Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-05 / 262. szám
Salgótarján, 48 407 lakos, csaknem 22 ezer harminc éven aluli... LV Aradi andrás, a kisz Balassagyarmat városi bizottságának titkára Megoldás jövő év júniusától r A bizottság nemrég tárgyalta a szervezet kulturális nevelő munkájának helyzetét. Az írásos előterjesztésben szerepelt ez a mondat: „A szabadidős-tevékenységben a közművelődést biztosító lehetőségek közül legjelentősebb az ifjúsági klub”. Megvallom, meglepődtem ezen a megállapításon, mivel október 22-i klublátogatásunkkor, szombat délután mindegyiket zárva találtuk, s így homlokegyenest ellenkező következtetésre jutottunk . . . Elképzelhető, hiszen klubjaink főként hétközi napokon munkálkodnak, ekkor szervezik programjaik zömét, ilyenkor mondhatom maximálisan kihasználtak a helyiségek. Tudni kell azt is, hogy a munkásfiatalok jó része ingázó, a hét végét szinte kivétel nélkül falujukban, baráti körükben töltik el. Üzemeink, benne az ifjúsági klubokkal, a város peremén találhatók, s a fiatalok közül sokan azt is megfontolják, vegyék-e a fáradságot a buszozásra, a várakozásra, netán egy bizonytalan sikerű rendezvényért. — És más lehetőségek? — Ha Balassagyarmatot a megyeszékhelyhez hasonlítjuk, Igen nagy különbséget találunk a művelődési lehetőségek tekintetében a két város között. Itt például az elmúlt harminc évben nem épült új művelődési intézmény, s nincs olyan szép ifjúsági művelődési házunk sem, mint Salgótarjánnak, nem is beszélve a színházi előadás lehetőségeiről, a művelődési központról . . . — Ezek szerint Balassagyarmaton mondvacsinált ügy lenne a szabadidős-kérdés? — Nem állítottam, csupán a helyzet reális megítéléséhez elengedhetetlenül szükséges tényeket mondtam el. Ügy érzem, KISZ-alapszervezeteink egyre inkább megtalálják azokat a formákat, amelyeket helyesen alkalmazhatnak köz- művelődési munkájuk során. Ilyenek például az ifjúsági klubok, a kirándulások, a kedvezményes színházjegy- és mozibérlet-vásárlások. S a kívánatos forma megválasztása mindig politikai célzattal, a szabad idő tartalmas eltöltése céljából történik. Ám tisztában vagyunk azzal is, hogy a hétvégi szabad idő eltöltése sem formailag, sem tartalmilag egyelőre nincs megoldva. — Egyelőre? — Igen, mivel jelenleg is komoly törekvéseink, elképzeléseink vannak a gondok enyhítésére. A napokban alakult meg a városi klubtanács, mely már az első ülésén konkrét teendőket fogalmazott meg. Így például: még ez évben három-négy újabbal gyarapodik a városi klubok száma; a testület tagjai rendszeresen látogatják-ellenőrzik a klubokat; néhány héten belül a MÁV-klubban zenéstáncos összejöveteleket rendeznek; vasárnaponként pedig a művelődési központban vannak és lesznek ilyen jellegű programok. Mindezeken túl, szeretnénk folytatni a város több klubja által szervezett közös rendezvényeket, amelyek egyre ■ inkább a közösségi nevelés kitűnő eszközeivé válnak. — Véleménye szerint, az említett elképzelések valóra váltása megoldaná a gondokat? — Átmenetileg erre lenne szükség, mivel a tervek szerint 1979. júniuséban rnár átadják az ifjúsági és úttörőházat, amely a város szívében, a művelődési központ egyik szárnyában kap helyet. Ebben lesz 150 fős vetítő-, színházterem, szakköri foglalkoztatók, tánchelyiség, hogy csak néhány fontosabbat említsek. Végső soron ettől reméljük a tényleges lehetőségek formai megoldását. S, hogy ezt mennyi tartalommal sikerül megtölteni, az a város művelődésügyi szakemberein, fiatal „klubosain”, KlSZ-ese- in kívül nagyban' függ a város ifjúságának hozzáállásától, megbecsülésétől is. VÁLLALAT IGAZGATÓJA DOMBI ANDRÁS, A NÖGRÄD MEGYEI VENDÉGLÁTÓ Szórakozásról és egy „kényes” kérdésről — Szabad időnk egy részét b szórakozóhelyeken töltjük el, de úgy is mondhattam volna, fizetésünk egy részét a szórakozóhelyeken költjük eL Vannak-e megyénk városaiban „fiatalos” szórakozóhelyek? — Természetszerűleg kialakultak azok a szórakozóhelyek, melyek leginkább a tizen- és huszonéveseket vonzzák. így például Balassagyarmaton a Tünde és a Határ presszó, Salgótarjánban a Strand étterem, a Pécs- kő, és a Kővár presszók. Ezzel a közönséggel nyilván számolunk, igyekszünk igényükhöz és zsebükhöz mérten kínálatot nyújtani. Idén először az őszi és téli időszakban 6em zártuk be a Strand éttermet, ahol minden hét kedd-pén- tek-vasárnapján diszkóprogramot tartunk. Egy-egy ilyen rendezvényen csaknem kétszáz fiatal táncol, szórakozik kulturált körülmények között. — Harminc forint „beugróért”. .. — Ez nem kimondottan belépti díj, hanem kötelező fogyasztás. Korábban tíz forintért lehetett látogatni ezeket a rendezvényeket, s az a jegy csuoán belépésre jogosította az illetőt. Ezzel a változtatással nem csökkent az érdeklődés, inkább nőtt, sőt, így sikerült „kiszűrnünk” azokat a rendbontó, nem egy esetben munkakerülő fiatalokat, akik másak szórakozását is megzavarták. — Azt hiszem, egy igen „kényes” kérdést érintettünk, ami mellett nem szabad elmennünk. Nevezetesen, hogy néhányan „képesek” elrontani a 'tánsaság, a közösség hangulatát, oda nem illő megjegyzéseikkel, az úgynevezett „be- köpésekkel”, megbotránkoztató viselkedésükkel. Hadd ne mondjak könkrétumokat! — Ezzel szánté minden szolgáltatóegységnek számolnia keli, s mindegyik próbál is tenni ellene valamit. Dehát ez nehéz küzdelem, mert a vendégeket 'nem mi válogatjuk, s ha valami rendbontás is történik a lehető legtapintatosabban kell viselkednünk, s természetesen a szórakozóhely látja kárát, veszít hírnevéből. A múlt évben 12 műsoros rendezvényünk volt fővárosi művészeit közreműködésével, s majd mindegyiken előfordult efféle illúzióromboló viselkedés, randalírozás A mindennapok tapasztalatából pedig említhetném a Kővár automatáit is. — Lélezik-e valamilyen megoldás? — Persze, hogy létezik. A legegyszerűbb az lenne, há ezek a fiatalok igényüknek megfelelő programot kapnának az ifjúsági klubokban, a KISZ-ben; vagy mindegyik „beilleszkedne” az illető közösség szabadidős-programjaiba, ahol sokkal kevesebb bajt keverve, jóval „szelídebben” viselkednének. Nem pedig csoportokba verődve, szinte meg-megszállva egy helyiséget, rontanák el mások kedvét, szórakozását is. De ha az előző megoldás nem lenne lehetséges, elképzelhető lenne, egy felszerelt játékteremben elégítenénk ki ezen fiatalok ilyenfajta igényeit. — Mégis, mi az akadálya, hogy ez idáig csupán elhatározás szintjén állnak ezek az elképzelések? — Egyedül nem sokat lehet tenni. Az ebben a kérdésben érdekelt szervek képviselőinek tisztázniuk kell, milyen lehetőségeik és teendőik akadnak. 5 ezt csak közösen, együtt lehet megvitatni, mindazokkal, akik a fiatalok szabadidős-gondjaiban. illetve a'nnak megoldásában érdekeltek. — ön, milyen feladatokat határozna meg a vendéglátó- iparnak? — A mi feladatunk elsősorban ' a kulturált fogyasztás, a kellemes környezet, a kiszolgálás biztosítása, igény esetén szórakoztató műsorok rendezése. Véleményünk szerint azokkal szemben van ténnivalónk, akik a kulturált szórakozást igénylik, nem pe- (jijg a randalíi'ozást. Elöljáróban... Szokás Ilyenkor mondogatni, ha csupán beszélünk-vita tkozunk arról a témáról, amit „felvetünk”, a nyilvánosság elé „tárunk”, akkor már elértük célunkat, következésképpen elégedettek lehetünk. Legyünk most rendha- gyóak, fordítsuk meg a kérdési: elég az, ha csupán beszélünk-vita tkozunk valamiről, most történetesen a fiatalok szabad idős-gondjairól ? Mint az egyszeregy olyan nyilvánvaló, ettől még nem változik meg a jelenlegi helyzet. , De közelítsük meg úgy is e témakört: reálisan ismerjük-e milyen lehetőségek adottak ma a két városban, és mennyire valós probléma a szabadidős-kérdés? És itt már ezer és ezer válasz sorakozik, árnyalatnyi finomságokkal érzékeltetve annak a problémahalmaznak a sokrétűségét, amelyből végül is összeáll a kép: gondok vannak. (Nem tudom mennyire vigasztaló az, hogy az ország többi helyein sem valami rózsás a kép.) A gondcsokorból emeljünk ki néhányat, különösebb rangsor nélkül, az olvasók levelei, telefonjai közül. Általában ezeket inkább a kérés-kérdés jellemezte, mintsem a reális helyzetmegítélésen alapuló, hasznosítható javaslat. Vagyis a tények dramatizálá- sa, gyakran színpadra illő „felfestése” kissé torzította a valóságot. Mert elsősorban a meglevő lehetőségek (közel) maximálás kihasználtsága után jogos az újabb kérés. Evidens kérdések ezek. Melyik az egyszerűbb: egy újabb klubot szervezni-építeni-beindítani, vagy pedig a meglevőt „felrázni” szendergéséből? Melyik az egyszerűbb: egy újabb ifjúsági házat épí- te'ni a 'városközpontban, vagy pedig venni a „fáradságot”,' buszra szállni és elmenni a zagyvapálfalvai ifjúsági házba? Ugyanakkor, a „másik” oldalról nézve (és ettől szerteágazó ez az’ egész kérdés): a lehetőségek, a körülmények kétségtelen javulásával miért csökken az emberi kapcsolatok VARGA GYÖRGY, AZ ÁLLAMI IFJÚSÁGI közvetlensége? Szórakozásunkban, művelődésünkben. miért a sok formális elem? És teljesen szűkítve a kört: hét végeken miért az a sok lófráló, lézengő, kóborló fiatal? i (Nem tudom, de nem is feladatom, hogy összevessem a városi fiatalok teljes igénytá- rát. a meglevő klubokkal, művelődési intézményekkel, szórakozóhelyekkel, ám nem hiszem, hogy messze járok az igazságtól, ha úgy vélem, összességében és formájában az igények és lehetőségek közel járnak egymáshoz, de tartalmában és differenciáltságában „diszharmonikus” ez a kapcsolat.) Akiknek netán hiányérzetük lenne a válaszadókat Illetően, elmondjuk, hogy felkerestük a megyei művelődési központot is és hogy ebből a beszélgetésből nem született cikk, az elsősorban annak köszönhető, hogy tulajdonképpen a gondok emlegetésén túl nem jutottunk, ök meggyőzően elmondták, hogy adottságaik egyelőre nem teszik lehetővé a hétvégi szabadidős-hely kialakítását, és hogy hét közben a fiatalok szinte legkülönfélébb igényét kielégíti az intézmény klubhálózata, ha ifjúsági klub, mint olyan nem is létezik, De munkájuk teljes értékű elismerése mellett úgy érezzük a gondok megoldásából több részt vállalhatna e sajátos helyzetben levő intézmény. Végezetül még egy megjegyzés. Tudatosan nem szólunk" (a téma nagysága miatt) a szabadidő-eltöltés olyan lehetőségeiről, mint a családi, baráti környezet, a kirándulások, a mozi, a könyvtár, a televízió stb. Csupán á legfontosabbnak és legproblémásabbnak ítélt közösségi formákról ejtettünk szót, s az ennek során felvetődött kérdésekre kértünk választ az illetékesektől, akik készséggel adtait feleletet. E rövid kommentár után bocsátja az olvasók elé az alábbi beszélgetéseket az interjúk készítője: Tanka László BIZOTTSÁG MEGYEI TITKÁRAIf júsági klubok — és lehetőségek — Szerte az országban, így Nógrádban is a hetekben rendezik meg az ifjúsági parlamenteket, melyeknek ön az egyik irányítója-szervezője. Tapasztalataiból merítve: e fórumokon milyen gyakorisággal szerepelnek a szabadidős-gondok? — Egy furcsa ellentmondást Iátok ebben az egész dologban. Némely helyeken két évvel ezelőtt arról siránkoztak a fiatalok, hogy nincs helyiség, ahol szórakozhatnának, sportolhatnának, s hogy e nélkül lehetetlen tartalmas közösségi foglalkozást szervezni. Most viszont az a legfőbb gond, hogy a meglevő helyiség miért kong az ürességtől? Legutóbb például a NÓGRÁDTERV ifjúsági parlamentjén hangzott el ez a panasz, ugyanis hiába a fáradozás, hiába a terembérlet anyagi áldozata, ha nincsenek fiatalok, akik élnek ezzel a lehetőséggel. Ám, hogy némi önkritikát gyakoroljak, ugyanez a helyzet a megyei tanácsnál is és még sorolhatnék néhány példát, — Tehát a városi ifjúság megoldatlan hétvégi szabadidős-tevékenysége nem a létesítmény hiány következménye? — Legalábbis elsősorban nem az. Ha e területen igény merül fel, az az ifjúsági park, a presszó és egy városcentru- mi szabadidős-központ létrehozása lehet. Melyek tudomásom szerint, egyelőre csak elképzelések. De meggyőződésem, hogy a jelenlegi létesítményekben rejlő lehetőségek kihasználása közel sem maximális. — Mire gondol konkrétan? — A zárva tartó ifjúsági klubokra. Vagy az olyan nyitva levő klubokra, amelyek nem tudják és nem ismerik fel azokat a módozatokat, eszközöket, amelyekkel a fiatalok egy-egy rétegét ^agukhoz tudnák vonzani. Elszomorító, hogy találkozunk még olyan klubvezetőkkel, akik egyszerűen nem is „sejtik”, hogy mi célt szolgál a klub. A helyiséget csupán „alibiként” használják. — Milyen támogatást kapnak ezek a klubok? — A megyei klubtanács alakuló ülésén javasoltam, hogy vizsgáljuk felül a megye 116 működési engedéllyel rendelkező klubjának tevékenységét és amelyek nem felelnek meg a követelményeknek, azoktól vonjuk visz- sza az engedélyt. És az irányítók legyenek tisztában a klubok tartalmi tevékenységével, s ez határozza meg az anyagi segítséget, támogatást. A megyei tanács hárommillió forintos ifjúsági alapjából 1979-ben negyedmilliót fordítunk a klubmozgalomra, s még ez évben 125 ezer forintot adunk a klubellátó szolgálat anyagi-technikai működtetésére. Aki kér és megfelelő indokkal alátámasztja, az kap. Persze, a mi lehetőségeink is korlátozottak. Néhány órája például a nagyló- ciakat kellett nemleges válasszal elküldeném, mivel színes televízióra sajnos, nem tudok pénzt adni. Pedig, az igényük jogos és reális, hiszen ezért még sokan elmennek az ifjúsági klubba, s ha már ott vannak, akkor más programokkal is lehet próbálkozni. De igazságtalanok lennénk, ha ezt a kérdést teljesítjük, mivel máshol jóformán még szék sincs, amire leülhetnének a fiatalok. — Mégis, van egy olyan érzésem, mintha a korszerű felszereltség, berendezés, sztereótechnika, kicsit kényelmessé tenné a tagságot. „Beül a programba” és várja a szolgáltatást... — Tgen, amit korábban említettem: egy helyütt nem tudnak élni a lehetőségekkel, de ugyanakkor másutt „élnének”, csak éppen nincs mivel! — És a megoldás? — Bízom benne, hogy a klubtanács a problémának ezt a részét meg tudja oldani úgy, hogy igazságosan dönt a kedvezményekről, az elismerésekről, megfelelő módszertani segítséget is nyújt stb„ s mindent megtesz azért, ahogyan a NÖGRÁD-hoz küldött levelek egyik szerzője is megjegyezte, hogy a „klinikai halál” állapotából „feltámassza” a klubmozgalmat. Persze, látni kell azt is, hogv az ifjúsági klubokban rejlő szabadidős-lehetőségek kihasználása, optimális esetben is, csunán részmegoldást adhat. És ennek a megvalósításáért is rengeteg még a tennivaló. Balassagyarmat, 17 857 lakos, több mint nyolcezer harminc éven alulL.
