Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-09 / 264. szám

As iskola fogászati kezelésekről és a fogszuvasodás megelőzésének lehetőségeiről Az orvostudomány az el­múlt néhány évtizedben je­lentős eredményeket ért el a gyermekkori fertőző betegsé­gek megismerésének és meg­előzésének területén. De ugyanakkor az óvodás- és is­koláskorban leggyakrabban előforduló elváltozásnak, a fogszuvasodásnak a kezelése és kezeltetése még nem min­den esetben kielégítő. Hiába próbálkozunk a különféle tu­dományos gyógymódokkal, módszerekkel, a carieses (szu­vas) fogak száma a gyerme­kek szájában nem lesz ke­vesebb. Komoly eredmények csak a hatékony, egyéni meg­előző tevékenységtől, -és a tervszerű, rendszeres iskola­fogászati kezelésektől várha­tók. Az oktatási intézmények­ben végezhető fogászati mun­karendszert Kantorovicz dol­gozta ki, tanítása szerint a kezelést abban a korban kell megkezdeni, amikor a mara­dandó fogak előtörnek*. Ez hatéves korban következik be. Ilyenkor az előzetes szűrő­vizsgálat során tájékozódunk a kezelésre szoruló fogak számáról és a fogászati rend­ellenességekről. A kezdődő megbetegedéseket, a jelenték­telen szuvasodást már ekkor észrevesszük és fájdalmatlan, rövid idő alatt elvégezhető ke­— Nagymama jött értem az oviba! Felhívjuk a vállalatok figyelmét, hogy a VEGYÉPSZER sal­gótarjáni gyára a Gépipari Technológiai Intézet liegesztőminősítő bázisaként működik. Minősítő bázisunkon I és II. osztályra minősítünk hegesztő szakmunkásokat lemez- és cső kategóriában az igényeknek megfelelően. A minősítés feltételeiről érdeklődni lehet a gyár személy­zeti osztályán telefonon a 26'65/194-es melléken, valamint levélben a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, Salgótarján, Rákóczi út 249. címen. zeléssel meggyógyíthatjuk. A szűrővizsgálatok évenkénti megismétlésekor ellenőrizhet­jük és kezelhetjük az újaob elváltozásokat. Ennek a tevé­kenységünknek nemcsak az a célja, hogy a gyermekek ép fogazattal hagyják el az is­kolát, hanem az is: szokjanak rá a szájápolásra és a foga­zat meghatározott időközön­ként való ellenőriztetésére, kezeltetésére. Sajnos, országszerte kevés a főfoglalkozású gyermekfog­orvos, és így nagyon nehéz az iskolafogászati munka ered­ményei elvégzése. Mivel Nóg- rád megyében sem jobb a helyzet, ezért szeretnénk be­vonni a közeljövőben vala­mennyi fogászkollégánkat a gyermekfogászati tevékeny­ségbe. Ehhez és a fent ismer­tetett elgondolásunk megva­lósításához kérjük az orvosok, a szülők és a pedagógusok se­gítségét, megértő támogatá­sát. Most pedig ejtsünk néhány szót a fogszuvasodásról, ami főleg a helytelen táplálkozási szokások következményeként jelentkezik. A mi táplálékaink rengeteg szénhidrátot tartal­maznak, sok bennük a cukor, sütemény, finomabbnál-fino- mabb édesség. De a kicsinyek fejlődő szervezetének nem nyalánkságokra, hanem vita­minokban gazdag, nyers gyü­mölcsre, főzelékekre, minél változatosabb étrendre van szüksége. Fontos szempont az is, hogy mind az öt étkezés tartalmazzon kiadós rágást igénylő táplálékot, hiszen a kemény ételek mechanikusan tisztítják, „lemossák” a foga­kat és biztosítják az arc har­monikus fejlődését is. A fogmosás minden alka­lommal legalább három-négy percig tartson és a fogkefével erőteljes, körkörös mozdula­tokat végezzünk. Ha napköz­ben nincs lehetőségünk fog­mosásra, akkor sokat segíthet egy alapos — esetleg szájvíz­zel történő —, 'szájöblítés is. Mindannyiunknak megvan tehát a feladata a ■ gyermekek egészségének megóvása és a fogszuvasodás megelőzésének területén, s ha ezt a felada­tunkat maradéktalanul telje­sítjük, akkor az eredmény nem marad el. Dr. Métneki Eszter fogszakorvos HUMOR Az egyik vendég megjegyzi, hogy szenvedélyes numizmata. — Én is szívesen gyűjte­nék ritka pénzérméket — só­hajt fel a házigazda —, de hát ki veszít el ilyet manap­ság? — Nem értem, hogyan él­hettek azelőtt az emberek rá­dió, televízió, és telefon nél­kül? — Hát sehogy! Hiszen tu­dod, mind meghaltak! * Meghalt egy Kalle nevű öreg gyári művezető. Az el­hunyt rokonai nem hívták meg a temetésre a munkáso­kat, akik sok évig együtt dol­goztak vele. Amikor az egyik erről értesült, sóhajtva je­gyezte meg: — Bizony, ha szegény Kal­le élne, akkor feltétlenül meg­hívtak volna bennünket . . . Bélyeggyűjtőknek KMP A Magyar Posta november 24-én egy forint névértékű bélyeggel . emlékezik meg a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja megalakulásának 60. évfordulójáról. A Pénzjegy- nyomdában készített bélyeg a KMP jelvényét ábrázolja. A munkásosztály pártja részt vett a Tanácsköztársaság ki­vívásában. A Horthy-rend- szer éveiben szervezte és irá­nyította a munkások harcát, a társadalmi rendszer meg­változtatására. 1944-ben fel­vette a Magyar Kommunista Párt elnevezést. A Vagyócz- ky Károly grafikusművész tervrajza alapján nyomtatott bélyegből 2 656 000 fogazott és 4400 vágott példányt hoznak forgalomba. AZ ÁRJEGYZÉK Nélkülözhetetlen segédesz­köz, szórakozásunk iránytű­je a Magyar Bélyegek Ár­jegyzéke. Az 1979. évi kiadás november 10-től vásárolható 59 forintos áron, 408 oldalon megtaláljuk benne az 1850 óta hazánk területén hasz­nált valamennyi bélyeg rész­letes / ismertetését. Az új ki­adásban számos helyén bé­lyegek helyett kisívek képé­vel találkozunk, sőt, ilyen esetekben a kitépett bélyeget az Árjegyzék nem is értékeli. Ezen állásfoglalás az 1974-től. megjelent kisívek megszer­zésére késztet. Bizonyos költ­séget jelent, de a gyűjtés cél­ja, a teljességre való törek­vés érdekében szükséges. Nagyon sok ár változott. Az 1850—67. között, az osztrák posta által Magyarországon használt bélyegek értéke 50— 100 százalékkal is emelkedett. Az újabb kiadások árából, ízelítőül néhány (zárójelben az előző jegyzés): 1918. Re- pülőposta 300 (200), 1932. Nagy Magdolna 5500 (5000), 1933, Repülő 4500 (4000), 1945. Szakszervezet 560 (400), 1947. Roosévelt 520 (440), 1953. Rá­kóczi 70 (60), 1977. Rubens- blokk 90 (75), 1977. Rubens- blőlek vágott 1000 (800), 1977. Béíyegbemutatók blokk 60 (40), u.a. vágott 300 (160). GYERMEK A GYERMEKÉRT 400 ezer iskolás indul út­nak Hollandiában feláras bé­lyegek eladására, hogy pénzt gyűjtsön és ezzel könnyítse a szegény és beteg (mozgássé­rült) társai helyzetét, 30. alka­lommal segítenek a gyerekek, amint ezt a most kiadott négy értékű sorozat 55+20 c. névértékű címletén egy bor­zas lurkó írásából kiolvashat­juk. Az első címlet kapun csöngető gyermekeket ábrá­zol, aki bélyeget kínál. Ki tagadja meg tőle a centeket, há szervezetten nem bizto­sítják a jóléti intézmények fenntartását. A 45+20 c. név­értékű bélyeg a nyomtatott betű erejét jelképezi, elmé- lyedten olvasó gyereket könyvből formázott sátor óvja. A negyedik bélyegen kisleány a körmét rágja, mert az előtte álló táblán nehéz feladatot kell megoldania, 75 cent névértékhez hozzá kell adnia a 25 cént összegű fel­árat. Kisív is megjelenik, amelyben 6 bélyeg található. ÚJDONSÁGOK Háromértékű sorozattal emlékezett meg San Marino első motoros repülés 75 éves évfordulójáról. — A Szovjet­unió hat bélyegen folytatja a hazai repülőgéptípusok be­mutatását, ezúttal az 1928— 1935. között kibocsátott gé­pek láthatók a sorozaton. —• Jugoszlávia „Európa öröme” elnevezéssel gyermekrajzokat ad ki minden ősszel. Az idei bélyegpár egyik címlete fran­cia, a másik érték jugoszláv 9' éves kisiskolás rajzát rep­rodukálja. Apróhirdetések TRABANT gépkocsi eladó. Érdeklődni Salgótarján 43-11 tele­fonon, munkaidőben. UM frsz. Trabant el­adó. Érdeklődni lehet: Örhalom, általános iskola. A jNTógrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet a kazári bányatelepen levő 2 személyes ital­bolt vezetésére. Havi átlagos forgalom 125 ezer Ft. Feltétel: üz­letvezetői képesítés, varrTT vendéglátóipari szakmunkás-bizonyít­vány. Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán 7—15 órá­ig. Cím: Salgótarján. Mártírok út i. ELADÓ 968-as Za- porozsec alkatrészként is, új alkatrészekkel együtt. Érdeklődni Angyal István, Salgó­tarján. Salgó út 25. I. em. MOST vizsgázott CX-es Trabant 601-es eladó. Megtekinthető 16 órától Nagybátony- bán.yaváros. Mező I. út 11. Nagvné. GARÁZS kiadó, közületnek is. Érdek­lődni ...Kohász garázs- szövetkezet” jeligére a kiadóban. IX frsz. Skoda 110 L-s gépkocsi új első­hátsó sárvédővel, most dukkózva, igé­nyesnek eladó. ér­deklődni a 22-37 te­lefonon* Salgótarján. HÉTVÉGI ház a stranddal szemben eladó. Érdeklődni le­het a camping veze­tőjénél, vagy 24-68 te­lefonon. JÓ állapotban levő 1981-ig vizsgázott Moszkvics 412-es el­adó, Tölgyesi, Nóg- rád, yrikszáth út 5. KITŰNŐ állapot­ban levő Zsiguli sze­mélygépkocsi eladó. 1980-ig érvényes mű­szaki vizsgával. Sal­gótarján, Kemerovo krt. 29. 1/2. a HÁROMSZOBAS családi ház eladó, esetleg lakáscsere lehetséges. Érdeklőd­ni szerdán-csütörtö- kön, pénteken 18 órá­tól Salgótarján, Vö­röshadsereg út 96. ELADÓ kétszobás, komfortos családi ház 200 négyszögöl telek­kel, melléképülettel, garázzsal. „Városköz­pont 50583” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. CSERHATSZENT- IVAN, Vörösmarty út 6. szám alatti kettő­szobás komfortos, kertes ház eladó. Ér­deklődni ugyanitt. BALASSAGYARMA­TON az Április 4.- lakótelep 16. szám alatt, háromszobás szövetkezeti lakás, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után Vig Ferenc­nél. K 25-ös Zetor jó állapotban eladó, ös- agárd. Alkotmány út 5. A Nógrád me­gyei Állami Épí­tőipari Vállalat ,,D” kategóriás jo­gosítvánnyal ren­delkező gépkocsi­vezetőt felvesz. Jelentkezni lehet a vállalat Salgó­tarján, Munkás u. 8. sz. alatti köz­pontjában. Hirdessen Ön is a NÓGRÁD-hon! o NOGRÁD — 1978. november 9., csütörtök a magéi/miskolci használtgép-osztálya MISKOLC. Szeles út 22. Tel.: 16-638. 17-868. Telex: 62-411. műszaki becslést tart 1978. november 9—10-cn SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE. ÍRÁSBELI BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK: MAGYAR HIRDETŐ VÁLLALAT. SALGÓTARJÁN, PAVILONSOR ALÁ MEGKÜLDENI! Ügyintéző: Hutter László FOGLALKOZUNK: HASZNÁLT GÉPEK. MŰSZEREK VÉTELÉVEL. ELADÁSÁVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL,

Next

/
Thumbnails
Contents