Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-23 / 18. szám

Képernyő előtt A szürke eminenciás Ahogyan a diplomáciának, az irodalomnak is megvannak a szürke eminenciásai. Olyan fontos személyiségei, akikről csak a legritkábban hallani, mégis döntő, fajsúlyos szere­pet játszanak a dolgok egé­szében. Meggyőződésem, hogy iro­dalmunk egyik ilyen „szürke eminenciása” Vészi Endre. Rit­kán hallat magáról, egy-egy novellával, rádiójátékkal, még ritkábban egy színpadi írással, filmmel, de amikor gondolataival találkozunk, ar­ra nagyon oda kell figyelnünk, mert napjaink problémáiról elmélkedik, s rendszerint szo­cialista társadalmunk „kis­embereinek” dolgairól, elhe­lyezkedéséről társadalmunk­ban, viszonyáról adott, létező állapotainkhoz. Vészi ugyan még a háború előtt kezdte verseivel, írásai­val irodalmi munkásságát, nagyobbára a NÉPSZAVA ha­sábjain, de művészi beérlelő- dése a felszabadulás utáni év­tizedekre jutott. Aki valaha, valahol egy szerkesztőségben élt és dolgozott valakivel, ab­ban természetszerűen erő­sebb nyomot hagy az erőtel­jesebb pályatárs emléke. így bennem is szubjektivebben él Vészi Endre. Bizonyos sze­rető, tisztelő elfogultsággal az idősebb pályatárs iránt, aki megtisztelte néhány apróbb- cseprőbb feladattal is az új­dondász kollégát. Vészi azóta önfejlődésben bejárta a maga írói pályáját, de az korántsem mondható lezártnak, mert mint a mostani tévéfilm is nyomatékosan igazolja: gaz­dagon van még mondanivaló­ja számunkra. Izgatják ma is társadalmunk jelenségei, kóros és kóros burjánzásai — amint ennek a Party című írásában is hangot ad. Az elbeszélést — ha jól em­lékszem — a Rakéta hasáb­jain olvastam néhány hónap­pal korábban — most tévé­film formájában találkoztam vele a szerda esti műsorban. Az író ezúttal is a kisember oldaláról közelíti témáját a ha­talom — ezúttal a képviselt szocialista hatalom felé. Ve­zérigazgató és munkása a nyers képlet, utóbbi, a beosz­tott minőségben pecsenyesü­tőt épít „társadalmi munká­ban” a készülő „party”-hoz, majd alantas szolgálatokra kényszerül, de a „partyn” már nem kívánatos vendég felesé­gével. Adva van egy jó indulatú vezérigazgató, aki emberi pu- hánysága révén kispolgári al­lűrökkel bíró felesége révén tulajdonképpen osztályfeledő- vé lesz a felsőbb rokonszenv érdekében. Tipikus, amit Vészi szituáci­óként felrajzol? Azt mondhat­juk, hogy nem, de élő, létező jelenség. ’Az egyediből nem minden esetben vonatkoztat­hatunk általánosan, ám az egyedire is érdemes ráfigyel­nünk, hogy ne váljék általá­nossá. Ilyen Vészi Endre újabb tör­ténete, a Party is. A történet valóban nem ál­talános, ám összetevői létezők s e mozaikokból valószerűen összerakhatok. A munkásból lett vezérigazgató, a kispolgá­ri életstílusra hajlamos fele­ség és a környezet, mely a le­tűnt „felső tízezer” szokásait majmolja. A „party” már egy felsőbb szintű életvitel meg­nyilatkozása, melyben sehogy nem fér meg az üzemi mun­kás és felesége, valamint a vezérigazgató, felesége és an­nak társasága. Két idegen vi­lág egymás iránti megrökö­nyödése ez a két világ ellen­séges találkozása, ami semmi lónak szüleménye nem lehet. A munkásból lett vezérigaz­gató és munkása lelkileg-ér- zelmileg nem váltak el egy­mástól, mégis a munkás az munkás, az igazgató az igaz­gató, kiknek életvitele immár merőben ellentétes. Egyiké a meghitt kisvendéglő, másiké a „party”, melyet a társadalmi éietszint kíván. Ismételve: ha nem tipikus is, amit Vészi Endre története elénk tár, mindenképpen fi­gyelmeztető jelzés szocialista társadalmunk épülő szakaszá­ban. Figyelmeztető a megtör- ténhetőségre. Ezért fontos mű a „szürke eminenciás”, Vészi Endre Party című elbeszélésé­nek tévéfilmváltozata. A történet szerepeiben nem találkoztunk színészsztárok­kal, de annál több remek szí­nészegyéniséggel. Mint példá­ul Horváth Sándorral, Bódis Irénnel, Gumik Ilonával, Szir­tes Ádámmal, Bakó Mártával, Metzardt Georgettel és Zoltay Miklóssal Eseménynek számított az a műsor is, melyet Honthy Han­nára emlékezünk címmel pén­teken este kaptunk, a nagy dívának tisztelegve, közeli el­hunyta alkalmává! Az örök primadonna életének 80. évé­ben készült a riportfiím, mely­hez elhunytéval immár keve­set adhattak volna a készítők. A riportfilm teljes életművet összegezett úgy, hogy Honthy Hanna életútjának minden jellemző és döntő mozzanatát megismerhettük. S akinek eddig nem, halá­lában most már bizonyára sa­játjává lett századunk e két­ségkívül legkimagaslóbb szí­nészegyénisége, egy haladó műfaj legelhihetőbb interpre- tátora. (b. t) Szövetkezeti yersmondók megyei versenye Vasárnap a Karancs Szálló mozaiktermében tartották meg a II! országos szövetke­zeti szavalóverseny megyei döntőjét. A Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Tanácsa (SZÖVOSZ), az Ipari Szövet­kezetek Országos Tanácsa (OKISZ), és a Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsa (TOT) a Magyar Tanácsköz­társaság 00. évfordulója tisz­teletére hirdette meg ezt a versenyt a szövetkezeti dol­gozók és tagok, valamint szö­vetkezeti berkekben dolgozó tanulók részére. A rendezvény célja egyrészt az, hogy a Ta­nácsköztársaság fényes napja­ihoz, megszületéshez kapcso­lódó irodalmi értékeket job­ban megismertesse, élővé te­gye, másrészt az irodalom, a versek szeretetét szolgálja. Ezért is örvendetes, hogy a 24 versenyző között többen munkájuk mellett foglalkoz­nak a vers- és prózamondás­sal, azaz a korábbi évektől eltérően a többséget nem a középiskolás diákok adták, hanem a mezőgazdasági szak­emberek, az ÁFÉSZ-nél, a szövetkezeti szolgáltató háló­zatban dolgozók. Közülük ki­került néhány új felfede­zett, tehetséges versmondó. A zsűri —, melynek elnöke Erdős István volt — változa­tosnak, általában megfelelő­nek tartotta a vers- és pró­zaválasztást. Szerepeltek Ady, Móricz, Juhász Gyula, Kosz­tolányi, Kassák, ' Várnai Zseni, Gyagyovszki Emil 1919- hez kötődő művei és színes volt a szabadon választott versek, novellarészletek palet­tája is. A szavalóverseny te­rületi döntőjébe, melyet feb­ruár 3—4-én tartanak Mis­kolcon, megyénkén kívül Bor­sod, Heves, Szabolcs megye, valamint Budapest verseny­zői között, tízen jutottak to­vább: Sándor Zoltán, Végh György, Bazsó Erzsébet, Mol­nár Ernő, Veréb Lászlóné, Bajnóczi István, Percze Éva, Kocza József, Kozma Mária és Kovács Tiborné. Heten a MÉSZÖV, ketten a TESZÖV és egy fő a KISZÖV színei­ben fog versenyezni. Itt a tíz legjobb, rádiót, lemezjátszót, tárgy- és könyvjutalmakat nyerhet, emellett „belépőt” a március 17—18-i országos döntőbe, ahol az első tíz he­lyezettet ötnapos moszkvai úttal jutalmazzák a rendező szervek. A vasárnapi szavaló­versenyről továbbmenő tíz versenyzőnek és minden részt­vevőnek a zsűri sok jó taná­csot adott útravalóu! Érde­mes lapozgatni a verses- és novelláskötetekben, hogy ne csak a sokszor hallott és sok­szor előadott művekkel lépje­nek fel, merjenek újítani. A tiszta ejtés, jó megértés, a modorosságoktól mentes elő­adásmód többet nyom a lat­ban mint a néha túlzott gesz- íikulálás. És ami még nagyon fontos: egyéniségüknek meg­felelően válasszanak, érződjék a vers szeretete — ez az iga­zi cél. n balassagyarmati városi vegyes kar ünnepi hangversenye A NAPOKBAN került sora Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központ nagytermében a balassagyarmati vegyes kar hangversenyére, melyet úgy jegyeznek majd fel a város zenei életének krónikájába, mint Réti Zoltán 30 éves kar­nagyi munkásságának betelje­sülését. A' búcsúkoncert előtt Bacsur Sándor művelődési osztályve­zető ünnepi beszédében rövid történelmi áttekintést adott a kórusról. (Erről bővebben a Balassagyarmati Krónika kö­vetkező számában olvashatnak az érdeklődők.) A napjainkban az Ipari Szövetkezetek és Balassagyar­mat város Tanácsa közös fenntartásában működő ének­kart 1949-ben Réti Zoltán szervezte újjá. Az eltelt há­rom évtized alatt egymást kö­vették a sikeres fellépések, amelyek bizonyítják a karnagy nagy szaktudását és fémjelzik kórusának eredményeit. 1951- ben a volt megyeházán, 1952- ben a miskolci, 1956-ban az egri dalostalálkozón, 1962-ben Bárdos Lajos szerzői estjén és ugyanebben az évben Csong- rádon a „Tiszai dallamok”- fesztiválon, 1963-ban a bala- tonboglári dalostalálkozón, majd 1963. június 15-én Ba­lassagyarmaton a kórus meg­alakulásának 100. évfordulója alkalmából megrendezett hangversenyen arattak szép sikert A kiemelkedő szerep­léseket folytatva 1964-ben a Zeneakadémián és Hajdúszo­boszlón, 1965-ben a kőszegi dalostalálkozón (itt Réti Zol­tán vezényelte az 500 fős ösz- szevont kórust is), 1966-ban a balassagyarmati Bárdos-esten, 1968-ban a Magyar Rádióban, 1971- ben a salgótarjáni dalos­találkozón, majd 1971 április 26-án ismét Balassagyarma­ton, a megye zenei életében is úttörővállalkozásnak mond­ható J. S. Bach-kantátaesten érdemelték ki a közönség el­ismerését- Az első televíziós bemutatkozásra 1971-ben ke-1 rült sor. A Magyar Kábel Művek budapesti kórusával 1972- ben közösen megrende­zett palóc múzeumbeli kon­certet budapesti viszontlátoga- tás követte. Emlékezetesek a rádió Kóruspódiumában való szereplések. Az egyik legszebb elismerésüket a kapuvári da­lostalálkozón elnyert „Arany- koszorús Diplomával” minősí­tés jelentette (1976). A múlt év december 10-i Zeneakadé­mián nyújtott kimagasló tel­jesítményét dicséri a kórus­nak az a karnagyi díj is, me­lyet Réti Zoltán kapott Az ünnepi esten szűknek bizonyult hangversenyterem közönsége, az országos hírnév­hez méltó programot hallha­tott. A létszámában is repre­zentatív kórus első műsor­blokkjában Marenzio, Schein, Bach és Purcell vokális mű­vei hangzottak el meggyőző tolmácsolásban. majd Réti Zoltánnak szűkebb hazánk hagyományait is őrző, saját összeállítású palóc népdalcsok­ra csendült fel hol bensősége­sen, hol sziporkázva. Beetho­ven klarinét—fagott duóit Sán­dor János és ifj. Horváth Já­nos színesen, nagy tehetségről tanúskodva adta elő. AZ IMMÁRON HAT éve társkarnagyként közreműködő Ember Csaba vezényletével előadott Bárdos, Lajos-népdal- feldolgozások (Bogojai tán­cok, Kis szvit) líraisága, len­dülete magával ragadott. Az est második részében a társaszenélés örömének le­hettünk részesei. Monteverdi Scherzi Musicaljai, a Händel operarészlet és Mozart Nok- türnjeinek az érzelmek teljes színskáláján végigvonuló meg­szólaltatása „belülről” jövő muzikalitással párosult. Kó­rus és karnagy ragyogó össz­munkájába a közreműködő Rózsavölgyi Márk kamara- együttes (Ember Csaba, Móri Péterné, Ember Csabáné) is magas színvonalon kapcsoló­dott be. Nagy sikert aratott a „Közjátékok” is a. Veres Ist­ván—Fogarasi Béla többszörös nívódíjas fuvola—gitár-duó előadásában. Az utolsó mű elhangzása előtt Balassagyarmat város Tanácsának nevében Kmetty Kálmán elnökhelyettes adta át több évtizedes munkájukért a városi tanács elismerő okleve­lét és a KÓTA „Magyar Ze­nekultúra Szolgálatában” ju­bileumi emlékérmeket a kö­vetkezőknek: Böjthe Sándorné, Mészáros Ilona, Fontányi Já­nos, dr. Daróczy Gusztávné, Almássy Ferenc, Pulay Lász­lóné. Merczel Miklós, Nyíregy­házi István, Lotharides Mik­lós, Lotharides Miklósné, Merczel Miklósné, Horváth János, Markó Vilmosné és Plonk László. Balassagyarmat város Taná­csa Réti Zoltán karnagynak a balassagyarmati városi ve­gyes karnál 30 éven át tartó sikerekben és eredményekben gazdag karnagyi tevékenysé­géért, amelynek során kima­gasló eredményeket szerzett a város énekkari mozgalmának újjászervezésében, s az ének-, zenekultúra magas színvonal­ra emelésében, búcsúfellépése alkalmából köszönetét és di­cséretét fejezte ki, s a váro3 címerével díszített emléklapot és szép mívű serleget ajándé­kozott. A zárószám megismé- teltetése után a közönség fel­állva ünnepelte a mestert­A SIKERES HANGVER­SENY után a fenntartó szer­vek fogadást adtak a Balassa étteremben. A KISZÖV ne­vében Szalai Gáspár elnök kö­szöntötte a búcsúzó karna­gyot. A kórustagok harminc szál piros szegfűvel köszöntek el Réti Zoltántól. Ember Csa­ba, a kórus új karnagya jö­vőbeni terveikről beszélt. Az ifjú vezető eddigi működése során is nagy súlyt helyezett a tagság utánpótlásának bizto­sítására. A fiatal kórustagok lelkesedését a régiek tapaszta­latával szeretné ötvözni. Erre szükség is lesz, hiszen nagy feladatok várnak az együttes­re- Áprilisban a Nemzeti Ga­lériában önálló hangversenyt adnak, ősszel Székesfehérváron szeretnék megvédeni az „Aranykoszorú Diplomával” minősítést, és meghívást kap­tak a budapesti kamarakórus- napokra a Zeneakadémiára. Mindehhez sok sikert kívá­nunk! Fábri Miklós Mai févéajánlatunk 20.50: „...De, aki meggyó­gyult, arról nem készült örömjelentés...’' Napjaink népbetegsége két­ségtelenül a rák! Az egész világon szívós küzdelmet vív­nak ellene az orvosok és más tudományágak képviselői. A most induló háromrészes tv-filmsorozat egy téves el­képzelést szeretne eloszlatni: azt hogy a rákos megbetege­dések gyógyíthatatlanok. A műsor rangos, tudományos címeket viselő szereplői dr. Eckhard Sándor, onkológus, dr. Széchény Sándor sebész, dr. Zoltán Imre nőgyógyász és dr. Zsebők Zoltán radioló­gus professzor az elmúlt év­tizedek rákkutatásainak ered­ményeiről, változásairól szá­molnak be. Rádióműsorok a gyermekek évében 1979-et, a gyermekek jogait vé­dő deklaráció elfogadásának hu­szadik évfordulóját a gyermekek évének nyilvánította az ENSZ. A Magyar Rádió ifjúsági osz­tálya is új műsorokkal köszönti a gyermekek évét és műsorokkal reagál a hazai, nemzetközi ese­ményekre. Az önálló műsorok közül ki­emelkedőnek Ígérkezik az a há­rom egységből álló dokumentum- játék-sorozat, amely a hazai gyer­mekek világát mutatja be. Nemzetközi találkozót rendeznek júliusban Zánkán és Csillebércen. A tábor fontosabb eseményeiről, életéről hetente háromszor tu­dósítják majd a hallgatókat. Az elmúlt években sokat ír­tunk a gyermekszínjátszás szere­péről. a gyermekek akciójának” fonto"- 'fiáról. Az irodalmi és szír'" *> csoportok részére hir­deted '“ ’ikedővel 'is helyszíni közvetítések ismertetik meg az érdeklődőket. Művészi élményt kínál a hall­gatóknak a nemzetközi gyer­mekkórus-fesztivál, amelyen szo­cialista országok és Finnország gyermekkórusai vesznek részt. Az országjáró koncertek után közös zeneakadémiai hangverseny zárja majd a ta-lálkozót. Természetesen mindezzel a rádión keresztül is­merkedhetünk meg. Május vége a határideje annak a mese- és gyermekjáték-pályá­zatnak, amelyre neves írókat hí­vott meg a Magyar Rádió. A legjobbnak ítélt műveket 1979-ben hallhatjuk is. Színes, változatos hazai rendez­vények a gyermekkönyvnapoktól a játékkiállításig teszik érdekessé az évet, s minderről hírt ad majd liz MR 10-14 és az ötödik sebesség. NOGRÁD - 1979. január 23., kedd MISTER ÜZLETEI Vi Fordította: Bába Mihály 21. MacAreck mister mosoly­gott, valamit felírt egy lapra és odahívott egy hajóinast, akinek megparancsolta, hogy vigye azonnal a távíróklub­ba. A hölgyek kérésére az egész társaság témát változ­tatott. Közölték a2 urakkal, hogy többet ne beszél jenek az üzletről. A csodálatos zöld ta­lizmán tulajdonosa Párizsról csevegett, a nagy divatáruhá­zakról, és az általuk külföl­dön szervezett ruhabemuta- tókró! Egy-egy modellt még fel is vázolt a kiváncsi höl­gyeknek. A másnap megjelenő hajó- bulettin érdekes hírt közölt. Angliában kirobbant a szén­bányászok sztrájkja. Amint az United Press közölte, a sztrájk hosszúnak ígérkezik és nagyon nehéz lesz a bányatu­lajdonosok és a munkások közötti megegyezést elérni. A New York-i tőzsdén ugyan­akkor a „Szénbányászati Tröszt” részvényei magasra szöktek. — Hát lehet nem hinni a talizmánnak? — nevetett MacAreck úr megmutatva a legújabb híreket Dufay úr­nak. Az egyik délután, amikora hölgyek magukra hagyták a férfiakat, valaki azt javasol­ta, hogy kártyázzanak. Nagyon ártatlanul kezdődött — dol­lárban játszottak. De egy fél­óra múlva már megjelentek az 50 és 100 dolláros bankje­gyek is az asztalon. Mister Wheeler nyugodtan licitált, de csak biztosra ment. Dufay úr inkább csak szórakozott a kártyalapokkal, MacAreck úr szinte kőarccal ült, me­lyen semmiféle érzés nem tükröződött. A licitálás kö­nyörtelen __ volt. Ellenfeleiből ki tudta kényszeríteni az utol­— Én sem őrültem meg — mondta Wheeler úr. — Akkor hármasban ját­szunk — kiáltott fel Carter Pierce úr. — Ezer dollárral kezdek — és letette az asztal­ra az ezer dollárról szóló csek­ket. — Ez az ezer és még négy — válaszolt hűvösen Mac­Areck. James Brown osztotta a lapokat. Mindhárman be­szálltak a játékba. Az aszta­lon 15 ezer dollár hevert. MacAreck két lapot kért. Meg kell jegyezni, hogy eu­rópai módon játszottak, mely lényegesen különbözik az Egyesült Államokban nép­szerű hazárdjátéktól. Brown egy lapot vett, Pierce viszont hármat. A licitálást Pierce kezdte ezer dollárra! Brown háromra emelte, MacAreck pedig nyugodtan túllépett rajta: „ez a három és még hét”. Mindketten kiegészí­tették korábban betett össze­güket. Felfedték a lapokat. Piercének három ásza volt, MacAreck nyert, hanyagul húzta maga elé a csekkcso­mót és azt javasolta: — Vakon, háromezerrel nyitok. A játékosok köré gyülekez­tek a kibicelők —, akik kö­zül bárki könnyedén kiállít­hatott egy százezer dollárról szóló csekket, — csodálkoztak a nagy tétben játszókon. Az USA-ban a nagy játék a tőzs­dén, lóversenyen folyik, kár­tyán nem hazardíroznak, mint ennél az asztalnál. (Folytatjuk.) só kockázatos összeget is. Két fiatalember, James Brown és Carter Pierce egy­re nagyobb összeggel hazar­dírozott. A játék egyre ve­szedelmesebbé fajult. Végül Wheeler és Dufay úr csak statisztált a három játszó mellett. Miater MacAreck előtt egy­re nőtt a bank jegy csomó. Amikor a bank nagy tét volt, csaknem minden esetben nyert. Ellenfelei egyre jobban idegeskedtek. Végül előke­rült a toll és a csekkfüzet is. A társaság legidősebb tagja, Wheeler úr, hiába javasolta néhányszor, hogy félbe kel­lene szakítani a játékot — hiszen a kirándulás nem ér véget, ma lesz még idő, hogy tovább játsszanak az urak. MacAreck hajlandónak mu­tatkozott a kártyázás abba­hagyására. Biztosította el­lenfeleit, hogy bármelyik pil­lanatban kész a revánsra, de most ideje befejezni a játé­kot, a kajütbe menni, va­csorához átöltözni. De a fia­talemberek hallani sem akar­tak erről. Végül is, amikor Wheeler úr rábeszélése sem hatott, MacAreck úr azt mondta: — Csak négy kört játszom! Ha önök vissza akarják nyerni elveszített összegüket akkor a végtelenségig lici­táljanak. — Ez őrültség! — állapítot­ta meg Dufay úr. — így egy egész vagyont el lehet vesz­teni. Nem játszom tovább.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents