Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
I Munkás kulturális hetek vagi/ megé Vitafórumok a szocialista életmódról — Kultúra nélkül nem lehet élni. Beethoven ismerete ma már minden embernek személyes „szükséglete” kell, hogy legyen! — A kultúrából nem lehet megélni. Én megvagyok Beethoven nélkül, mert Beethovennel mér nem lakott jól senki! Mindkét vélemény a II. salgótarjáni munkás kulturális hetek keretében szocialista brigádtagoknak rendezett vitafórumok egyikén hangzott el, melyeken napjaink egyik központi témájáról, a szocialista életmód kérdéseiről beszélgettek a résztvevők. A programfüzetben ugyan rém szerepelt a fórum témája, de ez cseppet sem gátolta a jelenlevőket abban, hogy pillanatok alatt parázs vita kerekedjék, melyben — mint az a fent idézett mondatokból is kitűnt — esetenként élesen megoszlottak a vélemények néhány kérdésben. Az aktivitás bizonyította, hogy ebből a tárgyból nem kellett külön felkészülni. Amikor szocialista életmódról beszélünk, tulajdonképpen gondolkodásunkról, magatartásunkról, mindennapi cselekedeteinkről beszélünk. A fórumokon felizzott vita csak azokat érintette kellemetlenül, akik a jelszavak mögött még nem fedezték fel a tartalmat, akik számára a szocialista életmód még mindig valamiféle mesterséges követelménynek tűnt. Pedig — s a fórumokon ez is megfogalmazódott — a szocialista életmód elméleti síkon történő vizsgálatát a társadalmi életünkben már meglevő szocialista vonások, a társadalmi gyakorlat megérett feltételei tették szükségessé. A XI. pártkongresszuson meghirdetett program „csupán” elvi iránytű, melyet a gondolkodásban, életvitelben végbemenő változások fognak „szentesíteni”. Addig azonban még hosszú az út, s jó néhány akadályon túl kell jutnunk. Ezek az akadályok természetesen nem mindenki számára egyformák. Társadalmunk, s benne az egyes emberek is folyamatosan formálódnak, csiszolódnak, az eltérő körülmények (munkahely, család) mindenkit más-más feladat elé állít. Épp ez a különböző helyzet teszi szükségessé, hogy vitákon, beszélgetéseken keresztül ismerkedjünk egymás gondjaival, kicseréljük tapasztalatainkat, magunkévá téve azt, ami saját életünk buktatóin átsegít. A különbségek ellenére vannak olyan elvi és gyakorlati kiindulópontok, melyek a szocialista életmód kialakulásának elengedhetetlen feltételei, közös alapjai. A szocialista életmód ismérvei mindenekelőtt a világnézetre utalnak. Mert a szocialista életmód mindenekelőtt világnézeti kérdés. A munkásosztály ideológiája, a marxizmus—leniniz- mus eszméje, a dialektikus materializmus az a közös platform amelyről elindulhatunk s amely nap mint nap meghatározza döntéseinket, választásunkat, minősítésünket. A szocialista életmód tehát magatartásforma, mely magában foglalja életünk egészét, munkánkat, közéleti tevékenységünket, magánéletünket. A szocialista életmód (szemben a polgári életvitellel) új értékrendszert állított fel. A viták során kitűnt, hogy ezen a téren még sok a tennivaló, ez az értékrendszer még nem honosodott meg, nem sikerült magunkévá tennünk. Nyilvánvaló, hogy varázspálcával sem lehet gyors változást eredményezni. Túl sok gondolkodásmódbeli „hagyaték”, és ki tudná felsorolni, hogy mi minden állja útját annak, hogy az ezerszer kárhoztatott, de napjainkban ismét erősödő anyagias szemléletet levetkőzzük. Nem véletlenül említettük épp az anyagiasságot, a vitafórumok egyik központi problémáját is ez jelentette. Volt, aki nyíltan meg is fogalmazta. „Ha pénzről van szó, a legnemesebb szándék is feledésbe merül. Mindenki abból él, örök igazság a pénzből sohasincs elég...” Természetesen nem a becsülettel végzett munkáért járó anyagi elismerés szükségességét vitatjuk, mikor szót emelünk az anyagiasság ellen. A probléma azonban nem az, hogy ki mennyit keres, hanem, hogy ki mire költ, vagyis nem az, hogy miből, hanem hogy hogyan élünk? No, ezzel persze újat nem mondtunk, de a. hozzászólásokból is kiderült, ’ ez az „ősi” kérdés sajnos még ma is — talán manapság még jobban — elevenre tapint. A fórumok résztvevői is soroltak példákat, ám néhányan azt is őszintén bevallották, hogy ők sem mentesek ezektől a „gyermekbetegségektől”. Miről van szó! Faluhelyen sokáig az volt a ki nem mondott jelszó; magasabbat a szomszéd kerítésénél! Klasz- szikus példa a ház előtt parkoló — gondosan tisztogatott — gépkocsi is, melyet tulajdonosa csak vasárnap délután használ, de ismerjük a luxuslakások üres könyvespolcairól szóló eseteket és folytathatnánk a sort a színes televíziótól a soha nem látogatott balatoni víkendházig. Státuszszimbólumok? Nevezhetjük őket annak is bár státuszhoz ezeknek már rég nincs semmi közük. Gépkocsi, színes tv, víkendház. Voltaképp életszínvonalunk hírmondói. Csakhogy egészen másról vallanak akkor, ha tulajdonosuk számára nem használati eszközök, hanem értékmérőkké válnak. Ott ahol az anyagi javakért élnek, ahol a pénz nem eszköz, hanem cél, ott törvényszerűen az életszemléletben is torzulások következnek be. Ott a közvetlenül nem mérhető értékeknek nem sok becsülete lesz. Mert Beethoven nélkül természetesen lehet élni. Meglehet élni irodalom, képzőművészet nélkül is. Ám ettől még jólakottan is szegények maradnak a gazdagok. Mert; a kultúrából sem megélni, azzal élni kell — és lehet! Pintér Károly A filmnek az életről kell szólnia Beszélgetés Félsz Liivik miniszterrel, az Észt SZSZK Állami Fiimbizcitsápnak elnökével Hagyomány már, hogy a szovjet filmek fesztiváljának idején szovjet filmművész-delegáció érkezik hazánkba. A delegáció az idén is megérkezett hozzánk, sőt tagjai november 6.-án a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat meghívására ellátogattak Salgótarjánba is, a November 7. Filmszínház ünnepi díszelőadásán mutatkoztak be a közönségnek. A szovjet filmművészküldöttség vezetője Feliksz Liivik, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Filmbizottságának elnöke, aki miniszteri rangban látja el a másfél millió lakosú, néhány ezer négyzetkilométer kiterjedésű, kis szövetségi köztársaság filmművészetének, filmgyártásának és -forgalmazásának irányítását. Feliksz Liivik korábban hosszú évekig Észtország második legnagyobb városának, az egyetemeiről és főiskoláiról híres Tartunak volt a pártbizottsági első titkára. Eredeti képzettsége mezőgazdász, de elvégezte a köz- gazdasági egyetemet is. Mint mezőgazdasági szakember több előadást tartott a Soproni Erdészeti Egyetemen. A napokban harmadik alkalommal járt Magyarországon, s salgótarjáni tartózkodását használtuk fel arra, hogy tájékozódjunk a Szovjetunió és főképpen Észtország filmművészetének jellemzőiről, helyzetéről. — A hatvanas évek közepén a szovjet filmművészetben számos nagy tehetségű, friss szellemű alkotó jelentkezett. Sok más mellett, Joszelianira, Sengelajára, Mihalkov-Kon- csalovszkijra, Panfilovra, Mit- tára gondolunk, akik kitűnő filmekkel örvendeztették meg a közönséget és a szakembereket... — A hatvanas években a filmművészetnek is, mint általában a művészetnek, az volt a lényegi törekvése — mondja a miniszter —, hogy megújhodjon, modernné, maivá váljon. Filmjeink — természetesen a szükséges mértékben megtartva klasszikusainkat — elsősorban a mai életről szoljának, azt mondják el, hogyan élünk mi most, a Szovjetunióban, a kommunizmus építésének adott fejlettségi szintjén, milyen gondjaink, problémáink vannak. A film- művészetnek az életet kell tükröznie a maga teljességében. Az élet, a fejlődés elképzelhetetlen nehézségek, problémák nélkül, ezekre a filmeseknek is oda kell figyelniük és a sajátos eszközeikkel azokat megjeleníteniük. Olyan filmek készítésére gondolok, mint amilyen Mikaeljan Prémiumja volt, amely érdeklődést keltett az egész Szovjetunióban, de gondolom, határainkon túl is. — Az utóbbi évtizedben egyre többet és gyakrabban hallhattunk Magyarországon a szövetségi szovjet köztársaságok filmművészetéről. Hogyan jellemezné a köztársaságokban folyó filmgyártást? — Ez egyike a legizgalmasabb kérdéseknek. Az a meglátásom, hogy a MOSZFILM Stúdiónak az évtizedek során kialakult a megfelelő munkarendje, meghatározott művészi színvonala, melyet sikerült hosszabb távon tartósítania. Ezzel szemben a köztársasági filmstúdiók folyamatosan fejlődnek. S itt most hadd beszéljek csak az észt- oroszországi helyzetről, hiszen ezt ismerem a legbehatóbban. Évente három-négy nagyjátékfilmet készítünk, ebből egy tévéfilm. Első önálló filmünket húsz évvel ezelőtt csináltuk, észt filmművészetről tehát tulajdonképpen csak ettől az időtől fogva beszélhetünk. S hogy fejlődik azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy filmes nagyhatalom, Olaszország is felfigyelt az utóbbi időben alkotásainkra. A mi filmünket a Szovjetunió egész területén bemutatják, ami átlagosan 5— 9 millió nézőt jelent, de akadt már olyan filmünk is, amely 46 millió nézőt csalt be a mozikba, Észtország'tulajdonképpen a legkisebb köztársaságok egyike, s a testvéri közösségben való élésnek köszönhetően mégis önálló, stabil film- művészete van. Finnországgal szoros kapcsolatot tartunk, lakossága többszöröse a miénknek, filmes hagyományai is régebbiek, filmművészetük mégsem stabil, az egyik évben például kilenc, á másikban két filmet csinálnak. A testvéri közösségben élés teszi számunkra lehetővé, hogy olyan drága művészettel foglalkozunk, mint a film. Észtország fővárosában működik a TALLINNFILM Stúdió 500 dolgozóval. Körülbelül 15 filmrendezőnk van és egyetlen filmszínésznőnk: Éve KiEmlékezetes bemutatkozás A közelmúlt kiemelkedő zenei eseményének számított az Országos Filharmónia idei első bérleti hangversenye, melyen a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát hallhatta a szép számú közönség. Az együttes — gyakori külföldi turnéi nyomán — a nemzetközi zenéi éleben is ismert és elismert, így méltán előzte meg a hangversenyt fokozott várakozás. Salgótarjánban az utóbbi évtizedekben ilyen nagyszerű zenekar nem járt — korábban sem valószínű — és olyan zenei csemegét kapott a hallgatóság, mely a zenei élet bármely koncertpódiumán megállta volna a helyét. Első műsorszámként Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitányát játszotta a vendégegyüttes. A zenekar tagja a Magyar Állami Operaház zenekari művészei is egyben így nem csoda, hogy „anyanyelvi” szinten játszották a művet. Sok olyan apró finomság tette élményszerűvé előadásukat, amit csak élő előadás nyújthat, az sem minden zenekar esetében. Bizonyára az is hozzájárult a kitűnő előadáshoz, hogy ezúttal nem a zenekari árokban, az opera bevezető zenéjeként játszották a darabot, hanem koncertszerűén. Mindehhez hozzájárult Kórodi András érzékeny karmesteri irányító munkája. Bartók Béla III. zongoraversenyével nem először találkozott a salgótarjáni közönség, a régi koncertlátogatók még emlékezhetnek a hatvanas évek elején Gabos Gábor és a MÁV-szimfonikusok hangversenyére. A közönség azóta jórészt kicserélődött, így a darab műsorra tűzése mindenképp szerencsés volt. A kompozíció — mely Bartók utolsó művei közé sorolható, hisz a brácsaversenyhez hasonlóan ezt sem tudta befejezni, utolsó ütemeit tanítványa és barátja, Serly Tibor hangszerelte — három zongoraversenye közül a leggyakrabban hallható. A zongoraszólamot ezúttal Kiss Gyula a mai fiatal zongoraművész-generáció egyik jeles tagja játszotta. Sallangmentes, magabiztos előadása elnyerte a közönségtől a megérdemelt tetszést. Szünet után a zenekar kiegészült a miskolci Bartók Béla kórussal Kodály Psalmus Hungaricusának előadásához. A kompozíció mind mondanivalójában, mind zenei anyagában lenyűgöző, amihez hozzájárult a zenekar és a miskolci kórus (karigazgató: Reményi János) kitűnő összteljesítménye. A szólót Simán- dy József énekelte, aki Székelyhídi Ferenc dr. és Rosier Endre örökébe lépve ennek a műnek ma is legavatottabb előadója. Hangján ma sem érződik a „nyugdíjkorhatár”, tisztán csengő és átélt előadása — az ének- és zenekarral valamint, a mindvégig kitűnően irányító Kórodi Andrással egyetemben — feltette a koronát az estre. Élményt jelentett a koncert minden hallgatónak, melyhez hozzásegített Fasang Árpád zeneszerző szakavatott irányítása az egyes művek előtt elhangzott rövid ismertetése. Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha az egyre növekvő hangverseny-látogató közönség érdekében ilyen nagyszerű koncert után szóvá tesszük; ha megoldották a zenekari árok befedését, miért nem úgy készítették el, hogy arra a vonósok jó része biztonságo- .san kiülhessen. Ugyanakkor mind az oratórikus művek, mind a zenekari hangversenyek alkalmával hasznos lenne egy álmennyezet építése és a világítás megoldása. Tudjuk, hogy egyik sem olcsó mulatság, de egyre fejlődő koncertéletünk és az örvendetesen gyarapodó közönség megérdemelné ezeket a beruházásokat, melyek a terem akusztikáját jórészt javítanák. V. L. — Az idén milyen sikeres művek készültek a TALLINN- FILM-nél? — Grigorij Gromanov filmjei rendkívül népszerűek. A Relikviát, a Tavaszt országunk lakosságának fele látta. Nagy sikernek ígérkezik A meghalt alpinista szállodája című fantasztikus kalandfilmje is, melyet a Sztrugackij-testvérek regénye alapján forgatott. Nálunk átlagban 18-szor mennek évente moziba az emberek, ez falun öttel kevesebb. Egészében véve úgy vélem elégedettek lehetünk. — Milyen filmek készülnek pillanatnyilag az észt filmstúdióban? ' — A lengyelekkel közösen Lem regénye alapján tudományos-fantasztikus filmet forgatunk Pirksz pilóta vallomásai címmel. Talán a magyarokkal is sikerül egyszer közös témát találnunk.. Egyébként egy 50 perces néprajzi filmen már dolgozunk, jelenlegi címe még nem végleges: A tejúton. A rendezője finn, észt—finn—magyar kooprodukcióban készül. A finnugor népek egy részének kultúráját mutatja, he, az ismeretek összegzésének szándékával. December végére remélhetőleg teljesen elkészül, s jövőre bemutathatjuk. Nem bánnám, ha eljöhetnék a magyarországi premierre. — Vl magyar filmművészet mennyire ismert Észtországban? — A legfontosabb műveket bemutatjuk, egy-egy híres, a közönség által kedvelt színészért pedig még a sike- rületlenebbeket is. Gaál István Holtvidék című filmjének témája például egyáltalán nem érdekes nálunk, mégis megvettük, njert nézőink őszintén szeretik Törőcsik Marit. — Mint az észt állami filmbizottság elnöke milyen fő célt tűzött ki maga elé? — Azt szeretném, ha a szovjet—észt filmművészet alkotásai betörnének a világpiacra, ha a mi Pirksz pilótánk népszerű lenne nemcsak a Szovjetunióban, vagy a szomszéd országokban, hanem bárhol a világon. Relikvia című filmünket 64 ország vette meg, jó lenne, ha ez a nagyfokú érdeklődés állandósulna. Sulyok László A Karancs tövében.
