Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-14 / 268. szám
I Nógrád küldöttei nek felszólalása a szlovák nemzetiségi kongresszuson DR. DÚSA FERENC, ( BÁNK KÜLDÖTTE: Egyenrangú állampolgárként Nógrád . megye története összefonódott a területén élő nemzetiségek sorsával — kezdte hozzászólását dr. Dósa Ferenc.' Majd arról beszélt, hogy r járás huszonöt községe kőéül tizenkettőben él nemzetiségi lakosság: tíz községben szlovák, két községben né- hiet anyanyelvű. Döntő többségük beszéli az anyanyelvét. A továbbiakban űtalt arra, f sajátos helyzet indokolja, hogy társadalmi, politikai életünkben nagy szerepet kap a nemzetiségiek; élet- és munkakörülményeivel, jogaival, anyanyelvi kultúrájával való törődés. A rétsági járás gyakorlatának tapasztalatai igazolják, hogy a nemzetiségi lakosság helyzetét is alapvetően azok a folyamatok határozzák meg, amelyek egész társadalmi, gazdasági fejlődésünkre hatnak. Felszólalása további részében elmondotta, hogy a nemzetiségiek gondjai, a szocialista fejlődés, a társadalmi haladás keretében oldódnak meg, érdekeik nem térnek el a magyar lakosság érdekeitől. Részesei a járásban végbement társadalmi, gazdasági fejlődésnek és ném utolsósorban anyagi, szellemi kultúránk jeléntős gyarapodásának. A járás tizenkét nemzetiségi községében egyenrangú állampolgárként élnek együtt szlovákok, magyarok és németek. Örvendetes, hogy a nemzetiségi községek fejlődése meggyorsult, Bár az egyes falvak sajátosságait nézve mindenütt másként. Bánk üdülőhellyé fejlődött, Felsőpetényhez hasonlóan új évodát is épített. Szendehelyen kórszerű iskolában tanulhatnak a gyerekek. Nógrád az átépített művelődési ház és a tanács tatarozása után hetvenöt férőhelyes óvodával gyarapodik. De említhetjük Nézsát, Felsőpetényt, Szendehelyt, Nógrádsápot, Keszeget és Nőtincset is. Mindez nem jelenti, hogy néhány alapintézmény nem hiányzik a községekben. Ezek pótlása a következő évek feladatai közé tartozik. BARTOS PÄL, GALGAGUTA: Közös céljaink megvalósítás-a ' Galgaguta község szlovák nemzetiségi lakosságának küldötte elsőként arról szólett, hogy a gyakorlatbán valósul meg a mindennapok során nemzetiségi politikánk. A közéletnek alkotó részesei a szlovák anyanyelvi családok. A negyvenkét tanácstagból tizenkettő a szlovák nyelvű a közös községi tanácsban. Az arányos képviselet a többi társadalmi szervezetben is megoldott. Beszélnünk kell arról a felelősségteljes munkáról — mondotta a továbbiakban —, amely szocialista társadalmunk építése érdekében történik. A közéleti tevékenységhez szorosan kapcsolódik a társadalmi munka, amelyet településeink fejlődéséért végzünk. finnek a munkának van *gy anyagiakban nem mérhető igen erőteljes hatása. Az, hogy a nemzetiségi és magyar emberek ' barátságban, jó együttműködésben ismerik meg egymást, együtt fáradoznak közös céljaink megvalósításán. A nemzetiségi dolgozóknak példamutató a részvétele a termelőmunkában is. Legyen ez ipari, vagy mezőgazdasági terület, becsületesen állnak helyt a munkapad mellett, vagy a szántóföldön. Jóleső érzés, hogy egységben, egymást segítve végzik közös tennivalóinkat. A közintézményekben, hivatalokban használhatják anyanyelvűket. Erre elsősorban a közép- és az idősebb korosztály tart igényt. Közvetlenebbül, felszabadultabban mondják el véleményüket, gondjaikat és ügyeik elintézése után jóleső közérzettel távoznak. Beszélnünk kell arról is, hogy az elért eredmények mellett — jogainkból adódóan — még sok kiaknázatlan lehetőségünk kínálkozik, az anyanyelvű oktatásban, a köz- művelődésben az élő hagyományok gondozásában. A feladatok adottak, a cél világos, nemzetiségi, politikánk helyes alkalmazásában azon’az úton kell haladnunk, amelyen elindultunk, hogy öt év múlva még jobb eredményekről adjunk számot — mondotta befejezésül. CSÄTHY ALBERTNÉ, NÓGRÁD: Anyanyelvi könyvek A legutóbbi kongresszus óta eltelt időszakban legfontosabb feladatunk volt anyanyelvi könyvekkel ellátni nemzetiségi községeinket. Örömmel mondhatom, hogy ma már a legtöbb községben két-háromszáz kötet szlovák nyelvű könyvet vehetnek kézbe fiatalok és idősebbek. Így kezdte hozzászólását Nógrád község küldötte. A szlovák nemzetiségi lakosok között sokan vannak, akik az irodalmi nyelvet nehezebben értik, így a képes útirajzok, a néprajzi kiadványok, kézimunkakönyvek és a mesegyűjtemények keresettek és olvasottak falvainkban. A szlovák nyelvű irodalom ajánlására, az anya nyelv ápolása érdekében a járás nemzetiségi könyvtáraiban nyelvművelő klubokat szerveztek, így Felsőpetényben, Bánkon, Nézsán és Rétságon. A gyerekek megismerkedtek a szlovák irodalom, történelem nagyjaival, gyűjtöttek népszokásokat, népdalokat, gyakorolták a nyelvet. Rendszeresek a rétsági járásban az író-olvasó találkozók, a Ludové Noviny szerkesztői ankétok. Mindezek eseményt jelentenek a falukban. Bánkon, Felsőpetényben, Nézsán, Nógrádon például népviseletbe öltözött lányok, asz- szonyok, a pávakörök „nótafái” és az iskolások színes szlovák népdalcsokorral köszöntötték a hallgatókat és tették még ünnepélyesebbé a találkozókat. A továbbiakban arról beszélt, hogy a gondok között tartjuk számon az anyanyelv gyakorlását. Az általános iskola elvégzése után a tanulók dolgozni kezdenek, így nincs alkalmuk gyakorolni anyanyelvűket. Javasolta, hogy a nemzetiségi községekben működő KISZ-alapszervezetek időnként rendezzenek összejöveteleket, vitafórumokat, esteket, amelyen a fiatalok szlovákul beszélgetnek, vitatkoznak, népdalokat tanulnak, őrzik anyanyelvűket. Majd annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben még hatékonyabbá válik Nógrád megyében a nemzetiségi könyvtárak hasznos tevékenysége. HUGYECZ ANDRASNÉ, VANYARC KÜLDÖTTE: A hagyományok őrzése Vanyarc küldötte elmondotta, hogy községükben a nemzetiségiek eredményesen vesznek részt a közéleti munkában, becsületesen helytállnak a fejlett szocialista társadalom építésében. Megtisztelő tisztségeket töltenek be a szlovák nemzetiségiek a tanácsban, a Hazafias Népfront községi bizottságában. Legfontosabb feladatunknak tartják Vanyarc nemzetiségi jellegének, hagyományainak őrzését. Ezt a célt szolgálja a nemzetiségi klub, amely alkalmat ad találkozásokra, összejövetelekre, baráti beszélgetésekre. Majd arról szólt, hogy a községben nagy népszerűségnek örvend a nemzetiségi népdalkor. Az összejöveteleken nemcsak az éneklés töl-i ti ki az időt, hanem beszélgetnek, szlovák nyelvű újságokat olvasnak, közösen néznek televíziót, rádióznak. Kis nemzetiségi sarkot rendeztek be a helyi népviseletből, népművészeti tárgyakból. Az ot esztendővel ezelőtt alakult csoport részt vesz a megyében a különféle rendezvényeken. Évek óta megbecsült vendégei a nemzetiségi napnak Bánkon. Ott voltak a balassagyarmati palócnapok rendezvényein, a pásztói járásban is gyakran hívják vendégszerepelni a vanyarcia- kat. Felszólalásában utalt arra, hogy a nemzetiségi kultúra nagyon szép és gazdag, vigyázni kell az értékekre, hogy megmaradjanak és tovább éljenek a fiatalok körében. Ami gondot jelent, hogy nincs szlovák nyelvű oktatájS az iskolában. A gyerekeknek anyanyelvi foglalkozásokat szeretnének tartani a nemzetiségi klubban. Ennek formái most vannak kialakulóban. Befejezésül a hagyományok, a nemzeti nyelv- ápolására hívta fel ismételten a figyelmet, amelyet a továbbiakban is szorgalmazni kelL Józsi bácsi Jókívánságok, meleg, szívből jövő gratulációk hangzanak: ország-világ tudja, hogy az egykori baglyasaljai bányász, a Nógrádi Szénbányák nyugalmazcft igazgatója, november 10-én betöltötte életének 75. évét, s ebből az alkalomból a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pothornik Józsefet, a magyar munkásmozgalom- bcn és a szocializmus építésében kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül a Szocialista Munka Hőse kitüntetésben részesítette. A gratuláció azóta Nógrádból is eljutott a fővárosba, megyénk, szülöttéhez, Pothornik Józsefhez. A rádió, a televízió előtt ülve, újságot olvasva néhány percnél többet időz e hír hallatán a hallgató, a néző, az olvasó. Az is, aki ismeri, még inkább, aki becsüli és szereli a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom e kiemelkedő személyiségét. Hosszú út vezetett a baglyasaljai Brenzaljától a Parlament Vadászterméig, a magas kitüntetés átvételéig. Pothornik József élete ott folytatódott, ahol édesapja nehéz, keserves, bányászsorsa beteljesült. Még nem volt tizenhat éves, amikor — 1919-ben — már a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett: munkát, kenyeret, nyolc órai munkaidőt, sztrájkjogot követelt. A Kommunisták Magyarországi Pártja tagjaként 1922-től már szervezi, irányítja Baglyasalján és Salgótarjánban a kommunista pártot, terjeszti a sajtótermékeket. Munkásságát elvtársai elismerik, 1926-ban a salgótarjáni szénmedence párttitkárává választják. Ha kell Pécsett tűnik fel a bányászok között, ha szükség van rá, ismét a nógrádi bányászokot vezeti harcokra, sztrájkokra. Üjabb állomás életében 1930., amikor köszöntése bekerül a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságába. Néhol' sűrű, bokros a Karancs hegy csúcso. Mily sok ösvényt ismer erre Pothornik József, amelyik Losoncon át vezetett Bécsig, ha kellett a Moszkva melletti Aprilovkáig. A párt óitól kijelölt ösvény volt. 1931-ben ezen kellett elhagynia az országot, mert a letartóztatás veszélye fenyegette. És következett az emigráció. Bányászkodós a donyecki szénmedencében. A világháború alatt a németek deportálták, megannyi kínnal, keserűséggel volt tele az élete. De eljött a felszabadulás, 1947-ben az a nap, amikor ismét hazatérhetett az általa is megálmodott szabad Magyarországra. Új erővel, nagyszerű energiával látott munkához. Először a bányász-szakszervezetben dolgozott, azután a Dorog—Tatai Aknamélyítő Vállalat igazgatói posztján, az ellenforradalom után, Salgótarjánban, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt élén serénykedett egészen nyugállományba vonulásáig. Politikai munkássága egy pillanatra sem tört meg. A felszabadulás után — 1947-től - országgyűlési képviselőként tevékenykedett a közösségért. Az MDP Központi Vezetőségébe 1951-ben választották be, később pedig oz MSZMP Központi Bizottságába, amelyben ma is aktív munkát végez. Sokat tett a nógrádi szénbányászat fejlesztéséért, fáradhatatlanul folytatta politikai, gazdasági tevékenységét. Józsi bácsi kitüntetése kapcsán kívánjuk, hogy legyen sokáig közöttünk. Éljen erőben, egészségben, serénykedjen sokáig, mindannyiunk javára I Kitüntetéséhez megyénk egész társadalma nevében szívből gratulálunk! _____________________ ____ 1 N apjaink témái Beruházási piac Kényelemmel, de a kereskedelmi vendéglátáshoz, képest szerényebb igényekkel épült a híres gyógyüdülőhelyen a SZOT új létesítménye, s. benne egy-egy hely kialakítása átlagosan 420 ezer forintot követelt. Mivel háromszáz beutaltat fogadnak itt, a többi már csupán szorzás; 126 milliót emésztett fel az építkezés. Nagy summa, ámde csekélység ahhoz mérten, hogy a cementipar legújabb gyárának beruházásánál havonta átlagosan 53,4 millió forint értékű volt a különféle elvégzett, munkák és felszerelt berendezések ellenértéke, s mert ezt az 53.4 milliót nyolcvan hónapon át költötték újra meg újra, beruházó, kivitelező legyen a talpán, aki nem késik egy-két milliócska teljesítésével... Késett is. S addig a már befektetett pénz nem kamatozott. Mindannak, amit beruházás címszó alatt összefoglalunk, kettős rendeltetése lehet: pótolja vagy bővíti az állóalapokat, a népgazdasági vagyont. Beruházás az épület és más építmény, az új gép, berendezés, jármű megvásárlása, egy egész technológiai rendszer szolgálatba állítása, s természetesen beruházás a frissen lefektetett vízvezeték, azok a családi házak, melyeket a lakosság emel, a forgalomnak most átadott autópálya-szakasz. A beruházási piac egyik oldalán — vállalva a leegyszerűsítés veszélyeit — így azután a beruházók képviselte igények, szükségletek, tervek, forintok állnak, míg a másik oldalon az építőipari kivitelezők, szerelőipari vállalatok, gépgyártók' stb. sorakoznak. Ha a fizetőképes kereslet ugyanakkora, mint az utóbb felsoroltak teljesítési képessége, nincs semmi gond. A beruházási piac egyensúlyban van. Ahogy azt mondani szokták, ezt a lehetőséget a tankönyvek is csak elvi állapotként tüntetik fel. Idén, nyolc hónap alatt a szocialista szektor összesen 99,8 milliárd forintot adott ki beruházásokra; a tavalyi hasonló időszak adatánál ez 8,2 százalékkal több. Amíg azonban az állami hatáskörű fejlesztéseknél a növekedés 5,1 százalék, addig a vállalatiaknál 10,4 százalék. A gyors ritmus bizonyítja, alig csillapul ,az úgynevezett beruházási éhség, az a helyzet tehát, amikor a kereslet jellemzi ' a piacot; sok pénz, terv, vágy, óhaj vár, remél, áhít kivitelezőt, beruházás megvalósítására vállalkozót. Hosszú ideje ez a legfőbb vonása a hazai beruházási piacnak. A nagy kereslet deformált magatartásmódokat alakított ki a kínálati oldalakon elhelyezkedő vállalatoknál; ők diktálják a feltételeket és gyakran az árakat. Ami meglehet, különösebben nem izgatja a beruházót — van pénze, esetleg sok is a forintja —, ám a népgazdaságnak- mindenképpen előnytelen. Az egyszerre sok helyen, sokféle beruházás elaprózza a megvalósítás emberi, anyagi erőforrásait. Lassan, költségesen építünk, beruházunk, s éppen ezért gondok vannak a fejlesztések gazdaságosságával, azaz a ráfordítások megtérülésével. A gazdaságpolitika alkotóelemeként létező beruházási politika meghatározó kerete annak, mi történik — mi nem történik, s ami végbemegy, az hogyan — a beruházási piacon. Bonyolult kapcsolatrendszerről van szó, mert hiszen ha nagy területen vetnek Nógrádban bőven termő, úgynevezett intenzív burgonyafajtákat, akkor azzal is számolni szükséges, hogy ugrásszerűen megnövekszik a kereslet a nagy teljesítményű betakarítógépek iránt, s elegendő raktár, raktári berendezés is kellene. Minden beruházási elhatározás nem csupán arra az egyetlen feladatra, célra vonatkozik, hanem következmények seregét köti magához. Igaz ez a beruházások mindhárom nagy csoportjánál, az állami, a vállalati döntési körben megvalósulóknál, s az úgynevezett lakossági befektetéseknél, amiknek döntő része a magánerőből történő építkezés. Napjainkban az összes építési igényeknek körülbelül a kétharmadát teljesítik az építő- és szerelőipari vállalatok, egyharmadát tehát elutasítják. A különféle beruházási anyagoknál félkész és késztermékeknél’ rendkívül tarka a kép, van amiből folyamatosan elegendő jut a fejlesztésekhez, s jó néhány árucikk krónikusan hiányzik. Mindezek következteben a beruházási piac feszültségekkel teli, nehezen áttekinthető; kiegyensúlyozatlanul működik. Képet kaphatunk az erőteljes hullámzásról a következő tények segítségével: egy év alatt — 1977-ben — húszmilliárd forinttal ugrott meg a vállalati döntési jogkörű beruházások összege. Alig valamivel kevesebb ez, mint amennyivel 1971. és 1976. között összesen nőtt a beruházások e csoportjának — forintban mért — állománya. Az igények ilyen, irreális mértékű bővülése tette szükségessé a már meghozott, s a kidolgozás alatt levő, korlátozó, a beruházási egyensúly helyreállítása irányába ható intézkedéseket. m. o. Egy mit Hó elsőéves hallgató Ebben az évben a szovjet felsőoktatási intézmények padsoraiba újabb 1 millió fiatal került. A Szovjetunióban immár tizedik éve folyik egyetemi előkészítő oktatás. Az előkészítő csoportokban a hallgatók a munka alól felmentve- 8, esti tagozaton 10 hónapig tanulnak. Ök a középiskolát végzett kiváló ipari, építőipari, közlekedési, hírközlési, szolgáltatási munkások, kolhozparasztok 3s leszerelt katonák közül kerülnek ki. Az előkészítő osztályok megfelelő elvégzése után a hallgatók felvételi vizsga nélkül kezdik meg egyetenji tanulmányaikat. A kolhozok lehetőséget kaptak arra, hogy maguk alakítsák ki a falusi értelmiség (tanítók,. orvosok, mérnökök, gépészek meliori- zációs szakemberek stb.) arculatát a helybeli iskolák legjobb tanulóiból, akiket meghatározott céllal és munkahelyi, sőt gyakran állami ösztöndíjjal felsőoktatási intézményekbe küldenek. A 70-es években egy sor új műszaki és egyéb szakosított egyetem nyitotta meg kapuit Szibériában és Távol- Keleten, Omszkban, Tyumeny- ben, Altajszkban, Krasznojarszkban stb. Ezzel nemcsak a területi-ipari komplexumok szakember- és tudományos káderellátásának kérdését oldják meg, hanem a munkásfiatalokat a felsőfokú ismeretek megszerzésére ösztönzik az ország nagy, munkáslakta területein. Az idei 1978. év új hallgatóinak 60 százaléka munkás-paraszt származású. Ez döntő hatással van a felsőoktatási intézmények erkölcsi légkörének, a diákság szemléletének és politikai állásfoglalásának alakulására. NÖGRÁD — 1978. november 14., kedd 3 *