Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-17 / 271. szám

Ahová érdemes ingázni ••• Film jegyzet A szovjet film idei ünnepének bemutatóiról káját. Mesterien ötvözi a kü­lönböző hangulatokat. A gye­rekotthonban játszódó jelene­tek egyszerre meghatóak és derűsek, tragikusak és oldot­tak. Tetszik a képi megfor­málás is (operatőr: Alekszandr Knyazsinszkij). Olyan levegő­je, atmoszférája van az alko­tásnak, -mely Gubenko egyéni látásmódjáról és kiforrott te­hetségéről tanúskodik. Érde­mes megemlíteni a gyermek Bartyenyevet játszó Aljosa Csersztvov nevét: nem lenne meglenő. ha hamarosan más filmekben is találkoznánk a rendkívül gazdag skálán „ala­kító" kisfiúval. A Mimino, a másik szovjet újdonság, a tapasztalt Danye- liia munkája. A rendező a Messzi utca, a Moszkvai séta, az Áfonya, a vagány című munkáival nagy sikert ara­tott világszerte. A Miminót is jól fogadta a tavalyi moszk­vai fesztivál közönsége. A fő­hős, akit Miminónak becéznek — a szó magyar jelentése: Só- lvom —, helikopter pilótája. Mindenki többre vágyik, mint amit elért az életben. Mimino „igazi” repülőgépet szeretne vezetni. Vágya sikerül, kö­zelről azonban egészen más­milyennek találja a csillogást és visszatér — ahogv mondani szokás — régi sikerei színhe­lyére. Közben persze történik vele egy s más. Barátságot köt egy örménv sofőrrel, hely­benhagyja nővére egykori csábítóját. Vele egvütt mi, is bepillanthatunk a szovjet hét­köznapokba. Danyelija nem mond ki nagy igazságokat a filmben, iróniája szelíd, a kép­sorokat azonban mindvégig az élet friss levegője tölti be. A moszkvai kaland — a bíró­sági ügy — kissé elüt a Mi­mino igazi stílusától: túlságo­san harsány, más filmekből visszaköszönő. Ettől eltekintve tartalmas szórakozás és igazi élmény a mű: a mai szovjet termés kiemelkedő darabja. Panfilov filmje, a Szót ké­rek elé is nagy várakozással tekintettünk (erre jogosított fel a rendező két korábbi mun­kája, A tűzön nincs átkelés és a Kezdet), őszintén meg keli vallanunk, hogy Uvarova tanácselnöknő emberi portréja halványabb, mint a korábbi Panfilov-művek felejthetetlen női figurái voltak (mindegyi­ket Inna Csurikova, az idén hazánkban járt szovjet szí­nésznő formálta meg). ASzót kérek című filmben is van néhány nagyon szép, megha­tóan emberi nillanat (például a magas közéleti poszton te­vékenykedő asszony hivatali kaocsolatainak epizódjai), az egész alkotás azonban túlsá­gosan tézisszerűen sikeredett. Lassú a ritmus, s ami ennél is nagvobb baj: nem teljesen meggyőző Uvarova figurája, belső konfliktusa, mely fia el­vesztésével, s nem megnyugta­tó módon „szervezett” bátor­ságával kapcsolatos. Talán több sztorielem, talán tar­talmasabb humor hitelesíthet­te volna a mindennapi hely­zeteket. A Sebzett madarak, a Mimi­no és a Szót kérek együtte­sen bizonyítják, hogy a szov­jet filmművészetnek kimerít - hetetlenek a tartalékai a ma és a közelmúlt konfliktusai­nak vizsgálatában. Amennyi­ben az ábrázolás és a nyelv arzenálja tovább gazdagodik, az sem elképzelhetetlen, hogv hamarosan a Szállnak a dar- vak-hoz' hasonló színvonalú sorozat bizonyítja a minőségi előrelépést, melyet nézők és kritikusok egyaránt várnak. — s. r. — 1 MYV. Gimnazista lányok közül bizony, nehéz lett volna kivá­lasztani Eyssen Imrénét — filigrán termete, kissé csibé­szes, mosolygós arca nagyon megfiatalítja. Mindezt csak azért bocsátottam előre, hogy érthető legyen, miért lepett meg egy mondata: Tíz éve kezdtem a pályát... A fiatalasszonnyal — egy héthónapos kisbaba édesany­jával — a Cserhátsurányi Ál­talános Iskola tornatermében találkoztam, amikor éppen a hetedikesek játékosversenyét vezette. A beszélgetés során (az úttörőszobában teleped­tünk le óra után) ért még egy-kát meglepetés. — Balassagyarmatról járok ki. Maga az út nem hosszú, csupán félóra buszozás. de a járatokhoz igazodni kell. Nem vagyok egyedül a kijárással, bejárással a tantestületben: a 16 fős tanári gárda fele nem helybeli lakos, öten járunk Balassagyarmatról, van ma- gyarnándori, szügyi és terényi kolléga is. — Mi a titka annak, hogy ilyen sokan vállalják az in­gázást? — Nem csak hangulatos, November 17-én szerte a világon sok millió diák emlé­kezik a fasiszták által legyil­kolt társaira. Azokra is, aki­ket 1939. november 17-én, a hitleristák által megszállt Csehszlovákia fővárosában brutálisan szétvert diáktün­tetések vezetőiként végeztek ki, ugyanakkor mindazokra, akik diákként harcoltak, s ad­ták életüket a szabadságért az öt kontinensen. A pusztítás, a pusztulás szörnyű nyomai- romjai még mindenfelé lát­hatók voltak a diákmártírok városában, Prágában, amikor a világ sok országából gyűl­tek oda a diákfiatalok kép­viselői. hogy hitet tegyenek az újj, szebb, háborúmentes jö­vőért való harc mellett. 1946- ban, az első diák-világkon­ferencián határozták el a nemzetközi diáknap meg­tartását, s itt döntöttek arról is, hogy létrehozzák a demok­ratikus, haladó érzelmű, an­tifasiszta diákok nemzetközi szervezetét. A Nemzetközi Di­ákszövetség azóta közel ki­lencven ország sok millió di­Szücs Pál tanár úr egy május végi napon beírta a szükséges adatokat az osz­tálykönyvbe, aztán üveges szemmel rámeredt az első pádban ülő tanulóra, a szívé­hez kapott és meghalt. — Kartársak, kartársak — szólt az igazgató néhány óra múlva a tanári szobában, amikor már sikerült lecsilla­pítani a kedélyeket — ter­mészetesen iskolánk saját ha­lottjának tekinti Szűcs kollé­gát, hiszen ilyen eset még nem fordult elő intézmé­nyünk életében. Most beszél­tem a tanács illetékesével, ő is helyesnek tartja, hogy Szűcs kollégát méltó módon parentáljuk el és saját ha­lottunknak tekintsük. Pénz van, szép reprezentatív te­metést rendezünk, a meg­boldogult tiszteletére Már gondoskodtam, hogy az új­ságban is megjelenjék a hír­adás, miszerint a temetéséről később intézkedünk. — Bizottságot kell alakíta­ni! — mondta a testnevelő tanár, aki a szakmájánál fogva szervezési kérdések­ben verhetetlen volt a kör­nyéken. — Helyes! — válaszolt az igazgató. — De el kell dön­teni, hány tagú lesz a bi­zottság! A döntés három órát vá­ratott magára, mire meg­született. A kis létszámú ta­nári kollektíva úgy hatá­rozott, elég három ember a bizottságba. A bizottság el­nöke természetesen az igaz­gató lett, a bizottság titkára pedig Lancsalics Rozália, az igazgató első és egyetlen he­lyettese. Rozáliának a bizott­ságba történt beválasztása révén tulajdonképpen min­den társadalmi szerv — köz­szép, hanem jól felszerelt Is­kola ez — azt érezzük: mi együtt mindent meg tudunk csinálni, amit akarunk. Most ez nagy szólamnak tűnhet, pedig így van. Az óvónőkkel együtt 15 fiatal pedagógus van a faluban — de a negyven körüli és a nyugdíj előtt álló kartársak is fiatalosan gon­dolkodnak. Négv éve kísérlet­képpen bevezettük a szaktan-, termi oktatást — nagyon jó rendszer, megszerettük és min­denki örömmel dekorálja a termét, igyekszik minél job­ban kihasználni az adottságo­kat. Segítünk egymásnak, va­lóban együtt csináljuk a dol­gokat, minden problémát meg lehet beszélni nálunk, y Azt hiszem, elsősorban a 'tantes­tület jó légköre, a munka ho­zott ilyen hamar vissza. Most gondolom csak végig: már november van és most héthónapos a kicsi — akkor a tanévkezdéskor csak öt le­hetett. .. Ráadásul ingázik a mamája — vajon hogy lehet megoldani ? — Az utolsó időig dolgoz­tam. Szülés után bármennyire is nagy öröm a gyerek, kezd­tem egyre jobban hiányolni a ákját tömöríti. Alapokmányá­nak megfelelően harcol a di­ákság jogainak és érdekeinek védelméért, életfeltételeinek, tanulási lehetőségeinek ja­vításáért, az oktatás színvo­nalának emeléséért. Ugyan­akkor a szövetség tevékeny­ségének elválaszthatatlan ré­sze lett a haladó politikai fo­lyamatok és erők támogatá­sa. Az NDSZ több mint há­rom évtizede újra és újra síkraszáll a reakció, a fasiz­mus, a háborús veszély, a fegyverkezés, a faji megkülön­böztetés, a gyarmatosítás és a neokolonializmus minden formája ellen, kiáll a békéért, a biztonságért, a népek és országok szabadságáért, füg- getlénségéért, egyenlőségéért, a társadalmi igazságtalansá­gok felszámolásáért, messze­menően szolidáris az elnyo­mott népek, a kizsákmányolt osztályok harcával. Ebben a sokoldalú, széles körű prog­resszív tevékenységben rend­szeres fénypont a nemzet­közi diákság novemberi har­ci napja, amely memento és ünnep is. tűk az iskolai szakszervezet, a Vöröskereszt, a nőtanács, a Hazafias Népfront helyi szer­vezete — képviseltette ma­gát, mert ezeket a funkció­kat már évek óta Lancsalics kartársnő látta el egymaga, mivel a többiek nem értek rá, mondván valakinek taní­tani is kell az iskolában. Ez a munkamegosztás a bizott­ság tevékenységében is rend­kívül előnyös volt, mert Lan­csalics Rozália kartársnő így aztán hol a népfront, hol a szakszervezet, hol a vörös- keresztes aktivisták nevében tudott állást foglalni a rész­kérdésekben. A testnevelő tanárt szerve­zési feladatokkal bízták meg, aki aztán megalakította az akció-albizottságot. A hét­tagú albizottságban olyan fontos felelősök völtak, mint például a telefonügyeletes, aki a kondoleáló telefonálók nevét egy gyászkeretes kar­totékra vezette fel, külön összekötő foglalkozott a te­metkezési vállalattal, volt búcsúbeszéd-felelős, koszo- rúfelírat-szövegező koszorú­rendelő, hogy csak a legfon­tosabb funkciókat említsük. Tulajdonképpen mindenki­méit jutott valamilyen meg­bízatás. Például a tantestü­let részvétlátogatásának a megszervezését Szappanosné, született Rehák Bubukára testálták, aki éppen gyermek- gondozási szabadságon volt, de elfelejtették öt értesíteni a megbízatásról. E szervezé­si hiba folytán a gyászoló családhoz a kutya se ment el tanítást. Hadd tegyem még hozzá, hogy több hónapon ke­resztül társadalmi munkában én voltam a járási úttörőel­nök is... A csapatvezetést és a járási úttörőtitkárságot most is vállaltam, de kis habozás után úgy döntöttem, nem hagyom itt a tanári pályát, nem vállaltam el a járási út­törőelnökséget főállásban. A testnevelés, a gyerekekkel va­ló közvetlenebb kapcsolat mé­gis vonzóbb számomra, a ki­járással együtt is. Hogy mi­képp oldjuk meg? — ehhez megértő család kell, az biz­tos. Férjem elfogadta. hogy ezt csinálom — a háztartási munkát így is elvégzem, öt­kor kelek, a kicsivel most a nagymama van. Kettőkor át kell venni az ügyeletet... Ha valamilyen sportverseny van, tömegsport-délután vagy já­rási szintű vetélkedés (aszta­litenisz, futás, sakk), vagy mint csapatvezető vagyok hi­vatalos egy rendezvényre, a férjem kocsival elvisz. — Mi a másik szakja a testnevelés mellett? A válasz egy fintorba át­csúszó mosollyal kezdődik. — Az a helyzet, hogy nem •'agyok testnevelés szakos, bár földrajz—testnevelésen kezd­tem, aktívan tornáztam és élek-halok a sportért, a moz­gásért, a gyerekek megmozga­tásáért. Hamarosan át is kell adnom az egyik kollégának a testnevelés tanítását, ha el­végzi a kiegészítő szakot. Fáj­ni fog a szívem érte, de így kell lenni. Levelezőn végez­tem a főiskolát, tanítás köz­ben. Egyszer szánkóztam a gyerekekkel és egy kukorica­szárban megbotlottunk. Olyan szerencsétlenül estem, hogy porcleválás lett belőle. Az orvos szerint nem érdemes műteni, betokosodott — így búcsút kellett mondani az aktív sportnak és a testneve­lés szaknak is, helyette tör­ténelmet vettem fel. A föld­rajzot korábban tanítottam már. a történelemtől kicsit tartok. — Azt hallottam, az úttörő­vezetői állás mellett még a járási tanulmányi felügyelői is ön előtt volt... — Sok mindent mérlegre tettem — de nem bántam meg, hogy a cserhátsuránvi iskolá­ba jöttem vissza. Bármelyik kollégát megkérdezheti, azt hiszem ők is azt mondják: ide érdemes ingázni! kondoleálnl, de hát a nagy zűrzavarban ez a kis apróság nem szúrt szemet. — Baj van, igazgató kar­társ! — szólt az énekkar ve­zetője. — Kórusunk csak út­törő- és mozgalmi dalokat, népdalfeldolgozásokat tud énekelni. Azokkal viszont mégsem illik kiállni a teme­tésre. — Keressenek egy másik iskolai énekkart! — rendel­kezett a főnök. Körbetelefonálták az ösz- szes iskolákat, Interurbán meghívták Miskolcot, Szege­det, Alsótopolyaházát, de széles e hazában nem akadt olyan középiskolás kórus, amelyik halottsirató gyász- dalok előadását vállalta vol­na. — Gépzene lesz és kész! — döntött az akció-albizott­ság háromórás tanácskozás után. — És mit viszünk a pár­nán? — kérdezte bátortala­nul a temetői gyalogmenet megszervezéséért felelős al­bizottsági tag. — Milyen párnán? — kér­dezték többen is csodálkoz­va. — Hát ilyen nagy temeté­seknél, bizonyára tudjátok — kezdte magyarázni a menet­felelős —, egy díszes párnára teszik a megboldogult kitün­tetéseit, s amikor elindul a menet a sírhoz, közvetlenül a gyászkocsi után viszik a ki­tüntetésekkel teli párnát. Sajnos, az a helyzet, hogy Szűcs kollégának egy fia ki­tüntetése sincs, az utóbbi 15 évben mindössze kétszer ka­pott soron kívül fizetéseme­lést, de hát az erről szóló ér­A szovjet filmművészet ma­gyarországi fesztiválja min­dig a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom ünnepe kö­rül kerül megrendezésre. Az időpont jelképes. A forrada­lom filmje egyúttal a film forradalma is. Idén folytattuk az ismerke­dést a mai szovjet filmművé­szettel. Nógrádban delegáció is járt, személyes kapcsolata­ink is gazdagodtak. Alább azokról az alkotásokról sze­retnék szólni, melyek a kí­nálatban szerepeltek. A Sebzett madarak című Gubenko-film látszólag nem egyéb, mint variáció a régi témára: a drámában a hábo­rú áldozatairól, a gyerekekről van szó, akik mindenkinél és mindennél jobban részesei voltak a szenvedésnek. A mottó is erre utal: valóban nehéz elképzelni ellentétesebb fogalmakat, mint „gyermek és háború”. Gubenko új néző­pontot választott a fájdalmas események ábrázolásakor. Egy­részt a kicsik — a sebzett ma­darak — szemszögéből láttat­ja a vérzivataros időszak kró­nikáját, másrészt érzékelteti azt is, hogy a múlt kiégethe- tetlen nyomokat hagyott a je­lenben. Fiatal író emlékezik gyerek­korára. Képzeletében felidé­"’nek az események, melyek Imvetésre, mérlegkészítésre ösztönzik. Voltaképpen sze­rencsésen élte túl a világ­égést, de menthetetlenül el­veszett számára az a roman­tika, mely minden kicsinek felejthetetlen és visszahozha- tatlan. A képsorok a Valahol Európában hangvételére em­lékeztetnek, Gubenko mégis szikárabb, szárazabb nyelven fogalmazza meg mondanivaló­ját. A színész-rendező egyéb­ként maga játssza az egyik legérdekesebb szerepet, a sé­rült tanár figuráját — a kö­vetkezményekkel is megis­merteti a nézőt. A kettős idő­sík a jelen és a múlt eleven kapcsolatát dokumentálja. A jelenben játszódó képsorok valamivel gyengébben sike­rültek, helyenként tételszerű- ek (látogatás Gyenyisznél), a film azonban mindvégig együttérzésre és együttgon­dolkodásra szólítja fel a né­zőt. Különösen két vonatko­zásban tartom jelentősnek Gu­benko — a rendező — mun­tesitéseket mégsem rakhatjuk ki a párnára! A búcsúbeszéd-felelős is aggályoskodott, hogy közis­mert, könnyeket fakasztó, bombasztikus kifejezések kö­zül egyet sem tud a beszédbe beiktatni. Szűcs kolléga ér­demeit nem lehet úgy méltat­ni, hogy például „bátran, töretlenül dolgozott és min­dig magasra tartotta a szo­cialista oktató-nevelő­munka zászlaját”, mert so­káig betegállományban volt, és a május elsejei felvonulá­sokon is csak sima sorfele­lősként bandukolt zászló nélkül. S amikor a szigorúan bizalmasan kezelt személyi adatokból, életrajzból kide­rült, hogy szegény Szűcs kol­léga valamikor még a pia­ristáknál érettségizett és kispapnak készült, az akció­albizottság teljesen tanácsta­lan lett. A nagy szervezési lázban észre sem vették, hogy köz­ben véget ért a tanév, ki­osztották a bizonyítványokat, a gyereksereg szétszéledt. Az is kiderült, hogy az igazga­tó nem tud megjelenni a te­metésen, mert a szocialista pedagógiában elért kiváló eredményeinek jutalmául kéthetes tapasztalatcserére, küldik őt egy delegációval külföldre. Lancsalics Rozá­lia igazgatóhelyettes az év közben végzett rengeteg tár­sadalmi munkáért SZOT-be­utalót kapott az Al-Dunára, a testnevelő tanár edzőtábor­ba vonult. így aztán a teme­tésen csak néhány tanár és a három hivatalsegéd volt jelen. A temetést követő napon az újságban megjelent a csa­lád által közölt szomorú hír: „.. .Drága holottunkat csend­ben eltemettük.” KIADVÁNYOK AZ 1918-19- ES MAGYARORSZÁGI FORRADALMAK ÉVFORDULÓJÁRA Az 1818. október 17-i or­szággyűlésen Tisza István ki­jelentése bombaként robbant: „Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük”. Az első világháború ötödik évé­ben 1918-ban az OsztráK—Ma­gyar Monarchia elindult szét­bomlásának feltartóztathatat­lan útján. A fronton levő ka­tonák — már az életben ma­radtak — ezt már sokkal ko­rábban látták, s tudták azok is, akik nem egy reakciós, önös érdekű politika szelle­mében cselekedtek és gondol­kodtak, hanem az ország és a nép dolgában. Az első programot, az első kiáltványt „Magyarország dol­gozó népéhez” az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt magyar csoportja bocsátotta ki 1918. október 24-én Moszk­vában. Ezen a dokumentumon szerepelt először a Kommunis­ták Magyarországi Szövet­sége elnevezés. Itthon gyor­san peregnek az események: október 25-i tüntetés a béke mellett, október 27-én derül ki, hogy a határozatlan IV. Károly ígéretei ellenére sem nevezte ki új miniszterelnökké Károlyi Mihályt, aztán 1918. október 30—31-én a forradal­mi tömeg átveszi sorsának irányítását, Károlyi minisz­terelnök lesz. „.. .A nép ma­ga csinálta meg a forradal­mat, a nép maga vette kezé­be a hatalmat és adta át a Nemzeti Tanácsnak” — írja visszaemlékezéseiben Károlyi Mihály. 1918. őszén kezdődik országunk történetében az a páratlan gyors átalakulást, majd forradalmi folyamat, mely végül 1919. márciusában a Tanácsköztársaság kikiál­tásában éri el csúcsát. Ez évben ünnepeljük az őszirózsás forradalom, majd 1979. márciusában a kommu­nisták vezette Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját. Könyvkiadóink felkészültek erre az évforduló­ra, s jó néhány nívós kiadványt tesznek le az olvasók asztalá­ra. Két Károlyi-életrajz is napvilágot látott — a nagy­sikerű Károlyi-napló mellett — az egyik még tavaly (Jem- nitz János—Litván György: Szerette az igazságot),míg Haj­dú Tibor Károlyi biográfiája pár hónappal ezelőtt. A Kos­suth Kiadó és a Magyar He­likon közös gondozásban egy kivitelre is nagyon szép kötetet jelentetett meg. Sik­lós András a magyarországi polgári demokratikus forra­dalom és a Tanácsköztársaság dokumentumait gyűjtötte egybe Magyarország 1918— 1919 című kötet korabeli fény­képek, dokumentumok, kép­zőművészeti alkotások, tér­képek, könyvtári és levéltári adatok segítségével idézi fel a forradalmi korszakot. Ese­mények, képek, dokumentu­mok — a kötet alcíme —. ez is kifejezi, hogy a történések marxista értékelését rendkí­vül gazdag illusztrációs anyag teszi még szemléletesebbé, szinte izgalmassá. Az ízléses kiállítású kötet újdonságot jelent még azok számára is, akik akár történeti, irodalmi vagy képzőművészeti, sőt vá­rosképi szempontból hivatás, szerűen foglalkoznak e kor­szakkal. A Kossuth Kiadó másik új­donsága egy jól ismert soro­zatban kerül a közönség elé. A „Mit kell tudni az 1918— 1919-es magyarországi for­radalmakról” — a Mit kell tudni... sorozat legújabb kö­tete. A jól szerkesztett tör­ténelmi kalauz végigkíséri az olvasót az első 1918. őszi tün­tetésektől a Tanácsköztársaság leveréséig. E kötetre nem az eseménytörténet a jellemző, sokkal inkább a történések rugóinak társadalmi, politi­kai, gazdasági hátterének megvilágítása. Miben rejlett a Károlyi-kormány külpoli­tikai illúziója? Miért és mi­lyen céllal tért vissza IV. Ká­roly? Melyek voltaic a szoci­áldemokrata pártvezetés bel­ső ellentéteinek okai? Mind olyan kérdések, melyek isme­rete nélkül nem láthatók vi­lágosan a történelmi esemé* nyék. 4 NÓGRÁD - 1978. november 17., péntek Nemzetközi diáknap G. Kiss Magdolna Saját halott Kiss György Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents