Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-31 / 257. szám

Deftárl sportdélután Népszerű elfoglaltságot jelent a dejtári kisiskolásoknak a sportdélután. Heti három al­kalommal t"'álkoznak a diákok az iskola udvarán, ahol különböző sportágakban mér­hetik össze erejüket Gólya viszi a fiát Bagó László testnevelő tanár irányítása mellett játszhat­nak a gyerekek Az Edzett ifjúság tömegsportmozgalom jegyében szervezett délutáni sporttalálkozókon főleg a labdajátékok jelentik a programot, de a különböző tréfás, erőfcjlesztő gyakor­latok is népszerűek. Minden második héten futónapot rendeznek, ezek legjobbjai kerül­nek a járási válogatottba. De a lábakon kívül a karokat is erősíteni kell. Atlétika Jól szerepellek az STC fiataljai Újpesten — Kalocsai serdülő magas­ugróesőcsa Immár harmadik éve, hogy tart a jó kapcsolat Salgótar­ján és az Üjpesti Dózsa atlé­tái között. A két szakosztály minden évben oda-visszavá- gós alapon megmérkőzik egy­mással, s bár nincs hivatalos pontverseny, a versengés tart, jó küzdelmet vívnak a két klub fiatal atlétái. Egy héttel az idényzárás előtt az ország talán legideálisabb pályáján, az Ű. Dózsa Szilágyi úti at­létikai bázisán találkoztak az Ű. Dózsa és az STC serdülő és ifjúsági versenyzői Hideg­ben, erős szélben rendezték a versenyt, s ez meglátszott az eredményeken. A legtöbben a sprintszámokban álltak rajthoz?, de szép számmal indultak távolban is mindkét klubtól. Az STC atlétái jól szerepeltek — több első hellyel tértek ha­za. Az eredmények közül ki­emelkedik Kalocsai Attila 191 cm-es új megyei serdülőcsú­csa. (A régit Balogh Tamás tartotta 186-al). A verseny után érthetően boldog volt az újdonsült rekorder, hiszen egyszerre 11 cm-rel javította meg eddigi legjobbját. Tari 677 cm-rel biztosan nyerte a távolugrást és egymás között döntötte el 3000-en a helye­zéseket Kadlót, Bene és Ba­logh. Eredmények. Lányok. Ser­dülők. 100: 1. Füle (Dózsa) 12,8, 2. Király (Dózsa) IXj), Porlisch eredményessége dönlő lehet Ribli Zoltán a i akk olimpiáról Már javában ketyegnek a sakkórák a sportág első számú eseményén, a sakkolimpián. Október 25-től november 12- ig a labdarúgó-VB rendezője, Argentína ad otthont a 23. sakkolimpiának, amelyen Ma­gyarország férfi- és női válo­gatottja egyaránt ott van. Az Amerikában élő mate­matikus, dr. Élő Árpád világ- ranglistáján —, melyet a FI­DE évekkel ezelőtt elismert — Ribli Zoltán a 16., igen elő­kelő helyet foglalja el. A 2585 élőponttal rendelkező nemzetközi nagymester a ma­gyar csapat második táblás játékosa- Ezúttal már negyed­szer vesz részt a nagy sakk­fesztiválon. — Szerencsés vagyok, hi­szen egészen fiatalon, alig 19 éves koromban belekóstolhat­tam az olimpiák atmoszférá­jába. Az 1970-es siegeni be­mutatkozásom ugyan nem valami jól sikerült, a döntő­ben két partiból csak fél pon­tot szereztem, a magyar együttes azonban végül ezüst­érmes lett. Ribli az évek múlásával egyre biztosabb pontja lett az olimpiai gárdának. 1972­ben, Szkopjében például már a döntő 11 összecsapásán — tehát valamennyi mérkőzésen — asztalhoz ült, veretlenül összegyűjtött 7,5 pontjával mindent megtett a végső győ­zelemért, amelyhez nagyon közel állt Magyarország le­génysége. — Az utolsó fordulóban fél pont hátrányunk volt csupán a Szovjetunióval szemben. Az NSZK-val viszont csak 2—2- re mérkőztünk; egyedül én nyertem a magyar négyesből. Persze az ezüstéremnek is na­gyon örültünk. Következett a nizzai sakk­olimpia, 1974-ben. És a hi­deg zuhany: Magyarország csak hatodik lett... — Amíg Jugoszláviában ideális körülmények között versenyezhettünk, addig Fran­ciaországban semmi nem ment rendben. Bennünket például beraktak egy épülőben levő szállodába, ahol éjjel nappal kopácsoltak. Én egyébként ott is 11-szer szerepeltem a dön­tőben, s hét pontommal ismét veretlen maradtam. 1976, Tel Aviv. Ezt a cson­ka olimpiát a szocialista or­szágok bojkottálták, így an­nak sportértéke kérdőjeles! Buenos Airesben viszont is­mét teljes mezőny ül az asz­talokhoz. A legjobbnak tűnő összeállításban ott van a ma­gyar válogatott is; Portiseh, Ribli, Sax, Adorján, Csőm és Vadász az erősorrend. Az 1976-os premiert köve-' tőén — akkor 13 fordulót ját­szottak a csapatok — ismét svájci rendszerben dől el az olimpiai bajnoki cím sorsa. Ezúttal 14 fordulóra kerül sor. A legnagyobb jelentőségű összecsapások az 5—10- fordu­lóban várhatók, a legjobbak valószínűleg ez idő tájt kerül­nek össze egymással. — Mit várhatnak a szurko-' lók Magyarország képviselői­től? — A késhegyre menő csa­tákban — véleményem sze­rint — döntőnek bizonyul, hogy a valamennyi mérkőzé­sen első táblán küzdő Por- tisch Lajos nemzetközi nagy­mesterünknek, hogyan megy a játék. Az ő sikerei ugyanis lendítőerőt jelenthetnek a csapat többi tagja számára. Mindenesetre szeretnénk fee ledtetni a nizzai kudarcot. Jocha Károly í liirkósáh Eredményesen küzdöttek a tarján! fiatalok Az elmúlt hét végén az STC birkózói több versenyen is szőnyegre léptek. A me­gyeszékhelyen az STC- rende­zésében zajlott le úttörő A—B kategóriában orszá­gos kötöttfogású birkózó­verseny. A mezőnyben a Bu­dapesti Vasas, Jászberény, Jászapáti, Diósgyőr, Eger, Gamz-MÁVAG, Pásztó, vala­mint a rendező egyesület bir­kózópalántái mérték össze tudásukat. Mintegy százan küzdöttek szombaton és va­sárnap Salgótarjánban, a vá­rosi sportcsarnokban a helye­zésekért. A versehy krónikájához tartozik, hogy a tarjániak, több mint húsz fővel képvi­seltették magukat, akik kö­zül tízen dobogóra kerültek. Ez az eredmény is arról ta­núskodik, hogy az STC bir­kózószakosztályában nagy gondot fordítanak az után­pótlás nevelésére. Az úttörő­verseny ' végeredménye. A kategória: 29. kg: 1. Krucsó (Eger SE), 2. György (Eger SE), 3. Tóth (STC). 32 kg; 1. Szurovi (Eger SE), 2. Abuczki (STC), 3. Liszka • (STC). 35 kg: 1. Tamási (STC), 2. Fábi­án T. (DVTK), 3. Szokolai (DVTK). 38. kg: 1. Fábián L. (DVTK), 2. Fekete (Pász­tó), 3. Berdó (Jászapáti). 41. kg: 1. Szilák (Jászapáti), 2. Kovács (STC), 3. Tóth (Pász­tó). 45 kg: 1. Balogh (Bp. Vasas), 2. Pálinkás (DVTK). 49 kg: 1. Kovács (Eger), 2. Bolyós (Jászapáti), 3. Jányi (STC). 58 kg: 1. Tóth (Bp. Vasas), 2. Laci (Jászapáti). + 58 kg: 1. Bátori (DVTK), 2. Bakondi (STC), 3. Vehovszki (STC). Az 53 kg-os súlycso­portban nem volt induló. B kategória. 35 kg: 1. Sík (Eger SE). 38 kg: 1. Szarvas (Eger SE). 41 kg: 1. Bátka (Pásztó), 2. Rubi (Eger SE), 3. Szemes (DVTK). 45 kg: 1. Jász (Jászapáti), 2. Mohácsi (DVTK), 3. Kiss I. (DVTK). 49 kg: 1. Mikovszki (DVTK), 2. Kiss L. (DVTK). 53 kg: Veres (Eger SE), 2. Lengyel (Jászberény), 3. Molnár (DVTK). 58 kg: 1. Fülöp (Jászberény), 2. Hajdú (DVTK), 3. Mlzsei (Jászbe­rény). 63 kg: 1, Kovács (Bp. Vasas), 2. Géczi (Eger SE), 3.' Lopatovszki (STC). 68 kg: 1. Bauer (Bp. Vasas), 2. Oláh (Pásztó), 3. Árvái (Bp. Va­sas). •+• 68 kg: 1. Bohács (STC). 2. Kundrak (DVTK), 3. Kakuk (Jászberény.) Elismeréssel kell szólni az STC fiataljainak teljesítmé­nyéről, hiszen a szombathe­lyi, debrecénl, budapesti versenyt követően az úttö­rők ezúttal két első, három második és öt harmadik he­lyezéssel vétették magukat észre. A pásztóiak ugyan­csak dicséretesen szerepeltek, hiszen mint szabadfogású, szakosztály, néhányon részt vettek a kötöttfogásúak me­zőnyében és Bátka révén még első helyezést is szereztek. ff/VB Kupa Egerben játszanak az STC labdarúgói Üjabb erőpróbára kerül sor ma Békéscsabai TASK együttesét. Az délután 13 órakor Egerben, a Ma- STC-ben még bizonytalan, ki gyár Nemzeti Bajnokságok Kupá- védi a kaput, egyébként Kegye ja keretében a Salgótarjáni TC távollétében így áll föl a csapat: labdarúgói számára. Az eddigi Szűcs (Kun) — Cséki, Kovács J„ három kupamérkőzést sikerrel Varga. B. Kovács — Földi, Kiss, vették a tarjániak. egyelőre ve- Kajdi — Szoó. Blrő, Berindán. retlenek. A mai ellenfél, az Eger A csapat vezetői remélik, hogy SE jelenleg ötödik helyen áll az tovább tart a jő sorozat, s Eger- NB II. Keleti csoportjában. s bői is győzelemmel tér haza az vasárnap 2—1-re verte otthon a STC. 3. Maconkai (STC) 12,9. 100 mendi (Dózsa) 175. Hármas: gát: 1. Szlivka (STC) 15.6, 2. 1. Kocsis 13,53, 2. Czúder Oláh (STC) 15,8, 3. Polefkó (STC) 12,91, 4x100: 1. STC (Dózsa) 16. 300 gát: 1. Futó 45,2, 2. Ű. Dózsa 47,5. Ifjúsá- (STC) 49,9, 2. Ildzsa (STC) giak: 100: 1. Greinfenstein 51.8, 3. Füle (Dózsa) 55,1. Tá- (Dózsa) 11,5, 2. Kovács (Dó­vol: 1. Oláh 523, 2. Polefkó zsa) 11,6, 3. Tóth (STC) 11,6. 513, 3. Maconkai 503. Magas: 800: l. Takács (Dózsa) 2:00,1, 1. Szőlőskei (Dózsa) 158, 2. 2. Huszár (STC) 2:02,9, 3. Mo­Gáspár (STC) 154, 3. Szabó lek (STC) 2:06,6. 3000: 1. (STC) 154. Gerely: 1. Hor- Kadlót (STC) 9:09,8, 2. Bene váth (Dózsa) 35,60. Súly: 1. (STC) 9:09,9, 3. Balogh (STC) Horváth 10,50, 2. Mázuk 9:33,7. Távol: 1. Kovács (Dó­(STC) 9,47. 4x100: 1. Ű. Dózsa zsa) 691, 2. Horváth (Dózsa) 54.9, 2. STC 54,3. 685, 3. Kimer (STC) 620. Ge­Fiúk. Serdülők. 300 gát: 1. rely: 1. Ispán (STC) 49,44, 2. Késmárki (Dózsa) 40,7, 2. Sep- Kadlót 47,34, 3. Kargl (Dózsa) rényi (STC) 43,5, 3. Szikszai 33,26. Hármas: 1. Tóth 13,26, (Dózsa) 44,7. 800: 1. Baserle 2. Horváth (Dózsa) 13,15. (Dózsa) 2:12,7, 2. Baár (STC) 4x100: 1. Dózsa 45,7. 2:18,2. Távol: 1. Tari (STC) (sz. 1.) 677, 2. Kocsis (Dózsa) 645, 3. Aszódi (Dózsa) 628. Magas: 1. Kalocsai (STC) 191, 2. Kör­Egerben került sor a terü­leti kötöttfogású serdülő bir­kózóversenyre. Az itteni küzdelmek a továbbjutásért folytak. Az STC birkózóit hárman képviselték. A 49 kg-os súlycsoportban Fodor, a -f 78 kg-ban pedig Gregor szerepelt dicséretesén. Mind­ketten a dobogó harmadik fokára kerültek. Borsodi a 73 kg-osak között a vártnál gyengébb teljesítményt nyúj­tott, kiesett a küzdelmekből. A fővárosban a Bp. Hon­véd rendezésében ifjúsági B kategóriás kötöttfogású - versenyt rendeztek. Ebben a mezőnyben ott volt a teljes magyar élgárda. Az STC szí­neiben Turcsány szerepelt a rangos versenyen. A jó ké­pességű tarjám birkózó ez- alkalommal elmaradt szoká­sos teljesítményétől. Így zz 57 kg-os súlycsoportban két vereség után kiesett. Az STC birkózószakosz­tályának szakemberei a rend­szeres edzések, versenyek mellett már több iskolában lebonyolították a grundbirkó- zást. Legutóbb a Rákóczi úti Általános Iskolában és Somoskőújfaluban rendez­ték meg a fiatalok nagy örö­mére a házibajnokságot. Nyilván ezeknek a háziver­senyeknek is az a célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a birkózás iránt, hogy minél többen bekapcsolódjanak a szakosztály munkájába. Demény László NÓGRÁD — 1978. október 31., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents