Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-21 / 17. szám

„Verseggel teljes a világ” Káliói c a stadionban Az idősebb és az ifjabb Bangó László tanácstagok két cigánylakta körzetet képviselnek. Kálló, Erdőkürt, Erdőtar- csa — több mint háromezer lélek, kállói közigazgatási centrummal, s a szomszéd­ban — az már Pest megye — Verseg. Éppen Verseggel kapcsolatban mondja a Kál­lói községi Közös Tanács el­nöke, Nyemcsok Mihály, hogy a környék cigányságá­ról szólva, hiába más me­gye Verseg, mindig szóba kerül ez a szomszédos köz­ség. Ahol a cigánylakosság foglalkoztatása országosan is kiemelkedő, teljesnek mond­ható. Ami, ha meggondol­juk, nem kis dolog. És a kállóiak? Kálló környékiek, erdőkürtiek, erdőtarcsaiak? Erdőkürtön nincs, és soha nem is volt cigány szárma­zású lakosság. Az okát itt most nem tudjuk meghatá­rozni, így alakult. A nem messzi Vanyarcról szólva el­mondja az elnök, hogy ott például a tanulmányi mun­kában, az iskolába járás, oktatás területén értek el szép eredményeket. Kálló? Itt már több a gond. Min­dig ugyanazokkal. Ugyanaz­zal a harminc-negyven fel­nőttel, s többnyire a gyere­keikkel. Kálló eljáró község. Helyben mindössze 110 kál­lói dolgozik. A többiek reg­gelente buszra szállnak, többségükben a vállalatok különjárataira, és elindulnak az egyórányira levő főváros­ba. S ott hová? / — Főként az Ikarus, Ik- lad, a huszonegyes építők, a pamutipari vállalat és vagy nyolc-tíz esztendeje egyhu­zamban a Népstadion és In­tézményei Vállalat alkal­mazza a kállóiakat és a kör­nyékbelieket. A negyvenöt tanácstagból Kállón négy cigánylakta körzetet képviselnek négyen, valamennyien cigány szár­mazásúak, s ez is egyfajta hagyomány Kállón. Hagyo­mány van itt más is, amely inkább okoz fejtörést, mint örömet a tanácselnöknek. Tíz év alatt mintegy fél­ezerrel csökkent a lakosság száma. A termelőszövetkezet megerősödése hosszú folya­mat volt, s így hagyomány az is, hogy a mai kállói fia­talok máshol szerzett szak­májuk után — máshol akar­nak letelepedni. A szülők sem itt vesznek házat, ház­helyet részükre. Arra gyűj­tenek, hogy Sashalmon, Kis- tarcsán, Kerepesen segítsék a fővároshoz közelebb lete­lepedni a fiatalokat. Még a cigányság körében is meg­mutatkozik ez a tendencia. Nemrégiben nyolcvan erdő- tarcsai cigány „vándorolt ki” Gödöllőre, s ott telepe­dett le. Éppen a java, ahogy a kállói elnök fogalmaz. Eb­ből is az világlik ki, hogy a rendesen dolgozó, szorgal­mas, törekvő embert — füg­getlenül attól, milyen a származása — mindenhol szívesen látják. Kálló pedig maga is sokat tett azért, hogy ez a hátrá­nyos helyzetben élő csoport előrébb kerüljön. Tíz esz­tendő alatt mintegy negyven család költözött a cigány szár­mazásúak közül, akciós la­kásvásárlás keretében új hely­re, régebbi parasztházakba. Nevezetesen a Deák Ferenc utcába. Ahol a négy cigány származású tanácstag él, te­vékenykedik. Közülük való a kis tanácstagi csoport ve­zetője, Bangó László. Az idősebb, merthogy három nagyfia közül az egyik ugyancsak László és ugyan­csak tanácstag egy ideje! Az idősebb Bangó László olyan ember, akire azt szokták mondani, szenvedé­lyesen keresi az igazát, ö a cigányság igazát keresi úgy, hogy saját maga a legtöb­bet tesz érte. Három fia el­végezte a nyolc osztályt. Valamennyien felnőttek már, a László gyerek a pa­mutiparban dolgozik jő ide­je, rövidesen leteszi a ket­tős szakmai vizsgát. De van a családban egy kétéves kis­lány is, Bangó Marika, ö a legkisebb testvér. Az ő út­ja már könnyebb lesz. Kállón megmutatkozik a jövő, s éppen, mert ez a környék összetartozik, a vérségi jelen, a gyerekeken keresztül. A tanácselnöktől tudom: régen, tizenhét év alatt hat cigánygyerek vé­gezte el az általános iskola valamennyi osztályát. Az utóbbi öt esztendőben ennek a hatnak éppen a kétszere­se. Nem véletlenül került ez szóba, amikor Bangó László tanácstag munkájáról be­szélgetünk. „Tanulni, tanul­ni ...” A legtöbbször ki­mondott szava ez Bangó Lászlónak, aki' teljes oda­adással, szigorral felügyel azokra a gyerekekre is, akik mert nehezen kezelhetők, az ő pártfogása alá kerültek. Beszámoltatja őket, kikérde­zi a leckéjüket, ellenőrzi a füzeteiket, s közben naponta bejár a fővárosba dolgozni, ápolja nagybeteg édesapját, segít betegeskedő feleségé­nek, eljár a tanácsba, a tár­sadalmi bizottságokba, fel­készül a beszámolókra, s az a véleménye, hogy nem a cigánygyerekek, hanem a rö­vidlátó szülők tehetnek ar­ról, ha ki-kimaradnak az is­kolából, nem tanulnak ren­desen. „Szigorúbban kellene alkalmazni a kiszabható szabálysértési bírságot”. Így vélekedik azokról, akik közül egyik-másik még az ablakát is bedobta kővel. Pedig a felemelkedés egye­düli útját akarja megmutat­ni a többieknek, mindenki­nek. „Mi az a kevéske idő, ami eltelt azóta, hogy a zsú­folt putrivilágból kijött itt, Kállón is a cigány? Sokan, még a feleségem is, úgy vé­lekedtek hét, nyolc éve, hogy nem egy csokorba, ha­nem szétszórtan kellene a cigányságnak új helyre köl­töznie itt a faluban. Nekem meg az volt a véleményem, és az ma is, hogy a legfon­tosabb az első lépés. Aztán a többi már következik”. Bangó László volt az első, aki a Népstadionban mun­kát vállalt néhány esztende­je. öt követte Káliéról öt­vennél is több cigány szár­mazású munkás, kőművesek, betanított munkások, segéd­munkások. „Az egyetlen épí­tős brigád a stadionnál a mi kállói cigánybrigádunk” — mondja nevetve. T. Pataki László Az egykori parasztházakból álló Deák Ferenc.utcában ma, a fővárosi Üzemekben dolgozó cigányság lakik. , — kj — Vasárnapi jegyzet Tajgai kalandok A 1 i oTí anpm hideg lesz holnap, /iUglldliem mert alacsonyan szállnak a Ladák — kommentálta a minap a szemünk láttára lejátszódott balesetet a mellettem ácsorgó férfi, akiről az ember el­ső látásra azt hihette: valamelyik építőipari vállalathoz tartozik. A következtetés a vál­lán nyugvó nyeles szerszámról juthatott vol­na eszünkbe, de mivel hótoló lapátról volt szó, így foglalkozása is időszerűbb lehetett. Köznyelven hóhányó, hivatalosan pedig hó­lapátoló alkalmi munkás. Hősünk vajmi ke­veset törődhetett az öncélú meditációval, mert szemeiből az elégedettség testet-lelket bizseregtető érzése sugárzott, mint a frissen reperált radiátorokból fél óráig a meleg. Dünnyögve áldotta szerencséjét, hogy al­kalmi munkára nem a távoli Szibéria föld­jén jelentkezett, amely ugyan természeti kincsekben roppant gazdag, de ilyentájt akad arrafelé hóból is néhány torlaszravaló. Szá­ja szegletében halvány mosoly jelent meg, ami nem a gyorsan érkező közlekedésrendé­szetnek szólhatott. Talán a hólapátoló is lát­hatta azt a színes képet, amely a szibériai tajga mindig nagy eseményét, a tajgai va­dászatot örökítette meg. S talán fel is só­hajtott: hej a tajga, az igazi csak télén! Mi­csoda romantika. • Sejtelmesen hallgató er­dők, mesebeli pillanatok, vastag jégpáncél alatt locsogó folyók, tiszta levegő... Ezért aztán felkaptam a fejem a „hétper- ás” autóbuszon két lábtaposást követő jaj! között, mert valaki azt súgta a másik fülé­be : a tajga körül nem tiszta a levegő. Megrettentem, hogy már megint a Salgó­tarjáni Ötvözetgyár díszlet porelszívófilterei a ludasak, s a végén még környezetszennye­zési bírságot szabnak ki reá, de egészen másról folyt a helyijáraton az eszmecsere. A beszélgetők tudni vélték, az elmúlt hóna­pokban túlon túl sok vadász érkezett a taj- gába. A nemesebb vadak valamilyen úton- módon erről tudomást szerezhettek, mert kö­zeli vackaikba húzódtak vissza. Arra azért gondoltak, hogy megbízottuknál nyomköve­tésre csábító képeket hagyjanak hátra. No­sza, több sem kellett a vadonban nem elő­ször járó férfiaknak, akik a zsákmányszerzés eme új módszerének közelebbi megismerése érdekében energiájukat, felszerelésüket nem kímélve vetették magukat a csapásra. Még a túra előre nem látható veszélyei sem rettentették vissza őket elhatározásuk­tól, s szívesen áldoztak anyagiakat is. Mert köztudott — miként általában a technikai sportok — a vadászat sem tartozik a filléres mulatságok közé. Hallgattam tovább a kittenbergerkálmáni izgalmas történetet, amelyből kiderült, mint klasszikus krimi végén, hogy ki a tettes: a nagy kaland csattanójaként hiába is vár­nánk vérengzésről, öldöklésről szóló híre­ket. Ugyanis a vadak és követőik a mosta­nában oly’ sokat emlegetett békés egymás mellett élés elvétől vezéreltetve megegyezés­re jutottak. Az árfolyamot természetesen az erdő lakói diktálták, s minthogy a jobb bő­rök ára a világpiacon is felemelkedett, ezért szó sem lehetett olcsó dolgokról vagy netán árkedvezményről. Így a vadászok az erősza­kot mellőzve, némi készpénz ellenében ju­tottak hozzá a trófeákhoz. Az autóbuszon beszélgetők a következő megállónál már megbízható információs for­rásokra hivatkozva pusmogták, hogy a tari­fát roppant méltányosnak találhatták mégis, mert a nemes — és ősi — szenvedélynek mind többen hódoltak. Még az évszakhoz képesti hideg ellenére is, amelynek káros ha­tásai ellen forró teával védekeztek. A szerencsés vadászok számításába — s persze a vadakéba is — hiba csúszhatott, mert egy kanyarban már arról tartott a dis­kurzus, hogy az egyik vendégvadász, akit el­felejtettek beavatni, élve jogaival, a fegyel­mi bizottsághoz fordult. Mellőzve a kollega- litást és betyárbecsületet, feljelentette a ké­nyelmességhez szokott vadászokat. Ügy is mondhatni, hogy nagy port kavart az ügy körül. Sajnos a sorompó után, az újabb felszál­lók a beszélgetők és közém ékelődtek, így csak röpke szófoszlányok jutottak el a kö­zépső ajtóig, hogy állítólag a feljelentő azért gurult dühbe, mert az egyik felvételen a napokig elkóborló macskáját ispierte fel szerényen meghúzódva, a minden hájjal megkent cobolyok között. A lríwí>tk megállónál kényte­SA &UVCI&CÄW ]en voltam leszállni a járműről, s a nagy tajgai kalandok izgal­maira betértem a salgótarjáni Tajga teázó- ba felhörpinteni egy csésze gőzölgő teát. A sarokból egy medve vicsorított rám, ha fe­léje fordultam. A füstöt leszámítva a leve­gő tiszta volt. S a félig nyitott ajtón még annyi áramlott be, amelyből a helyijárat fe­csegő utasai húszezer léggömböt is felfújhat­tak volna. Pukkanásig! M. Szabó Gyula Parlamenti mérlegvonás helyett Lassan már egy hónapja, ki az ifjúsági törvény időará- hogy országszerte véget értek nyos végrehajtásáról, eredmé- az ifjúsági parlamentek, a szó- nyékről, hiányosságokról, s cialista demokrácia sajátos if- mindezeket felhasználják majd júsági fórumai. Most folynak az elkövetkező időszakban. a statisztikai összevetések, ___. , t artalmi összegzések, értékeié- Most csupán"ta!án nem ls ép~ sek, hogy a tapasztalatok bir- Pen a legjellemzőbbekről ej- tokában reális kép alakuljon tünk néhány szót. Kinek a feladata? Majd mindenütt komoly elő- készülétek történtek a parla­mentek megrendezésére, s ez sok esetben meg is határozta a rendezvény kimenetelét. Például, ahol negyven gépelt oldalnyi szöveget kellett vé­gighallgatniuk a fiataloknak, s a fórum kezdési időpontjá­ról is csak egy ákom-bákom betűkkel írt, kifüggesztett pa­pírcetliről értesülhettek, ott kevésbé volt eredményes a parlament, mint ahol egy hét­tel előbb kézhez kapták a fia­talok a beszámoló szövegét, a meghívót, s így a fórumra megfelelő felkészültséggel me­hettek. Ahol a KISZ-esek „vendég­ként” voltak jelen, rendezők helyett, ott nyilván több ener­giájuk maradt a mozgósításra, a felkészülésre. És ezek vol­tak a jellemzőek. Bármeny­nyire is formális dolgoknak tűnnek az említettek, nyomuk meglátszott a parlamenten. Átlagosan a harminc éven aluliak megjelenési aránya közel hetvenszázalékos volt, ami a korábbi évekhez viszo­nyítva kedvezőbb. Persze, a jó megjelenési arány még nem garantálta az eredmé­nyességet. De vegyük sorjá­ban, nézzük előbb, milyenek voltak a vezetői beszámolók, az intézkedési tervek. Kevesebb fiatal, több pénz... A terjedelemről, annak „át­káról” már szóltunk. Tartal­mukat nézve, tulajdonképpen felölelték azt a területet, amely a fiatalokat érinti. De az ará­nyokkal már több helyütt raf- finált módon bántak. Néhány beszámoló az elmúlt parla­menteket, az azokon elhang­zott kéréseket-kérdéseket, il­letve ezek sorsát „elfelejtette” megemlíteni, s ilyenkor mél­tán elégedetlenkedhettek a résztvevők, mondván, minek újra és újra ismételgetni a hiányosságokat, ha intézkedés nem történik. De —, mint például az Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­latnál, az Írószer Szövetkezet­nél — konkrét utalások vol­tak, név szerint az 1976-os if­júsági parlamenten felvetett hiányosságok sorsára vonatko­zóan. Az ilyen helyeken nyil­vánvalóan kezdeményezőbbek voltak a jelenlevők, több ér­telmét látták a felszólalásnak. feladatokkal, illetve az erre való mozgósítással, a segítség- várással. Legtöbb helyen meg­Szólj szám — Kifacsarva az ismert mon­dást az építőipari parlamenten az egyik fiatal mondta ezt ta­lálóan, vagyis: akkor nyugodt a lelkiismerete, a közérzete, ha kimondja, ami „nyomja a szívét”. Egy másik helyen egy bájos kislány idegrendszere a felszólalás felolvasásának vé­gére már fölmondta a szolgá­latot, pityeregve kivonult a teremből, mint később kide­rült, az előre megírt beszéd­ből neki csupán az olvasás jutott. E néhány kurriózumot csu­pán azért említettük, hogy ér­zékelhető legyen, a nyolcadik életévébe lépő ifjúsági tör­vény értelmezésének akadnak még torz hajtásai. Ennek el­lenére, általános tapasztalat, felelő árnyaltsággal, inspirá­cióval, „nem menve át” ter­melési tanácskozásba. Az in­tézkedési tervek megfogalma­zásával (meg nem fogalmazá­sával) már több baj volt. Elő­fordult, éppen az egyik okta­tási intézményben, nem sok­kal a parlament kezdete előtt derült ki, hogy az intézkedési terv készítése elmaradt. (No­sza rajta! — mondották —, s gyorsan meg is fogalmazták. Olyan is volt...) Az öblösüveg­gyárban pedig a parlament közönsége hatalmazta fel a vezetőket a módosításra, az új tervezet elkészítésére. Ér­dekes módon az a KlSZ-veze- tő hívta fel a figyelmet a hiányosságokra, akinek az elő­terjesztés előtt véleményezni kellett l . . Külön „misét” érdemelne, hogy az ifjúsági alap pénzét, hol, mire fordítják? Egyálta­lán ismerik-e sokhelyütt az erre érvényes határozatot, fel­használási lehetőségeket, célo­kat? Mindenesetre — a legki­sebb rosszmájúság nélkül — meghökkentő, hogy a megye szinte legnagyobb létszámú vállalata 70 ezer forint ifjú­sági alappal rendelkezik, míg például az egyik jól gazdálko­dó szövetkezetnél ez a szám másfél millió körül mozog... nem fáj fejem K hogy gyakoriak voltak a jő vitaszellemű, érvekkel csatázó, s a fejlődést segítő konzek­venciákban feloldódó parla­menti „eszmecserék”. ♦ A végleges mérlegvonásra, tapasztalati számvetésre még várnunk kell néhány hetet, így felelőtlenség lenne bármi­féle összegzés megfogalmazása. Az említett szubjektív benyo­mások, a tízegynéhány par­lamenten tapasztaltak viszont már efféle következtetésekre okot adhattak. Hozzá kell tennünk azonban: az elkészí­tendő mérlegvonás csupán helyzetképet ad, a lényeg a mindennapok ifjúságpolitiká­jában rejlik. Tanka László A beszámolók mindegyike 7 foglalkozott k helyi gazdasági | NÖORÁD - 1979. január 21., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents