Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-18 / 272. szám

Kedvező változások az ifjúság testnevelésében Két év telt el azóta, hogy a Minisztertanács határozatba foglalta az ifjúság testneve­lésének és tömegsportjának fejlesztésével kapcsolatos tennivalókat, s most, amikor az Állami Ifjúsági Bizottság jelentést tett a kormánynak, kettős feladatra vállalkozott. Egyrészt az eltelt időszak ered. ményeinek minősítésére, más­részt pedig olyan feladatterv elkészítésére, amely feltétele a további fejlődésnek. Elölj áróban 1 eszögezhető: a határozat végrehajtására tett intézkedések eredmé­nyeképpen kedvező válto­zásokra lehetett felfigyelni. Javultak azok a társadalmi fel­tételek, amelyek elősegítik az ifjúság egészséges életmódra nevelését, a testedzés és a sport tömegesítését. A Minisztertanács határo­zatának megfelelően az alsó- és középfokú oktatási intéz­mények korszerűsített test- nevelési tanterveinek beve­zetése már megtörtént. Kie­melt figyelemben . részesül­nek az általános iskolák, azo­kon belül pedig az alsó tagozat testnevelése és sportja. Sza­bályozták- a tömegsportórák tartalmát, azok Irányítását, bevezették a tanórákon kívü­li rendszeres foglalkozáso­kat, amelyekbe az alsósokat is bevonták. Elégedettséget kel­tett az úttörő-olimpia rend­szerének módosítása, jelentő­sen népszerűsödtek az „ügyes, ség—bátorság” játékos vetél­kedők. ugyanúgy a vándor-tá­borok is. Életre hívása hasznos és szükséges volt. s már kezdet­ben is igen jó társadalmi fo­gadtatásban részesült — ezt lehet elmondani az „Edzett ifjúságért” tömegsportmozga­lomról, amely jól szolgálta, Illetve a jövőben is szolgálni fogja a 6—26 évesek testi ne­veléséit, rendszeres sportolá­sát. Már az első évben kö­zel egymillió fiatal teljesítet­te az életkorának megfelelő követelményeket. A mozgalom­vezetése örvendetes társadal­mi szemléletváltozást ered­ményezett. Elismeréssel lehet beszélni arról is, hogy az ifjúsági na­pok, az országjáró fiatalok találkozói, az úttörők táboro­zásai a korábbinál tartalma­sabb rendezvényekké váltak. A kirándulók, a túrázók egy­re több szállás-, étkezési es közlekedési kedvezményt kapnak. Kialakult az ifjúsági turisztikai kölcsönzőszol­gálat. Országossá vált a pályaépí­tés, növekedett a testnevelé­si foglalkozásokra alkalmas­sá tett művelődési házak száma. Társadalmi munkaak­ciók eredményeképpen csu­pán 1977-ben 537 új létesít­ményt adtak át, 118 millió forint értékben. Két év alatt 269 iskolai tornaterem, illet­ve 117 sportpálya került a fia­talok birtokába, de az általá­nos iskolások fele, illetve a kö­zépiskolások egynegyede még mindig nem rendelkezik fe­dett testnevelési létesítmény­nyel. Az iskolák 90 százaléká­nak nyílt lehetősége a sport­egyesületi létesítmények díj­talan igénybevételére, s a honvédségi pályák és torna­termek jelentős részét is az Iskolák rendelkezésére bo­csátották. A személyi felté­telek biztosítására a TF-n és a tanárképző főiskolák test- nevelési szakán is emelték a felvételi keretet, míg a hon­védségnél évente ezer sport­vezetőt képeznek ki, akik le­szerelésük után a testnevelés és tömegsport segítői közé léphetnek. Az Ifjúság testnevelésének és tömegsportjának fejleszté­sében még sok a tennivaló. Továbbra is kiemelten kell kezelni az általános iskolások testnevelését és sportolását. A jövőben állami feladatként kell biztosítani az általános iskolá­sok tanórán kívüli sportolá­sához szükséges feltételeket. Növelni kell a létesítmények számát, az eddiginél tervsze­rűbben és koordináltabban kell felhasználni a társadalmi pályaépítési akció támogatá­sára biztosított központi pénz­eszközöket. A tömegsport cél­jaira is jobban kell kihasznál­ni a sportegyesületi létesít­ményeket. Az „Edzett ifjúság­ért” tömegsportmozgalom szervezésében a sportegyesüle­teknek az eddiginél aktívab­ban kell részt venniük. Ezek az intézkedések az előfeltételei annak, hogy a mozgalom kezdeti lendülete ne törjön meg, hogy a sport be­tölthesse az ifjúság egészség- védelmében, fizikai fejlesz­tésében, személyiségformálásá­ban és a szabad idő hasznos eltöltésében reá háruló igen fontos szerepét, hogy a fiata­lokban kialakuljon az egész életüket végigkísérő, a rend­szeres testedzés iránti igény. SAKK Jól küzdöttek a tarjáinak Debreceni Sp.—Salgótarjáni TC 9—5 Az országos sakkcsapat­bajnokság 12. fordulójában az OB II. Keleti csoportjában szereplő STC sakkozói Debre­cenbe, a bajnokjelölt Sparta- cushoz látogattak. A szövet­kezetiek az előző fordulók­ban négyszer kétszámjegyű győzelmet arattak és kétszer nyertek 9,5-ré, így a tarjániak 9—5-ös eredménye dicséretes küzdőképességet árul el. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1—4 táblán 2—2-re játszott a csapat és sajnos, a végén „ült le”, akkor, akár. szoro­sabb is lehetett volna az ered­mény. (A Spartacusban két mester is játszik). Az ered­ménnyel így is tartja helyét a középmezőnyben az STC, sőt előre is léphet, mert az utolsó fordulóban, november 26-án a sereghajtó MEDI- COR-t fogadja Salgótarján­ban, s akár kétszámjegyű győ­zelmet Is arathatnak a tarjá- ni sakkozók. A csoportban egyébként biztos, hogy a Se­lyemkikészítő és a MEDICOR mér kiesett, de, hogy ki lesz a harmadik kieső, azt csak az utolsó forduló dönti el. Ugyanígy rendkívül éles a helyzet a feljutás szempont­jából. A két debreceni csa­pat egymás ellen mérkőzik és óriási csatára van kilátás! Az STC sakkozói közül Gál és Simkó győzött, Tóth L., Ponyi, Gallai, Tóth P., Czakó és Surányi döntetlent ért el. Értékelések után: Szolnok —Bp. MEDICOR 8—6, MÉM —Debreceni Sp. 7,5—6,5, Mis­kolci Sp.—BKV Előre 7,5— 6.5. A 12. forduló eredményei: Láng—Selyemkikészítő 7,5— 5.5, BKV Előre—DVTK 9—5, Ganz Villany—Miskolci Sp. 6.5— 7,5, Asztalos SE—DEAC 5.5— 5,5 (3), Bp. MEDICOR— MÉM 2—12, Szeged—Szolnok 7.5— 6,5. A bajnokság állása 1. Debr. Sp. 12 8 1 2 107 2. D2br. EAC 12 9 2­104.5 (3) 3. Ny. Ászt. SE 12 8 2 2 97 (3) 4. Ganz. Vili. 12 7 1 4 95 5. MÉM 12 3 5 4 92,5 6. Miskolci Sp. 12 8 2 2 89.5 7. Láng Vasas 12 7 1 4 84 (1) 8. Szóin. MTE 12 6 2 4 80,5 9. S.-tarján! TC 12 3 3 6 78 10. Szegedi VSE 12 4 2 6 77.5 11. Diósgv. VTK 12 2 1 0 73 12. BKV Előre 12 4­8 72,5 13. Selyemkik. 12 2­10 04.3 (1) 14. Bp. MEDICOR 12 1­11 55.5 (sz. 1.) Mezei futóverseny Szécsényben A szécsényi járási sport- felügyelőség november 7. tisz­teletére járási mezei futóver­senyt rendezett az általános iskolások részére. Győztesek. Lányok, I. osztály: Máté Csil­la (Rimóc), II. osztály: Kozma Katalin (Nagylóc), III. osztály: Oláh Henriett (Szécsény), IV. osztály: Görög Édna (Szécsény, Mikszáth), V. osztály: Soltvad- kerti Ildikó (Szécsény, Rá­kóczi), VI. osztály: Bátor! Ju­nta (Szécsény, Mikszáth), VII. osztály: Barna Zsuzsanna (Szécsény, Mikszáth), VIII. osztály: Antóni Mariann (Nagylóc). Fiúk. I. osztály: Péter Ta­más (Litke), II. osztály: Pén­zes Szabolcs (Szécsény, Mik­száth), III. osztály: Balázs Ist­ván (Rimóc), IV. osztály: Nagy Tamás (Litke), V. osz­tály: Szklenár István (Szé­csény, Mikszáth), VI. osztáiy: Zsidai László (Szécsény, Mik­száth), VII. osztáiy: Stoff Ala­dár (Szécsény, Mikszáth), VIII. osztály: Fiikor Béla (Szécsény, Rákóczi). A győzteseket a járási sport- felügyelőség könyvjutalomban részesítette. Hét végi sportműsor SZOMBAT KÉZILABDA ÓIK területi döntők, Sal­gótarján. sportcsarnok, 8 óra. (2 napos). LABDARÚGÁS NB I. Salgótarjáni TC—Rá­ba ETO, Kohász-pálya, 13 őr,a. Tartalékcsoport: STC— Rába ETO, Kohász-pálya, 11 óra. VASÁRNAP ASZTALITENISZ ÉS SAKK Pásztói járás körzeti csa­patbajnoksága: Csécse—Felső, told, Cserháti községek — Ecseg, Hasznos—Mátrakeresz- tes, Pásztó II.—Pásztó I., Bér —Buják, Egyházasdengeleg —Szirák, Héhalom—Kisbá- gyon, Szarvasgede—Palotás, Erdőkürt—Erdőtarcsa, Va- nyarc—Kálló, Jobbágyi—Mát- raszőllős, Tar—Szurdokpüspö­ki. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport. Nők: STC—DASE, S.-tarján, sport- csarnok. 10 óra. Férfiak: STC —DASE, S.-tarján, sportcsar­nok, 11.30 óra. LABDARÚGÁS NB II. Középcsoport: Váci Híradás—Bgy. SE, Vác, 13 óra. Megyei I. osztály: Mátra- novák—ÖMTE, v.: Makovi­nyi, Karancslapujtő—Somos­kőújfalu, v.: Cseh, Nagybá- tony—St. Síküveggyár, v.: He­ves megyei játékvezető, Egy- házasgerge—2. sz. Volán, v.: Gilyen, Kazár—Pásztó, v.: Juhász L., Érsekvadkert—St. Bányagépgyár, v.: Komlósi, Palotás—Romhány, v.: Kle- ment, Szécsény—Szőnyi SE, V.: Szeberényi, Rétság—Bár- na, v.: Csáki. Salgótarjáni járási bajnokság: Karancs- berény—Ménkesi Bányász, Etes—Nagybátony II., St. Síküveggyár II.—Karancskeszi, Kis-Zagyvavölgye Tsz—Kis- hartyán, Mátramindszent— Tamavölgye, Cered—Rónafa­lu, Kisterenye—Mihálygerge, Rétsági járás: Nógrádsáp— Borsosberény, v.: Kovács B., Legénd—Szendehely, Felső- petény, v.: B.-gyarmati já­tékvezető, Kétbodony—Nóg- rád H, Kisecset, v.: Bencsics. November 7. Kupadöntő: Ös- agárd—Pusztaberki, Nagyoro­szi, V.: Máté. Labdarúgás Továbbra is veretlen a Pásztó Megyei I. osztály, ifjúsági eredmények: St. Síküveggyár —Egyházasgerge 8—0, So­moskőújfalu—Nagybátony 3—6, Mátranovák—Karancs­lapujtő 13—0, Ötvözet MTE— Bárna 3—0, STC III.—Bgy. SE II. 0—1, Romhány—Szé­csény 0—0, St. Bányagéngyár —Palotás 3—1, Pásztó—Érsek­vadkert 5—0, 2. sz. Volán— Kazár 1—2. A bajnoksáK állása 1. Pásztó 13 12 1­65— 8 25 2. Bgy. SE II. 13 11 1 1 40— 7 23 3. Szécsény 13 10 1 2 42— 9 21 4. STC III. 12 10 ­2 47—18 20 5. ötv. MTE 13 8 3 2 51—23 19 6. M.-novák 13 7 2 4 48—17 16 7. N.-bátony 13 7 2 4 43—19 16 8. Palotás 13 6 4 4 22—19 16 9. St. Síküveg. 13 5 4 4 29—11 14 10. Kazár 13 4 3 6 13—21 11 11. Romhány 13 4 1 8 21—34 9 12. S.-újfalu 13 3 3 7 16—32 9 13. St. Bányag. 12 3 2 7 17—35 8 14. E.-gerge 13 3 1 9 11—54 7 15. St. Volán 13 2 2 9 13—42 6 16. É.-vadkert 13 1 3 9 7—36 5 17. K.-lanuj tő 13 1 2 10 14—73 4 18. Bárna 13 1 1 11 7—43 3 Mérkőzés előtt Most jón a neheze Elérkezett a hajrához az NB I-es labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. Az STC eddigi mérlege réndkívül kedvező, fölülmúlja a várakozásokat. Újonc létére a csapat az ötö­dik helyezéssel büszkélkedhet, mielőtt nekivág az idei utol­só találkozók sorozatának. Igaz, a legkeményebb ellen­felek még hátravannak. A mai forduló három mér­kőzését játsszák a fővárosban: Vasas—Székesfehérvári MÁV Előre, FTC—Bp. Vasas Izzó, Ü. Dózsa—Haladás VSE, ez utóbbi este kerül sorra, akár­csak Zalaegerszegen a ZTE— MTK-VM-találkozó. Most avatják fel a világítóberende­zést Székesfehérváron, a Vi­deoton—Bp. Honvéd-találko­zóval. A többi vidéki mérkő­zés: Békéscsabai Előre Spar­tacus—Dunaújvárosi Kohász, Tatabányai Bányász—Pécsi MSC, Diósgyőri VTK— Csepel, Salgótarjáni TC—Rába ETO Utóbbi két erőpróbája al­kalmával nem remekelt a nógrádi piros-fekete gárda. Igaz, a Bp. Spartacus ottho­nában elszenvedett 4—0-as ve­reséget némileg magyarázza a tartalékos összeállítás, Miskol­con azonban már teljes volt a csapat, a Honvéd Papp J. SE elleni MNB-kupamcrkőzéssn. Hogy egyszer sem sikerült be­venni az ellenfelek kapuját, az azt mutatja, hogy messze van a gárda a MÁV Előre el­leni 5—1-es találkozón muta­tott góllövőformától. Pedig a győriek az utóbbi időben kü­lönösen idegenben, elég jól szerepelnek, szükség lesz elle­nük az STC-labdarúgóknak minden tudására. Ezen a vé­leményen van dr. Lakat Ká­roly vezető edző is: — Az őszi szezon végered­ménye szempontjából sors­döntő ez a mérkőzés. Létfon­tosságú lenne a hazai győze­lem, de legalább egy pont megszerzése, hiszen a Rába ETO után három fővárosi csa­pat következik az ellenfelek sorában, s ezek közül kettő­vel idegenben játszunk, .ló volna megkapaszkodni a baj­noki tabella első felében a szezonzáráskor. Szerintem küz­delmes összecsapás várható a győriekkel, s nagyon fontos, melyik csapat alkalmazkouik jobban a csúszós talajhoz. — Milyen összeállításban kezd az STC? — Berindán eltiltása lejárt. Ismét elfoglalhatja helyét a bal szélen. A pályára lépő ti­zenegy: Szűcs — Csáki. Ke­gye, Varga, Kovács J., Kiss, Földi, Kajdi, Szoó, Bíró, Be­rindán. A cserejátékosok: Kun, B. Kovács és Balga. Remél­jük, a hideg Idő ellenére sok szurkoló jön ki a mérkőzésre, mert nagy szükség lesz a csa­patnak a buzdításra. Várkonyi Ferenc Lesz-e helycsere ? , / Az átszervezett Rába ETO A tavaszi vergődés láttán nagyon kevés olyan szurkoló volt Győrött, aki az új baj­nokságban kedvező folyta­tásban reménykedett. És erre mi történt? A XI. forduló után a hatodik helyen áll a Rába- parti gárda. Az előzetes aggodalom jo­gos volt, hiszen a Palicskó- legénységből Somogyi és Föl­des visszavonult, Szabó Fe­renc bevonult katonának, há­rom fővárosból hozott, csaló­dást okozott labdarúgónak útilaput kötöttek a talpa alá. Mindezek tetejébe az átigazo­lások sem a legjobban sike­rültek. Cs. Horváth és Virágh pedig eltávozott Győrből. Ilyen előzmények után a Pécsről érkezett, nagy ta­pasztalaté Kovács Imre vé­leménye szerint az átlagnál nem rosszabb képességű tár­saságból próbált meg együt­test formálni. Sikerrel: a Rá­ba ETO eddig harcos eredmé­nyeket csillogtatott, éppen csapategységben, küzdőszel­lemben lépett előre. A kapu­ban az eddig örökké másodhe­gedűs Palla biztos pont az átigazolási szenzációnak szá­mító Rabcsák legfeljebb a Honvéddel szembeni tartozá­sával, lakásügyével keltett feltűnést Győrött. A vezető ed­ző beépítette a csapatba Csőn. kát, aki az utóbbi évek leg­nagyobb győri ígérete. Állan­dó játékos Fűzi is, ő Paliéhoz hasonlóan évekig a tartalé­kok között Játszott. Elöl a hosszú sérülés után vissza­tért Glázer jelenti a gólve­szélyt, és helyet kapott az If­júsági válogatott Pölőskei. Olyan Ismert labdarúgók pe­dig, mint Horváth L., Pén­zes, Baumann hétről hétre a tartalékcsapatban jutnak csak szóhoz. Feltűnő, hogy a győriek ed­digi öt idegenbeli mérkőzé­sükön mindössze hat gólt kap­tak, ebből hármat Újpesten. Fegyelmezetten, zártan vé­dekezik a Rába, csapatjáté­ka kevésbé látványos, mint inkább célszerű. Abból nem le­het messzemenő következte­tést levonni, hogy szerdán ha­zai pályán kapott ki MNK- mérkőzésen a Bábolnától. A nagyobb baj az, hogy ezen a mérkőzésen a védelem egyik legbiztosabb pontja a fiatal Pardavi megsérült. Nem is Játszik Salgótarjánban, he­lyettese Pásztor lesz. Ko­vács Imre a pontszerzés re­ményében a következő tizen­egyet küldi pályára: Palla — Csonka, Pozsgal, Pásztor, Magyar — Hannich, Fűzi, Mile — Szabó O., Glázer, Pö- löskei. Molia.v Gábor Tájfutás HisiősHési összegezés November 12-én a Csongrád Kupa küzdelmeivel befeje­ződtek az idei év tájfutóver­senyei. Már készülnek a kü­lönféle adatok, összegezések. Ebből kitűnik, hogy mind mi­nőségileg, mind számszerűleg nőtt a tájfutók létszáma. Vi­szont az egyesületek létszáma alaposan megcsappant. Csu­pán négy szakosztály tudta ver­senyzőinek biztosítani a leg­alapvetőbb hat versenyalkal­mat. Itt meg kell említeni a Bgy. MEDOSZ kritikus sze­replését. Az első fél évben még indultak rangsorolóversenye­ken is, sőt versenyzőjük fel is került a ranglistára. A má­sodik fél évre viszont elfogyott csekély költségvetésük, így a tanulók és tanáruk a fon­tos rangsorolóversenyeken már csak saját költségükön tudtak részt venni. Ezt a ver­senyzési módot már csak egy­két tájfutó vállalta. Az elkö­vetkező időben jobban oda kellene figyelni, mert eredmé­nyeik alapján megérdemelnék a nagyobb támogatást a Bgy. MEDOSZ tájfutói. Volt egy féléves szakosztály is, még­pedig a Nagybátonyi Bányász SE. Itt lejárt az edző szerző­dése, amit nem újítottak meg és nem kerestek új edzőt, a sok tehetséges fiatal verseny­ző viszont versenyek nélkül maradt. Távol maradtak a tájfutóversenyekről a Szé­csényi Vörös Meteor SK, a Bolyai Gimnázium DSK, a 211. ISZI és a gépipari szakközép- iskola sportolói. A felsorolt számadatok előtt mindenkép­pen meg kell említeni egy nagyon fontos tényezőt, mi­szerint az egyesületi elnökök többsége ezt a sportágat az „Indultak még” kategóriába sorolja. Hogy erre a tájfutók is válaszoljanak, érdemlegesen talán a következőket kell meg­említeni. Nálunk egy-egv ma­gyar versenyen átlag 300 in­duló van, a nemzetközin pe­dig a duplája. Egy-egy kate­gória indulóinak létszáma 50 —150 között mozog. Nem em­lítem meg az érintett sport­ágakat (egyéni), ahol egy ver­senyző legyőzésével már do­bogós helyen vagyok, vagy egy dobással megnyerem a versenyt, mert egyedül indul­tam. Tájfutóversenyen nem indulhat háromnál kevesebb versenyző egy kategóriában. Itt ebben a mezőnyben, ha egyetlen egy versenyzőt le-/ győzök, azzal még csak a 68. vagy a 123. lehetek és akkor még hol van az érmes helye­zés?! Tehát az itt e’ért he''’ezé- seknek is értéke van. Hogy milyen? Azt sajnos csak na­gyon kevés sportköri elnök tudja értékelni. 1978-ban Nógrád tájfutói hét alkalommal álltak rajthoz külföldön (STC és Pásztó fu­tói Csehszlovákiában és Ro­mániában) 22 nemzetközi ver­senyen indultak és 30 országos és megyei versenyen vettek részt, összesen 59 alkalommal (!) álltak rajthoz. Ezek alap­ján a Bgy. MEDOSZ SE-nél 16 minősített sportoló van. Pásztón 8 fő, Nagybátonyban egy fő és az STC szakosztá­lyánál 17 fő ért el minősítést. I. osztályú sportoló: Kéri Péter, Honfi Gábor (STC). II. osztályú sportoló: Győri II., Holtner A., Marczis I., Ivák P., Bakos M„ Molnár E„ Hon­fi G.-né (STC), Zentai L. (Nagybátony), III. osztályú sportoló: Holtner A. (Pász­tói SE). Ezüstjelvényes ifjú­sági versenyző: Márton K. (Bgy. MEDOSZ), Holtner Gv. (Pásztó), Szász G. (Pásztó), Mender R. (STC). Ezen felül még öten IV. osztályú szintet és húszán bronzjelvényes mi­nősítést értek el. Minden mi­nősítési szintet hat alkalom­mal kellett teljesíteni. Zentai József NOGRÁD - 1978. november 18., szombat 7

Next

/
Thumbnails
Contents