Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
Kommuni fi Iák és a cselekvési program Állásidő, több* etk öli fi ég — öngyulladás Vagonhiány miatti nehéz helyzet a szénbányáknál A Nógrádi Szénbányák aknaüzemeinek tevékenységét és eredményeit jelentősen befolyásolja a vasúti szállítás. Amely, ha zökkenőmentes, többletszén kitermelését is segítheti, ellenkező esetben azonban tovább növeli a gondokat és sok esetben cselekvésképtelenné teszi az üzemek dolgozóit. A kányási, a ménkesi, a szorospataki és a tiribes.i munkahelyeken kitermelt szén folyamatos vagonellátás esetén a mintegy tizennégy kilométer hosszúságú kötélpálya-rendszeren keresztül jut el a nagybátonyi, központi szénosztályozóba. A több éves vasútikocsi-ellátási gondokat ismerve; a termelés folyamatosságát biztosítandó, valamennyi aknaüzemben bunkereket és készlettereket létesítettek, amelyek, Tiribes kivételével, egynapi termelésnek megfelelő szenet képesek tárolni. A feszültségeket azonban ezek sem szüntetik meg. Hiszen gyakran a négyezernégyszáz tonnán felüli meny- nyiség is összegyülemlik vagonhiány miatt. Ami, mert a vasút csak főként hét végeken tudja kocsiparkjának bizonyos hányadát a bányászok rendelkezésére bocsátani, jelentősen megnöveli a vállalat költségeit, s zavarja a szombatokon, vasárnapokon beren- délt dolgozók pihenését. A múlt évben a készletek szabadnaponként történt szállításához és osztályozásához rendszeresen százharminc-száznegyven munkást kellett berendelni, s az ilyen munkákra kifizetett bérek összege, nem számítva a szállítási költségeket, meghaladta a 950 ezer ío- rintot. A helyzet az idén sem javult. Sőt júliusban a rendszeres vagonhiány, Kányáson, a készlettéren tárolt szén öngyulladásához vezetett, amelynek lokalizálására és a nagyobb veszély elhárítására a bányamentők bevetése is szükségessé vált. A múlt évben a nagybátonyi szénosztályozó vagonhiány miatt 395 órát állt — közel tizenhét munkanapot! —, az idén, július végéig pedig már 355 órát. Ez utóbbi egyébként csaknem 32 ezer tonna termeléskiesést okozott a vállalatnak. Ami pedig a jelenlegi állapotokban még tovább nehezíti a széntermelési tervek teljesítését. Különös élességgel vetődnek fel azok a szervezési, tájékoztatási hiányosságok, amelyeket a MÁV esetenként elkövet. Nem egy esetben előfordult, hogy az előre bejelentett szabadnapi szénbelapátolást több órás vagonhiány akadályozta. Máskor pedig a vasútiak nem tudták pontosan megmondani a kocsik érkezésének időpontját, azok mennyiségét. Bár a szénbányászok jó kapcsolatot tartanak fenn a nagybátonyi vasútállomás dolgozóival, akik minden tőlük telhetőt megtesznek az egyre sürgetőbb igények kielégítésére, a nem ütemes vagonellátás — tény! 1978. szeptember 21-én kilenc, 22-én tizennégy, 23-án tíz, 24-én három, 25-én kilenc órát állt vasútikocsi-hiány miatt a nagybátonyi szénosztályozó, s a MÁV minden erőfeszítése ellenére sem tudott kiállítani 6246 tonnának megfelelő vagont. Szeptemberben a fentebbi okok miatt — huszonhatodikéig — 66 óra 40 percre álltak le az osztályozó gépei. Az aknaüzemeknél 1300 tonnára gyűlt össze az el nem szállított szén mennyisége. Szécsényben, az Ipoly Bútorgyár kábeldobkészítő telepén a hazai megrendeléseken túl szocialista és kapitalista országok igényei szerint is készítenek különféle termékeket. A gyárban a gépek munkája mellett jelentős szerepe van a fizikai erőnek. így a szocialista brigádok teljesítménye elsősorban az egyéni eredményektől függ. A kábeldobkészítők — a korábbi értékelések szerint is — az Ipoly Bútorgyár legszorgalmasabbjai közé tartoznak — kj — Két taggyűlés története LAMOS PÁL, A SALGÓTARJÁNI KOHÁSZATI ÜZEMEKBEN a hideghengermű gyárrészleg pártalapszervezetének titkára Három esztendeje irányítja az alapszervezet életét, de pártmunkás-tapasztalatai ennél sokkal gazdagabbak. Az alapszervezet vezetőségében egy évtizednél is régebben dolgozik. Nem a véletlen, ami mondatja vele, hogy azok a taggyűlések a legélénkebbek, ott a legőszintébb a véleménycsere, ahol a gyár, a hengermű dolgairól, a mindennapi munkáról esik szó. így történt ez az Idei cselekvési program kialakításánál is. A gyári tervek nem csupán a hengerelt áruk termelésének növekedésére serkentették az üzemet. Olyan nemesített termékekből kértek többet legalább negyven százalékkal, amelyek a hazai és a külföldi piacokon is jól értékesíthetők. Nem csupán Hegyes Ferenc üzemvezető és Szől- lős Béla művezető látta nehéznek az induló esztendőt azon a február eleji taggyűlésen. Ponyi László, a körollósok csoportvezetője és Ulman József hengerész is úgy tartotta, hogy többet is, jobban is kell dolgozniok, mint egy esztendővel ezelőtt. A tennivalók sokasága azonban nem bénította meg agyukat, kezüket. A hengermű kommunistái felelősséggel vetettek számot helyzetükkel, lehetőségeikkel, a gépekkel, az emberi erővel. S mindebből azt a következtetést vonták le, hogy jól szervezett, fegyelmezett munkával a célkitűzések megvalósíthatók. Tarján András, a gyárrészleg főmérnöke a nagy értékű termelőberendezések jobb hasznosításával, az alapanyag-takarékossággal, a munkaidő jobb kihasználásával, mindenekelőtt a kommunisták példás munkájával, a szocialista brigádok igyekezetével, szorgalmával számolt. Hopka László, a gyárrészleg akkori vezetője intézkedések egész soráról szólt. Közülük az egyik az volt, hogy a bér- fejlesztésre rendelkezésre álló összeg harmadát a pontos, a jó minőségű munka ösztönzésére fordítják, s ebben nemcsak a munkást, a közvetlen termelésirányítót is érdekeltté teszik. A kommunisták pedig állták a szavukat A hideghengerműben az elmúlt hónapokban eredményes munka folyt. Féléves tervüket túlteljesítették. A többlet' legalább háromszáz tonnányi termés. Több millió forintot fordítottak a termelés fejlesztésére, a munkahelyek bővítésére. A nyereség is több volt a tervezettnél, hetvenezer forint. Amikor a gyárrészleg kommunistái a nyár közepén értékelték a cselekvési program végrehajtásának tapasztalatait, az eredményekkel végül is elégedettek voltak. Nem csupán a számok miatt. Azért is, mert a számok mögé nézve látták, hogy legalább félszáz emberrel kevesebb dolgozott, mint ahogy annak idején tervezték, de akik dolgoztak, azok jól kihasználták a munkaidőt és a gépeket. S még valamit: lényegesen kevesebb a minőségi kifogás a hideghengermű termékei iránt, mint egy esztendővel ezelőtt. Pedig hát az alapanyag-ellátás nemigen lett jobb. Hallgattam az egymással vitázó, okosan érvelő kommunistákat, miközben az forgott a fejemben: lám az eredmények egyetlen percre sem feledtették velük az elmúlt hónapok kemény munkáját, megmaradt gondjait. Lamos Pál, az alapszervezet titkára. Hegyes Ferenc üzemvezető, Vonsik Ernő, a DEXION-üzem vezetője, akárcsak Ketykó Tibor és Ulman József hengerészek, vagy Bogár Gyuláné órarugó-készítő egyformán a minőség további javítását tették szóvá. Nem véletlenül. Mert igaz ugyan, hogy a százalék, amely a selejtes termék csökkenését jelzi, az majdnem háromszor akkora volt a fél évben, mint egy esztendeje. Csakhogy a termelés növekedése a selejtes termékek arányának emelkedését is jelentette. A tízszázalékos selejtcsökkenést, ahogy az esztendő elején tervezték, nem sikerült elérniük. Tóth István technológus nem titkolta, a hibát nem csupán a gyengébb minőségű alapanyagban kell keresni. A technológiai fegyelem sorozatos megsértése legalább any- nyi gondot okozott az év első felében, mint a hibás alapanyag. Mert ha a hibás anyag megmunkálása még felületesen is történik, milyen lehet akkor a termék, hogyan lehet takarékoskodni az anyaggal, az energiával. Szóval, még elgondolni is rossz, hol áll meg a lavina. — S megáll-e egyáltalán, ha nem vetnek mielőbb gátat nekik. Ezért aztán nem is vette zokon senki, amikor a taggyűlésen azt kérték a kommunisták a Ripoche kemencénél dolgozó társaiktól, hogy legalább annyira igyekezzenek, mint a körollósok. Ott ugyanis nem a legjobb szerszámokkal, de nagy hozzáértéssel és buzgalommal leszorították a selejtes termékek mennyiségét. Szót kért a taggyűlésen Krajcsi József, a gyárrészleg új vezetője is. Hopka László ugyanis időközben a kohászati üzemek műszaki igazgatója lett. Amennyire sajnálták a jól felkészült, igényes, de mindenkor segítőkész .gyárrészlegvezető távozását, annyira büszkék is arra, hogy a választás éppen Hopka Lászlóra esett. A fiatal, tehetséges műszaki igazgató a hideghengerműben, a hengermű kommunista kollektívájában érett igazán vezetővé.* S ez a tény arra kötelezte a párttagokat, hogy az új gyárrészlegvezetőt legalább annyira segítsék, támogassák, mint a korábbit. így aztán amikor Krajcsi József szólásra emelkedett, és a cselekvési program további folyamatos végrehajtásáról, a szervezettebb, a fegyelmezettebb és eredményesebb munka lehetőségeiről beszélt, mindenekelőtt a párttagok munkájára, meggyőző szavaira épített. A NAPOKBAN ÜGY ADÓDOTT, hogy szót váltottam Juhász Lászlóval, a kohászati üzemek nagyüzemi pártbizottságának munkatársával. Kérdeztem, hogyan haladnak, hol tartanak a hideghengerműben. Mondta, dolgoznak, mint rendesen. Ha jól számolja negyvenháromezer-negyvennégyezer tonnánál tartanak. Ez több, meg egy kicsit jobb is mint ahogyan az esztendő elején a szeptembert tervezték. V. G. Szibéria földjén Vasárnap a fajtában Különösen szép hangulata van Szibériában a vasárnapnak, kivált, ha az idő is hozzájárul ehhez. Foszlányfelhök úsztok a reggeli égen, a szél sem háborgott, csak a Tom folyó zúgott a szokásához híven, de ez inkább csalogatott az indulásra. Tiszta volt a levegő és friss, akár itthon egy szép őszi hajnalon. Amikor Laci, a derék és igencsak túltáplált tolmácsunk elszuszogta reggeli mondókája- ként, hogy indulunk a tajgába, pillanatok alatt elszállt az ember szeméből az álom. A tájgával, ezzel a csodálatos ieny- veses, nyirtás, derékig érő, élesen suhogó füvei bélelt végtelen erdősséggel megismerkedni lehet-e szebb a természetért rajongó embernek? Hát még akkor, amikor megsúgták, hogy a kíséretet Viktor Konsztantinyo- vics Gorgyejev, a tajga hires vadásza vállalta! Laci valahonnét megneszel- te, hogy a kísérőnk reggel már a tajgából tért vissza, mert szombaton értesítést kapott, hogy a szibériai barna medve megint garázdálkodott. Egyetlen csapással leterítette az erdő nemes vadját, a jávortehenet. Ilyenkor a fövadász embereivel talpra ugrik és indul a helyszínre, ahogyan ők mondják: egy k!s rendet teremteni. Ez abból áll, hogy az áldozat maradványát eltakarítják. A mackó ne kapjon túlságosan a húsra, mert abból csak baj keletkezhet. Viktor Konsztantinyovics nagyon nagy ismerője a barna medve minden szokásának. A vadászat mellett egy turistatábor vezetője is. Ott neveltek fel és a mai napig ott tartanak (mint látnivalót) egy példányt a tajga korlátlan urából. Szopós korában fogták be, mert valami baj érte az anyját. Gyönyörű nagy állat és szelíd, akár a házőrző kutya, de azért biztos, ami biztos, rács mögött a helye. A hírét ismerve a fővadásznak, a tajga levegőjébe is csak beleszippantva a folyón innentől, szép napnak ígérkezett a vasárnap. Ilyenkor pihennek a hétközben keményen dolgozó szibériai emberek. A tajga mélyén szenet vágó bányászok, a dübörgő kohók dolgozói, a szép cserépedények formálói, a műanyaggyárak munkásai, a tervezők, a tanítók, a favágók, még a vadászok is kirándulásszerűen járják a végtelen erdőt. Pihen a dolgos sereg és ehhez a pihenéshez a tajga mindent megad. A friss, jó levegőt, a romantikát, a csendet, a csendet háborgató folyót, a folyóból kihorgászható halat, mindent-min- dent. A szálló folyosóján nehéz léptek hallatszottak. Mély férfihang kereste a vendégeket. Kinyílott az ajtó, de meg is telt egy férfi hatalmas alakjával. Fehéren őszlő haja a homlokára csúszott. Barna volt az arca és élénk a tekintete. Hatalmas karjaiban a tajgajáráshoz szükséges ruhaneműt és csizmát tartott. Mély, öblös hangon szálait meg:- No, ébredjünk, öltözzünk és indulás a tajgába... - büszkeség, rajongás volt ebben a hangban. A comb tövéig érő gumicsizmának kimondhatatlanul nagy haszna van a tajgában. Magas a tű és harmatos egész napon át, Így ősz elején. Hát még, amikor a Tömhöz értünk! Viktor Konsztantinyovics kimért léptekkel és kevés beszéddel haladt előttünk, közelítve az egyre zúgó folyót, amely a felső folyásán olyan sebes, hogy elmozdítja helyéről a beleálló embert. Még a köveket is megmozgatja. Azért olyan zajos. De a zaj hozzátartozik a tajgához. A csendes öböl partján néhány faházacska. Előtte az akkor ébredt szibériaiak nézték az arrafelé ritkábban megforduló idegent. Az öbölben a víz is megszelídült. Motorcsónakok állottak készenlétbe indulásra. Kinn a folyón már húztak felfelé a csónakokkal a korán kelő kirándulók. A kísérőnk hosz- szan nézte őket és mintha magának mondta volna:- Útra kelt a vasárnapi kirándulók eleje. Mi jóval föléjük megyünk... Egy ilyen szibériai folyóra szálló csónak felszerelése nagyon gondos. Van abban baltától kezdve késig minden. Bőséges ennivaló, ennek elkészítéséhez edények és az elmaradhatatlan fegyver. Nem remekmű, hanem inkább hasznos felszerelése a tajgába induló embernek. A mi csónakunk parancsnoka a szelíd tekintetű T. V. Mitrejevics, kiváló társa or idegenvezetőnknek. Vadásznak is, horgásznak is, jó neve von a tajgában. Egyébként az egyik külszíni bánya mérnöke. Szabad idejét szívesen tölti a természetben. Szerelése egyszerű, de nagyon praktikus; meleg holmi, fején az elmaradhatatlan horgolt sapka, amelynek hasznát akkor látja, amikor a haragos hullámok vizet zúdítanak a csónakba. Viktor Konsztantinyovics a másik járművet foglalta el és onnan adta ki az indulásra a parancsot. Vége lett a szóváltási lehetőségnek. Úgy dübörögtek az árral szemben birkózó motorok. De minek is a beszéd, amikor feltárulkozik az eddig csak a repülőgépből ismert tajga, és o félelmetesnek látszó erdő megmutatja igazi és felejthetetlenül szép arcát. Kristálytiszta a folyó vize. Néha érkezik egy-egy zavaros áradat. Az aranymosók öntötték ki az iszapot valahol fenn, a kanyaron túl. A folyó egyik oldalát meredek szikla övezi. Onnan túl már a fenyő birodalma. Azért egy-egy nyírfácska is helyet követel magának. A csónakból is iól látható, hogy áthatolhatatlan a sűrűség. A csónak parancsnoka hátrapillant, és látva szemünk sóvárgását, túlkiabálja a motor zúgását.- Arra járhatatlan. Még ember nem járta... A másik oldal már szelidebb. Kis szigetek emelkednek ki a vízből és fűzfa rajta. Olyan, mint az Ipoly menti fűz. Hogyan kerülhetett oda? Vagy miként ide? Ki tudná? A vízparton él, mert azon túl már ott is a taiga az úr. A csónak robog lelteié. Egyre kevesebb a vízben álló horgászok száma is. Már jól bent járhatunk a tajgában. Nincs más út ide csak a viz, vagy a levegő. Csökken a viz magassága is. Olyankor már hallani, amint a kiállá kövekbe ütközik a csónak alja. De azt alapos gonddal, kemény, vas aljzattal készítették, nem tesz kárt benne. Elöl Viktor Konsztantinyovics csónakja. Vitalij Mitrejevics kihajol a csónak ablaka mögül. Olvas már ő Viktor mozdulatából is, amely egy kar- lendítés. Hirtelen fordulatot vett a csónak a balra levő sziget felé. Ott kötöttünk ki. Viktor azzal fogadott: i- No, itt az ebéd ideje... Folyó közt egy kis szigeten, ahol a tajga az ember társa, a viz zúgása, a környék zenéje, étvágycsináló pedig a jó friss levegő, nem kell biztatni senkit egy kis eszem-iszomra. Különösen, ha olyan szívesen kínáló a házigazda, mint a mi szeretett Viktor Konsztantinyovics Gor- gyejev barátunk. Ősi szibériai ember. Kemény akár a természet, de meleg a szive. Azért járja a tajga végtelenjét is, hogy segítse az állatvilágot, emberi beavatkozással. Kérdeztük tőle ebéd közben, hogy mennyi vadat ejtett. Elnéző mosoly suhant át az arcán. — Ha nem muszáj, nem ejtem én el a vadat... Ebéd után újból csónakba ültünk és haladtunk felfelé a folyón Viktor barátjához, Tótjához, a tajgán áthaladó vasútör- ház parancsnokához. Apró, kis termetű ukrán ember Tolja és Viktornak, ennek a megtermett embernek egyik kedvelt barátja. Úgy ismerkedtek meg, hogy Tolja az erdőben járva rátalált egy félig agyonvert szarvasra. Értesítette a vadőrséget. És Viktor érkezett, aki visszaemlékezve a találkozásra, hóna alá fogta a vasutast: — Nagyszerű ember Tolja... Az pedig felnézett rá. Mosolygott, majd rekedtes hangján felszólított mindenkit, hogy ha már ilyen szépen találkoztunk, akkor egy csésze tea jólesik a finom szibériai mézzel vegyítve. Mi tagadás a legjobb ruházat alatt is áthül az ember bőre a tajgában. Jólesett a tea, de még inkább a szives kínálás. Nem azért ismerője Viktor Konsztantinyovics Goravejev a tajgának, hogy jó érzékkel ne lássa meg, hogy fogytán az európai ember ereje az éles, viz feletti párás levegőn. Parancsot adott a visszatérésre. Az árral vígan eveztünk az állomásunk felé. Aztán egv igazi ió szibériai szauna helyrebillentette a fázós testünket. Szép nap volt a vasárnap. Mert a tajga, e csodálatos világ megennedte, hogy betekintsünk titkába Bobál Gyula NÓGRÁD — 1978. október 1., vasárnap 3
