Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

Osztrák, jugoszláv és magyar kooperációban gyártják a 240 kvadrátos földkábelt a Ma­gyar Kábel Művek balassagyarmati kábelgyárában. Az alaptechnológiát az osztrák, illetve a jugoszláv partner készíti, a befejező műveleteket — a szalagozást, a PVC-köpenyezést, valamint a minőségi bevizsgálást — a balassagyarmati gyárban végzik. Ebben az eszten­dőben már jelentős mennyiségű földkábelt állítottak elő kooperációban. A képen: Nagy Ferenc csoportvezető a 137-es automata vezérlésű szektorsodró gépnél.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------i_ iüjjel-napg»cil tüzvonalban Tudományos-fantasztikus hőmérő higanyszála. Már, ha igen tudnak fiatalról, aki a filmek hangeffektusaira em- lenne hőmérőnk. S közben kemencék környékét válasz- lékeztetve búg fel a kemence még koponyánként egy-egy taná magának. Csak Nagy elektródája, s nyomában műszak alatt belapátolunk a Béla művezető az eleven pél­messzire röppen az öntvény- torokba, vagy ötven mázsa da, aki 1971-ben maga is la- szikra-zuhatag. Ösztönösen, alapanyagot. Remélem, hogy pótolással kezdte a munkát, hátralépek, de Solymár And- ezek után nem sajnálja tő- de hát hogy neki kohóipari lás, a fiatal műszaki osztály- lünk az öt-hatezer forintokat? technikumi végzettsége volt, vezető és Fodor Gyula, az Nem —, mondom Zsolnai hát hamar bekerült a veze- üregedő főcsapoló is szinte Sándornak, aki november tők közé. korholólag tekint rám: negyedikén volt, hogy húsza- — Igen — mondja a hu­— Ezt nem szabad! Ebben dik esztendeje tüzel itt fent, szonöt éves ember — ez a a szakmában nem szabad nem sajnálom, nem irigylem szakma is kiöregedőben van, félni! Mert aki egyszer, csak a fizetésüket. — S, mégis ezt választotta? egyetlenegyszer megretten, — Higgye el, más ezt a — Én egyszer, nem olyan utána biztos, hogy balesetet munkát havi tízezerért sem régen elhatároztam, hogy szenved. csinálná. Elhiszi? kohász leszek. És az lettem — ön is így van vele? — — El. S, maguk miért? — és az is maradok, kérdem a karomat szorongató Tizenötpercnyi szünetük Fodort. van most, amikor szalmaszá­— így. Egyszer, sok éve lat sem kell odébb tenni, így *** van már, a négyes kemencén hát „szabad a gazda”. Arcun- idén olyan négyszáznegyven­csapoltam. Ment is a dolog kát rejtegetve a forróság elől, millió forint értékű öntvényt annak rendje-módja szerint, beszélgetünk az első vonal- állítanak elő a gyárban. Aztán lezártam a kemenceaj- beliekkel, Popik Jánossal, Bu- _ Ennek egynegyede a t ót, de a bent felgyülemlett dal Lászlóval, Zolnaival, s a kezünkön megy keresztül — gáz kidobta, leköpött a tűz. vastag feketekeretes szem- mondja Fodor Gyula, meg- Mentők vittek kórházba. Nem üveget viselő művezetőjük- égett ingét magán igazgatva, mondom, óvatosabb vagyok kel, Nagy Bélával. Aki igazán — Nagy felelősség hárul azóta, de a íélés már nem az elmondhatná, hogy öntőcsa- ránk, higgye el. én asztalom. Szeretjük ml Iád tagja, hiszen 6, s másik Mondjam, hogy nem hi- egymást a vassal-tűzzel. két öccse is kohász. S ráadás- szem? Badarság lenne. Hi­— Szeretik? ként, kettő közül az időseb- szen az ő itt töltött huszonkét — Ahogy mondom! Én tu- bik is itt, az ötvözetgyárban éve, tűz mellett ledolgozott dóm, mit kell vele tenni, s ő, művezető. Két mádi felelős is fél élete bizonyíték erre. hogy neki is jó legyen, idő- van hát —, mert onnan szár- űjabb szikrazuhatag fröcs- mul hozzám. Huszonkét év maztak el — a Tarján-széli csen, hátralépek, s rámnevet- alatt kitapasztaltuk egymást, gyáriak között. Mondom, fúj- nek: _ Na, magából sem lesz Ü gy beszél ez az ötvenéves juk a füstöt, s áll a kérdés öntő! ember a lávazuhatagként ki- még: mi köt embereket ilyen Karácsony György buggyanó ferroszilícium öt- piszkos, balesetveszélyes, vözetről, mintha valaki len- egészségre ártalmas, agyon ne. sem fizetett munkahelyhez? Mondom is neki: honnan e Budai: — Nézze, én Nádúj- bátorsága? Hiszen a vas ke- faluban lakom. Harminchat ményebb az embernél. éves vagyok, s tizenegyedik — Keményebb, meglehet, esztendőmet húzom már le De én úgy játszok Vele, itt. Mehetnék, mehettem vol- ahogy kedvem tartja. Mikor na máshová; akár a bányába idekerültem, eleinte tisztelet- is, de ittragadtam. Itt jól ér­tei viseltettem iránta. De az- zem magam. Megvan a pén- tán rájöttem, hogy amitől so- zem, szeretem, amit csinálok, kan félnek, az nekem az éle- Popik: — Nemcsak a kere­tem. Ez a félelmetesnek tűnő, setet, a néha viszonylag ma­forróságot okádó öntvény- gasat lehet szeretni. Tudja, fortyogás, igen ez már az én milyen csodálatos dolog, ami­világom. kor abból a rohadt kőből ki­Lehunyjuk szemünket: csa- jön a fém? És zubog és pa­polnak a hármason. takzik, s olyanná alakul, ami­lyenné mi akarjuk. De sokat is elnézem. És olyankor eszembe sem jut a forróság, A Salgótarjáni Ötvözet- a torkot kaparó füst, meg az gyárban, az ország egyetlen se, hogy néha habzik rajtam ilyen jellegű üzemében mű- az izzadságtól a ruha. szakonként tizennyolc ember Zolnai: — Más cégnél vol- áll a kemencék mellett. A tam kőműves, s egyszer itt tüzvonalban. Másik, a terme- dolgoztunk. Ne higgye, hogy lésben közvetlenül érintett hülyeséget beszélek, de en- háromszáz társukkal együtt gém akkor úgy megkapott az ők állítják elő a több mint a látvány, hogy „leszereltem” tizennyolcezer tonnányi önt- onnan. Lehet, hogy azóta is vényt, ami elengedhetetlen a ez a csoda tart itt fogva? Nem népgazdaság számára. Tér- is tudom. Pedig, kemény mun- mékeiket a kuktafazéktól a ka. És el sem kényeztetnek, repülőgépmotorokig terjedő Ötödmagammal vagyok, la- széles skálán használják fel. kást építettünk mostanában, Tizennyolc ember műsza- s még arra sem méltattak, konként, megosztva lent a hogy kölcsönhöz juttassanak, kemencék mellett, s fent, eme- Persze nem lennék igaz, ha lettel feljebb, az adagolóknál, meg nem említeném: a húsz Ahol deréknyi vastag láng- év alatt már háromszor vol- nyelvek nyaldossák a védő- tam kiváló dolgozó... Meg- peremet és száll a korom, aztán, tudja, minden szülő torkot fojtogat a füst. És a azon van, hogy többre vi- meleg... Vagy dehogy is az: gye a gyereke, mint ő. Én a forróság. most ezért is gürcölök. Hogy — Látja, ez a mi nagy ba- megteremtsek nekik mindent, junk. Ezek. Most lehet itt Egyikőjük húsz. a másik ti- vagy hatvan fok, de nyáron... zenöt, a harmadik tizenegy ugye, el tudja képzelni, hogy esztendeje dolgozik az ötvö- nyolcvanra is felmenne a zetgyárban. S, mostanság nem­O lyan volt az egész, mint nagy szélben a papír­sárkány, amikor a leve­gő bele-belekapaszkodik a törékeny szerkezetbe, lóbálja, dobálja. Nincs ebben egy csöppnyi gyöngédség sem. Mert, ahogy az időt számítot­ták, nem is nagyon lehetett az 1930-as évek közepén. Már­pedig Juhász István ekkor kezdte „papírsárkányéletét”. Ott Bélahalmon, kinn u pusz­tai földeken, tizenhárom esz­tendős korában. Manapság is gyakran kószál arrafelé. Hoz­zájuk tartozik a puszta, a Mátraaljai Állami Gazdaság­hoz, amelynek pártvezetőségi titkára az a Juhász István, aki hajdan a mostani birto­kon félkommenciós cseléd volt gyerekfővel. S aztán zá­poroztak az események. Tü­zér volt Tibolddarócon, hadi­fogoly Marseillében, építő- munkás Petőfibányán, tsz-el- nök Palotáson, a járási ta­nács elnöke Pásztón . . . — Én örökké kezdtem vala­hol. így jött ki a lépés, hogy ahová a párt küldött, több­nyire nekem újat, feltérképe­zetlen területet jelentett. S ahhoz, hogy az ember tisztes­séggel hajtsa végre a felada­tot, fel kellett készülni ... — mondja csendesen. Nem tartozik a nagyhangú- ak közé. Világéletében hoz­zászokott ahhoz, hogy ő van másokért. Emlékszik rá szíve­sen, feleleveníti, amikor apja behemót katonaládájában ko­torászott, elcsenve előbb a kulcsot. Az ott-talált sajtóter­mékek, sokszorosított lapok indították el azon az úton, amelyen ma is lépked. S a hadifogolyévek után, 1943­Az első szó: BÉKE FTotvonoiriT év történelmi mértékkel ndívdiiegy mérve nem nagy id6> s mégis: nincs még egy korszak, amelyben ilyen rövid idő alatt ilyen sok minden válto­zott volna az emberiség, történetében, mint az elmúlt több mint hat évtizedben. Ma tisztán áll előttünk a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom kovácsolta mű: a kommu­nizmust építő Szovjetunió, a történelemfor­máló erővé vált szocialista világrendszer. Fennen lobog a nemzetközi munkásosztály vörös zászlaja, amely alatt korunk legbefo­lyásosabb baloldali mozgalmának harci se­rege, hatvanmillió kommunista tömörül. Hi­teles tanúi vagyunk a korszakos változás­nak: mindörökre összeomlott az imperializ­mus gyarmati rendszere. S e hatvanegy év meggyőződéssé avatta a tapasztalatot: a Nagy Októberi, Szocialista Forradalom győ­zelme nemcsak Oroszország népeinek életé­ben hozott gyökeres változást, hanem a leg­nagyobb jelentőségű sorsfordulónak bizonyult az egész emberiség történetében. A Nagy Október első szava a béké volt. A híres lenini Békedekrétum néhány órával a szovjetkormány megalakulása után „az emberiség elleni gonosztettnek” nevezte a háborút és meghirdette az igazságos, demok­ratikus és egyetemes békéért vívott harc programját. A lenini útmutatások a különbö­ző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének kialakítására, a béke védelmére sohasem voltak időszerűbbek és fontosabbak, mint ma az enyhülést előmoz­dító és akadályozó erők kiélezett harcának időszakában. A világon mind több a reálisan gondol­kodó, tisztességes ember, akinek szívügye a béke és érte tenni is kész. De nagy szeren­cséje a világnak, hogy három kontinensen vannak olyan országok, ahol a lenini eszmék vezérlik a külpolitikát. Ezek az országok az állami politika rangjára emelték a világ sor­sáért érzett felelősséget, a békéért, a népek közötti barátságért és együttműködésért, a társadalmi haladásért vívott harcot. ÉIső- rendű törekvésük a leszerelés, amely —, mint Lenin mondotta — „a szocializmus eszménye”. A szocialista orzágok közösségé­ről van szó, amely elvi állásfoglalásaival, gyakorlati lépéseivel naponta bizonyítja: az enyhülést érlelő, fenntartó, megszilárdító po­litikája nem taktika, hanem tartós irányvonal és következetes cselekvés a nemzetközi hely­zet javítására. A szocialista külpolitika egyértelmű, vilá­gos és pontosan követhető. Logikája: szilárd elv — realista magatartás — előrevivő cse­lekvés. S mindez nagy kezdeményezőképes­séggel párosul. Nem kell messzire menni en­nek igazolására. Emlékezetes tény, hogy a Varsói Szerződés országai indították útjára az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet összehívásának tervét, s éveli hosz- szú során át kitartóan dolgoztak annak sike­réért. S ma joggal állapíthatjuk meg, hogy érdemes volt: a helsinki záróokmány, amely­ben 35 ország vállalt erkölcsi és politikai kötelezettséget „népeik valódi és tartós bé­kéjének” biztosítására, nagyban hozzájárul a jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez Euró­pában, sőt annak határain túl is. De a szo­cialista országok őszinte tárgyalási és meg­egyezési szándéka domborodik ki a genfi le­szerelési bizottság munkájában, éppúgy, mint az ENSZ legkülönbözőbb fórumain. Ez a magatartás nem korlátozódik csupán tárgyalótermi állásfoglalásokra. Messzemenő készséget mutat azonnali konkrét lépésekre is. Példa rá a szocialista országok legújabb kezdeményezése a bécsi csapat- és fegyver­zetcsökkentési tárgyalásokon. Hogy az mit eredményezne a gyakorlatban, azt egyetlen részlettel illusztrálhatjuk. Ha a kezdeménye­zés az egyenlő biztonság elve alapján meg­állapodássá érlelődik, akkor a Szovjetunió egy éven belül kész három teljes hadosz­tályt kivonni, a teljes harci technikával együtt, beleértve mintegy ezer harckocsit. Ilyen értékű kötelezettséget kell vállalnia természetesen az Egyesült Államoknak is. S ebben nincs helye semmiféle taktikázásnak. „Szilárd meggyőződésünk — mondotta Leo- nyid Brezsnyev —, hogy a tárgyalások egyet­len résztvevőjének sincs joga mások háta mögé rejtőzve kitérni a csapatcsökkentés elől, még kevésbé növelni fegyverzetét a mások által végrehajtott csökkentés számlá­jára.” A szocializmus és a béke javára változó érőviszonyok azonban nem teremtenek auto­matikusan olyan helyzetet, amelyben véget ér az imperialista ellenállás. Ennek manap­ság tanúi is vagyunk Európában, Latin-Ame- rikában, vagy éppen a Közel-Keleten. Ezek az erők elsősorban a leszerelés útjába akar­nak gátat emelni. Változatlanul az erőszak alkalmazásához fűzik reményeiket, hogy úrrá lehetnek a szocialista országokon, a bé­két és haladást akaró népeken. _ A lenini külpolitika távlatai mégis bizta­tóak. A Szovjetunió és a többi szocialista ország nemzetközi sikereinek kiapadhatatlan forrása, hogy igaz ügyért harcolnak, s ele­gendő erkölcsi-politikai-gazdasági és katonai erővel rendelkeznek nemes céljaik eléréséhez. Miközben a szocialista országok külpolitiká­ja a világ minden békeszerető emberében támogatásra talál, aközben elrettentő erővel hat a háború és a reakció bajnokaira. Hogy a világ mind ez ideig el tudta kerülni a nukleáris katasztrófát, az annak köszönhető, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista or­szág Lenin tanítását követve küzd a szocia­lizmusért és a békéért, s politikájának ere­jét megsokszorozza a marxista—leninista pár­tok elvtársi együttműködése, az összes hala­dó, demokratikus békeerők tömörülése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az in­ternacionalizmus eszméjében fogant, s ma csak az vallhatja magát a Nagy Október méltó örökösének, aki híve és megvalósítója a forradalmi erők marxista—leninista, inter-j nacionalista összefogásának, az imperializ­mus ellen küzdő népek egységes fellépésé-j nek. Hazánk területét és lélekszámút tekintve kis ország. De a szocialista államok közössé­gében lehetőségeink megsokszorozódnak. A1 szocialista világrendszer léte, lenini békepo­litikája, a Varsói Szerződés és a KGST ke-; rétében megvalósuló együttműködés bizto­sítja számunkra alkotó munkánk legfőbb nemzetközi feltételét, a békét. Ugyanakkor népünk is aktívan részt vesz a haladásért,' a népek közötti megértésért és a nemzetkö­zi biztonságért vívott harcban, erejéhez mér­ten támogatja azokat, akik szóval és tettel egy békés világ megteremtésén munkálkod­nak. TTatvnnf'rrv éve *■ világ dolgozói a naivaucj-y szocializmusban látják leghőbb vágyaik megvalósítását. A szocializ­mus pedig a béke reménysugarával világít­ja be a földet. így ölt testet a béke lenini eszméje — az emberért, az élet nevében! Pálos Tamás Örök kezdetek ban frigyet kötött a szövet­kezeti mozgalommal. — Ács voltam Petőfibá­nyán. Jakubovics Gyula volt a szakszervezeti titkárunk, ő biztatott a tanulásra. Azt a két szót, hogy: „Tanulj Pis­ta!”, sohasem felejtem el . . . Megkeresték, hívták haza a föld miatt. Mert, hogy szer­vezkedtek, szövetkeztek min­denütt az újonnan földhöz jutottak. Juhász Istvánnak eszébe jutott a gőzeke, amely- lyel araszolt az uradalomban, megcsapta orrát a föld jelleg­zetes, mámorító szaga, s jött vissza. A pálteleki termelő- szövetkezet elnökének válasz­tották. Harmincöt család és 150 hold gondját-baját vette nyakába. S, ha kellett gyalo­golt lószerszám, vetőgép után, várta a tavaszt, mint a meg­váltást, s közben szakkönyve­ket forgatott. Zsámbékra küldték, hogy felvértezze ma­gát az újabb ismeretekkel. Amikor hazatért akkoriban volt egy emlékezetes beszéde Juhász Sándorral, a palotasi gazdával, aki olyan jószágo­kat tartott, hogy a hozzáértő­nek a nyála is elcsordult az irigységtől. — Közénk jöhetne maga is Sanyi bácsi? — Igazad van, gyerek, de mondd már meg: mit tudnék én ott dolgozni, a közösben? — Szereti a pénzt is, a mun­kát is. Hát az állattenyésztés­ben, a sertésekkel . . . — Te kanászt akarsz belő­lem csinálni? — horkant fel a gazda paprikásán. Néhány éve Juhász István találkozott Sanyi bácsival. Az öreg a fél­deci mellett halkan jegyezte meg: „Te vagy az oka, hogy kevés nyugdíjat kapok . . . Ha akkor nem kondásnak hívsz, már régen tsz-tag va­gyok!” Az élet úgy hozta, hogy Juhász István állami vonalra került. Járási tanács elnök- helyettesének, elnöknek. So­ha, egy pillanatig sem felej­tette el, hogy kiket képvisel. — Restellem a mellébeszé­lést. Az ember néhány szóból is megértetheti magát, ha a lényeget mondja. Itt, a gazdaságban mostanában ke­veset beszélnek mellé. Az utóbbi négy évben olyan útra léptűnk, hogy magunk is el- káprázunk az eredményektől — magyarázza lelkesedve. Mert sok ám Juhász István öröme mostanában. Az állami gazdaság az idén rekordter­mést ért el a búzatáblákon, a borsó is gazdagon fizetett. Az állattenyésztésben a fordulat esztendejéről beszélnek. Üj, korszerű K—700-asok, T—150- esek túrják a határt. S az emberek is sokat változtak. SzorQsabb a kapocs köztük. Éppen a sertéstenyésztők vol­tak azok, akik megint „rob­bantottak”. Az eredeti terven, a korábbi és pótfelajánláson kívül, az idén még újabb másfél ezer hízósertés leadá­sára vállalkoztak. Juhász Ist­ván először azt hitte, rosz­szul hall. „Hogyan, a korábbi eredményeket még lehet fo­kozni?” — nézett tanácstala­nul a szakvezetőkre. A ser­tésgondozók mutatták meg, hogy igen. S ez neki nagyobb öröm volt bárminő jutalom­nál. S közben bosszankodott is.' Hogy a juhtenyésztés szakem­berei közül még mindig nem érti mindenki az ágazatfej­lesztésnek szükségességét, fejébe száll a vér, ha látja, hogy felületes a munka, a drága gépekre nem vigyáznak. — A korán kelő emberek közé tartozom. Hajnalban könyveket, újságokat bújok. Magyarul, tanulok. Az, hogy állandóan kezdeni kellett, megedzett — mondja Juhász István, s lopva órájára pil­lant. Sok lenne még a beszélget- nivaló. A négy gyerekéről, akik az apjuk nyomdokaiban haladnak, a mindig megértő feleségről, a gazdaság fejlesz­tési terveiről. S persze, Béla- halmáról, a pusztáról, ahol Juhász István született a cse­lédek között, s amely most az állami gazdaság birtoka. — Sokat beszélgetünk kinn a telepen. Elmondom mi volt, hogy jutottunk idáig. Sok ve­rejtékkel . . . 4 járási pártbizottság épü­lete előtt búcsúzunk. Délután három lesz néhány perc múlva. Juhász István tanítani indul. Kezdő­dik a foglalkozás. Sz. Gy. NŰGRÁD — 1973. november 6., hétfő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents