Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

Betalíoródzik a Bézma V ÁLL MAGÁBAN, MOGORVÁN...” A hará’síifi uí]a A vendégszerető Moszkva földjén A moszkvai baráti találkozó kedves jelenete az ajándékok cseréje. Sokszor, sokakkal utaztam már errefelé, s útitársaim mindig megcsodálták ezt a parányi falut. Cserhátszent, iván valóban elragadó: a festő vásznára kívánkozik. Kanyar, gós út szeli ketté, csörgedező patakocska szabdalja, körös­körül dombok, hegyek tekin­tenek le rá. Legmagasabbról — 514 méterről — a Bézma, legalacsonyabbról a Kandiké, amely tényleg úgy kandikál ki a többiek közül, mint cso­dára kiváncsi kisgyerek. Esteledik. A főúton néhány öregasszony, idősebb férfi po- roszkál, 11 év körüli gyerek baktat. Az utóbbiak „harci” feladatot teljesítenek: fölös papírok után kopogtatnak háziról házra, igyekezve, hogy lehetőleg megelőzzék és így le­győzzék a rivális csoportot. A fejlődés mutatói Honnan, hová jutott ez a község? A kérdésre elfogulat­lanul és pontosan minden bi­zonnyal csak az tud válaszol­ni, aki nem idevalósi és még­is itteni. Bakallár Tibomé, a mindössze 23 tanulót szám­láló általános iskola felső ta­gozatosainak pedagógusa a Dunántúlról jött 1961-ben Cserhátszentivánba. Tehát: nem idevalósi — mégis itte­ni. — Idekerülésemkor félig már kész volt a kultúrház, ha. talmas, szép épület, igaz, a berendezését más intézmény­től kapta, mégis nagyon örül­tünk neki, mert a környéken ez volt a legszebb, a legna­gyobb. Ami az akkori kultúr­politikai felfogás szerint egy művelődést háznak kellett, az itt megvolt. Rendszeresen játszott nálunk a Déryné Szín­' Fenyőfák, valódi fenyőfák illata csapja meg a stúdióba lépőket. Tucatnyi óriásfenyő, a vászonfalak mentén. S a háttérdíszlet még megraga- dóbb: temetődomb, fejfákkal és sírkeresztekkel. S a legma­gasabb pontján egy sötét sziu- lett; az égre rajzolódó székely parasztasszony kaszás alakja. Az előtérben egy nagyon öreg ember fekszik a dikón. Mellette székely menyecske áll tállal a kezében. — Ahogy ráemeli a szemét látom, hogy meg sem ismer az első pillanatban, de már elfo­gadott, bár nem tudja har­minc unokája közül, melyik lehetek. Mint kotló alá szánt tojást vizsgálgat — mondja magában az öregemberhez lé­pő fiatal férfi. — Melyik vagy? — kérdi az öreg. — Eerta fia, a nagyobbik. Nem emlékszik, hogy elpor­zott egyszer az ostorral. — Ha elporoztalak biztosan megérdemelted... A jelenetet hamarosan fel­veszik. Aztán vlsszajátszák. a monitoron és a három színész Páger Antal, Kohut Magda és Győry Emil most már színes­ben nézik vissza a gyönyörű­en megkomponált képet a fej­iákkal, a gyertyás kaszát tar­tó asszonnyal és a semmiből tiszta tudattal visszarévedő öregember szavaival. Sütő András nagy sikert aratott az „Anyám könnyű ál­mot ígér” című könyvéből forgat tévéfilmet Sík Ferenc, a pécsi Nemzeti Színház fő­rendezője. A forgatást csak egy-két napja kezdték el. Lát­hatóan itt a stúdióban min­denki kivételes örömmel dol­gozik ezen a ritka értékű, szép irodalmi művön. Az asztalon heverő forgató- könyv elejére lapozva a fia­tal Győry Emil szerepét ku­tatva, aki mint narrátor lép ház, még, talán egy évvel ez­előtt, az Illés-együttes Is koncertezett. — S mi van ma? — Induljunk el a nincstől. Mozi fél évtizede nincs. Ke­vesen jártak, nem volt kifize­tődő. Ugyanígy jártunk a színházzal. Mi marad akkor: a tévé, a rádió és legvégén az olvasás. — A tévéantenna szinte minden háztetőn ott virít... — Mint az egész országban. A tévének az emberek óriási hasznát látják, főleg az ilyen kis falukban. Pótolja a műve­lődési házak nagytermi ren­dezvényeinek elmaradását. — A művelődés lehetőségei tehát alapjaiban változtak meg az utóbbi évtizedben. A szemléletben nyomon követ­hető-e a változás? — Nézze: a hatvanas évek elején nem egy nyolcadikos fiú nem tudta összegombolni magán a zakóját, melynek ujjal egyébként csak a fél karjáig értek. Ma ilyet nem látni. Ma mindenki szépen be­csomagolva hozza a tízóraiját; és sorolhatnám tovább. Az anyagiak gyarapodásával fej­lődött a szemlélet is, ha ütem­ben jóval az előbbi mögött maradt. Gazdagodtak az élet­forma keretei, alaposan meg­változott a falu képe. Űj há­zak, mutatós kerítések, utak, járdák épültek. Amikor ideke­rültem, kétségbe estem, ilyen elhagyatott fészke is lehet Ma­gyarországnak ! Esőkor olyan sár volt az utcán, hogy cipőt kellett váltani, ha be akartam menni az anyósomékhoz. Kedvenc „sport” A klubkönyvtárba három­százan fémek be, vagyis csak­nem az egész falu. Tisztel etdí­a székely író, Sütő András he­lyébe, ezt olvasom. — Levelet kaptam Erdély­ből Sütő Andrástól — mond­ja a narrátor. — „A Magyar Televízió irodalompártoló munkatársai úgy gondolták, hogy talán hasznos lenne az én szülőföldem, vagyis erdé­lyi tudósításaim alakjait a képernyő keszkenőnyi egére fölvetíteni. Megemlékezésként arról, hogy mint voltunk és vagyunk, merre tartunk a mi életünk nyugtalan vize. in.. Így indul a televíziós film első perce, amely során meg­elevenedik az író világa. — A könyv gyönyörű — mondja Kohut Magda ke­ményszárú csizmájára mered­ve a percnyi csendben. — S ha valaki szereti a görög pró­zát, akkor Sütő András írásait is szeretnie kell!... Én meg­lehetősen ritkán televíziózom, de oly simán, olajozottan megy minden... Erzsit ját­szom, egy székely asszonyt, aki szereti a férjét, drága gyerekit, a családot 1 Sík Ferenc rendező miköz­ben beállítják nagyapó hall- dokiási jelenetét ezt mondja: — Nem a regényadaptáció­ra vállalkoztunk, ha egyálta­lán regényének nevezhetők ezek a gyerekkori visszaemlé­kezések, emlékek és húsz év előtti reflexiók. Meditáció ar­ról, hogy mik voltunk és va­gyunk. Számvetés az időtálló értékekről, amelyek szerint minden idők emberségét ösz- szegezni lehet: a helytállást, a tevékeny életet! A példázan­dó jelenetekből bizonyos mo­mentumokat kiragadtunk és megpróbáltunk egv teljes, szu­verén, a könyvtől független vonalat követni... Egy filo­zófiai gondolatot, az író gon­dolatát füzérbe szedni. Erdélyi színész is játszik a darabban. sz. b. jas vezetője Répa Lászlóné, a körzeti rendőr felesége, akii otthonában három gyerek nyü­zsög körül. Mégis szívesen szakít Időt rá, hogy átjöjjön velünk szemrevételezni a fa­lu közepén fekvő kultúrházat. „Áll magában, mogorván.. — ötlik fel bennem feltartóz­tathatatlanul egy "iskoláskor­ban tanult vers pajkoskodó sora, a kivilágítatlan épület láttán. ízlésbeli kifogásaink lehetnének ugyan, de a ház állapota kívülről-belülről ki­fogástalan, számos más he­lyiség megirigyelné. S, hogy mit csinálnak ebben a ház­ban? Diszkóznak, úgy három, hetenként, a körülbelül egy tucat helybeli meg a 30—40 környékbeli fiatalnak, aki érdemesnek tartja a több ki­lométeres autóbuszozást, gép­kocsizást, motorozást, netán gyaloglást. Aztán tartogatnak olykor ismeretterjesztő elő­adást, az iskolások saját mű­soros rendezvényt, időnként cirkusz (néhány artista, erő­művész) is eljövöget. Szakkör, klub, művészeti csoport nem működik. — Legalább a falu fele 60 éven felüli — mondja Répa Lászlóné. — A fiatalok kijár­nak dolgozni. Korán reggel viszi őket a busz, este hozza vissza. Fáradtan, összetörve a hosszú zötyögéstől. Hiába jön. nek ide artisták is. A múltkor 18 gyerek gyűlt össze, a cir­kuszosok inkább visszaadták a belépti díjat... Megkérdeztem a falut jól ismerő, egyik helybelitől: mit tudnak, szeretnek csinálni itt az emberek? Azt válaszolta: súlyt emelni — és mutatta, hogyan — a kocsmában, ez a legkedveltebb „sport”. A klubkönyvtár üressége, kihasználatlansága ezeket a szavakat látszik igazolni, bár a könyvtári helyzettel még adósak vagyunk. Siraki La­josáé elmondja, hogy 49 olva­sója van, közülük 17—19 is­kolás (tehát csaknem minden tanuló). Hétfőn és csütörtökön két-két órát tart nyitva, 1300 kötet között válogathatnak az olvasók. Legrendszeresebb látogatók a gyerekek; mond­ják, ők viszik az idősebbek­nek is az olvasnivalót. Megváltoztak volna? Cserhátszentiván az Alsótol. di községi közös Tanács hat települése közül az egyik leg­kisebb. De itt van a legna­gyobb kultúrház, az objektív feltételek itt a legfejlettebbek. Csak éppen kihasználatlanok! Óriási a szakadék a között, amit itt csinálnak — és amit csinálhatnának. Pedig ketten is bábáskodnak — tisztelet- díjért — a tennivalók között. Talán érdemes lenne tovább gondolkodni mindezeken: helyben, Alsótoldon és a többi községben; ha már ezek­ből is járnak Cserhátszent­ivánba diszkózni a fiatalok. Egy épület kihasználása egye­dül rajtunk múlik, az embe­reken. Ügy beszélik, a faluhoz tar­tozó kicsiny földterület miatt is, mindig törekvő, szellemileg igyekvő népek voltak a eserhátszentivániak. Hinni szeretném, hogy nem változ­tak meg! Mire befejeztük a beszél­getést, a Bézma, a szentiváni hegyek királya ködsipkát hú­zott üstökére, lassan magára húzta, takaróul a sötétséget is. Sulyok László 20.00: FÓRUM. „A soron következő külpo­litikai Fórumban is folytatni kívánjuk az előző adások gya­korlatát — mondja a szer­kesztő Chrudinák Alajos. — Egy-egy témát alaposabban szeretnénk megvitatni. A vita részvevői nem kinyilatkozta­tásokat tesznek majd, hanem a vélemények összecsapásával fejtik ki gondolataikat. Ezért változtatjuk meg a Fórum A Nógrád megyéből indult béke és barátság különvonat utasait a moszkvai Kurszki pályaudvaron ünnepélyesen fogadták Moszkva városának dolgozói nevében. A szónokok külön szólották azokról az eredményekről, amelyeket a Szovjetunió, illetve a szocialis­ta tábor országai a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom óta elértek, éltették a szovjet— magyar barátságot és a békét, az egész világon. A rövid, de emlékezetes fo­gadtatás után azonnal meg­kezdődött a moszkvai város­nézés. Ezt a későbbi napokban még több emlékhely, múzeum, az olimpiai létesítmények megtekintése követte, mind­annyiról szólni lehetetlen. Mindenkinek nagy élménye volt a Kreml és a Vörös tér megtekintése. Mint minden Moszkvába érkezőé, a külön- vonattal utazók útja is elő­asztalának formáját is, félkör alakú lett, ahol a középpont­ban ül a műsor vezetője, Su­gár Andrák, aki maga is részt vesz a vitában. Három nagy témája lesz a műsornak: a szovjet—amerikai kapcsolatok és ezen belül a SALT-tárgya- lások, továbbá a Közel-Kelet és végezetül pedig a Távol-Ke­let problémája. A külpolitikai vita munkatársai magyar új­ságírók lesznek”. szőr ide vezetett. A Kreml és Moszkva történelmi terének építészeti, műtörténeti, nem utolsósorban pedig his­tóriabeli értékei köz­ismertek, könyvtári irodalom jelent meg róluk magyar nyel­ven is. Hallani a Szpasszkaja- torony, a Kreml híres órájá­nak ütéseit azok számára is felejthetetlen volt, akik már többször hallották. Ezt az órát az ország fő órájának is ne­vezik. S amint azt idegenve­zetőnk megjegyezte, a moszk­vaiak számára a békét, a biz­tonságot jelenti, ha hallják a Kreml toronyóráját. Sokan megcsodálták az őrségváltást is Lenin mauzóleumánál. Itt a ba'rátságvonat utasai koszorút helyeztek el. A mau­zóleum főbejáratánál s Lenin üvegkoporsójánál díszőrség áll éjjel-nappal, 1924-től. Az őrségváltás óránként történik. Az első őrségfelvezető egyéb­ként egy magyar internacio­nalista, Mészáros János volt, 1924 január 27-én délután négy órakor. A későbbi prog­ramban szerepelt a Központi Lenin Múzeum megtekintése is. A múzeumot évente mint­egy másfél millió ember jár­ja végig, maga az épület Is összefonódott a forradalom történetével. A látogató ere­deti dokumentumok alapján áttekintheti- Lenin egész élet­útját. Külön értéket jelente­nek személyes használati tár­gyai. A moszkvai tartózkodás ki­emelkedő eseménye volt az a forró hangulatú baráti ta­lálkozó, amelyet a Zsdánov kerület kulturális központjá­ban rendeztek meg a két or­szág népeinek testvéri barát­sága jegyében. Moszkva 31 kerülete közül a Zsdánov ke­rület 1660 hektáron fekszik, 175 ezsr lakosa van, gyárai­ban 185 ezer munkás dolgo­zik a X. ötéves terv teljesíté­sén. A kerületben 31 .és fél • ezer kommunista és 43 ezer Komszomol-tag él. Gyárai je­lentősek, kapcsolatokat tar­tanak különböző magyar üze­mekkel. Lelkesedéssel szólot­ták eredményeikről, a szovjet —magyar barátságról. Válaszá­ban Marczinek István, a Ha­zafias Népfront Nógrád me­gyei Bizottságának titkára, a delegáció vezetője ugyancsak kiemelte: a hat évtized a gyakorlatban igazolta a Nagy Október történelmi jelentősé­gét, valóban ragyogó az az út, amelyet a szovjet nép a párt vezetésével eddig megtett. Mint mondotta, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom tette lehetővé népünk felsza­badulását, s az országaink kö­zötti sokoldalú együttműkö­désnek mély hagyományai vannak. Szólott a KMP meg­alakulásának 60. évfordulójá­ról is, amelyet a Szovjetunió­ban szintén megünnepeltek. Ezután színvonalas ünnepi műsor következett, s természe­tesen volt zene és'tánc is. A találkozó a késő esti órákba nyúlt, amíg az autóbusz a ke­rületben haladt, a járdákról mindenütt integettek a kerület dolgozói. A búcsúvacsora a Belgrád Szálló éttermében zajlott le. Befejező és vidám színfoltja volt egy eredményhirdetés. A barátságvonat utasai — cso­portonként külön-külön — versenyeztek még a vonaton abban, hogy ki tud többet a Szovjetunióról. Válaszaikat csoportonként írásban juttat­ták el a zsűrihez. Ennek ered­ményhirdetése történt meg ezen az estén s a jutalmak között első helyen szerepelt a pezsgő. Ha voltak is első he­lyezettek, vesztesek valójában nem akadtak, a vetélkedővel mindenki nyert. (tótli .ej 4 NÓGRÁD - 1978. november 29., szerda A televízióból jelentjük Anyám könnyű álmot ígért Mai tővé aj árt la lünk S

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents