Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-05 / 286. szám
Örült lány és kárpitok A televíziós műsorszerkesztés jóvoltából két egymást követő napon, szombaton és vasárnap egy-egy neves művészegyéniségünkről készített portréfilmet láthattunk az elmúlt hét végén. Talán ez az egymásutániság is hozzájárul ahhoz, hogy a néző összehasonlítást tegyen a két portréfilm között, s ha meggondoljuk: a portréfilmek valóságos reneszánszában ez igazán időszerű is. Szombaton láthattuk az „Én egy őrült lány vagyok” című televíziós produkciót Zalatnay Saroltáról és műsoráról. A cím, mellesleg talán a legsikeresebb része az egész műsornak, csak azok számára volt „blikkfangos” akik az idősebb korosztályhoz tartozva, s fiatal családtagok nélkül tisztán tájékozatlanságból, nem ismerték Zalatnay Saci befutott nótáját az elmeállapotról. Az ilyen nézők nem lehetnek túlságosan sokan, számukra mindenképpen meglepő és érdeklődést felkeltő volt — a műsor címe. A Zalatnay-műsort M. Lukács Mária rendezte — bizonyos hagyományokra támaszkodva, amelyről azonban szükséges megjegyezni, hogy nem elég pusztán bármiféle hagyományra támaszkodni, megfelelő tartalom, szerencsés összejátszás és fűtöttség nélkül — mit sem ér az egész. Mire gondolok? Közismert annak a műsornak a sikere, amelyet nem is olyan régen a közönséghez „visszatért” Zorán Sztevanovity barátai körében elért a kamerák előtt. Nagy sikerű nagylemez, majd a nagylemez folytatása, egy újabb nagylemez volt a „következménye” annak a találkozásnak, együttdalolásnak, „örömkö- désnek”, ahogy a fiatalabbak ezt nevezhetnék. Nagy siker, a legnemesebb értelembe véve — esemény volt. Ez lehetne akár hagyomány is, különösen ha Zalatnay meglehetősen ritka televíziós műsorait tekintjük, s akár visz- szatérés is. A róla szóló, öt megmutató műsorban is felvonultak a barátok, közöttük — valahol a sor végén — maga Zorán is. Mégsem ért el semilyen átütő hatást a műsor, az elhangzott számok és maga Zalatnay sem. Vagyis hagyományra támaszkodni, csak hagyományosan erős tartalommal, mondanivalóval lehet és érdemes. A műsor legizgalmasabb része mindenképpen az volt, amikor Zalatnay és barátai két sorba állítva, vagy ültetve (?) ritkán látható profilból mutatkoztak. Akkor elszórakozhatott a néző a többnyire bizony szemből fényképezett ismerős arcok összehasonlításával. S ha már az összehasonlítás újra előkerült: vasárnap este, meglehetősen, a kései órákban, egy igazán szép, portréfilm nézői lehettünk. Ha az előbbi alkotás a hagyományokra támaszkodva nem sikerült, ez utóbbi — a Hajnal Gabriellát bemutató — éppen, hogy a hagyományokkal szakítva érte el célját. Üjszerű megoldást választott egy alkotóművész bemutatására a rendező: Rózsa János. Hajnal Gabriella portré- filmjében is közreműködtek barátok, ismerősök, így például Tolcsvay László és a Fonográf, igaz „csak” a kísérőzenében, de ez a hozzáadás igazi, értékes többlet volt. Tolcsvay erre az alkalomra komponálhatta azt a dalt, vagy inkább így: zenét, amelynek változatait a film alatt hallottuk, tökéletesen illeszkedve és azt kiegészítve, Kende János operatőr képeihez. Mi volt újszerű ebben a portréfilmben? Hajnal Gabriella Munkácsy-dijas művész, a magyar falikárpit- szövés mestere, ahogy a film végén, a kiállítást megnyitó Barcsay Jenő mondta. A Műcsarnok fehér falú üres termeinek bemutatásával kezdődött portréfilm elkerült minden konvenciót: a művész alkotóműhelyének látogatását, a párbeszédet arról, milyen volt az indulás, hol tanult, mikor végzett a főiskolán, mikor járt külföldön, mikor állított ki Párizsban, vagy máshol, mi, a hitvallása saját művészetéről — és így tovább. Portrét rajzolt azáltal, hogy végigkísérte, szinte szegről szegre, kárpitról kárpitra a kiállítás rendezését. Azt. miként kerülnek gondos válogatással a falakra a Hajnal Gabriella-szőnye- gek. Vagyis, feltételezett egy bizonyos „eleve” meglevő tudást a nézőről, de ha ez mégis hiányzott: a kép, az arckép így is teljes volt a film végére. Üres falaktól az egyre közelebbi felvételekig az alkotásokról, majd a művek részleteinek megmutatása, a képi kiválasztások, kivágások, egy nagy művész alkotói módszerének tisztán képi formában történő megmutatása, végül a kész kiállítás, s maga a megnyitó, ahol Barcsay professzor azt mondja: „Nézzék meg és gyönyörködjenek az anyag szépségében. Itt remekművekkel találkozik az ember!” — ez volt Rózsa János és Kende János módszere Hajnal Gabriella bemutatásával. Az ember sajnálta, hogy a Műcsarnokban tavaly megrendezett kiállítást nem látta a valóságban, s ha mégis látta, akkor meg azt, hogy nem nézte meg jobban azokat a részleteket, amelyek nélkül nem lehet teljes a legszebb falikárpit sem. <T. Pataki) 18.3=!: MOSZKVA. 1918 óta a Szovjetunió fővárosa. Szép jelképe a Kreml toronyórája, amelynek csúcsára a cári sas helyébe ötágú, vörös csillag került. Moszkva mindig első volt, Moszkva mindig elsőként ünnepelte az újat; itt köszöntötték az északi sark átrcoülöit, az első űrhajóst: Jurij Gagarint, az első trolit, az első munkáslakásokat. Moszkva kivette részét a háboMai tévéaiánlatunU rúból is. 1941 május elsején mé? részt vett az ünnepségen Németország képviselője. hamarosan azonban már ellenük kellett megvédeni Moszkvát. A háború napjai minden moszkvai számára emlékezetesek maradnak. Moszkva volt a színtere a győzelmes ünnepségnek is, 1945. május 9-én. A város egyre nőtt, növekedett. 1922- től van rádiója Moszkvának, 1935- ben kezdték el a metró építését, amely ma 163 kilométer hosszan, 103 állomásával* behálózza a várost. Ezekkel és meg sok érdekes, részben Ismeretlen képsorral mutatja be a sokak által ismert várost, Moszkvát a HORIZONT Szerkesztőség műsora. Megtört fények A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében a közelmúltban készült egy jelentés, melyet a helyi közművelődési bizottság egyik tagja fogalmazott meg a munkásművelődés és a szocialista brigádok kapcsolatáról. Sok más mellett a következőt olvashatjuk: az üzem dolgozói közül jelenleg 21-en tanulnak az általános iskola különböző osztályaiban, s ez a létszám rendkívül alacsony az alapvégzettséggel nem rendelkező 298 személyhez viszonyítva. Az érem két oldala Három-négy évvel ezelőtt, ha valaki bányai berkekben az iránt érdeklődött, hol melyik üzemben folyik tervszerű, tudatosan átgondolt, folyamatos felnőttoktatási képzés, s ha a megkérdezett — uram bocsá — netán egy kicsit dicsekedni is akart, akkor azt válaszolta: a nagybátonyi gépüzemben. S ez kerek perec így volt. Emlékszem még jómagam is a kihelyezett tanfolyamok „fényes szellők” korszakát idéző lendületére, a fiatal és középgenerációs műszaki értelmiség segíteni akarástól fűtött, önzetlen segítésére, amely elsősorban az írni-olvasni nem tudókkal szemben mutatkozott meg. Már csak emlékszem. Mint, ahogyan az idézett jelentést készítő is, és mindazok, akik akkor tevékeny részesei voltak a közvélemény által is megismert sikernek. — Hogyan lehetne a múltat „visszahívni”; valósággá tenni a megfakult emlékeket? — kérdeztük a gépüzemben. Dérer István, az igazgatósági pártalapszervezet titkára — egyébként tűzvédelmi felügyelő — az alábbiakban foglalja össze véleményét: — A helyes válaszhoz két oldalról kell megközelítenünk a kérdést: a munkahely oldaláról, amely szorgalmazza a tanulást, és a dolgozó oldaláról. Mindkét oldalon problémákkal küszködünk jelénleg. Az általános iskolai képzésnél nekünk a szervezéskor sokkal jobban oda kellene figyelnünk arra, ki mennyire elfoglalt közösségi, vagy magánjellegű szempontból. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy éppen azok az embereink a legelfoglaltab- bak otthon, a ház körüli teendőkben, akiknek nincs meg a nyolc osztályuk. Szívesen kertészkednek, foglalkoznak állatokkal, s mindez szabad idejük jelentős részét köti le. Ami pedig a szervezési oldalt Illeti: főként a művezetőinknek, a szakszervezeti műhelybizottságainknak kellene többet tenni az ügy érdekében, hiszen a dolgozókkal nekik van rendszeres, napról napra szóló kapcsolatuk. A szervezésben pártszervezeteink meglehetősen magáramaradottak. Pampurik János versenytitkár még hozzáteszi: — A szocialista brigádok szintén jobban és következetesebben segíthetnék a munkát. Igaz, a 811 szocialista brigádtag közül mindössze 25-nek nem lehet meg a nyolc osztálya, de a közösség érzelmileg, eszmeileg erőteljesebben hathatna nemcsak rájuk, hanem másokra is. Legnagyobb gondunk e téren azonban, hogy az alapvégzettséggel nem rendelkezők döntő hányada cigány. Gondokról őszintén Egy a közelmúltban tartott megyei értekezleten hangzott el az általános iskolai tankötelezettségi törvény megvalósulásáról szólva, hogy megyénkben az országos átlagnál kevesebb azoknak a száma, akik a 16. életévük betöltéséig nem végzik el a nyolc osztályt. Ezeknek a fiataloknak a 80 százaléka cigány. — Kétségtelen, hogy néhány cigány dolgozóval gondunk van — mondja Gyepesi Béla, a pártbizottság titkára —, de lényegében nem ez a jellemző rájuk. A többség tisztességes munkát végez, néhány szakmát tanul, sőt egyesek politikailag is képzik magukat. Például van cigány pártalap- szervezeti titkárunk is és jó néhány kiváló dolgozónk. Az viszont biztos, hogy a nyolc általánossal általában ők nem rendelkeznek, s ugyanakkor 8—10 ember az, aki zavart kelt a többiek között, rontja a közösségi és munkaszellemet. — Korábban a felnőttoktatásáról is nevezetes volt ez a munkahely. Most alig hallunk erről. Miért? — A közművelődési párthatározat után komoly fellendüAddig-addig nézett szembe a „Lenni, vagy nem lenni?" dilemmával — míg csak ki nem meredt a szeme. (M. Karczmarczyk) ♦ Tekintélyes szellemi pogy- gyásza van. De megőrzésre sehol sem fogadják el. (U. Zybure) Adjátok meg Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré. A többi háromneI lés fanúi lehettünk, ami természetes, és egy kicsit talán el is kényeztetett bennünket. Most már —, mivel jó néhá- nyan elvégezték az iskolát — sokkal nehezebb a dolgunk. A pártszervek az első időszakban természetes módon erőteljesen a folyamat egészén tartották a kezüket, részt vettek az operatív szervezésben is; most már a gyakorlati munkát elsősorban a szakszervezeti és KISZ-csooortoknak kellene komolyabban végezniük. Az igazsághoz tartozik, hogy közművelődési bizottságunk sem tudja még — utóbbi időben gyakori személyi változásra került sor —• kezében tartani a felnőttoktatás irányítását. A fluktuáció —, amelyről szintén gyakorta hallani —. nálunk is érezteti hatását: sok olyan ember jön hozzánk, aki csak átmenetinek tekinti itteni létét. Kivezető út Az üzem pártbizottságának végrehajtó bizottsága a közelmúltban tárgyalta a közművelődési tevékenységet, közte a felnőttoktatás helyzetét. Megállapították —, s ez a valóság — az üzem minden törvényes rendelkezést figyelembe vesz, számos kedvezménnyel járul hozzá a dolgozók tanulásához, A kapcsolatok is kedvezőek. Az iskolákban felkészült pedagógusok várják a tanulókat, a nevelők kedvvel végzik oktatásukat. Mégsincs tömeges tanulási kedv. Csillogás után megtörtek a fények. S, hogy mi vezet vissza a kezdeti „csillogáshoz?” Az, amit fentebb elmondtak. A középszintű vezetők, a szakszervezeti és KISZ- alapszervgpetek felelősebb munkav*alása, a dolgozók aktivitásának növekedése. Ezek sokoldalú feltételek, nem könnyű összehozni őket. De akarattal lehetséges. Sulyok László gyed rész pedig az enyém le- gyen. (C. Czernik) * A farkasok is jóllaktak, a bárányok is épen maradtak. Mármint, ha a farkasok felfalták a pásztort. (M. M. Sárgán) Aki túlságosan fennhordja az orrát — az alacsony küszöbben is könnyen megbotolhat. (A. J. Miazga) Röpke gondolatok A v á 11 o z A fenti címmel a Kossuth Kiadó jelentetett meg statisztikai adatokkal bőven alátámasztott, információkban bővelkedő tanulmánygyűjteményt. E tanulmányokon töprengve két alapkérdés merül fel. Mi a család szerepe itt és most? Jelenlegi változásai közben mennyire tudja betölteni hivatását a mai család? Az első kérdésnél elkerülhetetlen a közismert meghatározás ismétlése: A család a társadalom alapközössóge, feladata a gyermekek nevelése, szocializálása, a felnőtt családtagok érzelmi egyensúlyának, biztonságérzetének megteremtése. A család a szabad idő foglalata, érzelmi, kulturális közösség, de gazdasági is, főként a közös fogyasztás; kismértékben még a termelés szempontjából is. Megemlíthetjük itt a család alapjául szolgáló házasság négy „tartóoszlopát”: az érzelmi-szexuális, kulturális-világnézeti, gyermeknevelési és a gazdasági közösséget. Csatládszociológusok szerint egy tartóoszlop hiányában még jól funkcionálhat a házasság, kettő hiányában megrendül, háromnak a kiesése már gyakorlatilag megszünteti, és a család csonkává válik. A vázolt feladatok betöltésére ideálisnak elképzelt szocialista család jellemzői; a demokratizmus, a „közteherviselés”, társadalmi és kulturális érdeklődés, a felelősségérzet a családtagok, a tágabb környezet és a társadalom iránt. Hol tart — a feladat és az ideál mértékével mérve a mai magyar család? Az átmenetiség cseppet sem problémamentes stádiumában. xXx A családok tekintélyes részét az elmúlt évtizedekben lezajlott gyors iparosítás (és urbanizálódás) olyan megrázkódtatáson vitte keresztül, amelyből csak lassan tudnak kibontakozni. Néhány évtizeddel ezelőtt a családok nagyobb fele termelési közösség is volt (kisparaszti, kisiparosi, kiskereskedői szinten), míg ma már a közös termelés funkciója csak falun található meg, s ott is csak részben: a háztáji gazdaságokban. Ez mégis érezteti a hatását abban, hogy a válás járványától a falu sóikkal inkább érintetlen maradt, mint a város. A városok válási aránya mintegy háromszorosa a köz. 4 NOGRÁD - 1978. december 5., kedd ó család ségieknek, holott a lakosság fele falun él, s bár tudjuk, hogy ebben sok más tényező is közrejátszik (falun erősebbek a hagyományok, nyomosabban esik a latba a környezet véleménye, ritkább a heterogámia — különféle társadalmi helyzetű, műveltségű, más vidékekről származó emberek házassága —; az egyazon faluban felnőtteknek könnyebb összehangolódniuk stb.), kétségkívül a termelési és vagyonközösség is hozzájárul á nagyobb stabilitáshoz. A család gazdasági kö- tőareje — mind falun, mind városon — a fogyasztásra is kiterjed, ám a fogj'asztási szerkezet is a községekben a legkollektívebb: közös célokra a falusi család jövedelmének 97,5 %-át fordítja. (A munkásoknál a család közös kiadásai 90 %-ot, az értelmiségnél 80 %-ot tesz ki.) A városi család gazdasági tevékenysége inkább a szolgáltató kisüzemhez hasonlítható; minél magasabb a család jövedelme és műveltsége, annál inkább vesz igénybe külső szolgáltatásokat, s annál inkább válik a család „munkatársi” kollektívából a szabad idő és a kultúra foglalatává. De ha a munka és a gazdasági kényszer nem köti össze a családtagokat (elsősorban a házasfeleket), akkor egyéb (érzelmi. erkölcsi, kulturális) kötelékek nagyobb erejére van szükség, s úgy látszik, é másfajta kötelékek még gyakran gyöngék, és kevés az összetartozást erősítő szabad idő is. A falusi családok nagyobb kohéziós erejében — feltehetően — közrejátszik a még gyakori nagycsaládos életforma. Igaz ugyan, hogy több nemzedék együttélése több konfliktus forrása is lehet, de lehet fegyelmező erő is, mely a kö. zösség kohézióját növeli. Mint H. Sas Judit tanulmányából kiderül, ez már régen nem a hajdani, közösen termelő nagycsalád. hanem inkább a fiaitalok házának felépüléséig együttmaradó, közben gyakorta külön is gazdálkodó kis családok, egymismellett)sóge, mégis kollektíva: együtt teremti meg a fiatalok fészkét, segít gyermekeik nevelésében. A tanulmányokból a városi családok válási járványa tűnik leginkább szembe. A frissen városba került embereiket az új. környezet, életforma az alkalmazkodás olyan erőfeszítésre kényszeríti, hogy — sok esetben nem marad energiájuk az egymás iránti türelemre. Üj szükségletek, törekvések ébrednek bennük, újfajta feszültségek és szorongások úgyszintén, mindez gyakran jár személyisegük olyan változásával, amely megakadályozza az összehangolódást. A városba települt új lakosok ilymódon sokkal veszélyeztetettebbek — és nemcsak <» válás, de a vele olykor összefüggő deviáns magatartások terén is — mint a városi őslakosság. Innen a magyarázata, hogy bár minden iparosodott országban nőtt a válások száma és aránya, a korábban iparosodottakban korántsem annyira, mint a hirtelen fejlődőkben. (Kivéve a válás tekintetében mindenkort világrekorder USA-t.) Európában 40 év óta egyedül Portugáliában nem mozdult 0,1 ezrelékről a válási mutató, de azért aligha valószínű, hogy ott fedezték volna fel a boldog házasság csodaszerét. Hazánk a családbomlás nemzetközi mezőnyében némiképp hátrább került (1935—1960 között a második, 1970-ben a harmadik, 1973-ban a negyedik helyen volt), de sajnos, nem azért, mintha nálunk fogyatkoztak volna a válások, hanem mert másutt gyorsabban sokasodtak. A századforduló óta az emelkedés negyvenszeres nálunk. Lőcsei Pál tanulmányának adatai szerint 1973-ban 460 000 ember volt elvált vagy különélő, de ebben a számban nem foglaltatnak benne az új házasságot kötöttek, márpedig — és ez a család intézményének népszerűségét mutatja — az elváltaknait több mint fele új házasságot köt. (Cseh-Szombathy László tanulmánya ugyan az űjraházasodási kedv kismérvű lanyhulását jelzi, de ez átmeneti jelenség is lehet.) A család utáni vágy szólal meg a házasságkötések számának folyamatos emelkedésében, de a vágy és a valóság között ellentét feszül: 1973-ban 1000 lakosra 9,7 házasságkötés és 2,4 válás esett. Nem lenne teljes a kép, ha a családi élet stabilitásának meg. ingását csak társadalmi okokkal (városba vándorlás, mobilitás, női munkavállalás, iparosodás stb,) magyaráznánk. Közrejátszanak biológiai okok is. mint az akceleráció, amely a házasságkötés időpontját előbbrehozta, gyakorta oly korai életszakaszba, amikor a személyiség tudatos választásra még nem elég érett; és az életkor kitolódása, amely a házasság időtartamát is megnöveli. (Hol a biztosíték arra, hogy két 13 éves a rájuk záporozó külső változások özönében késő öregségéig egyformán fejlődik és alakul?!) A modem élet a válást oly-kör elkerülhetetlenné teszi, tragikus azonban, ha gyermekeket érint, ha tehát valódi családi közösséget robbant. A család a gyermek számára: létfeltétel. Am a felnőtt számára is igen fontos, mert a kihűlt házi tűzhely mellől gyakran visz az út a még hidegebb magány felé. A régi családot összetartotta a gazdaság és a hagyomány ereje. A mai családot tudatosan kell szervezni, építeni, védeni és összetartani, mert nincs egyéb kötőanyaga, mint a benneélők szándéka, érzelme, türelme és közösség utáni vágya. Ez sem kevés. De sokkal jobban rászorul az érzelmek gazdagságára és az értelem fényére, egyszóval az emberségre mint az automatikus összetartozás. Bozóky fal