Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-21 / 249. szám
Képek a A Nagybárkányi közös községi Tanács elnöke, Mucsina János a hozzájuk tartozó kiterjedt területen hat olyan nagyobb települést számol össze, ahol valamilyen szintű közművelődési tevékenységet lehet találni és öt kisebbet, ahol nincs meg, egyetlen terem erejéig sem, a köz- művelődés dologi feltétele. Sámsonházán, Nagy- és Kis- bárkányban, Márkházán, Lucfalván és Nagykeresztú- ron klubokkal, könyvtárakkal, művelődési házakkal rendelkeznek, csak éppen az épületek, helyiségek állapota nem a mai, korszerű igényeknek, esztétikai ízlésnek megfelelő. Márkházán és Kisbárkányban az idén jelentősen javult a helyzet. A bekörzetesített iskolaépületet i a helyi politikai és társadalmi szervek vették birtokukba, s itt igyekeznek a művelődésre, szórakozásra is alkalmas körülményeket teremteni. Meglehetősen magas azoknak a száma, akik a körzetben közművelődési m unkával főhivatásban, vagy tiszteletdíjért foglalkoznak. A körzeti klubkönyvtár és művelődési ház Lucfalván található, itt dolgozik a két főállású népművelő. A négy tisztelet- díjas népművelő és hét könyvtáros az elszórtan fekvő apró településeken végzi feladatát. Az egymástól való távolság, az elszórbság meglehetősen sok gondot okoz a közművelődés szervezőinek. Egy-egy településen kevesen élnek, igazán nagy rendezvényeket még, ha akarnának sem szervezhetnének, de nincs is igen rá szükség, hiszen a falvakban található intézményekben —, melyek közül némelyik csak jóindulatú túlzással nevezhető annak — néhány tucat embernél alig fér el több. Így többe kerülne a műsor, mint amennyi bevétel összegyűlne. Luciáivá, a kulturális centrum háza is csupán 150 embert tud nézőterén kényelmesen fogadni. Marad tehát a kifelé ugyan nem látványos, de szerfelett fontos „aprómunka”; a klubozás. szakkörözés, könyvkölcsönzés, esetenként szellemi vetélkedő. A nagybárkányi termelőszövetkezet elnökével, Tolmácsi Ferenccel az új, nagy keresztúri központban beszélgetünk. Egy romlásnak indult valamikori kiskastélyt alakítottak át, ügyesen, ízlésesen, bár az épületen kívül-belül még jócskán akad tennivaló. A szobák többsége azonban már most mutatós, barátságos. — Mi kérem, mindenkit támogatunk — mondja az elnök természetes beletörődésbárkányi sei. — Segítjük az iskolákat, óvodákat, könyvtárakat, művelődési házakat, a tűzoltókat, a sportkört. Társadalmi munkában, félmillióért Nagy- bárkányban a tavasszal építettek fel egy öltözőt. Nagyon lelkesedtek az emberek Egyetlen gólon múlott, hogy nem mi játszottuk fuballban a megyeibe való feljutásért az osztályozok A sportkör most már teljesen a mi nevünkön fut. De hát mondja meg: ki is támogathatná itt az intézményeket, szervezeteket, ha nem mi, mikor mi vagyunk ezen a területen az egyetlen gazdasági egység. A téesz ebben az évben ötezer forintot utalt át a könyvtárak fejlesztésére, háromezret kulturális rendezvények céljaira. Tavaly többet adtak, most egyelőre eny- nyire tellett. * — A téesszel jól szót értünk — magyarázza Mucsina János. — Tanácsi körzeti intézményeink ősszel sikeres szocialista brigádvetélkedőt rendeztek az októberi forradalom évfordulója tiszteletére. A díjakat a téesz ajánlotta fel a legjobban szereplő brigádjainak. Társadalmi ünnepeken pedig a szép, panorámás buszukat is ideadják. Ezzel szállítjuk az embereket lakóhelyükről a központi ünnepség általában változó helyszíneire. — Az emberek kulturális aktivitása hogyan változott az eltelt években? — Bár a településeken nem egyforma ütemben, de mindenütt változott. Sámsonhá- zá és Luciáivá általában mindig élen járt. A KISZ- és a népfrontszervezet működtet egy nemzetiségi klubot, jól együtt dolgoznak. Luciáivá pedig egyébként is eleve előnyös helyzetben van, hiszen a’ két függetlenített népművelő itt ténykedik; viszonylag népes község, tehát itt sokrétűbb, folyamatos munkát lehet végezni. Most pár hónapja biztató fejlődés körvonalazódik Márkházán és Kisbárkányban, a volt iskola- épületekben. Itt is jó a szervezetek közötti kapcsolat, azonkívül Márkházán nemrégiben egy ütőképesnek ígérkező KISZ-vezetőséget választottak meg. Nagykeresztúr• ban a tsz odaköltözésével nyilván változik a helyzet. Szóban már megállapodtunk, hogy tanácstermében könyvtárat üzemeltetünk. Sajnos, Nagybárkányban a zenés rendezvényekkel kimerül minden. Keressük a kivezetés módját, s úgy véljük, ez a korábban említett községekben tapasztalható példás ösz- szefogás lenne. Itt a könyvtárnak is megfelelőbb helyiséget kell találnunk. völgyből A statisztikai adatok tanúsága szerint a könyvtári tagsággal és olvasottsággal nem állnak rosszul. A 2640 lakos közül mintegy 600 — főként fiatal — beiratkozott tag. A két nemzetiségi községben: Sámsonházán és Lucfalván 4—400 szlovák nyelvű könyv is van. Az idősebbek nem olvassák, de szívesebben beszélik a nyelvet; a fiatalok pontosan fordítva vannak vele: mivel iskolákban tanulják az anyagokat, értik és olvassák a szlovák könyveket. * Nagy Friderika műszaki ügyintéző az egyik legmozgékonyabb' sámsonházi fiatal. Jó szervező és remek szavaló Az egy éve működő irodalmi színpad alapítója. — Műsorral alkalmanként szoktunk szerepelni a körzeti ünnepségeken. Mi szerkesztjük, rendezzük a műsort. Heten-nyolcan összejövünk, diákok, szakmunkások. — Tánccsoportról is hallottam... — Megszűnt — sajnálkozik a történtek miatt. •— A nyáron alakult, már majdnem tökéletesen tudtunk egy táncot, amikor többen abbahagyták... Az oktatónk Salgótarjánból járt, nagyon durván, gorombán bánt velünk. Többen megelégelték... Jobb oktatóval nem lenne haszontalan újrakezdeni. * Lucfalván megtekintjük a művelődési házat és a könyvtárt. Nincs szerencsénk: a népművelő és a könyvtáros is csak délután lesz itt. Az épület domboldalban, romantikus helyen áll. Mellette ha-, rangláb, udvarában ‘ száradt leveleit hullató hatalmas diófa. A tornácról a szalagszerű- en elnyúló településre látni. Az épületre nem nagyon vigyáznak, a házirend betartására felhívó hirdetmény ellenére sem. Két bejárati ajtó faburkolatát is úgy kellett kiegészíteni, az egyiket pléh- falvédő-darabkával, a másikat furnérral. A fehér fal piros krétával összepingál- gatott. S ez az intézmény az egyetlen, amely tisztességgel annak nevezhető, ennek feladata a többi szakmai irányítása, sokoldalú segítése. A rongálások láttán fejcsóválva ballagunk le a dombról. A tanácselnöknek igaza van: a népművelőknek olyan új utakat kell keresniük, amelyen magukkal tudják vinni az embereket; főként a fiatalokat. Csakhogy valakinek először a tárgyi értékek megbecsülésére is meg kellene tanítani őket, hogy kellően tisztelhessék a szellemieket. Sulyok László Filmjegyzet Péter cár és a szerecsen A rendezői nyilatkozatok nem minden esetben igazítanak el az alkotói koncepciót illetően. Az ok egyszerű és prózai: a mű „szülője” elkerülhetetlenül elfogult „gyermekével” szemben- Az objektivitás, a távolságteremtés szempontjainak érvényesítése rendszerint csak azoknak sikerül, akik tudatosan — a dolgok dialektikáját faggatva — magyarázzák bizonyítványukat, s képesek egy Kicsit kívülről szemlélni a filmet. Alekszandr Mitta — úgy vélem — ezek közé a rendezők közé tartozik. A Péter cár és a szerecsen forgatása alkalmából felkereste egy külföldi — lengyel — újságíró. A szovjet művész érzékletes pontossággal körvonalazta elképzeléseit: szavai kitűnő fogódzót biztosítanak az értékeléshez. Egyebek között ez áll az interjúban: „A történelmi filmek készítésének néhány módja létezik, amelyekből leggyakrabban mai témák múltbeli kosztümökben való ábrázolását választjuk. Amikor ezt a filmet forgatni kezdtem, el akartam kerülni a Nagy Péter korabeli történelemnek ilyenfajta felfogását, igyekeztem fantasztikus világot alkotni. Elhatároztam, hogy a 200 évvel ezelőtti életet sűrítem, bonyolítom és az akkori kor atmoszféráját viszem bele, főként az egyénnek mindennapi sorsát hangsúlyozom . . . Péter idejében óriási konfliktusok sűrűsödtek: Első Péter sok rosz- szat tett Oroszországban, de történelmi perspektívából nézve, számos vitathatatlan érdeme van. A kor, amelyről filmet csinálok, egyrészt nehéz volt, másrészt örvendetes, mert ekkor az oroszok előtt nagy perspektívák nyíltak meg- A filmemben azoknak a folyamatoknak a dialektikáját szeretném ábrázolni, amelyekben jelentős szerepe van a kivételes egyéniségnek”. Pontról pontra haladva Mitta kommentárjának érdekes megállapításain, mindjárt dicsérettel kezdeném. A Péter cár és a szerecsen rendezője szakított a hagyományos felfogással. Nem a kiállítás külsőségeire helyezte a fő hangsúlyt, hanem a hajdani idők atmoszférájának játékosan ironikus —, de azért a karakter belső fejlődésére koncentráló — megidézésére. A kor egyébként tényleg drámai volt, mi több, hallatlanul drámai. Nagy tétek forogtak kockán, s a harc az élet úgyszólván valamennyi területén robbanásszerű ösz- szecsapásokkal járt. Manapság — noha a történelemszemlélet „felnőtté válása” normává vált — a filmek gyakran leegyszerűsítik az összefüggéseket. Bizonyítékok helyett hősi mítoszt teremtenek, vagy — ellenkezőleg — deheroizálnak. Mittának más mércéje van: ő az „így történt” felismeréseit szándékozott képi látomássá szervezni. Konkrétan: Nagy Péter mindkét arcát felvillantani. Az időnként kapkodó és vitatható döntéseket hozó, illetve a nagy érdemekkel bíró és határozott nagyvonalúsággal vezető cár személyiségét egyaránt feltárni. A szovjet rendező nem fél a „kivételes személyiség” kifejezéstől sem. Nyilván azért, mert tudja: amikor eképpen minősítünk, nem tévedhétetlen, csalhatatlan, folyton a „nagykönyv” szabályai szerint cselekvő hősre gondolunk, hanem olyan emberre — Nagy Péterről mindez elmondható —, aki ha hibázott is, általában széles távlatokban gondolkodott, s mindenképpen kora fölé magasodott. Sietek informálni az olvasót — nehogy félreértés essék —: a Péter cár és a szerecsen korántsem történelmi néldázat. Színvonalcwan szórakoztató mű, melynek érdekesen bonyolított cselekmény a „motorja” (az ih4 NÓGRÁD — 1978. október 21., szombat I¥¥ A Kossuth Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot Kroó László A garanyi világfa című kisregénye. Hőse egy fiatal bőrdíszműves munkás, akit 1941-ben mozgalmi tevékenysége miatt internáltak a hatóságok. A garanyi internálótáborban aztán bekerül a kommunista kollektívába, részt vesz az illegális munkában, amely a nehéz körülmények ellenére ott is folytatódik. A kisregény nemcsak érdekes olvasmány, hanem hiteles dokumentuma is egy letűnt korszaknak. Harald Wessel évek óta foglalkozik tudományosan Engels, továbbá Marx és családja életével, levelezésével. Most magyarul is meg-. kehn Ütőn Algériában című kötete. Az újságíró Algéria történelmének, kultúrájának és mai életének egyaránt jó ismerője, s már többször járt ott a függetlenség kivívása óta. Megszólaltat többek közt egy politikai vezetőt és egy országos hírű színművészt is, beszélget munkásokkal, egyszerű birkapásztorokkal, s leírja a híres dzselfai karnevál, „a kos ünnepe” egzotikus forgatagát. A Napjaink kérdései sorozatban jelent meg Jürgen Kuczynski A tőkés világeaz- daság válsága című tanulmánya, amely bemutatja a kapitalizmus általános válságának új szakaszát, foglalkozik a ciklikus túltermelési válsággal, s ennek következményeivel, sorra veszi a világkereskedelem, a fejlődő országok, az osztályharc minden aktuális problémáját. O. Sz. Bogdanov A mai tőkés nemzetközi pénzügyi rendszer című kötete a kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer alakulásának fő tendenciáit és ellentmondásait mutatja be úgy, hogy a legfontosabb problémakört a pénzügyi kérdésekben kevésbé járatos, nem szakember olvasó is megérti. A Szépirodalmi Könyvkiadónál látott napvilágot Vihar Béla Egy katona megy a hóban című verseskötete. A könyv a hetvenéves Vihar Bért fél évszázados költői termésének válogatott gyűjteménye, amely tartalmazza az utóbbi két-három évben született írásait is. Tersánszky Józsi Jenő válogatott műveinek kötete a Magyar remekírók sorozatban jelent meg; a kötet gazdag anyagát Tarján Tamás válogatta, rendezte sajtó alá, s látta el jegvzetekkel. A magyar—csehszlovák közös1 kiadás keretében a pozsonyi Madách Kiadóval közös gondozásban jelentette meg a Szépirodalmi új kiadásban Or- dódy Katalin két regénvét — Az idegen, A keskenyebb út — egy kötetben. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata gondozásában került a könyvesboltokba ifj. Rácz Endre Kizsi című fotókönyve, több mint száz fekete-fehér képpel. A képekből egy távoli varázslatos világ tárul az olvasó elé. Az Onye- ga-tó hatalmas szigetvilágában húzódik meg a kicsi sziget, Kizsi, melynek neve a népi faépítészet ott található remekei révén már világszerte ismert. Schrammel Imre művészetét mutatja be — 16 színes, 24 fekete-fehér reprodukció segítségével — nívós tanulmányában Láncz Sándor. Schrammel kerámiaművészetünkben egészen eredeti, sőt szokatlan stílust, formanyelvet, művészi programot képvisel. Az anyag mozgásának törvényszerűségeit keresi, felismerve, hogy az anyag szabályos mozgások, fegyelmezett rend szerint épül, fejlődik. jelent a Tussy című dokumentumregénye, amely Marx legfiatalabb leányáról, Eleanorról szól olvasmányosan, s érdekes kortörténeti dokumentufi/laí tévéa járttá fűnk mot is nyújt. A Kossuth népszerű útikönyvsorozatában látott napvilágot Klaus Pol* lető: Puskin elbeszélése). Lehet-e anekdotikus mesében érvényesíteni az idézett elveket? Lehet. Méghozzá három tényező „bekapcsolásával”. Hiteles a társadalmi háttér. Élők a figurák. A tanulságok nélkülözik a didaktikus jelleget. Egyébként a Péter cár és a szerecsen című filmben arról van szó, hogyan alakul a nagy hatalmú államfő keresztgyerekének a sorsa. Ibrahim Párizsban tanulja a hajóépítést — és a szerelmet. Utóbbit annyira sikeresen, hogy egy grófnő gyermeket szül neki. Péter ekkor hazarendeli pártfogoltját, akinek nagy szerep jut a flottaépítésben. Ibrahim szívügyei persze folytatódnak — egészen a boldog megnyugvást hozó befejezésig . . . Kitűnő színészeit játszanak Mitta új Puskin-adaptációjá- ban. Alekszej Petrenkó kelti életre Nagy Pétert, Vlagyimir Viszockij pedig a szerecsent személyesíti meg. Mindketten remekelnek. A rendezés végig pergő, a hangvétel könnyed, s ennek következtében a szórakozás garantált. Íme, itt a példa: az „egyszer volt, hol nem volt” alapállásából kiindulva is el lehet jutni a történelmi tabló elkészítéséig. Mittának legalábbis sikerült. A Péter cár és a szerecsen más műfaji címkével illethető inkább, de társadalmi körképnek is nevezhető. Étiről többet nem kívánhatunk attól a filmtől, mely építőelemként a Komédia és az irónia tégláit használja. — s. f. — 14.10: Jó napot, elefánt! Az 1952-ben készült film sikerrel ötvözi az olasz neorea- lizmus legjobb eredményeit — a fantasztikummal. Egy szegény tanító családjával nagy nélkülözések közepette él — és reménykedik: a parlament tárgyalja a tanítók, tanárok anyagi helyzetét, és segít rajtuk. Reményei kútba esnek; elmarad a fizetésemelés. A tanító — akit Vittorio de Sica személyesít meg — szomorúan indul hazafelé, négy gyerekéhez, feleségéhez, akiket a háziúr tart sakkban naphosszat, a lakbérhátralék miatt. Ekkor történik a csoda: turbános fiatal indiai főúrral ismerkedik meg, aki szeretné, ha kalauzául szegődne a római városnézéshez. (Ezt a szerepet Sabu játssza.) Miközben az apa az indiaival Róma nevezetességeit nézi — lakásába megérkezik a háziúr egy fiatal párral, akiknek kiadta a tanító lakását. Az indiai szeretne megismerkedni a tanító családjával. Közben az indiai nagykövetségen mindenki izgalomban van: az ifjú herceg elnyerte otthon a trónt, de s»- hol nem találják, hogy megmondják neki a n^gy újságát. De mindez még csak a bonyodalom kezdete... Képünkön: Jó napot, elefánt! c. olasz film.
