Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

Űrhajó helyeit űrrepülőgép? r Az űrhajózás és a hagyomá­nyos légköri repülés kapcsola­ta nem új, az utóbbi években azonban különösen aktívvá vált. Még 10 évvel ezelőtt is nehéz volt olyan repülő esz­közökről beszélni, amelyet űr­hajóként és hagyományos re­pülőgépként egyaránt hasz­nálni lehetne, manapság azon­ban az ilyen repülő eszközöket már természetesnek vesszük. Az űrhajózás jövőjében jelen­tős szerep jut a hosszú ideig működő különféle rendelteté­sű űrállomásoknak, űrlabora- tóriumoknak­Az űrkutatás fékje az űr­technika egyszeri felhasznál­hatósága. Ebből a helyzetből a szakértők szerint a kiút a merőben új űrszállító jármű­vek kifejlesztése. Ezeknek az elve az, hogy a jármű repül­jön a légkörben, majd Föld körüli pályára állva huzamo­sabb ideig a mesterséges holdhoz hasonlóan mozogjon, végül, mint a repülőgép le­szálljon a kijelölt repülőté­ren. Ami a legfontosabb köve­telmény, a berendezés nagy részének ép állapotban ke'l maradnia, hogy ismételten felhasználhatók legyenek. A jelenlegi pilóta vezette űrhajók hiányossága az is, hogy manőverezési képességük kicsi, ejtőernyővel szállhatnak le és a földet ért űrhajó ke­resésére és mentésére külön­leges szolgálat szükséges. A manőverezésre képes pilóta vezette űrrepülőgépek lehető­séget adnak az űrben mentő- szolgálat létrehozására. Jelen­leg a mentőűrhajó a balese­tet, vagy sérülést szenvedett űrhajót csak abban az eset­ben tudja megközelíteni, ha akkor indítják, amikor a se­gélyre szoruló űrhajó röppá- l.yája éppen a menlőűrhajó in­dítási helye fölött halad el. A többször felhasználható légköri űrrepülőgép kifejlesz­tése számos technikai-tudomá­nyos probléma megoldását veti fel- Így például az újszerű hő­védelmet, amely a légkörbe va­ló visszatérésnél feltétlenül szükséges- Mivel az új légköri űrrepülőgépet két különböző közegben, a légkörben és a légüres térben egyaránt irá­nyítani kell, ezért el kell lát- tette első próbaútjait, egyelőre ni mind aerodinamikai, mind a Boeing 747-es repülő­pedig gázéugárkormányekkel. S&'ÄtwÄT“! Az amerikai Space Shuttle kétszemélyes űrjármű, a rer- nevű űrrepülőgép már meg- vek szerint 1979- tavaszán. h: . Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban . október 25-29-ig, naponta 9-17 óráig BÜDATRANSPACK Nemzetközi Anyagmozgatási és Csomagolási Kiállítás, TRADE MARK kiállítás. A CSINÁLD MAGAD kiállítás október 31-ig tart nyitva . AprAhirdetesek Rózsák. ihujaK, díszcserjék, orgonák, dísza'mák, szilvák. Üj színes, nagy­árjegyzékünket ké­résére, díjmentesen megküldjük. Szálkái. Dtszfals- kola-rózsakertészet. 1061 Budapest. Népköztársaság u WARTBURG Li­mousin egyéves, ki­tűnő állapotban el­adó. Érdeklődni ba­lassagyarmati hirde­tőbe, Luther utca 8. telefon 510. WARTBURG 1000-es, szélvédő nélkül eladó. Érdeklődni naponta 17 óra után. Nagy- orszi, Kertész utca 28.. I. emelet 3. szám alatt. ALBÉRLETI szobát keres egyedülálló középkorú nő busz­megállóhoz közel. Sal­gótarján, Akácos út 3. GÁZPALACKOT vennék. Cered, Petőfi út 2. Kovácsné. UI írsz. 1200-as La­da, jó állapotban el­adó. Érdeklődni le­het Litke 41. számú presszó. ŐSZI nagytaka­rítást, ajtó-, ablak-, szőnyeg- szőnyegpad­ló-tisztítást, festés utáni nagytakarítást, közületeknek is vállal Bartos kis­iparos. Balassagyar­mat, Rákóczi út 36.. III. emelet 5. ajtó. Balassa étterem felett. MZ 250-es eladó. Érdeklődni Salgótar- ján, Rákóczi út 171. SALGÓTARJÁN. Kercseg utca 22. és 24. sz. alatt egy 9 hó­napos tacskókölyök eladó és egy 10 hó­napos németjuhász kan. FIAT 850-es eladó. Salgótarján, Kun Bé- la út 29. 65 éves nyugdíjas, özvegyember keresi házasság céljából ha­sonló korú asszony ismeretségét 55—60 éves korig. 3—4 ezer forint havi jövedel­mem van, ' plusz nyugdíjam és gépesí­tett családi kertes házzal rendelkezem. Leveleket ..Nem jó egyedül” jeligére a balassagyarmati hir­detőbe kérem, Luther utca K- alá. ___________ S ZÉCSÉNY ÉS KÖR­NYÉKE LAKOSOK FIGYELMÉBE! HIR­DETÉSFELVÉTEL A NÓGRAD C. ME­GYEI LAPBA SZÉ­CSÉNY, SZOLGAL- TATOHAZ FÉNYKÉ­PÉSZÜZLETÉBEN. VIRÁG LASZLÖNÉ- NÁL. Tisztelt fg A gázszolgáltató vállalat szakemberei a biztonságos gázszolgáltatás érdekében készséggel állnak az Önök rendelkezésére. A hibás gázberendezéseik javítását, üzembe helyezését kirendeltségünk szakemberei elvégzik. A gázberendezések használata gyors és kényelmes, azonban szabálytalan használata súlyas veszélyt jelent. Ezért kérjük Önöket, hogy saját és mások biztonsága érdekében, ha épületben, ut­cán, közterületen gázszagot éreznek, azonnal értesítsék éjjel-nappal ügyeleti szolgá­latunkat. vagy a legközelebbi rendőrt tűzoltóságot. Kérjük T. fogyasztóinkat, hogy a hideg idő beállta előtt igényeljék a gázberendezé­sek esetleges javítását felülvizsgálatát hogy a torlódásokat elkerüljük és a felesle­ges bosszúságtól megkíméljük. MEGÉRTÉSÉT. TÁMOGATÁSÁT KÖSZÖNJÜK! Címünk: Salgótarján, Rákóczi út 226 Telefon 24-69. Hibabejelentő helyek: Salgótarján, Rákóczi út 226. Tel.: 24-69. Nagybátony, Házkezelőség Révai út 2. Telefon: 115. Pásztó, Nagymező út 2. Telefon: 237. Balassagyarmat: Thököly út 22. GÁZSZOLGÁLTATÓ Fényes jövőjű szakma Elektronikai műszerészek a ßjR€-6eit A már hosszú ideje nélkü­lözhetetlen elektromosság napjainkban is újabb és újabb területeiket hódít meg. Egy­szersmind, a „hagyományos” elektromos készülékek és gé­pek is tökéletesednek, egyre többféleképpen lehet őket föl­használni. Korunkban már- már az általános műveltség­hez tartozik a kisebb-nagyobb villamos mu’nkák elvégzése. Kevesen szaladnak szerelőért, ha biztosítékot kell cserélni, vagy ha egy kapcsoló, egy konnektor tönkremegy. Eze­ket az egyszerűbb munkákat, bárki el tudja sajátítani. A bonyolultabb föladatokra il­letve a fejlődéssel való lépés­tartásra azonban kizárólag a szakember képes. Tevékeny­ségük nélkülözhetetlen, sőt növekszik a jelentősége, ezért szerez napjainkban egyre na­gyobb tekintélyt az elektronikai m íj szeré?»/. szakma. Ezen szakemberek munká­jának kiváltképp ott van föi- becsülhetetlen szerepe, ahol híradástechnikai készüléke­ket gyártanak. Iyen üzem a BRG salgótarjáni gyára. Ez a termelőegység — többek között — FM—301 és FM—4Ó1 típusú URH-rádiókkal — és az ezekhez tartozó tápegysé­gekkel — áll elő a piacon. Gyártás közben egy rakásnyi mérést kell elvégezni a külön­féle részegységeken, majd az összeállított készülékén. Eze­ket a méréseket a gvár elekt­ronikai műszerészei végzik. Az együvé számolva kilenc­ven műszerészre felelősség- teljes munka hárul. Főleg a pontoságban támasztanak ve­lük szemben nagy követel­ményeket. Pontosan csak az dolgozhat, akinek jó műszaki érzéke van, s ez alapos szak­mai tudással párosul. Felelős­ségüket növeli, hogy a mé­réseket tőkésimportból szár­mazó értékes készülékekkel bonyolítják le. A nyugatné­metországi gyártású Rhode— Sawarcz rádió-televízió mé­rőműszer — amellyel minden­fajta mérést meg lehet olda­ni — például nem kevesebb, mint egymillió forintot ér. A szakma ellátásához kellő képességek közül legfonto­sabbnak a „finommechanikai érzéket” tartják a tapasztalt BRG's szakemberek. Terjed is egy régi mondás rádiósber­kekben, miszerint: minden rá­dió lelke — a mechanika. Szükségeltetik még esztétikai érzék is a szakmával kapcsolatos föladatok ellátásához. Ennek a tulajdonságnak kiváltkép­pen a külföldre menő gyárt­mányok előállításában van óriási jelentősége. A külföldi átvevők ugyanis igen alapo­san szemügyre veszik a rádió­kat: egy-egy festékhiba, vagy „kislicceit” csavar miatt megálljt intenek az árunak. A BRG salgótarjáni gyárá­ba járók azzal a benyo­mással távoznak az, üzemből, hogy ez a fiatalok munkahe­lye. Az elektronikai műsze­részek döntő többsége har­minc év alatti életkorú. Azon­ban e szakmában nem az évek számát tekintve muszáj, fiatalnak lenni, hanem sok­kal .inkább a rugalmas, újtól vissza nem riadó életfelfogás tekintetében. Az elektronikai műszerész azok közé a szak­mák közé tartozik, amelyek­ben nem lehet megélni az is­kolában szerzett ismeret­anyagból, azt szüntelenül újabbakkal és újabbakkal szükséges kiegészíteni. Csak így — tudásuk szakadatlan fölfrissítésével és gyarapítá­sával — válnak alkalmassá arra, hogy többfajta mérőmű­szert biztos kézzel használjanak, s, hogy rajzo­kon és egyéb műszaki doku­mentációkon könnyűszerrel eligazodjanak. A BRG-nek célja is. hogy mentői több univerzális szakember tevé­kenykedjék a gyárban. Ezek kinevelése az egyik célja az üzemnek. Alapos fölkészüit- ségű, munkájukat szerető elektronikai műszerészekkel nyílik mód betörni a nemzet­közi piacra. A BRG elektronikai műsze­részeinek többsége pillanat­nyilag férfi. Pedig ezt a mun­kát a férfiakéhoz hasonló — sőt helyenkint attól nagyobb — sikerrel végezhetik nők is. Kuris Gáborné például 1972 óta keresi kenyerét a BRG salgótarjáni, gyárában. Mun­kája igen sokrétű: húsz-hu­szonöt részegység mérésével foglalkozik, ezekben muszáj iártasnak lennie. „Az az érde­kessége ennek a munkának — mondta —. hogy bár fizi­kai munkásnak számítunk, jobban kell használni a te­jünket, mint a kezünket. Per­sze a kézügyesség is nagyon sokat nyerni a latban’’. El­mondta még, hogy a nők sokszor türelmesebbek, mint a férfiak, s ebben a munkában, ez a tuljadonság is jól jön. Bár sok a felelősség a vállu­kon, a hibák elkerülése — mint tőle megtudtuk — kizá­rólag a műszerészeken magu- kön múlik. Gondossággal, lel­kiismeretességgel elejét le­het venni a kárt okozó bajok­nak. A fizetéssel elégedett: három és fél-négyezer forin­tot visz haza fizetéskor a bu- gyellárisában. Selmeczi György csoportve­zető szintén 1972-től dolgozik a BRG tarján! gyárában. Ko­rábban rádióamatőrködött. így került kapcsolatba az elekt­romossággal „Főleg oz tetszik a szakmában —r mondta. —. hogy az eletkronika fejlődése mindig hoz újat magával. Evvel lépést muszáj tartani, ezért olvasom a Rá­diótechnikát és szakkönyveket forgatok". Szerinte a képzett­ség és a szakmaszeretet szá­mít a legtöbbet. Nélkülözhe­tetlen — természetesen — a jó szem is, hogy az apró al­katrészek ne gabalvodjanak össze a műszerek előtt. A csoportjában dolgozó nőkkel elégedett: ......fölveszik a ver­s enyt a férfiakkal”, ö gép­ipari technikumot végzett, az­után tanulta ki a műszerész- séget. „Megtaláltam a számí­tásomat — hallottuk további szavait. — Ezt főleg a fizeté­semre értem: négyezer forin. tot keresek. A két műszak csak kezdetben volt kellemet­len, meg lehet szokni." Adorján József üzemmérnök létére végez műszerészmun­kát. A végmérőrésziegben dolgozik. Ök már a készre összeállított készülékekkel foglalkoznak, az ő kezük alól egyenesen a MERT-esekhöz vándorol az áru. „Precíz és gyors munkát kell végezni ezen a helyen. — mondta. — Nagyobb a felelősségünk, mint a korábbi ellenőrzőknek. De a szépsége is nagyobb en­nek a munkának: minekünk már teljes egészében át kell látnunk a készülék fölépíté­sét, működését. Csakis így tudjuk föllelni és kiszűrni a hibákat’’. Sok a munkájuk, így lehetőségük nyílik túlórá­ra. A túlóra nélküli „tiszta’,’ fizetése egyébként ötezer fo­rint körül mozog. Azoknak az ügyes kezű, jó­fejű fiataloknak, — fiúknak, lányoknak — tehát, akik tisz­ta környezetben kívánnak dolgozni, s nem restek hasz­nálni a fejüket, nem óckod­nak a felelősségtől, bízvást ajánlhatjuk az elektronikai műszerész szakmái. Mutatja az e szakma művelői iránti igényességet az, hogy mind­nyájan, érettségi után vannak. Legtöbbjüket három iskola valamelyikében képez­ték: egy részüket Egerben, a helyi műszeripari szakközép- iskolában, másik részüket * Budapesten, a Puskás Tiva­dar Távközlési és Híradás- technikai Szakközépiskolá­ban. Legtöbbjük Tarjánban szerezte meg a s>zakmunkás- bizonytíványt: érettségi után a Míi.M. helyi tanintézetében mélyültek el a szakma isme­retanyagának tanulmányozá- sábán. (X) Dénes Sándor mechanikai műszerész az URH rádiótelefonok beépített kezelőegységének szerelését végzi. Rádió adó-vevő kezelőegység ellenőrzése.

Next

/
Thumbnails
Contents