Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-10 / 265. szám
Emberi tényezők Mostanában nemegyszer esik szó a szubjektív tényezők megnövekedett szerepéről. Alapvető népgazdasági kérdéseket tárgyaló párthatározatok hangsúlyozzák, hogy a termelés legfontosabb tényezője: a dolgozó ember. Mértékadó megnyilatkozások emelik ki a tudati, akarati, szemléleti tényezők fontosságát a fejlődés előremozdításában, gondjaink leküzdésében. S, habár elméleti megközelítésben az említett fogalmak tartalmukban nem teljesen azonosak, az összefüggések láncolatát tekintve lényegében ugyanarról a problémakörről, ugyanarról a felismerésről van szó. Ez a felismerés igen nagy fontosságú a pártpolitikai munka mindennapi gyakorlata szempontjából. Hiszen a pártmunkának lényege, lelke az emberrel való foglalkozás. A politikai munka középpontjában az ember áll: körülményei, törekvései, szemlélete, cselekvése, mindezek alakítása, formálása. Az emberi tényezők megnövekedett fontossága azért közvetlenül és erőteljesen érinti a pártmunka tartalmát, módszereit. S ezt nem utolsósorban azért érdemes és szükséges hangsúlyozni, mert olykor, mintha ennek nem lennénk eléggé tudatában. „Némelyik pártszervezet cselekvési programjaiban, munkaterveiben, határozataiban képletesen szólva minden szög a helyén van, de az emberről jóformán egyetlen szó sem esik. Órákon át vitatkoznak pártfórumokon anyagról, beszerzésről, technikáról, de alig-alig az emberről, aki mindezekkel dolgozik” — summázta az alapszervezeti munkát vizsgáló felmérés tapasztalatait egyik megyénk felelős pártmunkása. De hasonló következményekre vezet az a gyakorlat is, amiről egy közlekedési területen működő pártbizottság titkárától hallottam: „Olykor úgy próbálják a pártszervezetekben magas elvi szintre emelni egy téma megtárgyalását, hogy eközben az egyes ember eltűnik a látószögükből. Olyannyira általános módon közelítik meg a témákat, hogy abból már nem érződnek ki magának a cselekvő embernek az erőfeszítései, törekvései”. S hadd tegyem hozzá, más területeken dolgozó pártmunkások éppúgy tapasztalnak, tapasztalhatnak Ilyen és hasonló jelenségeket. Furcsa kettősségről tanúskodnak ezek a jelenségek. Miközben egyik oldalról növekszik az emberi tényezők, az ember akaratának, szemléletének, tettrekészségének szerepe, a másik oldalon azt tapasztaljuk, hogy helyenként mintha a pártmunka „elszemélytelenedése” következne be. Semmiképpen sem egészséges jelenség ez, s megérdemli, hogy kellő figyelmet szenteljünk neki. Természetesen a legkevésbé sem arról van szó, mintha fel kellene adni a pártmunkában a szakszerűségre való törekvést, vagy vissza kellene fejleszteni az átfogó tendenciák, a sokszálú összefüggések elemzésének készségét és képességét. Olyan vívmányai ezek az utóbbi időszaknak, amelyek tartós, megőrzendő értékei a pártmunka stílusában végbement fejlődésnek. Nem arról van szó, hogy a pártszervezet a lényegi összefüggések helyett figyeljen jobban az egyedi jelenségekre. S nem is arról, hogy ne törekedjen precíz pontossággal, hozzáértően felmérni az elvégzendő feladatokat. Hanem arról, hogy a szakszerű és elemző számbavétel soha ne hagyja figyelmen kívül az emberrel közvetlenül összefüggő tényezőket. S amikor az általános tendenciákat keresi, ezeket ne a személyes erőfeszítésektől elvonatkoztatva, hanem azok eredőjeként fogja fel. A pártmunka mindennapos gyakorlatában az emberi tényezők, a tudati, akarati, szemléleti összetevők figyelembevétele sohasem önmagában jelenik meg. Hanem úgy, mint kádermunka, a vezetők és utánpótlásuk nevelése, felkészítése, mint párttaggá nevelő tevékenység, mint személyes agitáció, mint a pártmegbízatások kiadása, teljesítésük segítése és ellenőrzése; mint a munkahelyi vezetés és a tömegszervezetek orientálása a dolgozók élet- és munkakörülményeinek fejlesztésére; mint a gondos ügyintézés szorgalmazása és még sorolhatnánk tovább. Látható: a pártmunka mindennapos, alapvető feladatairól van ez esetben szó. Ilyen értelemben nyugodtan mondhatjuk, hogy a pártmunkában tulajdonképpen nem is lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőket. Ám mégsem mindegy, hogy számbavételük és a rájuk történő hatás mennyire tudatos. Mert —, mint az előbbiekben felsorakoztatott tapasztalatok is jelzik — ezeket a feladatokat lehet így is, de úgy is végezni. A C7llhÍPlffíU tényezők megnöveke- dtUUlGnilf detj; szerepe tovább növeli a politikai munka súlyát, s ezzel együtt felelősségét is. A legkevésbé sem jelenti persze az objektív feltételek és meghatározók lebecsülését, hiszen ezek nyilvánvaló meghatározói tevékenységünk tartalmának. Önkényes megsértésük, figyelmen kívül hagyásuk megengedhetetlen vakság lenne. Ám, hogy miképpen tudunk élni az általuk nyújtott lehetőségekkel, hasznosítani, valósággá változtatni ezeket, az jórészt rajtunk múlik. Rajtunk, vagyis az egyes kollektívák, az egyes emberek magatartásán, cselekvésén, s ezen belül a párt szervezeteinek, tagjainak céltudatos, a valóságos összefüggéseket jól felismerő és hasznosító politikai tevékenységén. Gyenes László Szovjet mezőgazdaság Szakosítás és koncentráció Az elmúlt másfél évtized- egyes köztársaságok, gazdasá- pék épültek, a lédús, zöld- és ben figyelemre méltó változá- gi övezetek természeti, gazda- száraztakarmány-termelés- sok mentek végbe a szovjet sági és földrajzi viszonyainak re szakosodtak, mezőgazdaságban. Csupán az fokozottabb figyelembevételéutóbbi hét évben a mezögaz- vei is. Ezek a kiemelt példák is daság bruttó termelése 1,4-sze- arról tanúskodnak, hogy a resére növekedett. A növény- Az utóbbi években szilárd mezőgazdasági termelés sza- termesztésben és az ailatte- termelési övezetek alakultak kosítása és koncentrációja, a nyésztésben ugrásszerűen Ei. Jó példa erre a baromi) - gazdaságközi kooperáció és az emelkedett a munka termeié- tenyésztés, ahol a szakosítás agráripari integráció bázisán kenysége. A kolhozok és szov- és a koncentráció a legnaté- rendkívül hatékony formája a hozok gép- és traktorparkja konyább. A „Szojuzptyicep- termelés megszervezésének, csaknem teljesen megújuit, rom” egyesülés, amelynek amelyet az SZKP Központi energetikai kapacitásuk pedig megvannak a maga köztársa- Bizottsága a fejlesztés fő feltöbb mint kétszeresére nőtt. saS* és helyi szervei, mintegy adataként jelölt meg júliusi Emelkedett a kolhoz- és szov- kétezer üzemet számlál. Ezek plénumán, hoztagok jövedelme, a mező- között ezernél több a csirke- ^ gazdasági dolgozók életszín- Syúr és a baromfitenyésztő vonala. És ez a töretlen fej- szovhoz, körülbelül 200 a- lődés 1978-ban is folytatódott: törzstenyésztő gazdaság. A to- a Szovjetunióban az iáén jó ías és csirkehús mintegy 70 — Határőrbrigád Volt határőrök brigádot alakítottak. Megszervezni sem lehetett volna jobban, bár ebben nem kis szerep jutott a véletlennek. Idestova nyolc esztendeje, hogy Szécsényben, az ELZETT Művek a régi gépállomás helyén új üzemet adott át: a zár- és lakatigyár gyáregységét. Két év sem telt el, mikor 1972-ben a szerszámüzemben megalakult a volt határőrök Patyom- kin ifjúsági brigádja, amely azóta már arany koszorús címet szerzett. Most a határőrbrigád tagjai emlékeznek a múltra, a határőrélet mérföldköveire. Szikrákat szór a köszörűgép, csiszolókorong formálja a munkadarabot. A gép gazdája Gombár Géza, éberen figyel, mint egykor... — Hány éve is, hogy leszerelt? — Nyolc esztendeje — állítja le a gépét —, fél évig voltam őrsön, a többit a balassagyarmati kerületnél töltöttem el, mint élelmezési beszerző, úrvezetőként szereltem le, de ezután még jó ideig visszajártam a srácokhoz. Egyébként is hívtak a kerülethez főszakácsnak, s bár imádtam főzni, mégsem me'ntem, mert hiányzott a képesítésem. Géza Göncruszkán, egy Bonsod megyei kis faluban nevelkedett. Unokabátyja a hatvanas években részt vett a helyi, határmenti együttműködő csoport munkájában. Így Géza már hallott a határőrélet szépségeiről és nehézségedről a bevonulást megelőzően is. Ám a katonaidő lejárta után már csak látogatóba tért haza. Nóg- rád megyében telepedett le, amelyet két év alatt tövi- ről-hegyire megismert. Felesége szécsényi. — Sokat köszönhetek a határőrségnek — indítja el újra a gépét — hiszen így találtam rá a feleségemre, és a munkámra. Kaphattam volna ennél többet? — Nyolc évvel ezelőtt, hogyan festett egy őrs? — Csak annyit mondok: két lóerős „járművünk” volt, szekérrel indultunk zárni, kutatni a határt- Asztali tűzhelyen főztünk, fa- tüzeléses bojlerrel fűtöttünk. .. Gombár Géza leszerelését követően Czímer Pál tizedes ugyánarra az őrsre került. Pali szerette az állatokat, így kutyás tisztest faragtak belőle. Naphosz- szat foglalkozott a kutyákkal, ápolta, gondozta, tanította őket. Máskor pedig ellenőrző járőrként indult szolgálatba. Csak egyet sajnál: nem volt elfogása. — Pedig igyekeztem feltenni a pontot az i-re — meséli —, hiszen a két év alatt sok mindent elértem. Ma is büszkén őrzöm az ott szerzett kitüntetéseket, okleveleket Parancsnokaim, társaim kedveltek, közöttük váltam felnőtté. Pali tősgyökeres szécsényi, akárcsak a felesége. Az elmúlt évek nem voltak könnyűek, házat építettek, közben megszületett a gyerek is. A brigád sokat segített az építésben. így ma már saját otthonukban élnek, több idő jut a pihenésre, kikapcsolódásra. Az őrs sincs messze. — Ott mikor járt? — Leszerelés után gyakorta visszamentem. Kü- lünös érzés fogott el ilyenkor, mint egy diákot, aki képtelen megszokni, hogy kinőtt az iskolából. Később, a családalapítás, házépítés idején, már nem tudtam időt szakítani a látogatásra Utoljára egy éve jártam az őrsön. Szinte rá sem ismertem: központi fűtés, vadonatúj KISZ-klub, modern zuhanyozó. Marasztaltak ebédre is. És a szakács megkérdezte: mit kérek. A vagy B menüt? Bizony, mi még nem választhattunk. . . X Mikor Pali leszerelt, jó ideig együtt maradt a brigád. Tanulták a szerszámkészítés mesterségét, mert egy szerszámkészítőnek, mindig újat kell tanulnia. Aztán 1973-ban Gyebnár Antal is kézhez kapta a behívóparancsot. Mikor magára öltötte az egyenruhát, aligha gondolta: régi hobbija határőréletét is meghatározza. A kiképzőpont politikai helyettese hívatta: „Na mihez ért maga Gyebnár elvtáns?” Anti hirtelen nem is tudta, beszéljen-e a a rádiózásról, de mégis elmondta. így küldték el rá- dióstávírásznak. A kiképzés után a balassagyarmati kerület híradóalegységéhez került. Innen is szerelt le. Közben azért még történt vele egy smás. Megkapta a Határőrség kiváló katonája és az első osztályú távírász címet. Otthon, Nagylócon, nagy volt az öröm a családban, és a gyáregységbe is megérkezett a levél, amelyben értesítették a vezetőket és a brigádot Anti helytállásáról. Leszerelésekor a munkásőrséghez is hívták távírásznak, de ő visszavágyott a brigádba. Akkor lepődött meg a legjobban, amikor felvette az első fizetését: majdnem öt forinttal emelték az órabérét! Az üzemben hamarosan KlSZ-titkárrá választották. Tekintélyt szerzett, lelkesen dolgozott. a szakmájában, és a KISZ- ben is, közben pedig esti szakközépiskolában tanult. — A rádiózásról végleg lemondott? — Szó sincs róla! — csattant fel, — hiszen Szécsényben alakult egy amatőr rádiósklub. A következő váltáskor átmenetileg ismét csökkent a brigád létszáma: ezúttal Kasza István került sorra. Januárban esküvő, februárban bevonulás. Az események a tisztesképzés alatt is gyorsan követték egymást És Pista egyszercsak őrsön találta magát. Pontosabban csak előtte. — Az őrs előtt kérdeztem meg valakitől, — mondja, hogy hol az őrs? Azt gondoltam, egy takaros kis parasztház előtt állok. Katonaideje nagy részét ebben a kis „parasztházban” töltötte el rajparancsnokként és írnokként. És ami Czímer Pálnak nem sikerült az Pistának igén. Többször is találkozott határsértőkkel, de mindig 3 kerekedett felül. — Az egyik Ipoly menti falu kocsmájában — emlékszik vissza az esetre — koronával akart fizetni egy csehszlovák férfi. Mikor jelentették az eseményt, tüstént indultunk zárni a határ. Akkor még nem volt az őrsnek UAZ-a, így ter- mésztesen lovas kocsival Egész éjjel kint míg hajnalban leszedtük a hamentünk, tanyáztunk, a vonatról társértőt. Kasza Istvánban mélyen gyökereznek a katonaélet emlékei. Rendszeresen visz- szajár az őrsre, és ha a KISZ-klub falán található intarziára tekint, ott látja saját munkáját is. Ezzel az intarziával nyerték el a határőrségi barkácskiállítás fődíját. A véletlen hozta úgy, hogy velük találkoztam. Mert találkozhattam volna a többiekkel is: még négy volt határőr dolgozik a brigádban (a kilencedik a legutóbbi váltáskor vonult be).' A régi határőrök nem szakadtak el a határőrélettől. A határ mentén élnek, és dolgoznak. Néhány évvel ezelőtt a határőrség kiváló kato'nái közé tartoztak. A községben 46 önkéntes határőr segít a határőrizeti feladatok ellátásában. Az lep meg legjobban: a Pa- tyomkin brigád volt határőrei miért nem kapcsolódtak be az önkéntes mozgalomba? — Még nem kerestek meg bennünket — mondja Kasza István —, de mi enélkül sem felejtjük el, hogy határőrök voltu'nk. Ha kimegyek horgászni az Ipolyra, azon veszem észre magam, hogy nem a vizet figyelem, hanem az embereket, utakat, ösvényeket. Hiába, az ember nem bújhat ki a saját bőréből. .. Bán Károly termést takarítottak be. Az agrárpolitika változatlanul a mezőgazdasági termelés intenzitásának további növelésére, a termelés szakosítására és koncentrációjára törekszik. A termelés koncentrációjának gazdasági törvénye, a nagyüzemek előnye a kisüzemekkel szemben a mezőgazdaságra ugyanúgy érvényes, mint a többi ágazatra. Ennek figyelembevétele és al75 százalékát ez az egyesülés biztosítja. Jelentős eredményeket ért el a koncentráció és a szakosítás a sertéstenyésztésben is. A Szovjetunióban mintegy félezer hatalmas sertéstenyésztő komplexum működik, amelyekben évente 108 ezer sertést tenyésztenek. Ezek rendszerint teljes termelési ciklussal üzemelnek, maiacne- velő és -hizlaló részlegekkel. kalmazása a Szovjetunióban De példaként említhetjük az utóbbi évtizedben vált kü- akár a tej- és marhahúster Ionosén fontossá, amikor a termelési alapok, az energetikai tartalékok megteremtéséhez hatalmas összegeket ruháztak be a mezőgazdaságban, amikor bonyolult géprendszereket vezettek be. Ily módon 1965 óta az üzemek és az állattenyésztő telepek tömeges rekonstrukciója, a hatalmas állattenyésztő komplexumok létesítése a gazdaságközi kooperáció és az agráripari integráció bázisán nagyszerű eredményeket mumelést is. A gazdaságok jó része megfelelő tehénállománnyal rendelkezik ahhoz, hogy egy-két nagy állattenyésztő telepet létesítsenek, korszerű berendezésekkel szereljék fel azokat, és kimagasló eredményeket érjenek el. A gyakorlat igazolta azt a szervezési formát, amelynek segítségével a kolhozok és szovhozok — az esetek töbo- ségében a közigazgatási egység, a járás határain belül — egyesítették erőforrásaikat, s nagy állattenyésztő telepe tathat fel a szovjet mezőgaz- két létesítettek. Ezek gyak- daság. De tökéletesedik a te- fa.n az_ élcimiszeripari üzemek rületi szakosítás közelében épültek, ahol sok a mezoguz- a hulladék takarmány. Azok a dasági gépek és berendezések gazdaságok, amelyeknek te- megalapozollabb elosztása, az rületén az állattenyésztő teleBalassagyarmati Építőipari Szövetkezet szakemberei a határidők betartásával építik a helyi KlSZ-lakótclepen Q lakásokat.