Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-19 / 247. szám
Termelő'zttretltezet honira ZÖLDÉRT 99 A ZÖLDÉRT és a pásztói termelőszövetkezet nem egyezik. A közös gazdaságban azt mondták: nem viszik a csemegeszőlőjüket, holott itt az ideje. A ZÖLDÉRT: vinné, ha adnák. Két egymással szemben álló vélemény, amelynek szembesítésére indultunk. * Keskeny betonút kanyarog a szőlőtáblák között. Balról a feszes huzalokra kapaszkodó vesszők, rajta roskadozó fürtök. Húszharminc asszony ül a rekeszek mellett, az oda szállított csemegeszőlőt válogatják. A világos színűek közepébe a lilából adnak díszítést, ahogy a pesti vevő kívánja. — Holnap mehetünk a cukorrépába! Azt mondták, hogy nem kell a ZÖLDÉRT- nek szedni, így amit a cu- korrépa-betakarító gépek ott hagynak a fordulókban, mi kapkodjuk ki — mondja Makra Lászlóné. — Mennyit szednek naponta? — A norma fejenként két mázsa. Vagyunk vagy hetvenen. A jelenleginek a dupláját is tudnánk küldeni — magyarázza a szüret egyik résztvevője, Makráné. A termelőszövetkezet ágazatvezetője, Kárpáti István komor arccal fogad. — Az érés egy hónapot késik. Eddig attól féltünk, hogy elmarad a várt napos idő, s ezzel együtt a szüret is. Szerencsére nem így alakult — újságolja. — Mennyire szerződtek a EÖLDÉRT-tel? — Tíz vagonra. Eddig körülbelül 1,7 vagonnal tudtunk átadni nekik. Október végéig kellene teljesítenünk, mert utána már „lefut” a csemegeszőlő. De ilyen ütemben aligha leszünk képesek ! — Mi a bajuk a ZÖLD- ERT-tel? — A legutóbbi: megbeszéltük a területfelelőssel, hogv hétfőn szállíthatjuk a saszlát. Jó / minőségűnek ítélte, le is szedtünk belőle, amennyit csak tudtunk. Hétfőn bement egyik munkatársam, s közölték vele, hogy nem tudják fogadni. Ott állt a nyakunkon. Így nem lehet együttműködni — magyarázza, s még hozzáteszi: — Mi is hibásak vagyunk, hogy nem írásban jeleztük. De ki gondolta volna, hogy nem elég a felelős beosztású munkatársuk Bzava? A kezdet kezdetén azt me- fcélik, minőségi problémák adódtak, a Kardinálét leszedték, s a ZÖLDÉRT szakembere másodosztályúként volt hajlandó átvenni. A tsz- elnök erre azt mondta: hagyják ott az egészet. Elvitték Pestre, ahol minden szó nélkül megkapták az első osztályú áruért járó ellenértéket. így egy darabig a fővárosba szállítottak. — Erre jöttek a ZÖLD- ÉRT-től. Megtudták, hogy mi — egy másik szerződés alapján — oda visszük a sző- /lőt. Kérték: nekik is adjunk. Megnézték, s a Pannónia Kincsét ők is megfelelőnek tartották. Elálltunk a pesti fuvaroktól, annak ellenére, hogy ezután ők reklamáltak. A salgótarjáni piacon mégis Győrből származó szőlőt kínáltak — háborog Kárpáti István. A termelőszövetkezet a csemegeszőlő értékesítésére mindent megpróbál. Helyben még egy pavilont is felállítottak, csak hogy fogyjon. *A Nógrád megyei ZÖLDÉRT igazgatója, dr. Jancsó Sándor veszi a telefont. Hívja munkatársát, aki Pásztón egyezkedett. — Szabadságon volt az említett napokban — mondja a választ. — Egyébként a pásztóiak így szállítottak — mutat egy listára, amit közre adunk. Nap A ZÖLD®RT által igényelt szőlő A tsz-től kapott szőlő IX. 28. 25 mázsa 11,3 mázsa IX. 29. 25 mázsa 5,0 mázsa IX. 2. 25 mázsa — X. 3. 25 mázsa 21,2 mázsa X. 4. 45 mázsa 26,0 mázsa X. 5. 25 mázsa 12,8 mázsa X. 6. 60 mázsa 11,0 mázsa — A győri szőlőt pénteken voltunk kénytelenek beszerezni, hogy a hétvégi igényeket ki tudjuk elégíteni. Mi örülnénk a legjobban, ha a pásztói csemegét kínálhattuk volna, hiszen erre alapozzuk a megye csemegeszőlő-ellátását. De a vásárlónak nem mondhatjuk: Pásztón valamilyen oknál fogva nem szedtek eleget — mondja a vállalat igazgatója. Az idézett esetben egyébként a ZÖLDÉRT a dejtári telepére irányított a termelőszövetkezetből 32 mázsát. Annak ellenére, hogy ott is volt elegendő. — A minőségi probléma? — Javasoltam, hogy itt minősítsük helyben. A tsz- től is ott van mindig valaki. Ha nem egyezünk, kérjünk tanácsi szakértőt. Mi nem félünk ilyen megoldástól sem — válaszol dr. Jancsó Sándor. — Azon vagyunk, hogy partnereinkkel zavartalan legyen a kapcsolat. Jövőre is együtt kell működnünk a lakosság ellátása érdekében. A pásztóiaknak egyébként javasoltuk, hogy ^exportálják a szőlőt. A lehetőséget megteremtettük hozzá. — Elfogadták? — Nem. Valamennyivel kevesebbet kaptak volna kilónként. A ZÖLDÉRT-nél elmondták: a termelőszövetkezet előre e§y hétre megkapta a diszpozíciót, mikor, menynyit kérnek tőle. Ki tud itt igazságot tenni? Talán a kulcsfogalom: a szerződéses fegyelem. Mert nem a csemegeszőlő az egyetlen olyan zöldség-gyümölcsféle, amelynek értékesítésével problémák adódtak. A ZÖLDÉRT igyekszik tartani magát a „játékszabályokhoz”. A termelőnek ez ugyanolyan kötelezettsége. Egyébként a csemegeszőlővel csak papíron lehet csemegézni! Szabó Gyula jó vállalat, rossz vállalat így mondják, írják, ahogy a címben áll, ám mint az általánosítások legtöbbje: igaz is, nem is. A munka, a teljesítmény, az eredmény egészét tekintve persze valóban jogos a csoportosítás, vannak kitűnően tevékenykedő termelői közösségek, s olyanok szintén, ahol a gazdálkodás színvonala jóval alatta marad a kívánatosnak, a lehetségesnek. Csakhogy a gyakorlati tapasztalatok arra figyelmeztetnek, óvakodni kell a részleteket elfedő sommás ítélkezéstől, a jó cégeknek is akadnak gyenge pontjaik, s a rosszaknál is lelni bizakodásra alapot nyújtó részleteket. Ha egyszerűbben fogalmazunk: nincs olyan termelőhely, ahol minden csupa rossz, vagy jó, mert a gazdálkodás folyamat, s éppen ezért részelemei szüntelenül változnak, mégpedig bonyolult kölcsönhatásban állva a többi résztényezővel. Mondandónkat erősíti az az elemzés, amelyet a nehézipari tárca vállalatainak jelentős csoportja elvégzett, s amelyből kiderült például, hogy a műszaki fejlesztésben, az élőmunkával való ésszerű gazdálkodásban az elismerten jól dolgozó, dinamikusan fejlődő cégeknél is tekintélyesek a tartalékok, az addig veszni hagyott lehetőségek. S a másik oldalról közelítve gondolatmenetünk lényegéhez: a rangsorolásban hátul levők között jó néhány .olyan termelőhely található meg, amelyek egy-egy gyártmányukkal, termékcsaládjukkal magas műszaki színvonalat érnek el, amelyeknél a fejlesztőmunka figyelemre méltó részeredményeket mutathat fel. S az sem ritka eset — még mindig az említett elemzésre utalva —, hogy a nagy- vállalat különféle gyáregységei, telepei, részlegei a szembeszökő eltérések miatt nem látszanak egy test darabjainak, mégis, munkájuk úgy összegeződik, hogy a vállalat egész tevékenysége elé határozott mozdulattal léírt plusz vagy mínusz jel kerülhet. Egyetlen elemzés, mégha tárca méretű is, nem szilárd alap a megbízható következtetésekhez. Igenám, de egészen más szemszögből végzett vizsgálódás — a Pénzügyminisztérium bevételi főigazgatóságáé —-az eddig leírtakkal megegyező jellemzőkre bukkant, tények erős kötőanyagát öntve a feltételezések váz- szerkezetének. A pénzügyi elemzés egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatok túlnyomó többségénél nem a rész- tevékenységek egésze termeli meg az eredményt — vagy jár veszteséggel —, hanem néhány pontosan körülhatárolható terület. Laikus nyelvre lefordítva ez azzal egyenlő, hogy a jól gazdálkodó vállalatoknál — vagy a rosszaknál — megragadható, félreérthetetlenül elkülöníthető az, ami jó, illetve rossz. Van azonban valami, ami rendkívül zavaró a logikusnak látszó következtetésekben. Ez pedig az, hogy legkevésbé maguk az érintett vállalatok — tisztelet a kivételnek — figyelik, elemzik, hasznosítják tevékenységük e részmozzanatainak tapasztalatait. Gyakran éppen ezért maradnak kihasználatlanul lehetőségek, melyek többre — a még többre, vagy az átlagoshoz való fölzárkózásra — adnának módot. Köznapibban: ha jól megy a munka, akkor könnyen hívőkre talál az a felfogás, hogy minden rendben van, s ha gondok, bajok sereglenek, akkor túl gyorsan megszületik a beletörődés a sorscsapásnak látszó helyzetbe. Szabad-e ekkora jelentőséget tulajdonítani lélektani, személeti tényezőknek? Hiszen a gazdálkodás szigorított keretei, szabályai, forrásai, mindenütt kijelöltek, vagy van pénz beruházásra, bérfejlesztésre, vagy nincsen, vagy korszerűek a termelőberendezések, vagy nem, s így tovább. Igen, általában — és papíron — ez a helyzet. A valóságban azonban éppen ott ágaznak el az utak vígabb vagy komorabb tájak felé, ahol a választások lehetőségeinek jelzőtáblái állnak, ám azoknak, akik eltájolódva túlfutnak e csomóponton, a jelzéseket észre sem véve, nagy kerülővel lehetséges csak visszatérniük. A jó vállalat, rossz vállalat elkerülhetetlen, de részleteket összemosó általánosítás. Ezért a sommás megítélés ne feledtesse az érintettekkel: a jó és a rossz pillanatnyi arányokat fejez ki, azaz Változhat, változtatható. Lázár Gábor „Vi&szakívánkoztam a bányához” N e g y v e Ondrék László, 57 esztendős. Egykor sötét hajába már szürke csíkokat húzott a kor. A néhai etesi bányász fiát a közelmúltban köszöntötték abból az alkalomból, hogy negyven éve dolgozik. — Nem voltait pályává; lasztási gondjaim. Bányász volt apám is, 'nagyapám is, belenőttem a bányászságba. Harmincnyolcban álltam be, fél évvel meghamisítva a munkakönyvben a születési dátumomat, hogy felvegyenek. Nagyon sokan csináltuk így akkoriban. Ki kellett játszani a szabályt, mert kellett a pénz. Rögtön a föld alá kerültem, nemsokára már csillés, segédvájár, sőt vájár lettem. 1945-ben, huszonhárom évesen már csapatot vezettem. Ügy mondták, tanulócsapat. Egy szakban dolgoztunk mindnyájan, és jártunk az esti iskolába. Ki polgáriba. mint én, ki gimnáziumba. Tanulni kellett, hogy előbbre léphessünk. Később kereskedelmi iskolába is jártam, majd elvégeztem a Nehézipari Minisztérium által szervezett tanfolyamot, és 1948- ban alkalmazott lettem. Az egykori bányászgyerek egy évre rá már Budapesten dolgozott a minisztérium csoportvezetőjeként. Két év múlva a gazdasági-műszaki akadémiára került, s annak megszűnéséig ez volt munika- hélye. Azokban az időkben nem volt éppeh egyedi a sorsa. 1953-ban újabb állást kínáltak ‘á ftünisztériumban, de nem fogadta el. — Visszakívánkoztam a bányához. Ebben nőttem fel, ezt kedveltem leginkább. Feladtam a budapesti lakásomat és családostól hazaköltöztem. Az akkori bányatrösztnél lettem személyzetis, 1957- től pedig az újításokkal foglalkozom folyamatosan, jelenleg mint iparjogvédelmi előadó. Munkája mellett párt- és társadalmi funkciókat is ellát. 1945 óta párttag Ondrék László. — Apám az első világháborúban orosz fogságba esett. Miután hazajött, politizálni, ugyan nem kezdett, de ha kérdezték, szívesen mesélt arról, milyen volt születőiéiben a Szovjetunió. A hatóságok persze ezt nem vették jó néven, az öreg bélistára került, gyakran maradt munka 'nélkül, a héttagú családnak kenyérgondjai voltak. Ez meghatározta az életben elfoglalt helyemet. 1945-től mind a mai napig volt valamiféle pártmegbízatásom. Eleinte községi pártvezetőségi tag voltam, aztán többek között, huszonegy évig alapszervezeti titkár, ami ma is vagyok. Társadalmi megbízatásként a hatvanas évektől a megyei tanács és a Salgótarjáni városi Tánács tagja is vagyok, valamint a műszaki és kommunális bizottság vezetője a megyei tanácson. Tevékenykedem az SZMT közgazdasági munkabizottságában is. — Bizonyára rengeteg feladata van. Hogy jut idő a családra? — Hát nem túl sok jut Fiam és a két lányom már felnőttek, a fiú itt dolgozik, a lányaim bányászhoz mentek férjhez, bár az egyik ve- jem később SZÜV-ös lett. öt unokám van, két fiú, három lány. Ha csak tehetem, velük vagyok. Ugyanott lakunk — Baglyasalján —, ahová 1953- ban beköltöztünk. Akkor bányai szolgálati Takás volt, később módunkban állt megvásárolni. Van egy kis kertem, ott akarok még tenni-venni, ha nyugdíjba megyek. — Miért akar nyugdíjba menni? — Ez év elején valami tört tént a szívemmel. Azóta jóval kevesebbet tüdők csak teljesíteni, mint amennyit addig bírtam. Ideje hát, hogy fiatalabbnak adjam át a stafétabotot. — Volt-e életében valami nagyon szép, vagy nagyon szomorú emlék? — Ez a kettő összekapcsolódik. Tudja, átéltem amikor vissza kellett fejleszteni a bányát. Az nagyon nehéz volt. Az emberekkel szemben is, meg magammal szemben is. Utána nagyon jó érzés volt, amikor megtudtuk: újra kell a szén! Akadt egyéb izgalmas momentum is a negyven esztendő alatt. Bizonyította 1956-ban is, hogy azok közül való, akikre lehet számítáni. Ö volt a felelős a központi robbanóanyag-raktárért. Négy vagy öt Kiváló dolgozó kitüntetése van, három miniszteri, három szakszervezeti munkáért járó érem, Munkás-paraszt Hatalomért Érdemérem, vöröskeresztes aranyjelvény, és amire a legbüszkébb, a Munka -Érdemrend bronz fokozata, melyet tanácsi ténykedéséért kapott. S amit adott, a legtöbb amit egy ember adhat, élete javát, negyven esztendőt. — S- — Heti három alkalommal gyakorlati foglalkozáson vesznek részt az elsőéves, kőműves-szakmunkástanulók Balassagyarmaton. A tizenöt elsős diák nagy része — tizenhármán — az Állami Építőipari Vállalat ösztöndíjasai, Pintér István szakoktató irányítása mellett most ismerkednek az alapvető szakmai fogásokkal. Czunyi István és Bíró Tibor társaikkal szívesen választották a k*> művesszakmát, így gyakorlati munkájukat is örömmel végzik. Látogatásunk alkalmával a téglafektctést és -falazást tanulták mesterüktől, aki elégedett a fiatalok szorgalmával.
