Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-26 / 253. szám

N. Kádár János fogadta Anker Jörgensent A béhe forradalma (8,) Őszirózsás katonasapkák Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titká­ra szerda délelőtt a Központi Bizottság székházában fo­gadta Anker Jörgensent, a Bán Királyság miniszterelnö­két. A találkozón jelent volt Lá­zár György, a Minisztertanács elnöke, Nagy János külügy­miniszter-helyettes, Oláh Jó­zsef, a Magyar Népköztársa­ság koppenhágai nagyköve­te, valamint Jörgen Gersing, a miniszterelnöki hivatal ál­lamtitkára, Henning Gottlieb a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója és Henrik Holger Haxthausen, a Dán Királyság budapesti nagykövete. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, szintén szer­da délelőtt, az Országházban fogadta a dán miniszterelnö­köt. Jelen volt Nagy János, Oláh József, valamint Jörgen Oersing. Henning Gottlieb és Henrik Holger Haxthausen. A találkozók szívélyes lég­körben zajlottak le. A dán kormányfő és kísére­te délután a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott. A vendégeket Gábor András kohó- és gépipari miniszter- helyettes és a vállalat vezetői fogadták. A tanácsteremben Garai V'lmos vezérigazgató ismer­Kádár János fogadta Anker J örgensen dán miniszterelnö­köt. A találkozón jelen volt Lázár György miniszterelnök is. tette a nagy múltú gyáróriás tevékenységét, a külföldön is jó hírnevet szerzett munkás­kollektíva eredményeit. Az öt­éves tervidőszak eddig eltelt időszakáról megvont vállalati mérleg szerinta 30 ezer dol­gozót foglalkoztató 15 gyár­egységet és kutatóintézetet tömöritő Csepel Művek a tervezettnél több terméket állított elő és évente 20 szá­zalékkal növelte exportját. A gyártmányszerkezetét meg­újító, a korszerű, gazdaságos termékek előállítására — a vaskohászat fejlesztésébe és a csőgyártás korszerűsítésére — berendezkedő vállalatot jól ismerik Dániában is, több mint 20 céggel, intézettel van kapcsolata. A Csepel Művek tavaly 1,7 millió dollár érté­kű anyagot — varratmentes csöveket és színesfémkohá­szati termékeket — szállított Dániába, ahol gyakran meg­fordulnak a csepeli . szakem­berek is. A vállalati együtt­működések során különböző számítógépes rendszereket is tanulmányoznak. Anker Jörgensen és kísé­rete este a csepeli munkás- otthonban a kerületi tánc- együttes műsorát nézte meg. A miniszterelnök tárgyalásai­ról közlemény jelent meg. (MTI) Eliemptték Ana&stass Miko jani Gromiko Párizsban Tisza István tehát — lát­tuk — elismerte a háborús vereséget- Ha ezek után va­laki azt gondolja, hogy ebből akár ő, akár a korabeli po­litikai vezető rétegek levon­ták a szükséges következte­téseket, hát az nagyot téved. Mintha mi sem történt volna, folytatták a meddő közjogi, parlamenti játékokat, miköz­ben a politikailag legaktí­vabb, a jövőt és a lakosság többségét jelentő osztályok, rétegek és szervezetek — a munkásság, a parasztság, a nemzetiségek, a progresszív értelmiség és pártjaik — nem, vagy alig képviseltették ma­gukat az illusztris testület­ben. A területi integritás, sói megnagyobbodás, s az ország feletti örökölt és legalábbis istentől származtatott uralom bűvkörében élve az uralkodó osztályok egyszerűen nem vettek tudomást az elkerülhe­tetlen végről. A demokrati­kus, antantbarát pártok, a Károlyi-párt, a radikális párt és a szociáldemokrata párt rosszul értelmezett lojalitásá­val, a legalitáshoz való gör­csös ragaszkodásával, egyszó­val tragikus tétlenségével al­kalmatlan volt az események irányítására. Pedig a töme­gek és az események igencsak igényelték volna a tudatos és határozott vezetést. Még Hu­szár Károly, a későbbi ellen- forradalmi miniszterelnök is észrevette az SZDP-kongresz- szusról jőve, hogy „elérkez­tünk a tizenkettedik órához! Még, akik ott, azon az ülésen vezettek, azoknak sem marad a kezében a vezetés . . • Vul­kán felett állunk és nem tud­A moszkvai novogyevicsi Iánál Leonyid Brezsnyev, temetőben szerdán örök nyu- Alekszej Koszigin, valamint galomra helyezték Anasztasz az SZKP és a szovjet állam, Mikojant, az SZKP és a szov- a társadalmi és tömegszerve- jet állam egyik kiemelkedő zetek sok más vezetője állt személyiségét, a forradalmi díszőrséget. Magas szintű kül- mozgalom aktív harcosát, döttségekkel képviseltették Anasztasz Mikojan, aki 1915- -magukat az Azerbajdzsáni, a tői volt tagja a kommunista Grúz és az örmény SZSZK pártnak, október 21-én 83 dolgozói és a moszkvaiak ez­éves korában hunyt el. rei vettek végső búcsút az Anasztasz Mikojan ravata- elhunyttól. (MTI) Kőz/emény r (Folytatás az 1. oldalról) Megállapították, hogy a szo­cializmus politikai rendszere bebizonyította vitathatatlan fölényét a kapitalizmus poli­tikai rendszerével szemben. Mind jobhan kibontakozik al­kotó ereje: a társadalom szo­cialista, kommunista átala­kításának döntő tényezője, biztosítja a szüntelen előreha­ladást a társadalmi és gaz­dasági fejlődés útján. A tanácskozáson hagsúlyoz- ták, hogy az egyes szocialista országokban — a konkrét tör­ténelmi viszonyoktól, a nem­zeti sajátosságoktól függően — működhet egy, vagy több párt. A társadalmi vezető ere­je, politikai rendszerének magja, azónban minden eset­ben a marxista—leninista párt. Alapvetően ez biztosítja a szocializmus politikai rend­szerének népi, osztályjellegét, szilárdságát és eredményes működését. A szocializmus, a kommunizmus építése folya­matában növeltszik a kom­munista és munkáspártok sze­repe a társadalom életében. Az értekezlet résztvevői le­szögezték: a testvérpártok leg­utóbbi kongresszusain elfoga­dott határozatok megvalósítá­sa, több szocialista államban új alkotmány elfogadása elő­segítette ezekben az országok­ban a szocializmus politikai rendszere, a népi hatalom to­vábbi megszilárdulását, a szocialista és kommunista épí­tés feladatainak sikeres meg­oldását A testvérpártok képviselői nagy figyelmet fordítottak a szocialista demokrácia széles körű kibontakoztatására, el­mélyítésére. Hangúlyozták, hogy pártjaik tevékenységé­ben ez a szocializmus politi­kai rendszere tökéletesítésé­nek egyik fő iránya. A tanács­kozás résztvevői tájékoztatták egymást arról, hogyan vonják be a dolgozók mind szélesebb körét a közügyek intézésébe,, miként erősítik országaik jogrendjét, hogyan javítják az állampolgárok tájékoztatását. Tényekkel bizonyították, hogy a szocialista rendszer — a gazdasági éis kulturális építő­munka előrehaladásával — az állampolgároknak a legszéle­sebb körű valóságos jogokat biztosítja, mind kedvezőbb le­hetőségeket teremt a szemé­lyiség sokoldalú fejlődésére, a tömegek kezdeményezőkész­ségének kibontakoztatására Az eszmecserén nagy teret szentelnek az állami szerveit és a társadalmi szervezetek pártirányítása kérdéseinek. Kiemelték, hogy a dolgozók legnagyobb tömegszervezetei, a szakszervezetek fontos sze­repet töltenek be a néphata­lom politikai, gazdasági alap­jainak megszilárdításában, tagjaik nevelésében, törvé­nyes jogaik és érdekeik védel­mében. Nagyra értékelték az ifjúsági szerveztek arra irá­nyuló tevékenységét, hogy be­vonják a fiatalokat a szocia­lizmus ,a kommunizmus épí­tésébe. Nagy figyelmet fordí­tottak a szövetkezetek, a nő­mozgalom és más tömegszer­vezetek munkájára. A felszó­lalók részletesen foglalkoz­tak a testvérpártoknak a nem­zeti (népi) front kereiben végzett munkájával, az azok­ba tömörülő pártok, szerve­zetek kölcsönös kapcsolatai­val. A tanácskozás résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a szocializmus politikai rendszerének továbbfejleszté­se és az országaikban folyó szocialista, kommunista épí­tőmunka feladatainak sikeres megoldása hozzájárul a szoci­alizmus befolyásának erősödé­séhez az egész világon. A kommunista és munkáspártok azzal teljesítik nemzeti és nemzetközi kötelezettségei­ket, hogy alkotóan alkalmaz­zák a marxizmus—léninizmus alapvető tanításait, ugyanak­kor figyelembe veszik országa­ik sajátos feltételeit. A budapesti tanácskozás ba­ráti, szívélyes légkörben, az egyenjogúság, az internaciona­lista szolidaritás, az egység és az összeforrottság szellemé­ben zajlott le. (MTI) <£ NÓGRAD - 1978. október 26., csütörtök Szerdán délmén háromna­pos hivatalos látogatásra Pá­rizsba érkezett Andrej Gro­miko szovjet külügyminiszter. Gromiko Louis de Guiringaud francia külügyminiszter 1977. júniusi moszkvai látogatását viszonozza. A szovjet vendé­get Párizs Orly repülőterén Livier Stirn külügyi állam­titkár fogadta. Gromiko és Guiringaud hi­vatalos tárgyalásai még szer­da délután megkezdődtek a francia külügyminisztérium­ban. Gíscard d’Estaing ál­lamfő pénteken délelőtt fo­gadja a szovjet külügyminisz­tert és ebédet ad tiszteletére az Elysée-palotában. Üj miniszterelnök Portugáliában juk, melyik pillanatban fog ez a vulkán kitörni”. A magyar demokrácia erői Az előbb említett három politikai szervezet közül a Károlyi-párt, teljes nevén a Függetlenségi és 48-as Párt a parlamentben jelentéktelen­nek látszó csoport volt, azon­ban függetlenségi, demokrati­kus és szociális programja, vezetőjének, Károlyi Mihály­nak személye, s mindenek­előtt feltétlen békesürgetése és antantbarátsága a megol­dás egyfajta kiútját kínálta az átlagembereknek, Károlyiék naiv bizalma az antant de­mokratizmusában, az úgyne­vezett wiisoni elvekben, il. letve azoknak sajátos értel­mezésében a soknemzetiségű Magyarország átmentésének megalapozatlan reményét keltették a tömegekben. Ugyanakkor —, ahogy a ké­zikönyv írja — „a Károlyi­párt nacionalizmussal átszőtt pacifista programja a bajba jutott rendszer megváltoztatá­sára, gyökeres átalakítására, de egyben átmentésére is irá­nyult”­Vezetői — Hoch János kő­bányai plébános, Lovászy Márton, Batthyány Tivadar, Búza Barna és mások — a hagyományos politikai vezető rétegeknek a háborúban nem kompromittálódott képviselői közül kerültek ki, s így a párt alkalmasnak látszott egy­fajta hídszerep betöltésére. A Jászi Oszkár vezette pol­gári radikálisok — Szende Pál, Braun Róbert, Bíró La­jos, Purjesz Lajos és mások — szűk körű és elszigetelt értel­miségi vitaklubból emelked­tek váratlanul az esemé­nyek élvonalába. Az igen ma­gas színvonalú korabeli bal­oldali értelmiségi elittel, a Társadalomtudományi Tár­sasággal, a Galilei Körrel, a Ramalho Eanes portugál köztársasági elnök szerdán egy független politikust, Car­los Alberto Mota Pinto 42 éves jogászt, a coimbrai egye­tem tanárát bízta meg az új kormány megalakításával. Ő lesz 1974., a „Szegfűs forrada­lom” óta az ország tizedik miniszterelnöke, egyben Euró­pa legfiatalabb kormányfője. Elődjétől, Alfredo Nobre da Costától eltérően nem gazda­sági szakember. Mota Pinto 1976 júliusa és 1977 decembere között kül­kereskedelmi és idegenforgal­mi miniszterként két ízben is tárcát kapott Mario Soares szocialista párti kisebbségi kormányában. Politikai körökben úgy vé­lik, hogy Eanes elnöknek, az új miniszterelnök kinevezé­sével változatlanul az a cél­ja, hogy a megalakítandó kor­mány átmeneti jelleggel, az 1980-ban esedékes általános választásokig irányítsa az or­szágot. (MTI) Kisicrntßlök f-iqigclcwn Kölcsönzőnk szőlőprést cs -zúzót, csekély kölcsönzési díj ellenében Pásztón az ÁFÉSZ mezőgazdasági boltjában. Vegye igénybe új szolgáltatásunkat. ÁFÉSZ-igazgatóság vinnél, Adyval és a Nyugat­tal való bensőséges kapcsola­tainak vonzása mellett fő­ként demokratikus nemzetisé­gi programjuk további kor­szerűsítésével számíthattak volna sikerre egy más szitu­ációban. Ám, ők is — Káro­lyihoz hasonlóan — túlbe­csülték az antant liberális- wilsonista lehetőségeit és cél­jait, és túlságosan számítot­tak a Monarchia életképessé­gének és ütközőszerepének az antant általi további fenntar­tására. A rezsim demokratikus el­lenzékének meghatározó ereje a magyarországi szociálde­mokrata párt volt. Bár soha nem volt parlamenti párt és így a hivatalos és elismert politikai életben 1850-es meg­alakulása óta nem vett részt, mégis tevékenysége folytán a munkásmozgalom rendőri kérdésből politikai kérdés lett. Még Gratz Gusztáv, a dua­lizmus és a forradalmak hi­vatalos ellenforradalmi törté­netírója is elismerte, hogy a tömegeket az 1905—1906-os kormányzati válság után már csak az SZDP volt képes az utcára vinni. Szervezte a munkásságot, komoly szocia­lista és osztályharcos neve­lésben részesített generáció­kat, tömegeket és vezetőket képzett a forradalmaknak, a KMP-nek. A legfelsőbb vezetőség (Ga­rami Ernő, Weltner Jakab, Buchinger Manó) kockázato­kat kerülő opportunizmusa, a Peidl Gyula—Peyer Károly— Propper—Sándor-féle jobbol­dal szakszervezeti bürokráei- ásdija békeidőben; a kezdetek idején erőgyűjtésre megfelelt, ám a döntés idején, a társa­dalmi forradalom pillanatá­ban már édeskevés, sőt hát­ráltató volt. Az előzőeknél feltétlenül magasabb és intel- lektuálisabb szintet jelentő centrum (Garbai Sándor, Böhm Vilmos, Kúnfi Zsig- mond, Pogány József, Landler Jenő és Varga Jenő) is tovább differenciálódott 1918-ban: a kommunistákhoz, de a jobb­szárnyhoz is vezettek innen utak. Az SZDP, a szocialista ta­nok befolyása a háború ide­jén egyre nőtt, bár a párt doktrinér és tétovázó vezetői kezéből egyre inkább a tagság tömegei felé tolódott el a Kez­deményezés. Megerősödött a párt baloldali ellenzéke is, a Vágó Béla, Szántó Béla, Ru­das László és Hirossik János nevével fémjelzett csoport. Így nem csoda, hogy 1918. októberében a szociáldemok­raták voltak képesek a legha­tározottabb és legérettebb kö­vetelések megfogalmazására. Az október 8-i Népszavában megjelenő 10 pont (Magyaror­szág népéhez) pártprogramja és a pár nap múlva összeülő kongresszus a baloldal továb­bi térnyerését és a radikális­szociális átalakulás ígéretét hbrdták magukban. 1918. október végén úgy tűnhetett, hogy ezek a tuda­tos szervezett erők fogják megdönteni a régi rendet és fogják teljesíteni a tömegek vágyait és óhajait. Minden­esetre maguk a tömegek tő­lük várták volna a vezetést. A gordiuszi csomó megoídása Október 23-án lemondott az immár senkit és semmit nem képviselő utolsó háborús kabinet, a Wekerle-kormány. Másnapra virradóra a három demokratikus áramlat Káro­lyi Mihály palotájában meg­alakította a Magyar Nemzeti Tanácsot. Miközben a kulisz- szák mögött folytak a realitá­sokhoz alig kapcsolódó alku­dozások az új kormányról, a lojális és határozatlan Nem­zeti Tanácsnak a léte mégis­csak forradalmi cselekedet volt: a parlamenten kívüli népkormány funkcióját töl­tötte be, ha időnként csak eszmeileg is. A tömegek önte­vékenysége nagyon megnőtt. Munkástanács és katonata­nács alakult, amelyek hason­lóan más, már létező „legá­lis” szervezetekhez, csatlakoz­tak a Nemzeti Tanácshoz. (Voltaképpen a kettős hata­lom intézménye jött létre Bu­dapesten). Az úgynevezett lánchídi csatában játszott szerepétől megszeppent rend­őrség is felesküdött pár nap múlva. Az utcákon állandó­sult a tömeg, gyűlések és fel­vonulások érték egymást. 29- én a nép feltörte a soroksári fegyver/aktárt és fegyverke­zett. A Nemzeti Tanács mun­kásfunkcionárius, értelmiségi és arisztokrata gentlemanjai voltaképpen nem is tudták, mi történik a városban, vagy ha értesültek valamilyen meg­mozdulásról, a törvényesség jegyében, provokációtól tartva rögtön leszerelni siettek azt. Csupán a katonatanács és a forradalmi érzelmű szocialis­ta bizalmiak, mozgalmi veze­tők mutattak határozottságot, bár a felkelés megindítását ők is november 4-re tűzték ki. A forradalom hamarabbi győ­zelme azonban egyértelműen azt bizonyította, hogy az ese­mények menetét nem a této­vázó vezérkarok, hanem az utca, a tömegek határozzák meg­A forradalom napja Így érkezett el október 30-a, a döntés napja. Reggel még semmi sem jelezte a fordula­tot. A hangulat ugyan izga­tott volt, de az üzemekben rendben megindult a munka. S aztán megérkezett —, mint 1848-ban — a bécsi forrada­lom híre. Egyszeriben eltűn­tek a K-betűs, Károlyi-királyt jelképező sapkarózsák, helyük­re őszirózsa került, s áradat­ként vonultak az emberek az Astoriába, a Nemzeti Tanács főhadiszállására- Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Hadik gróf hatalma hivata­li épületére, a Sándor-palotá­ra korlátozódott. A karhata­lom vezetői — a telefonos kisasszonyok szabotálása mi­att — képtelenek voltak uta­sításokat adni a különben is teljesen demoralizált és bom- ló csapatoknak. Felfegyverzett munkások, fegyveresen kóbor­ló, már régebben megszökött katonák és a katonatanács tisztjei járták az utcákat, szerveztek és lelkesítettek. Gyűlt a tömeg az Astoria kö­rül. A szétoszlatására és a Nemzeti Tanács letartóztatá­sára kiküldött járőrök azon­nal átálltak. A tömeg később a Keletihez vonult és meg­akadályozta két menetszázad frontra küldését. „Alig van civil ember, akinek kezében ne lenne fegyver. Ki puskát, ki kardot,, ki bajonettet, ki meg revolvert lóbál a kezé­ben és élteti a forradalmat, a köztársaságot” — írja egy korabeli szemtanú­A lojalitás és a legalitás il­lúzióihoz még mindig ragasz­kodó, Károlyi hivatalos kirá­lyi miniszterelnöki kinevezésé­re váró Nemzeti Tanács azon­ban éjjelre hazaküldi a tö­meget. A tanács tagjai közül is ki hazamegy aludni, ki marad — izgulni ... A szétoszló tö­meg katonatagjai útközben még elfoglalják a várospa­rancsnokságot. A helyzetet végül a régi rendszer gyűlölt exponensének, Lukachich tá­bornoknak, az Astoria elleni utolsó, kétségbeesett és eleve eredménytelen támadása ol­dotta meg. A támadás vissza­verése után a felháborodott munkások és katonák még az éjszaka folyamán megszállták a telefonközpontokat, a pálya­udvarokat, hidakat, élelmi­szerraktárakat, az ügyészsé­get. Hajnalra a forradalom éjszakáját átaludt Nemzeti Tanács arra ébredt, hogy az előző este szétszéledő tömeg újra megjelent — immár fegyveresen — a Várban, és József főherceg, a király meg­bízottja nem tehetett egye­bet, kinevezte Károlyi Mi­hályt, az utca óhajtottját mi­niszterelnökké­„Még kora reggel volt — írja Károlyi —, amikor gya­log lesétáltam a városba. Az eső elállott, a köd szétoszlott, a nap is kisütött . . .” Győzött a forradalom!? Derer Miidós ’ (Folytatjuk) Következik: 4. A népköztár* saság

Next

/
Thumbnails
Contents