Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-08 / 289. szám
Horthysta rep kommunista partizán 60 éve született Szőnyi Márton a második vilagham COKÚ utolsó hónapjaiban sok magyar partizán és katona harcolt a felszabadító szovjet seregek oldalán. 1944. második felében több partizánegység bevetésére került sor, mindenekelőtt az ország északi részén. Az egyik kis létszámú, de annál elszántabb és jól kiképzett partizáncsoport parancsnoka Szőnyi Márton volt. Győrben született. 1918. december 8-án. Az első világháború viszontagságai sodor. Iák a családot a fővárosból Győrbe. A háború végén visz- szatértek Budapestre és az akkor már öttagú család a Csillaghegyen egy vikendház szobájában húzta meg magát. A családfő munka nélkül maradt. Később sikerült állandó munkát kapnia, fűtő lett. Mindkét szülő dolgozott, a gyerekek iskolába járhattak. A jó eszű, tehetséges fiú, Szőnyi Márton a Honvéd utcai polgári iskola elvégzése után beiratkozhatott a Kereskedelmi Akadémiára, amelyet 1938-ban sikerrel végzett el. Kiváló sportember is volt. A közel két méter magas fiú nagyszerűen vívott, tornászott, atletizált. A kosárlabdázásban tűnt ki leginkább, az olimpiai keretnek is tagja lett. Repülősnek jelentkezett. Olaszországban képezték ki vadászrepülőnek. Közben megtanult németül, angolul és olaszul. Zászlósi rendfokozatot kapott és az első vadászrepülő ezreddel vitték ki a frontra. Beosztották a magyar gyorshadtest repülő- századába, 1941 július elején. A Dálnoki Miklós Béla vezérezredes által vezetett magyar gyorshadtestet, az oda beosztott repülőszázaddal a német páncéloscsoport parancsnokiága alá rendelték és vetették be a harcokba. Dnyetropetrovszk térségében, augusztus 27-én egy légiharcban találat érte Szőnyi Márton gépét. A zuhanó repülőgépből az utolsó pillanatban sikerült kiugrania. Szovjet fogságba került, a szovjet orvosok gyógyították sebeit. Volt felettesei pedig értesítették szüleit, hogy fiuk, Szőnyi Márton hősi halált halt a keleti fronton. Még nevét is felvésték a mátyásföldi repülősök márványtáblájára. Szőnyi Márton azonban nem halt meg. Felgyógyulása után a fogolytáborban sokat olvasott. tanult, tapasztalt. Rá kellett jönnie, hogy hazug célokért. hamis érdekekért harcolt. önként jelentkezett a krasznogorszki felsőfokú antifasiszta iskolára, ahol magyar kommunista tanárok — köztük Rudas László, Apdics Erzsébet és mások — tanították. oktatták a történelmet, irodalmat marxizmust. Az iskola elvégzése után tudatos antifasiszta és kommunista tett Szőnyi Márton. A magyar hadifoglyok számára szerkesztett Igaz Szó című újság ecvik számában ezt írta: „Antifasiszta lettem. Odahaza nem törődtem politikával, csak a repülésnek éltem. A f"onton lelkesedtem. amikor légiharcról volt szó. de azon sose gondolkodtam, hogy hogyan és miért folyik a harc. melyek a háborús célok. A hadifogságban gondolkodni kezdtem. Itt ismertem fel, hogy ez a háború igazságtalan háború, hogy Hitler és társasága gazul bánik az európai néoekkel. Felismertem, hogy mint kötelességtudó tiszt nem támogathatom Hitlert és társaságát, ha magyar hazámat meg akarom menteni. Az antifasiszta tisztek között alkalmam nyílik a harcra azok ellen, akik a háborút előidézték. Antifasiszta lettem és tudom, hogy ezzel hazám szabadságának ügyét szolgálom.” 1943 decemberében Ukrajnába indultak az első magyar partizáncsoportok. Naumov és Fjodorov partizántábornokok egységeibe kerültek a magyar partizánok. Szőnyi Márton nyolcadma- gával a lengyel Robert Szata- novszki híressé lett partizánosztagában került bevetésre a Pripjaty mocsarak vidékén Belorusszia és Ukrajna határterületein. A magyar csoport parancsnoka az erdélyi kommunista mozgalom kiemelkedő alakja Rácz Gyula volt. (1974-ben halt meg Budapesten.) A MAGYAR PARTIZÁNOK itt estek át a tűzkeresztségen. Hónapokig együtt harcoltak a szovjet partizánokkal. Szőnyi Márton hősiességéért megkapta az első osztályú szovjet partizánkitüntetést a Honvédő Háború Partizánja érdemérmet. A már a partizán- harcokban edzett, mintegy háromszáz harcost az obarovi majd a kijev—szvjatorinói központi kiképző 'iskolában készítették fel a magyarországi bevetésre. E kiképző iskola magyar csoportjának vezetője Nógrádi Sándor volt. 1944. augusztus 8-án szállt fel az a repülőgép a kijevi > repülőtérről, amely Úszta Gyulá és Szőnyi Márton partizáncsoportjait szállította. Az Úszta Gyula vezette csoportnak Munkács környékén, a Szőnyi Márton vezette osztagnak pedig Úzd mellett kellett észrevétlenül földet érnie. Mindmáig kiderítetlen, hogyan szerzett tudomást a csendőrség központi nyomozó osztálya és a vezérkar’ főnöksége Szőnyi Márton csoportjának érkezéséről. Özd- tól délnyugatra, mintegy 15 —20 kilométerre a Domaháza és Járdánháza között elterülő erdős-hegyes terepre szállt le ejtőernyővel a 13 főnyi csoport. A levegőben még ejtőemvőzsiíiórjaikba kapaszkodva ereszkedtek alá, amikor a katonai, csendőr- és leventealakulatok tüzet nyitottak rájuk. Körülkerítették a nagyjából három részre szakadt csoportot. A leszállás éjjel 11 és 12 óra között történt. A sötétség ellenére az egyenlőtlen küzdelem rövid ideig tartott. Ősz Szabó János politikai tiszt és a csoport szlovák törzsfőnöke a helyszínen hősi halált halt. Négy partizánt sikerült elfogniuk, akiket Sopronba vittek és kivégeztek. Néhá- nyuknak sikerült kicsúszni a gyűrűből és eljutottak Besztercebányára, a szlovák nemzeti felkelés központjába, ahol aztán csatlakoztak Je- gorov tábornok partizánalakulatához. Szőnyi Márton egyedül maradt, miután sikerült átvergődnie az ellenséges gyűrűn. Elfogásához nyomozó kutyákat hoztak, vérdíjat tűztek ki fejére. Egy hónapig sikerült elrejtőznie a tanyákon. Az egyszerű parasztemberek élelemmel látták el, bújtatták a hős partizánt. Az ózdi munkásokkal kereste a kapcsolatot, de sajnos, nem sikerült érintkezésbe lépnie velük. Árulás folytán a Kissikátor faluhoz tartozó Macskás-tanyán törtek rá 1944. szeptember 7-én hajnalban a Hangony községi csendőrök és tűzharcban megölték. A HŐSI HALÁLT HALT Szőnyi Márton hamvait 1956 nyarán hozták Budapestre. A Kerepesi úti temetőben a munkásmozgalom nagy ' halottainak panteonjában helyezték örök nyugalomra katonai tiszteletadás mellett. V. S. Jegyzet a vendéglátós fiatalok parlamentjéről Hétköznapok ifjúságpolitikája Emlékszem, 1974-ben, egy Nógrádtól elég messze eső megye országos hírű vállalatának ifjúsági parlamentjén szomorkodva mesélte a KISZ- titkár, hogy a helyi gazdasági vezetők nem sokat törődnek a törvényben előírtakkal, „az egész parlament szervezését, rendezését, lebonyolítását, a KISZ-nyakába varrták”, ami hűen árulkodik ifjúságpolitikai munkájukról is. Nem tudom, azóta mennyiben sikerült az ottani helyzeten javítani, mindenesetre nyugodtan kijelenthetjük: országszerte kedvező változások történtek e területen. Tapasztaltam ezt Salgótarjánban, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalatnál is, ahol Bajczár Tiborné, a KISZ- bizottság titkára szemlátomást elégedetten említette, hogy szinte „vendégként” vesz részt a parlamenten. Mint ahogyan Sirkó Lász- lóné is, aki harmadik évét tölti gyermekgondozási szabadságon. örömmel újságolta, hogy ez idő alatt háromszor kapott fizetésemelést, s most egy szép meghívót, a fiatalok fórumára. Bár nem szólalt fel, de beszélgetésünk során megjegyezte, hogy szívesen menne többször is munkatársai közé. (Egyébként az intézkedési tervben szerepel, hogy évente, vagy gyakrabban Behívják a gyesen levő kismamákat egy találkozóra, s tájékoztatják őket a vállalat életéről, helyzetéről, a továbbtanulás lehetőségéről.) Sajátos és szerencsés eset, hogy a vállalat vezetői közül néhányan még a fiatal korosztályba tartoznak — Dombi András igazgató például alig lépte túl a harmadik ikszet — így az ifjúság gondját-ba- ját közvetlenül is ismerik, érzékelik. Ez tapasztalható a beszámoló átolvasásakor, az intézkedési terv böngészgetésekor, s láthattuk-hallhattuk az ifjúsági parlamenten is. Dombi András igazgató beszéde első részében név szerint számolt be a két évvel korábban felvetett kérdések sorsáról, a megvalósításról, illetve az ellenkezőjéről, annak okairól. Néhány „kulcsmondat” a beszámolóból: „A vállalatnál dolgozó 30 éven aluliak száma eléri az öt és félszázat... A hálózatban 14 fiatal üzletvezető, s 62 üzletvezető-helyettes van... A megyében jelenleg nines olyan iskolatípus, amely biztosítaná a vendéglátószakmában a képesítést. .. Szeretnénk megfelelő számú jelentkező esetén, az 1979/80-as tanévben a vendéglátóipari szakközépiskola levelező tagozatát beindítani, ám egyelőre még a jelentkezők száma nem érte el a kívánt keretet... A vállalat mindazok részére megtéríti a továbbképző tanfolyamot, akik sikeres vizsgát tesznek... Duplájára emeltük a lakásépítési kölcsön összegét... A támogatás odaítélésében a döntő szó a KISZ-szervezeté...” És még sorolhatnám hosszasan, hiszen a 17 sűrűn gépelt oldal bőven tartalmaz magvas megállapításokat, javaslatokat. Minden ötödik jelenlevő szót kért a beszámoló feletti vitában, véleménynyilvánításban. Különösen érdekes gondolatokat fejtettek ki Bajczár Tiborné, Pénzes Istvánná, Eperjesi Márta és Divéki István — mindannyian nagyban hozzájárultak a parlament sikeréhez. Külön kell szólni Ver- bovszki Emilné felszólalásáról, mert egyik hasznos színfoltja volt a rendezvénynek, azáltal, hogy mondanivalója egy kicsit a fiatalok „szívéhez” is szólt, elgondolkodásra, rövid önismereti vizsgálódásra késztette őket (ami csak használhat!) Néhány gondolat beszédéből: ,.Minket, felnőtteket, még mindig gyakran ér az a vád, hogy állandóan nevelni, tanítani akarunk titeket. Ez nem teljes igaz. Elsősorban fel akarunk készíteni benneteket arra, hogy a nap mint nap jelentkező problémák előtt ne álljatok felkészületlenül. .. Érdemes az idősebb korosztállyal együtt haladni, hiszen céljuk az, hogy a ti fiatal életeteket megóvják azoktól az elkerülhető sérelmektől, melyeket ők elszenvedtek, hogy töretlenebb utat biztosítsanak számotokra...” Ez A ZÖLDÉRT Vállalat salgótarjáni telepe elégíti ki megyénk zöldség-gyümölcs igényének mintegy 80 százalékát. A szállítójárművek kora hajnaltól szállítják a megrendelt árut az üzletekbe. A telephely raktáraiban jelenleg közel 200 vagon árut raktároznak. A képen Kiss Ferencné targoncavezető a burgonyaraktárban „rendezgeti” az árut. Jog és kötelesség Utazni jó. A megállapítással aligha száll vitába bárki is, sőt annak igazát sem érdemes kétségbe vonni, hogy a határainkon túli barangolás sem számít ma már az elérhetetlen álmok közé. Ha kiki kedvét zsebe lehetőségeivel egyezteti, annak a későbbiekben nincs oka arra, hogy különösebb nehézségekre számítson. Az’ egyszerűsödő útlevél-rendelkezések mind a szocialista, mind pedig a tőkésországokba utazók előtt szélesre tárják hazánk határainak kapuit. Csak egyetlen szám is elég bizonyításul: az elkészült statisztikák 1978. első háromnegyedében három és fél millió magyar állampolgár külföldi utazásait rögzítik. A folyamat azonban kétoldalú. Ugyanez az időszak alatt — rövidebb-hosszabb időre — több mint 12 millió csak egy kiragadott rész volt, de említhettem volna a beilleszkedésről elmondottakat, vagy éppen a parlamenti aktivitásra buzdító szavakat. A vállalatnál egyébként három alkalommal rendezték meg a parlamentet, éppen azért, hogy a műszakbeosztás vagy más egyéb elfoglaltság miatt, ne maradjanak távol a fiatalok a fontos fórumról. Amelyen jelen lehettem: egyetértek Tóth Szőllős Erzsébet levezető elnök összefoglaló véleményével, nevezetesen, hogy a parlament betöltötte a neki szánt szerepet. De — végezetül —, hadd forduljak ismét Verbovszki Emilné mondataihoz: „Tudjuk, hogy a parlament eredményességét nem önmagában a fórum adja, hanem az azt megelőző és követő hétköznapok ifjúságpolitikája. Éppen ezért a jövőben énnek még nagyobb figyelmet kell szentelnünk. Fiataljaink aktivitásának további növelése a gazdasági és mozgalmi vezetésnek egyaránt közös törekvése. Mindez azonban csak törekvés marad, ha nem esik egybe a fiatalok szándékával. Mi bízunk a fiatalokban... Bízzanak ők is vállalat vezetőiben, akiknek vállalati és személyes érdekük, hogy e jól felkészült fiatal generáció fejlessze tovább azokat az eredményeket, amelyeket elértünk, s amelyekért, úgy érezzük nincs szégyenkeznivalónk.” Mit lehet ezekhez még hozzáfűzni ? (tanka) idegen lépte át határainkat. Mindkét adat kedvező tendenciákat sejtet: bővültek a mi kiutazási lehetőségeink, s egyidejűleg megnövekedett érdeklődést tapasztalhatunk hazánk iránt is. A ki- és beutazók többsége világot látni indul és érkezik. Elhatározásait a jószándék és a megismerés vágya vezérli. Nem mehetünk el azonban szó nélkül azok mellett sem, akik különféle számításoktól vezérelve folyamodnak útlevélért. Hogy miféle „számításokról” van szó, arról ismét egy — időarányos idei — adat szolgál érzékeltetésül: határainkon mintegy 45 millió forint értéket foglaltak le a vámszervek. A bűnözésnek ez a módja enyhén emelkedő tendenciát sejtet, s azt mutatja, hogy nem kevés az anyagi előnyök megszerzése érdekében útra kelők száma. Akár érkezőkről, akár távozókról legyen szó —, s tegyük hozzá: kivétel nélkül valamennyi határállomásra jellemző a megállapítás —, a hatóságok rugalmas és udvarias ügykezelése megkönnyíti a határátlépést, ám akadnak néhányan, akik megpróbálnak visszaélni a vélt lehetőségekkel. Rajtavész-e minden próbát tevő? Többségük igen, még akkor is, ha esetenként túljut a vámosokon. Álljon itt igazolásul két példa. Az egyik egy lengyel állampolgár esete. Ügyében a napokban hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság. Európai útját csempészéssel kötötte egybe, s bár Bécsből sikerült Pestig menekítenie egy jókora zacskó kvarcórát, ám a Keleti pályaudvarnál már szemet szúrt és lefülelték. A másik történet szálai is a fővároshoz kötődnek: egy nyugati útra készülődő férfi kéz alatt próbálta megtetézni a Nemzeti Bank adta valutát. Szakértelem híján —, ráadásul jóval a hivatalos árfolyam fölött —, hamis pénzt vásárolt külföldiektől. Legenda- Számba menő rémtörténetek keringenek olyanokról, akik idegen országban próbáltak szerencsét „illegális valutával”, tény azonban, hogy aligha örültek nekik. Es, ami természetes: ezek az esetek az itthoni bűnüldöző szervek előtt sem maradnak titokban. A külföldön tartózkodó magyar államoolgár szabadsága minden percében köteles tiszteletben tartani hazánk törvényeit. S, ha vét ellenük; számíthat rá, hogy elmarasztalása itthon sem késik soká. Képviseleteink bármikor rendelkezésükre állnak, jogaikat védik és érvényesítik. Ám természetesen nem lépnek fel azok mellett, akik összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, akár gépkocsikarambolról, .^tár történetesen női fehérneműk eltulajdonításáról van szó: felelni itthon is kell! A megnövekedett turizmus bizonyos ágazatokban a bűn- cselekmények számában is tetten érhető. A „valutázás” és a „csencselés” mellett szólni kell a mind gyakoribb közlekedési balesetekről is. A külföldiek leggyakrabban az előzés szabályait és a sebességkorlátozási előírásokat szegik meg. Ebben az esztendőben kétmilliónál is több külföldi rendszámú gépkocsi rótta hazánk útjait, s amikor fokozott figyelemre intjük a kiutazóinkat, joggal várjuk el ugyanezt az érkezőktől is. S, ha már a törvény előírásairól szóltunk, beszélni kell arról is, hogy előfordulnak tudatosan, előre tervezett bűncselekmény elkövetésére érkezők is, akik például kereskedők megbízásából nemzeti értékeinktől próbálnak megfosztani bennünket. A Kék fény is bemutatott egy ilyen esetet: az ellenőrzés lazasága, magyar betörők közreműködése és a kikerülhetetlen befejezés: a börtön. A turizmussal kapcsolatos ügykezelési! nk évről évre egyszerűsödik. A Belügyminisztérium útlevélhatóságai az idén a szocialista országokba utazni kívánók kérvényeinek majdnem mindegyikét kedvező elbírálásban részesítették, s a nem szocialista országba utazni szándékozók űrlapjaira is csak alig 4 százalékban került az elutasílás megjegyzése. Ennek a csekély töredéknek is elsősorban devizalehetőségeink miatt kellett elodáznia kirándulását. A megnövekedett lehetőségek azonban egyidejűleg felvetik a nagyobb felelősség követelményét. A ki- és beutazóktól egyaránt elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben az előírásokat. Az útlevelekkel kapcsolatos új törvényerejű rendelet kimondja, hogy a magyar állampolgár külföldre utazása jog. Ám —, mint minden jog —, ez is kötelességekkel párosulva teljes ... S. I. NÓGRÁD - 1978. december 8., péntek ♦
