Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-12 / 241. szám
Fri^v Pálfalván (1.) Tizennyolc legfőbb termelőerő Kevés híján száz embert kaptak, ráadásul egy telephelyet a tarjáni síküveggyáriak. Januártól ugyanis —, mint ismeretes — a Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat felhagyott a készárutermeléssel — legalábbis annak túlnyomó hányadával — avégett, nogy minden energiáját a szolgáltatásokra bírja fordítani. Időközben lepörgött több mint kilenc hónap. Miképp forrta ki magát egy magzatki- hordásnyi idő alatt a — Közhasználatú nevén — „vegyes telep” sorsa? 0O0 j- Az a tény, hogy egy nagyobb közösséghez tartozunk, megnyugtató —, így Galba Árpád művezető. — A fizetés valamivel több lett; nyugod- tabb az ember, mert ha kell valami anyag, bentről a raktárból kapunk, közvetlenül. A terveket is hozzuk többé-ke- vésbé . . . Mint megtudtuk, a telephely gyártmányösszetétele idén még nem igazodott a síküveggyári igényekhez. A régebben vállalt kötelezettségeknek tesznek eleget. Szerszámosládát, állat- vakarót, valamint Amco-hu- zal futószalagot készítenek. Szeptember végéig majdnem 16 milliós értéket állítottak elő. Kivált a ládának van keletje. Az idei terv 75" ezer darabot irányzott elő, ami — ha teljesül — 250 ezer dollárt jelentene a gyárnak; svéd, francia és dán megrendelőknek szállítják. — . . .csak a létszám kicsi — mondja a művezető. — Duplája lehetne . . . 0O0 A feladatok teljesítéséhez januárban kilencvenhatan láttak hozzá. Látogotásunk napján 78 fő volt a telep állományában, három negyedév leforgása alatt tehát a dolgozóknak több mint egyötöde hagyta el A Szovjetunió városaiban ma már a lakosság több mint 62 százaléka« 162 millió ember városban él. A forradalom előtti Oroszországban, 61 évvel ezelőtt a városokban a nép 18 százaléka lakott, 28.5 millió ember. A forradalom után az iparosodás gyors fellendülésével megnövekedett a városok száma. A hivatalos adatok szerint 1977- ben a Szovjetunióban már 5824 város volt. Közülük 17 nagyváros lélekszáma meghaladta az egymilliót, a 240 középnagyságú városban pedig egyenként több százezren élnek. A városóriások és a jelentősebb városok többnyire a Szovjetunió európai részén találhatók. A városiasodás mértéke azonban most nem itt a legnagyobb. A legutóbbi években az Ur áltól keletre fekvő területek gazdasági jelentősége miatt a mintegy 30 millió négyzetkilométernyi Szibériában folyik a legintenzívebb urbanizáció. Erről tanúskodik az a tény, hogy az 1971—1975. közötti időszakban létesült 90 új városból több mint 50-et az Uráltól volt munkahelyét. A 18 főből egy művezető volt, a többi mind kétkezi munkás. — Ezek közt volt olyan is — hallottuk Ponyi Lajos technológustól —, aki már tavaly elhatározta, hogy elmegy. Csak azért húzta végig az évet, hogy nyereséget kapjon. Olyan is akadt, aki kerek perec kimondta: ő nem akar síküveggyári dolgozó lenni, valami régi baj miatt. Más azt hozta föl: fél az üvegtől. Abból a műhelyből, ahol a ládákat meg a kaparókat gyártják, nemrég három nő is elment, Zsák Kálmánná betanított munkás ma is ott dolgozik: — Azelőtt többet törődtek a dolgozókkal. Az igazgató, vagy valamelyik másik nagyobb vezető majdnem mindennap megfordult itt. Segítettek amiben lehetett, például a munkabeosztásban a gyerekes anyáknak. Most nemigen kérdezik, kinek milyen problémája van . . . Halljuk, hamarosan be fogunk menni a gyárba dolgozni. Miért nem jönnek ki, kérdik meg, ki hova szeretne menni? Ha valami nem jó, tudnánk szólni előre. Az se biztos, hogy bemegyünk. Csak egymástól vesszük a híreket. Bent folyamatos műszak van, amit mi nem vállalhatunk, mert mindnyájan anyák vagyunk. Nekem négyéves kislányom van, s a férjen? folyamatos műszakbeosztásban dolgozik. Ezeket nem tudjuk kivel megbeszélni, mert bent nem vagyunk ismerősek, fogalmunk sincs, hová menjünk. Ezért is számoltak le mostanában régi dolgozók, mi is úgy állunk, hogy valami helyet fogunk nézni . . . 0O0 Más a helyzet az Amco-hu- zal futószalagok összeállító műhelyében. Ez a termék az üvegipar számára is fontos. Még hosszú évekig gyártani fogják, amivel az itteni munkásnők is tisztában vannak, s zavartala5824 város keletre építettek fel. A városépítésben továbbra is ez a terület játssza majd a vezető szerepét. Egyedül a jelenleg épülő, több mint 3000 kilométer hosszúságú Rajkái—Amur vasútvonal nagy gazdasági vonzerejű zónájában mintegy 100 új város létrehozását tűzték ki célul. E városok egy részét már építik, a többiek tervein pedig dolgoznak. Ma minden szovjet állampolgárra 12 négyzetméter lakásterület jut. Minden 10 családból megközelítőleg 8 különálló, jól berendezett lakásban él. Az állam mindaddig igén fontos megoldandó problémának tekinti a lakáskérdést, amíg nem tud minden családnak különálló otthont biztosítani. A Szovjetunióban évente átlagosan 20 milliárd rubelt fordítanak lakásépítésre. A Szovjetunióban az áüam építi a lakásokat és adja azokat bérbe olyan alacsony lakbérért, hogy az a család összkeresetének 1,5—2,5 százalékát teszi ki. Ha a lakó a közszolgáltatásokat is igénybe veszi, a lakbér a családi költségvetéjs 3—4 százaléka. Az állam viseli a lakások összes nul teszik dolgukat. Régtől együtt levő, összeforrott gárda, közülük csak egy asszony vált ki —, de gyáron belül maradt —, egészségi okokból másfajta munkakört kapott. Nem zavartatják magukat a tmk-sok/sem. — Ugyanaz a munkánk, mint régebben — mondta Németh József csoportvezető. — Annyit hozott a gyárhoz kerülés, hogy ötven fillérrel magasabb lett az órabérem. A csoportból idén hárman mentek el, ki könnyebb munkát, ki több pénzt keresve. — Csöppet se idegesíti önöket, hogy lesz-e változás jövőre? — Némileg idegesít . . . oOo Vannak-e gondjaik a művezetőknek? — kérdeztük Hegedűs Aladár művezetőt, aki a betegség miatt távollevő telepvezetőt helyettesíti. — Megértem, hogy a gyár vezetői el vannak foglalva a beruházással és a följavííás- sal. De egy kicsit jobban oda kéne figyelni a telephelyre. Keveset jártak itt a tömegszervezet vezetői. A KISZ- titkár például gyszer volt itt. Mi magunk is érezzük a fölsőbb vezetés hiányát: azt, hogy nincs pártfogónk a gyárban. A művezetőktől hallottunk erre egy példát: az elkészült ládák kiszállításához vagont igényeltek — alkalmazkodván az új körülményekhez — a gyár illetékes osztályán keresztül. Több mint két héten át nem jött kocsi. Raktár híján a fölhalmozódott ládák veszélyt jelentettek, ezért közvetlenül fordultak a vasúthoz. Onnan azt tudták meg: az ő kocsiigénylésük be sem érkezett' a MÁV-hoz. Ekkor — régi kapcsolatukat fölelevenítve — egyenesen a vasúthoz küldték az igénylést, s egy héten belül kaptak vagont. (Folytatjuk) Molnár Pál / karbantartási és tatarozást költségeit is. E kiadások kétharmadát, évi 5 milliárd rubelt, az állami költségvetésből fedezik. Egészében véve ez a politika reális és egyenlő lehetőségeket biztosit ahhoz, hogy javuljanak a szovjet állampolgárok lakáskörülményei. A Szovjetunióban van a világon a legmagasabb szintű közművesítés. Kivétel nélkül minőén házba bevezették az elektromos áramot, a lakóházak mintegy 90 százalékát látták el vízvezetékkel. 80 százalékát csatornahálózattal és központi fűtéssel, körülbelül 80 százalékát gázzal. A prognózis: ha a Szovjetunió lakossága évenként átlagban 2.3 millióval növekszik, az ország népessége 2000-ben eléri a 312 milliót. A megszaporodott lakosság városokba telepszik, s folytatódik a falvakból a városokba vándorlás. A folyamat eredményeként a városi lakosság száma 230 millióra növekszik. A Szovjetunió térképén 2000-ig 400 új város jelenik meg. tehát évente átlagosan 18—20 új városjellegű település épül. Dialógus az üzemvezetővel Véghezvisszük l A Siemens hőkezelő kemencéből huszonöt százalékkal nagyobb mennyiségű pántolószalag kerül ki az edzőüzemiek újítása révén, mint tavaly. Kettős József, a kétszeres kiváló dolgozó elégedetten szemléli a termék minőségét Hegyes Ferenc, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szalagedzőjének üzemvezetője, ötvenhat éves múlt, s éppen egy hete, hogy negyvenkettedik (!) éve dolgozik a vállalatnál. Vele beszélgettünk a minap, felmérve eddigi teljesítményeiket és az előttük álló feladatokat. Parányi irodájában fogadott, s csak könyökét nyújtotta kézszorításra: „Éppen most ellenőriztem az egyik kemence működését, s időm sem volt még a kézmosásra” — mentegetőzik. Amire egyébként semmi szükség nem volt: köztudottan mindig ott található, ahol valami történik. Márpedig náluk mindig van valami. Volt és lesz is. ★ Tudja, hogy tavaly év vége előtt, amikor napvilágot láttak az idei tervszámok, hogyan martuk egymást? Én meg majdnem infarktust kaptam. Mert úgy tűnt, teljesen lehetetlent kíván tőlünk a vállalat vezetősége. Képzelje: a hetvenhetes tervhez képestemért a világpiacon rettenetesen megnőtt termékeink iránt a kereslet, az idén harmincöt százalékkal kellett volna többet termelnünk. Ugyanazokkal a gépekkel, ugyanazokkal a módszerekkel, egyazon létszámmal, vagy még kevesebbel. De többet és jobb minőséggel! Mondom, majdnem szívinfarktust kaptam, nem sok választott el tőle és meg sem számlálható éjszakát töltöttem el nyugtalanul. Igen, még az ágyban fekve is az járt az eszemben: nem lehetetlent kívánnak tőlünk? — Most nyugodtnak tűnik az arca... — Belül is az vagyok. Sőt, mondhatom, hogy amióta vezetője vagyok az edzőnek, márpedig ennek idestova húsz éve, még sosem aludtam ilyen jókat. — Mert...? — Mert szeptemberben már annyit termeltünk, mint >t évvel ezelőtt egy negyedév alatt. Húszegynéhány napi ötszáznyolcvan tonnát az akkori nyolcvanvalahány nap ötszázhúsz tonnájával szemben. Ez egyébként, kilencedik havi teljesítményünk, rekordnak is számít: a szalagedző fennállása óta egyetlen alkalommal sem termeltünk ily’ rövid idő alatt ekkora meny- nyiséget. — Szóval, nyugodt? — Ne ismételje a kérdéseit. Most már az,vagyok! Nemdohányzó lévén, a keze ügyébe került csavarokkal játszadozik az üzemvezető. Sokáig hallgat, közben ki-ki- tekint az iroda üvegfalán túlra, ahol a gépek húzzák ne- kifeszülésig az acélszalagokat és szigetelésen át is hallhatóan zúgnak a kemencék, majd szinte önmagának mondja: — Ugyanazon termelőberendezések, kedvesebb létszám, nagyobb követelmények... Múlt év vége előtt már készen volt néhány olyan ésszerűsítésünk, szervezési szisztémánk, amelyekkel lényegesen növelni lehetett a termelést. De ezek még mindig csak a terv kilencvenöt százalékos teljesítését tették volna lehetővé, rettentő nagy erőfeszítésekkel. — Rejtett tartalékokat tártak fel? — Igen: szellemi tartalékokat. S, aztán még majdhogynem minket ért szemrehányás, amikor előhozakodtunk javaslatainkkal: miért is nem előbb jöttünk rá erre meg arra. — Jótett helyett — szemrehányás? — ... Ez is volt benne. Ügy tűnt az egész, mintha addig titkoltuk volna a bennünk szunnyadó ötleteket.- De hát nem így volt! — Nem! A szükség viszont megfeszített gondolkodásra kényszerített mindannyiunkat. Engem, s a brigádot is; tudja, a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja címet elért Komarov brigádot, amelynek műszaki segítője vagyok. Nem mondok nagyot: éjt nappallá téve tervezgettünk, vitatkoztunk, gondolkodtunk, gyakran szabad szombatokon is, amikor rajtunk kívül csak kevesen voltak bent a vállalatnál. — És jöttek az ötletek, amelyek milliókat hoztak? — ... Eddig nyolc ágban tudtuk csak készíteni az epe- darúgókat, most két dob közbeépítésével még két ágat tudunk húzni; itt húsz-huszonöt százalékkal nőtt a termelés. Nagyobb eredményre vezetett viszont a magas szilárdságú pántolószalagok gyártásában elért eredmény: két évvel ezelőtt erről a munkahelyről napi két-két és fél tonnányi készáru jött le, most pedig hét-hét és fél tonna. S még mindig nincs vége! Rájöttünk, ha olaj helyett levegőedzésnek vetjük alá a pántokat, nemcsak hogy jelentős mennyiségű olajat takarítunk meg, hanem nyolcról tizenkét tonnára is tudjuk emelni a termelést. Aztán meg — folytatja szinte szusszanásnyi időt sem hagyva magának, s a gondolatait jegyzetelőnek — a Rau-Böing gáztüzelésű kemencén is sikerrel jártak kísérleteink. Minek révén nemcsak hogy szebb lett a széles acélszalag, s jobban hasítható és nincs akkora füst az ütemben, hanem a termelés L „felment” tizennégyről hu- szonnégy-huszonöt tonnára. — Ez minden — kérdem, miután hallgat egy sort. — Néhány összehasonlító adatot hadd mondjak még el! Például a mplt évben az átlagos egynapi termelésünk 14,7 tonna volt, most 20. Az egy fő egy napra eső készárutermelése a tavalyi kétszázötven kilogrammról négyszázra emelkedett. Szalagfűrészexportunk háromszáz, re- dőnyrugó-kivitelünk pedig kétszázötven százalékkal haladja meg az 1977. évit. — Ezek szerint meglesz a harmincöt százalékos többlet? — Meg! Véghezvisszük, amit akartunk. — Megbetegedés nélkül? — Ügy. Mindannyiunk közös erőfeszítésevei. Ez szépen hangzott, jegyzem meg neki. mikor látom: keze közt ismét ott a két csavar. — Nem! Őszintén! — int le, s könyökét nyújtja búcsúfogásra. Kimegy a gépek közé, s látom, egyhamar nem lesz ideje kezet mosni... Karácsony György 80 éve született Révai József „Foglalkozni akarunk mindenekelőtt a korunk társadalmi történéseit mozgató erők . vizsgálatával, törvényeinek megállapításával, hogy irányításuk lehetőségének feltételeit kutassuk. Üjabb revízió' alá vesszük mindazokat az elméleteket és tudományos rendszereket, amelyek alapjai lehetnének a szociális megváltás gyakorlati politikájának, és teret adunk minden olyan törekvésnek, amely új irányokat keres és akar kijelölni.” így fogalmazta meg a tizenkilenc éves Révai és néhány társa azokat a célokat, melyek jegyében 1917 decemberében új folyóiratot akartak indítani. Ez a tervük akkor meghiúsult, de egy évvel később életre hívták az Intemacionálé c. folyóiratot, melynek első számát ez a program vezette be- Az irodalmi érdeklődésű, költői ambíciókkal rendelkező fiatalember, aki korábban Kassák Lajos Ma című avantgardista folyóiratában már új esztétikát hirdetett, ebben az időben a társadalmi kérdések felé fordult. A Galilei Kör tagjaként Szabó Ervin nézeteinek hatásá alá került, részt vállalt a Korvin Ottó és Sallai Imre vezette forradalmi szocialisták akcióiból, majd 1918 novemberében az elsők között csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Révai alakja és tevékenysége a kommunista párt harcainak és építőmunkájának, a magyar marxista—leninista gondolkodás fejlődésének — korántsem ellentmondásmentes — folytonosságát képviseli és szimbolizálja a mozgalom első négy évtizedében. Sokoldalú forradalmáregyéniség volt. Gyakorlati forradalmár — a húszas évek közepétől a párt egyik legismertebb vezetője —. ragyogó tehetségű publicista, aki írásaival kommunisták generációinak gondolkodására fejlődésére hatott: teoretikus, aki úttörő munkát végzett a marxizmus—leninizmus magyar viszonyokra való alkalmazása terén. A nemzeti kérdés, a nemzeti múlt értékelése, mely elméleti-publicisztikai munkásságának központi témája volt, már fiatal korától foglalkoztatta Révait. A nemzeti kérdés megítélésében 1919-ben még Szabó Ervin nyomdokain haladt, de már ebben az időben megfogalmazta azt az igényt, hogy le kell számolni a marxizmusnak azzal az értelmezésével, mely egyenesen tagadja mindenféle nemzeti erőnek a lehetőségét. A harmincas évek közepén — ugyancsak Szabó Ervin felfogásával vitázva — még határozottabban szögezte le, hogy a nacionalizmus mérgének nem lehet ellenmérge a nemzeti kérdés figyelmen kívül hagyása. Révai a marxizmus és magyarság témakör középpontjába az 1848-as forradalmat állította. A harmincas évek második felében a fasizmus elleni harcban fordulatot jelentő új irányvonal, a népfrontpolitika elméleti megalapozásában Révai kimagasló szerepet játszott. „Marxizmus és népiesség” c. munkájában (1938) a népi írók marxista értékelésébe ágyazva történetileg alátámasztotta és felvázolta a népi demokrácia koncepcióját. E művében, mely átmenetet képez történelmi írásai és irodalmi esszéi között, tárulkoznak fel leginkább Révai különleges elméleti kvalitásai. Irodalmi tanulmányaiban — Kölcsey, Petőfi és Ady költészetében — ugyanazt kereste, amit 1848 történetében. A felszabadulás után Révai az MKP egyik vezetőjeként a hatalomért vívott harc számos területén töltött be irányító funkciót. Kezdettől a kommunista párt vezető ideológusa, a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-től népművelési miniszter. Neve elválaszthatatlan a kulturális forradalom nagy eredményeitől, a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának megtörésétől. A feszült nemzetközi helyzet és a párt politikai irányvonalának torzulásai azonban egyre inkább beárnyékolták az ő tevékenységét is. Sőt, személye valóban különös figyelmet érdemel, hiszen az MDP vezetői közül ő volt az, aki a dogmatizmus eluralkodásának következményeit — korabeli megnyilatkozásai tanúsítják — előre érzékelte. Ugyanakkor különleges képességei révén mégi.s a szemléleti torzulásokkal terhes ideológia nagyerejű propagandistája, s egyben a kor áldozata, akinek pozitív törekvései — a sematizmus elleni harc megindítása — az adott viszonyok között szükségszerűen kudarcot vallottak. A Központi Vezetőség 1953. júniusi ülésén mélyreható önkritikát gyakorolt- A Politikai Bizottságból kihagyták, s bár magas funkciókat ruháztak rá, a következő években valójában mellőzött politikusnak számított. 1956 márciusában sürgette a XX. kongresszus tanulságainak levonását és síkra- szállt a törvényesség biztosítása mellett. 1956 júliusában ismét beválasztották a Politikai Bizottságba, de leromlott egészségi állapota miatt nem tudott teljes értékű tagja lenni a párt szűkebb vezetőségének. Az ellenforradalom után mintegy fél évet a Szovjetunióban töltött, majd ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A belső helyzetet azonban több kérdésben tévesen ítélte meg. Egyoldalú — a dogmatizmus veszélyét lebecsülő — álláspontja az 1957. júniusi pártértekezleten jogos bírálatot váltott ki. Különvéleménye ellenére beválasztották a Központi Bizottságba, melynek haláláig tagja maradt. FlpÍP utolsó éveiben értékes irodalmi munkásságot _ C1V fejtett ki. Szemléleti fejlődése mindenekelőtt József Attila-tanulmányain mérhető- E tanulmányok — Pán- di Pált idézzük — „nemcsak a politikus önkritikái megnyilatkozásai voltak, hanem József Attila rehabiltásának fejezetei és a Petöfi-példa megtisztulásának aktusai is, amelyek méltóan zárják le egy jelentős marxista gondolkodó és mozgalmi vezető ember szellemi pályáját”. U. K. NÓGRÁD — 1978. október 12., csütörtök 3
