Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD A2 MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV evF.. 283. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. DECEMBER 1., PÉNTEK TESZÖV-küídöttközgyűlés Salgótarjánban Ajánlás a Központi Bizottság március 15-i határozatának végrehajtására ' Az MSZMP Központi Bizottsága március 15-én értékel­te a mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetét, meghatároz­ta a továbbfejlesztés feladatait. A megyei pártbizottság a megye mezőgazdaságának szocialista átszervezése óta bekö­vetkezett jelentős társadalmi, gazdasági változásokat a kö­zelmúltban elemezte, s megjelölte a legfontosabb tennivaló­kat. Csütörtökön Salgótarjánban a Nógrád megyei Mező­gazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének kül­döttközgyűlése e fontos határozatokból adódó feladatok meg­valósítására ajánlást fogadott el. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Devcsics Miklós, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára. Az ajánlás leszögezi, hogy a megye mezőgazdasági üze­meinek fejlődése a termelés tényezőinek jobb összhangját teszi szükségessé. A fő figyel­mét elsősorban a szövetkeze­ti tulajdonban levő föld, ter­melőeszközök és a rendelke­zésre álló munkaerő haté­kony felhasználására kell for­dítani. A termőföldek védel­me, termőképességének fo­kozása állandóan napirenden szereplő tennivaló. Nógrád mezőgazdasági üze­meiben a termelésszerkezet többnyire kialakult, de a köz­gyűlésen is hangsúlyozták: a vetésszerkezet jobban igazod­jon az adottságokhoz! A ka­lászosok és a takarmánynövé­nyek mellett több figyelmet érdemel a bogyós gyümölcsűek, olajos növények termesztése. A tervidőszak végére az a cél, hogy a burgonya hozama érje el a 250—270 mázsát, a bo­gy ósgyümölcs-termelés 15—20 százalékkal emelkedjék. Fokozni kívánatos a talaj­erő-gazdálkodás színvonalát, a felhasználás szakszerűségét. A műtrágya-felhasználás tavaly Nógrádban egy hektáron át­lagosan mindössze 187 kilo­gramm volt. A tervidőszak végére harminc százalékkal indokolt növelni. A növény- termesztésben szükség van a magasabb technológiai köve­telmények betartására, a na­gyobb biológiai értékű fajták felhasználására, a termelési rendszerek szélesítésére, a műszaki feltételek korszerűsí­tésére. Az állattenyésztésben to­vábbra is a szarvasmarha- és a juhágazatok a meghatáro­zók. Az elképzelések, szerint a tehenek száma 1980-ra megközelíti a 15 ezer dara­bot, az egy tehénre jutó tej­termelés előirányzata 3200 liter. Általános tennivaló az állattenyésztésben is a szako­sodás, a koncentráció további feltételeinek megteremtése, újabb társulások létrehozása, melyhez a területi szövetség is segítséget ígért. A kiegészítő tevékenység fejlesztése sem elhanyagolha­tó tényező, hiszen az itt kelet­kező nyereség jól segíti a nö­vénytermesztés, állattenyész­tés fellendítését, amellett ki­váló lehetőség a tsz-ben dol­gozók folyamatos foglalkozta­tására. A tsz-szövetség ter­veiben szerepel, hogy 4—5 üzemben tervet dolgoz ki a melléküzemágak fejlesztésére, s folyamatosan figyelemmel kíséri a megye ipari vállala­taival való kooperálás lehe­tőségét. A megye közös gazdaságai jelenleg 4255 millió forint ér­tékű eszközzel rendelkeznek. Ezek kihasználása, hatékony­ságuk fokozása mindennapos feladat. Az ajánlás is rámu­tat: a nagy értékű gépek és berendezések kihasználása a műszaki feltételek — javító-, szervizhálózat — a kooperá­ciók növelését feltételezi. Az épületberuházásoknál első­sorban az olcsó, egyszerű megoldásokra való törekvés a kívánatos. A tervidőszakban legfontosabb feladat, hogy 1000—1200 tehén és 4—5000 juhférőhely épüljön. A tsz- szövetség ehhez a munkához a tervező- és az érintett szak- intézményekkel javítja a kap­csolatot, hogy a tsz-ek a leg­gazdaságosabb korszerű be­ruházásokat választhassák. A gazdálkodás színvonalá­nak emelése valamennyi me­zőgazdasági üzemben soron levő feladat. Az üzem- és munkaszervezés korszerűsíté­sével, az eszközök jobb ki­használásával, az ésszerű ta­karékossággal növelni indo­kolt a hatékonyság és jöve­delmezőség mértékét. A ter­melési költségek csökkentése érdekében indokolt, hogy az ipari eredetű, importból szár­mazó anyagokat, eszközöket minél célszerűbben használ­ják fel a közös gazdaságok. A termelés hatékonyságá­nak növelése a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetben dol­gozókat az eddiginél maga­sabb követelmények elé ál­lítja. Az ajánlás különösen hangsúlyozza, hogy növelni kell a tsz-ekben a szak- és betanított munkások arányát, a vezetés színvonalát. A küldöttközgyűlés az elnök­ség ajánlását elfogadta, s ezt követően a termelőszövetke­zetek munkaerő-gazdálkodásá­nak tapasztalatait tárgyalták meg. Konferencia Salgótarjánban HAZAFISÁG, NEMZETKÖZISÉG Ma, Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban, abban a városban ül össze a magyar antifasiszta ellenállással és partizánmozgalommal foglalkozó tudományos konferencia, amely maga is részese volt a. második világháború alatt és az azt megelőző években, a magyar munkásmozgalom har­cainak, az antifasiszta küzdelmeknek. A Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Partizán Szövetség ma és holnap az MSZMP megyei székházában rendezi meg azt^ a tudomá­nyos konferenciát, amelyen mintegy tizenöt előadás hang­zik el a magyar antifasiszta ellenállásról és a partizánmoz­galomról a II. világháborúban. Egészen biztosan nem véletlenül esett a választás éppen Salgótarjánra, Nógrád megyére, amelynek munkásmozgalmi hagyományai és e hagyományok ápolásában, azok megis­mertetésében és az ifjúság nevelésének alkalmazásában el­ért eredményei közismertek. A ma kezdődő tudományos konferencia legfőbb célja az, hogy a magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom kutatásában, feltárásában, megismertetésében, a nevelésben történő alkalmazásában ed­dig elért tapasztalatokat továbbfejlessze és alkalmazásukat szélesebb körben, magasabb színvonalon elősegítse — ép­pen a szocialista hazafiság és az internacionalizmus szelle­mében. Ilyenformán tehát nem a ma már történelmi időszaknak tekintendő antifasiszta ellenállási mozgalom és partizánharc legújabban feltárt fényeinek, dokumentumainak megismer­tetését, hanem a már nagyrészt ismert történések és össze­függések alkalmazásának lehetőségeire való rámutatási tűz­te célul a tudományos konferencia. Erre utalnak a két nap alatt elhangzó tudományos előadások témakörét összefoglaló címek is. A magyar antifasiszta ellenállás sajátosságainak és meghatározóinak, eredményeink és feladataink megis­mertetésének a feltárásban és a közzétételben, az ellenállás és a partizánharc egyetemi és főiskolai képzésünkben be­töltött szerepének a tudományos előadásokban történő meg­mutatása éppen e fontos folyamatot erősíti. Ma és holnap a tudományos konferencia résztvevői, történelmünk e na­gyon fóntos, kiemelkedő szakaszának legnevesebb szakírói, tudományos kutatói üléseznek Salgótarjánban. Munkásmoz­galmi hagyományainkra, és e hagyományok nyomán ránk háruló mai felelősségünkre emlékezve és gondolva köszöntjük Salgótarjánban, a magyar antifasiszta ellenállás és parti­zánmozgalom kérdéseivel, a megismertetésük feladataival foglalkozó konferencia valamennyi résztvevőjét. Hazánkba érkezik Mengisztu Hailé-Mariam Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa elnökének meghívásá­ra a közeli napokban hivata­los, baráti látogatásra ha­zánkba érkezik Mengisztu Hailé-Mariam alezredes, a szo­cialista Etiópia ideiglenes ka­tonai kormányzótanácsá­nak elnöke, állam- és kor­mányfő. (MTI) A moszkvai olimpiai játékok nagyszerű sportteljesítményeit azokon az eredményjelző berendezéseken írják ki, melynek készítésében részt vesz a drégelypalánki Szondi Ipari Szövetkezet is a VBKM VILLE8Z gyárával közösen. Az eredményjelző erősáramú táp­szekrényeit szerelik az üzemben,. , Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a tudo­mánypolitikai bizottság elnö­kének a bizottság legutóbbi üléséről szóló jelentését, amely fontos elhatározásokat tartalmaz a kutatószerveze­tek és a hasznosító vállalatok közötti kutatási-fejlesztési céltársulások kialakításának elősegítésére, a tudományos­műszaki eredmények gyor­sabb és hatékonyabb nép- gazdasági hasznosítása érde­kében. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács ja­vaslatára a balatoni környe­zetvédelmi kutatásokat koor­dináló tanács ajánlásokat dol­gozott ki a Balaton környe­zetvédelmi intézkedéseire, a legfontosabb tudományos eredmények és gyakorlati ta­pasztalatok alapján. A kor­mány tudomásul vette az ajánlásokat. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kitüntetések a magyar békekongresszus alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a IX. magyar bé­kekongresszus alkalmából, a békemozgalomban kifejtett tevékenységük elismeréseként Jeney Jenőt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat fő­titkárhelyettesét, az Orszá­gos Béketanács tagját, Ka- ráth Ferencet, a Közlekecés- és Postaügyi Minisztérium fő­osztályvezetőjét, az OBT el­nökségének tagját, Lőrinc Ta­mást, a Kulturális Kapcsola­tok Intézetének elnökhelyet­tesét, az OBT alelnökét, Sán­dor Istvánt, az Országos Bé- ketamács titkárságának osz­tályvezető-helyettesét, az OBT tagját, Pethő Tibort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az OBT elnökhelyettesét, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának alelnökét és Veisz Ferenc protonotárius kano­nokot, az OBT tagját, az OBT katolikus bizottságának főtit­kárhelyettesét a Munka Ér­demrend arany fokozatával tüntette ki. Tízen a Munka Ér­demrend ezüst, négyen pe-. dig a bronz fokozatát kapták meg. A kitüntetéseket csütörtö­kön az Országház Munkácsy- t érmében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke nyújtotta át. Az ünnep­ségen jelent volt Sarlós Ist­ván, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Ja­kab Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály- vezetője és Sebestyén Nán- domé, az Országos Béketanács főtitkára. Pothornik József köszöntése Csütörtökön délután Sal­gótarjánban ünnepélyes kö­rülmények között köszöntöt­ték Pothornik Józsefet, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt központi Bizottsága tagját, a Szocialista Munka Hősét, nyugdíjas bányaigazgatót. Az összejövetelen jelen volt Bru- tyó János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának el­nöke. Pothornik Józsefet 75. születésnapja alkalmából Géczi János, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tagja, a me­gyei pártbizottság első titká­ra köszöntötte. Az ünnepsé­gen ott voltak a salgótarjáni járási pártbizottság és a Nóg­rádi Szénbányák képviselői. Országos gyermekkönyvhét kezdődik Az 1979. évi nemzetközi gyermekév első magyarorszá­gi eseménysorozata lesz de­cember 4-től 9-ig az országos gyermekkönyvhét, amelyet először rendeznek meg ha­zánkban. Célja az olvasás nép­szerűsítése, gyermekeink ol­vasóvá nevelése. A gyermek­könyvhét központi megnyitó­jára december 4-én Óbudán, az Ilku Pál Általános Isko­lában kerül sor, ahol irodalmi műsor, s a Móra Kiadó, köny­veiből kamarakiállítás lesz. A gyermekkönyvkiadás fejlő­dése a Móra Kiadó kiadvá­nyainak tükrében címmel az óbudai úttörőházban nyitnak kiállítást. A gyermekkönyvhét orszá­gos szervező bizottsága pá­lyázatot hirdetett kisdobosok­• nak és úttörőknek, csapatok­nak és rajoknak. Ennek cél­ja, hogy a gyermekek minél jobban megismerjék lakóhe­lyük irodalmi hagyományait, összegyűjtsék falujuk, városuk, megyéjük irodalmi emléke­it, találkozzanak kortárs al­kotókkal. Továbbá, keressék fel a legközelebbi irodalmi múzeumot, emlékhelyeket, irodalmi expedícióikról készít­senek rajz,os, fényképes nap­lót, riportot, vagy beszámolót. Pályázni lehet a következő té­mákkal : legkevesebb regény- (mese) hősöm; közelünkben ól (t) és alkot (ott); névadónk. A pályázatokat 1979. március 1-ig lehet beküldeni a Gyer­mek és Ifjúsági Könyvszol­gálat címére 1 (1073 Budapest, Tjenin krt. 9—11). A nemzet­közi gyermekévben, 1979.1 áp­rilis 2-án, a nemzetközi gyer- mekkönyvnapon hirdetnek eredményt. Az országos gyermekkönyv- hétre Nógrádban is készülnek a közművelődési intézmények. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ például módszertani javaslatokkal járul hozzá az eseménysorozat sikeréhez. Mindenekelőtt a könyvtárak, iskolák, úttörő- csapatok azok, amelyek ren­dezvényekkel teszik tartal­massá a gyermekkönyvhetet. A könyvesboltok pedig gazdag választékkal várják ifjabb vá­sárlóikat ebben az időszakban. Különösen gazdag a salgó­tarjáni gyermekkönyvtár ese­ménysorozata a gyermek­könyvhéten. December 4-én GYIK-rejtvényversennyel kez­dődnek az események. Másnap A dal öröme címmel kerül sor egy meglehetősen sikeres­nek ígérkező rendezvényre. A gyermekkönyvtár zenei rész­lege most féléves, egyetlen a megyében, s igen közkedvelt a gyermekek között. Ekkor filmvetítés is lesz. A könyvtár bábcsoportja december 6-án bábelőadást tart, 7-én mese­délután lesz kicsinyeknek. Na- gyotmondó-versenyt tartanak, s lesz mesedramatizálás (Mese- posztócska). December 8-án Van-e élet a Földön kívül ? címmel ötödikes és hatodikos diákoknak zajlik vetítés, elő­adás. könyvajánlás. Vala­mennyi programra lehet je­lentkezni a gyermekkönyvtár­ban.

Next

/
Thumbnails
Contents