem teljesen — mosolygott a barátom: — Okosabbak voltak, mint én Londonban. Akkor még az utolsó fontomért is kész voltam ellenük harcolni. Ök már más körülmények között gyorsan kifizettek engem, hogy ne vigyem bíróság elé az ügyet. — Tehát megbosszultad a sérelmedet! — Nem. Nem gondoltam bosszúra, hanem csak elvesztett pénzem visszaszerzésére. — Londonban? — Nem. Vancouverben. — Beszélj érthetően. — Mert mindig félbesza- kítsz — mondta Henryk és te- letöltötte a poharakat az aranyszínű itallal. — Meg kell mondanom neked — kezdte történetét MacAreck ,—, hogy nem én voltam az egyetlen áldozat. Olyan külföldiek kifosztására sepcializálták magukat, mint én, akikből abbr v az időben sokan voltak Londonban. Így a két üzletember szép kis vagyont kapart össze. És mivel okos emberek és előrelátóak voltak, rájöttek, hogy az „öreg, szeretett Anglia” klímája ártalmas lehet számukra. Már a hatóság is érdeklődni kezdett a két gentleman iránt, és valamelyik vérmes károsult megpróbálta lenyúzni a bőrüket. Elég az hozzá, hogy a két úr egy napon nyomtalanul eltűnt Londonból és sok ezer kilométernyire, Kanadában kötött ki. — Éppen Vancouverben? — Igen. Nagy kikötő, nagy kereskedelmi központ. Az én két tisztelt „tanító mesterem” elhatározta, hogy bankot alapít. — Bankot? — Igen. Volt elég összeku- porgatott pénzük, így hát bankot alapítottak, amely arra specializálta magát, hogy a i Kínába és Távol-Keletre szállítandó kanadai gabonaexportot finanszírozza. Állítólag belemártották ujjacskái- kgt a titkos fegyverkereskedelembe is, de ezt már nem ellenőriztem. Nekem elegendő volt az, hogy ezek az urak élnek és egészségesek, a bankjuk szépen fejlődik. Végül arra az elhatározásra jutottam,' hogy kötök velük egy üzletet. — Mint leendő társ jelentkeztél náluk? (FolytatjukJ
