Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-14 / 268. szám

/’itsíói Eesejr, Szír ál;:

Ä közérdekű bejelentések, javaslatok sorsa

/I Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság üléséről, a minap jelent meg a közlemény: megtárgyalták a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1377. évi l. törvény végrehajtási tapasztalatairól végzett vizsgálat összefoglaló jelentését. A vizsgálat kiterjedt többek között a Pásztói járást Hivatalra, Pásztó nagyközség közös Takácsára, az Ecsegi községi közös Tanácsra, valamint a sziráki ÁFÉSZ-re is. Az itt szerzett tapasztalatokról kérdeztük Molnár Istvánt, a járási NEB elnökét:

— Vizsgálatunk jó lehetőséget teremtett ahhoz, hogy lemérjük, hogyan fogadták a törvény szabta kötelezettségeket és miként realizálják azokat a gyakorlatban. Elöljáróban annyit, hogy a sziráki AFÉSZ-nél és a tanácsi intézményeknél nem kellő a törvény megbecsülése, nem a rangjának megfelelően foglalkoznak a bejelentésekkel. Elgondolkodtató. hogy a kiváltó okokra általában nem kíváncsiak, az érdektelenség miatt azokat nem is elemzik.

— Melyek voltak az 19^7-re és az idei esztendő első fél évére kiterjedő vizsgálat legfőbb megállapításai?

— Mind a négy vizsgált szervre érvényes, hogy a felügyeleti Intézmények által kiadott rendelkezések alkalmasak a törvény helyi megvalósítására. Ennek ellenére előfordul, hogy a helyi szerv vezetője — például a sziráki ÁFÉSZ elnöke — nem foglalkozik megfelelő súllyal a bejelentések tartalmával, azok alakulásával sem. Örvendetes, hogy a bejelentések többsége valóban a köz érdekeit kívánja szolgálni, s ez azt jelenti, hogy nőtt az állampolgári aktivitás, a közügyek kritikus szemlélete javult. Ugyanakkor egyre kevésbé jellemző a háttérből, a névtelenség homályából vyló vélemény- nyilvánítás.

— A pásztói járásban felfedtek-e a népi ellenőrök szembeötlő hiányosságokat?'

— Sajnos, mondhatok néhány példát. A tanácsok intézményeinél nem alakították ki a szükséges szervezeti keleteket, ez a feltétel a sziráki ÁFÉSZ-nél is hiányzik. Ugyanakkor nem jelölték ki a személyi felelősöket, ez pedig akadálya a gyors és eredményes ügyintézésnek. A sziráki ÁFÉSZ-!nél az sem' állapítható meg, hogy ki vagy kik a konkrét ügyek intézői. Más kérdés, hogy egy-egy bejelentésre a szövetkezet elnöke írásban válaszol, de főként a „papírforma” érvényesül. Mintha a lényeg a leírtakban testesülne meg, nem a konkrét cselekvésben. „Alaki hiba” a tanácsoknál általában kevesebb — nagyobb gyakorlatuk is van már ebben a munkában —, de az ÁFÉSZ például még a vizsgálatokról sem készít jegyzőkönyvet. Ugyanitt tapasztaltuk, hogy a vásárlók könyvébe beírt észrevételek is későn jutnak be a központba, így azokra Jóval a harminc- napos határidő után tudnak válaszolni.

— Mit tapasztaltak a javaslatok megvalósításával kapcsolatban?

— A tanácsi szerveknél általában megtörténik az Intézkedés. Itt is akad azonban hiányosság. Ecsegen például a lakossági fórumokon — falugyűléseken — elhangzott észrevételekre ,,egy csokorba kötve” válaszolnak, nem pedig személyre szólóan. A másik negatív példa az ecsegi tanácsnál, hogy a pénzre hivatkozva, a tanácsi fejlesztési lehetőségek korlátáira apellálva kendőznek el olyan felvetéseket, amelyek szinte alig igényelnek anyagi ráfordítást. Pásztó nagyközség közös Tanácsán is előfordul, hogy elsikkad a megvalósítás. A járási NEB-től áttett két ügyben is hasonló hiányosságot észleltünk.

— Végül is eredményesek-e az intézkedések?

— A tanácsi apparátusban túlnyomórészt igen. Minimálisra csökkent az elhúzódó, valamint a több szervnél egyszerre hasonló tárgyban nyilvántartott ügyek száma. Ez, a „tiszta fórumrendszer” megteremtése volt egyébként

a törvény egyik célkitűzése. A szakigazgatási szervek általában meg tudják szüntetni a hiányosságok okait. Még- egyszer szeretném -azonban említeni a rossz ecsegi gyakorlatot, ahol megalapozatlanul vezetnek vissza minden problémát a kevés pénzre és a kapacitás hiányára. A tanácsokra jellemző a szóban adott válasz. Arra viszont még nem fordítanak kellő figyelmet az apparátus vezetői, hogy amennyiben a szóbeli válasz hiányos volt, akkor az érdemi intézkedésről írásban is értesítsék a bejelentőt. Ennek a gyakorlatnak a következménye, hogy nincs előrelépés egyről kettőre; hogy évről évre ugyanazokat a göndokat említik a rendezvényeken a bejelentők. Véleményünk szerint a hiányos tájékoztatás, az elmaradó válasz a közéletiség kiterjesztésének egyenesen gátat szab.

— Bejelentésekkel, javaslatokkal bizonyára megkeresik a járási népi ellenőrzési bizottságot is.

— Igen, másfél év alatt huszonnyolc alkalommal, ebből csak hat esetben volt kevés az elintézésre a 30 nap. Ügy véljük, — hogy —egyetlen eset kivételével'—, megnyugtató módon történt a bejelentések intézése. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy ugyanabban az ügyben újabb észrevétel nem érkezett bizottságunkhoz.

— A pásztói járásban végzett vizsgálat eredményeinek összefoglalása sugallja, sokkal nagyobb gondosságot igényel a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló valóban közérdekű — törvény végrehajtása.

— Ez így is van, bár kissé egyoldalú a kép a sok hiányosság emlegetésével. Ezeket azonban szándékosan idéztem, mások okulására is. Ami pedig konkrét észrevételeinket illeti, javaslatainkat eljuttattuk a Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottsághoz és valamennyi vizsgált intézményhez — mondotta befejezésül Molnár István, a- pásztói járási NEB elnöke.

(k—n)

Házipapucs

Ismerősöm import-házlpapucsót vásárolt egy nagyáruház cipöosztályán. A mutatós külsejű, kényelmes lábbelinek megkérték az árát, de hát egye fene, külföldi, divatos. .; Az már mellékes, hogy a szoba terepviszonyait és a 60 kilót (!) nem sokáig bírta. A talpa levált. Vajon, ilyen házipapucsokat készítenek a nagyoroszi FAVORIT Cipőipari Szövetkezet üzemében is — többek között ezt kérdeztük Lödi János telepvezetőtől.

— Épp ellenkezőleg, termékeink tetszetősek, olcsóak és ami a példa szerint is legfontosabb, tartósak. Nemrég a fővárosi cipőmodell-pályáza- ton és a BNV-n szerepeltünk termékeinkkel. Rendszeresek a salgótarjáni és balassagyarmati bemutatóink. Igyekszünk egyre több vevővel

megismertetni áruinkat — magyarázza Lődi János,

Az idei tervük 530 ezer pár lábbeli volt, ami eddig az időarányosnál jobban alakult. A háromnegyed éves 390 ezer pár helyett több mint 400 ezer pár cipőt készítettek. A tavalyihoz képest 25 százalékkal nőtt a termelés. A házicipőket eddig nagyobbrészt exportra, főleg a Szovjetunióba szállították. Javították a dolgozók munka- és életkörülményeit, ezzel egyidejűleg növekedett a termelés. Üdítő italként szódát és ásványvizet szolgáltatnak a dolgozóknak. Az egy főre jutó bér- színvonal tizenöt százalékot emelkedett. Gondoskodnak a továbbtanulásról. Szeptember 1-től 30 fős szakmunkásképző-tanfolyamot indítottak. Az egy év során különböző új műveleteket és szakmai fogásokat tanulnak a jelentkezők. Bővítették a tüzödei gépparkot, mintegy 2,5 millió forintot költöttek új gépekre. Egy különálló épületet vásároltak raktárnak. Jól bevált a kismamaszalag, ami egy éve működik. Jelenleg a dolgo-, zók egyötöde van gyesen, de a bennlevök kitesznek magukért a termelésben.

Jó munkájukat bizonyítja, hogy az idén öt kollektiva nyerte el a Szocialista brigád címet. Többen megérdemelten kaptak Kiváló dolgozó kitüntetést.

A szövetkezet a jövőben főleg a belföldi szükségletet, igényeket kívánja kielégíteni. Nemcsak a kirakat üvegén át szép a Nagyorosziban készült házicipő.

— kodák —

A buszmegállóba könnyedén kanyarodik a kora délutáni járat. Topogó iskolások kapaszkodnak a lépcsőkön az utastérbe. Szisszen az ajtó, majd elhúz a sárga busz. Kihalt marad Endrefalva központja. Csak a buszmegálló mellett, a termelőszövetkezet irodája udvarán nagy a sürgés-forgás. A hűvös, őszi délutánon kőművesek és segédmunkások betonoznak, zsaluznak. Arcuk piros, mint a paprika. Az asszonyok kendőjébe bele-bele kapaszkodik a Bzál, de ők nem törődnek az Idővel.

— Kocsibejáró-szegélyt készítünk, de közben a kerítés- alapot is rákjuk — mondja D"lai József, a brigád vezetőbe.

Miközben kérdezgetem, rövid akáckarókat hegyez és veri is a hosszú deszkák mellé, bogy rögzítse azokat. Nagy és

Endrei alvai betonosok

„Lényeg a

apró köveket terítenek, majd betonnal öntik le a kimért

sávot.

— Lényeg a jó alap, erre

jöhet az erős beton és egy kis jó idő — magyarázza Széles István, aki Örhalomból jár ide nap mint nap, s hozzáteszi: — Még a fagyok előtt befejezzük, hogy ne menjen a minőség rovására. Mert később nem tudnánk elvégezni.

Így voltak az irodaházzal is. A külső vakolást, kőporozást vállalták, hogy november hetedike tiszteletére befejezik. Határidő előtt végeztek a csinosítással. Már megnyerő külsőben díszeleg az épület. Csak a hátsó fal

jó alap...’'

melletti állványok tanúsítják az itt végzett munkát és a színei falak. A ( három kőművest négy asszony szolgálja ki. Skrabák Lajosné, Godó Jó- zsefné, Papp Sándorné és Soproni Istvánná. Ketten sódert lapátolnak a lassan, egyenletesen forgó betonkeverőbe. A vizet fecskendezik.

— Betont! — hangzik a kiáltás.

„Szállítójárművük” egy sa-\ roglya, amit megpúpoznak és indulnak vele.

— Ide-ide! — mutatja a

brigádvezető.

— Nem női munka ez.

Hogy bírják a nehéz cementes zsákokat?

Készei» lét ben

Kevés a tűzoltó Szécsényben

Szécsény azon kevés település közé tartozik, melynek mind a mai napig áll a tűztornya.. Nem is tudom, van-e még ilyen a megyében. Annak Idején ennek a teteje alól figyelték a határt betakarításkor, a települést éjjel és nappal, nem bodorodik valahol gyanús füstgomoly az ég felé, nem reppen-e fel egy asztagon, vagy egy zsindelyes tetőn a „veres kakas”.

Más célt szolgál ma már az öreg — ferde — torony. A tűzoltók szertára — a helyi önkénteseké — a nagyközség szélén kapott helyet.

— Elég baj ez nekünk — mondja Ispán József, a szé- csényi nagyközségi önkéntes tűzoltóegyesület parancsnoka. — Az az igazság, hogy egyre kevesebben vagyunk olyanok, akikre mindig számítani lehet. öregszik a gárda, fiatalok meg egyre kevesebben jönnek. Utánpótlás kellene.

Munkahelyén a szécsényi Ipoly Bútorgyár kábeldobüzemében beszélgetünk a 30-as éveiben levő parancsnokkal, ö a fiatalok közé tartozik, de már a saját korosztályából sincsenek elegen.

— Még fiatal gyerek voltam, amikor az egyik akkori önkéntes tűzoltó — ma már veterán, idős, beteg ember — hozzánk jött az iskolába toborozni. Akkor ifjúsági rajba léptem be, s mondhatni belenőttem a tűzoltóskodásba.

— Mit szól hozzá a családja?

— Hát, amikor éjszaka kiugratnak az ágyból, nem örül neki a feleségem. Morgolódik is, de azért lassan megszokta. Volt már rá eset, hogy ő vette fel a telefont és ébresztett engem. Jó felszerelésünk van. Ezért aztán nemcsak helyben oltunk, hanem a környékre, szükség esetén akár Balassagyarmatra is hívhatnak minket.

Valóban kevés önkéntes raj mondhatja el magáról, hogy saját — Csepel típusú — gépjárműfecskendőjük, hétköznapi nyelven tűzoltóautójuk van.

— Ez már a második. Egy jó kocsit le kellett selejteznünk, mert kilyukadt a tartálya. Attól tartok, ez a mostani sem bírja sokáig. Ugyancsak a tartályával.

— Nem lehetne megjavítani őket?

— Mikor lehet, javítgatjuk. De aztán olyan helyen lyukadnak ki, ahol nem férünk hozzá.

— Volna-e valami kívánsága a parancsnoknak?

— Mit mondjak? Talán, ha valami központibb helyen lennénk, több fiatalt tudnánk hozni az egyesületbe. Nagyon ránk férne! Űttörőraj sincsen. Pedig az jó módja lenne a fiatalításnak. Nem is tudom mit lehetne tenni ennek az érdekében, hiszen az úttörőcsapattal személyes kapcsolatunk alakult ki.

Nagy tüzek emlékét őrzi a szécsényi raj krónikája, s akkori helytállásuk zálog arra, hogy máskor is számítani lehet önfeláldozó bátorságukra. A fiatalításért ők is többet tehetnének, s mindazok, akiken ez valamilyen módon múlik. Jó lenne ha ők is úgy „állnának hozzá” a helyi Önkéntes tűzoltók ügyéhez, mint a nagyközségi tanács, ahonnan — anyagilag — minden jogos igényhez megkapják a támogatást a szécsényi önkéntes tűzoltók.

— g. —

KISIPAROSOK

— Mester!

így szólítja meg a kihívott szerelőt majdmindenki, akinek az adott pillanatban nincs más vágya, csupán, hogy ne csöpögjön a csap, ne recsegjen a rádió, sima legyen a padló.... Mester — mondjuk bizalommal egyrészt, mert hisszük, hogy a megszólított valóban hivatott értője az elvállalt munkának, másrészt a tiszteletteljes megszólítás „üzleti” hatás is. Ügy véljük, hogy ezzel jobb munkára ösztönözzük a „mestert”.

A kisiparosoknak ma a megyében nagy keletjük van. Korántsem személyes varázsukban rejlik keresettségük oka, mint inkább a szolgáltatások egyre növekvő fontosságában. Szükség van rájuk.

Az elmúlt esztendőben új jogszabályokat alkottak a kisiparosokról. Külön választották az áruelőállítást a lakossági szolgáltatásoktól. követelményként szabták meg a szak—. Nem könnyű. Birkózunk a zsákokkal. Van úgy, hogy naponta 20 mázsa cementet is bekeverünk — magyarázza Godó Józsefné.

Az asszonyok (ha kell) nemcsak a lapát-, de a kapanyelet is megfogják és dolgoznak, ahol épp szüksége van rájuk a közös gazdaságnak. Ha nem volt fontos teendőjük, besegítettek a mák-, az uborkakapálásban és -szedésben. Gyakran részt vettek erdőtelepítésben, csemeteültetésben.

A. termelőszövetkezetben társaikkal együtt keményen megdolgoznak a napi 110 forintjukért és nemcsak a munka nehézségeit, hanem a hűvösebbre fordult időjárást is el kell viselniük.

— Megszoktuk már a munkát és a hideget — mondják.

k. i.

munkás-képesítést az ipargyakorlásnál, a segítő családtagok munkáját is foglalkozásnak minősítették, s lehetőséget teremtettek több mesterember szervezett, együttes ipargyakorlására.

A jogszabályok — ahogy az már lenni szokott — igyekeztek lépést tartani az élettel. Mert a tény, a kisiparost létszám csökkenését, lehetetlen volt nem észrevenni. Fokozatosan 84189 főre csökkent 1971-től, öt esztendő alatt a kisiparosok létszáma. Mindössze 66 százalékuk végezte főfoglalkozásban a munkáját, a többiek gyugdíjasként, vagy mindennapi munkájuk mellett igyekeztek (és igyekeznek) kihasználni a szolgáltatások igénye megteremtette konjunktúrát.

Mert ha a kisiparosokról szólunk elsősorban a szolgáltatásokkal összefüggésben emlegetjük őket. És nemcsak mi, a „vevők”, hanem a hivatalos állásfoglalások is. Bizonyíték minderre az őket megillető kedvezmények egyi- ke-másika, így például az adózás a kisközségekben dolgozó kisioarosoknál.

Az előzőek sejtetik, hogy igencsak megnőtt a kisiparosok társadalmi megbecsülése. Megérdemelten. Alátámaszthatók számokkal is: a szolgáltatásokban 15—20 százalékkal, a lakáskarbantartásban pedig 40 százalékkal nö- velendők a kisiparosi tevékenység értékei az ötödik ötéves tervben.

A tervek csak akkor válhatnak valósággá, ha 30—35 ezer fővel emelkedik a kisiparosi létszám. Olyan helyzetben, amikor a munkaerő hiánya, majd mindenhol gond, s emellett hivatkozási alap az elmaradások igazolására. A hiányzó kisiparosok persze részben pótolhatók a nyug- díiasok munkába állításával, sőt a mindennapi munkájuk

mellett ipart gyakorlók számár nak növelésével is. Végső megoldást azonban nem jelenthetnek ezek a szükségszülte próbálkozások. Mindössze ideig- óráig állandósíthatják még a megfelelő helyzetet. Az arányok, helyes érzékeltetésére persze megemlítendő az is, hogy az elmúlt esztendő végén 4,3 százalékkal dolgoztak többen a kisiparban, mint egy-egy évvel előtte. Igaz, a létszámemelkedés elsősorban a községekben ipart gyakorlók miatt következhetett be. Olyan településeken tehát, ahol szinte csak a kisiparos szolgáltat, a javításban, a karbantartásban ritka „vendég” az állami szektor.

A felszínen maradva, köny- nyen rávághatjuk, hogy az intenzív fejlesztés a kisiparosoknál is járható út lehet a létszámhiány-okozta nehézségek leküzdésére. Igen ám, csak nem hagyhatjuk figyelmen kívül az intenzív fejlesztés akadályait. Ilyenek például, hogy a „mester” nincs ösztönözve a műszaki fejlesztésre, hisz’ esetében a gazdasági szabályozás még mindig az élőmunkára épít. Vagy, hogy a kisiparos nem vásárolhatja meg az állami vállalatok „levetette” gépeket. Megesik, hogy kisiparosnak nincs elegendő pénze a korszerűsítésre. És ide tartozik az is, hogy a beszerzés, az ellátás hullámzó volta nem ritkán jelentős (egyes szakmákban 30 v —40 százalék a szám) munkaidő-kiesést okoz a kisiparosnak.

A kisiparosokra, a szolgáltatásban szorgoskodó „mesterekre” szükség van. Ezt aligha kell különösebben bizonygatni. Az ellentmondásokat, ellentéteket époen ezért mindenképpen időszerű volna feloldani.

A kisiparosokért és a lakosságért egyaránt.

m. p.

NÓGRÁD - 1973. november 14., kedd

/