Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

Kiváló társadalmi munkások Kettős arckép Szátokról A VÁLLALÁS, vagy MÉG INKÁBB: a felvállalás kettős példája előtt állok meg- hatottan, ha csak belülről is, kívül ugyanis, a mai kor meg­változott igénye szerint, igyek­szem a krónikás majdnem hi­deg tárgyilagosságát magamra erőltetni. Hogy kedves ez a tereskei, szátoki táj, máskor is elárultam, most mégis an­nak is örülök, hogy lám csak, miért is ne lenne kedves, ami­kor ilyen emberek lakják? Mint amilyen Vigyinszki Ven­del és Kalcsó József. A száto­ki kis iskola néptanítói, a legnemesebb értelemben, ha nem is a legkorszerűbb fogal­mazásban. Ketten tesznek ki egy tanári kart. Ketten tesznek ki egy egész művelődési házat — ha sok éves együttmunkálkodásuk tör­ténetét nézzük — egy egiész könyvtárat, ketten jelentették a szátoki színjátszók (hej, de jó előadások is voltak azok!) kelesztőjét, szervezőjét, ren­dezőjét, példaképét. Ki tudná felsorolni, mi mindent még? Együtt dolgoznak a két tan­termes kis iskolában, együtt éppen tizennyolc esztendeje, szomszédos termekben, ame- Ivekben tisztaság és meleg fény és az emberi felemelke­dés-tudás az úr. Ahol har­mincegy a létszám, s ahol a harminc-egynéhány tanuló több mint a fele egy hátrá- nvos helyzetű csoport, a ci­gányság gvermeke. Erre mond­ja az idősebb tanító, Kalcsó József: — Számukra az egyet­len út a felemelkedéshez az iskolán át vezet... Ö maga éppen a negyvenedik tanévet kezdte ugyanabban a község­ben. A pályán negyvenegy esztendeje dolgozik már, az első év Erdőtarcsán telt mun­kában, azóta 1938 óta, a szá­toki gyerekeket tanítja. Ta­nította valamikor mai tanító­társát, Vigyinszki Vendelt is. öróla meg éppenhogy érde­mes elmondani, amit Makrai István, a Tereskei községi kö­zös Tanács — Szátok társköz­sége Tereskének — elnöke felsorolt, amikor arról kér­deztem, miért kapott Vi­gyinszki Vendel, szátoki taní­tó, november hetedike tiszte­letére miniszteri kitüntetést? Kitüntetés, amelyet az idén először adományoztak kiváló társadalmi munkásoknak. FELSOROLNI IS HOSSZAS LENNE, mi mindent vállalt és végzett Vigyinszki Vendel csak a legutóbbi években is! Kalcsó Józseffel együtt szer­vezte egy időben a színjátszó­kat, de Józsi bácsi még a régi világban is vezetett színjátszó- kört Szátokon. Vigyinszki Ven­del meg felvállalta a klub. könyvtárat, megtölti jó prog­rammal, motorja a tanácstagi csoportnak Szátokon, amely­nek ő a vezetője, tagja a ta­nács végrehajtó bizottságának, pártmunkát végez, de elnök- helyettes is itt, a közös taná­cson. Aztán a cigányszárma­zású gyerekek megszállott patrónusa. Volt nem egy eset, amikor bizony részeg szülők keze közül szedte ki a gyere­ket, felöltöztette és kerékpá­ron elvitte az iskolába tanul­ni. Aztán van még valami: kettejükre mindenben és min­denkor számíthat a tanács. Ügy kiegészítik egymást, hogy abból húsz-negyven éve „csak” a köz húz hasznot. Vigyinszki Vendel kitünte­tett társadalmi munkással a hideg irodában váltunk szót. Szabadkozik, nem fűtöttek be az irodában nem tudták, hogy ma még vendégük érkezik. Ahol két tanítóból áll az is­kola, ott nem jut ember az irodába. Minek is fűtenének? De bent, a tantermekben, si­mogató meleg, és „iskolaszag” fogadja az embert. A krétá­nak, tanszereknek olyan illat­keveréke, amelyet mindenki ismer, de amit lehetetlen el­fogadhatóan kielemezni. Vi­gyinszki Vendel az egykori szátoki kisiskolás, mai tanító, Balassagyarmaton tanult, öt- venhétben végezte a féléves tanfolyamot, aztán egy ideig Dorogházán, majd 1960 óta szülőfalujában, első tanítómes­tere mellett tanítja a gyereke­ket minden szépre és jóra: Azt mondja: — Lassan mi is továbbkerü­lünk innen. Itt ma már csak az alsósok tanulnak, a többiek Tereskén, a kastélyiskolában. Ketten vagyunk tanítók, a kis dolgokban néha kicsit vi- tatkozgatunk, a nagyokban meg mndig egyetértünk. Akármilyen kis község is Szátok, nagy dolgok, itteni mérettel mérve jelentős ese­mények itt is történnek. A tanítók megszervezték a kö­zeli hegyekről a fagyalbokrok letelepítését, kiásását, elülteté­sét a szátoki utcákba. Sokezer forintot takarítottak meg így! Hatodik órában külön is fog­lalkoznak a cigán'yszármazású gyerekekkel, de meg is látszik a haszna! Kalcsó József így emlékezik a kezdetekre: — Volt idő, amikor földbe vájt putrikból érkeztek ide a cigánygyerekek. És milyen ru­házatban! Azoknak a fiai, lá­nya ülnek most a padban, s a megjelenésük is egészen más. Persze, gond ma is van bőven. Hasznosított A réztermelés hulladék­anyagainak hasznosítására, ha­tékony éljárást dolgoztak ki bolgár mérnökök és kohá­szati szakemberek. Az öntés után kristályosodni kezdő salakot darabolják egészen ad­dig, amíg a réz- és vasré­szecskék a masszából kivá­rézhultadék laszthatók. A salakot ezután rézkoncentrátum kinyerésé­re készítik elő, a flotálás — úsztatás — során nedves mág­neses kiválasztással elkülöní­tik a vaskoncentrátumot. Az új technológia enpek 'a salak­anyagnak a sokoldalú hasz­nosítását teszi lehetővé. Színes asztrahán szőrme ' Az asztrahán műszőrmét az eddigi technológia alapján csupán fekete és kevert szí- ben tudták előállítani, a bol­gár textilüzemekben. A szli- veni Szabi Dimitrov textil­kombinátban kidolgozott új eljárás — a meglevő gépek­be beépített szerkezet segít­ségével — lehetővé teszi a műszőrme színezését. Sztara Zagorában az Albena Divat­ház már meg is kezdte az új színes szőrméből kabátok, kucsmák készítését. — öröm is — mondja Vi­gyinszki Vendel. — Olyan gyerekek, mint a most lesze­relt Orsós Jóska és a testvé­rei, egyre többen vannak Szá­tokon is. Jó velük elbeszélget­ni. HOGY AZ ÉRTELMES, SZÉP ÉLET, a szellemi előre­haladás nyomon követhető Szátokon — abban a két taní­tónak, és segítő társainak munkája fényesedik. Tóth Nándornénak, a pártalapszer- vezet titkárának, Tóbiás Já­nosnak, az MHSZ titkárának, Nagy Lászlónak, a kisegítő is­kola dolgozójának, Boda Sán­dor boltvezetőnek, Vinczellér Márta vöröskeresztes titkár­nak és a többieknek. Gyakran megtelik itt a klubkönyvtár és az iskolába szívesen jön a szátoki gyerek. Jó helyre ke­rült az a kitüntetés. T. Pataki László Tiprsmése!*' . ......... K inek a nyomában ? Húsz évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon a világ­hírű angol író, John Osborne regénye — Ottlik Géza fordí. tásában — a Dühöngő ifjúság; két évvel később a műből készült színházi adaptáció már az Emlékezz haraggal cí­met viselte; majd egy évtized elmúlásával ismét az erede­ti magyar cím került a szín­lapokra. Apró momentumok ezek, mégis árulkodnak arról, hogy a fiatal korosztály meg­ítélésekor, bizonyos időben még egy regényeim is szere­pet játszhat, jóllehet az el­múlt két évtized alatt nagy­korúvá lett egy nemzedék, változtak élet- és munkakö­rülményeink, a többi között megszületett az ifjúsági tör­vényünk is... a twistet a shake követte, a Beatlest, az ABBA, az öltönyviseletet a farmemadrágos korszak, a hosszú hajból újra rövid lett és így tovább.' Valami azon­ban ismét megmaradt: gyak­ran hallani manapság is, amint „dühöngő ifjúságinak titulálják a nehezen fékez­hető, a világot „sarkaiból” kimozdítani vágyó, az ambí- ciódus és lendületes illuzó­rikus és kiábrándult fiatalsá­got. Egyszóval, ez a felleng­zős szemlélet idestova két évezreden át még mindig bur­jánzik. Nemrégiben megyénk egyik nagyüzemének gazda­sági vezetője, G. J. hűen il­lusztrálta ezt: — A minimális tiszteletet sem kapom meg a fiata’októl — mondotta nem kis dühvei —, pedig valósággal a szájuk­ba rágom, mikor mit kell ten. n»’k, hogyan csinálják... De azért bocsásson meg a világ, bennem is felmegy a pumpa, ha azt látom, hogy egy har­madéves villanyszerelő ötszö. ri magyarázás után sem ké­pes megmérni a feszültséget! Akkor minek tanul?! Menjen inkább kapálni, vagy tróge- rolni... Higgadtabb volt az az idős és köztiszteletben álló felszó­laló. aki a vállalati ifjúsági parlamenten így vélekedett: — Szeretem a fiatalokat és tisztelem lelkesedésüket, mondhatom, ifjú barátaim is vannak. Mégis aggaszt, hogy figyelmen kívül hagyják azt az utat, amelyen mi halad­tunk mai társadalmunk, jó­létünk építése során. Mert kérdem én: annyira rossz úton jártunk, hogy nem méltó kö­vetésre? Szó sincs erről, sőt arról sem, hogy egy harmadéves tanuló ötszöri elmugvarázás után se tudjon feszültséget mérni, de néhány dologban azonban valami félreértés történt. Kezdjük talán az utóbbi \esettel, . nevezetesen azzal a logikai bukfenccel, mely szerint ..ha más úton járunk nem érünk célba”. Ép­pen az ellenkezője igaz: jia valakinek a nyomában me­gyünk, úgy követjük, akkor nem tudjuk megelőzni, már­pedig e nélkül nincs fejlődés, haladás; nemzedékünk is „.. .szükségszerűen máskép­pen kénytelen a szocializmus­hoz közeledni, nem azon az az úton, nem abban a formá­ban, nem olyan viszonyok között, mint apái”. (Lenin összes Művei, 30. kötet, 218. oldal). Ez nem szentségtörés, nem az előző nemzedék tör­ténelmi tapasztalatainak a megtagadása, az elvetése —, hiszen csak mindezekre épít­ve juthatunk tovább —, ha­nem a megváltozott körül­ményekhez, helyzethez tör­ténő idomulás. Fontosabb kérdés az, mi­lyen ma a nemzedékek kö­zötti kapcsolat? (Egy megszo­rítást kell itt alkalmazni, hi­szen az életkor szerinti ka­tegorizálás veszélves kelepce lehet, mert kiderült már ti­zenévesről is. hos^y koravén, de ismerek olyan öt vénén fe­lülieket is, akik gondolkodá­sukban legalább annyira if­jak maradtak, mint bárme­lyikünk; határként válasz- szűk most a harmincöt évet.) Kétféle szemlélet tartja magát erősen: egvik szerint a fiatalok keressék meg az idősebbeket. ' kérjék ki taná­csaikat, véleményeiket, míg a másik „elmélet” ennek pon­VASÁRNAPI JECVZET Zavar a tél Környezetemben ,'m" lanságot észleltem. Aggasztó tünetként je­lentkezett az idegesség, rövid, kapkodó kéz­mozdulatok kíséretében, gyorsan teltek a ha­mutartók félig szívott cigarettákkal. Ügy kellett kilesni, míg végre valaki arcán végre lopva megjelent egy mosolyfoszlány. Aztán a hét végére mindenki vigyorogni kezdett. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hiszen a szerdai nem első honvédgyőzelem volt. Annak idején az ezemyolcszáznegyvennyol- casnak nagyobb híre kelt, bizonyára azért, mert akkoriban a magyar csapatok jobban csatároztak. (S hátha még nem lett volna Világos!) A hangulatváltozás az időjárás kö­vetkezményének sem tudható be, mert szin­te hetek óta egyforma álmosak a reggelek. A titok sűrű fátylát egy híradás lebbentette fel, amely arról szólt, hogy a KPM Nógrád megyei Közúti Igazgatósága előkészült a hó és a jég ellen. Kiderült, hogy ez nem is olcsó mulatság, már tavaly is hétmilliót emésztett fel. S ezt a pénzt nem kuporgatták. Ellenkezőleg, szét­szórták útón-útfélen. Most már biztos, hogy nem lesz sótlan az idei telünk sem, hiszen több mint négyezer tonna sót képesek elhinteni útjaink bizton­ságának őrzői. Kár átszámolni, hogy ez hány adag leves ízesítésére lenne elegendő, mert szórhatnak még salakot is, amit viszont az átlagszakácsok mellőznek, ha főznek. Ettől hát a hirtelen megkönnyebbülés, hogy nyugodtan várhatjuk a zord napokat, amikor a kutyákat is illik beengedni a langyos le­vegőjű viskókba, hátha megeszik a telet há­lából. Ennek a falánkságnak rendkívül örül a KPM, de annak még jobban, ha a fránya ebnek nincs mit megennie, mert el sem jött a tél. Jómagam — meg néhány, pesszimista — azért szurkolunk, hogy az NB I-es baj­noki labdarúgó-mérkőzéseket az év hátra­levő idejében térdig érő hóban játszhassák kiváló futballistáink. Ugyanis nekik mind­egy. süt-e^ vagy fagy, de a síelőknek nem. Ám a tél csökönyösebb a forró aszfaltra először lépő csacsinál. Kéreti magát, mint házias férj az esténkénti, szokásos mosogatás előtt. Késlekedése rengeteg bonyodalmat okoz. Maradjunk csak a tervszerűségnél. Mi lesz, ha megint csiak néhány hétig hull a hó? A KPM hiába készült fel, oda az előirányzat­nak, mert a végén még annyi idejük sem marad, hogy útnak indítsák a hómarókat, nemhogy a pontosan tervbe vett sót szórják szét. Szerencsére a közúti igazgatóságnál sem most léptek le a falvédőről, s figyel­mük —, mint azt a híradásból a vak is ki­olvashatta — mindenre kiterjed. Elkészí­tették a dolgozók ’ pontos munkabeosztását jó előre. így az ember biztos benne, hogy ott. mindenki tudja mikor, mi a feladata. (Vajon erről a munkabeosztásról az időjárást tájé­koztatták-e?) A tél késlekedése zavart okoz az AFIT salgótarjáni szervizében is. A szolgáltatásra számító,, annak rendje-módja szerint bejelen­ti a hibát: a hűtővíz úgy viselkedik, mint sivatagi kút, elfolyik. Aztán néhány nap múlva ugyanazzal a bajjal viszi vissza ugyan­oda. S megérti: a ködös novemberben olyan nehéz már rátalálni egyből a hibákra. Per­sze, ha a tél már itt lenne, minfljárt más. A szerkezet az utántöltött víztől a mínuszban régen szétfagyott volna, s nem lenne ez a kölcsönös bosszantás. S a késlekedő tél az oka annak is, hogy olyan ritkán használható az a vacak mosóberendezés. A hidegebb hóna­pokban ugyan kinek jutna eszébe autót tisz­togatni! A szervizben azonban roppant elő­zékenyek, még a csodálatos színekben pom­pázó emblémát is letisztogatják. Gondosan, hogy még használható legyen! S bizonyára a telet várják a MESZÖV_ ga­rázsszövetkezeti ügyintézői is, hogy a hóna­pok óta fiókban heverő papírosra egy másik fecnin válaszoljanak. Az is lehet azonban, hogy felismerték: a népgazdaság jelentős devizát fizet ki a papírra, s ezúton igyekez­nek importot megtakarítani. Ez esetben az igénylők természetesen nem türelmetlenked­nek, hanem várják a fagypont alatti hőmér­sékletet, s nézik az ablakot, hátha oda ki­írják majd a választ néhány négyzetdecimé- temyi frissen belehelt üvegfelületre. A tél már útra indult. Mint mesélik, fo­gadására megjelent a kereskedelem. Szépen feltöltötték az áruházak polcait, jutott a ki­rakatokba is. S, ahogy látni: nyitástól zár­óráig zsúfolt a Pécskő és a Centrum. Áru­ház a megyeszékhelyen, mintha mindenki arra tartogatta volna szabadságát egész éven át, hogy november végén próbára tegye a kereskedelmet. Csak egyetlen mogorva férfi­val találkoztam. Szánkót keresett. Pedig ott volt előtte tíz is. Mustrálgatta a talpakon a felhólyagzott, rozsdás lemezt, fejét csóválta az eltörött merevítők láttán, felszisszent, ami. kor egyik-másik ülőkéjének görbe vonalaira tévedt tekintete. látszik, a tél késlekedése a szánkó- gyártókat is megzavarta. Meg a kereskedőket. Mert silány portéka manap­ság már nem kelendő sehol! Szabó Gyula SZETRA-bu sz Nyugatnémet licenc alapján, csehszlovák és magyar közremű­ködései készülnek az új SZETKA típusú bolgár autóbuszok. Az új járművet a távolsági szolgálatban fogják hasznosítani. A 11 méter hosszú, 49 üléses autóbusz két­körös fékberendezése az eddigi­nél biztonságosabb vezetést tesz lehetővé a hegyi utakon is. A botevgrádi Csavdar Művekben az évben készülő 2000 autóbuszba csehszlovák és magyar aggregá- tokat építenek be. tosan az ellenkezője, oly’ for­mán, hogy az idősebbek fi­gyeljenek az ifjúbbakra, ajánl­janak, javasoljanak, bátorít­sanak. de ne erőszakoljanak! Bármennyire látványosnak tűnik az első megoldás, avagy a kettő ötvözése: az „arany- középút”, legtöbbször a má­sodik . módszer vezet célra, természetesen erőszakmente­sen (G. J. szájbarágós mód­szere idejét múlta már). — Igen ám! — hallom az ellenvetést. — így viszont megszűnik az önállóságunk, s nem véletlen, hogy napja­inkban egyre több a konfor­mista fiatal... elveszítjük egyéniségünket... nemhogy forradalmi tettekre, de még egyszerű döntésre sincs le­hetőségünk. .. És a többi. Konformisták, „egyéniedé­nek”, és döntésképtelenek mindig voltak, vannak és lesz­nek. Aki nem törekszik az önállóságra, nem feszíti a jó értelemben vett „világmeg­váltás” vágya, ehelyett elme­rül a közömbösség penészé­ben, avagy konyakforradal­már módra hadakozik — az megérdemli sorsát. De, sze­rencsére ezek vannak keve­sebben. A többség nem té­veszti össze a közösség érde­keit a kiszolgáltatottsággal az egyéni boldogulást a kar­rierizmussal, a meggyőződést a megalkuvással. Még. ha a nemzedékek kö­zötti viszony néha. zördülés­Cserhátsurány sei jár is. Tanka László NÓGRÁD - 1978. november 26., vasárnap 5 I ’ N 01020153010201311601

Next

/
Thumbnails
Contents